Fabien a taxiból szállt ki éppen, s egy sietős köszönömöt intett a sofőrnek, amikor...

Szemöldöke fel-, a gyomra összeugrott. Csak állt ott az újságos bódé előtt, földbe gyökerezett lábbal, s egy pontra bámult. Még káromkodni is elfelejtett. Aztán hirtelen felkapta a napszemüvegét, és covid maszkban, lehajtott fejjel, sietősen vett egy újságot. Nem olvasott bele, összecsavarta, s befutott a színház hátsó bejáratán.

Az olvasópróba alatt, amikor nem ő volt szerepben, elrévedve rágcsálta a golyóstoll végét, majd hátrahúzta a székét, és mint egy puskázó kisdiák, az asztal alá sandított.

– Fabien, te jössz!

Papírzörgés hallatszott, Fabien megköszörülte a torkát, és igyekezett úgy tenni, mint aki eddig is figyelt.

A próba után a helyén maradt.

– Minden rendben van veled? – kérdezte Gaby Grinda, a darabban Fabien párja, miközben vöröses rövid haja az arcába hullott.

Ő rögtön megnyerő mosolyt villantva bólintott. – Persze. Semmi baj. – De aztán kifordult a székből, és öblös léptekkel el is hagyta a termet.

*

Lili Fabien hálószobájában állt, s egy színes porrongyot tartott a kezében. Hallotta ugyan, hogy valaki hazaérkezik, de nem tulajdonított neki jelentőséget, s mielőtt még észbe kapott volna, a folyosóról hangos trappolás szűrődött be, majd kivágódott az ajtó. Lili megijedt, az ajtó majdnem nekicsapódott, ő pedig szinte beszorult mögé.

– Ez nem lehet igaz, nem lehet igaz! – Fabien pedig úgy robbant be, hogy Lili egészen biztos volt benne, észre sem vette őt.

– Hol a csudában vannak? Persze, azt sem tudom már, hol vannak, olyan rég használtuk őket! Nonszensz!

A lány értetlenül, és néma csendben figyelte, ahogy a férfi a komódnál kihúz egy fiókot, majd még egyet, és még egyet, és mélyen turkál mindegyikben. Az egyikből kihullik egy pár összehajtott zokni, majd...

– Végre!

Lili szeme kikerekedett.

Ez az, ami...? Ez tényleg az. Egy óvszer.

Lili figyelte, ahogy Fabien az ablak felé emeli a bontatlan csomagot, s mint valami röntgen képen, megpróbál átnézni rajta. Majd elővesz még egyet, és azzal is ugyanezt teszi. Mit keres? Aztán... Fabien most... most tényleg azt nézi, hogy tűvel kilyukasztották-e őket? Lili csak nagyokat pislogott. Itt volt az ideje, hogy felfedje magát.

– Khm. – Megköszörülte a torkát, mire a férfi megperdült, és feszengve nekitámaszkodott a komódnak, az óvszerek fölé magasodva.

– Ó... ő... Bocsánat, nem tudtam, hogy itt vagy. – Arcán z zavartság keveredett az aggódással. – Az ajtó... bocs... nem ütöttelek meg?

– Nem. Én sem tudtam, hogy itthon vagy.

Fabien tett valami furcsa mozdulatot, amely a vállvonogatáshoz volt hasonló. – Az imént jöttem.

És az első utad ide vezetett, hogy megnézd, lyukasak-e az óvszerek? Lili is zavartan félrepillantott. Zut... Itt valami baromi nagy gáz van. – Értem. Én már végeztem – mutatta a porrongyot. – Inkább lemegyek. – És anélkül, hogy választ várt volna, szaporán kitalpalt a szobából egyenesen a nappaliig. Lassan letette magát egy székre, ijedten bámult maga elé. Csak nem...?

Fabien odafenn először is leült az ágyra, aztán felállt, ment egy kört. Elővette a mobilját, behozta a rajt a keresőt, pötyögni kezdett.

– Basszus, azt sem tudom, mit kéne beírni! – morogta maga elé, majd mobillal s az újsággal a kezében lement ő is a nappaliba. Addigra Lili már a konyhában állt, Fabien rápillantott, majd a kanapé előtt kezdett el masírozni fel és alá, tovább nyomkodva a telefont.

Lili ijedten nézte, majd elkapta a tekintetét.

Aztán Fabien állt meg, Lilire nézett némán, majd ő is elkapta a tekintetét.

Ez borzasztó, inkább megyek, keresek valami munkát magamnak, az majd lefoglal...

– Lili?

Felnézett.

Fabien a nappali közepén állt, a hajába túrt, és vett egy nagy levegőt. – Kérdezhetnék valamit? Elég intim, de... Te mégis nő vagy, jobban tudod. Kérlek, segíts.

Lili visszaült a kanapéra. – Miről van szó? – Legalább annyira izgult, mint Fabien.

Ő járőrözött még egy kicsit. – Szóval... honnan... ti nők honnan tudjátok... nem, nem jól kezdtem. Öhm... mikor tudjátok egészen biztosan, hogy állapotosok vagytok?

Lili pislogott hármat egymás után. Azt a rohadt... Felállt, és mélyen a férfi szemébe nézett. – Fabien. Daphné... állapotos?

– Nem tudom! Épp ezt próbálom kideríteni – hangzott a kétségbeesett válasz.

– De hát honnan gondolod?

Fabien válasz helyett odanyújtotta neki a hengerré göngyölt újságot, Lili kihajtotta. Egy bulvárlap volt, rögtön a második oldalon egy egész oldalas interjú, melynek címe: "Daphné le Goff: Minden készen áll arra, hogy gyermeket szüljek!" Lili felpillantott Fabienra, majd vissza a lapba. A cikk szerint már meg is vették a kiságyat, a babakocsit és a hordozót, jó előre. És hogy ők ketten milyen felhőtlenül boldogok. És a gyermekáldás a legjobb dolog, ami történhet velük. És...

Az egész olyan hihetően hangzott, ismeretlenül Lili is rögtön készpénznek vette volna a kisbaba eljövetelét. Leengedte újságot tartó kezét, de megrázta a fejét. – Várjunk csak! Gondolkodjunk! Nem mondja ki benne, hogy állapotos, csak utal rá. Lehet, hogy nem is...?

– De Lili, Kérlek! Te honnan tudnád? Úgy értem, tisztában vagyok a testi jelekkel, de mi az a pont, amikor ti nők már azt mondjátok, most már tényleg biztos?

Lili vállat vont. – Nem tudom, még sosem voltam. Feltehetően elmennék orvoshoz, tőle várnám a megerősítést. – Aztán gondolkodva elfordult Fabientól, és leült a kanapéra. – De várj, ki lehet ezt számolni. Csak kell tudni hozzá, hogy ti ketten... szóval hogy ti mikor... legutolján mikor...

Fabien bólintott. – Kb. két és fél hónapja – közölte tárgyilagosan Lilivel, mint a beteg a doktorral a tünetet.

Lili akaratlanul is eltátotta a száját. Aztán gyorsan becsukta, és elnézett Fabienról. Egek, már két és fél hónapja éltek itt egymás mellett anélkül, hogy hozzányúltatok volna a másikhoz? Lili eddig is sejtette, de most már egészen biztos volt benne, hogy kettejük kapcsolata tényleg halott. Hacsak nem jön közbe egy gyermek. A kapcsolat persze attól még halott marad, csak a dolgok komplikálódnak egy kicsit.

– És... legutolján... úgy értem... – Felfele mutatott Fabien szobája felé, az óvszerekre gondolva. – Szóval használtatok...?

– Igen.

– És most találtál rajtuk... szóval ki voltak lyukasztva?

Fabien rázta, majd ingatta a fejét. – A legtöbbje nem, de... az egyiken volt valamilyen sérülés, lehet, hogy csak én magyarázom bele, nem kimondottan tű helye, de... valami...

Lili inkább gondolkodni kezdett. Előszedte a nőiséggel kapcsolatos ismereteit, ovulációtól elkezdve hőmérős módszeren át, termékeny napok, terméketlen napok, ha pont akkor voltak együtt, amikor, két és fél hónapos magzat, az már egész nagy, ó, egek! Aztán egyszer csak az agyába villant valami, s az arcához csapta a kezét.

– Álljon meg a menet! Nem lehet állapotos! – kiáltott fel.

– Miért?

Tele van tamponnal meg betéttel a fürdőszoba, amik fogynak is. Nem lehet az!

– Ne aggódj, nem az.

– Honnan tudod ilyen biztosan? – Fabient leült vele szemben a puffra.

Lili most már magabiztosan bólogatott. – Hát persze! Ennek kellett volna a legelején eszembe jutnia! Csak higgy nekem, Fabien. Nem az.

Fabien nem szólt, mindössze hosszasan visszanézett a szemben ülő Lilire, Lili meg rá. Olyanok voltak ők ketten, mint a testvérek, egymás segítői egy olyan ügyben, ahol mindkettejüknek érdeke tudni az igazságot. Volt a helyzetnek a maga morbidságán túl egyfajta különös, bensőséges légköre. Valamiféle bizalom, odafordulás, közös aggodalom.

A bejárati ajtóba valaki egy kulcsot helyezett, s a zár kattant.

Fabien hátrapillantott, majd vissza Lilire. Kedvesen megérintette a vállát. – Köszönöm. Szerintem most menj fel. Nincs ok arra, hogy céltábla légy.

Lili bólintott, felállt, és egészen a lépcső tetejéig sétált. Ott visszanézett, Daphné addigra már a nappaliban volt, épp megszabadult a cipőjétől, és az előtte álló Fabienra mosolygott.

– Szia, szívem.

– Szia – hangzott a válasz üresen. Fabien nem vette le a nőről a szemét.

Daphné egész vidámnak tűnt, bár a férfi arckifejezését láthatóan furcsállta. – Mi történt? – csicsergett kedves hangon.

– Daphné. Beszélünk kell.