Még aznap délután történt. Lili kapott pár üzenetet Thierry-től, de nem válaszolt neki. Nem akarta látni azt, aki így cselben hagyta. Aztán az Estienne bácsiéktól vásárolt narancsokkal bíbelődött a konyhában, félbevágta és kifacsarta őket.

Hirtelen nyílt az ajtó, Daphné jött vissza. Fagyos tekintettel végigkopogott a padlón, biztosan látta Lilit, de úgy tett, mintha nem vette volna észre. Ahogy Lili is. Pedig a nő egyenesen belépdelt hozzá a konyhába, és megállt mellette, ugyanúgy a konyhapulttal szemben. Lili kissé feszengve szelte ketté a következő narancsot. Egyikük sem nézett a másikra. Daphné öntött magának egy pohár gyümölcslevet, ivott belőle.

– Szerelmes vagy Fabienba, igaz?

Lili nyelt egyet, és a konyhapult márványára meredt. Így csinálják ezt az olyan nők, mint Daphné, a meglepetés erejét lovagolják meg, hogy aztán köpni nyelni ne tudj. Habár a belsője remegett, mély levegőt vett, és felszívta magát. Nem leszek kisnyúl. Nem fogom hagyni, hogy félelemben tartson. A biztonság kedvéért a mosogatóba csúsztatta a kést, jó messzire Daphnétól.

– Felejtsd el, őt sosem kapod meg. Nem adom.

– Nem hinném, hogy rendelkezel felette. Hadd legyen az ő döntése, mit akar.

Daphné egy rövid, de annál gúnyosabb mosollyal válaszolt, amelyet Lili a konyhaszerkény üvegében látott csak.

– Az a különbség a kettőnk között, hogy te korlátozni akarod, míg én tiszteletben tartom a döntését.

Daphné megint csak mosolygott. – Éppen ezért nem lesz a tiéd soha.

Lilinek az elevenébe vágott a mondat. Nem tudott válaszolni rá. Arrébb lépett, és kinyitotta a csapot.

Daphné feléje fordult, összekulcsolta maga előtt a kezét. – Menj el magadtól. Jobban jársz. Nincs semmi esélyed, te is tudod.

– Én nem akarok Fabientól semmit.

Daphné felkacagott. – Na persze!

– Nem! Valóban nem, ha ő nem...

– Ha ő nem vesz észre. Amit miért is tenne. Szürke kis egér vagy, még beszélni sem tudsz rendesen. Nincs benned semmi vonzó a számára.

– Ezt viszont hadd döntse el ő.

– És én sem félek tőled!

Lili elzárta a csapot, s ő is Daphné felé fordult.

– Akkor miért vagy itt? Miért beszélünk erről? – Bátran a nő szemébe nézett. A két tekintet egymásnak feszült egy ideig, Lili mélybarna szeme Daphné hidegkékjeibe. Aztán végül az idősebbik nő sarkon fordult, és szó nélkül elhagyta a konyhát.

*

Lili furcsa változást kezdett el érezni magán, mintha keményedett volna valamennyit a szíve. Ha másra nem is, erre jó volt a Thierryvel megélt kudarc, hisz ez a réteg ott a szívén nemcsak elkerítette a jótól, de meg is védte őt. Előtte sosem gondolta volna, hogy Daphnéval szemben képes lesz „nyerni", most pedig mégis zsebre tehetett egy olyan alkalmat, amikor Daphné távozott kettejük közül vesztesként. Nem mintha ez bármit is számított volna a helyzetet illetően, de Lilinek, a saját önbecsülésének mégiscsak sokat adott.

A belső változás a Fabienhez való viszonyulásán is alakított. Nem lett ugyan kevésbé szerelmesebb, viszont volt egy ajtó, amit bezárt vele kapcsolatban, s feltételeket szabott ahhoz, hogy újra kinyissa.

Egy alkalommal épp a közértbe indult volna Estienne bácsiékhoz, amikor Fabien is kilépni készült az ajtón. Kiderült, hogy mindketten csak egy apróságért ugranának le.

– Menjünk együtt – javasolta mosolyogva Fabien. – Aztán együnk egy fagyit a parkban. Már egész jó az idő. Na, első fagylalt az évben? Mit szólsz?

Lili azonban inkább megrázta a fejét. – Felesleges ketten mennünk. De kedves lenne tőled, ha hoznál nekem valamit, ha már ott vagy.

Fabien arcán látszott, hogy nem egészen erre számított. – És a fagyi?

– Egy jégkrémet elfogadok. Estienne bácsiék árulnak.

Lili látta még, ahogy Fabien megsemmisülten pislog, és fájlalta, hogy elszalasztja az időt, amit vele tölthetett volna. De a történtek még mindig ott sajogtak a fejében, és felkiáltójelként mutatták fel a gondolatot: Sajnálom, Fabien. De amíg Daphnéhoz tartozol, képtelen vagyok önfeledten fagyizni menni veled.

Fab bólogatott, mintha hallotta volna, aztán beszívott szájjal, a feje tetejét vakargatva elfordult. – Oké. Majd hozok egyet... – És elslattyogott onnan.