Nos a Jeon rejtély továbbra is egy hatalmas rejtély maradt. Egyszerűen sosem tudtam közel kerülni hozzá, mert Jihyo mindig a közelében volt ebben az egy hétben. Kétlem, hogy kapcsolatban vannak, mert sose csattant el egy csók sem és nem volt semmi tipi-tapi. Viszont nagyon közeli barátoknak tűnnek. A suli viszonylag tűrhetően telt, de ugyanúgy nem idevalónak érzem magamat. Ennek ellenére nem kezelnek kívülállóként, hanem eléggé barátságos mindenki és segítőkész. Jimin a napokban teljesen a fejemre nőtt, már amennyire tud az alacsony termetével és természetesen most is zaklat.

- Már megint őket nézed? - ült le velem szembe szőke barátom a menzán. A kaja abszolút tűrhető és finomabb, mint a régebbi iskolámban. Szokásosan most is, mint minden nap Jungkookot és a bandáját néztem ebéd közben. Jiminnek szerintem fogalma sincs, hogy mi a tervem, vagyis legalábbis nem teszi szóvá.

- Kiket? Fogalmam sincs miről beszélsz. - rázom a fejem határozottan és tekintetemet egyből az előttem ülőre szegezem. Sóhajtva forgatta meg szemeit, majd elkezdett enni ő is, miközben dumált hozzám.

- Nyilván Jeonékra gondoltam. Megvagy kattanva Tae. Miért nézed 0-24-ben őket? - vonja fel szemöldökét érdeklődve. Nem őket, csak Őt. Ajkamba harapva pirultam el egy kicsit és nem bírtam ki, kipillantottam Jimin feje felett. Namjoon pont minket nézett, így azonnal találkozott tekintetünk. Ijedtemben lecsaptam a fejemet és némán kezdtem el enni. Nem mintha eddig olyan sokat beszéltem volna. Szívem hevesen dobogott, amikor láttam, hogy ő és Jungkook elkezdtek sétálni az asztalunkhoz. JIMIN HA MOST HALLASZ HÁTRA NE FORDULJ! Néztem rá ijedten, de persze nem is ő lenne, ha nem nagy szemekkel fordult volna meg. Sóhajtva masszíroztam meg orrnyergemet, majd egy hangos csattanással vágta le a tányérját Jungkook velem szembe, amire megugrottam. A levese kicsit kicsapódott a zakómra, de nem mertem szóvá tenni. Namjoon mellettem foglalt helyet, Yoongi pedig a távolból sasolt minket, Jihyoval beszélve.

- Idefigyelj Taehyung! - szólt rám határozottan Jeon. Teljesen elpirulva és fülem farkam behúzva pillantottam fel vérvörösen izzó szemeibe. Hasam azonnal görcsbe rándult és a pár perce bekanalazott ételt szerintem simán kihánytam volna idegemben. Haja kicsit arcába lógott és ingje is elég hanyagul terült el rajta. A nyakkendője nem volt megszorítva nyakán, így a rosszfiús beütése teljesen megmaradt. Nem mondom, vonzó alkata van és az arca is igazán sármos. Ha meleg lennék...ja mindegy. Az vagyok.. Akkor ezt szívtam. - Idegesítő vagy! Ne bámulj már folyton! Nem fogod fel, hogy számomra levegő vagy? - ha annyira levegő lennék, nem is venné észre hogy bámulom. Erre Jimin halkan elkuncogta magát, majd azonnal betapasztotta száját kezeivel. Namjoon csak morgott egyet barátomra, aki zavartan fészkelődött a helyén. - Szállj le rólam! - állt fel Jungkook, majd elkapta a nyakkendőmet és közel húzott az arcához. Orraink hegye már majdnem összeért én pedig csak hangosan dübögő szívvel pillantottam íriszeibe. Nem szóltam semmit. Meg se mertem mukkanni, csak álltam tekintetét. - Értve vagyok? - préselte ki ajkai között a szavakat. Őszintén szólva szerintem csak a szája nagy, bár kinézem, hogy laposra verne az egyik délután.

- Hogyne. - mondtam egy kis idő után bátrabban. Tudtam, hogy az egész ebédlő minket néz, mivel teljes csönd uralkodott. Rengeteg szempár szegeződött ránk. - De a helyedben leszállnék a magas lóról. - vontam fel szemöldököm. Mégiscsak én őrzöm a hatalmas titkát. Egy pillanatra meglepetten nézett rám, aztán visszavette szokásos fenyegető tekintetét. Kezemet csuklójára tettem és lefejtettem nyakkendőmről ujjait, viszont valami fura történt ezután.

"- Szia Kookie! - futott egy kislány a magas fiúhoz, aki az íróasztala felett gubbasztott, leckéjét írva. A lányka haja két copfba volt felfogva és kezében egy hatalmas csokit szorongatott. Szoknyáját piros fodrok tarkították és tincsei vége is vörösen fénylett a lámpa alatt.

- Szia Kicsem! Hogy vagy? - ölelte át Jungkook a kislányt, aki azonnal nevetve ölelte vissza a fiú nyakát.

- Nagyon jól. Boldog szülinapot! - kuncogott a pöttöm lány és átadta a csokit - Most hogy már tizennyolc éves lettél...elköltözöl? - görbítette le ajkait szomorúan.

- Sose hagylak el Miyeon! Esküszöm! - puszilt Jeon a kislány arcára majd nevetve ültek fel az ágyra és a csokit felbontva kezdtek el falatozni."

Szemeim fennakadtak, amint vége lett ennek és ájultan estem össze az étkező közepén. Nagyjából fél óra múlva kezdtem el nyitogatni szemeimet egy orvosi szobában. A fejem szörnyen sajgott és a torkom is kivolt száradva.

- Jesszusom jól vagy? - ugrott mellém azonnal Jimin és megfogta a kezem - A szívbajt hoztad rám! - mondta aggódva és arcomat fürkészte végig. Nem igazán tudtam, hogy mi történt és hogy miért vagyok ezen a helyen. Szédülve tornáztam fel magam, majd barátom a kezembe nyomott egy pohár vizet, amit előszeretettel kezdtem el vedelni.

- Mi történt? - pillantottam rá. Tartottam a választól, mert nemigen szoktam beteg lenni vagy esetleg elájulni, ha olyan van. Most mégis egy nyugis szobában fekszek és egy fehér pirula hever a mellettem lévő kis asztalon, amit be is vettem miután felfogtam, hogy fejfájás csillapító.

- Fogalmam sincsen. Megfogtad Jeon kezét és aztán mindketten vagy öt percig meredtetek a semmibe. Rohadt para volt. Yoongival egy idő után kapcsoltunk és elkezdtünk titeket "keltegetni" vagy micsoda, de semmire sem reagáltatok. Még rázogattunk is titeket. Aztán amikor elengedted Jungkook kezét, akkor hirtelen elájultál. - mesélte, ami csak eszébe jut, én pedig érdeklődve hallgattam végig. - Aztán megkértem, hogy segítsenek elhozni téged ide. Namjoon felkapott a vállára és idehozott. Jungkook közben meg csak kiviharzott az ebédlőből. - mondja tovább, mire én hümmögve bólintok.

Kis ideig még bent voltam, mivel Jimin elment órára. A nővértől kaptam igazolást, majd lassan battyogtam vissza a szobámba. Úgy éreztem magamat, mintha már több hete nem aludtam volna. Pihennem kellett. Hajamba túrva agyaltam a történteken, majd egy pillanatra megálltam és eltátottam a számat. Valahogy eszembe jutott amit láttam, így csak sokkosan dőltem a falnak és néztem ki a fejemből ismételten. Mintha csak egy kis részletet kaptam volna. Egy kis betekintést a mogorva Jungkook, nem is olyan mogorva életébe. Ijesztő volt a tudat, hogy ezt lehet én váltottam ki belőle. Hogy ezt az egészet csak ketten érzékeltük, senki más. Féltem, hogy esetleg majd valamit rosszat akar velem tenni ezután.

Pár perc múlva beértem a szobámba. Végig csukott szemmel voltam a fejfájásom miatt. Aztán mikor kinyitottam pilláimat, szinte felsikítottam rémületemben. Jungkook Jimin ágyán ült és tipikus "megöllek ha rám nézel" tekintettel figyelt engem. Az ajtóra tettem azonnal a kezemet, miszerint én majd elszökök, de persze a levegőben kötöttem ki és az erejével az ágyra ültetett. Nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy szörnyen ideges. Kezeit ökölbe szorított és állkapcsát is befeszítette. Arcom vörösen izzott zavaromban és alsó ajkamat rágcsáltam, a szőnyeget bámulva. Most szívesen kölcsönkérném Sooyoung erejét és láthatatlanná válnék. Vagy esetleg Hoseok ereje is kapóra jönne és elteleportálnék az iskola másik felére. Fura, hogy egész héten a közelébe akartam férkőzni, de most, hogy egy helyiségben vagyok vele, inkább csak menekülnék.

- Ne próbálj meg manipulálni! - szólalt meg egy idő után. A feszültséget szinte vágni lehetett volna köztünk. A szívem már a torkomban dobogott és csak halkan pihegve kapkodtam a levegőt, nehogy elájuljak megint.

- Sajnálom, nem tudom mi volt ez. Én nem... - magyarázkodtam volna hosszas másodpercek után, de szavamba vágott szinte egyből.

- CSAK NE MANIPULÁLJ! Ne mássz az agyamba és ne használd az erődet rajtam! - csapott az ágyra frusztráltan - Világos? - állt fel és az ajtóhoz sétált. Egy aprót bólintottam hangosan nyelve, majd egy fülsüketítő ajtóbecsapódással elhagyta a helyiséget. Hatalmas levegőmennyiséget engedtem ki a tüdőmből és testem is elernyedve terült el az ágyon. Basszus ez nagyon rémisztő volt. Még én se tudom, hogy ezt hogy hoztam össze, de az biztos, hogy nem szándékosan tettem. Hisz azt se tudtam, hogy ilyenre képes vagyok. De én ezt nem akarom.. Teljesen összevoltam zavarodva. Kezeimet kezdtem el bámulni és erősen gondolkodtam, hogy mi válthatta ezt ki belőlem.

Felkeltem az ágyról, majd elővettem egy kis varrókészletet, ami mindig nálam van. Megfogtam az egyik fekete pólómat és szétvágtam. Itt amúgy sincs szükség rendes ruhára. Max hétvégén. Fél óra múlva már a kezemen tudhattam a két kesztyűt, amiket alkottam. Így nem eshet senkinek sem baja. Nem mintha veszélyes lennék, de jobb félni, mint megijedni.