Fejemet össze-vissza kapkodtam pánikolva. Egy váratlan pillanatban megjelent mellettem egy fiú. Szó szerint a semmiből került ide. A szívem ez miatt csak még gyorsabban kezdett el dübögni. Halkan sikkantva ugrottam odébb és végigmértem a fiút, aki csak jót kuncogott rajtam. Hasonló korosztályba sorolnám magunkat. Haja vörösen fénylett fején, miközben egy levakarhatatlan mosolyt terült el arcán.

- Sziaa. - köszönt kedvesen és megmerném kockáztatni, hogy szinte kicsattant a boldogságtól - Jung Hoseok vagyok. Te Taehyung ugye? - nyújtja felém kezét, amit hosszas bámulás után elfogadok. Nem tagadom szörnyen megrémített ez az egész szituáció. A épület hirtelen idekerülése és hogy ez a gyerek csak így megjelent mellettem a semmiből. Annyira mesebeli szinte.

- Öhm...igen. De honnan... - kérdeztem volna meg hogy honnan tudja a nevemet, de szavamba vágott.

- Ne aggódj. Vártuk, hogy megérkezz. Már mindenki nagyon izgatott. - mosolygott, majd megfogta bőröndöm fogóját és másik kezével a csuklómra tekerte ujjait. Azonnal elakartam rántani, de időm se volt, hiszen már a falak között voltunk. Szédülve érkezett a lábam a talajhoz és megkellett kapaszkodnom a legközelebbi asztalban, hogy ne dobjam ki a taccsot. - Bocsi.. Néha túl izgatott leszek és gyorsan teleportálok. - neveti el magát falfehér arcomat látva. Ekkor megütöttem az arcom. Kelj fel! Ez csak egy álom! Gyerünk már! De semmi nem használt, ugyanis ez az idétlen gyerek még mindig engem bámult. Még mindig a fura épületben voltam. Sóhajtva emeltem fel a fejemet és körbenéztem a helyiségben. Egy hatalmas szobához hasonlított vagy inkább valami irodához. Ekkor nyílt az ajtó és egy idősödő férfi lépett beljebb. Öltönye tökéletesen passzolt hozzá, nyakkendője pedig egyenesen az ingjéhez lett tervezve. Lakkcipőjét már a folyosóról hallani lehetett kopogása miatt.

- Köszönöm Hoseok. Mostmár mehetsz. - mosolygott a fiúra. A vörös hajú csak intett nekem egyet, majd eltűnt, mint a kámfor. Úgy voltam vele, hogy ez ténylegesen csak egy álom lehet, hisz ilyen nincs. Még mindig a kocsiban ülök és Minsooék visznek az utazásomra. A férfi leült a bőrfotelba, pontosan az asztal mögé, majd kezével jelzett, hogy én is foglaljak helyet. Nagyot nyelve ültem le vele szembe ujjaimat piszkálva és rengeteg kérdéssel a fejemben. - Üdvözöllek itt, az akadémiámon. Én Lee Min vagyok az igazgató, de a diákoknak csak Mr.Lee. - köszönt egy kedves mosollyal.

- Ez valószínűleg egy félreértés lehet. Én már máshova vagyok beiratkozva. - igyekszem finoman közölni a tényt, miszerint nem rossz embert hoztak ide. Végig egy kínos mosollyal beszéltem, mivel nem tudtam elrejteni sehogy sem azt, hogy én nem ide való vagyok. Nekem van iskolám, van lakhelyem, mindenem megvan, ami kellhet. Sejtésem sincs, hogy most mi ez. Valami reality show? Fel szemmel kezdtem keresgetni a kamerákat, de sehol se találtam.

- Ez nem félreértés Taehyung. Mondjuk úgy, hogy a szüleid beírattak ebbe bentlakásos iskolába. Idővel mindent meg fogsz tudni magadról és a világról. Most pedig elkísérlek a szobádba. - igazította meg nyakkendőjét egy kicsit szigorú tekintettel. Nem mertem többet megszólalni csak bólintva álltam fel és bőröndöm fogóját szorongatva követtem. Botját maga mellett kopogtatva lépkedett előttem végig a hatalmas folyosón. Nem volt annyira idős, hogy bottal járjon, szerintem ez csak amolyan jelképes eszköz lehet számára. Tekintetemet ide-oda kapkodtam, megjegyezve az utat, hogy majd eltudjak menekülni. Az iskola belülről is hatalmas volt. Minden gyerek egyenruhát viselt. A falakon hatalmas képek, festmények díszelegtek. Elhaladtunk egy üvegszekrény mellett is, amiben érmek és különböző kupák sorakoztak, természetesen mind arany volt, vagyis első helyezés. Egy kicsit elidőztem az egyik csoportképen. A fiúkból álló kis banda egymást karolva mosolygott a fotón. Nem lehettek többen négynél. Mindegyikük kék mezt viselt, de az egyik fiú mégis jobban lekötötte a figyelmemet. Roppant helyes volt és izmos testalkattal rendelkezett. Fejemet megrázva siettem a diri mellé és követtem őt némán. Kellemetlenül éreztem magamat, hisz mindenki megbámult egy pillanatra. Itt mindenki ilyen lenéző? Ezután kicsit elkezdtem igazgatni ruhámat. Valami gond van vele? Itt nem így öltözködnek? Aztán majdnem lefordultam az emeletről, amikor egy csaj úgy sétált el mellettünk, hogy a tankönyveit a feje mellett lebegtette. Csak szótlanul, lehajtott fejjel koslattam Mr.Lee-vel, mígnem megállt egy ajtó előtt. - Ez lesz a szobád. Van egy szobatársad is, remélem nem gond. - mosolygott rám, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Miféle álom ez?

- Nem gond. Hisz az ő szobája volt előbb. Én pofátlankodom be. - vakarom meg tarkómat zavartan. Az igazgató mosolyogva kopogtatott be pálcájával és az ajtó azonnal kicsapódott. Egy világos hajú, alacsony fiú ugrott elénk. Nagyjából az államig érhet. Szemei csillogtak és karom megfogva húzott be a szobába. Miért ráncigál mindenki?

- Innentől átveszem Mr.Lee. - intett egyet, majd be is csukta az ajtót. Kissé félénken néztem rá, majd tekintetemet végigvezettem a közepes méretű szobában. Az egyik ágyon már voltak cuccok, így értelemszerűen enyém a másik. - Azt hittem kicsit később jössz majd. - ül le a szöszi a saját ágyára - A nevem amúgy Park Jimin. Már nagyon vártam, hogy végre legyen egy szobatársam. - fekszik el az ágyon.

- Ezt nem értem. Honnan tudtátok, hogy jövök? Hisz én magam se voltam erre felkészülve.. - túrok hajamba kissé feszülten. Még mindig mérges vagyok, hogy Jiwooék bedobtak erre az istenverte helyre. Azt se tudom mit kezdjek magammal. Itt vagyok egy törpével, aki csak...

- Hé! Ez igen sértő! Nem vagyok törpe! Kikérem magamnak van nálam alacsonyabb is.. Mondjuk azok lányok, de az is számít, nem? - állt fel, majd picit rendbe szedte magát a tükör előtt. Ajkaimat kicsit elnyitva néztem rá, aztán csak meredtem magam elé, mintha hallaná a..

- Igen hallom is. Szóval jobb ha nem szitkozódsz magadban, mert mindent hallok Taehyung. - kuncogja el magát - Telepatikusan hallom a gondolataidat. Mindent ami a fejedbe van. De természetesen nem fogok mindig a fejedbe mászni, csak ha szükség van rá. - mondja büszkén.

- Megkattantál itt? Én is befogok golyózni ezen a helyen? - kezdek el aggódni. Nem akarok megbolondulni. Csak hangosan felkacagott, majd mellém ült. Kis kezét vállamra tette és megszorította, mintha bíztatni szeretne.

- Csak gondolj valamire és hidd el, kifogom találni. - nézett szemeimbe, hatalmas barna íriszeivel. Hitetlenül felnevettem, majd agyalni kezdtem. Valami nagyon nagyon nehézre kéne gondolnom, amit úgysem találna ki soha senki. Hmm nem is tudom. Legyen az, hogy "meleg vagyok". Ezt úgyse mondaná ki soha. Büszkén elmosolyodom, miszerint erre sose fog rájönni, de a válaszától fal fehér leszek.

- Uuu de jó! Én is! - kezd el tapsikolni vidáman, mire a gonosz mosoly lehervad arcomról.

- T..Tessék? - nyelek egy nagyot és azonnal elpirulok. Basszus nem akartam, hogy ezt tényleg kitalálja. Ez most nagyon kellemetlen számomra, hisz eddig még senkinek sem mondtam ezt el, mindig a fejemben tartottam ezeket a buta gondolatokat, miszerint még nem volt barátnőm és mindig inkább a fiúk után fordulok. Ebből következtetek arra, hogy valószínűleg nem a nőnemű egyedek iránt érdeklődöm.

- Mindegy. - sóhajt fel - Gyere, körbevezetlek. - húzott fel a karomnál fogva, majd kitoloncolt a szobából és elindultunk egy random folyosón - Először is megmutatom neked, hogy honnan tudtuk, hogy meg fogsz érkezni. - mondta mosolyogva, majd kis idő múlva egy nagy fal elé álltunk, ami üres volt. Felvont szemöldökkel pillantottam Jiminre, aki a falra tette tenyerét és hirtelen megjelent egy hatalmas naptár tele nevekkel. Olyan volt, mint egy hatalmas érintőképernyős mozivászon. - Nézd, ott a neved! - mutatott rá a mai napon lévő dátumra. A nevem valóban ott fénylett a kis kockában. Ez akkor is lehet bármi. Ez csak egy kivetítő és később is betudták írni a nevemet. Egyáltalán nem hiszek a mágiákban és az ilyesmi misztikus dolgokban. Ezután Jimin körbevezetett az egész épületben. - Nos az iskola immáron 536 éves. Az első ember, aki felfedezte magánál az erőt, Kim Jongdae. - sétálgattunk a hosszú folyosókon. Mintha egy hatalmas labirintus lenne. - Úgy gondolta, vagyis reménykedett benne, hogy talán nem ő az egyedüli, aki tárgyakat tud lebegtetni, csupán a tudatalattijával. Ekkor volt mindössze 32 éves. Nos a felesége azonnal elvált tőle. Azt mondta megőrült, pont ahogy te is ezt a jelzőt használtad. Ő nem volt őrült, csupán logikusan gondolkodott és azt csinálta amihez értett. - mesélte tovább. Elmondta az egész iskolaalapításos hacukát és azt, hogy mindenki különféle erőkkel bír ebben a suliban. Ez az iskola már több mint 500 éve működik? Azta.. Kissé hitetlenül hallgattam, hisz egy "halandónak", vagy hogy is hívjam magamat, ez egyáltalán nem reális. Varázsló suli, ahova tinik járnak hogy megtanulják használni és kontrollálni az erejüket? Még viccnek is rossz. Már csak egy dolog foglalkoztatott beszélgetés közben. Mégpedig az, hogy egy ember mit keres egy ilyen helyen? Én nem ide való vagyok. Visszaakarok menni a világomba és rendesen megünnepelni a szülinapomat!