Lili lassan már úgy érezte, nincs is oka fizetést kérni Fabientól. Nem mintha nem jött volna neki a potya pénz – mert amit Fab elvárt, azért tényleg potya pénz volt Lili fizetése, akkor is, ha mindent lelkiismeretesen elvégzett. Ha albérletben laknék is megcsinálnám ugyanezt saját magamnak, csak ott még én fizetnék.

Lili sosem mulasztotta el a gondoskodás apróbb formáit pusztán azért, mert jól esett neki. És Fabien is olyasvalaki volt, aki meghallgatta Lilit és figyelt rá, Lili sosem érezte magát egyedül vele, olyan értelemben egyedül, ahogy Thierry mellett. Kettejük kapcsolata már inkább hasonlított lakótársi viszonyra, mint főnök-beosztott viszonyára. Így volt ez Daphné ottléte közben is, de a covid alatti összezártság még ennél is jobban egymáshoz alakította őket.

Fabien pedig annak ellenére, hogy fizetett Lilinek a házimunkáért, volt úgy, hogy maga locsolta a növényeket, készített reggelit, majd elpakolta a tányérokat, volt, hogy beindította a mosogató vagy a mosógépet, sőt néha teregetett.

Akkor is épp megemelte a nedves ruhákkal teli kosarat, és az erkély felé vette az irányt, Lili azonban odaperdült hozzá, és sietve kikapta a kezéből.

– Ezeket nem engedem, ezek a fehérneműim! – villantotta rá egy fenyegető tekintetet.

– Oooké, rendben – emelte fel Fabien ártatlanul a kezét, hagyta, hogy Lili maga menjen velük az erkélyre, de aztán elmosolyodott, és követte a nőt. Egy ideig nem szólt semmit, csak sokatmondóan lepillantott a Lili kezében lévő piros ruhadarabra. Lili most bánta csak meg igazán, hogy engedett Thècle csábításának, és végül mégis megvette azt a bizonyos bugyit.

– Ne leskelődj! – pirított rá Fabienra játékosan, megragadta mindkét vállát, és elfordította.

Ő csak kacagott. – Nem leskelődtem! A leskelődés az, ha meglesel valakit olyankor, amikor nem tudja, hogy nézed.

– De elképzelsz benne!

Fabien összekulcsolta maga előtt a karját. – Komolyan Lili, sosem találkoztam még olyasvalakivel, aki már akkor mérges volt rám, ha csak rápillantottam a bugyijára, pedig ő még benne sem volt.

– És ne is beszélj róla!

– Bocs, hogy létezem! – Fabien széttárt karral tovább nevetett, s most már Lili is.

– És különben is már lassan már elveszed a munkámat.

– Nézd, nekem nem ellenségem a házimunka. Ha egyszer van időm rá, miért ne csináljam meg? Kezdek egész jó kapcsolatban lenni a lakásommal – nézett hátra elégedetten, majd Lili felé perdült. – Arra gondoltam, kifesthetnénk a fürdőszobát. Mit szólsz? Valami extravagáns színre. Mondjuk sötétzöldre.

Lili két nagyot pislantott egymás után.

Fab folytatta. – A világos csempéhez és a szaniterekhez nagyon is illene. Nézd csak, ilyesmire gondolok – és mutatott Lilinek néhány képet a mobilján.

Így aztán pár nap múlva, mikor a kellékek megérkeztek, ők beöltöztek ócska festőscuccba, szakadt farmerek, elnyűtt pólók lógtak rajtuk, Lili újságpapírból csákót hajtogatott, és Fabien fejébe húzta. – Elbűvölő.

– Várj csak, ihletet kaptam én is. – Fabien pedig Lili mögé hajolt, és egy vékonyka ecsettel egy kis zöld smiley-t rajzolt a vállára, majd szívecskét átlőve nyíllal. A nő hátranézett, előrehúzta magán az anyagot, és Fabienra nevetett.

Mikor végeztek a munkával, Lili sóhajtva tette le az ecsetet. – Mot aztán hol fogunk tisztálkodni?

A férfi hetykén megrántott a vállát. – Ó, engem már úgyis egész Franciaország látott meztelenül. – Azzal hozott magának egy lavór vizet, egy mozdulattal ledobta magáról a pólót, és ott a folyosón mosdani kezdett játszi természetességgel. Bár azért felsandított Lilire, és pajkosan elmosolyodott. – De ne bámulj, mert tőlük is szedtek mozijegyet.

Ó, hogy a fenébe!

– Eszembe se jutott, hogy bámuljalak! – szólt ő játékos sértődöttséggel, és a fennhéjázón elfordult bár nagyon is bánta, hogy nem legeltetheti tovább a szemét Fabien izmos felsőtestén.

A festésért egyébként nem kért plusz pénzt, mint ahogy azért sem kapott levonást, amiért Fabien néha besegített neki. S ez valahogy egyértelmű volt mindkettejük számára. Máskor az akváriumot tisztították ki közösen, mivel a covid alatt Thierry-ék cége is leállni látszott. Thierry maga egyébiránt különösen kerülte Fabien lakását mióta Lili nem válaszolt az üzeneteire.

Miközben Fabien egy kis hálóval igyekezett elkapni az egyik halat, okvetlenül eszébe juthatott Thierry, mert rákérdezett, Lili pedig őszintén elmondta, hogy már nem tartják a kapcsolatot. Fabien nem szólt semmit, csak mélyen és hosszasan bólogatott, aztán inkább a fürge sügérre koncentrált. – Megvan végre! Kérlek, hozd gyorsan a vödröt!

Lili odasietett, Fabien pedig beleemelte az állatot.

A legtöbb időt mégis a próbákkal töltötték. Lilinek az volt az érzése, hogy Fabien megsejtette, hogy ő mennyire odavan ezekért az alkalmakért. Valószínűleg Fabien egyik színésztársa sem próbált annyit otthon, mint ő. Nem arról volt szó, hogy Fab különösen szorgalmas lett volna, hanem arról, hogy Lili amikor „színpadon" volt, egészen másként viselkedett, és ezt Fabien nagyon is jól látta és értette. Lili olyankor egyszerűen csak elérhetővé vált. Az a zárkózott nő, aki volt, a darab közben egy pillanat alatt kész volt arra, hogy kiáltson, szeressen, felharsanjon, féltsen, lökjön, odafusson, átkaroljon, és hagyja, hogy átkarolják.

Lilire gyógyító hatással volt a játék. Jó volt kilépnie abból, aki volt, jó volt valaki másnak lennie, akinek a sorsa oly biztos, mert megíratott. Hisz Lili sorsa még bizonytalan volt, s ez a bizonytalanság félelemmel töltötte el. Nem úgy, Lőrinc barát, Tybalt, Mercutio vagy Júlia sorsa, melyek bekövesedve s ezzel együtt rendkívül megnyugtatóan életek a darabban, meg Lili szívében. Még akkor is, ha ezek a sorsok okvetlenül tragédiába torkolltak.

Fabien a nappali sarkában ücsörgött szerepe szerint éppen, amikor Lili – aki lassan már megtanulta az egész drámát – nemcsak a végszót, de az egész sort elmondta neki, s várta a viszontválaszt...

De Fabien ott maradt a földön, az arcán látszott, hogy otthagyja a szerepet. Sóhajtott egyet. – Figyelj, ne sértődj meg, kérlek.

– Mi az? – szólt vissza ijedten Lili. Hihetetlen volt a kontraszt a szerepbéli önbizalommal teli Júlia, és a máris aggódó önmaga között. – Nem jól játszom?

– A játékoddal semmi baj. – Fabien letápászkodott a földről, s felé lépdelt. – Sőt, néha elképesztően inspiráló vagy, nagyon tetszenek a megoldásaid.

– Akkor?

– Tudom, hogy pont én voltam, aki azt mondta neked, jó a kiejtésed, és ez így is van. De talán nem sértelek meg, ha azt mondom, hogy mindig lehet tanulni.

Lili csendben pislogott vissza az elé érkezőre. Tény, hogy az egyetemen ötös volt kiejtésből, de Fabientól tanulni, az mégis más.

– Hunyd be a szemed, és mond azt, hogy coeur. /szív/.

– Coeur.

– Nem. Sokkal nyíltabb az ö hang. Coeur.

Lili felpillantott az előtte álldogálóra, majd ismét lehunyta a szemét, és figyelve ismételgette a szót. – Coeur.

– Még egyszer.

– Coeur. coeur, coeur...

– Igen! Ez az! – A férfi hangján hallani lehetett a mosolyát. – Ó, Lili, annyira tehetséges vagy!

Lili csak azt vette észre, hogy Fabien hirtelen lehajol hozzá, és gyengéden a kezébe fogja az arcát, és cuppant rá egy nagy puszit, majd rámosolyog. Lili megilletődött, s kikerekedett szemmel bámult vissza.

Fabien látta a reakciót, és sóhajtott, talán már mondta volna, ez csak egy bátorító, apró puszi volt, csak némi szeretetkifejezés, csak egy kis örömünnep, kérlek, Lili, ne nézz így rám emiatt...! De nem mondott semmit, semmit a világon, mert már elég okos volt, hogy tudja, mi kell most Lilinek. Felvette, és a kezébe nyomta a szövegkönyvet. – Te jössz. A dajka mondja, hogy „Micsoda ember az úr?" Mehet?

Lili elhúzta a száját. – Mehet. Ezt most szívesen mondom neked.

Fabien vigyorgott. – Tudom. Akkor?

Lili felnézett a szövegkönyvből, s felháborodva, fejét csúfondárosan billegtetve odapirította Fabiennak. – Hát micsoda ember az úr?!

– Olyan, aki nem fér a bőrébe! – Azzal Rómeó lehajolt a Dajkához, és egy nagy cuppanós puszit nyomott az arcára.

Lili, a Dajka pedig rosszallón ellökte magától Fabient, aki ezen jót mulatott. A Dajka szigorúsága mellett, Lili belül, valahol az agya mélyén nagyon is élvezte, ahogy a tenyere egy pillanatra Fabien mellkasára simul, és odavolt Fab gurgulázó nevetéséért. A Dajka közben letörölte az arcáról a puszi nyomát, s nyílegyenesre húzta ki magát. – Ha kegyelmed Rómeó úrfi, volna egy-két szavam négyszem között.

Fabien elmosolyodott, félig a szerepben, félig azon kívül, majd hátrabiccentett a senkinek. – Mercutio, menjetek, majd megyek utánatok. – Azzal Lili mellé állt, és illedelmesen előre engedte.