Lili egyszerűen utálta azt látni, ahogy Daphné még mindig játszik Fabiennal. Habár az érzéseire már nem is volt hatással, de a kicsinyes húzásával még mindig el tudta rontani a hangulatot. A következő nap Fabien majdnem egy egész órát töltött azzal, hogy a bank ügyfélszolgálatán egy nem annyira készséges hölggyel igyekezett megértetni magát, miközben már lassan az ezredik pózba váltott a kanapén.

– Minek azonosítsam magam harmadszorra? És azt sem képesek megérteni, hogy nem befagyasztani akarom az egész számlát, csak Daphné hozzáférését letiltani, komolyan, mi ezen olyan nehéz? – füstölgött Lilinek a mikrofont eltakarva, majd visszahajolt, és tovább folytatta a hadjáratot.

Lili együttérzőn tekintet felé, miközben a pálma száradt leveleit szedegette.

A napok monotonan teltek, aminek voltak azért jó hozadékai is. Fabien szinte teljesen leszokott a fájdalomcsillapítókról, valószínűleg azért, mert végre eleget aludt.

Bár Estienne bácsi kis boltján kívül nem volt hova menni, s ha az ember bekapcsolat a tévét onnan is csak a mindenki maradjon otthon tanács szólt. Köszi. Lili azzal a lendülettel ki is kapcsolta inkább.

A növénygondozás és a főzés is kezdett már kissé unalmas válni. Bár tény, hogy Fabien mindig jóízűen megette, amit Lili a konyhában kotyvasztott, akkor is, ha csak valami névtelen, ami-itthon-van dolgokból összedobott kaja volt.

– Tudod, azt hittem volna, hogy sokkal válogatósabb vagy.

Fabien felemelte az egyik szemöldökét miközben eloldalazott a tűzhelynél álló Lili mögött.

– Válogatós is vagyok. Csak te iszonyat finoman főzöl.

Lili boldogan elmosolyodott a bókon, miközben kevert egyet a mártáson.

Fabien beleharapott egy almába, visszaoldalazott Lili mögött, s közben kedvesen végigsimított a vállán – Egészen más vagy, mint Daphné –, majd eltűnt.

Lili felkapta a fejét, utánanézett, majd maga elé, és pislogott párat. Fabien olyan természetesen beszélt, észrevette egyáltalán, hogy a volt barátnőjéhez hasonlított? A mozdulata is olyan... Lili alig talált rá jelzőt, milyen volt. Bensőséges, meghitt? Nem, annál több. Kacér? Annál meg kevesebb mégis. Ez teszik a szerelmesek is, egymás mellett elhaladva egymáshoz érnek néha csak úgy. Egy puszi az arcon. Vagy a nyakon. Vagy egy sokkal érzékibb simogatás a másik derekán. Vagy fenekén.

Lili kisandított Fabien után. Thècle-nek talán tényleg igaza van, úgy élünk itt egymás mellett, mint akiknek mínuszban van a libidója, pedig... Talán tényleg felvehetnék valami csinosabbat itthonra is. Vajon mit szólna, ha odamennék hozzá, és... és egyszerűen csak lehámoznám róla azt az elnyűtt fehér pólót? Aztán eszébe jutott valami, egy interjú, amelyben Fabien éppen ilyen kedvesen ért hozzá Gaby Grinda, a színpadi partnere vállához. Biztosan csak az érintés a szeretetnyelve. Számára ez csak egy kedveskedési forma. Hiszen talán Gabyval is csak munkakapcsolata van. Vagy ha nem, akkor miért is állnék be a sorba? Semmi értelme egymásnak esni, aztán... aztán mi? Lili maga sem tudta a választ mi következne azután. Agyában ugyanazok a sémák ismétlődtek újra és újra, hirtelen érinteni, csókolni, szeretni akarta Fabient, s aztán annál hirtelenebbül beszélte le magát róla, ahogy mindig. Daphnénak talán igaza volt. Elcsábítani, aztán birtokolni, vagy nem lesz a tied soha. Hacsak nem történik valami. Vagy talán lassú víz partot mos. Tovább leskelődött Fabien felé, titokban nézte, amint kimegy az erkélyre, s az elektromos cigarettára gyújtva a lemenő napot figyeli. Ám ahogy a férfi felé nézett, Lili elkapta a tekintetét.

Szánalmasan viselkedek. Lili felsóhajtott, és inkább bepakolta a mosogatógépet. Amikor azonban felegyenesedett, Fabien már ott állt a konyhaajtónak támaszkodva, s őt nézte.

Lili a szeme sarkából, félszegen pillantott felé. – Igen?

– Semmi – hangzott a válasz, de Fab ettől még nem mozdult. Előretolta az alsó állkapcsát, az elektromos cigaretta füstje kiáramlott az ajkai közül. A konyhát belengte az aromás, édeskés gyümölcsillat.

Lili nézte egy ideig, aztán elkapta a tekintetét, és zavartan elpakolta még az utolsó poharat is, majd leszegett fejjel kilépett a konyhából. A szeme sarkából még látta, hogy Fabien fordul utána. Leült a kanapéra, bár nem tudta, miért, hisz a tévét nem kapcsolta be. Hallotta, ahogy Fabien utána sétál, s leül mellé. Remek. Nem tudok elbújni előle.

A kanapé támlája elég magasan húzódott, Lili teljesen hátradőlt, s a feje kényelmesen megpihent rajta, mintha csak egy ágyon feküdne. Fabien is épp így nézte most őt.

– Szeretnél valamit? – tette fel Lili végül a kérdést.

– Csak unatkozom.

Lili hitte is meg nem is. – Tudod mit? Játszunk.

Fabien hümmögött egyet, és elnyomott a szája sarkában egy mosolyt. – Hogyan?

Lili előszedett pár post-it cetlit, némelyeikre azt írta, igen, másokra, hogy nem, és kiosztott párat Fabiennak és magának. – Felteszünk egymásnak eldöntendő kérdéseket, amiket meg kell válaszolnunk, saját magunkra nézve. Ezeket letesszük magunk elé, úgy, hogy a másik ne lássa. Aztán meg kell válaszolnunk ugyanazt a kérdést a másikat illetően is. Tippelsz, igent vagy nemet mondanék. Ezt leteszed lefordítva elém. Majd felfedjük a cetlijeinket, és kiakadunk vagy nevetünk egymáson.

– Nem hangzik rosszul – mondta Fabien anélkül, hogy felemelte volna a fejét a puha támláról. Úgy tűnt, ebben a semmittevésben igazából bármilyen elfoglaltságnak örülne.

Az első pár bemelegítő kör után, miután lementek az olyan kérdések, mint „Szerinted ki fog törni a harmadik világháború?" Lili megkérdezte: – Ismered a szeretetnyelvedet?

A felfordított cetlik négy igent mutattak.

– És mi az? – kérdezősködött Lili ártatlanul, mintha csak most jutott volna eszébe előhozakodni ezzel.

Fabien gondolkodott. – Attól függ, kikkel szemben. Anyámmal szemben például a szívesség volt a szeretetnyelvem, ő azt is várta el. Apámmal az idő. Barátokkal is néha az idő vagy a szavak. Nőkkel egyértelműen a testi érintés.

Lili a szájába harapott.

– De ez elég összetett. És neked?

Lili csak most vette észre, hogy habár magára is igent rakott, valójában gondolkodnia kell ezen. Végül kibökte. – Talán az idő. A másik nemmel sokunknak a testi érintés. Nekem is.

Lili felhúzta a lábát, és egészen Fabien felé fordult. – Mondd csak, kérdezhetek valamit?

– Akkor ismét te jössz?

– Nem, ezt most játékon kívül. Egyszer már megkérdeztem, csak nem voltam annyira beszámítható állapotban, hogy emlékezzek is rá, mit válaszoltál. – Lili cinikusan forgatta a szemét.

– Ki vele.

– Te... szóval te... te nőcsábásznak tartod magad?

Fabien mosolygott, és lehunyt szemmel hümmögött egyet. Bár aztán mintha mégsem jött volna zavarba. – Tegyük fel ezt a kérdést a játékban. Nagy nőcsábász/férfifaló vagy?

Lili csóválta a fejét, de benne volt. Magának lerakott egy egyértelmű nemet, Fabienon pedig sokáig gondolkozott, mielőtt végül lefordított elé egy igent.

– Kezdjük a tieiddel – szólt Lili, és felfordította az igen kártyát.

A férfi megint csak hümmögött sejtelmesen. – Valóban?

– Igen, annak hiszlek.

Fabien megtámasztotta az állát, és kíváncsian biccentett Lili felé. – Miért?

– Igazából nem tudom megindokolni. Elmondod mi az igazság?

Fabien gondolkozott, majd bólintott. – Tulajdonképpen a pont járhatna neked is, mondhatjuk, hogy az voltam. De ez is elég összetett. Ki a nőcsábász? Ha van valakim, akkor hűtlenkedés abszolút nem jellemző rám, de az is igaz, hogy volt már olyan időszak az életemben, amikor elég sok nőhöz kerültem kerültem, elég rövid időre.

Lili csendben hallgatta. – Mikor?

– Daphné előtt. Tény, ezért az egyért hálás lehetek neki. Amikor a kapcsolatunk elkezdődött, Daphné irgalmatlanul kidobatott az életemből mindent, amit nem tartott elfogadhatónak. Például volt egy kedvenc éjszakai bárom, arról is teljesen leszoktam.

Lili figyelt. – És ezt ő kérte tőled, vagy magadtól változtál?

– Is-is. Azért arra, hogy az egyéjszakás kalandokkal fel kell hagynom, magamtól is rájöttem.

Lili enyhe iróniával mosolygott. – Ez igazán dicséretes – majd ismét elkomolyodott, és hosszasan Fabien szemébe nézett, mielőtt feltette volna. – És... sok ilyen egyéjszakás kalandod volt?

A férfi kissé összehúzta a szemét, és kérdőn elbillentette a fejét. – Miért akarod tudni?

Lili elpirult.

Fab folytatta. – Mélyebbre mész, mint az újságírók, pedig ők aztán nem zavartatják magukat, nekem elhiheted.

Lili pironkodott még egy ideig, aztán kérlelőn tekintett Fabienre. – De ők eladják a világnak azt, amit megtudtak rólad. Én viszont csak magam miatt kérdezek.

– Mert kíváncsi vagy rá?

– Mert szeretnélek jobban megismerni.

Fabien elcsendesedett, majd bólintott. – Jól van. Lelki téren nem vagyok valami ügyes az egyéjszakás kalandokban, az érzelmek mindig belekeveredtek a fejembe is, akármennyire nem akartam.

– Tényleg?

– Tényleg.

– Megszeretted azokat a nőket?

– A szerelem talán túl erős szó, de elkezdtem kötődni hozzájuk olyan módon, ahogy nem volt érdemes. A kérdésedre pedig csak visszakérdezni tudok: kinek mi a sok?

Lili csak bólintott egyet, nem akart a számokba belemenni. Felsóhajtott. Némi hálát érzett azért, amiért Fabien valamennyire mégiscsak őszinte vele. – Van még egy kérdésem. Még ennél is meredekebb.

– És ennek ellenére fel fogod tenni.

Lili elnevette magát. – Mert jobban érdekel az igazság, mint amennyire szégyellem magam.

Fabien válaszul csóválta a fejét. – Tényleg arcpirító lesz?

– Csak egy kicsit.

– Na, jó, most már mondjad.

– Amikor találkoztunk először... amikor hazavittél a taxival, akkor engem is... szóval engem is egyéjszakás kalandnak gondoltál?

Fabien elkomorodott. Lili egy kis időre lesütötte a szemét, megtörölte az orrát, csak hogy eltakarja arcának pirulását.

S Fabien még mindig nem válaszolt, csak nézte Lilit. – Ez a játék az őszinteségről szól, igaz?

– Arról.

– Hát jó. Akkor legyen. Akkor teljesen őszintén azt mondom neked, hogy erre nem tudom a választ.

Lili könyöklő karjára tette az állát. Várta, hogy Fabien folytassa.

– Egyrészt még együtt voltam Daphnéval, még ha csak névileg, akkor is. Nem voltak előre megszőtt terveim. Megvártalak, mert meg akartam köszönni, amit tettél. Másrészt pedig... hm. Nem tudom megmondani, mi történt volna, ha beengedtél volna az ajtódon.

Lili nyelt egyet és pislogott. Ő nagyon is tudta, mi történt volna. S most, azzal az éjszakával ellentétben itt ülnek egymás mellett, s nemcsak egy éjen keresztül élvezhetik egymás társaságát, hanem hosszú napokig, hetekig, s még ki tudja, meddig. És ezzel a helyzettel tenni kellene valamit. Lili hogy gyűlölte ezt a benne rejlő félszegséget, amely arra indította, hogy elkapja a tekintetét, amikor nem kellene, s elterelje a témát, amikor nem kellene. Ahogy tette most is. Mintha nem történt volna semmi, felfordította Fabien saját magának letett kártyáját, ami egy nem volt.

– Szóval akkor mondhatjuk, hogy régebben az voltál, de már nem vagy az – kommentálta, s összerendezte a cetliket, mintha az lenne a legfontosabb.

– Azért azt ne hidd, hogy ezek után én nem foglak kifaggatni téged – jegyezte meg Fabien.

– Megteheted. Abban nem lesz semmi érdekes.

– Azt majd meglátjuk – Fabien felfordította Lili saját magára tett kártyáját, és azt látva tátott szájjal meredt a tulajdonosára. – Ó, nee! Volt egy megérzésem, hogy nemet fogsz tenni magadra. De miért?

– Nem vagyok az a típus, aki ráveti magát a férfiakra. – Lili egy őszinte mosollyal rázta a fejét.

– Igen, sajnos azt látom. Na de fordítva? Ők biztosan bomlanak utánad.

Lili nevetett. – Dehogyis. Ugyan mikor?

– Itt is megkörnyékezett téged ez a Thierry, és valószínűleg Magyarországon is szőnyegként vetették magukat a lábad elé, ha megjelentél.

Lili kacagva rázta a fejét. – Az biztosan nem én voltam.

– Hát ezt nem hiszem el. – Fabien felfordította Lilinek tett kártyáját, amin, talán nem meglepetés, egy határozott igen szerepelt. – Még mindig nem értem, miért. Miért nem használod, amivel megáldott az ég? Nézd csak meg magad, milyen szép vagy, annak a férfinak a fejét csavarod el, amelyikét csak akarod.

Lili elpirult, egyrészt mert zavarba ejtően jól estek neki Fabien dicséretei, másrészt meg mert a férfi beletalált abba, ami a legmesszebb állt az igazságtól. Éppen csak annak a fejét nem csavarom el, akiét nagyon el szeretném. Lili felsóhajtott, és már egyáltalán nem nézett fel.

– Amit mondtál az örömet okoz és fáj is egyben.

Fabien nem szólt, mozdulatlanul ült. Lili tudta, hogy őt nézi.

Mit ér ez az egész...? gondolkodott lelombozva. Itt ülünk egymás mellett, egy lépésnyire attól, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz végre, de... Minek tenném ki magam olyasvalaminek, amibe most belelovalom magam, aztán csak fájni fog? Fabien sosem fog engem szeretni. El kellene mennem innen jó messzire, és kiverni őt a fejemből. Lili hirtelen összepakolta a kártyalapokat, majd felállt, és ott akarta hagyni az egész helyzetet, annyit mondott volna, csinálok egy teát, kérsz?, de Fabien ekkor elkapta a kezét, és visszahúzta.

– Várj, hova mész? Mi a baj?

Lili mosolyogni próbált. – Nincs semmi baj. Gondoltam már befejeztük a játékot.

– Ne viccelj, én itt kiadom a lelkemet, te pedig azt gondolod, megúszhatod ennyivel? – nevetett, próbált humort vinni a helyzetbe, de Lili arcán ugyanolyan félszeg mosoly ült csak, mint amilyen eddig.

Mindketten lepillantottak a kezükre, amely patthelyzetben tartotta őket. Végül Fabien csak annyit mondott – Na jó – felállt ő is, és közelebb próbált lépni Lilihez, aki...

Láthatóan hátrahúzódott. A férfi szemébe nézett ugyan, mélyen és hosszasan, s a lélegzete hallhatóvá vált, de mégis, hátrahúzódott. Fabien pedig jól látta ezt.

– Csinálok egy teát. Kérsz? – Nem volt más talonban.

– Nem. Kösz. – Egy ugyanolyan mély tekintet viszonzásképp.

Lili végül lehajtotta a fejét, kihúzta az ujjait Fab kezéből, majd elindult. Nem is a konyhába, hanem fel a lépcsőn.

Fabien hagyta, hogy Lili keze kicsusszanjon az ujjai közül, és azt is hagyta, hogy elmenjen. Aztán visszaült a kanapéra, összekulcsolta a mellkasa előtt a kezét, s lebiggyesztett szájjal meredt maga elé.