"Egy ismeretlen szobában álltam egyedül. Nagyot nyelve néztem körbe Miyeon otthoni kis zugában. A falhoz sétálva megláttam pár közös képet Jungkookkal, amin halványan elmosolyodtam. Volt amin bohóckodtak, amin egymásba karoltak a tengerparton állva vagy ahol csak mosolyogtak szélesen a kamerába. Aztán bevágtatott Jungkook a szobába. Ijedten fordultam hátra és lépéseit követtem.

- Kookie! Mondtam, hogy sajnálom! - sietett utána szomorkásan Miyeon, apró lábait kapkodva. Haja kettőbe volt szépen felkötve és kis szoknyája futásnál néha fellibbent.

- Dehogy sajnálod! Ez kellett volna a sulis projektemhez! Te meg eltörted! - morogta Jungkook, dühös tekintettel, miközben felmutatta két kezében lévő, összetört szerkezetet.

- Nem tudtam.. - motyogta a kislány - Csak..csak megakartam nézni, de kiesett a kezemből! - sietett testvéréhez Miyeon, hogy átölelje, viszont Jungkook hevesen lökte a lányt a földre, aki pityeregni kezdett. Láttam Jungkook vörösen izzó szembogarait, amivel kistesóját illette. Nagyon nagyon haragudhatott rá. - Utállak! - sikított fel Miyeon és felpattant a földről.

- Én is utállak! Hagyj békén! - kiabált vele Jungkook. Fiatalabb lehetett úgy pár évvel. Látszott a vonásain, hogy kisfiúsabb és gyerekesebb az arca. Pedig minimum 17-18 lehetett. Tincseinek alja égni kezdett, kezeit ökölbe szorította és elszabadult a pokol. Megremegtem ettől a tekintettől. Nem szeretem, ha Jeon így néz rám, de hogy ezt a saját húgával is tette, megrémít. Ott álltam mellette és csak néztem a történéseket.

- A babám! - kiáltott fel a kislány, az égő polcra mutatva, ahol a babái sorra meggyulladtak. - Kookie! Kérleek.. Megijesztesz.. - sírdogált, mikor már a függöny is felgyulladt. Mindezt egy buta iskolai projekt miatt. Alsó ajkam idegesen harapdáltam, ahogy a felzaklatott kislányt és az ideges bátyját néztem. Kezdtem megbánni, hogy ebbe belementem. Viszont Jeon nem állt le. Erejével felgyújtotta a kislány plüsseit is.

- Na tessék! Mostmár te is elveszítettél valamit, ami fontos volt neked! - mondta indulatosan Jungkook és úgy nézett a kislányra. Szemeimet végig a fiún legeltettem, ám amikor megláttam aggódó tekintetét, én is a szobára pillantottam. Miyeon már zokogott, ahogy szoknyája alja lángra kapott.

- Segíts! - kérlelte halkan és kétségbeesetten. Jungkook odasietett, de ahogy a ruhadarabhoz ért, az még jobban fellángolt. Remegő kezeit aggódva húzta el és az ajtóhoz ment, de már azt is hatalmas lángok borították. - SEGÍTS! - visítozott a kislány. Nekem könnyeim már patakokban folytak. Lábaim remegve omlottak a földre és nem tudtam elszakítani tekintetem Miyeon égő testétől. A víz levert a melegség miatt. - Segíts.. - suttogta erőtlenül, alig hallhatóan, majd összeesett. Fordos szoknyája teljesen bőréhez égett, de nem tudtam tovább nézni. Zokogva fordultam a másik irányba és remegve húztam össze magamat, levegőért kapkodva. A mellkasom összeszorult, ahogy a sok füst ismét a tüdőmbe került. Az utolsó, amit láttam Jungkook hangosan síró és kiabáló alakja volt, ahogy a holttest mellett zokogott"

Azonnal elengedtem a kezét és patakokban csordogáló könnyekkel hunytam le szemeimet. Hátam görnyedt volt, ahogy arcomat tenyereimbe temettem. Ő ölte meg.. Persze nem direkt, de véletlen miatta halt meg. Nagyokat nyelve, hangosan hüppögve néztem rá. Szemeit lehunyva tartotta, miközben könnyeit némán folyatta és kezeit ökölbe szorította. Nem tudtam mit mondhatnék. Meghatott voltam, hogy ezt megosztotta velem. Szörnyen bántott, hogy egy ilyen nehéz dolgot akartam belőle kiszedni. Ez miatt lett ilyen.. Ez miatt zárkózott magába, amit mostmár teljesen megértek. Segíteni fogok neki. Felfogom vidítani és mosolyt fogok csalni az arcára.

- Jungk...

- Ne! Ne nézz rám! - fordította el arcát és hangos sírásban tört ki. Homlokát a hideg falnak döntötte és erőtlenül ütött bele a falba, miközben arcát eláztatták gyémántcseppjei. Kis mancsomat csapzott tincsei közé csúsztattam és gyengéden kezdtem fejbőrét simogatni, hátha megnyugszik.

- Baleset volt.. - mondtam halkan és fejemet karjának döntöttem előre dőlve. Szemeimet lehunytam és keserves zokogását hallgattam, ami egyre csak erősödött. Éreztem rajta, hogy most teljesen megtört. De annyi biztos, hogy innen sokkal könnyebb lesz a lelki gyógyulás. Fürtjeit morzsolgattam két ujjam között, miközben néha beletúrtam az emlékektől megizzadt hajába.

- Én..én tettem.. - szipogott folyamatosan és újfent beleütött a falba gyengéden. Sóhajtva fogtam állára, majd magam felé fordítottam. Azt hittem majdnem megállt a szívem ettől a tekintettől. Ahhoz hasonlított, amikor egy kisgyerek elveszik és nem találja a szüleit egy hatalmas boltban. Jungkook is ennyire elveszett lehetett most. És talán mindig is az volt, csak sose vettem észre, mert folyton leplezte. Ujjaimmal megtöröltem az arcát gyengéden és közben végig a szemeibe néztem. Nem tudtam elpillantani. Szinte beszippantott ez az érzés. Szívem még mindig hangosan kalapált az előbb történtektől és a mostani eseményektől. Torkomat még kicsit mardosta a füst, de nem tudtam volna köhögni.

- Tényleg nem vagy gyáva.. - simogattam az arcát folyamatosan, kezeim közé fogva puha pofiját. Nagyon fura volt a nagy Jungkookkal ilyen szituációban lenni. Mondanám, hogy tetszik, de azt hiszem senkinek sem kívánnám ezt. Hogy egy ilyen megtört és megsebzett tekintetbe pillantson. - És baleset volt Jungkook.. - mondtam kedvesen. Fejét hevesen megrázta újra bekönnyesedő íriszekkel és lesütötte tekintetét. - De! Véletlen volt Jungkook! - fogtam meg mindkét kezét és bíztatóan megszorítottam őket.

- Értem.. - mondta halkan és lehunyta szemeit csendesen felsóhajtva. A sírástól még mindig kicsit pihegett, hisz a sírás elég fárasztó huzamosabb ideig. Azt hiszem a Jeon rejtélyt ezzel meg is fejtettem így lezártnak nyilvánítom. Vagyis nem is én fejtettem meg, hanem maga Jeon mutatta meg. Ezután beállt a csend. Nem volt kínos. Mindketten belemerültünk a gondolatainkba és szorosan fogtam végig kezeit. Tudatni akartam vele, hogy támogatom és rám számíthat. - Nem szeretem, ha másokhoz kell érnem.. - szólalt meg egy idő után ismét.

- Nem érdekel. Nem fogom elengedni a kezedet. - szorítottam még jobban és kézfejét kezdtem el simogatni. Fel sem tűnt, de Miyeon megint mellém került. A földön állt és szomorúan kémlelte nagytesója arcát. Kezét Jungkook lábára helyezte és kis köröket rajzolgatott neki. Szemeim megint bekönnyesedtek, ahogy a lánykára néztem.

- Mi a baj? - kérdezte Jungkook halkan.

- Itt van... Itt a húgod.. - néztem folyamatosan Miyeon szelíd arcvonásait. Jungkook azonnal odakapta a fejét.

- Kookie.. Ne sírj légyszi.. - rázta a fejét a kislány.

- Azt kéri ne sírj.. - folyt le egy könnycseppem és felnéztem a fiúra.

- Ohh Miyeon.. - görbítette le remegő ajkait Jungkook és ismét lesütötte szemeit - Annyira de annyira sajnálom. Sosem fogom megbocsátani magamnak a tetteimet. Azt hogy aznap mit tettem veled...megbocsáthatatlan.. - szipogott halkan és egyik kezem elengedve megtörölte az arcát, majd újra megfogta.

- Nem haragszom.. - mosolyodott el - Elvileg a Fényben sok cukrot ehetek ám. - kuncogott fel halkan, amin én is elmosolyodtam - Taehyung.. Rád bízhatom őt..? Kell mellé valaki.. Kérlek vigyázz a bátyómra. - kérlelt halkan, felváltva nézve ránk.

- Természetesen Kincsem.. Mostmár..mostmár nyugodtan átkelhetsz. - mosolyodtam el halványan és Jungkook kezét elengedve simítottam arcára. Kezembe aranyosan belebújt, majd elmosolyodott.

- Szeretlek Jungkookie.. - puszilt Jeon kezére és elmosolyodva fordított nekünk hátat. - Azta.. Ez nagyon szép Tae. - pillantott vissza egy széles mosollyal. Gondolom máris látta a Fényt. Párat lépett, majd halványodva beleolvadt a levegőbe. Arcomat szorgosan törölgettem meghatottan és nagy levegőt vettem.

- Mit mondott? - nézett rám Jungkook kérdőn.

- Hogy nagyon nagyon szeret téged és hogy nem haragszik rád. Nyugovóra tért a lelke Jungkook.. Átkelt a Fénybe. - mosolyodtam el halványan és felsóhajtottam. Boldog voltam, hogy Miyeon lelke mostmár békességben vigyáz fentről a testvérére, de az biztos, hogy én is vigyázni fogok rá. Mostmár nem engedhetem el!

___________________

Most sírtam először egy rész megírásakor 😭