Útjuk a konyha mellett vezetett, ahol mindenki az ebédre készülődött. A levegőt megtöltötte a kemencében sült kacsa illata, a hatalmas asztalokon pedig kenyeret dagasztottak, kicsivel odébb pedig levesbe való zöldséget aprítottak. Aliz különös ötlettől vezérelve megállította Morient. Belépve a zsúfolt konyhába viszont, azonnal feszültség telepedet a helyiségre, senki se nézet rá és nem is üdvözölték. Úgy mentek el mellette, mintha ott se lenne.

Az újonnan érkezett „követ" híre ezek szerint, bejárta az egész völgyet és akár egy bronz edényt is a földre vághatott volna, a tündérek még akkor se emelték volna rá a tekintetüket. Kivéve egyet.

Aliz, belépve azonnal észrevette a tésztát dagasztó szolgálók közül, Írisz lila ruháját. Kerek orcája kipirosodott a munka hevében. Kötényén tojás és tészta darabok száradtak. A szolgáló lány külseje és személye nem hagyta nyugodni. Még sose hallott, olyan Faeről aki macskaszerű külsővel rendelkezett és ez csak jobban erősítette benne a vágyat, hogy még többet megtudjon róla. Természetesen az se volt mellékes, hogy Sichirián és a három férfin kívül egyedül ő tudta róla az igazságot.

Jó reggelt Őexcellenciája! – hajolt meg a lány észre véve a közeledő Alizt. - Miben lehetek a szolgálatára?

- Szeretnék kicsit sétálni ebben a csodás időben. – mondta barátságosan és végig nézet a konyhán. Péktanoncok, szakácsok és szolgálók sürgölődtek körülöttük méteres távolságban kikerülve őket. - És igényt tartanék a társaságodra, amennyiben lehetséges, természetesen.

Íriszt igencsak meglepte a kérés. Mielőtt választ adott volna, kérdőn tekintett, egy nem messze álló, ősz sidhe nőre. Feltehetően a konyha főnökre, aki természetesen mindent hallott. A nő élelmedet kora ellenére szigorú méltóságot sugárzott magából. Alig láthatóan biccentett Írisznek engedélyt adva neki az eltávra, de arcán tisztán látszott a nem tetszés. Mégse tagadhatta meg a követ kérését.

- Megtiszteltetés lenne önnel tartani, de biztos.... - bókolt a lány, de mielőtt befejezhette volna a mondatott Aliz széles vigyorral, összecsapta a tenyerét.

- Csodás, akkor induljunk is. - azzal megpördülve kisietett a konyhából.

Morien át vezette őket, a központi udvaron túl, egy vékony fahídon a patak felett, amit a farmerek használtak, hogy átterelhessék állataikat. Aliz kis híján táncra perdült az élménytől, ahogy apránként fedezte fel a völgyet. A túlparton mezőgazdasági épületek, istállók, karámok, gabonatárolók és szántók húzódtak. A földes utak mentén pedig állatok legeltek.

Vörös sörtés malacok hemperegtek a dagonyában. Aliz még sose látott hozzájuk hasonlót. Kisebbek voltak, mint amihez szokott, de zömökebb és testüket sűrű göndör sörte borította. Mellettük lovak legeltek. Akadt köztük egészen alacsony póniktól kezdve a leghatalmasabb hidegvérű telivérekig. Birkák vonultak mellettük és a nyáj végén egy fekete göndör szőrű disznó battyogott, hátán nyeregben ülő apró barna bőrű fehér szakállú alakkal, fején hímzett sipkával. Meglepetésére az itt élők külseje egy percig se hökkentette vagy rémítette meg. Írisz macskaszerű vonásait és az apró szerzetek külsejét, inkább lenyűgözőnek tartotta, mint se rémisztőnek, és alig várta, hogy még többükkel találkozhasson. Mondhatni éget a vágytól.

Kis idővel felfigyelt, hogy akik csak észrevették őket mind ellenszenvvel, vagy megvető és lealacsonyító pillantást vetnek rájuk, de ez leginkább a szolgálólánynak szólt, aki elkerülve tekintetüket lehajtotta fejét.

- Miért néznek rád ennyire megvetően?  Tettél valamit? Vagy, esetleg mert velem vagy?

Írisz a kérdés hallatán hátra csapta füleit, tekintetével kerülte Alizét.

- Számukra már maga a létem bűn.

- Hogy mi? - döbbent meg őszintén.

- A származásom miatt, úgy gondolják nincs helyem Sziklavárban. – nézett fel könnyeivel küszködve.

- Mégis, miért? - állt meg.

- Mert egy Cait Sidhe! –vágta rá az előttük haladó fiú. Válla felet hátra nézve megvető pillantásokat vetett Íriszre.

Aliz meghökkenve, kérdőn nézet a lányra, válaszokat várva.

- Még nem tudhatja, de a köznép csak lélekszipolynak hívja a magamfajtát. – kezdet bele Írisz, ismét leszegett fejjel. Hosszú fekete haja szinte teljesen eltakarta bájos arcát- Egy Cait Sidhe csak abban leli örömét, ha elszívhatja mások életesszenciáját.

Aliz rémülten lépet hátra Írisztől.

Egész testén jeges félelem futott végig, megértve a lány szavait. Egyet értet a többiekkel. Semmi keresnivalója nincs egy ilyen veszedelmes lénynek a völgyben, vagy akár bárhol máshol. Az ilyet egyszerűen csak... Egy pillanatra elgondolkodott. Végig nézet a lányon, aki szorosan összefonta karjait maga előtt. Akárhogy nézett rá, nem tudta elhinni, hogy az előtte álló törékeny szinte még kislány egy vámpír. Mindvégig kedvesen bánt vele, tanította és még a sebét is ellátta.

Mégis mit gondolt. Szégyellte magát. Semmivel se jobb, mint azok a felfuvalkodott feaknél, akik mindkettőjüket elítéltek.

- És te öltél meg... - próbálta határozottan kinyögni, de a hangja elcsuklott.

- Nem! – tiltakozott Írisz megfogva a lány kezét és abban a pillanatban el is engedte, érezve reszketését –Én nem tudnék....- dadogta, majd összeszedve magát belenézet Aliz kikerekedett szemébe. - Most, hogy tudja az igazságot, gondolom, már nem vágyik a társaságomra. Visszamegyek és szólok...

- Nem mész sehová. - jelentette ki határozottan Aliz, mire a fiatal katona is érdeklődve fordult hátra. Közelebb lépve egyik keze Írisz vállára simult. - Helieatus nem ok nélkül jelölt ki mellém. - drámaian felemelte mutató ujját- Amúgy is inkább kockáztatok egy lélekszipollyal vagy mi is vagy pontosan, mint, hogy elkeljen viselnem azokat a rátarti spinéket.

- A kisasszony valóban nem fél tőlem? - Írisz ibolyaszínű tekintettében, olyan érzelmek csillantak meg, amik Aliz számára ismeretlenek.

- Köszönöm. –a szolgálólány hálásan meghajolt, kezét szívéhez emelve. Aliz tudta, hogy ezzel a gesztussal magához kötötte a szolgálólányt. Még mindig félt a tőle és pont ezért minél hamarabb barátságot kellet kötnie vele. Már maga a szótól felfordult a gyomra.

Tovább haladva, nemsokára láthatóvá váltak a katonák, ahogy szalmákkal kitömött bábukon és kifeszített disznóbőrön gyakorolták a kardforgatást, valamint az íjászatot. Valamivel messzebb tőlük egyikük külön edzett. Aliznak háttal állva két kardot forgatott.

Sötétkék inge az izzagségtólm izmos hátára tapadt, arany hajáról pedig, akár ezrek közül is felismerte volna. A férfi mozdulatai teljesen szinkronban mozogtak a kardokkal, ahogy nagyobb darabokat metszettek ki a bábuból, mintha csak egy halálos és gyönyörű táncot figyelt volna. Elképesztően hatékony, erős és mind felett pusztítóan jóképű.

Aliz észbe kapva gyorsan elvonta róla tekintettét és inkább Helieatus után kezdet kutatni.