A kereset férfi hátra dőlve a karámnak, a katonákat figyelte. Mikor három évvel ezelőtt elfogadta a helytartó ajánlatát nem tudta, hogy ennyire fiatal kölyköket kell tanítani a harcra. Sokan talán most fognak először kezükben íjat és kardot. Ahonnan ő származott, ennyi idősen, aki nem tudott harcolni ritkán élte meg a felnőtt kort. A hét hegy birodalmát nem lehetett békésnek nevezni, a belharcok szinte mindennapivá váltak az elmúlt években.

- Hogy haladsz az edzéssel? -Tharandiur eltéve pengéit fáradtan csatlakozott hozzá.

- Sokat javultak. - felelte elégedetlenül, ujjaival ezüst fülgyűrűjét babrálva. – De nem eléggé. Még sok idő mire használhatók lesznek.

- Ha hinni lehet a pletykáknak már nincs sok. – nyújtóztatta ki elfáradt végtagjait Tharandiur, majd hátradőlve az istálló ajtajának, letörölte homlokáról az izzadságot.

- Szóval akkor ezért vagy ennyire feszült. - veregette hátba társát, aki ettől csak bosszús pillantást vetett rá. – Mond el drága barátom, most mi híreket hozott a szél keletről?

- Gúnyolódhatsz, de én mondom, valami készülődik. – válaszolta vészjósló komolysággal, miközben ismerős hang szűrődőt a malom irányából. Tharandiur a mezők felé pillantva azonnal észrevette a közeledő Alizt, de szemlátomást nem csak ő figyelt fel rá. A fiatal katonák közül sokan abbahagyva az edzést érdeklődve szemlélték. A lány magassága igaz meg se közelítette a sidhekét, szépsége viszont övéikkel vetekedett. Hullámos bronzos szőke haja, kiemelte élénken csillogó zöldeskék szemét. A finom ívű arcához párosuló karcsú nőies alakja, amit most a finom anyagú ruha még jobban kiemelt, kellően felhívta magára a katonák figyelmét. Mégis, normális esetben nem keltett volna ekkora érdeklődést.

A sanyarú sorsú nagykövet híre, viszont szökőárként terjedt szét az udvarban.

Tharandiur méregetően figyelte a lányt, aki máris egy kisebb csapat bűvkörébe került.

Helieatus pedig kezdte megérteni barátja nyugtalanságát. Minél tovább elnézte a lány rezes tincseit, és pimaszsággal teli zöldeskék tekintettét, ami a napfényben váltogatta színeit. Annál jobban érezte, hogy a szellemek kegyetlen tréfát űznek velük.

- Úgy hiszed, a Shadrowok közé tartozhat? – súgta halkan Helieatus, hogy véletlenül se halják meg a körülöttük lévők. – Ez a lány tud Marioniáról –közelebb hajolva még halkabban folytatta. - Nem mellesleg idegen az illata!

Tharandiur meg se lepődött, hogy barátjának is feltűnt. A sidhek szaglása sokkal kifinomultabb volt, mint az embereké vagy más Fea nemzetnek. Már az első perctől érezte, hogy a lány illata teljesen eltér. Eddig azt hitte, erdőntúli mivolta miatt lehet. Embernek ember, de mintha valami más is körbe lengené, amit nem tudott meghatározni.

- Ha Sagenek igaza van és a Shadrowok egyike, akkor Sziklavárt veszélybe sodorhatja, de ha az aki, akkor még nagyobb problémákkal állunk szemben. Nem tartozik a harcosok közé és kétlem, hogy egymaga képes megvédeni magát. –válaszolta egyszerűen, majd felsóhajtva ellökte magát a faltól.

Helieatus szemeit forgatva hátravetette a fejét.

- Tüntesd el, mert csak elvonja a többiek figyelmét. - bökte oda társának hangján tisztán érződött, hogy Aliz puszta jelenléte mennyire bosszantja. Kivonva egyik kardját elindult vissza a gyakorló bábukhoz.

Helieatus jól szórakozva barátja mérgén, elindult a két lány irányába. Tharandiurt akit hűvös távolságtartó jelleme miatt csak a Jégszívű Hercegnek neveztek a völgyben, kevés dolog volt képes kizökkenteni nyugalmából. Az a lány viszont az élen táncolt ebben.

És ettől Helieatus számára csak még érdekesebbé vált.