Egyszerűen nem bírtam elaludni. Csak forogtam és forogtam az ágyban a fehér plafont bámulva. Nem az hogy nem volt kényelmes az ágy, hanem még mindig dolgoztam fel az eseményeket, amik hihetetlenek voltak számomra. Egy gondolatolvasó fiú, egy teleportáló fiú és minden más. Rengeteg dologról nem tudok még, mint például, hogy én hogy jutottam át erre a helyre és hogy mi dolgom itt? Órákon át szenvedtem, amikor halk sutyorgást hallottam és egy nyikorgó ajtó hangját. Érdeklődve ültem fel és az ajtómhoz mentem hallgatózni, de semmit nem észleltem már. Visszaültem az ágyamba és megint suttogást hallottam. Véletlenszerűen fordítottam fejemet a hatalmas ablak irányába. Szerencsére este a suli kivan világítva, így láttam mindent, ami kint történik. Két fiú hagyta el éppen az iskola területét. De hát 10 órakor takarodó volt, most meg legalább már éjfél van. Térdre állva tekintettem ki az üvegen és összeráncolt szemöldökkel néztem végig, ahogy egyre távolabb mennek.

Sajnos nem a szabályszegésről vagyok híres és azt se szeretem ha más szegi meg ezeket. Mégis amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam egy farmert, majd a cipőmet is felhúztam. Ezután a hangosan horkoló Jiminre csuktam az ajtót. Telefonom vakuját bekapcsoltam és úgy világítottam az épületben. Kissé kirázott a hideg a hatalmas suli miatt, ami éjszaka csak még rémisztőbb volt. A festmények mintha figyeltek volna és ahogy egyedül jártam a hatalmas, kihalt folyosókat, ösztönösen húztam össze magamat. A padló hál istennek nem recsegett a lábam alatt, a szívem mégis a torkomban dobogott. Annyira féltem hogy lebukok aztán elvarázsolnak innen. Sikeresen a bejárati kapuhoz értem. Ajkamba harapva nyomtam le a kilincset és iszonyat lassan nyitottam ki az ajtót, szemeimet összeszorítva. Féltem, hogy nyikorogni fog nálam is és felkel az igazgató. Apró lábaimmal gyorsan kiszöktem, majd a bent rekedt levegőmet hangosan fújtam ki. Mivel ki volt világítva az épület, így telefonomat elrakva, gyors léptekkel futottam a fiúk irányába. Halkan vettem a levegőt, mert féltem, hogy lebukok. Nem láttam merre vannak, csak hallottam, ahogy az itt lévő erdőben beszélgetnek. Bátorkodtam beljebb menni, miközben füleimet végig hegyeztem. Mikor már úgy gondoltam elég közel vagyok, egy bokorban meghúzódtam.

- Észre fogják venni! - mondta az egyik, morgós hangon. Nagyon izgultam, mert nem a legbarátságosabbnak néztek ki és lehet, hogyha észrevesznek elvernek, kínoznak vagy megfenyegetnek.

- Nem fogják Yoongi. Már ezer éve ott porosodott. Max ha észreveszik, ráfogjuk valakire és meg van oldva. - felelte egy kellemesebb tónusú hang vállat vonva.

- Annyira gyerekes vagy basszameg. Ráfogjuk valakire? Most ez komoly Jungkook? Nem hiszem el. Ez a legjobb ötleted? - itt már kicsit kipillantottam a bokor ágai közül. Túl érdekesnek találtam ezt a beszélgetést. Ekkor egy hatalmas zöld fény száguldott végig az erdőn és tiszta libabőr lettem. Csak kíváncsian figyeltem, hogy a magasabbik fiú kezében lévő könyvet kinyitják és abból áradt ez a hatalmas fény egy pillanatra.

- Most akkor mi legyen vele? Maximum holnap este tudjuk visszacsempészni. - sóhajt fel Jungkook. Jobban megnézve az arcát annyira ismerős volt. Ajkaimat eltátva néztem izmos testét és a lábán megfeszülő nadrágot. Meleg létemre elég ígéretesnek néz ki és tipikus rosszfiús stílusa csak még szexibbé varázsolta.

- Megvan! - suttogtam magam elé vidáman, amikor eszembe jutott honnan ismerős. Szemeim elkerekedtek, majd kezeimet számra tapasztottam azonnal, amikor leesett hogy én ezt hangosan kimondtam.

- Ez ki volt? - pillant körbe a kisebb idegesen. - Ha valaki van itt, most jöjjön elő, mert nem lesz vicces, ha én talállak meg. - fenyít be. Szívem ismét hevesen kezd el kalapálni a szavaira. Lehet megölnek és aztán majd itt elásnak az erdőben. Összeszűkített szemekkel néz körbe, míg én csak egyre kisebbre húzom össze magamat. Aztán bumm. A magasabbik fiú pont a szemeimbe néz. Nagyot nyelek, majd alsó ajkamba harapva nézek vissza fekete szemeibe. Nem tudom elengedni a tekintetét. Hosszú fekete tincsei szemébe lógnak, az alja mégis vörösbe végződik. Egy gonosz mosolyra húzza szája szélét.

- Csak én voltam. Nyugi Yoongi. - állítja meg a forgásban barátját - Azt akartam mondani, hogy megvan mi legyen a könyv sorsa. - mondja magabiztosan, ezzel engem megmentve. De mégis félő, hogy valamit kitervelt. Túl ravasz volt az a mosoly, amivel megajándékozott. Kicsit sóhajtva döntöm fejemet a fának és hallgatom, ahogy Yoonginak magyaráz. - Tartsuk meg. Még kapóra jöhet. De mostmár menjünk. Én még hugyálok egyet, te menj előre! - lökdösi a kisebbet kifele az erdőből, aki csak bólintva sétál el mellettem a könyvet pólója alá bújtatva. Mikor kimegy az erdőből csak még idegesebb leszek. Most mi lesz? Tuti megöl. Kérlek ne ölj meg... A levegő is bennem reked, amikor lábaim elemelkednek a földtől és szinte kirepülök a bokorból, egyenesen a fiú elé. Szemeimet összeszorítom, amikor újra a földet érintik talpaim.

- Én..én..sajnálom.. - motyogom teljesen berezelve. Szemeimet lassan ráemelem, miután nem szólal meg.

- Ne üsd bele az orrodat mások dolgába kölyök! - préselte ki tökéletesen ívelt ajkai között. Fekete szeme vörösen kezdett izzani, ami csak hab volt a tortán. Szerintem inkább én pisilek ide, mint ő. Lábaim megremegtek a félelemtől, ahogy hátam találkozott egy fa törzsével. Miért nem tudom irányítani a testemet? Tartotta köztünk az 1 méteres távolságot, de tudtam, hogy ő irányított. - Értve vagyok?! - morogta közelebb lépve. Fejemmel hevesen kezdtem el bólogatni és ujjaimmal a tenyerembe markoltam. - Remek. Legközelebb maradj a picsádon Taehyung. Attól hogy újonc vagy, nem mindenkit érdekelsz. Ha megkérdezi valaki, hogy hova tűnt a könyv, te csak annyit mondasz, hogy elloptad. - nézett utoljára szemeimbe és ő is elhagyta az erdőt. Egy reszketeg  sóhajt engedtem ki ajkaim közül és térdre borulva kezdtem el levegőért kapkodni és egyidőben imádkozni.

Nagyjából öt perc múlva éreztem úgy, hogy akkor mostmár ideje bemennem. Nem találtam biztonságosnak egyedül bent maradni ebben a szörnyen sötét erdőben. Előkerestem telefonomat, majd kiropogtattam csontjaimat halkan és vakum segítségével visszaosontam a suliba. Alaposan körbenéztem mindenfelé, nehogy észrevegyen valaki. Benyitottam a suliba és visszasiettem a szobámba. Jimin még mindig hangosan horpasztott az ágyában, teljesen szétterülve rajta. Hogy én miért nem hoztam füldugót? Lehet ezért nem volt soha szobatársa. Mondjuk én elég mélyen szoktam aludni, szóval akkor nekem kell majd hamarabb elaludnom és nem lesz baj. Betakartam a szőkeséget, mert lerúgta magáról a takarót, majd én is befeküdtem az ágyamba, nadrágomat levetve. Szeretek csak egy boxerben és egy nagyobb pólóban aludni. Sokkal kényelmesebb. Most viszont azért nem tudtam aludni, mert a rengeteg kérdés ellepte az agyamat. Túl kíváncsi voltam, hogy milyen könyvet loptak el, amihez már régóta nem nyúlt senki és ez miért olyan nagy dolog?

- Ahh Taehyung! Ne gondolkodj már ilyen hangosan! Megsüketülök. - morogja Jimin félálomban, mire eltűntetem gondolataimat. Nem akarom, hogy tudjon róluk.

- Eddig pedig elég mélyen aludtál. - nevetem el magamat halkan, majd hasamra fordulva hunyom le szemeimet és kiürítem agyamat. Nem tudom mitévő legyek, de igyekszem messziről elkerülni Jungkookot. Aztán ismét eszembe jutott, hogy honnan volt ismerős. - A fiú a csoportképről. - suttogom halkan, számat eltátva. Pedig a fotón annyira aranyosan nézett ki, élőben meg egy tapló seggfej.

- Jungkook ilyen. Ne akard megfejteni, mert csak megsérülsz. - sóhajt fel Jimin, majd vissza is alszik. Szavain meglepődöm és inkább én is átadom magam az álmok világának.