🅶︎🅰︎🆂︎🅻︎🆈︎

A hálóban fekve próbáltam nem elaludni, mivel mire befejeztem a beszélgetést édesanyámmal Manon már a fürdőben volt, és azóta valahogy nem igazán jött ki onnan. A másik oldalamra fordulva csapkodást hallok, és mintha valaki nem szedne rendesen levegőt. Azonnal felpattantam, majd a fürdő felé vettem az irányt, ami szerencsére nem volt bezárva. Manon kapadozott ki a vízből, és bár fogta a kád szélét annyi lélekjelenléte nem volt, hogy kiszalljon. Azonnal oda léptem, majd a hátát megfogva húztam ki, és térdei alá csúsztattam másik kezeimet, és kiemelten a kádból.

Amikor letettem a nőt a padlóra azonnal köhözni kezdett, és kijött belőle minden víz. Még szerencse, mert amilyen pánikban voltam, biztos nem tudtam volna újra éleszteni. Másoknak ilyenkor pont ezeket az ösztönei erősödnek fel, milyen elcseszett vagyok én? Ahogy végignéztem a testén, most szinte nem is egy nőt, hanem egy összetört kislányt láttam.

- Manon. Jól vagy?- fordítottam magam felé az arcát, és szemeibe néztem, amik úgy csillogtak, mintha a nő sírt volna.

- Én csak, azt hiszem, én elaludtam, és, én csak

- Hé! Nyugodj meg, jó?- vettem kezeim közé arcát- Itt vagyok, Manon, itt vagyok.- simítottam végig a hátán- Jól vagy?- nézek ismét a szemébe, mire csak lassan bólint, és könnyek folynak végig az arcán- Üljünk fel Manon.- fogom még a hátát, és lassan felültetem, én pedig vele szemben foglalok helyet, de messzebb nem tudok menni tőle, mert erősen kapaszkodik karjaimba- Manon, itt vagyok, nem kell félned, jó? Nem megyek el.- veszem ismét kezeim közé arcát, majd egyik kezemet nyakára vezetem- Nincs semmi baj, rendben?- ismét csak bólintott- Nem, Manon, szólalj meg. Rendben van? Megnyugszol?

- Igen.- ejtette ki nehezen ezt az egy szavat is, de legalább megszólalt.

- Rendben. Vedd ezt fel.- rántottam le a már elkészített köntösét a fürdőszoba szekrényről, a nő pedig rezgő kezekkel vette el tőlem a puha anyagot, majd maga elé fogta, de nem mozdult meg- Manon, figyelj rám, csak bepánikoltál, ez csak a sokk, nincs semmi baj, jó? Ide értem, nem lett semmi baj.

- Én csak elaludtam.- törölte meg arcát szipogva a nő, én pedig teljesen letöröltem a könnyeit.

- Tudom Manon, tudom. Vedd fel, jó?- simítom mellkasára a kezem, ezzel még jobban hozzá nyomva az anyagot, mire csak bólint, majd lassan magára veszi a puha köntöst, én pedig végig követem lassű és megnyugtató mozdulatait.

- Fázom.

- Főzök teát, és

- Akkor mégsem.- ingatta meg a fejét. Ez. Fájt. Egy teát csak nem lehet elrontani.

- Most megsértődnék, ha nem lennél ilyen állapotban, na gyere.- térdeltem mellé, majd karjaimba vettem a nőt, és a saját hálószobám felé vettem vele az irányt, majd lassan tettem le a puha párnák és takarók közé- Hozzak valamit?- simítottam ki a haját az arcából, de ő csak megingatta a fejét. Bólintva indultam el kifelé, amikor Manon nyöszörögni kezdett, így azonnal vissza is fordultam felé.

- Hová mész?- suttogta a szavakat még jobban összekuporodva az ágyon, a paplan alatt.

- Aludni. Miért?- csak felhajtotta maga mellett a paplant, és ismét lehajtotta a párnát a fejét.

Lassan és óvatosan feküldtem be a nő mellé, majd elcsaptam a TV-t, ami még mindig ment, majd a már sokkal nyugodtabban szuszogó Manon felé fordultam, és lassan közelebb kúsztam hozzá.

- Hideg van.- jelenti ki halkan, mire az ágy végéből felrántok még egy takarót, és a nőre terítem, aki azonnal magára is csakavrja- Köszönöm. Az egészet.

- Ez természetes Manon, ez természetes.- simítok végig a hátán. Megvártam, amíg a nő elaludt, majd óvatosan kimásztam mellőle, hogy én is elmenjek lefürödni. A fürdőszoba ajtaját azonban nyitva hagytam, biztos, ami biztos alapon.

Visszafeküdve Manon mellé még sokáig csak azt hallgattam, ahogy a nő egyenletesen szuszog, egyrészt mert megnyugtatott, másrészt pedig mert féltem, hogy valami történik vele.

Valamikor éjfél körül nyomott el az álom, most pedig 6:48 van, és én már úgy bámulom a plafont, mintha az életem múlna rajta. Zseniális... Lassan leveszem magamról a takarót, majd a konyha felé veszem az irányt, amikor megbizonyosodtam róla, hogy a nő nyugodtan alszik.

A telefonomat feloldva kezdem el bepötyögni, hogy hogyan kell palacsintát sütni, majd elindítottam egy videót, a telefont pedig a falnak támasztottam, majd azonnal meg is állítottam, hogy össze tudjam szedni, ami kell hozzá, tál, kanál, olyan keverőm nincs, jó egy villa is megteszi, liszt, tojás, cukor, só, tej, vaj, okés minden van, még jó, hogy nem én írtam a listát. Elindítottam a videót, majd elkezdtem elkészíteni, ami kell. Van nekem mérlegem?

Megsúgom, nincsen, szóvak kénytelen voltam keresni egy oldalt, ami leírja hogy hány gramm hány kanál vagy csésze. Szerencse, hogy vannak olyanok, akik gondolnak az ilyen agyhalottakra, mint szerény személyem.

Negyed óra alatt harmadszor dobtam el, a masszát, amit megpróbáltam összekotyvasztani, de sehogy sem akart összeállni, amit csináltam.

- Jó reggelt.- hallottam meg a nő rekedt hangját mögöttem, ami most éppen nem a korai időpont miatt volt olyan érces. Lassan fordultem felé, egy mosollyal.

- Ugye nem keltettelek fel?- mutattam körbe, mire csak egy halvány mosollyal megrázta a fejét.

- De mi készül?- lépked lassan mellé, csupasz lábai csattogtak a padló lapokon, testét azonban már fehérnemű, egy póló és egy nagyon rövid nadrág fedte, valahogy ez sokkal jobban beindította a fantáziám, mint a tegnap este.

- Semmi.- öntöttem ki az újabb folyékony masszát a mosogatósba.

- Palacsinta?- vette el a telefonom a pultról, ami már kicsit lisztesebb és tejesebb volt, mint amikor oda tettem- Mutatok egy könnyebb receptet.- mosolyog fel rám, még mindig rekedt hangon beszélve, ami még vonzóbbá tette.

- Segítsek valamit?

- Csak vedd elő a habverőt.

- A mi verőt?- néztem rá felvont szemöldökkel, mire beleteker a videóba, és megállította annál a keverőnél, amim nincs, és arra mutatott- Olyanom nincs.- rázom meg a fejem, mire még nagyobb lesz a mosolya.

- Visszafelé a második fiók.- mutat az említett helyre, amit azonnal ki is nyitok. Komolyan van olyan izém. Ő ezt honnan tudta? És én hogy-hogy nem tudom?- Ide is adod, vagy még barátkozol vele egy darabig.

- Inkább neked adom.- nyújtotta felém összeszorított ajkakkal, amivel sikerült megnevettetnem.

- Köszönöm.- vette el tőlem, majd elkezdte vele keverni a tojást és a tejet a tálba, amibe gondolom idő közbe tette a dolgokat.

- Mivel mérsz?

- Csészével, sokkal könnyebb.- emelt fel egy csészét, majd bele is öntött egy adag lisztet- Felcsapod a főzőlapot? 

- Aham.- tettem, amit mondott, majd egy serpenyőt is elővettem, mert gondolom az is kelleni fog neki- Jól vagy?- tettem fel neki halkan a kérdést, mire egy pillanatra le is fagyott, de úgy folytatta tovább, amit csinált, mintha mi sem történt volna.

- Jobban, köszönöm, és az estit is.- válaszolta ő is hasonló hanghordozással.

- Volt ott egy papír, ami elázott, és már nem tudtam vele mint csinálni.

- A levél, de nem fontos.- ingatta meg a fejét, amikor oda tette a kész tésztát a palacsintasütő mellé- Pontosan tudom, mi van benne.- bólintottam egyet, majd figyeltem, ahogy a nő rutinos mozdulatokkal készíti el a reggelinket- Szeletelsz gyümölcsöt?

- Persze.- léptem el a nő mögött, és összeszedtem a gyümölcsöket, amit fel lehet tenni a palacsinta tetejére. 

Manon egy francia dalt dúdolva készítette az édességet, amit ismertem, mert nekem is énekelte édesanyám, amikor kicsi voltam. Egy szintem emlékeztetett is a nő édesanyámra, hiszen ugyan azzal a rutinnal mozgott a konyhában, és ugyan olyan türelemmel bánt velem, csak vele valahogy teljesen más kapcsolatot tudnék elképzelni, mint az engem felnevelő nővel.

- Pierre, figyelsz rám?- lenget meg közvetlenül elém állva egy fakanalat a nő, mire csak egy mosolyt erőltetve magamra fordulok felé.

- Bocsi, de mit mondtál?

- Mivel szereted? Tejszínhab, szirup, csoki?

- Nutella.- bólintok, mire nevetni kezd, és a márvány pultra teszi a jól megrakott tányért, komolyan abból a tésztából ilyen sok lett? Látszik, hogy nem én főztem...

Manon helyet foglalt a velem szemben lévő helyen, majd az általa kirakott egyik kitányérra tett magának egy palacsintát, meg egy csomó epret és csokiszirupot. Míg én tejszín tettem az enyémre. 

Sansa is lejött az emeletről, és ott körözött a pult körül, amíg fel nem segítettem a mellettem lévő székre, és le nem lógattam neki egy falat palacsintát, amit azonnal be is kapott, ezt csak éppen Manon nézte ferde szemmel.

- Nem szabad neki édeset enni.- ingatja meg a fejét, mire belenyúltem a tejszínhabba, és összekentem a nő pici orrát, aki csak döbbenten nézett rám, ezek után, míg én nevetve figyeltem őt, de ez nem tartott sokáig, mert ő a csokiöntetbe nyúlt bele, és végighúzta ujját a homlokomtól az orromon keresztül egészen az államig, amit én figyeltem tágra nyílt szemekkel.

- Mi vagyok én, indián?- nézek rá felvont szemöldökkel, mire oldalra döntötte a fejét, és úgy figyelt.

- Hát ha innen nézem, és becsukom ezt a szeme,- csukta le jobb szemét- ezzel pedig hunyorítok,- húzta össze másik szemét- akkor már majdnem olyan jól nézel ki, mint egy indián.

- Nézek ki olyan jól, mint egy indián.- ingatom meg a fejem hihetetlenkedve, mire csak nevetni kezd- Sőt törzsfőnök lennék.- jelentem ki magabiztosan, amikor a nő már a könnyeit törölgeti.

- Csakis!

Már éppen válaszolni készülök neki, amikor valaki csenget, így az ajtó felé veszem az irányt, ő viszont csak egy újabb falat palacsintát tesz a szájába. Az ajtót kinyitva már azonnal szembe is találom magam a minket ide hozó rendőrrel, aki döbbenten figyelt, hiszen csak egy melegítőalsó volt rajtam.

- Jó reggelt.- dőlök neki az ajtófélfának, miközben a férfi eligazította magán a maszkját.

- Nem venne esetleg fel egy maszkot, Mr. Gasly?

- Nem.- szólalt meg mellettem Manon, és a másik felől támasztotta meg az ajtófélfát. Időközben egy köntöst is magára kapott valahol- Jó reggelt.- nézett a férfira gyilkos tekintettel.

- Jó reggelt, Miss Xaupí, Mr. Gasly.- bólint felén a férfi- Hoztam az orvosság csomagot, amit az olasz állam küld minden karanténba helyezettnek, és elvinném a bevásárló listát.

- Van olyanunk?- néztem a nőre, aki csak megrázta a fejét.

- Minden kell, ami múltkor, kivéve a lisztet, cukrot, sőt, és konzerves dolgokat.- vont vállat, majd elvette a papírzacskót, és már ott is hagyott bennünekt.

- Hallotta. Minden kell, ami múltkor, csak azok nem, amiket mondott.

- Rendben, uram.- bólintott, majd hátat fordított nekem- És hozzon egy nagy csokor bazsarózsát.- szóltam még utána, de ő csak döbbenten fordult meg, én viszont csak becsaptam az ajtót, és a nő után vettem az irányt, aki a kapott csomagot vizsgálta át.

- Én ezeket nem eszem meg.- dobta vissza a dobozt a többi közé fintorogva- Inkább jógázom egyet.- indult el a mosókonya felé a jógaszőnyegért.

- Ketten maradtunk vakarcs?- néztem le a kis Corgira, aki azonnal hátat is fordított nekem. Szép...

🆇︎🅰︎🆄︎🅿︎🅸︎

A tegnap este és éjszaka kicsit homályos volt ugyan, de azt tudom, hogy a francia férfi húzott ki a kádból, mert sikeresen elaludtam, amikor az újabb levelet olvastam, amit CH küldött nekem, és aminek minden sora a gondolataimba égett, mint eddig az összes levél tartalma.

Drága Clotilde, 
ahogy látom a londoni utadat nem éppen ebben a két hétben fogod megejteni, ahogy Olaszország szépségeivel sem most fogsz megismerkedni. Csak egyre kérlek drágám, ne add olyannak a szíved, aki kétszázzal száguldozik a kanyarokban, mert az tőled is pont olyan gyorsan fog elkanyarodni, vagy ami még rosszabb a szíved is pont olyan apró darabokra fogja összetörtni, mint a kocsiját egy rossz féktáv miatt. De nem is ez a lényeg. A nénikéd a gyenge láncszem, a Mazepin család a gyenge láncszem, a botrány miatt. Nina meg fogja adni neked a keresett válaszok nagy részét, csak a velem kapcsolatosakat nem, de egyenlőre azt nem is mindent kell tudnod, egyenlőre az édesanyádat ismerd meg rendesen, én még rá érek drágám. Szerintem az Orosz Blaettben nagyon szívesen fogadnak egy ilyen fiatal tehetséget, mint te drágám, főleg, amikor mindenki megtudja, hogy ki is az édesanyja a gyönyörű orosz-angol príma balerínának. Vanya Zlatin, csak keresd meg őt, amikor édeasyásat a szülei nem fogadták szívesen ő volt az, aki segített neki Oroszországban, amíg ne jött vissza hozzám Angliába. Biztos fel fog téged ismerni az a minden lében kanál nőszemély.

Szeretettel jegyzi: CH

Oroszország. Mindig Oroszország, mondjuk Anglia se jobb, mindkét helyen hideg van. Miért nem lehet mondjuk Monacó, vagy Olaszország?

És honnan tudja, hogy itt vagyok, azt meg pláne, hogy Pierre Gaslyval vagyok itt? Kezdem azt hinni, hogy valami szellem küld nekem állandóan levelet. Még a végén kénytelen leszek szerezni egy boszorkány táblát, hogy beszéljek vele...

Fejemet ingatava lépkedtem be a nappaliba, hiszen már két órája kint voltam. A helyiségben Sansa az üveg dohányzóasztalon nyújtózkodott, de ami érdekesebb volt, az mellett, hogy ezt nagyon nem lenne neki szabad, az az volt, hogy a kutyus mellett egy hatalmas doboz rózsa, vagyis bazsarózsa volt az asztalon, mellette egy levéllel. Ha ez megint az a CH, falnak megyek...

Ideje egy kicsit edzenem, kocsival is, legalább itthonról. Ha bármi baj van, tudod hol találsz.

Pierre

U.i.: Hozattam végül egy pizzázóból ebédet, ha már tegnap tönkre tettem, így nem kell főzni, inkább napozz, olyan fehér vagy...

Nem is vagyok fehér!

Mondjuk ez egy nagyon szívmelengető gesztus volt a pilótától, mind a virág, mind az ebéd, így hatalmas mosollyal az ajkaimon indultam el az emelet felé, hogy teljesítsem, amit kért, és napozzak egy kicsit ami lehet hogy rám is fér, ha így végignézek magamon...

•🌼•

Sajnos kicsit megcsúsztam...🙈 És ami még rosszabb, nem tudom, hogy a héten bárhová is tudok-e még résszel érkezni, nem ígérek semmit, de azért megpróbálkozom vele!

Legyen mindenkinek további szép hete!❤️