Harmincezer ember látta a videót azalatt a tizenkét óra alatt, amíg Nándiék le nem törölték. Több, mint ötszázan kommenteltek alá. Majdnem kétezren iratkoztak fel, amíg Nándiék fel nem függesztették a fiókukat. Tíz másik paranormális jelenségeket kutató csatorna csinált róluk videót, azt találgatva, mennyire hiteles a tartalmuk.

Számok, számok, számok. Szimpla számoknak nem kellett volna ennyire megijeszteniük Nándit, de ezek nem csupán számok voltak. Harmincezer ember – és a többi csatornának hála még ki tudja mennyi – hallotta Nándit előbújni. Bárki benne lehetett ebben a tömegben. Egy osztálytársa. Egy tanára. Egy rokona. Az apja.

– Fókuszáljunk a pozitívumokra – szólalt meg hirtelen Erik. – Nem látszik az arcod annyira a videón.

Nándi válasz helyett megdörzsölte a szemét. Ez nagy hibának bizonyult: elég volt egy pillanatra becsuknia ahhoz a szemét, hogy behúzza őt az álmosság. Néhány másodpercig megkockáztatta, hogy alszik egy keveset, de szinte azonnal elvetette az ötletet. Az agya különösen értett az izzasztó álmok kreálásához, de most még a valóságtól is leverte a víz.

– De a hangom hallatszik – ellenkezett Nándi, ahogy az ujjaival az ölében lévő laptopon kopogtatott.

– Nem hiszem, hogy túl sokan felismernék a hangodat. – Erik nyugodtan beszélt, pedig ő sem a legjobb napjait élhette, mégis, mintha tudomásul sem vette volna, mit üzennek a szeme alatti karikák.

– De akik felismerik, azok hallják, mit mondtam.

Nándi fülében ott csengett a videón a hangja. Ha homofóbok lennének, már biztos lelöktek volna lépcsőn az első alkalommal, amikor itt jártam. Nándi összeszorította a szemét az emlékre, és inkább visszafordult a laptophoz.

A január másodikai programja általában abból állt, hogy a takarója alá bújva nem vesz tudomást a tényről, hogy másnap iskola, de idén kénytelen volt hagyományt törni. Egész délután Erik szobájában ülve próbáltak meg összerakni egy épkézláb emailt a csatornáknak, akik videót csináltak a szilveszteri felvételükről, de Nándi eddig egyik levelükkel sem elégedett meg. Hogyan győzze meg őket, hogy töröljék ők is a videót, ha az agya egy olyan gondolatot sem köpött ki magából, amit Nándi használni is tudott volna?

Nándi legszívesebben rákiabált volna magára, hogy ezt akarod? Úgy akarsz iskolába menni, hogy fogalmad sincs, ki tud arról, hogy véletlenül előbújtál? Folyton az ablak felé akarsz lesni, hogy meggyőződj róla, az apád kocsija nem parkol ott a ház előtt, mert sürgősen beszélni akar veled?

– Hé! – Erik kinyúlt Nándi keze felé, és finoman megszorította azt. – Nézz rám!

Nándi oldalra pillantott Erikre. A fiú az ágy háttámlájára fektette a szabad karját, és egyből megtalálta az ujjaival Nándi vállát.

– Tudod, én mit csinálok, amikor stresszes vagyok? – kérdezte Erik, ahogy köröket kezdett rajzolni Nándi vállára az ujjával.

Nándi sűrűn pislogva lenézett a kezükre.

– Igen – mondta halkan Nándi. – Gyűrögetsz valamit.

Erik szuszogott egyet, és Nándi fel is kapta a fejét, hogy meggyőződjön, a barátja jókedve nem annak köszönhető, hogy tévúton jár a válaszával.

– Igen – bólintott végül Erik. Mosoly bujkált a szája sarkában, egy olyan mosoly, amit próbált elrejteni. A szeme köré gyűlő nevetőráncok árulták el. – Jó megfigyelő vagy.

Nándi ajka végre őszintén felfelé görbült. A hirtelen megkönnyebbülés azonban csak elsőre tűnt ártalmatlannak, a következő pillanatban annyira elködösítette Nándi agyát, hogy gondolkodás nélkül szólaljon meg:

– Csak jó téged nézni.

Főleg akkor, amikor Erik arcát elönti a pír. Nándi azon kapta magát, hogy le sem tudja venni Erikről a szemét, pedig a barátja már azelőtt elkapta a tekintetét, hogy összevonta a szemöldökét és ide-oda húzogatta az orrát.

Nem az tetszett Nándinak, hogy Erik is képes zavarban lenni – bár ez is újdonságnak számított, és el sem tudta képzelni, hogy ehhez valaha hozzászokik –, hanem az, hogy ő képes ilyen helyzetbe hozni a barátját. Legszívesebben addig hajolt volna közelebb, amíg a saját bőrén nem érezheti Erik felgyorsult légzését, de még időben leállította magát – tiszteletben kellett tartania, hogy Eriknek idő kellett, amíg elrendez mindent.

– Oké, Edward Cullen – szedte végre össze magát Erik, ahogy nagyobb köröket rajzolt Nándi vállára. – Amíg éjszaka nem bámulsz, rendben vagyunk.

Nándi halkan felnevetett, de mielőtt válaszolhatott volna, Erik újra megszólalt:

– Szóval tudod, miért gyűrögetek ilyenkor valamit?

Nándi tanácstalanul vállat vont.

– Ez segít egy helyre irányítani a figyelmemet. – Nándi kezdte kapizsgálni, miért is köröz Erik az ujjával a vállán. – Ha egy valamire figyelek igazán, akkor könnyebben megnyugszom. Nem lesz annyira zavaros minden. Ki akarod próbálni, hátha ez megnyugtat?

Erik közelebb húzódott. Nándi egy másodperc erejéig azt hitte, a fiú meg fogja csókolni, de Erik csak lehalkította a hangját.

– Figyelj a körökre, jó? – pillantott Erik Nándi válla felé. Nándi sután biccentett egyet. – Mi a legrosszabb verzió, ha nem veszi le a többi csatorna a videónkat?

Nándi legszívesebben felnyögött volna.

– Eljut apámhoz – kezdett bele. – Megnézi. Rájön, hogy meleg vagyok. Összeveszik velem. Elmondja a nagyszüleimnek, ők is összevesznek velem. Nem tudom megvédeni magam, mert túl váratlanul ér a támadásuk. Végül soha többé nem beszélnek velem, és...

Erik finoman megszorította a kezét, így Nándi sóhajtva abbahagyta a beszédet.

– Oké. Gondolkozzunk logikusan. – Erik finoman simogatta Nándi vállát, a körök már inkább amorf pacákra hasonlítottak. – Nem ismerem elég jól apukádat, de nem olyan embernek tűnik, aki leülne megnézni egy ilyen videót. Az eredetit már nem láthatja, azt letöröltük. – Nándi végre nem érezte azt minden lélegzetvételnél, hogy a tüdeje lángra kap. – És ha látja is, akkor sincs minden veszve, ha nem állsz készen előbújni. Hivatkozhatsz arra, hogy ittál, és ezért viccelődtél.

Nándi lehunyta pár pillanatra a szemét, és lassan megingatta a fejét.

– Tudod, mi a legrosszabb? Én is mindig erre gondolok, hogy legvégső esetben letagadom. Ez mindig azelőtt jön, hogy ténylegesen előbújok.

– Ezzel nincs semmi baj – mondta nyugodtan Erik. – Senki nem sürget, hogy mondd el neki.

– De én sürgetem magamat – kapta el a pillantását Nándi. – Minél előbb el akarom rendezni a dolgaimat, hogy... Hát ja. Tudod.

Erik megköszörülte a torkát, de épp, hogy beszélni kezdhetett volna, kopogás hallatszódott, majd egy pillanattal később nyílt az ajtó. Erik alig húzta vissza a karját és engedte el Nándi kezét, amikor Csenge betoppant a szobába.

– Hallottál már arról, hogy meg kell várni, amíg valaki azt mondja, hogy gyere, mielőtt bemész egy szobába? – hajított egy kisebb párnát bosszúsan a nővére felé Erik.

Csenge nevetve elkapta a párnát, és megigazgatta a frufruját.

– Bocsánat! Zavarok?

– Csak mondd gyorsan – csettintett türelmetlenül a nyelvével Erik.

Nándi elfojtott egy mosolyt. Furcsa volt Eriket így látni – bárki mással illedelmesen és elnézően bánt, de Csenge mellett mintha végre mert volna ő is morcosabb lenni.

– Holnap visszamegyek Pestre – dőlt Csenge az ajtófélfának –, de kéne egy kis segítség a pakolásban. Ha végzel a suliban, oda tudnál esetleg jönni?

Erik oldalra billentette a fejét, és a pulcsijának az ujját kezdte gyűrögetni.

– Nincsen annyi időm holnap – válaszolt vonakodva a fiú. – Pénteken kémia dolgozatot írok, arra kell tanulnom.

Csenge oldalra húzta a száját.

– Légyszi! Gyors lesz, ha ketten felhordunk mindent.

Erik megdörzsölte az orrnyergét, és pár másodpercig lehunyta a szemét. Végül egy nagy sóhajjal beadta a derekát:

– Legyen – kezdte. – De akkor felveszel suli után kocsival! És jöhet Nándi is.

Nándi felkapta a fejét a neve hallatán, és nagyokat pislogva előbb Csengére majd Erikre nézett.

– Már ha ráérsz – tette hozzá óvatosan Erik. – Mert akkor megmutatom, hol laktunk, mielőtt ideköltöztünk. Meg hol fogok élni, ha egyetemre járok. – Az utolsó mondat jóval kedvetlenebbül hangzott, mint a többi, és Nándi épp ezért bólintott rá egyből az ajánlatra. Többet meg akart tudni erről az egészről.

– Okés – egyezett bele Csenge. – Nagyon köszönöm!

Erik biccentett egyet, Csenge pedig elköszönt tőlük, és becsukta az ajtót. Nándi nem tudta, mi a rosszabb: visszatérni az előző témához, vagy bolygatni kicsit a költözést, de a kíváncsisága az utóbbi felé hajtotta.

– Csenge még mindig ott él, ahol előzőleg laktatok?

– Igen – pillantott rá Erik. – Közelebb van a munkahelyéhez, meg amúgy is önálló akart már lenni.

Nándi az ágy végébe tette a laptopot. Készen állt, hogy kicsit lemondjon a levélírásról, ha Erik most akart megnyílni neki, de mire visszafordult, a barátja máris témát váltott:

– Szóval visszatérve arra, amit mondtál... – köszörülte meg Erik a torkát. – Miattam nem kell sürgetned magadat. Mármint ne érts félre, én is minél előbb veled akarok lenni! Már ha te egyáltalán velem akarsz lenni – nevetgélt zavartan Erik. – De miattam tényleg ne csinálj semmi olyat, amire amúgy még nem állnál készen.

Nándi megvakarászta a tarkóját. A tüdeje megint mintha lángra kapott volna, de ezek a lángok nem kínozták úgy, mint az előzőek. Inkább csak felmelegítették.

– Te se – mondta halkan Nándi. – Ha neked még idő kell, akkor csak nyugodtan rendezz el mindent.

Erik bólintott egyet, ahogy Nándi újra az ágy háttámlájának döntötte a hátát. A válluk összesimult, de Erik nem húzódott el.

– Talán az a legjobb, ha minden megy a maga idejében, nem? Nem kell sürgetni semmit, amúgy is most minden olyan zavaros a videó miatt. – Erik a szavai ellenére óvatosan közelebb hajolt Nándihoz.

Nándi vetett egy lopott pillantást Erik szájára.

– Igen, csak amikor készen állunk rá – halkította le a hangját.

Vajon Erik elhiszi, amit mond? – gondolta Nándi, mert egy valamit biztosan tudott: ő nem hitte el, amiket ő maga összehordott. Persze azt belátta, hogy ez lenne a logikus lépés, hagyni, hogy minden lecsillapodjon, és csak azután kitalálni, mi legyen kettejükkel, de egyből elfelejtette a logika fogalmát, amikor meglátta, hogy Erik megnedvesíti az alsó ajkát.

– Persze, csak mindent a maga idejében – súgta újra Erik, és nyelt egy nagyot, ahogy oldalra billentette a fejét. – Vagy akár hagyhatnánk is ezt az egész várjunk még dolgot.

Nándi torkába felkúszott a forróság. Nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de a hangszálait megbénította a hő, lehetetlennek tűnt, hogy elmondja, mennyire támogatja az ötletet, mielőtt Erik sűrű bocsánatkérések közepette meggondolja magát.

Nándi nem volt nagy kémiazseni, de rájött, hogyan fordíthatja a testét uraló lángokat az előnyére: azt remélte, ha táplálja a tüzet, az elégeti benne a gátlásokat. És hogy mi táplálja a tüzet? Az oxigén.

Nándi vett egy mély levegőt. A bátorság elektromosságként cikázott a bőrén, ajka a következő pillanatban mohón simult Erikére. Szüksége volt erre: a halk pihegésekre két csók között, Erik felforrósodott bőrére a tenyere alatt, az összekeveredő lélegzetükre.

Talán ez volt az a stresszlevezető módszer, amiről Erik mesélt. Ahogy Erik szembefordult vele és összesimult a felsőtestük, Nándi már fel sem tudta volna idézni azt a szorítást, ami eddig a mellkasát uralta. Erik nyelve lassan, felfedezőn siklott Nándi szájába, és ez el is felejtette vele, hogyan forgolódta át az előző éjszakát.

Erik csókja, közelsége, érintése úgy tompította el Nándi gondolatait, mint egy erős fájdalomcsillapító. Ajkaik újra és újra találkoztak, és Nándinak csak az járt a fejében, hogy olyan ez, mint az ébredés utáni első pár másodperc: még nem jut eszedbe semmi rossz, csak élvezed a pillanat nyugodtságát.

De mint ébredés után, Nándiban most is megfogalmazódott az első gondolat, amikor elhúzódtak egy pillanatra levegőt venni:

Ha valami ilyen jól esik, akkor csak nem hozhat akkora bajt – töprengett Nándi. – Ugye?

***

Erik pár napja egy különös játékot játszott, amit szeretett úgy hívni: melyik a rosszabb? Nagyjából akkor kezdte, amikor átment szilveszterkor Nándiékhoz, és megemlítette, hogy el fog költözni. Akkor a kérdés még így szólt: mi a rosszabb, beszámolnod az összes érzelmedről, vagy eltemetned még egy kicsit magadban?

De azóta kisebb gondja is nagyobb volt ennél. A kérdések hamar elfajultak, már az újév első napján:

Mi a rosszabb: nem válaszolni Gréta üzenetére, vagy hagyni Nándit egyedül megbirkózni a felkapott videóval? A válaszon nem kellett sokat gondolkodnia, Erik csak később írt vissza a lánynak.

Mi a rosszabb: végignézni, amint Nándi gyötri magát a véletlen előbújása miatt, vagy elterelni a figyelmét valamivel? Erik ezen sem rágódott, egyből felajánlotta a barátjának, hogy menjen el vele Csengéhez, hogy jobban beavathassa az életébe.

Mi a rosszabb: nem aludni napokig, amiért annyi gond vette őt körül hirtelen, vagy nem aludni napokig, amiért csak Nándin és a csókján tud gondolkozni? Erik ezt döntötte el a leggyorsabban.

Mindenesetre különös volt ez a játék, mintha nem lettek volna szabályai. Erik ignorálhatta Grétát, a lány ugyanolyan lelkesen írt vissza. Bevonhatta Nándit az életébe, elmaradt a félelem, amiért fenn állt a lehetőség, hogy a fiú megsajnálja. Csókolhatta kifulladásig Nándit, egy percig sem érezte úgy, hogy mégis elsiették a dolgot.

Erik félt, hogy egyszer elfogy a szerencséje, de ugyanakkor ezt is könnyedén elnyomta magában. Hisz mi a rosszabb, elrontani a délutánját Nándival a felesleges aggódása miatt, vagy egyszer a jövőben rájönni, hogy minden döntésének van következménye?

Erik gondolkodás helyett inkább nekidöntötte a hátát az iskola falának. Nándi az üzenete szerint már öltözködött vissza a tesiórájáról, és két perc múlva készen is állt arra, hogy indulhassanak Csengéhez. Erik egy darabig reménykedett, hogy a kedvéért felgyorsul az idő – a szél és a hóesés párosa nem könnyítette meg a várakozást, így végül bement az aulába.

„Mindjárt ott vagyok Nándi sulijánál. Jöttök?" – villant fel Csenge üzenete Erik telefonján.

Erik már kezdte megfogalmazni a válaszát, de a szeme sarkából kiszúrta, hogy valaki megáll mellette. Fel sem kellett néznie, hogy felismerje Gréta vörös tincseit.

– Szia! – állt egyik lábáról a másikra a lány. – Nem tudtam, hogy most akarsz beszélni.

Erik összeszorította az ajkát, és lehúzta a fejéről a sapkáját, hogy tudjon mit gyűrögetni. Bár azt írta vissza Grétának, hogy beszélhetnek, Eriknek még fogalma sem volt, hogy mit mondjon.

Olyannak tűnt az egész szakítás, mint egy félresikerült főzés – Erik tudta, minek kéne kisülnie a végén, de a hozzávalók vagy az elkészítés módja már rejtélynek számítottak.

De az emberek azt szerették Erikben, hogy mindig tud improvizálni, nem? Akkor nem lehet pont ő az, aki kihátrál egy nehéz helyzetből.

– Szia! – Erik kitárta a karját, hogy egy öleléssel tompítsa a következő mondatának a súlyát. – Nem, igazából... Nem most akartam beszélni, Nándit várom, de összeülhetünk majd.

Gréta belesimult az ölelésbe. Erik nem tudta, hány másodperc egy átlagos ölelés, de arra meg mert volna esküdni, hogy nem tart ennyi ideig.

Egy átlagos ölelés alatt nincs ideje aggódni, hogy ezzel is csak hamis reményt kelt a lányban. Vagy észrevenni, hogy valaki figyeli őket. Vagy kiszúrni, hogy ez a valaki Simon az.

– Ó – igazgatta meg a haját végül Gréta, amikor elhúzódott. – Láttam az új videótokat. A szilveszterit.

Erik ujjai megszorultak a sapkáján.

– Igen? – köszörülte meg a torkát.

– Igen – biccentett a lány. – Eléggé bedurvulhattak a szellemek.

Eriknek nagy kő esett le a szívéről, amiért a lány nem Nándi előbújását hozta fel. Legszívesebben elmosolyodott volna, de az arca nem mozdult, amíg Simon ott állt az aula másik felében, és hol a telefonját nézte, hol pedig őket.

Hisz nem pont ő lesz az, aki majd rossz benyomást kelt Nándi barátaiban!

– Nem semmi helyzet, az biztos – vett mély levegőt Erik. Minél hamarabb menekülni akart ebből a helyzetből. – Szóval mikor üljünk össze? Mondjuk hétvégén?

Gréta oldalra húzta a száját.

– Hétvégén nem leszek itthon. Esetleg inkább holnap?

Eriknek hiába jutott eszébe a pénteki kémia dolgozata, rábólintott az ötletre. Csak nem tehette meg, hogy ennyit várjon a szakítással. A dolgozatra meg majd tanul este, vagy péntek reggel a vonaton.

– Az is jó. Akkor majd írok, hogy hol találkozzunk.

Gréta biccentett egyet, és búcsúzóul kitárta a karját. Eriknek tudnia kellett volna, hova fog kilyukadni ez az ölelés – négy év alatt igazán megjegyezhette volna, mit jelent, ha Gréta lábujjhegyre áll, vagy ha a tenyerét Erik tarkójára simítja, mégis leblokkolt, amikor a lány felé hajolt, hogy megcsókolja.

Erik végre megértette a mi a rosszabb játék szabályát. A gyors döntéshozatal a lényeg, nincs idő érveket és ellenérveket felállítani, amikor felmerül a kérdés: mi a rosszabb, visszautasítani Grétát, vagy feldühíteni Simont, megbántani Nándit, tönkretenni mindent, ami eddig jó volt?

Erik tudta, hogy a válasz egyértelmű. Mintha látta volna előre, hogyan keseríti majd meg a nyálat a szájában a bűntudat, vagy hogyan gyömöszöli apró szösszé a gyomrát a feszültség, ha rosszul dönt.

És mégis, a gondolatai hiába zubogtak, mint egy vízesés, a teste mozdulatlan maradt, mint egy jégkocka.

Még. Gréta Erik felé hajolt.

Most. Erik Simonra pillantott.

Kell. Gréta megnedvesítette az alsó ajkát.

Döntened. Simon összefonta maga előtt a karját.

Erik döntött. Későn, de döntött. Hiába volt kész elhúzódni, az agya nem kapcsolt időben: Gréta ajka megtalálta az övét, és rövid, kávéízű csókot nyomott Erik szájára. Mire Erik elfordította a fejét, már Gréta is épp elhúzódott.

Erik agyába nem jutott elég oxigén ahhoz, hogy bármit mondjon vagy csináljon. Egy valamire tudott csak felfigyelni: Gréta arcáról ítélve közelről nagyon is érzékelhető volt, hogy nem akarta ezt a csókot, de abból kiindulva, hogy Simon hátat fordított és elsétált, már nem tudta volna azt mondani, hogy ez távolról is így látszott.

– Most mennem kell – köszörülte meg végül a torkát Erik, és mielőtt Gréta bármit is mondhatott volna, Simon után ment.

Erik lépései nem bizonyultak elég hosszúnak ahhoz, hogy rögtön beérje Simont. A légzése, a szívverése felgyorsult, minden pumpálásnál újabb adag fájdalmat küldve Erik testébe. Először még csak a tüdeje feszített, de mire egy lépcsőhöz érve elkapta Simon karját, már mintha az ujjbegyét és a lábujját is apró tűkkel szúrkálták volna.

Erik le akarta rázni magáról ezt az érzést. Nem akarta, hogy ez is arra emlékeztesse, hogy akkor ront el mindent, amikor a legjobban igyekszik, hogy mindenkinek a kedvére tegyen.

– Simon! – szólalt meg végre Erik, amikor a fiú visszanézett rá. – Várj már egy kicsit.

Simon elhúzta a karját.

– Várok. – Simon arca mintha nem ismerte volna a jókedv fogalmát. A szeme eddig is ilyen kék volt, de az örökös nevetőráncok sosem mutatták meg, milyen fagyos tud lenni a tekintete.

Erik vett pár mély levegőt. Nem szabadott bepánikolnia, ha el akarta rendezni ezt az egészet. Ha percek múlva egy szoros ölelésbe akarta húzni Nándit, és a kezét szorongatni a kocsiban. Csak el kellett mondania, mi is történt pontosan.

– Én nem akartam megcsókolni Grétát – kezdte Erik. – Tényleg nem! Csak olyan hirtelen jött az egész, és... Nem tudom. Csak sajnálom ezt az egészet.

– Sajnálod, hogy megtörtént, vagy azt, hogy láttam? – vágott vissza Simon.

Erik kishíján felnevetett kínjában, de nem akart ennyi levegőt elpazarolni. Az oxigén nehezen találta meg az utat a tüdejéig, a légcsövébe csomókat szőtt a feszültség.

– Azt, hogy megtörtént. Ebben nem volt semmi a részemről, és amúgy is holnap akarok beszélni Grétával.

– Beszélni vagy szakítani?

– Szakítani!

Simon összefonta maga előtt a karját. A mozdulatra Erik megingatta a fejét, hátha úgy kiráz belőle pár emléket. Ismerte ezt a hangnemet. Ismerte ezt a testtartást. És ami még rosszabb, ismerte a végkifejletet is.

– Oké – biccentett Simon. – Ha ennyire szakítani akarsz, miért hagytad, hogy megcsókoljon?

– Nem akartam hagyni. Elhúzódtam.

– Nekem nem úgy tűnt – dőlt neki a korlátnak a fiú.

Erik újból gyűrögetni kezdte a kezében a sapkát. Remélte, ha eléggé morzsolgatja az anyagot az ujjai között, eszébe jutnak a létező legjobb érvek, de félő volt, hogy addigra Simon elvesztené a türelmét.

– Csak bízz bennem egy kicsit – kérte Erik. – Eddig semmi jelét nem adtam, hogy szeretnék kibékülni Grétával.

– Eddig tényleg nem – szuszogott fel Simon.

– És most mégis mi változott volna? – Erik úgy érezte, mint aki egy égő házat próbál egy pohár vízzel oltani.

Simon vállat vont.

– Nem tudom. Megijedtél, hogy mégsem akarsz semmit Nánditól, és inkább visszamenekülsz a barátnődhöz.

– Nándi mesélt rólunk? – A levegő most már tényleg nem tudott megküzdeni az akadályokkal Erik tüdejéig.

– Nem kellett neki – pillantott a földre Simon. – Egész nap úgy vigyorgott, mint aki megbolondult. Még arra sem panaszkodott, hogy nem szedte le a többi csatorna a videótokat.

Erik gyomrában a görcs engedett egy kicsit, ahogy Nándira gondolt.

– Nézd – folytatta Simon sóhajtva. – Én csak nem akarom, hogy Nándinak baja essen. Az apja miatt túl nagy neki a tét ahhoz, hogy előbújjon csak azért, hogy utána pár napra rá kitaláld, hogy inkább mégis heteró vagy.

Erik felnézett. Végre kezdte kapizsgálni, Simonnak honnan ered ez a félelme, és talán azt is, mivel nyugtathatja meg a fiút.

Erik tett egy kis lépést Simon felé, hogy lehalkíthassa a hangját.

– Én nem csinálnám meg azt Nándival, amit Dani tett veled.

Pár pillanatig Erik azt hitte, itt végeznek. Szinte már látta, hogyan ereszti a külvilágba Simon egy nagy sóhajjal a benne uralkodó feszültséget, szinte már hallotta, hogyan motyogja azt, hogy tudom. Szerette volna, ha itt véget ér az összezörrenésük. Szerette volna, ha Simon állkapcsa nem feszül meg, miközben újra beszélni kezd:

– Ki tudja. Elég ideig voltatok barátok, lehet eltanultál tőle egy-két dolgot.

Erik nem tudta, mikor esett ki a sapkája a kezéből. Azt sem tudta, mikor vájta a körmét a sapka helyett a tenyerébe.

– Miért mondod ezt? – Erik látása beszűkült, az emlékei Daniról és Gréta többi barátjáról úgy viselkedtek, mint a szivacsok, ha megtelnek vízzel. Felpuffadtak, és kiszorítottak minden mást Erik fejéből.

– Próbálom védeni Nándit – válaszolt egyszerűen Simon.

Egyszer Erik is szerette volna kipróbálni, milyen, ha van valaki, aki védeni próbálja őt, és képes ezért bárkivel összeveszni.

Erik annyi mindent rá tudott volna erre vágni válaszul. Dühtől, sértettségtől fröcsögő szavakat, amelyek legalább úgy marták volna Simon belsejét, mint ahogy az ő szavai égették Erikét.

De Erik nem ment bele a veszekedésbe, mert eszébe jutott, amikor először hazudott Nándinak.

Azt mondta, nem szereti, ha sajnálják. Ebben ugyan rejtőzött igazság, de Erik valójában nem azt nem szerette, ha sajnálják, hanem azt, ha haragszanak rá. Már pedig, ha sajnálták, előbb-utóbb meg is haragudtak rá.

Eriket eleinte minden tanára sajnálta, amiért ennyi nyomás kerül rá a tanulás miatt, de később mind megharagudtak, ha engedni akart a nyomásnak, és elpazarolni az eszét.

Eriket eleinte sajnálta Dani, amiért összevesztek Grétával, de nem tellett sok időbe, mire pont ugyanezért az indokért megharagudott, és ellene fordította Gréta többi barátját is.

Eriket eleinte sajnálta a családja, amiért nem vágyott már annyira az orvosira, de azt már nem nézték jó szemmel, hogy nem akart visszaköltözni Csengéhez, ha elkezdődik majd az egyetem.

Erik nem tudta, mások hogy békélnek meg a haraggal. Ő sosem tudott, szóval tanult, nem panaszkodott, költözött, és remélte, hogy csak rossz tanárokba, rossz barátokba futott bele. De nem létezett, hogy csak rossz emberekkel találkozzon. Ha egy idő után mindenki megunta és elfordult tőle, akkor neki kellett a hibásnak lennie, nem?

– Tőlem nem kell megvédeni Nándit – préselte ki végül Erik magából. – Nem fogom megbántani. Meg is várhatod, amíg elmagyarázom neki, hogy mi történt, nem akarom eltitkolni előle.

– Ez a minimum – vont vállat Simon. – Bár ne várj csodát attól, hogy elmondod ezt az egészet neki. Eléggé esélyes, hogy nem lesz tőle boldog.

– Nem is várom el tőle – ingatta meg a fejét Erik. – De szerintem ezt majd Nándi el tudja dönteni magának.

– Én csak azt mondom – lökte el magát Simon a korláttól –, hogy én előbb felismerem, ha nem lehet megbízni valakiben, mint Nándi. Daniék sem rajongtak érted, és kezdem érteni, miért.

Erik lemondóan hátrált egy lépést. Az agya kiürült. Nincs több érv, amit felhozhatott volna, nincs több megoldás, amit kitalálhatott volna.

– Nem hibáztathatsz, amiért ezt mondom, én csak nem tudom, mit gondoljak – folytatta Simon, ahogy széttárta a karját. – Nem tagadtad, hogy heteró vagy, és azt sem, hogy megijedtél attól, hogy mégsem akarsz semmit Nánditól. Hogy bízzunk így meg benned? Hogy barátkozzunk veled?

Erik előtt itt volt a lehetőség: csak tisztáznia kellett, hogy erről szó sincs, és Simon máris megbékél. Nem érzi majd többé úgy, hogy a tüdeje levegőért könyörög. Nem forog majd vele a világ. Nem kell reszketnie és izzadnia egyszerre. Nem kell felsértenie a tenyerét.

Erik kibékíthette Simont, megszabadulhatott az émelygéstől, de azt nem kerülhette el, hogy Simon újra összevesszen vele, ha valami probléma merül fel. Legközelebb majd talán Lili is beszáll vagy Ádám, Erik pedig ugyanott tart majd, mint Gréta mellett. Tanulhat. Nem panaszkodhat. Mindenkinek a kedvére járhat. Egyedül maradhat.

Kár volt azt gondolnia, hogy tényleg befogadják a társaságba, vagy hogy ezúttal bármi más lesz.

– Nem vagyok heteró – nézett fel Erik. – És Nándival akartam lenni.

Simon arcán kisimultak a vonások, de Erik már nem várta meg, mit hoz magával az a kis ránc, ami felbukkant pár másodperc múlva a két szemöldöke között. Erik hátat fordított, nagy léptekkel haladt az ajtó felé, talán még neki is ment valakinek, mire kiért az utcára, és kiszúrta Csenge kocsiját.

Sétált. Feltépte az ajtót. Beült. Csenge talán köszönt. Erik talán vissza is köszönt. Csenge talán megkérdezte, hol van Nándi, majd arról faggatta Eriket, mi a baj, de ő nem válaszolt.

A szavak nem jutottak el az agyáig, a szapora légzésének hangja elnyomott mindent. Vagy talán a fülében dübörgő vér lett volna az? A lábának a dobogása?

Erik nem tudta megválaszolni a kérdéseket. Alig érzékelt bármit, amikor Csenge beindította a motort, és elindult, egy valamit azonban mégis észrevett.

Egy kocsit, ami beállt a helyre, ahonnan ők kiparkoltak.

Egy férfit, aki kiszállt a kocsiból.

Nándi apját.