🅶︎🅰︎🆂︎🅻︎🆈︎

Idegesít az a fehér papír, vagyis pontosabban boríték az asztalon, ami a nőnek van címezve, aki tegnap óta ki sem bontotta, sőt rá se nézett, így nem hogy én, de még ő sem tudja, hogy mi lehet a tartalma. De ami ennél is jobban idegesít az az, hogy annyira ismerős az a kézírás, amivel meg van címezve, hogy már majdnem tudom is, hogy ki az, aki írta, de nem jut eszembe, bármennyire akarom is.

- Mit nézel annyira, hogy kiesik a szemed?- lép be hirtelen a nő a kertből, mire összerezzenek, annyira, hogy a távirányító leesik a földre- Rossz a lelkiismereted Gasly?- néz rám felvont szemöldökkel.

- Neked is szia Manon.- néztem rá félig lógva a kanapéról- És nem, nem rossz a lelkiismeretem.

- Én is ezt mondanám.- hajolt le az asztalhoz, és felveszi onnan a levelet, miközben Sansa ugrál be mellé boldogan, hiszen eddig a nő csak neki szentelte a figyelmét, és egész reggel vele játszott- Mit szeretnél ebédre?

- Pyry nem küldött listát, nem szánsz meg egy kis pizzával egy szegény éhezőt?- nézek fel rá nagy szemekkel, mit csak nevetni kezd.

- Mi az Gasly, csak tészta napot tartasz két hétig?

- Tudom, hogy te is azt akarsz enni.

- Valójában csirkemell salátát akartam, de nekem édes mindegy mit főzök.- vin vállat, amikor elindul az emelet felé, a Corgi pedig mászik utána a lépcsőn.

A telefonom csörögni kezdett, csakhogy az éppen az előszobában a cipős szekrény tetején volt, ami messze volt, így csak nyöszörögve nyújtózkodtam felé, amikor is Manon a lépcsőről jött le, amivel nem is lett volna baj, ha nem inget vett volna fel, ami egyenlőre nem volt begombolva, így tökéletesen szabadon hagyta a nő felső testét, amit csak egy melltartó takart. Ez ki akar nyírni?

- Gasly te lusta dög!- vette el a telefont, és hozta elém, de én valahogy még mindig csak Manont tudtam figyelni, vagyis pontosabban a melleit, amit csak egy csipkés anyag takart- Hahó!- csettintett szemem előtt, mire csak megráztam a fejem- Charles az.- tartotta ismét elém a készüléket, amit immár el is vettem tőle.

- Öm, ühüm, köszönöm.- vettem el tőle a telefont, a nő pedig bólintva kezdte el összegombolni az igét- A picsába!- morogtam az orrom alatt, mire visszafordult felém.

- Mondtál valamit?- mosolyog rám kedvesen, azt hiszem, ha tudná mire nem gondoltam már vele ing nélkül nem lenne ilyen aranyos.

- Semmit.- mosolyogtam rá, mire csak vállat vont, és folytatta az útját a konyha felé, én pedig a kert vége felé vettem az irányt- Charles! Itt fogok meghalni!- sziszegtem a telefonba.

- Hol? Mi van? Most akkor nem jössz videójátékozni?

- Tekintve, hogy két hétig az olasz házamba vagyok bezárva Clotilde Thalia Manon Xaupíval, szóval nem, képzeld nem megyek.

- Akkor most mi van?

- Jézusom.- csapom magam homlokon- Mivel én és Manon Európán kívülről utaztunk be olasz állampolgárság nélkül, így két hét hatósági karantént rendeltek el nekünk.

- Így már értem. Ritka szerencsétlen vagy. De akkor miért is fogsz meghalni?

- Mert mikor hívtál, a telefon messze volt, és nem keltem fel érte, erre megjelent Manon, hogy oda hozza a telefont, amivel nem is lett volna baj, ha éppen nem csak egy nadrág, meg ing van rajat, begombolatlanul, egy fehér csipkés melltartóval.- a vonal végéről csak öblös nevetés hangzott fel.

- Hiányod van Gasly?- nevet még mindig, mire megforgattam a szemem.

- Normális barátokból határozottan.

- Meg normális barátnőből is.- már éppen valami epés megjegyzést készültem hozzá fűzni a dologhoz, amikor Manon jelent meg a kert ajtóban, és azt tátogta hogy „Beszélnünk kell“ vagyis csak remélni merem, hogy nem az volt, hogy „Be kékültem“

- Hívj vissza ha kiélted magad valaki máson.- jelentettem ki ezzel pedig le is tettem a telefont, majd a nappali felé vettem az irányt, ahol a nő még telefonált.

- Ühüm, igen, igen, ühüm, nem hiszem, aha, jó, jó- miben fogad velem bárki, hogy az anyjával beszél?- Én is, szia anyu!- így akarok világ bajnokságot nyerni...

- Beszélnünk kell?

- Most hívott anya,- pördült meg a tengelye körül- hogy felforgatta egész Párizst, de semmi nem bír semmit csinálni, és muszáj írt maradnunk, sőt még örüljünk, hogy csak ennyi karantént kaptunk, azt mondta az olasz politikus akit ott van, nem tudom mi a neve.

- Nagykövet?

- Gondolom.- von vállat- De nekem fel kell hívnom Chloét, aki cafatokra tép, és megesz reggelire, meg a bátyámat, mondjuk remélem ő rájött, hogy ne várjon.- indult el az emelet felé, én pedig a konyhába vettem az irányt, ahol a tejet fent hagyta melegedni a nő, aki éppen most szaladt ki a kertbe.

A konyhában maradtam, hogy valami gyümölcsöt keressek magamnak, amikor elindult felfelé a tej, amit kikerekedett szemekkel figyeltem, ami mondjuk a tejet nem hatotta meg, mert ugyan úgy jött felfelé, és viszesen közeledett az edény pereméhez, amiben volt. Mit lehet ezzel csinálni? Az ajtó elé léptem, hogy lássam mit csinál Manon, de ő csak olaszokat megszégyenítő kézmozdulatokkal magyarázott a telefonba. Oké Pierre nagyfiú vagy, menni fog ez! Egy Forma 1-es kocsit vezetsz hétről hétre, ez pedig csak tej!

Visszaléptem a konyhába, és megállapítottam, hogy ez így nem lesz jó. Mi van, ha ellököm onnan az edényt? Lassan lépkedtem elé, majd kicsit meglöktem, mire megégette a kezem, amire férfiasan felvisítottam, de a helyzeten ez se segített, hogy a tej jön felfelé, sőt mostmár ki is jött, és végigfolyva mindenen csorgott le a padlóra, miközben én a harci sérülést szenvedett kezemet szorongattam.

- Jézusom!- lépett be a konyhába a francia nő, majd egy konyha ruhát megfogva csapata el azonnal a főzőlapot, majd nekem szentelte a figyelmét.

- Azt tedd hideg folyó víz alá!- parancsolt rám, én pedig bólogtava tettem, amit mondott.

Lehet el kellett volna zárnom a főzőlapot....

🆇︎🅰︎🆄︎🅿︎🅸︎

A konyhában térdelve törölgettem a lapokat, hogy ne száradjon rájuk a tej, miközben Pierre a kezét próbálta ellátni, kisebb nagyobb sikerekkel.

- Bekötözzem?- néz le rám tanácstalanul.

- Nem tudom, nem az én kezemen van, de nem nyílt seb, nem megy bele semmi, én nem kötözném.

- Oké.- ezzel elkezdett mindet visszapakolni az elsősegély dobozba.

- Bocsi a tejért.- mutatott körbe, mire csak megráztam a fejem.

- Nekem kellett volna kikapcsolni.- sóhajtottam egyet, mert valóban itt csak én voltam hülye.

Annyiban hagyva a dolgot indult el az emelet felé a férfi, én pedig ismét egyedül maradtam a gondolataimmal.

Chloé szinte már már megértő volt, addig, amíg ki nem nyögtem, hogy két hét... Nos igen, mindennek átkozott engem, és a francia férfit is, holott semmiről nem tehetünk. Annyira össze vesztem a nővel, hogy ha egymással szemben álltunk volna, akkor nagy valószínűséggel egyikünk megfolytotta volna a másikat. Én védetem a francia férfit, a nő pedig átkozta őt.

- Házi mozi mikrós kajával?- áll meg mellettem Pierre, és mosolyogva nézett le rám.

- Igazi karantén guruk leszünk itt a végére.- mosolygok rá- De ezt be kell fejezni.- mutatok körbe, mire csak elhúzza a száját.

- Segítsek valamit?

- Csak pattogtass kukoricát, meg mirózz kaját.- ingatom meg a fejem nevetve, mire csak rám mosolyog.

Elkezdi nyitogatni a szekrények ajtajait, én pedig elkezdem szárazra törölni a padlót, miközben a pilóta bedobott két zacskót a mikróba, hogy kipattogjon.

- Kész vagy?- néz rám hátra, mire csak bólintok.

- Ühüm.- álltam fel, miközben a mosogatóba dobtam a használt dolgokat- Nem találkoztál a konzerv karamellemmel, amíg felforgattad a konyhát?

- Konzerv karamell?- néz rám felvont szemöldökkel.

- Konzerv karamell, a kukoricához. Tudod milyen finom?

- Tudod, hogy Pyry ezért megölne? Ha tudnám milyen.

- Pyry? Én nem látom sehol.- nézek körbe, mire nevetni kezd.

- Inkább keresd meg hol hagytuk abba múltkor a sorozatot, ott a laptopom az asztalon felolva.- int a nappali felé, ahol helyet is foglalok- Megvan a karamelled, de Manon ez rohadt undorító.

- Gasly attól még lehet finom.

- Ah hiszi a piszi.

- Ezek után akkor se kapnál, ha kérnél belőle.

- Ugyan már, tudom, hogy úgy is megdajnálnál.- lépkedett be a nappaliba a tálcával, amin egy hétre elég nasi foglalt helyet, amit egy délután alatt fogunk betörölni.

- Uh, Nutella.- vettem fel az üveget- De régen ettem már.- néztem rá hatalmas szemekkel, majd lecsavartam a tetejét, és belenyúltam a mutató ujjammal, majd be is kanalaztam azt, amit a pilóta érseklódve nézett végig. Oké, ezt lehet nem előtte kellett volna, gondoltam ezt én, csakhogy ő is megismételte az általam végzett mozdulatsort, így az ő szájában is kikötött egy adag mogyorókrém.

- Szerintem meg van, mi fog a következő bevásárlólistánk elején szerepelni.- vett ki még egy adag krémet az üvegből, majd a szájába tette.

- Szerintem is.- adtam nekik oda az üveget, hogy magamhoz vehessem a konzerves karamellem, amihez kiskanalat is vettem, és úgy kezdtem el befelé lapátolni.

- Azt, amit tudod, hogy nem eszek azt kanállal eszed, de ezt, amiből én is ennél, abba kézzel nyúlsz bele?- néz rám felvont szemöldökkel.

- Csak kisajátítottam, ami az enyém, de látom nem vetted a lapot.

- Akkor Daniel is ezért nyalogatott körbe?

- Bleh.- nyújtottam ki a nyelvem, mire nevetni kezdett- Nem vagyok én kutya.

- Akkor lepisilt volna.

- Komolyan nálatok férfiaknál ez valaki törzsi szokás?

- Amolyan kinek a lova nagyobb játék. Ja. A Nutella finom chipszel?- vett fel egy csomag sima sós chipset.

- Biztos.- rántottam vállat, és a tál pattogatott kukoricát tettem kettőnk közé.

A pilóta elindította a sorozat következő részét, miközben kinyitotta a chipset, és egy adag mogyorókrémet ként rá.

- Ebben a sorozatban mindenki a rokonával fekszik össze?- szólal meg valahol a második évad közepe környékén.

- Csak minden második szereplő.

- Ja mert minden első az, aki el összefekszik az a második.

- Micsoda professzionális matematikusokat megszégyenítő statisztikai következtetés levonás.- nevetem el magam, majd a másik oldalamra fordulva a fejemet az ölébe ejtem- Nem csináltunk semmit ma, és majd leragadnak a szemeim.- motyogom, éppen amikor a férfi ujjait hajamba vezeti.

- Takarítottál utánam.

- Vagy negyed órát, nagyon produktív dolog volt ám.- modolyodom el, mire a francia csak nevetni kezd.

- Csinálhatunk produktívabb dolgot is.- szólal meg, csakhogy már nem messziről, hanem közvetlenül a fülem mellől hallom a hangját, ami miatt kiráz a hideg, így hirtelen fordulok a férfi felé, akit ez megmosolyogtat.

Arcomat alig pár centiméter választja el az övétől, így minden lélegzetvételét érzem. Közelebb hajol hozzám, de nem ajmaimra, hanem nyakamra nyom egy csókot, pont az állam alá, majd lassan halad ajkaim felé sajátjaival, és már éppen meg is csókolna, amikor megszólal a telefonja, így összeszorított fogakkal veszi fel a készüléket, amin az Anyu szó szerepel. Lassan, remegve ültem fel, ő pedig morogva a kert felé vette az irányt, ahol már sötét volt.

- Hát szia.- simogattam meg Sansat, aki hirtelen az ölembe ugorva követelte, hogy szeressem őt. Hát, legalább valaki engem is szeret a mai nap után...

Ekkor ugrott be a levél, amit a minap kaptam. Mivel a francia valamit hevesen magyarázott, így lecsuktam a laptop tetejét, majd az emelet felé vettem az irányt. A fürdőben a kádat teleengedtem vízzel, majd szinte egy fél üveg habfürdőt is belenyomtam, és én is helyet foglaltam benne, ujjaim között a levéllel...

•🌼•