Nándi nem sok mindent tudott a világról. Nem tudta, hogyan kell anélkül pudingot főzni, hogy odaégetné, hogy hogyan lehetséges könnyedén történelmet tanulni, és fogalma sem volt, szellemek léteznek-e, vagy képesek-e a földön ragadni - arra végképp nem talált választ, hogyan lehetne őket átsegíteni a túlvilágra.

De január huszonhetedikén, akkor, amikor ott ült Erik szobájában, hallotta Eliza egyenetlen légzését, látta a mély ráncot Erik homlokán, és érezte a műanyagdarabot mozogni az ujja alatt a Ouija táblán, rájött valamire.

Többek között arra, hogy Erikkel ők a világ legrosszabb szellemvadászai. Bár erre már azelőtt rájött, hogy Eliza átjött volna, Eriknek elég volt elővennie a piros gyertyákat délután a szekrényéből.

- Szóval felmentem az Ezo Tv oldalára - állt lábujjhegyre Erik, hogy levegye a polcról a gyertyákat.

- Aham - fojtott el egy mosolyt. - És mit olvastál?

- Csomó jó tippet a szellemidézéshez, hogy mi mindent csináljunk, hogy biztonságos legyen - tette a földön lévő Ouija tábla köré Erik a gyertyákat. - És hosszas gondolkozás után úgy döntöttem, mindet figyelmen kívül fogjuk hagyni.

Nándi felnevetett, ahogy felült az ágyban. A szellemidézés előtt még könnyűnek tűnt nevetni. Erik ágya visszahúzta, a puha plédek biztonságot nyújtóan ölelték körbe őt, és a sólámpa narancssárgás fénye mintha meleget is sugározott volna.

- És miért döntöttél így? - kérdezte Nándi.

- Muszáj, hogy történjen valami, ha Eliza ideér. Ezt most le kell zárnunk, de olyan, mintha már nem is lennének szellemeink.

Ezt Nándi nem tudta tagadni. Felmerült benne, hogy a Janó báéknak nincs elég erejük, és ezért nem történt az elmúlt időben semmi - de ezt hamar kizárta, ha félelemből táplálkoznak, akkor abból akadt bőven szilveszter óta. Reménykedett abban, hogy egyik nap megjelent egy szellemekre szakosodott feketelyuk Erikék házában, és beszippantotta őket, viszont ezt elvből elvetette, mert ritkán volt ekkora szerencséjük.

Bár Nándi nem szerette ezt az elméletet, de az is egy lehetőségnek számított, hogy a szellemek kivártak. Nem pazarolták el az összegyűjtött energiájukat egy-egy megremegő lámpafényre vagy citrusos illatra, inkább megtartották az összeset Eliza látogatására.

- Szóval mi a terv? - billentette oldalra a fejét Nándi.

- Úgy teszünk, mint az első szellemidézésünknél. Először is itt vannak a piros gyertyák - mutatott a földre Erik. - És a hálóban vagyunk - nézett körbe. - Személyes helyeken sosem javasolt szellemet idézni, ami duplán jó, mert Elizának is ez volt a szobája!

Nándi bőszen bólogatott.

- Múltkor beteg is voltál. Azt sem ajánlják, nem?

- Nem - lépett közelebb Erik az ágyhoz. - De most mindketten jól vagyunk.

- Futhatok pár kört félmeztelenül az udvaron - ajánlotta Nándi játékos mosollyal az arcán.

Erik szája felfelé kunkorodott. Visszatartotta a nevetését, Nándi látta, ahogy a barátja válla enyhén rázkódik.

- Megtennéd? - söpört ki pár tincset Erik Nándi homlokából.

- Persze. - Nándi belesimította az arcát Erik tenyerébe. - Bármit, hogy a mániákus barátom elégedett legyen.

Erikből kibukott a nevetés, ahogy tüntetőleg elhúzta a kezét Nándi arcától.

- Nem vagyok mániákus!

Nándi felkelt az ágyról, és Erik válla felett a földre pillantott. A fiú kész szentélyt állított össze, amíg ő egy videót nézett virslit evő mosómedvékről.

- De, egy kicsit az vagy - billentette oldalra a fejét.

Erik tettetett sértődöttséggel csettintett egyet a nyelvével, és összefonta a karját a mellkasa előtt.

- Csak megtettem, amit bármelyik profi szellemvadász megtett volna. A legjobbat még nem is mondtam!

Nándi átkarolta Erik derekát, de a fiú nem engedte le a karját, hiába bujkált mosoly az ajka szegletében.

- Na és mi lenne az?

- Az EzoTv szerint nem szabad egyedül szellemet idézni. - Nándi már sejtette, ez hova fog kilyukadni, és kedve támadt felnyögni. - Szóval egyesével fogunk először próbálkozni.

Nándi pár pillanatra lehunyta a szemét, hogy átgondolja az életét.

- Oké, csak nem halunk bele - egyezett bele végül.

Erik vett egy mély levegőt, lassan leengedte a karját a mellkasa elől, és vándorútra engedte ujjait Nándi arcára és hajába.

- És lenne még valami...

- Ha azt mondod, hogy véráldozatot is kell tennünk...

Erik felnevetett. Nándi bármeddig el tudta volna hallgatni ezt a hangot, bármeddig tudta volna nézni, ahogy a barátja szeme köré apró kis ráncok gyűlnek.

Meg akarta érinteni ezeket a kis ráncokat. Lábujjhegyre szeretett volna állni, finom csókot adni rájuk. Nándit megmosolyogtatta a tudat, hogy ezt most már meg is tehetné. Hogy ezt Erik imádná. Hogy az ajka hamarosan megtalálná az övét.

- Csak neked kell kezdened a szellemidézést.

Nándi pislogott párat, mire leesett neki, Erik miről is beszél. Ja, két szellem, akikre ráférne egy párterápia, mert az egyik csak akkor nyugszik meg, ha beszélhet a lányával, a másik pedig akkor, ha ezt megakadályozza - rántotta vissza önmagát a valóságba. - És nekem kell először a terapeutának lennem.

- Ez biztos, hogy jó ötlet? - billentette oldalra a fejét, belesimítva az arcát Erik tenyerébe.

- Szerintem igen - bólintott. - Ha egyből hagyjuk, hogy Elizával beszéljenek, akkor lehet, túl zavaros lesz minden, és nem kapunk válaszokat.

- Oké - sóhajtott Nándi -, de te nem lennél jobb? Nekem nem jönnek olyan könnyedén a kérdések.

- Ne becsüld le magadat! Szerintem Janó bá' bír téged.

Nándi elmosolyodott, és közelebb húzta Eriket.

- Oké, akkor kezdek én.

Erik pillantása Nándi szájára kúszott, az sem zökkentette ki, hogy felhallatszódott a csengő dallama.

- Örök hálám - A tenyere Nándi tarkójára simult, ahogy rövid csókot nyomott az ajkára.

Két másodperc, talán annyi sem volt az egész, Nándi arcának mégis akadt ideje felforrósodni, az ujjainak felkúszni Erik hajába, és a gondolatainak teljesen összekuszálódnia. Nem tudta, valaha hozzászokik-e ehhez.

- Gyere - biccentett Erik. - Szerintem megjött Eliza.

- Verseny az ajtóig? - vigyorgott Nándi.

- Jaj, Nándi, annyira gyerekes vagy - sóhajtott Erik, és Nándi bele is törődött volna a sorsába, amikor észrevette, hogy mosoly bujkál a barátja ajkán. Addigra késő volt, Erik már futásnak is eredt. - A vesztes mosogat el! - kiabálta vissza.

- Ez így nem érvényes! - futott utána Nándi nevetve.

Nándi a lépcső alján érte be Eriket. Rá sem nézett a fiúra, csak futott tovább a bejárati ajtóig, de akkor is ő ért volna először oda, ha percekig elnézegeti Eriket. A barátja nekidöntötte a hátát a korlátnak, és mosolyogva figyelte, ahogy célba ér.

- Ez így nem érvényes - ismételte Nándi, ahogy hátrafordult. - Hagytál nyerni.

Erik ellökte magát a korláttól, és ő is az ajtó felé indult.

- Csak nem foglak hagyni nálunk mosogatni - nyomott egy gyors, békítő csókot az ajkára, majd elfordította a kulcsot a zárban.

És itt volt megint. Alig két másodperc, felforrósodott arc, összekuszálódott gondolatok. Nándit csak az rántotta vissza a valóságba, hogy szembecsapta a kintről beáradó hideg, és egyenesen Eliza szemébe nézett.

- Sziasztok! - mosolygott a lány, ahogy megigazította a szemüvegét. - Bocsi, hogy kicsit késtem.

- Dehogy, pont időben vagy - nyújtotta a karját Erik ölelésre.

Nándi megdörzsölte a hüvelykujjával a szája sarkát, hogy elfojtson egy mosolyt. Szerette Erikben, hogy ilyen nyitott volt, hogy minden mozdulata ilyen természetesnek hatott. Szerette, hogy...

Nándi aprón megrázta a fejét, hátha megszabadul ezzel pár gondolattól is. Talán tényleg jó ötlet az egyéni szellemidézés, Erik közelében úgysem tudna koncentrálni.

Inkább kényszerítette magát, hogy Elizára irányuljon minden figyelme. Ismerős volt már a lány a videóhívásuk után, de Nándi azalatt a húsz perces beszélgetés alatt azért küzdött, hogy ne forgolódjon még tíz évig éjszakánként azért, mert Erik elolvasta az üzenetet, amiben beismeri, hogy tetszik neki - azt már nem maradt ideje akkor felmérni, hogy Elizának olyan rövid, szőke haja volt, mint egy rock zenekar dobosának, vagy mint egy kertész klub vezetőjének.

A zöld kabátjára hímzett virágok egyértelműen a kertész klubra utaltak. Nándi szerette volna elégedetten vállon veregetni magát. Ha eléggé erőlködött, bárkit el tudott helyezni a dobos-kertész skálán.

- Biztos emlékszel a barátomra, Nándira - lépett kissé hátrébb Erik.

- Persze - bólintott Eliza. - Nem lett bajod a videóból, ami kikerült szilveszterkor?

Nándi vett egy mély levegőt. A testében olyan izmok feszültek meg, ha visszapörgette fejben a szilveszter óta történteket, amelyeknek eddig a létezéséről sem tudott.

- Öregedtünk pár évet idegileg, de most már megvagyunk - lesett Erikre.

Eliza egy-egy tincset a füle mögé tűrt, ahogy biccentett.

- Örülök! Sajnálom, ha ez az egész gondot okozott nektek, remélem, ma le tudunk rendezni mindent.

- Izgulsz? - kérdezte Nándi.

- Kicsit - bújt ki a kabátjából a lány.

- Én is izgultam az első szellemidézésünk előtt - vette el Erik Eliza kabátját, és felakasztotta a fogasra. - De nem lesz semmi baj.

- Csak utálom a családi összejöveteleket - legyintett Eliza.

Nándi felszuszogott. Egy ideig mérlegelt magában, hogy rávágja-e erre, hogy ez pont olyan, mint amit ő mondana, de mire előrukkolt a döntésével, Erik megszólalt:

- Érthető - nevetett fel halkan, ahogy a konyha felé indult. - Akkor nem is idéztél még szellemet?

Eliza lesimította a sötétkék, kötött pulcsiját. Egy pillanatra megakadt a keze az alján, mintha a zsebét keresné, de végül csak ráhúzta a pulóver ujját a kézfejére.

Nándi lepillantott a saját, pulcsizsebbe süllyesztett kezére, és kedve támadt újra felszuszogni. Kezdte kapizsgálni, miért ő kezdi a szellemidézést.

- Miután anya meghalt, gyújtottam pár gyertyát és beszéltem hozzá - követte Eliza Eriket a konyhába. - De szellemidézésnek túlzás ezt nevezni. Apa amúgy is hamar megtiltotta.

- Hogy beszélj anyukádhoz? - vonta össze Erik a szemöldökét.

- Igen. - Eliza újból egy-egy tincset a füle mögé tűrt, ahogy leült egy székre. - Meg hogy beszéljek róla. Mármint... nem megtiltotta, de alig válaszolt ilyenkor. Magától meg sosem hozta fel témának.

Nándi Erikre lesett, ahogy megállt a konyhaajtóban, és nekidöntötte a vállát a félfának. Minden, amit Eliza mondott, beillett abba a képbe, amit eddig Janó báról tudtak: csendes, komor és kerülte az embereket - de abba, ahogy ők megismerték, már cseppet sem. Janó bá' szellemként jött, kezdeményezett, bocsánatot kért. Száznyolcvan fokos fordulatot vett, az biztos.

- Sajnálom - mondta halkan Nándi. - Ez nem lehetett egyszerű.

- Akkoriban azt hittem, hogy nem is szerette anyát, és azért ilyen - fonta össze maga előtt a karját Eliza. - Azóta persze tudom, hogy csak nem kezelte jól a gyászt, de...

Eliza elhallgatott. Nándinak a padlóra siklott a pillantása, elmélyedt a fa mintájának a bogarászásában. Nem tudta, le tudják-e ma ezt zárni. Teljesen más volt Erikkel ketten random kérdéseket feltenni egy lehetséges szellemnek, mint egy olyan lánynak segíteni tisztázni a kapcsolatát a szüleivel, akit alig ismertek.

- Sajnálom. - Erik a hajába túrt, és olyan mélyet lélegzett, mintha ki akarta volna szippantani a levegőből a feszültséget. - Meg tudtátok ezt valaha beszélni apukáddal?

- Nem - ingatta meg a fejét Eliza. - Nem közvetlenül. De mielőtt elköltöztem, írtam neki erről is levelet. Fogalmam sincs, elolvasta-e.

Erik bólintott egyet.

- Tényleg, a levelek! Lehozzam neked a padlásról?

- Azt megköszönném - mosolyodott el lassan Eliza.

- Egy perc - indult ki Erik a konyhából, de az ajtóban megtorpant Nándi mellett, és megérintette a karját. - Nándi, addig elmondod, mit terveztünk?

- Persze - lökte el magát az ajtófélfától, és rávigyorgott Erikre. - Igyekszem az én ötletemként beállítani, hogy Eliza engem higgyen mániákusnak.

Erik elmosolyodva megingatta a fejét, és ahogy kihátrált a konyhából, felemelte a mutatóujját.

- Ezért még később számolunk!

Nándi felnevetett, majd intett Elizának az egyik konyhaszék felé.

- Látod, milyen terrorban élek? - huppant le a szemben lévő székre.

Eliza szeme körül egyből felbukkantak a nevetőráncok, ahogy leült az asztalhoz.

- Mióta vagytok együtt? - halkította le a hangját, mintha nem lenne benne biztos, hogy ez a helyes kérdés.

- Nevetni fogsz - rázta meg a fejét Nándi.

Eliza szemöldöke felszökött, ahogy előrébb dőlt és az asztalra könyökölt.

- Nem fogok, ígérem!

Nándi megdörzsölte a szája sarkát.

- Egy napja.

Eliza összepréselte az ajkát, de a próbálkozása, hogy elfojtsa a nevetését, hamar kudarcba fulladt.

- Nem erre számítottam - vallotta be a lány. - Azt hittem, jóval régebb óta. De örülök nektek.

- Köszi - mosolyodott el lassan Nándi.

- Szóval mi ez a terv, amit Erik említett?

Most Nándi könyökölt az asztalra, és előadta a terv egész menetét, kezdve a piros gyertyáktól az egyéni, majd a közös szellemidézésig. Közben Erik is visszaért a levelekkel, de mielőtt Eliza nekiláthatott volna megnézni, melyik boríték volt már felbontva, Nándi feltápászkodott.

- Akkor én fel is megyek, oké?

- Persze - biccentett Eliza.

- Szólj, ha bármi baj van, jó? - szorította meg Erik finoman a kézfejét.

Nándi gyengéden visszaszorított beleegyezésképp, mielőtt felment volna a szobába. Ott felelősségteljes szellemvadász módjára előkészítette a terepet: lekapcsolta a lámpákat, meggyújtotta a gyertyákat, ellenőrizte, hogy jól be van-e csukva az ablak, majd leült a Ouija tábla elé.

Eliza érkezése óta most nézett először körbe. A szobában hűvös volt, de nemrég vették lejjebb a fűtést. Az ágy alatt és a sarokban furcsa sötétség terült szét, ami vonzotta a tekintetét, de a gyertyák fénye ezelőtt sem ért el a legkisebb szegletekig. Finom, gyümölcsös, majdhogynem citrusos illat színezte meg a levegőt, de ez már napok óta itt ólálkodott, mióta Erikék vettek egy új légfrissítőt.

Nándi megköszörülte a torkát, és rátette a mutatóujját a Ouija táblán lévő műanyagdarabra. Ha a szellemek maguktól nem adnak jelet, ideje neki kikényszerítenie párat.

- Van még valaki rajtam kívül ebben a szobában? - tette fel az első kérdést.

Egy, kettő, három másodperc. A műanyag nem mozdult, és Nándin sem uralkodott el egy földöntúli entitás, aki rajta keresztül akarta volna lebetűzni a válaszát.

- Nemsokára be fog jönni utánam a barátom, és ő sokkal elszántabban fog kérdezősködni, szóval jobb, ha még nekem válaszoltok - lesett körbe. - Az az ember egy megszállott, addig nem száll le rólatok, amíg nem kap választ.

Egy, kettő, három másodperc. Csend, mozdulatlanság, tétlenség. Semmi paranormális jelenség.

- Komolyan gondolom - folytatta Nándi. - Erik azt hiszi, ő volt előző életében Diogenész. Nyáron nem is akar telefonozni valami tanítása miatt.

Egy, kettő, három másodperc. Jobban belegondolva több is eltelt, amíg Nándi azon agyalt, mit mondhatna, hogy kiváltson valami reakciót.

- Beszélhetnék Eliza anyukájával?

A szellemekkel való beszélgetés kísértetiesen hasonlított arra, mint amikor az ember egy sértődött gyerekhez beszélt. Nem mintha Nándi annyit társalgott volna duzzogó óvodásokkal, de emlékezett, micsoda hadjáratokat tudott vezetni a szülei ellen, amikor hiába nem volt álmos, kilenckor ágyba dugták. Nem szólt semmit, nem reagált, nem nézett rájuk. Aztán az anyukája egyszerűen csak annyit mondott, hogy „nem szabad mosolyogni!", Nándiból pedig máris előbukott a nevetés.

Neki is meg kellett találnia a kulcsot a szellemekhez. És támadt egy olyan érzése, hogy ebben az anyukája segíthet leginkább.

- Nekem sem engedi anya, hogy beszéljek az apámmal - mondta hirtelen. - Azt meg végképp nem, hogy találkozzunk.

Az egyik gyertya lángja megremegett. Nándi máskor arra fogta volna, hogy a lélegzetvétele miatt, vagy amiatt, hogy beszél, de most megkapaszkodott ebbe a jelbe, és folytatta:

- Amikor legutóbb találkoztam apámmal, elvették a jogosítványát, mert részegen vezetett. Amúgy is iszik, de akkor azért ivott, mert megtudta, hogy meleg vagyok. - Ha Nándinak nem kellett volna a műanyagdarabon tartani az ujját, biztos a zsebébe rejti a kezét. - Nem tudom, fogunk-e még találkozni, vagy fel fog-e hívni. Ha csak anyán múlik, biztos nem, de ez így van jól.

Az ágy előtt megreccsent a padló, mintha valaki felállt volna, hogy azt kérdezze: ez most komoly? Nándinak megvolt a sejtése, hogy ez a valaki Janó bá az.

- Ha nem lenne ilyen, akkor nem lett volna ott senki, hogy megvigasztaljon, amikor apa először felejtette el a szülinapomat. Amikor először nem jött el az úszóversenyemre. Amikor sokadszorra is kiborított a hülyeségekkel, amiket össze tud hordani. - A padló újra megreccsent, Nándi gerince mentén borzongás futott végig. - De tudom, hogyha apa bocsánatot akarna kérni, akkor anya engedné, hogy beszéljünk. Nem azért, hogy apa könnyíthessen a lelkén, hanem hogy én lezárhassam magamban a dolgokat.

A padló nem reccsent, a gyertya lángja nem remegett meg. Nándi nem tudta, most veszítette-e el a hallgatóságát, vagy most nyerte el csak igazán a figyelmüket.

- Nem ismerem Elizát, vagy ezt az egész helyzetet - folytatta. - De szerintem Eliza nem jött volna el idáig, ha nem akarná lezárni magában a dolgokat.

A műanyagdarab megmozdult Nándi ujja alatt. Alig egy centit csúszott odébb, egy betűhöz sem ért el, de Nándi nem is bánta igazán. Eddig belemerült annyira a saját történetébe, hogy ne tudatosuljon benne a nyilvánvaló: valaki, vagy valami ott volt vele a szobában.

Nándiba úgy hasított bele a felismerés, mintha nyilat lőttek volna a hasába. A gyomra egy pillanat alatt összeszűkült, az izmai katonás sorban feszültek meg, a kábaság kimenekült a testéből. Úgy érezte, most van csak igazán ébren, az összes gondolata és kételye egyszerre öntötte el.

Nem tudta, a szellemek képesek-e komplexen gondolkozni. Képesek-e megérteni érveket, vagy a dühnél és a szomorúságnál többet érezni. Nem tudta, mennyire tűrik el, ha tanácsot kapnak, ha zargatják őket, ha megmondják nekik, mit csináljanak. Nem tudta, tudnak-e ártani nekik, és hogy akarnak-e. Nem tudta, képes-e megvédeni magát, ha feldühíti a szellemeket.

Nándi visszanézett a Ouija táblára. Le akart menni a konyhába, Erik simogatását akarta a hátán érezni, hogy a forróság áradjon szét benne, ne pedig a félelem, hogy áll valaki mögötte, de megemberelte magát egy kérdés erejéig:

- Mit tudunk tenni, hogy átsegítsünk titeket a túlvilágra?

A műanyagdarabka makacsan állt egy ideig egy helyben, aztán megindult az S betű felé. A betűk lassan álltak össze egy szóvá, de végül megszületett a válasz: S-E-M-M-I-T.

Nándi elhúzta az ujját a műanyagról. Ha nem, hát nem - nyugtázta magában, de lélekben még nem tartott ott, hogy ténylegesen felfogja, mit is üzentek a szellemek. Csak felállt, lenyomta a kilincset, a zsebe mélyére rejtette a kezét, és olyan gyorsan menetelt lefelé, ahogy csak tudott.

Csak akkor vette észre, eddig mennyire megfeszültek az izmai, amikor már a konyhában állt. A lámpák meleg fényében a gyomrában bujkáló görcs elszégyellte magát, Erik nevetését hallva Nándi keze túlzásnak érezte a rejtőzködést, és a szívverése is átértékelte a helyzetet, ahogy végre lelassult.

- Mehet a következő - vakarászta meg a tarkóját.

Erik és Eliza felé fordultak. Eliza úgy vizslatta, mint Simon egy matekdolgozat után - próbálta kitalálni, hogy sikerült anélkül, hogy rákérdezne, hogy még a kérdést is együttérzően tehesse fel -, Erik viszont egyből közelebb lépett hozzá.

- Hogy ment? - Erik ujjai nem érintették a bőrét, de Nándi mégis meg mert volna esküdni, hogy a karja fellángolt ott, ahol a barátja végigsimított.

- Nem voltak túl beszédesek - préselte össze az ajkát. - Csak a végén megkérdeztem, mit tehetnénk, hogy átsegítsük őket a túlvilágra, és azt mondták, hogy semmit.

Erik összehúzta a szemöldökét, de Eliza arcát az aggodalom egy árnyalata sem színezte meg. Helyette kifújta a levegőjét, és feltápászkodott a székéről.

- Ne vedd magadra. Se anya, se apa nem arról híres, hogy könnyen elfogadnák a segítséget.

- Remélem, csak makacsok, és nem szeretnének örökké a lakótársaink lenni - tűrte feljebb Erik a pulcsiujját, ahogy az emelet felé biccentett. - Kiderítem!

Nándi biztatóan megszorította Erik kezét, aztán beljebb sétált, és nekidőlt a konyhapultnak.

- Ezt Erik sosem tudhatja meg - tette fel a mutatóujját Nándi, amikor Erik hallótávolságon kívül ért -, mert azt hiszi, nem hiszek a szellemekben, és ezért nem is félek, de azért elég para volt.

Eliza felnevetett, és ő is a pultnak dőlt.

- Bocsi! Jobb lenne, ha anyáék olyan típusú szellemek lennének, akik emberhez kötődnek, és nem helyhez.

- Apukád különösen hasznos lenne - bólogatott Nándi. - Amikor megjelenik, citrusos illatot érezni. Elég finom.

- Az volt a kedvence - mosolyodott el a lány. - Mindig ilyen illatosítót vett a kocsijába.

Nándi összefonta a mellkasa előtt a karját. Most, hogy a hátán nem szaladgált a hideg, és távol tudhatta magát minden túlvilági entitástól, kattogni kezdett az agya. Olyan nincs, hogy semmit sem tehetnek, hogy átsegítsék Janó báékat a túlvilágra.

- Szerinted anyukád azért nem akarja, hogy apukád beszéljen veled, mert ő sem engedte, hogy beszélj a halála után anyukádhoz?

Eliza az ujjával dobolt az ajkán, miközben gondolkozott. Nándi kihasználta a pár másodperc csendet, hogy hallgatózzon, hátha valami zaj kiszűrődik Erik szobájából. Remélte, Erik nem megy túl messzire a szellemek zargatásával, és egyiküket sem haragítja magára.

- Igen - mondta végül Eliza. - Meg talán azért, mert sokat veszekedtünk, és így amint tudtam, elköltöztem.

Nándi biccentett egyet.

- Erikkel attól tartunk - vallotta be -, hogy apukád lelke csak akkor nyugodhat meg, ha beszélhet veled, anyukádé pedig akkor, ha ezt megakadályozza. Szerinted ez lehetséges?

Eliza egy-egy tincset a füle mögé tűrt. Nándi nem tudta, Eliza hogyan képes erre. Ő sosem tudott volna két kvázi idegennel a szüleiről beszélni - legalábbis nem az apjáról. Nem tudta volna ehhez elég mélyre rejteni a kezét a zsebébe, nem tudta volna elégszer megvakarni a tarkóját.

- Fogalmam sincs. Csak remélni tudom, hogy nem.

Nándi mély lélegzetet vett, aztán más témák felé terelte a beszélgetést. Arról kérdezte Elizát, milyen volt Bécsben lakni az unokatestvérével, hogyan érezte magát Erasmuson Hollandiában, és amikor eléggé feloldódott, Eliza barátnőjéről is érdeklődött.

Ha Erik nem tér vissza tíz perc múlva, Nándi talán el is felejtette volna, hogy épp a szellemidézés közepette vannak, annyira belemerültek Elizával a beszélgetésbe. De Erik felbukkant az ajtóban, a hajába túrt, és összehúzott szemöldökkel elmosolyodott.

- Nándi, van ötleted, miért betűzték ki nekem a Ouija táblán azt, hogy Diogenész?

Nándi meg sem próbálta elrejteni a vigyorát.

- Talán tudnak arról, hogy ő voltál előző életedben!

- Tessék? - nevetett fel Eliza, ahogy ellökte magát a pulttól. - Ezt a történetet muszáj hallanom!

- Igen - bólogatott Nándi lelkesen. - Meséld el, már mindenki kíváncsi rá!

Erik nevetve megrázta a fejét, és lehuppant az egyik székre.

- A világért sem húznám ilyen unalmas témával az időt. És amúgy is - támaszkodott az asztalra -, nem ez volt az egyetlen dolog, amit lebetűztek.

Nándi igyekezett nem magára venni, hogy a szellemek vele nem beszélgettek, de Erikkel igen, és inkább a lényegre koncentrált: talán ma mégis megszabadulhatnak Janó báéktól.

- Mit mondtak? - kérdezte.

- Azt kérdeztem, hogy miért vannak még itt a Földön - vakarászta meg Erik a felkarját. - Nem tudom, melyikőjük válaszolhatott, de azt betűzte ki, hogy segíteni.

Nándi pillantása Elizára vándorolt. A szemöldöke között mély ránc ült, ahogy harapdálni kezdte a szája belsejét. Nem egészen úgy nézett ki, mint aki tudja a választ - vagy mint aki tudja, és elégedett is vele.

- Akkor megpróbálok tovább kérdezősködni - simította le a pulcsiját a lány.

- De ha nem akarsz egyedül menni, vagy... - ajánlotta Erik, de Eliza hamar félbeszakította.

- De, persze! Szólok, ha van valami - biccentett. Biztató mosoly terült el az arcán, de Nándi nem dőlt be neki. Ki lenne ilyen helyzetben nyugodt?

Azonban Eliza felment Erik szobájába, Nándinak még pár bátorító szót sem volt ideje egymás mellé hányni, már hallotta az ajtó csukódását.

- Gyere ide - tárta ki a karját Erik ölelésre.

Nándi közelebb lépett. Ujjai Erik hajába kúsztak, ahogy a fiú a mellkasához simította az arcát, állát Erik feje búbján pihentette meg. Nándi örült, hogy Erik nem látja, milyen széles lett a mosolya, amikor egyszerre húzták közelebb egymást, miután a karjuk megtalálta a másik teste köré az utat. Különben addig faggatta volna, hogy min mosolyog ennyire, amíg Nándi összes vére az arcába tódul.

- Milyen volt egyedül szellemet idézni? - mormolta Erik.

Mint egy önismereti kurzus. Ijesztő. Enyhén tolakodó. Kiszámíthatatlan, de meglepően eseménytelen.

- Jobb, ha többen vagyunk - mondta végül Nándi. - Neked?

Erik finoman cirógatta Nándi hátát.

- Kevésbé vicces, mint szokott - piszkálta meg Nándi kapucniját. - Kicsit azért para.

- Akkor ma nálunk alszol? - vigyorodott el.

Erik halkan felnevetett, és hátrébb húzódott, hogy felpillantson Nándira. Nándi finoman végisimított a barátja arcélén, majd kisöpörte a homlokába lógó tincseket. Ha nincs ennyire elfoglalva azzal, hogy az ujja végigjárja Erik arcának minden négyzetcentiméterét, talán észreveszi a jeleit, hogy Erik elkomolyodott, de Nándi csak a fiú hangja miatt eszmélt fel:

- Kérdezhetek valamit?

Nándi összehúzta a szemöldökét.

- Persze. Féljek?

Erik lassan, mosolyogva ingatta meg a fejét. Tenyerét finoman Nándi hátára simította, majd az ölébe húzta.

- Nem. Mondhatsz nemet, ha szeretnél - kezdte. - Mert tudom, hogy az elmúlt időszak nehéz volt, és csak most jöttünk össze, de...

- Nem fogok nemet mondani - ígérte.

Erik szemét körbeölelték a nevetőráncok. Nándi megint csak arra gondolt, hogy mennyire szeretne finom csókot adni rájuk.

- Jövőhéten ünnepeljük Csenge szülinapját. Most lesz huszonöt, és unokatesók meg nagyszülők híján anyáék meghívták pár munkatársukat meg nekik a gyerekeiket. Kábé velük nőttünk fel, meg itt lesz Csenge új barátja is - billentette oldalra a fejét. - A lényeg, hogy tele lesz a ház orvosokkal és orvostanhallgatókkal, nekem meg jól jönne egy kis lelkitámogatás. Szóval... nincs kedved eljönni?

Nándi arcán elterült egy mosoly. Legbelül csak remélni merte, hogy ez így lesz egyszer, hogy egy zsúfolt szobában nem csak ő keresi majd Erik tekintetét, hanem Erik is az övét - de arra nem számított, micsoda forróságot ültet ez el benne. Erik végre el merte mondani, hogyha nyomasztotta valami. Segítséget mert kérni.

- Dehogynem!

- És nem baj, hogy be foglak mutatni, mint a barátomat? - vizslatta az arcát Erik.

Nándi válla bizseregni kezdett.

- Be fogsz mutatni, mint a barátodat?

- Persze. A nővérem szülinapja lesz, ki kell találnom valamit, hogyan vonhatom magamra a figyelmet, és ha hirtelen coming outolok, akkor egyszerű dolgom lesz.

Nándi már majdnem elkomolyodva bólogatni kezdett, de Erik felnevetett.

- Ugye nem nézed ezt tényleg ki belőlem?

- Hé, nem ismerem a testvér-etikett szabályait, lehet, ez természetes - tette fel védekezően a kezét Nándi.

Erik nevetve megrázta a fejét.

- De egyébként tényleg szeretnélek bemutatni. Nem hátsó szándékból - ígérte. - Csak hogy megismerjenek. Ha nem zavar.

Nándi csak előrehajolt, és hagyta, hogy az ajka összeforrjon Erikével. Kiélvezte azt a pár másodpercet, amikor a teste még nem kapcsolt, és elfelejtett levegőt venni. Ilyenkor valahogy jobban működtek az érzékszervei: jobban érezte, ahogy Erik puha, forró szája végigsimít az övén, ahogy összekeveredik a lélegzetük, és ahogy Erik ujjai megszorulnak a csípőjén.

- Nem zavar - súgta halkan végül, amikor elhúzódott. - És köszönöm.

Erik kisöpörte Nándi homloka elől a tincseket.

- Én köszönöm.

Nándi nyomott egy utolsó, gyors csókot Erik ajkára, aztán az asztalon heverő levelek felé biccentett.

- Kiderült, hogy Janó bá' elolvasta-e őket?

- Igen - bólintott Erik. - Fel volt bontva az összes.

- Fura, hogy amíg élt, nem beszélgetett erről Elizával.

- Szerinted most beszélnek róla? - billentette oldalra a fejét Erik.

Nándi vett egy mély levegőt, ahogy aprón vállat vont. A mély lélegzetvétel nem látta el bölcsességgel sem ekkor, sem a további hosszadalmas percekben, amíg Eliza nem tért vissza közéjük. Bár Erikkel feltérképezték az összes lehetőséget, hogy mi történhet épp, a valóságot még csak számításba sem vették:

- Nem történt semmi - jelent meg Eliza az ajtóban.

Nándinak kedve támadt felnevetni, de Erik reakciójából ítélve, aki elkomolyodott arccal fordult feléjük, félbeszakítva a mosogatást, ez nem lett volna illő reakció.

- Semmi? - törölte meg a kezét Erik. - Nem betűztek le semmit? Nem is nyikorgott semmi?

Eliza megrázta a fejét, és lesimította a pulcsiját.

- Nem! Kicsit meg is vagyok sértődve, végre hazajövök, és nem szólnak hozzám?

Nándi most már felnevetett. Ez illő pillanatnak tűnt.

- Arra számítottunk, hogyha te beszélsz velük, túl sok minden fog egyszerre történni - mondta Erik.

- Kicsit féltünk is, hogy felrobban a ház - tette hozzá Nándi.

Eliza elmosolyodott, ahogy kifújta a levegőjét. Talán egy másodperc erejéig őszinte volt a mosolya, de utána az arcán átrendeződtek a vonások, összekuszálódtak rajta az érzelmek.

- Nem tudom. Lehet, nem vagyok elég nagy hatással rájuk.

- Ugyan már! - legyintett Erik. - Próbáljuk meg hárman is, jó?

Nándi feltápászkodott a konyhaszékről, és elsőként indult fel a szobába. Le akarta zárni ezt az egészet, segíteni szeretett volna Elizának, de amikor letelepedett a földre, és a Ouija táblára nézett, valószerűtlennek tűnt, hogy most idézzenek utoljára szellemet.

Nem mintha ez eddig szerves része lett volna a mindennapjaiknak, de Nándi gyomra nem kavargott úgy, mint ahogy akkor tette, amikor a teste minden négyzetcentimétere érezte, hogy ez a pillanat jelentőséggel bír. Csak azt érezte, hogy nyomja valami a lábát, hogy kezd megéhezni, és hogy a haja csiklandozza a tarkóját - de a fontos pillanatok sosem az ilyen részletekről szóltak.

- Mindenki készen áll? - telepedett le Erik Nándi bal oldalára.

Eliza vele szemben helyezkedett el, ujját elsőként tette a műanyagdarabra.

- Igen - biccentett.

Nándi ujja szintén megtalálta a műanyagot.

- Csináljuk!

Erikkel különlegesebbnek számított szellemet idézni, mint egyedül. Nem csak azért, mert Nándi még most is úgy érezte, elektromosság fut végig rajta, amint Erik bőre az övéhez ér, hanem mert nem kellett kérdéseken agyalnia. Nem kellett túlságosan odafigyelnie a pulcsija alá szökő hidegre. Nem kellett minden reccsenésre felkapnia a fejét. Ha Erik is ott volt, a szellem-kérdés nem is tűnt annyira megoldhatatlannak.

- Miért nem válaszoltatok Elizának? - vágott bele Erik.

Nándi el sem kezdte számolni a csendben töltött másodperceket. Húsz után egyébként is elkalandoztak volna máshova a gondolatai.

- Le tudjuk ma zárni ezt az egészet? - folytatta Erik. - Most lenne a tökéletes alkalom, szóval, ha szeretnétek mondani valamit...

A műanyagdarab nem mozdult, a padló nem reccsent, a szoba nem hűlt le hirtelen. Nándi nem tudta mire vélni a makacs hallgatást.

- Szerintetek elfogyott az energiájuk, azért nem válaszolnak? - pillantott körbe Nándi.

Eliza tanácstalanul vállat vont.

- Mire használták volna el?

- Jó kérdés - vakarászta meg a felkarját Erik, majd feljebb tűrte a pulóvere ujját. - Próbálkozzunk még, valamire csak válaszolnak.

Nándiék úgy lőtték ki magukból a kérdéseket, mint a sortüzet. Miről akartok beszélni? Fogy az erőtök? Itt vagytok még? Örültök, hogy Eliza eljött? Mit üzennétek Elizának? Miért nem válaszoltok?

Nándi azt hitte, kellemetlen lesz csendben ülni és várakozni. Azt hitte, a hátán szaladgálni fog a félelem, hogy bármelyik pillanatban hallhatnak egy dobbanást a padlás felől. Azt hitte, a nyelve hegyén ül majd a kérdés, hogy mikor fejezhetik be a szellemidézést.

De nem kellemetlen volt az élmény. Inkább dühítő. Az a sok jel, amit adtak - a citrusos illat, a kavicsdobálás a temetőben, a fények villódzása, a szilveszteri mutatványuk most mind pocsékba ment. Eliza egyszer jött el hozzájuk, egyszer mondhatta el Janó bá' a bocsánatkérését, amit annyira akart, egyszer szólhatott az anyukája még utoljára hozzá a lányhoz, és semmi.

- Mi van, ha már megnyugodott a lelkük és a túlvilágon vannak? - kérdezte végül Erik. - Most ez tűnik a leglogikusabbnak.

- Lehet - biccentett Eliza. - Ami jó, de akkor miért mondták, hogy segíteni akarnak?

- Talán nem számítottak arra, hogy amint beszélhetnek veled, megnyugszik a lelkük? - ötletelt Erik. - Fogalmam sincs.

Nándi megingatta a fejét. Idegesítette, hogy hozzájuk szóltak a szellemek, de Elizához nem, és az is, hogy lehet, fel kell majd állniuk, és csalódottan összepakolniuk. Eliza arcán most is mély ráncok ültek, Nándi nem akarta tudni, mennyi redővel bővülne, amikor a búcsúzásnál a lány magára erőltetne egy mosolyt.

Nándi, ahogy Elizát nézte, szinte érezte, mi tombolhat benne. Mekkora lyukat áshat a mellkasába az értetlenség, mennyire megtelítődhet az a mélyedés haraggal, türelmetlenséggel, önmaga hibáztatásával, lehangoltsággal. Persze lehet, nem árult el ennyit magáról Eliza azzal, hogy a szája belsejét harapdálta - lehet, Nándi csak túlságosan beleképzelte magát a helyzetbe. Már észrevette, mennyire a helyzetük Elizával, és csak ott akart lenni neki, ahogy mellette is ott volt mindenki az elmúlt időben.

- Kérdezzünk még? - pillantott fel Erik.

- Csak egyet - bólintott Eliza. Nem szólalt meg rögtön, előbb a füle mögé tűrt egy-egy tincset, és lehunyta a szemét pár másodpercre, mintha fejben minden választ átgondolna, amit a kérdésére kaphat. - Haragszotok rám?

Beigazolódott, amit Nándi gondolt. Tényleg az játszódott le Elizában, ami benne is lejátszódott volna ebben a helyzetben.

Nándi le sem vette a szemét a tábláról - legfőképp azért, mert a műanyagdarab végre megmozdult az ujjuk alatt. Nándi szeretett volna fellélegezni, körözni párat a vállával, hogy kimenjen belőle a feszültség, de amíg választ nem kaptak, nem hagyta, hogy elöntse a megkönnyebbülés.

A betűk lassan álltak össze egy szóvá. Az idő egyébként is valahogy lelassult, ha senki nem mert beszélni és lélegezni. Nándi fel akarta kapni a fejét, fel akart kiáltani, hátha az idő összeszedi magát ettől, és sietni kezd, de egy porcikája sem mozzant. Se neki, se Eriknek, se Elizának. Egészen addig nem, amíg a válasz ki nem rajzolódott:

N-E-M.

Nándiék egy emberként dőltek hátra, és húzták el a kezüket a tábláról. Erik a hajába túrt, Eliza megdörzsölte a halántékát, Nándi pedig végre körözött párat a vállával. A karján végigszaladt a stressz, de amint az ujjbegyéhez ért, úgy tűnt el, mintha ott sem lett volna kezdetben.

- Szóval még itt vannak - állapította meg Erik. - Nem nyugodott meg a lelkük.

- Csak ignorálnak minket - bólogatott Eliza.

Nándi elmosolyodott.

- Talán nem a megfelelő kérdéseket tettük fel.

- Ezen a ponton már csak azt nem kérdeztem meg tőlük, hogy mi a kedvenc színük - fújta ki a levegőjét fáradtan Erik. - De akkor próbálkozzunk még!

- Majd megpróbálom én - tette a műanyagra az ujját Nándi, majd amint Erik és Eliza is csatlakozott hozzá, beszélni kezdett. - Át fogtok lépni valaha a túlvilágra?

A műanyagdarab azelőtt megmozdult az ujjuk alatt, hogy bármelyikük türelmetlenül felsóhajthatott volna. Nándi felpillantott, látta a mély ráncot Erik homlokán, hallotta Eliza egyenletlen légzését, és rájött valamire. Nem mondta ki hangosan, de még a fejében sem, csak tudomásul vette, és lélekben rádobott egy rongyot, hogy a szeme elé ne kerüljön.

Ő, Bíró Nándi nem gondolhatott ilyenre, főleg nem egy ilyen pillanatban, amikor semmi nem történt, hogy ezt kiváltsa. Amúgy is, túl keveset tudott a világról ahhoz, hogy ilyenre gondoljon.

De rongy ide-oda, a gondolat benne bujkált, mert amikor a válasz összeállt - hiába volt ez az utolsó kérdés, amire feleltek aznap a szellemek -, nem rándult úgy össze a gyomra, ahogy általában szokott:

N-E-M T-U-D-O-M.

***

Nándi szerette volna elővenni a telefonját, hogy meggyőződjön róla, Erik azt írta, csak szűk körű ünneplésre lehet Csenge szülinapján számítani. Az ő világában a szűk körű ünneplés azt jelentette, hogy az anyukájával és a nagyszüleivel összeültek - ahogy azt másnapra is tervezték egy családi összejövetel végett -, de semmiképpen sem azt a harminc embert, akik Erikék házában tolongtak.

Nándi mindenesetre nem bánta a tömegnyomort. Bár azt nem tudta, mi lesz egy óra múlva, amikor elfogy az energiája a sok bájcsevejtől, de egyelőre nem törődött ezzel. Csak fogta Erik kezét, és kimentette annyi beszélgetésből a barátját, amennyiből csak tudta.

Most is épp a konyha felé tartottak, mert Nándi magára löttyintett egy kicsit az üdítőjéből, miután Erik anyukájának egy kollégája megkérdezte, Erik milyen orvos akar majd lenni.

- Szerinted, ha ezek az emberek hazamennek, mind arról fognak beszélgetni, hogy milyen béna barátod van? - nevetgélt Nándi, ahogy nekidőlt a konyhapultnak.

Erik felkapta a konyharuhát, és kicsit megnedvesítette. Két ujja közé csípte Nándi ingét, és dörzsölni kezdte rajta a kóla foltját.

- Nem tudom, de ezer hálám - mosolyodott el a fiú. - Fogalmam sem volt, hogy elő lehet állni ennyi indokkal arra, hogy ott hagyjunk egy beszélgetést.

- Viccelsz? - legyintett. - Évek óta figyelem Simont, ahogy kimenti magát, hogy ne kelljen matekdogát írnia.

Erik felnevetett.

- Tanultál tőle, mi?

- Igen, de ezt ne mondd el neki, mert el fog szállni magától - bólogatott Nándi teljes komolysággal.

Erik eljátszotta, hogy becipzározza a száját, és feljebb tűrte az ingujját, úgy folytatta a folt eltüntetését. Nándi már éppen kinyúlt volna felé, hogy eligazgassa a barátja széttúrt tincseit, de inkább a zsebébe rejtette a kezét, amikor egy férfi megjelent mellettük, és megveregette Erik vállát.

- Mi történt itt, fiúk? - A pasas szeme ide-oda járt, a szemüvege mögül nagyobbnak tűnt, mint valójában lehetett. Egészen kedves tekintete volt, de Nándi nem tudott erre koncentrálni, csak azt figyelte, milyen Poirot bajsza van a férfinek.

- Csak egy kis baleset - mosolyodott el Erik. - Zoltán, ő itt Nándi, a barátom.

Nándi már nyújtotta a kezét, de félúton észrevette, hogy a férfi kezén gipsz van.

- Á, igen - ingatta a fejét Zoltán, ahogy az ő pillantása is a karjára esett. - Kiderült, hogy már nem annyira tudok biciklizni, mint gondoltam.

- Ez nem hangzik túl jól - húzta el a száját Nándi.

- Túléltem! Na, Erik, menne a csontok felsorolása? - lóbálta meg a férfi a karját.

Erik leeresztette maga mellé a konyharuhát, ahogy felegyenesedett.

- Ha nagyon erőlködnék...

- Neked sosem kell erőlködnöd! Ha majd az orvosira jársz, és... - Zoltán nem fejezte be a mondatát, de még a gondolatai is elveszhettek félúton, ahogy megállapodott a tekintete Nándi háta mögött. - Jaj, fiúk, nem zártátok el jól a csapot!

Nándi hátralesett a csöpögő csapra, és elnyomott magában egy mosolyt. Ha valaki két hónappal ezelőtt megkérdezi tőle, hogy miért csöpög a csap, azt mondta volna, hogy Erik nem zárta el elég jól - ma már inkább Janó bát okolná érte.

- Tényleg - bólogatott Erik, ahogy megdörzsölte a szája sarkát. Ugyanaz járhatott a fejében, mint Nándinak.

- Na, megyek, megkeresem a szülinapost - búcsúzkodott Zoltán, mintha elfelejtette volna, mit is kezdett mondani. - Majd még beszélünk!

Nándi összefonta a mellkasa előtt a karját, de nem volt sok nyugtuk, a nappali felől egy náluk pár évvel idősebb fiú tört utat feléjük, és hevesen integetett. Göndörödő, vörösesszőke tincsei ide-oda csapódtak a heves lépteitől.

- Ő Csenge barátja - adta át gyorsan az infót Erik.

- Hogy hívják?

Nándi majdnem felnevetett, ahogy látta Erik szemét kitágulni.

- Basszus, nem tudom - fordult vissza Nándi felé, és újra dörzsölni kezdte az ingjét, mintha ez elrejtette volna a fiú elől. - Csak egyszer találkoztam eddig vele, de elfelejtettem. Talán Máté. Vagy Márk.

- Nyugi, majd bemutatkozom neki, akkor kénytelen lesz elismételni - nevetgélt Nándi.

Mátémárk közben megérkezett melléjük, és csak úgy, mint Zoltán, megveregette Erik vállát. Nándi fejben hagyott egy emlékeztetőt magának, hogy egyszer ő is tegyen így, hátha Erik egy kabalaállat, csak ő nem tud róla.

- Zavarhatok egy percre?

Erik illedelmesen elmosolyodott, és Nándi felé intett.

- Persze! Ő itt a barátom, Nándi...

- Helló, szia! - rázta meg gyorsan Mátémárk a kezét, majd előhúzott a zsebéből egy dobozt. - Megnézitek, mit vettem Csenginek?

Nándi és Erik összenéztek. Nándi az összepréselt ajka azt üzente, hogy „nem hiszem el, hogy nem mondta el a nevét", Erik összevont szemöldöke pedig azt, hogy „nem hiszem el, hogy ezt a becenevet használta."

- Meg, persze - bólogatott Erik.

- Kicsit izgulok, nem tudom, hord-e arany ékszert - nyitotta fel a kis dobozt Mátémárk, felfedve két apró fülbevalót.

Ha Nándi nem tudta volna, hogy Csenge füle nincs kilyukasztva, biztos rájött volna abból, ahogy Erik lehunyta pár másodpercre a szemét, és a vállára tette a konyharuhát.

- Figyelj...

- Őszintén mondd meg! - fújta ki a srác a levegőt.

Nándi szinte látta, hogyan önti el Eriket a dilemma. Ha nem szól semmit, megkockáztatja, hogy Csenge rossz ajándékot kap, ha elmondja az igazat, talán megbántja Mátémárkot. Ezeket a döntéshelyzeteket nem Eriknek találták ki - legalábbis egészen eddig.

Erik most a hajába túrt, körbenézett, majd közelebb terelte Mátémárkot magához.

- Csengének nincs kilyukasztva a füle, és nem is szeretné kilyukasztatni. Vettél még valamit?

Mátémárk olyan mély levegőt vett, hogy Nándi félt, eltűnik a szobából az összes oxigén.

- Nem, mert elég drága volt, és...

- Vissza lehet vinni?

- Vissza, de mit adjak most neki?

Erik tanácstalanul Nándira nézett.

- Virág? - vakargatta meg Nándi a tarkóját. - Van innen pár sarokra egy virágos.

- Ez jó! - bólogatott Erik. - Szaladj el virágért, aztán mondd azt neki, hogy még nem érkezett meg, amit rendeltél neki. Majd segítek kitalálni, mit vegyél.

Mátémárkba visszatért az élet, ahogy visszadugta a zsebébe a kis dobozt.

- Köszönöm! Sietek vissza, ne mondd el neki, hol vagyok.

Nándi figyelte, ahogy Mátémárk kiverekszi magát a konyhából, aztán Erik vállára fektette a fejét.

- Szóval mióta is vannak együtt?

- Talán egy hónapja - borzolta össze Erik Nándi haját.

- Amikor én egy hónapja ismertelek, már azt is tudtam, hogy melyik sapkádban fogtál először kígyót!

- Jaj, Nándi, a heteró emberek máshogy működnek - indult ki Erik a konyhából, és húzta magával Nándit is. - Gyere, adok egy új pólót, mert ezt nem tudtam megmenteni.

Nándi lenézett az ingjére. Most már nem csak foltos volt, de vizes is. Tényleg ráfért egy csere - meg egy kis csend is.

Nándi követte Eriket a lépcsőhöz, és csak felfelé menet torpant meg félúton, amikor a lefelé igyekvő Csenge megállította őket.

- Nem láttátok Martint?

- Ki az a Martin? - ráncolta össze a szemöldökét Erik.

Csenge szemhéja megereszkedett, ahogy egy gyilkos pillantást küldött Erik felé.

- A barátom!

Nándi és Erik egyszerre nevettek fel, ahogy összeakadt a pillantásuk.

- Jó, jó, csak szívattalak - vette elő Erik a legszebb mosolyát.

- Nem hiszek neked - fonta össze a mellkasa előtt a karját Csenge. - Azt is mondtad, hogy megszabadulsz a szellemektől, de már megint mindenhol citrusos illat van.

Nándi lábujjhegyre állt, hogy jobban felláthasson az emeletre. Az illat még nem ért el hozzá, és Erik szobájába sem lehetett innen belátni, hogy megnézhesse, villognak-e a fények, de nem is tagadta, hogy Csengének igaza lehet. A múltheti szellemidézés után nem ez lett volna az első paranormális élmény.

- Utánanézünk - ígérte Erik. - És nem láttam Martint. De Zoltán téged keres!

- Oké - bólintott Csenge. - Aztán gyertek lassan, mert felvágjuk a tortát.

- Jó - mosolygott Nándi. - Sietünk!

Nándiék tartották is a szavukat, felmentek Erik szobájába, és rekordsebességgel választottak ki egy új inget, amit Nándi felhúzhatott. Amíg Nándi átöltözött, Erik lehuppant az ágyára, és elővette a telefonját. A szeme ide-oda járt a képernyőn, mielőtt megszólalt volna:

- Eliza most írt. - Eriknek hitetlenkedő nevetés bujkált a hangjában. - Már napok óta kopogást hall otthon, és most az áram is elment.

Nándi felpillantott, miközben begombolta az inget.

- Komolyan?

- Aha - kezdte el megfogalmazni a válaszát Erik. - Megírom, hogy itt is folytatódtak a paranormális jelenségek.

Nándi hagyta, hogy Erik megírja az üzenetet, aztán leült mellé az ágyra.

- Szóval neki is van szelleme és nekünk is?

- Ezek szerint - vakarászta meg a felkarját. - Lehet, a nyakunkon maradt Janó bá', Eliza anyukája meg valahogy vele ment.

Nándi összeráncolta a szemöldökét, ahogy próbálta felidézni, mit is mondott Eliza a találkozásuk során.

- Lehet, Eliza anyukája olyan szellem, aki személyhez kötődik?

- És Janó bá' helyhez kötődne? - simította le Erik a gyűrődéseket Nándi ingjén.

- Csak nem hozzánk - nevetett fel Nándi, de hamar beléfagyasztotta a jókedvet a felismerés ereje. - Bár ez nem is hülyeség.

- Végülis azt mondták, segíteni akarnak - kapcsolódott be az ötletelgetésbe Erik. - És ha úgy vesszük, Janó bá' most is épp kisegített a konyhában. De miért nem mondták ezt el a szellemidézéskor?

Nándi tanácstalanul vállat vont, ahogy közelebb húzódott Erikhez, és a nyakába temette az arcát.

- Talán tartogatják az erejüket, mert ha addig itt kell lenniük a Földön, és segíteniük kell, amíg életképesek leszünk, akkor nem szabad ilyenekre elpazarolni.

Erik felnevetett, ahogy megsimította Nándi haját.

- Az biztos. Elég megalázó a gondolat, hogy Janó bá' annyira életképtelennek gondol minket, hogy inkább velünk maradt a lánya helyett.

- Majd meghívjuk még párszor Elizát hálánk jeléül - mosolyodott el Nándi. - És hé, nem biztos, hogy ezt gondolta! Talán valami megegyezés volt ez közte és Eliza anyukája között, hogy ő nem mehet vele.

Erik hümmögött egyet beleegyezésképp, és átkarolta Nándit. Pár másodpercig csak így ültek, feltöltődtek, mielőtt vissza kellett volna menniük mások közé. Végül Nándi zümmögő telefonja szakította félbe a beszélgetést.

Nándi elővette a telefonját a zsebéből, és megnyitotta az anyukája üzenetét:

„Most takarítok, levegyem a zászlódat, hogy holnap ne lássák meg a mamáék, vagy fent maradhat?"

Nándi vett egy mély levegőt, és szerencsére elmaradt a feszítő érzés a mellkasából.

- Minden okés? - pillantott fel Erik.

- Aham - bólintott, és Erik felé fordította a képernyőt, hogy ő is láthassa az üzenetet, és azt, ahogy megírja a válaszát.

„Hagyd csak, fennmaradhat."

- Nem lesz baj? - simította meg a hátát Erik.

Nándi megengedett magának egy mosolyt, és úgy döntött, egyszer és mindenkorra eltünteti azt a rongyot, amit a szellemidézéskor képzeletben a benne megszülető gondolatra dobott. Erik úgyis csak nagy mosollyal venné tudomásul, hogy így gondolkozik, és talán ő is jobban elkezd majd hinni ebben az egészben.

Szóval Nándi csak mosolyogva vállat vont.

- Nem tudom - mondta. - De nem baj. Bármi is lesz, majd megoldjuk.

***

Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastátok a történetet, és köszönök minden kommentet is, nagyon motiváló volt látni, hogy várjátok az új részeket.❤️

Különösen köszönöm @Abigel_Szello-nek a bétázást és a sok segítséget, és @lavande11-nek, aki a legjobb ötleteket (és poénokat) adta, nélkülük valószínűleg a történet még mindig a hatodik fejezetnél tartana. :D❤️

Also, szintén lavande11 jóvoltából (millió köszönet!!!❤️) készült egy Spotify playlist a történethez, amit remélem, bárki, aki meghallgat, szintén annyira fogja imádni, mint én!❤️

https://open.spotify.com/playlist/43wgr00jYvNC5qTkIza4ct?si=s-kzKRo0Tt6YSUbdwr5M5w