Lili letett Fabien elé is egy tányért, majd leült vele szemben, és enni kezdett. Közben felsandított a férfira, aki monoton lassúsággal tekerte fel a tésztát a villára.

– Nagyon finom, köszi. – Egy illedelmes, de üres bók, mosoly és szemkontaktus nélkül.

– Hiszen még meg sem kóstoltad.

Fabien felnézett, a tekintetük összetalálkozott. – Igen, de jó illata van. És szeretem a bolognait.

Lili letette a villát, és egy ideig aggódva figyelte őt. Szívesen megfogta volna a kezét.

– Mikor jön el Daphné a holmijáért?

– Már itt volt.

Lili felnézett.

– Kora reggel, gondolom még aludtál, és félig még én is. Nem maradt sokat. Alig volt itt pár dolga.

Szóval már csak vendégként járt ide.

– Hova megy most?

– A saját lakásába. Vagy az anyjához. Vagy felváltva mindkettőbe. – Fabien arcán ült valamiféle „nem tudom, de nem is fontos ez" gondolat. Inkább bekapott ő is egy villányi tésztát.

Még mindig ott ült kettejük között egyfajta furcsa semmi, valami légüres tér.

– És... jól vagy? – hangzott végül egy kissé rekedtes kérdés Lilitől.

Fabien felemelte a vállát. – Jól.

A nő beszítva a száját, és félrepillantott. Talán nem akar róla beszélni. Hát inkább feltekert ő is némi tésztát a villára, és evett egy keveset. Amikor felnézett, Fabien őt figyelte, mintha mégis csak beszélgetni szeretne vele. Lili lenyelte a falatot, de nem kérdezett semmit, csak hagyta, hogy a pillanat így maradjon. A tekintetük beszélt, bár a bizonytalanságnál többet most nem mondott.

– Nem kellene így látnod engem.

Lili meglepetten nézett vissza. – Hogy érted?

– A szebbik oldalamat kellene mutathatnom neked, de most már lassan mindent látsz belőlem, ami rossz és szégyellnivaló. – Fabien kinézett az ablakon, s egy ideig a kilátást bámulta. Lili látta rajta, hogy még bántják a történtek. Talán nem is az, hogy Daphné elment, sokkal inkább az, hogy nem állta meg a helyét jól egy kapcsolatban.

– Magad miatt aggódsz, igaz?

Fabien visszanézett, majd le a tányérra.

– Ami azt illeti, Daphné véleménye egy vélemény rólam. Talán igaz, talán nem, de attól még létezik.

Hát persze, hogy erre gondol. Annyiszor hívták gyerekesnek, hogy elhitte.

– Igen, létezik. De ahogy mondtad, ez csak egy vélemény rólad. Én nem gondolom, hogy több szégyellnivalód van, mint bárki másnak lenne – mosolygott Lili. – Engem meg már legalább nem érhetnek olyan nagy meglepetések veled kapcsolatban.

Fabien felnézett Lilire, végül halványan elmosolyodott ő is. Aztán felállt az asztaltól, és Lili legnagyobb meglepetésére magával vitte a szennyes tányérokat, melyeket a konyhában elsüllyesztett mosogatóvízben. Lili kíváncsian tekintett utána, majd halkan felsóhajtott.

*

– Na végre! Ideje volt már annak a nőnek eltakarodnia onnan! Én a filmjeit sem szeretem! Gyere, ide menjünk be! – karolt Thècle Lilibe, és behúzta őt a fehérneműbolt ajtaján. Lili ment vele, kicsit körülnézett, aztán inkább Thècle mellé szegődött, figyelve, hogy a nő mit választ ki magának.

– Ne nézz így rám, miattad, jöttünk ide.

– Miattam? Én nem terveztem venni fehérneműt.

– Hát elég baj. Nézd csak meg ezt. Vadító, tiszta csipke – mutatott fel egy vörös bugyit elölről majd hátulról.

– Látom.

– És? Tetszik?

– Hát... szép, de... ez nem takar túl sokat.

– Nem is kell, hogy túl sokat takarjon. Komolyan, drágám, úgy éltek ott egymás mellett, mint az öregek. Végre nincs ott az a hárpia, feldobhatnád egy kicsit a hangulatot!

Lili magára mutatott. – Hogy én?

– Persze, hogy te.

– Úgy érted, hogy én vegyem fel ezt, és csábítsam el Fabient?

– Valamit most már tenned kéne, bizony! – Thècle összegöngyölte a bugyit, és átdobta a többi felett Lilinek, majd tovább kutakodott. Lili aggódó arccal a kezébe vette, nézegette.

– Nincs is lehetősége arra, hogy lásson ebben.

– Akkor teremts rá lehetőséget!

– Jaj, Thècle, most hagyta ott a barátnője. Nem ugorhatok rá nyomban.

Az idősebbik nő rosszallva rázta a fejét, s egy újabb hasonlóan kacér kombinét nyomott Lili kezébe. – Ez csak kifogás. Te is tudod. Nézd csak meg ezt!

Lili épp csak egy pillantást vetett a ruhadarabra, aztán inkább lerakta. – Ez teljesen átlátszó. Elképzelte magát, amint ebben belibeg a nappaliba... Felsóhajtott. – Képtelen lennék rá.

Thècle ismét belekarolt, és tovább húzta. – Borzalmas, hogy ezt kell hallanom, de jól van, akkor legalább vegyünk neked valami szép harisnyát meg egy miniszoknyát. Miben szoktál te Fabien előtt mutatkozni?

– Farmerben és pólóban. Hiszen otthon vagyok.

Thècle nem szólt, csak forgatta a szemét. Pár perc múlva Lili egy lilás árnyalatú nejlonharisnyában és egy testre feszülő, szürkés miniszoknyában állt a tükör előtt, körülötte Thècle méregette szigorú hozzáértéssel, de azért elismerően.

– Látod? Remek!

– Jó, de én ezt otthonra...? Meg fogja kérdezni, hogy miért vettem fel.

– Nagyon helyes, vegye csak észre! Te pedig ne szégyenlősködj, mindig mondtam, hogy a Le Barnier szoknyája is szédítően jól állt rajtad!

Lili végigsimította a kezét a puha anyagon, megfordult, s aggódón figyelte a tükörképét. Közben hallgatta, ahogy Thècle tovább mérgelődik.

– Biztos vagyok benne, hogy nem méred fel kellőképpen a helyzetet. Most, hogy végre szabad, azt gondolod, nem kapja fel vagy ezer nő a fejét?

Lili elhúzta a száját. Pont ezt nem akarta hallani. – De. Tudom. – Szinte látta maga előtt, hogy még egy csomó Daphné következik előtte a sorban, akik törtetően furakodnak előre egymást taposva. S ahogy belegondolt ebbe, egyszerűen csak elment a kedve az egésztől. – Én nem fogok versengeni. Megalázónak tartom – jelentette ki csüggedten.

– Nem is azt mondtam, hogy sárbirkózásban kell indulnod Fabien király kegyeiért. Csak arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy ha te nem teszel semmit, majd valaki más fog. Azt ugye tudod, hogy miután elmentél tőlünk, Vivienne megjátszotta a cetlis trükköt, amit neked tanácsoltam.

Lili ijedten pillantott fel Thècle-re. – Hogy?

– Bizony, a kiscsaj egy pillanatig sem habozott. Szemtanúja voltam, amikor a söntésben megírta a papírt.

– És Fabien?

– Hm, Vivienne arcáról úgy láttam, a te drága színész uradnak nem jött be a műmosolya, valahogy megértem. De Lili, azt vedd észre, hogy lehet, hogy lesz, aki majd bejön neki. Könyörgöm, édesem, dobd be magad, mielőtt más teszi.

Lili visszafordult a tükörhöz, s aggódón, majdnem hogy lemondón pislogott magára.

– Gyere, menjünk a kozmetikumokhoz is.