A napokban feltűnően kerültem Jungkookot, Jimint és mindenki mást, akivel eddig beszéltem a suliban. Egyszerűen megalázva éreztem magamat és nagyon rossz volt, hogy senkiben sem bízhattam meg. Valaki nyugtató ölelésébe akartam szaladni, hátha kicsit lenyugszom és eltűnhetek egy időre, de ez nem történt meg. Elakartam felejteni a gondjaimat, hogy valaki okvetlenül szivatgat és talán megakar ölni. Felkavaró volt a falra mázolt vér, ahogy a halállal fenyegetett. Szinte még most is a szemem előtt lebeg a döglött macska, kinek vére a szekrényemből folyt ki. Jimin igyekezett velem beszélgetést kezdeményezni, mikor az órákon találkoztunk, de általában rövid, párszavas válasszal le is rendeztem a dolgot. Délutánonként vagy a könyvtárban vagy a szobámban gubbasztottam, miközben az erőkről olvastam. Az könyvek alapján, amolyan látó vagyok. Ez valami olyasmit jelent, hogy láthatom a múltat egy érintéssel, de akár a jövőt is. Esetleg fejben megtudom változtatni az adott személy gondolatait. Nem muszáj embert megérintenem, lehet az egy tárgy is. Viszont arról fogalmam sincs, hogy ez hogyan működik, mennyire kell erre koncentrálnom, így ezt majd gyakorolnom kell.

Jihyo mindig jót poénkodott az osztályban, hogy mennyire megalázott aznap. A düh egyre nagyobb lett bennem a napok alatt. Úgy egy hét telhetett el az eset óta. Pont ez történt ma is. A lányokkal hangosan csevegtek, miszerint én halálosan szerelmes vagyok Jungkookba, ezért vagyok "rászállva" és nem hagyom őket kibontakozni. Egyszerűen nem tudtam kordában tartani magamat. Jimin pusmogott egy olyasmit, hogy "Nyugi Tae", de ez miatt csak jobban bedühödtem. Hangosan toltam ki magam a székből, asztalomra csapva.

- Hé cafka! - mentem elé. Láttam, ahogy mosolya lehervad arcáról és kicsit megszeppent néz rám, majd ismét elmosolyodott. Ennyitől nem ijedt meg. Jaj nemsoká olyat látsz, hogy összehugyálod magadat Kincsem.

- Nem tán igaz, amiről a csajokkal beszéltünk? - kérdezte tettetett meglepődöttséggel. Idegesen kaptam el vékonyka csuklóját, erősen megszorítva, majd egy nagy lendülettel felrántottam. - Normális vagy?! - kezdte el a kezem csapkodni. Szinte remegtem az idegtől mancsom, miközben szorítottam. Mélyen szemeibe néztem, aztán lehunytam és koncentrálni kezdtem.

"Kezemben egy kés volt, amit előszeretettel forgattam ujjaim között. Aztán megláttam Jihyot a folyosón. Éppen telefonált valakivel, hangosan trécselve. Gonoszul elmosolyodtam, majd a kést egyenesen a mellkasába, pontosan a szíve helyére dobtam, mintha valami profi bérgyilkos lennék.

- Látod Édes? Jobb lett volna, hogyha nem packázol velem. - néztem utoljára szemeibe, majd a lány teste erőtlenül hullott a földre."

Egy gúnyos mosollyal engedtem el és könnyfátyolos szemeit néztem. Orrából lassan elkezdett csepegni a vér, ami gondolom a pattanásig feszült ér okozott. Szemeimmel továbbra is az övéit néztem, majd hátat fordítva neki, visszaültem Jimin mellé. Vajon ez lenne a jövő? Vagy ez csak az én beteg agyam szüleménye volt? Most annyira mérges vagyok, hogy pusztakézzel megfojtanám, de nem tehetem meg. Főleg nem az iskola területén.

- Ez mi volt? - kérdezte Jimin meglepetten és továbbra is a megtört húgát nézte, aki visszaesett a székébe és csak maga elé meredt. Büszke voltam, hogy kiálltam magamért. Tudom, hogy sokszor nem szoktam, de most szükségem volt rá. Szükségem volt arra, hogy megbosszuljam azt a sok szart, amit a napokban kapok mindenkitől.

- Semmi extra. Csak egy látomással megmutattam neki, mennyire a halálát kívánom. - vontam vállat. Ezután nem beszéltünk. A büszkeségem nem sokáig tartott, ugyanis a harmadik óra után ismételten magamba roskadtam, bújdosva az emberek elől. Azt hiszem túl messzire mentem Jihyoval kapcsolatban.

Az óráim után egyenesen a könyvtárba indultam, hátha kitudok kapcsolódni. A könyvek sokat segítettek, hogy ne a fontos dolgokra koncentráljak. Útközben viszont egy erős szorítást éreztem meg a csuklómon, majd megpillantottam Jungkookot. Láttam a szemeiben az értetlenséget, de nem mondott semmit, csak elkezdett húzni. Igyekeztem ellenkezni és csapkodni, karmolni a kezét, de ő aztán törhetetlen volt.

- Állj már meg! - hisztiztem és halkan felnyüszítettem, mivel a szorításának helye kicsit megégetett. Benyitott a szobájába majd behúzott maga után. Az ajtót kulcsra zárta és vállaimnál fogva nyomott a falapnak. Keze hangosan csattant a fejem egyik oldalán, míg másik mancsa a teste mellett lógott. Nagyot nyelve néztem fel vörösen izzó lélektükreibe, szemeim meglepettséget és egy kis félelmet sugároztak. Haja vége lángolt, de az a tekintet.. Régen volt már rám ennyire mérges. Vonásai lassan meglágyultak, viszont keze még mindig a fejem mellett pihent. - M..Mi a baj? - kérdeztem halkan. Torkomban gombóc keletkezett, gyomrom görcsbe rándult, amikor hatalmas boci szemekkel nézett le rám.

- Miért kerülsz? - susogta halkan, finomat ejtve ki a szavakat egyenletlenül megformált ajkai közül. Szemeibe ide oda pillantgattam szuszogva, kicsit sípoló hangot kiadva. Alsó ajkam fogaim közé vettem eltekintve róla, miközben a szívem rendezetlen tempóban kalapált. Nagyon közel volt hozzám, homloka már majdnem az enyémhez ért. - Ne tedd ezt velem.. - meleg levegője, ami szájából áramlott, arcomon suhant át, kipirosítva pofimat. Tenyeremet mellkasára tettem, hogy eltoljam magamtól, minél messzebbre. Szörnyen zavarban éreztem magamat és kellemetlen szituáció ez az egész. - Annyira baszottul hiányoztál Tae.. - bújtatta fejét a nyakamba, kezeit derekamra téve, így közelebb húzva magához. Szemeim elkerekedtek szavai miatt, ajkaim "o" alakra nyíltak. A levegőt hevesen és feszülten kapkodtam. Nem tudom mi van most Jeonnal, de iszonyatosan fura, mégis élvezem, ahogy a forró levegője bizsergetően érinti nyakamat és kulcscsontomat.

- Sa..sajnálom.. - suttogtam döcögősen, jobb kezemet felemelve, amit szinte azonnal hajába simítottam, gyengéden cirógatva fejbőrét. Szemhéjaimat lecsuktam közelségét jobban élvezve. Közelebb húzott magához, derekamat erősen ölelve magához, mintha muszáj lenne.

- Soha többet ne csinálj ilyet! - emelte fel kicsit hangját fenyegetően - Érted? - rajzolgatott oldalamra. Halkan nyelve bólintottam egyet. Fejét elemelte, majd szemeimbe nézett. - Aggódtam érted...és Jiminék is. - mondta kicsit morcosan, tökéletesen ívelt szemöldökeit összeráncolva. Halványan elmosolyodva döntöttem fejemet az ajtónak, majd egy halk kuncogást hallattam.

- Valóban? A nagy Jeon Jungkook értem aggódott? - játszottam az agyamat, fejemet oldalra döntve. - Megtisztelve érzem magamat. - mosolyogtam fel rá. Ismét magához húzott, szorosabban ölelve, mint valaha és pirospozsgás pofiját a nyakam zugába rejtette megint. Már rég nem a nagy Jeon Jungkook volt. Csak egy egyszerű diák, akiért a szívem hangosan dübög mellkasomban és akinek a boldogsága nekem nagyon fontos. Teljesen megváltozott és ez talán Miyeonnak köszönhető.

- Ez nem vicces. - fortyog durcizva, de hangján hallani lehet, hogy most bizony mosolyog. Szemeimet megforgattam egy féloldalas mosollyal és átkaroltam nyakát. Tarkójára kisebb jeleket rajzolgattam, hosszabb tincseit ujjam köré tekerve. A pillanatot semmire sem cserélném le. Az, hogy Jungkook mostmár ilyen ragaszkodó lett, nagyon jól esik, mivel ezzel is azt bizonyítja, hogy közelebb kerültem hozzá. Hogy sokkal jobb a viszonyunk, mint a kezdetekben. Hisz régen annyira utált és távol akart tartani magától, most mégis hogyha egy kis időre magára hagyom, ő keres meg és akaratosan rángat vissza maga mellé. A gondolatra elmosolyodtam, beszippantva bőrének citrusos illatát, miközben fejemet a vállán pihentettem. Azt hiszem tényleg nagyon megkedveltem.

_____________________

Alakulnak a dolgok 😏
Istenem olyan édesek!