Taehyung

- ...és aztán kiderült, hogy végig Namjoon volt.. - zokog Jimin hangosan, nyakamba fúrva a fejét. Teljesen elöntött a düh. A történtek szerint, Namjoon volt végig, mivel ő alakváltó és bosszút akart állni Yoongin, mert valami szarságon összekaptak. De ebbe minek kell belekeverni szegény Jiminiet? Rendezzék csak le maguk között. Már egy fél órája mesélte a sztorit, mivel amint megtudta, hogy nem is Yoongival kavargatott, kivágtatott a mosdóból és rohant vissza a szobánkba. Szegény annyira beleélte magát.. Teljesen rózsaszín ködfelhő volt felette és nem is tudott tisztán gondolkodni. Így már érthető, hogy miért nem szólt hozzá Min a suliban. Csak nyugtatóan simogattam hátát és haját. Szipogása elhalkult egy idő után, én pedig lefektettem az ágyára, amikor meghallottam egyenletes szuszogását. Egyszerűen nem tudtam visszafogni magamat, annyira feldühített Nam, hogy muszáj volt bevernem neki egyet, vagy többet. Betakartam barátomat, majd kiosontam a szobából és idegesen lépkedtem Jungkookék szobája felé. Amint oda értem, nem is kopogtam, csak kivágtam az ajtót. Mindkét fiú bent volt. Jungkook valami mangát olvasott, Namjoon meg telefonozott.

- Te kis szar! - mondtam mérgesen. Őszintén szólva mindenki tudja, hogy Namjoon fél kézzel is lenyomna, de ez nem rendített most el. Egy pillanat alatt mellé kerültem, majd felültem a csípőjére és elkezdtem ütni az ökleimmel. A bal kezem kezdett fáradni, amikor hátulról hónom alá nyúltak és leemeltek Namról. - Jeon eressz el! - morogtam rúgkapálva, de ő csak tartott a levegőben, mint az Oroszlánkirályból a kis Szimbát, amikor megszületett. - Kinyírlak te rohadék! - ütöttem a levegőbe Namjoon felé. Az orrából folyt a vér és a szemöldöke is felszakadt. Mivel eltudott menekülni, azonnal felpattant és kirohant a szobából.

- Nyugodj már le Taehyung! - morogta Jungkook, én pedig feladtam a küzdelmet. Csak tartott a levegőben, mint egy kisbabát, miközben én duzzogva fontam össze karjaimat mellkasom előtt. Mikor jónak látta, letett a földre, majd elém sétált - Mi ütött beléd? - vonja fel szemöldökét, én meg csak megforgatva szemeimet készültem elhagyni a szobát. - Ácsi! - kapta el a vállam és magával szembe fordított. - Mondd el! - nézett mélyen szemeimbe. Kicsit megbénultam ettől a tekintettől. Ajkaim elnyíltak egymástól és szívem hevesen kezdett el kalapálni.

- Mert? - szedtem össze magamat - Majd a haverod elmeséli. - vontam vállat. Meglepetten nézett rám, hisz sose voltám még vele flegma, csak most na! Nagyon kiidegelt ez a gyerek!

- Inkább mondd el te! - döntötte oldalra a fejét. Hogy nézhet ki ilyen aranyosan, miközben a teste egy gladiátorhoz hasonlít? Kicsit kipirulva, veszek egy nagy levegőt, majd dalolni kezdek. Mindent elmondok, amit Jimin mondott nekem, kivéve azt, hogy neki valóban bejön Yoongi, Jungkook meg rezzenéstelenül hallgat végig. Mintha meg sem lenne lepődve ezen.

- Namjoon nagyon féltékeny típus. Biztosan rosszul esett neki, hogy mostanában kihagytuk pár dologból, köztük az Átkok könyvének ellopásából. - sóhajt fel, leülve az ágyára. - Majd beszélek vele. - dől vissza a párnájára, majd kezei közé veszi a mangát és tovább olvasgatja. Hitetlenül nézek rá, csípőre téve a kezeimet.

- És mi mikor fogunk gyakorolni? Megígérted, hogy segítesz nekem! Azóta se tetted. - mondom egy cseppet morogva. Fogalmam sincs miért hittem azt, hogy majd felkeres és magától segít nekem.

- Akkor holnap 3-kor legyél az erdőben! Hozz füzetet, meg tollat, hogy tudj jegyzetelni!- pillantott fel rám, majd féloldalasan elmosolyodott, ami nagyon dögössé tette. Hevesen bólogatva vigyorodtam el, majd intve neki siettem ki a szobából.

- Huh nyugi Tae.. - motyogtam magam elé, hevesen dobogó szívemre téve kezemet. - Francba.. - csaptam mellkasomra. Miért dobogsz ennyire te hülye szív? Nagy levegőt vettem, majd visszaindultam a szobámba. Útközben összefutottam Namjoonnal, akinek az orra be volt kötve. Remélem eltört te seggfej.

Gondoltam hagyom Jimint aludni, ezért elindultam a könyvtárba. Leültem a szokásos dugi helyemre egy random könyvvel, ami a boszorkányokról szólt. Mivel Park mondta, hogy Seokjin anyukája boszi, gondoltam utána járok, mennyire hasonlít az emberek szüleményéből kreált gonosztevő és van-e hasonlóság alapja az igazi boszikkal kapcsolatban. Sok szokatlan dolgot olvastam. Például a boszorkányoknak csak egy gyerekük születhet hivatalosan, mivel ha többet szülnek a gyerek elátkozott lesz.. Szegény kisbaba.. Azt sem tudja, hogy mi van vele, de máris el van átkozva. Másrészt arról is olvastam, hogy a boszorkányok különböző bájitalokat tudnak kikeverni, ezek mellett kívánságokat is teljesítenek, de hatalmas dolgokat várnak cserébe. A felsorolásnál kicsit kirázott a hideg és felfordult a gyomrom is. Fogak, körmök, állati szemgolyó, dobogó szív stb. Hogy lehetne odaadni neki egy dobogó szívet? Ez kicsit szürreális.

- Szia! - ült le velem szembe egy rég hallott hang. Azonnal felkaptam a fejem és megpillantottam Jint. Szemei kicsit karikásak voltak és tekintete olyan semmit mondó. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg hirtelen a fejemben. Azonnal szorongva éreztem magamat a közelében.

- Hali.. - motyogtam elhúzva a számat. Rég láttam már, pedig kerestem is már egy párszor. Bezzeg ha nem keresem egyből előttem terem a semmiből. - Mit szeretnél? - teszem a könyvjelzőt arra az oldalra, ahol tartottam, majd becsuktam a könyvet. Újra felpillantottam rá, ő meg csak bámult. Már megint jó alaposan szemügyre vett, majd halványan elmosolyodott. Nem tudtam ezt hova tenni, ezért kínosan pillantgattam ide-oda a könyvtárban.

- Láttad a fotót, amit becsúsztattam neked? - kérdezte kedves hangon és tekintetemet kereste. Megszeppenve bólintottam egyet, ő pedig elkuncogta magát - Nem kell ennyire kellemetlenül érezned magadat. - rázta a fejét. Köszi, most ettől egyből jobban is érzem magamat. Remek tanács volt. - Látom, hogy vannak kérdéseid. Hagy halljam! - helyezkedett el a fotelban kényelmesen és várta, hogy válaszoljak. Sóhajtva helyezkedtem el én is, majd minden esetleges kérdést felsorakoztattam a fejemben.

- Kezdjük azzal, hogy az a kép, amit adtál, honnan van meg neked? - kérdeztem kíváncsian, ő pedig megint elmosolyodott.

- Tudtam, hogy ez lesz az első kérdésed.. Nos, anyám és Jiwoo testvérek. - mondta ki szinte át se gondolva a szavakat én pedig sokkoltan néztem rá. Nem! Az nem lehet. Tudtam, hogy anyunak van egy nővére, de nem gondoltam volna, hogy... Na várjunk! VÁRJUNK! Szinte azonnal minden eszembe jutott. Ugye a biológiai anyám az Jiwoo testvére volt, aki elhagyott engem. Ha Jin, annak a nőnek a gyereke, akkor én és Jin testvérek vagyunk. Ajkaim "O" alakra formálódtak és csak meredtem a fiúra - Igen, elhiszem, hogy nehéz ezt most feldolgoznod.. De a teljes igazságot mondom.. - sóhajt fel ujjait piszkálva.

- Szóval rokonok vagyunk? - reménykedtem benne, hogy ő nem a..

- Testvérek. - mondta lazán. Most volt az a pillanat, hogy lefagytam. Fejemet hevesen kezdtem el rázni és agyalni kezdtem viszont semmi nem jutott az eszembe. - A bátyád vagyok Taehyung.. és nem hiszed el mióta kereslek már téged. - nézett rám komolyan. Hatalmas katyvasz lett a fejemben. Csomó kérdés, amikre szerintem ő nem tudna válaszolni. Ezt nem akarom elhinni..

- Akkor te..ismered az anyámat? - kérdezem halkan és remegő ajkamba harapok. Mindigis megakartam ismerni a szüleimet, de főleg a vérszerinti anyukám. Nehéz volt felnőni azzal a tudattal, hogy nem kellek nekik, csak úgy eldobtak maguktól.

- Igen.

- És az anyánk tényleg...?

- Igen, boszorkány. - válaszolta meg a be nem fejezett kérdésem. A szavak a torkomra forrtak. Sűrűn pislogva dolgoztam fel a kapott infót.

- Akkor én.. - vettem nagy levegőket.

- El vagy átkozva Taehyung.