hwanjo (oneus) | 1380 szó | funny, little angst, boyxboy | röviden: Youngjót értesítik az őrsről, hogy üldözőbe kell vegye a rablót, így megpróbálkozik a lehetetlennel: beér egy jó sportolót, egy tesitanárt (Hwanwoongot)

Kim Youngjo hirtelen kapott értesítést egy rablásról, ami a nyolcadik kerületben történt. Először talán fel sem fogta a helyzetét, de időben döbbent rá, hogy jelenleg a savanyú sorsnak köszönhetően a szóban forgó bolttal szembeni kávézóban csücsült. Egészen idáig a társát várta, hogy folytathassák a járőrözést, de hívta a természet és azóta sem tért vissza az illemhelyiségből.

A fekete hajú srác éppen egy fánkot próbált lenyelni, mikor újból megszólalt az adóvevő készüléke, melyből a főnöke hangja ordított, és arra parancsolta, hogy lépjen akcióba. Ez a mogorva felszólítás annyit jelentett, hogy ha törik, ha szakad, akkor is kapja el a kisbolt “fosztogatóját”. Youngjo nagyot sóhajtott, mert túlzottan szerette az édességet, így szinte kettészakadt a szíve, mikor a félbehagyott fánkot a tányérján hagyta. Majd később talán elmotyog az édesség (és a gyomra) kedvéért egy bocsánatkérő imát.

Megrázta fejét, s lecsukta szemeit, hogy még véletlenül se lássa az ablakban tükröződő arcát, amin most már kétségtelen, hogy érzelmek kavalkádja látszódott: éhes volt, csalódott, mérges, mégis kész arra, hogy üldözzön valakit. A fejrázás miatt fekete tincsei repdestek az arca körül, majd rakoncátlan, mégis megfelelő helyzetben rendeződtek el. Mindig így szokta, mert így természetesnek tűnik, mégis olyan, mintha direkt állna szanaszét. Miután összeszette magát kívül és belül is egyaránt, nagyot lépett, majd óvatosan kidugta a fejét az ajtón. Amint ténylegesen az utcára ért, meresztgetni kezdte szemeit, hátra észreveszi a gyanúsítottat.

De várjunk csak! Még el sem mondták, hogyan nézhet ki az illető, sőt a rendőrségi adatbázisban sem történt meg a beazonosítás. Nincs semmi nyoma, amit követhetne vagy ami alapján elindulhatna valamerre. Így hát félve bár, de meg kell bíznia a benne pislákoló profi-rendőr-ösztönben. Majdnem legmélyebb gondolataiba merült el, amikben próbálta kitalálni, hogy a rabló vajon melyik korosztályba tartozik, milyen magas és vajon milyen színű a haja, mikor meghallott egy ordítást az utca túloldaláról. Oda pillantott és próbálta felmérni a helyzetet, de valami elvonta a figyelmét.

Ekkor azonban egy szőkés hajkoronával rendelkező fiatalember konkrétan fellökte, ahogy elrohant mellette. Youngjo kicsit lomha volt a koraesti kávéjától, így csak késve tudott a srác karja után kapni. És mint általában, ez a lehetőség is, ami egy nagyobb rangot tartogatott magában, kicsúszott a karjai közül a szeme láttára.

– Én nem loptam, ez valami félreértés – kiáltozott a srác, aki futás közben furán hadonászott. Nagyokat lépett, szinte repült a járda felett, és olyan hamar hagyta maga mögött a megszeppent járőrözőt, hogy arra nincsenek szavak.

Youngjo néhányat pislogott, majd miután szemével megtalálta a célpontot, aki ezekszerint a rablás elkövetője, azonnal mozgásba lendült. Hosszú lábaival csak úgy szelte a métereket, viszont a járókelőket óvatosan kerülgette, mintha törékeny porcelánból lennének.

Ez a macska-egér fogócska külső szemmel borzasztóan viccesnek tűnhetett, mert amint az egyenruhát viselő fiatalember a menekülő két méteres körzetébe ért, azonnal gyorsított a tempóján a testnevelés tanár. És elhúzta a csíkot.

Néhány perc elteltével ugyanúgy állt a helyzet: rohantak és senki sem jutott közelebb a céljához. Az egyik el akart menekülni, eltűnni a kíváncsiskodó szempárok elől, a másik pedig elkapni, a végtelenségbe üldözni a gyanúsítottat.

Hwanwoong hirtelen fordult be az egyik sikátorba, ahol gyorsan elbújt egy hatalmas konténer kuka mögé. Ezzel a cselekedetével jócskán megtévesztette üldözőjét. Azonban azzal nem számolt, hogy aki elől menekült, az párban dolgozott. Így történt az, hogy kirázta a hideg, amint meghallotta a bilincs kattanását a csuklója körül és egy mérges, mély hangot, ami a fülébe suttogott: – Megvagy!

A fekete hajú rendőr ekkor érkezett meg lihegve és verejtéktől gyöngyöző homlokkal. Sötét szemei a szőkét keresték, amit valahogy nem talált. Valami, jobban mondva valaki az útban volt, mégpedig az a perverz és egyben szadista társa.

– Taehan, ő az én prédám – morogta Youngjo az orra alatt, miközben megpróbált közelebb férkőzni a két személyhez.

– Ahhoz képest elég béna voltál – vigyorgott szemtelenül a harmincas éveihez közeledő férfi. – Ha szeretnéd, neked adom – mondta egy idétlen vigyorral a szája sarkában. Youngjo figyelmét elvonta a szőke srác megszeppent arca, így nem vette észre, hogy a bilincs egyik, azaz a szabad vége az ő csuklóján zárult be.

– Itt valami félreértés történt – kezdett bele Hwanwoong, hátha végre valaki meghallgatja a mondandóját. A két másik személy viszont csak egymással és a veszekedéssel tudott foglalkozni. – Ez egy félreértés...

– Igen? – figyelt fel rá végül Youngjo, ahogy a gyenge, élettelen hangjával tisztázni próbálta magát. Ez bár lehetetlennek tűnt, mindkét fel bízott abban, hogy kiderül az igazság. – Elmondaná akkor, hogy miért vádolták meg lopással?

– Huh én- – próbálkozott a tesitanár nyögvenyelősen, de valahogy nem jött hang a torkából. Talán csak megszeppent a magázás miatt – megint, ugyanis még a gyerekektől sem szokta meg. A fekete hajú járőr már a türelem határán volt, s talán az is egyre közelebb lökdöste az átlépéséhez, hogy ezelőtt kilométereket futott a semmiért.

Youngjo felemelte a karját – amelyik bilincsmentes volt – és csendre intette a foglyot. Nem mintha hangoskodott volna Hwanwoong, mégis meglepődött és összeszorította a fogsorát.

– Bevisszük az Őrsre, ahol kihallgatják majd – motyogta a fekete hajú –, jelenleg jogában áll hallgatni, minden más, amit mond vagy tesz, felhozható maga ellen a tárgyaláson. Joga van ügyvédet szerezni, amennyiben ez nem sikerül vagy nem képes fogadni az ügyvédet, az állam fog kijelölni maga mellé egyet.

Hwanwoong nagyot nyelt, és azt tartotta helyesnek ebben a helyzetben, hogy inkább csendben marad. Hiába, hogy a lopás nem történt meg vagy csak félreértés történt, bármit tesz, azzal csak ront a saját helyzetén.

– Ezt te sem gondolhatod komolyan, Taehan – morgolódott Youngjo, mikor a társa nagy nehezen elárulta, hogy elhagyta a bilincs kulcsát. – Ez kurvára nem vicces. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, ami tönkretesz.

– Gondoltam, hogy ezt fogod mondani – kuncogott a szintén sötét hajú majdnem harmincas férfi, akinek furán hátra volt zselézve a hajkoronája. – Ahogyan azt is gondoltam, hogy te jobban kijössz majd ezzel a cukival.

Idétlenül beálló csend követte ezt a kijelentést, majd a rendőrautó ajtajának csapódása. Youngjo a bilincsnek köszönhetően a hátsóülésen kötött ki Hwanwoong mellett.
A világosbarna hajú tesitanár megszeppenve húzta össze magát, hogy a mellette ülő kényelmesen elférjen. Úgy vélte, hogy a két üldözőjének nincs túl jó kapcsolata, és őrült, hogy a fiatalabbhoz csatolták, mintsem a pedofilnak tűnő rendőrhöz.

– Elnézést – köszörülte meg a torkát Hwanwoong, és még egyszer körülnézett az autóban, hogy száz százalékig biztos legyen abban, hogy a sofőrt elválasztó üveg elég vastag, nehogy meghallják mások a mondandóját. Kicsit félénken mert a mellette ülőre pillantani, amit végül megtett, de egyből megbánta. A fekete hajú kíváncsi tekintettel figyelte az arca minden szegletét, a kiülő érzelmeket, és fejének, szemének mozgását szintúgy figyelenmel kísérte. A rendőr próbált belelátni a másik fejébe, megtudni ennek a kialakult helyzetnek az okát.

– Mi az? – kérdezett vissza Youngjo felhúzott szemöldökkel. – Azt mondtam, hogy maradjon csendben, mert minden más használható lesz maga ellen.

– Megtenné, hogy nem magáz? Kényelmetlenül érzem magam tőle – nyöszörgött a srác, becsukta a szemét, majd nyöszörögve hátravetette a fejét a fejtámlának.

– Lesz még sok más, ami kényelmetlenséget fog okozni – válaszolta Youngjo egy elfojtott vigyorral. – Akkor tegezzem? Vagy magázás helyett a kedvesebb önözést választja?

– Tegeződjünk, kérem – mormogta Hwanwoong még mindig csukott szemhéjakkal. – Nem loptam semmit. Ha viszont ezt mondják, akkor valami gubanc lehet, hiszen lopás sosem volt tervben nálam. Van pénzem, nem szorulok rá erre a cselekvésre, mivel nem akarom börtönben végezni.

Youngjo meglepődött. Nem csak azért, mert a másodszori figyelmeztetés ellenére is beszélt a bilincsbe vert fogoly, hanem, hogy ilyen nyugodtan és nyíltan képes beszélni a történtekről.

– Semmiféleképpen sem lopsz? – kérdezősködött a fekete hajú. Ha már egyszer beszélgetni kezdtek, valami jó kellene kisüljön belőle.

– Nem. Becsületes ember vagyok, megdolgozom a pénzemért és az adót is fizetem – válaszolta Hwanwoong nagyot sóhajtva. Óvatosan felnyitotta a szemét, és a rendőrre kapta a tekintetét, aki fürkészően vizslatta. A szőkésbarna hajú úgy érezte, hogy minden vér az arcába todul. – Mit tudnék lopni?

– Mondjuk fiatal lányok szívét – kacsintott rá barátságosan a járőröző – vagy fiúkét. Manapság már nem lehet tudni, ki milyen nemű és kihez vonzódik.

– Hát nem vagyok valami főnyeremény, azt meg kell hagyni – nevette el magát kínosan Hwanwoong, majd zavartan beletúrt a hajába. – Még édesanyám sem kedvel...

– És ha azt mondom, az szívemet pár másodperce sikeresen eltulajdonítottad? – hajolt közelebb a meglepődött fogolyhoz. Miközben egymás szemébe bámultak, óvatosan belenyúlt a bilincses srác kapucnis pulcsijának a zsebébe, ahonnan diadalittas mosolyt kíséretében húzta ki a ropis zacskót.

– Az mégis hogyan került oda? – lepődött meg sokadjára Hwanwoong, majd hirtelen minden emlék egyszere zúdult a fejébe. Eszébe jutott az egyik tanítványa és az anyukája, akiknek nem szabadott volna látniuk a zacskó ropit a kezében...

– Ezt majd elmagyarázod a kihallgatáson – vigyorogta Youngjo, majd kényelmesen mint aki jól végezte dolgát, hátradőlt az ülésben.