Ma már normális tanítási nap volt, így nem kellett felvennem az ünneplőmet, aminek eléggé örültem. Egy magas derekú fekete farmer, egy fehér pólóval, amire egy fekete bőr jacket vettem fel.
Mikor kiléptem a szobából, és a konyhába mentem, találtam egy papír cetlit az asztalon. Ez volt rá írva:
,, Ma korábban el kellett mennem dolgozni, de a szokott időben itthon leszek. Apa"
Ennyi volt rajta. Bár mondjuk remélem apu eltette a lencse főzeléket, amit mára készítettem. Nagy valószínűséggel nem.
Visszamentem a szobámba, felkaptam a táskám, majd indultam is a suliba.
Mikor odaértem, egy egész társaság állt az iskola előtt. Reni, Virág és Kinga is köztük volt. Úgy döntöttem, hogy oda köszönök nekik, ha már itt vagyok.
- Sziasztok! - mosolyogtam a lányokra, akik visszaköszöntek. Én bementem a suliba, de hallottam, hogy egy srác megkérdezi Renit, hogy ,, ki ez a csaj".
Sikeresen sikerült elmennem Máday mellett, aki nem tett megjegyzést az öltözékemre. Mikor felértem a termünkbe, néhány srác már ott volt, meg Dináék társasága, akik ott nevetgéltek a tábla előtt.
Gyorsan leültem a helyemre és vártam, hogy bejöjjön a tanár és elkezdődjön az óra.
Azt hiszem az első óra irodalom volt, ahol elég keményen tanultunk, de Dina a hátsó padsorban eléggé szenvedett.
- Szabó, ha unja az órámat, akár ki is mehet. - mondta Kardos felemelve a hangját, mire Dina feltápászkodott a padjából. Úristen, ennek a lánynak annyi esze van, mint egy csirkének. ( Ez nem tudom honnan jött XD)
- Szabó, ugye tudja ha kimegy az egy igazolatlan óra? - kérdezte Kardos nyugodt hangon, mire Dina visszaült a helyére. Ez most komolyan gondolta, hogy kimegy? Őrület.
Óra után úgy döntöttem, hogy megkeresem a szekrényem. Már szerencsére megkaptam hozzá a kulcsot, de amikor odaértem, egy ismerős nyafogós hang ütötte meg a fülem.
- Ajj, hogy te már megint itt vagy - hallottam magam mellől Dina hangját. Ez nagyszerű, egymás mellett van a szekrényünk. Ezt nem hiszem el, hogy ennyire megszívtam.
Én csak egy unott szemforgatással díjaztam a mondatát, majd ott is hagytam. Nem érdekelt.
Reméltem, hogy elmegy onnan, mert néhány dolgot beakartam pakolni a szekrénybe, szóval elindultam az osztályterembe.
Felkaptam pár könyvet amit beszerettem volna tenni, és visszaindultam a szekrényhez.
Sajnos nem figyeltem eléggé, ezért neki mentem egy srácnak, így a könyveim kiestek a kezemből.
- Ó, bocsánat. Nem vettelek észre! - szabadkoztam, eközben legugoltam és összeszedtem a könyveimet. Bár mondjuk ez egy elég gyenge érv volt, ugyanis a fiú, körülbelül 180 cm. Szóval nehéz lenne nem észrevenni.
- Azt elhiszem - nevetett fel a srác, aztán ő is, legugolt mellém, és segített összeszedni a könyveket.
- Köszi - türtem hátra egy hajtincsem, miközben felálltam a fiúval szemben.
- Nincs mit - felelte mosolyogva, majd hirtelen megfordult.
- Kornél - hallottam Dina nyafogó hangját a folyosó másik végéről.
- Mennem kell - túrt bele a srác sötétbarna hajába, majd legnagyobb meglepetésemre a másik irányba kezdett el futni.
Még utoljára hátra néztem, és azon gondolkoztam, hogy miért futott el a másik irányba, ha Dina ,, hívta". Mert lehet, hogy mi lányok nem kedveljük, de a fiúknak ő egy igazi főnyeremény.
Mindegy is. Végre betudtam tenni a könyveket a szekrénybe, majd mikor becsuktam az ajtaját, Kinga állt mögötte, aki konkrétan a szívbajt hozta rám.
- Úristen, Kinga. Nagyon megijesztettél! - kaptam a szivemhez a kezem, de úgy látszik nem nagyon foglalkozott ezzel.
- Látom Dina mellett van a szekrényed - hagyta figyelmen kívül a mondatom.
- Igen, ami azt jelenti, hogy még 3 évig el kell viselnem azt, hogy itt csacsog mellettem. - forgattam meg a szemem.
Kinga bólintott.
- Amúgy kivel ütköztél össze a folyosón? - húzta össze a szemöldökét.
- Egy sráccal - mondtam egyszerűen.
- És? Pontosabban? - hajolt ijesztően közel hozzám.
- Valami Kornél - legyintettem.
- Igen, ő a mi osztályunkba jár. - mondta a lány.
- Ő Dina barátja? - kérdeztem, kicsit sem gyanúsan. Kinga úgy nézett rám, mintha őrült lennék.
- Kornél sose állna össze Dinával. Honnan veszed? - kérdezte, miközben gúnyosan elnevette magát.
- Csak hallottam, hogy szólongatja, de ő elfutott a másik irányba. - vontam meg a vállam, és mintha egy kis megnyugvást éreztem volna.
- Persze, hogy elrohant. Dina elől minden
srác menekül akinek van agya - forgatta meg a szemét a lány, majd mondta, hogy menjünk a lány mosdóba.
Reni és Virág is ott volt már.
- Sziasztok! - köszöntem nekik, ma már másodszorra. Ők visszaköszöntek, majd elkezdtünk beszélgetni.
- Amúgy az a Cortez... Hogy is néz ki? Mit kell tudni róla? - kérdeztem, mert azonkívül, hogy Cortez a neve a srácnak, annál többet nem tudtam meg róla.
Reni már nyitotta a száját, de Kinga megelőzte.
- Mielőtt még Renáta, nyálasan ömlengene róla, elmondom röviden. Kék szem...
- De olyan mély kék szeme van - szólt bele Reni, de Kinga leintette.
- Erről beszéltem. Na szóval. Mint mondtam kék szem, sötétbarna haj, ,,menő" kinézet - ilyenkor idézőjeleket mutatott az ujjával, jelezve, hogy szerinte nem az. - Körülbelül ennyi. - fejezte be a lány, de Reni már megint beleszólt.
- Mi az, hogy ennyi? Egy csomó nyelven beszél, tök jól rajzol...- kezdte sorolni, mire Kinga unottan nézett rá.
- Renáta elég lesz. Még megutáltatod magad Hannával. - mondta Kinga, mire csak felnevettem.
- De amúgy, alig ismerek valakit. Így messziről bemutatnátok őket. A saját osztályomon kívül senkit sem ismerek. - mondtam szomorúan.
- Oki, akkor gyere - szólalt meg Virág, aki eddig csak hallgatott minket.
Mindannyian kimentünk a mosdóból, majd elindultunk az udvarra kivezető kapuhoz. Mikor kiléptünk, egy pad felé vettük az irányt, ahol egy fiú ült. Éppen olvasott, majd mikor odaértünk hozzá, becsukta a könyvet.
- Szia! - köszöntem a fiúnak, de ő csak unottan nézett rám.
- Reni, milyen tömeg lányt hoztál ide a társaságunkba? - nézett a lányra. Még annyi figyelmet sem szentelt nekem, hogy rám nézzen.
- Arnold, ő Hanna. Új lány az a-soknál - hagyta figyelmen kívül a fiú beszólását.
- Már elnézést, de nem vagyok tömeg lány, és nem mondj ilyeneket, ha nem is ismersz - vetettem oda a srácnak, aki mintha csak szívességet tenne, úgy nézett vissza rám.
- Csupán, csak tapasztalat alapján mondtam. - vonta meg a vállát a fiú, majd vissza merült a könyve olvasásába.
Nem nagyon tetszett a természete. Nem hiszem, hogy valaha is, jóban leszek vele.
- Szóval ott vannak a fiúk - mutatott Kinga egy hatalmas társaság felé, akik az árkádok alatt ácsorogtak, körülöttük meg óriási tömeg.
- Aha - bólintottam. - És bővebben? - néztem újra a lányokra.
- Ő Zsolti - mutatott Reni egy kissé testes fiú felé. - Hát, ha mondanom kellene pár dolgot róla, fontos tudni, hogy imádja Mádayt - mondta, mire felhúztam a szemöldököm. Hogy lehet imádni azt a nőt? Ahhoz tehetség kell!
- És elég jó barátja Dave - nek. Annak a srácnak aki mellette áll. - folytatta, és eközben egy vékony fiúra mutatott, aki a telefonját nyomkodta, és úgy beszélt a többiekhez, hogy fel sem nézett a készülékből. - Isteníti az iPhone - t. Szinte le sem teszi - magyarázta Reni.
- Ő Ricsi - bicentett egy raszta srác felé, aki lazán álldogált a többiek között. - Ő Cortez legjobb barátja, érte is sokan oda vannak. - mondta. Én csak folyamatosan bólogattam, és próbáltam befogadni az új információkat.
- Az a kigyúrt srác oldalt, ő Kornél. Kajakos - mutatott Kornélra, akit már látásból ismertem. Nem volt nagyon kigyúrt, inkább deltás alkat.
- Akivel beszélget, ő Bence. Atléta. - szemléltette velem Reni. - És ugye, középen ott van Cortez - mondta kissé elvörösödve, miközben a fiú felé fordult. Egytől egyig leírták a srácot.
- Értem, Kornéllal már találkoztam - bólintottam, Reni pedig kíváncsian kapta rám a tekintetét.
- Hogyan? - kérdezte a kíváncsiságtól csillogó szemmel.
- Összeütköztem vele a folyosón, nem vettem észre - vallottam be zavartan.
- Hogyan? Elég magas, hogy nem vetted észre? - nevette el magát, én pedig kicsit égtem. Kicsit nagyon.
- Jó, nem odanéztem - fogtam a fejem, majd Virágra pillantottam, aki valakit nagyon nézett. Én is odafordítottam a fejem, és megláttam egy emós fiút egyedül állni az egyik fa mellett.
- Ő kicsoda? - löktem meg Reni vállát, aki nemrég merült bele a könyvébe. A lány becsukta a könyvet, majd hunyorogva a fiú felé nézett.
- Nem tudom. De szerintem tetszik Virágnak - mosolyodott el, az emós lányt nézve.
- Szerintem is. - mondtam, miközben végig mértem a srácot.
Becsöngettek. Mindenki befelé indult az épületbe. Én úgy gondoltam elmegyek Reniékkel a termükbe, mivel Dináék is sokszor lógnak ott, ét a tanárok gyakran késnek pár percet.
Mikor bementem velük, a többi osztálytársuk szinte észre sem vett. Mondjuk nem csodálom, elég nagy volt ott a káosz.
Valamelyik osztálytársuk bekapcsolta a tévét, amit nem tudom, hogy csináltak, hiszen tudtommal egyik tanuló sem kapott hozzá távirányítót. Azon kívül hangosan beszélgettek egymással az emberek, köztük Dináék is próbáltak bekapcsolódni a beszélgetésbe, de úgy láttam nem jártak sok sikerrel.
Legugoltam Reni padja mellé, úgy beszélgettünk. De egyszer csak mindenki elhallgatott, mert egy hatalmas ajtó csapódást lehetett hallani. Kardos jött be, valószínűleg velük lesz órájuk. Jaj nekem, ha meglát.
- Újvári, magának nem órán, a helye? - emelte fel Kardos a hangját.
- Már megyek is. - siettem ki az osztályból, és elindultam a saját termem felé.
Mikor benyitottam, éppen egy matek óra zajlott. A tanárnő felém fordult, a többiekkel együtt.
- Elnézést - mondtam halkan, majd mentem is volna a helyemre, de a tanárnő egy krétát nyomott a kezembe.
- Oldd meg a műveletet. Aztán majd meglátjuk leülhetsz - e. - nézett rám a tanár a nyertesek mosolyával, de azt nem tudta, hogy profi matekos vagyok, és számos versenyt nyertem már.
Simán levezettem az egyenletet amit felírt, a tanárnő meg köpni nyelni nem tudott. Elhiszem, hogy nem erre számított.
- Ülj le - mondta végül, én pedig büszkén ültem le a helyemre.
Az óra további részében nem történt semmi. Bár mondjuk ezután szinte nem történt semmi.
Éppen mentem volna ki a suli épületéből, amikor is észrevettem egy memória kártyát a földön. Elég kicsi volt, nem hiszem, hogy bárki is meglátta volna.
Felvettem a kőről a kis tárgyat, majd úgy gondoltam megkeresem a gazdáját. Nem kellett sokáig keresnem.
- Egyszerűen nem tudom, miért nem működik az iPhone - om. Talán a memóriakártya esett ki belőle - mondta ez a bizonyos Dave. A többiek csak nézték a szenvedését.
- Úristen. A memóriakártya hiányzik. - sápadt el a srác, de annyira lefehéredett, mint a fal. A háta mögé léptem, és megkocogtattam a vállát. A fiú hátra fordult, majd felmutattam neki a kártyát, mire elkerekedett szemmel bámult rám.
- Az iPhone memóriakártya - adtam át neki, ő pedig reszkető kézzel vette át.
- Köszönöm - mondta, mintha az életét mentettem volna meg.
- Semmiség - vontam meg a vállam, és már mentem volna haza, de valaki megszólított.
- Hé! Mi a neved? - kérdezte Kornél, valószínűleg érdekelte, mivel már találkoztunk egyszer.
- Újvári Hanna - mondtam, majd elindultam haza Renivel, aki úgy döntött, hogy elkísér.