Úgy tűnt, mintha hiába edzette volna a lelkét arra, hogy ezek után erős, határozott és önmaga lesz, mindez mégsem volt elég az igazi változáshoz. Úgy érezte, csapdában van: elvette az eszét a szerelem egy olyan férfi iránt, aki mással van együtt. S habár Liliben is felöltött a kérdés, ugyan mi köti még ezt a furcsa párt össze, Fabien és Daphné látszólag elvoltak ebben a szürke semmiben, amivé a valaha volt rózsaszín köd fakult, s amíg nem beszéltek egymáshoz, addig nyugalom is volt.

Lili érezte, hogy ez patthelyzet. Hogy ez így nem jó senkinek, se neki, se Fabiennak, és feltehetően Daphnénak sem, mégis végtelenül kevésnek érezte magát ahhoz, hogy ő legyen az, aki a változást elindítja. Ahhoz olyasvalakinek kellett volna lennie, amilyen Daphné volt, irányítónak, fölényesnek, de Lilitől olyan távol állt minden ilyesmi. Nincs értelme. Csak a személyek cserélődének, Daphné helyett én lennék az agresszor, ennyi.

Valahol Fabientól várta az első lépés megtételét, vagy inkább egy bizonyos lépés megtételét, neki azonban úgy tűnt, túl kevés a motivációja ahhoz, hogy igazán kitörjön. Lilit pedig ez a tény végtelenül elcsüggesztette. Egyrészt nem tudta megítélni volt-e olyan vonzó, mint a nála sokkal tapasztaltabb Daphné, s arról, hogy Fabien mit érezhet iránta sem volt halovány fogalma sem. Talán vonzónak talál? Meglehet. Talán csak egy kedves beszélgetőpartner vagyok neki? Ez is meglehet, éppen ugyanúgy. Meg aztán Daphné francia, én meg csak egy bevándorló vagyok. Felesleges úgy tenni, mintha ez nem számítana.

Lassan erőt vett rajta a kilátástalanság, egyre csüggetegebbé vált, és ez meglátszott az arcán, akkor is, ha nem is gondolta.

Thècle igyekezett vigasztalni, bár amikor elpanaszolta neki érzéseit, a vonal végéről hallható rövid csend Lili számára azt bizonyította, Thècle csak azért mond neki bátorító szavakat, hogy Lili ne legyen még jobban letörve, de valójában ő sem hisz semmi jóban.

– Miért nem mondod meg neki?

Lili a fülére szorította a vállával a telefont. – Mit?

– Hát azt, hogy szereted.

– Pff! – Lili a szemét forgatta. – Csak kínos helyzetbe hoznám magam. – És különben sem tudom, hogy csinálnám.

– Majd elpróbáljuk.

Lili keserűn mosolygott. – Drága Thècle, olyan kedves, hogy segíteni akarsz. De ehhez helyzet kell. Meg önbizalom, meg...

– Higgy magadban, kicsim!

A fiatalabbik nő egy ideig nem szólt, csak hagyta, hogy a mosolyából eltűnjön a keserűség. – Anyám helyett anyám vagy, Thècle – mondta neki mély, elfogódott hangon.

*

Csengettek.

Lili teljes gyanútlanságban vette fel a kaputelefont. Az akváriumtisztítók voltak azok, Lili beengedte őket, majd folytatta a viráglocsolást, miközben egy kertészeti kézikönyvet lapozgatott. Pár pillanat múlva kopogtak, amikor pedig Lili ajtót nyitott egy kedves, kerekded arcú, mosolygós fekete fiú nézett vissza rá.

– Üdv, Thierry vagyok, én tisztítom ezeknek a gyönyörűségeknek a kis lakását, bejöhetek? – hadarta egyszuszra, és igazából nem várta meg, hogy bárki bármit is válaszoljon, kezében egyfajta porszívószerű-készülékkel máris benn volt, és vígan közelített az akváriumhoz. Épp csak fütyörészni nem fütyörészett. Lili meglepetten figyelte. Jókiállású, körülbelül vele egyidős és egymagas férfi volt, Lili kifejezetten kedvesnek ítélte meg az arcát. Volt benne valami meghökkentő jókedv, Lili nem is értette, miért.

– Öhm, persze...

A srác kérdés nélkül munkához látott, beleeresztette hatalmas vízi porszívóját az akváriumba, és beindította. – Na, kedveskéim, itt most takarítás lesz!

Lili csendben figyelte a virágok mellől. Volt valami furcsa abban, amit hallott, de nem tudta eldönteni, mi. Azt mondta, „na". A franciák ezt nem is mondják...

Miközben dolgozott, Thierry érdeklődve pillantott Lili felé, és láthatóan végig is mérte.

– És téged hogy hívnak?

– Ó, bocs, elfelejtettem bemutatkozni. Lili vagyok.

– Aha, szép név. Én minden héten ide járok, jó, most az utolsó időben nem voltam már egy jó ideje, ez meg is látszik az akváriumon, látod, mennyi mulmot kever fel...?

Lili nem ismerte a mulm szót még magyarul sem igazán, franciául meg főképp. – Mulm?

– Ja, halkaki.

– Áh... értem – kifejezően bólintott. – Van még mit tanulnom.

– Hova valósi vagy?

– Magyarországról jöttem.

Thierry felkapta a fejét. – Igazán? – Aztán elmosolyodott, és tovább dolgozgatott a porszívójával, miközben annyit mondott kaján vigyorral az arcán, hogy – Nahát. – Hagyján, de magyarul.

Lili álla leesett. Igazán nem várta, hogy itt bárki megszólaljon egyszer az ő nyelvén. Bátortalanul kérdezett vissza szintén magyarul. – Te... honnan...?

– Anyám magyar – közölte a félvér fiú, akin egyébiránt abszolút nem látszott félvérnek, a bőre egészen sötétbe hajlott, rövidke haja semmit sem takart el jellegzetes fejformájából. – Apám francia – tettet még hozzá, mielőtt mesélni kezdett magáról. Lili pedig hallgatta, hisz más választása nem igen volt, és valahol ő is örült, hogy végre a saját anyanyelvén szólhatott.

Thierryvel könnyű volt beszélgetni, ő vitte a témát, kifaggatta Lilit, mióta lakik Párizsban, milyen munkákat vállalt eddig, és hogy jól érzi-e magát itt Fabienéknál.

– De nem vagy ennek a d'Aboville-nek a szeretője, ugye? – bökött hüvelykujjával az emelet felé.

Lili kihúzta magát. – Hogy mondtad...? – Tényleg megsértődött, Thierry azonban mintha észre sem vette volna ezt, vigyorgott rá tovább. – Csak gondoltam megkérdezem, mielőtt meghívlak randira.

Ez bolond. Lili csak pislogott, aztán elnevette magát, talán hogy oldja a helyzet feszültségét, és meg mert valahol tetszetős is volt, hogy Thierry mennyire nyíltan, kertelés nélkül beszélt. Biztosan az anyjától örökölte.

Lili hirtelen csak azt vette észre, hogy Fabien lassan lelép az utolsó lépcsőfokról is. Őket nézte hol egyikükre hol a másikukra tekintve, és Lili csak reménykedett, hogy azt a mondatot még nem hallotta, amiben Thierry kimondta a vezetéknevét. Ó... vagy talán mégis...?

– Ti ismeritek egymást? – kérdezte tőlük.

Lili franciára váltott. – Csak kiderült, hogy Thierrynek is magyar az anyukája, ennyi.

– Jó napot, uram, lepetéztek a sügérei! – vigyorgott vissza az akváriumtisztító Fabienra, aki csak egy kelletlen mosolyt vágva bólogatott, aztán kénytelen volt az ajtóhoz sietni.

– Este jövök, Lili – közölte a lánnyal kedvesen, egyfajta bensőségességgel a hangjában, de miközben a cipőjét húzta, gyanakvó arccal Thierryre pillantott... Aztán vissza Lilire, aki válaszul csak lesütötte a szemét, és inkább visszament a növényekhez. Daphné nem volt otthon, és Fabien szemmel láthatóan tartott attól, hogy kettesben hagyja őket, bár sok választása nem volt. Elköszönt, és már ott sem volt.

Lili nagyot sóhajtva nézett utána, aztán Thierryre pillantott, és elcsípett egy fölényes mosolyt az arcán.

– Szóval, mikor legyen a randi? – kérdezte a férfi széles mosollyal, ismét magyarul.