– Haragszol rám? – kérdezte Nándi, amikor Erik leparkolt a házuk elé.

Erik szemöldöke egyből ráncba szaladt. Kikapcsolta a biztonsági övét, hogy szembefordulhasson Nándival, de így sem sikerült elkapnia a barátja tekintetét.

– Miért haragudnék? – billentette oldalra a fejét Erik.

– Amiért segítettem Daninak – vont vállat Nándi. – Vagy amiért belerángattalak ebbe az egészbe.

Erik lassan elmosolyodott. Nem éppen haragnak írta volna le azt, amit érzett – féltésnek, aggódásnak már inkább. A dühnek egyébként sem lett volna már helye benne, a testének minden apró zegzugában megbújt egy érzelem.

Az ujjait reggel óta megremegtette a bizonytalanság. Talán akkor kezdődött, amikor simogatással ébresztette Nándit, de lehet akkor, amikor az ujjai tanácstalanul járták végig a telefonján a billentyűzetet, hátha rátalálnak a megfelelő szavakra. Valahogy a „köszönöm, hogy segítettél pakolni" és a „tényleg jó volt, hogy itt aludtál, összehozhatnánk ilyet máskor is" nem állták meg eléggé a helyüket, így Erik nem írt végül semmit Nándinak.

Aztán a félelem Nándi telefonhívása után befészkelte magát az izmaiba. Erik erősebben taposott a gázpedálra, mint valaha, mégis, mintha nem érhetett volna elég gyorsan a parkba.

A gyomrát is hamar görcsbe szorította az aggódás, pedig Eriknek még indoka sem akadt arra, hogy félpercenként ránézzen a hazafelé úton Nándira. A fiú orra nem tört el, de még Dani is úgy nézett ki, hogy megússza agyrázkódás nélkül.

– Jaj, te – sóhajtott fel végül Erik, ahogy összeborzolta Nándi haját. – Ezért voltál ilyen csendben egész úton? Féltél, hogy haragszom?

Nándinak végre mosoly szökött az ajkára, ahogy igazgatni kezdte a tincseit.

– Nem, valami máson gondolkoztam – ingatta meg Nándi a fejét.

– Min? – kérdezte Erik.

Nándi ajkai elnyíltak, hogy válaszoljon, de másodpercek elteltével sem jött ki egy hang sem a száján. Végül sűrűn pislogva felkapta a fejét, és halványan rámosolygott Erikre.

– Csak Dani hülyeségein.

– Ne is mondd – temette a tenyerébe az arcát Erik. – Azt hittem, már ismerem az összes arcát, erre jött a Sors, és azt mondta, „azt gondoltad, hogy a részeg Dani a legrosszabb, de találkoztál már a megvert énjével?"

Nándi halkan felnevetett, és összecsípte két ujja között az orrnyergét. A vérzés már régen elállt, és miután a kesztyűtartóban rábukkantak pár nedves törlőkendőre, az alvadt vért is eltüntették.

– Ugye? Azt hittem, sosem áll le – bólogatott Nándi. – Ennyiszer elismételni, hogy „Ábel meg fog ölni!"

– Egy ponton azt hittem, megmondom neki, hogy azt nem hagyom. – Erik tartott egy kis hatásszünetet, amíg Nándi szemöldöke feljebb kúszott. – Mert én ölöm meg először.

Nándiból újra kirobbant a nevetés. Erik a jókedvét egy mosolyba fojtotta, nem akarta megkockáztatni, hogy becsukja akár egy pillanatra is a szemét. Látni akarta Nándi örömének minden pillanatát: a felbukkanó gödröcskéjét az arcán, a nevetőráncait, és a vállát, amint végre megkönnyebbülten megereszkedik.

– Fizettem volna, hogy lássam az arcát – kötötte ki magát Nándi is, és Erik felé fordult.

– Én is – vigyorgott Erik, majd a hajába túrt. – De sajnáltam azért, inkább nem szekáltam.

Nándi lassan bólintott egyet.

– Nem lennék most a helyében.

Erik összepréselte a száját. Amikor a hazafelé tartó úton Dani elmesélte, mi is történt pontosan, Eriknek beletelt pár mély lélegzetvételbe, mire rendbe tette a gondolatait. Nándi és Dani úgy várták a reakcióját, mint a Messiást, de Erik nehezen szólalt meg.

Bár Erik foggal-körömmel ellenkezett, mégis megsajnálta Danit. Kezdetben ránézni sem volt kedve, amiért ilyen szívességet kért Nánditól – és amiért, ha véletlenül is, de megütötte –, de mire leparkolt Dani háza előtt, már szégyellte magát ezért a viselkedésért. Hallgatta, hogyan húzza a fiú az időt újabb témák felhozatalával, látta, milyen elkeseredetten méregeti Dani a házat, és ha Erikben volt is düh, az Danival együtt kiszállt a kocsiból.

– Én sem irigylem – mondta végül Erik.

– Szerinted meg tud változni? – döntötte a fejét a fejtámlának Nándi.

– Hmm – mosolyodott el Erik. – Jó lenne, de Danit ismerve mire megváltozhatna, belekeveri magát valami újabb balhéba.

Nándi felszuszogott.

– Fogadok, hogy mire visszamegyünk téliszünetről, begyűjt minimum három új ősellenséget.

– Az biztos – nevetett fel Erik, majd előrébb dőlt. – Na, megnézem még egyszer az orrodat, aztán menjünk haza!

Nándi közelebb hajolt. Eriket megmosolyogtatta, mennyi helyre el tud kalandozni Nándi pillantása: miközben ő finoman Nándi orrnyergéhez nyúlt, a barátja úgy vizslatta a rádió kijelzőjét, mintha az lenne a világ legérdekesebb dolga.

– Sikerült megvenned mindent karácsonyra? – kérdezte Nándi.

Erik gyengéden tapintotta végig Nándi orrában a csontokat. Kiskorában Erik gyakran megsérült: akadt pár alkalom, amikor majdnem eltörte valamijét, és a térdén rendszeresen ott figyelt egy tapasz, de a tiltások ellenére is újra fára mászott, és a karate edzésekről sem mondott le egyhamar. Bőven volt alkalma arra, hogy ellesse az anyukájától a hasznos mozdulatokat, és hamar megjegyezte, hogyan állapítsa meg, ha eltört egy csont.

Most azonban nem azzal a gyakorlatiassággal és gyorsasággal vizsgálta Nándit, amit eltanult. Már a parkban tudta, hogy Nándinak nincs nagy baja, mégis újra megragadta a lehetőséget, hogy végigsimítson a fiú bőrén – most anélkül, hogy Dani a nyakukban lihegne.

– Nagyjából, a nővéremnek még kell vennem valamit – biccentett Erik. – Ha anyukád aggódna az orrod miatt, gyertek át nyugodtan. Anyu szívesen megnézi, itthon van.

– Köszi. – Nándi Erikre pillantott, és játékos nevetőráncok rendeződtek a szeme köré. – De ha azt mondanám anyának, hogy most végeztél el rajtam egy májtranszplantációt, akkor sem aggódna. Túlságosan bízik benned.

Erik halkan felnevetett, majd annyiban hagyta a színjátékot, és leeresztette az egyik kezét maga mellé. A másikat Nándi arcán hagyta pár másodpercig, és kisimított néhány tincset a fiú homloka elől.

– Valóban?

Erik megtámaszkodott Nándi háttámláján. Nem volt kedve hátrébb húzódni, de szerencséjére Nándinak sem.

– Abszolút – biccentett Nándi.

Erik arcán széles mosoly terült el, Nándi pedig oldalra biccentette a fejét, szinte belesimítva azt Erik tenyerébe.

– Szóval? – súgta Nándi, és nagyot nyelt. – Milyen állapotban van az orrom?

Erik ujjai elvesztek Nándi hajában. Finoman simította ki a tincseket a fiú arcából, és kiélvezte azoknak a másodperceknek a töredékeit, amikor Nándi felhevült bőréhez érhetett. Fogalma sem volt, mikor lepték el piros foltok a barátja arcát – talán egyidőben azzal, hogy az ő mellkasában kikövetelte magának a helyet a forróság.

– Megmaradsz – suttogta Erik.

– Akkor kész vagy? Már nem kell tovább vizsgálnod? – Erik nem tudta, hogy csak a képzelete játszik vele, vagy Nándi hangját tényleg áthatja a csalódottság, de reménykedett benne, hogy az utóbbi.

– Nem tudom. Talán jobb, ha biztosra megyek – puhatolózott Erik.

Erik már érezte Nándi lélegzetvételét az arcán, amikor a fiú közelebb hajolt.

– Csak nyugodtan – súgta.

Csak nyugodtan – visszhangoztak Erik fejében a szavak, de Erik a legkevésbé sem bizonyult nyugodtnak. A mellkasát ellepő lángok heves kalimpálásba hajtották szívét, és a fülében dübörgő vértől elvesztette a kapcsolatot a racionálisan gondolkodó énjével.

Erikben akaratlanul is felmerült a kérdés: mit tehetne még, hogy csillapítsa magában a forróságot? A nyughatatlanság általában magára hagyta, miután hozzáért Nándi hajához vagy bőréhez, de most addig űzte, amíg Erik szeme új helyre nem vándorolt: Nándi szájára.

Nem – szögezte le magában rögtön. Nem nedvesíthette meg az alsó ajkát. Nem simíthatta a tenyerét Nándi puha bőrére. Nem hajolhatott olyannyira közel, hogy a homlokuk egymásnak biccenjen. Nem gondolhatott arra, mennyire várja már a szilvesztert.

Erik mégsem engedelmeskedett önmagának. Mire feleszmélt a gondolataiból, már Nándi arcát cirógatta, és felkészült, hogy megszüntesse kettejük közt a távolságot.

Azonban Nándi elkapta a fejét. Egy mozdulat, egy éles levegővétel – ennyi éppen elég volt, hogy Erik gyomrát összeszorítsa a csalódottság, és fejbe vágja a valóság. Gyorsan visszahúzta a kezét, és a hajába túrva azon kezdett agyalni, milyen bocsánatkérést eszkábáljon össze, hogy ne utáltassa meg magát Nándival, de a szomszédja megelőzte a beszédben:

– Valaki néz minket – biccentett a kocsi ablaka felé.

Erik hátrakapta a fejét, és Nándi figyelmeztetése ellenére is összerezzent, amikor kiszúrta a nővérét az üveg túloldalán. Nem mintha Csenge egy ijesztő jelenség lett volna: vékony orra piroslott a hidegtől, és a kétujjas kesztyűjébe rejtett keze vadul járt, ahogy szélesen mosolyogva integetett.

– Ő a nővérem – magyarázta gyorsan Erik, ahogy letekerte az ablakot.

– Egy pillanatra megijedtem, hogy Janó bá' az – nevetett fel Nándi.

Nándi nevetésével a feszültség megtört. Erik végre vehetett anélkül levegőt, hogy az oxigén és a keserűség egyvelege szétfeszítette volna a tüdejét, és a nyughatatlanság szülte forróság is csak meleg bizsergést hagyott maga után. Erik megdörzsölte a mellkasát, hátha azzal megszabadul az emlékeztetőtől, hogy mi történhetett volna, ha Csenge két perccel később érkezik, de a bizsergés makacsul a helyén maradt.

– Mondanám, hogy Csenge kevésbé ártalmatlan, de ilyet nem ígérhetek – mosolyodott el Erik.

– Hé, ezt hallottam! – bokszolt bele Csenge Erik karjába, kihasználva, hogy Erik lehúzta az ablakot.

– Mondtam – tátogta Erik Nándinak, majd miután összevigyorogtak, a nővére felé fordult. – Szia! Hát te?

Bár Erik annyit kérdezett, hogy „hát te?", az oldalra billentett fejével inkább azt üzente: Mióta állsz itt, és mennyit láttál a történtekből?

– Kiderült, hogy most tudok szabadságra jönni, és majd a két ünnep között dolgozom – igazgatta meg Csenge a göndör tincsek alkotta frufruját.

A lány tanácstalanul összevont szemöldöke és fürkésző pillantása viszont arra utalt, valójában azt akarja tudni: Gyanakodnom kéne valami miatt?

Erik és Csenge néma párbeszédet folytattak le pár másodperc erejéig. Hat év korkülönbség ide-oda, mielőtt Csenge egyetemre ment volna, sok idejüket együtt töltötték – sokszor veszekedéssel, amiért valamelyikük elfogyasztotta az összes melegvizet fürdésnél, de annyi előnye legalább akadt a párbajaiknak, hogy kiismerték egymást.

Talán túl jól is. Eriknek elég volt az ajkát összepréselve felvonni a szemöldökét ahhoz, hogy azt üzenje: Dehogy, miért kéne gyanakodni?

Csenge pedig éppen csak összehúzta a szemét, Erik máris megértette a válaszát: Valami fura, és addig éljek, de kiderítem, hogy mi az.

– Remélem, ez nem az a pillanat, amikor kiderül, hogy tudtok telepátiával kommunikálni – törte meg Nándi zavart nevetése a csendet.

Erik elkapta a tekintetét a nővéréről, és Nándira mosolygott. A bizsergés felerősödött a benne, ahogy kiszúrta a barátja arcán a vörös foltokat, de Erik ismét megdörzsölte a mellkasát.

Nem akart addig felidézni magában semmit, amíg egyedül nem lehetett a szobájában, ahol nyugodtan gondolkozhatott.

– Már ideje volt, hogy rájöjj – veregette meg Nándi vállát, majd Csenge felé intett. – Nándi, ő a nővérem, Csenge, ő meg Nándi, a szomszédunk.

Erik a nővérére lesett. Sejthette volna, hogy Nándi nevének az említése képes lesz arra, hogy mindentudó mosolyt csaljon a lány arcára – a költözés óta akárhányszor írt neki vagy telefonáltak a vele a szülei, Nándi mindig felmerült pár szó erejéig.

– Szia! – biccentett mosolyogva Csenge. – Te vagy Erik szkeptikus barátja, aki nem hisz abban, hogy szellemjárta a ház, ugye?

– Igen – nevetett fel Nándi.

– Máris kedvellek – jelentette ki Csenge. – Eriknek mindig van valami agymenése, pár éve kitalálta, hogy előző életében ő volt Diogenész, és...

– Na, örülök, hogy megismertétek egymást, de ennyi elég! – vágott közbe Erik, mielőtt a nővére feltárhatta volna a legkínosabb történeteit.

Nándi mindezt meg sem hallva közelebb hajolt, és Csenge is jobban bedugta a fejét az ablakon.

– Ne, engem érdekel – vigyorgott Nándi.

– Nem, nem, nem – ingatta Erik sűrűn a fejét, és résnyire kinyitotta az ajtót. – Sajnos mennünk kell!

Csenge elhátrált egy kicsit a kocsitól, hogy Erik ki tudjon szállni, majd az autó másik oldalán felbukkant Nándi is, amint ő is kikászálódott.

– Szinópéi Diogenész – ismételte Csenge, ahogy integetett Nándinak. – Keress rá!

– Mindenképp – bólogatott Nándi elszántan.

Erik sóhajtva bezárta az autót, és miután a zsebébe mélyesztette a slusszkulcsot, felvette Csenge egyik bőröndjét a földről.

– Utállak titeket – közölte, ahogy ő is intett egyet Nándinak.

Nándi vigyorogva elköszönt tőlük, majd Erik hátat fordított. Összehúzott szemekkel megüzente a nővérének, hogy ezért később számolnak, de az addig tartó tűzszünet jeléül átkarolta a lány vállát, és úgy indult be a házba.

***

– Szóval mikor fogod elmondani Nándinak? – kérdezte Csenge, ahogy kanalazott egyet a leveséből.

Erik eldöntötte, hogy ezentúl számolni fogja, Csenge hányszor hozza fel Nándit témának. A nővére még csak két napja volt itthon, de máris túl sokszor elhangzott a szájából Nándi neve.

– Mit? – mormolta végül Erik, ahogy lerakta a kanalát, majd előhúzta a telefonját a zsebéből.

Egyből az üzenetei közé lépett. Frissített egyet az oldalon, de még mindig nem érkezett meg a válasz, amire várt.

– Hogy tetszik neked – válaszolta nyugodtan a nővére.

Erik felkapta a fejét, és megpróbálta úgy rendezni a vonásait, hogy azok ne árulják el egyből, mennyire meglódult a szívverése.

– Ezt meg honnan veszed? – köszörülte meg a torkát.

– Álmodban a nevét motyogod. – Erik izmai sorban rándultak görcsbe, egészen addig, amíg Csenge arcán fel nem bukkant egy vigyor. – Csak viccelek.

Erik hosszasan kifújta a levegőjét, ahogy visszabújt a telefonja biztonságába. Bár a szeme ide-oda járt a képernyőn, a gondolatai egészen másfelé vándoroltak.

Péntek óta tényleg csak Nándival álmodott. Egész furcsaságokat szült az agya: míg Erik inkább arra tippelt volna, az álmai megmutatják, mi lett volna, ha tényleg megcsókolja Nándit, inkább értelmetlen képeket vetített elé az elméje.

Az élénk képzelgések sosem álltak össze teljes történetté. Erik ébredés után csak egy-egy részletre emlékezett: arra, hogy akárhogyan futott Nándi után, nem érte be, vagy Nándi vérző orral állt csupán pár lépésnyire tőle, Erik mégsem tudott mozdulni, hogy segítsen rajta.

Erik, minden mindegy alapon megkereste egy online álomfejtőben, mit jelent a katyvasz a fejében. Azt remélte, az álomfejtő azt írja majd: ne aggódjon, nem kell átgondolnia mindent az életében, csak mert felmerült a gyanú, hogy tetszik egy barátja, de ehelyett ez fogadta: futás – menekülés egy lehetőség, belső késztetés elől.

Erik elég hamar be is zárta a programot.

– Mit nézel annyira a telefonodon? – váltott témát Csenge.

Erik ismét ráfrissített az üzeneteire, és elégedetlenül préselte össze az ajkát válasz híján. Az előző nap kitalálta, hogy nem fogja a téliszünet első napját rágódással tölteni, inkább rábízta a sorsra a megvilágosodás kérdését, saját magát pedig azzal a feladattal látta el, hogy elterelje a figyelmét Nándiról. Amíg Nándi Lilivel indult karácsonyi ajándékokat venni, addig Erik futni ment, eltüntette Janó bá' akciójának utolsó nyomait, majd nyomozni kezdett Janó bá' lánya után.

Viszonylag hamar rátalált Eliza profiljára, és nem sokkal később beszélgetni is kezdtek. Erik szerencséjére a lány nem tenyerelt a tiltás gombra az üzenetváltásuk kezdetén, így Erik könnyen belemélyülhetett a nyomozásuk magyarázásába. Eliza megnézte a szellemidézésről készült videójukat is, és onnantól kezdve az információk özönlöttek.

Erik megtudta, hogy az ő szobája volt annak idején Elizáé, és hogy Janó bá' az autójába mindig citrusos illatosítót vett. Beszélgettek Eliza költözéséről is, a lezáratlan kapcsolatáról az apjával, de egy idő után a lány inkább videóhívást javasolt, hogy részletesebben mesélhessen. A terv hamar megszületett: Eliza legalább annyira izgalmasnak találta egy közös szellemidézéssel összevont beszélgetés ötletét, mint ő, így miután Nándi is beleegyezett, hogy átugrik vasárnap este, véglegesítették, hogy nyolckor hívják egymást, abban reménykedve, hogy Janó bá' is tiszteletét teszi.

Az óra már fél nyolcat mutatott, de se Eliza nem írt reggel óta, se Nándi nem bukkant fel a bejárati ajtajukban.

– Hogy Eliza ír-e – válaszolt végül Erik.

– Hát, legfeljebb idéztek ketten Nándival szellemet, nem? – tápászkodott fel Csenge, és összeszedte a tányérjaikat az asztalról.

Erik a mosogatóhoz lépett, és felvette a szivacsot. Reggelinél Csenge mosogatott, és ő törölgetett, így rajta volt a sor, hogy elvállalja a piszkos munkát. Egyébként is jól esett valamivel kikapcsolnia az agyát, és nem arra gondolni, hogy mi lesz, ha ketten maradnak Nándival egy szobában. Kéz a kézben. A sötétben.

Erikben egyből megjelent a meleg bizsergés, és akárhogy dörzsölte a mellkasát, a forróság nem ment sehova.

– De, végül is – vont vállat zavartan. – Te csinálsz valamit este?

– Majd ha anyáék hazaérnek, lehet, előkeressük a karácsonyfadíszeket – pakolta be Csenge a mosogatóba a tányérokat, és felvette a konyharuhát.

Erik megeresztette a vizet, és nyomott egy adagot a mosogatószerből a szivacsra.

– Izgi – bólogatott. – De idén már nem rakjuk rá azokat a ronda kék díszeket a fára, ugye?

Csenge elégedetlenül oldalba bökte Eriket a könyökével.

– Még szép, hogy rárakjuk, és azok nem rondák!

– Egyáltalán megvannak még? Mintha tavaly kidobtuk volna – fogott bele a mosogatásba Erik.

– Csak szeretnéd!

– Mindenesetre nagy kár lenne, ha valaki összetörné őket – rántotta fel Erik a szemöldökét kihívóan, és vigyorral fogadta a rosszallást, amit Csenge az összehúzott szemével küldött felé.

Válaszra már egyiküknek sem jutott ideje, a csengő berregése félbeszakította a készülődő összecsapásukat. Erik egy gyors mozdulattal befejezte a második tányér súrolását, majd elzárta a vizet, és az ajtóhoz sietett.

– Szia! – mosolygott Nándira az ajtónyitás után.

Nándi az ajtófélfának dőlve várakozott. Nem kapta fel egyből a fejét Erik hangjára, szeme komótosan járt a telefonja képernyőjén. Hiába világította meg a mobil kékes fénye az arcát, Eriknek fogalma sem volt, miről árulkodnak Nándi vonásai.

– Minden rendben? – vonta össze Erik a szemöldökét, és miután beletörölte a kezét a nadrágjába, Nándi karjához nyúlt, hogy megsimítsa.

Nándi felpillantott Erikre.

– Nem tudom – köszörülte meg a torkát. – A pénteki után nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet, ha még találkozunk, és...

Erik hirtelen élénken emlékezett arra, milyen is volt, amikor hasba rúgták egy karate órán. Nándi mondata még rosszabbul is érte: a levegő ugyanúgy kiszorult a tüdejéből, az izmai ugyanúgy görcsbe álltak, de ezek mellé most járt egy hideg borzongás, ami egyenesen Erik mellkasából indult ki.

– Bocsánat – vágott közbe Erik, mielőtt elveszthette volna a bátorságát. – Én... Tök hülyén viselkedtem, nem is tudom, hogy...

– Hülyén? – vonta fel Nándi a szemöldökét. – Az nem is kifejezés. – Nándi megállt egy pillanatra a beszédben, amíg vetett egy pillantást a telefonjára. – „Diogenész hordóban lakott a piac mellett, mezítláb járt télen is. Nyáron kitolta a hordóját a napra, télen pedig szobrokat ölelgetett, hogy eddze a testét." Tényleg, Erik? Ezek után mit gondoljak rólad?

A Nándi szeme körül felbukkanó nevetőráncok varázserővel bírtak. Egy pillanat alatt megszüntették az Erik testét átjáró reszketést, és addig harcoltak a görcsbe ugró izmokkal, amíg azok megkönnyebbülten elernyedtek. Nándi vigyora már csak hab volt a tortán: kellemes meleggel kárpótolta Eriket, és még egy mosolyt is kicsalt belőle.

– El sem tudom mondani, hogy mennyire utállak jelenleg – nevetett Erik, ahogy a tenyerébe temette az arcát.

– Bocsánat, kihagyhatatlan volt! – lépett beljebb Nándi, és vigasztalóan átkarolta Eriket.

– Ezért nincs bocsánat! – vágta rá egyből Erik, de mintha a saját szavait meg sem hallotta volna, átölelte Nándit.

– Na persze. – Erik már készült, hogy elengedje a barátját, de Nándi lassan teljesen a karjai közé bújt. Hideg orra hozzápréselődött Erik nyakához, és bár nagy volt a késztetés, hogy Erikből újból kifakadjon a nevetés a csiklandós érzés miatt, magában tartotta. – Szóval? Felérek a szobrokhoz, vagy még fejlődnöm kell?

Erik mosolyogva összeborzolta Nándi haját.

– Fejlődnöd kell – jelentette ki.

– Francokat! – mormolta elégedetlenül Nándi. – Én legalább melegebb vagyok, mint a szobrok.

Erik hátrébb hajolt, hogy elkapja Nándi tekintetét, és egyszerre szakadhasson ki belőlük a nevetés.

– Tagadhatatlan – bólogatott Erik vigyorogva.

– Na, hát akkor egy-null nekem – nyugtázta Nándi, majd elengedte Eriket, és kibújt a kabátjából. – Muszáj leszel elmesélni, honnan jött ez az egész reinkarnációs dolog!

– Miután beszéltünk Elizával, elmesélem – nevetett Erik.

Nándi biccentett egyet.

– Hánykor is fog hívni?

Erik átvette Nánditól a vállára akasztott kameráját, amíg a fiú megvált a dzsekijétől.

– Nyolckor. Addig előkészíthetnénk a szobámat a szellemidézéshez.

– Persze, csináljuk – biccentett Nándi.

Erik megvárta, amíg a barátja leveszi a cipőjét is, majd felmentek a szobájába. Útközben beköszöntek Csengének a konyhába, amíg Erik kivett egy üvegpoharat a szekrényből, majd nekiálltak megteremteni a szellemidézéshez a megfelelő környezetet.

Erik a pakolászás feléig nem is vette észre, milyen egyszerű Nándi mellett lennie. Eddig élt egy rémkép a fejében arról, hogy ezentúl minden megváltozik köztük, és ha nem dönti el elég gyorsan, mit is érez pontosan, akkor a rossz irányba.

Szerencséjére ez meg sem közelítette a valóságot. Akadt persze olyan pillanat, amikor megérezte, hogy valami más, mint eddig volt, mégsem fulladt a helyzet kellemetlenségbe: amikor Nándival a kamera elrendezésén ügyködtek, az arcuk vészesen közel került egymáshoz, de egyikük sem kapta el gyorsan a fejét, vagy adta jelét annak, hogy ne élvezné a másik forró leheletét a bőrén.

A rendezkedés többi része egyszerűen zajlott. Amíg Erik meggyújtott pár gyertyát – ezúttal tanulva az előző alkalomból fehéreket –, addig Nándi a kamerával ügyeskedett, hogy Erik sólámpája, és a gyertyák lángja mellett a fényviszonyok ne legyenek tragikusak a felvételen.

– Szóval mit is tudunk pontosan Elizáról? – kérdezte Nándi, amikor letelepedtek a földre.

Erik felnyitotta a laptopját, és belépett a Facebook profiljába, hogy lássa, ha Eliza hívja.

– Most éppen Hollandiában van Erasmuson – mondta Erik, ahogy maga elé húzta az előkészített fehér lapot, és felfirkálta rá az ábécé betűit. Quija táblát nem tartott otthon, de erre az alkalomra ez is megtette. – Azelőtt Bécsben élt az unokatestvérével, olyan tizenhat éves lehetett, amikor elköltözött.

– És nem mondta meg, miért költözött el? – kérdezte Nándi.

– Nem – ingatta meg a fejét Erik. – Azt mondta, mesél majd bővebben.

Nándi biccentett egyet.

– És nem furcsállta, amikor ráírtál? – tette rá Nándi az üvegpoharat a lapra, miután Erik felírta a betűket.

– Ki tudja – vont vállat mosolyogva Erik. – Te furcsálltad, amikor először írtam neked?

Nándi aprón összébb húzta a vállát, de a mosolya kiszélesedett.

– Kicsit.

– Miért? – nevetett fel Erik. – Furcsa ember vagyok?

– Nem – mondta rögtön Nándi, és megvakarászta a tarkóját. – Csak... Nem tudom. Azelőtt ha láttalak, nem tűntél olyan embernek, mint aki beszélgetni akarna velem.

Erik összevonta a szemöldökét, és a térdére könyökölve előrébb hajolt.

– Miért?

– Mert... Például amikor először beszéltünk, akkor láttalak aznap a sulinál. Ott álltál egy nagy társasággal, és odavalónak tűntél. Nem olyannak, mint aki a barátom akarna lenni.

Nándi a pillantását a földre szegezte. Erik abban reménykedve lassan kifújta a levegőjét, hogy a szén-dioxiddal együtt a késztetés is távozik belőle, hogy Nándi arcához nyúljon, és addig simogassa, amíg a megfeszült vonások ki nem simulnak.

– Aznap én is láttalak – hajolt közelebb Erik. – Még a kabátodat is megdicsértem!

Nándi halkan szuszogott egyet, és feljebb pillantott.

– Tudom.

– Nem is emlékszem az emberek felére, akikkel ott voltam. Valószínűleg azért, mert nem rájuk figyeltem. – Erik ajkán széles mosoly foglalta el a helyét. Szeme Nándi arcát fürkészte, szívverése pedig meglódult, amikor a fiú bőrét vörös foltok lepték el.

– Nem? – köszörülte meg Nándi a torkát.

– Nem – ingatta meg Erik a fejét, ahogy az ujjai megtalálták Nándiét az üvegpohár körül.

Nándi lassan elmosolyodott, és két ujjbegye közé csípte Erik bőrét.

– Szóval szerelem voltam első látásra, mi?

Erik nevetés mögé bújtatta a zavarát. Ösztönösen a padlóra szegezte a tekintetét, abban reménykedve, hogy Nándi tekintetét elkerülve könnyebben megy a beszéd, de mielőtt válaszolhatott volna, a pohár megmozdult a keze alatt. Erik rápillantott az öntudatra ébredt üvegre, majd összevont szemöldökkel Nándira lesett.

– Te mozdítottad meg?

– Jaj, most azt fogjuk játszani, mint a múltkor, amikor „megmozdult" az ajtód? – sóhajtott nagyot Nándi.

– Az az ajtó igenis megmozdult, legalább hat órán át vágtuk azt a videót, tudnod kéne! – védekezett Erik, majd elhúzta a kezét Nándiétól, és a mutatóujját a pohár aljára tette. – Gyerünk, tedd ide a mutatóujjad te is!

Nándi elégedetlenül mormogva követte az utasítását, mire Erik visszafojtott egy mosolyt. Ő is szívesebben fogta volna Nándi kezét, de ha Janó bá' most kért magának szót, nem mondhatott ellent neki.

– Van ebben a szobában valaki rajtunk kívül? – kérdezte Erik.

A válaszra nem kellett sokat várni. Erik nem is tudta, miért lepődött meg: alig pár napja egy állítólagos szellemben volt annyi erő, hogy feldúlja a szobáját, egy pohár megmozdítása ehhez képest egyszerű feladatnak bizonyult.

Erik tekintete összetalálkozott Nándiéval, ahogy az üveg elindult az ujjuk alatt az i betű felé.

– Csak mondd meg, hogy szeretnéd, ha itt aludnék, ne szívass azzal, hogy te mozgatod – mondta Nándi.

– Nem én csinálom, esküszöm! – ingatta a fejét Erik.

A pohár monoton csúszkálása a papíron az első két betű után úgy tűnt, abbamarad. Majd, amikor Erikék már épp feladták volna a próbálkozást, a szó folytatódott: I-G-E-N.

– Oké – bólintott egyet Erik, ahogy felnézett Nándira. – Ma nálatok alszom.

Nándi halkan felnevetett, de a jókedve hamar elmúlt. Szabad kezével eligazgatta az eddig feltűrt pulcsiját az alkarján, és a vállát is összébb húzta. Erik figyelte egy darabig a barátját fészkelődni, mielőtt hozzá is elért volna a hideg. Hűvös, csiklandós érzés szaladt végig a gerince mentén, maga után vonszolva a libabőrrel járó borzongást.

– Bántani akarsz minket? – szólította meg Erik a szellemet, ismét a papírra szegezve a tekintetét.

A pohár útra kelt, Nándi pedig hitetlenkedve szuszogott egyet.

– Nem hiszem el, hogy működik ez az olcsó Ouija tábla utánzatod.

– Persze, hogy működik – bólogatott Erik. – Az Ezo Tv oldalán tanácsolták.

Nándi mosolyogva megrázta a fejét, és a pohár lassan újabb szót betűzött ki az ujjuk alatt: N-E-M.

– Ez nagy könnyebbség – fújta ki Erik a levegőjét. – Oké, akkor... Janó bával beszélünk?

Erik hiába várt percekig, az üveg makacsul lecövekelt az ábécé közepén, és nem mozdult. A sikertelenséget látva Nándi is megpróbálkozott néhány kérdéssel: Tehetünk érted valamit? Miért dúltad fel Erik szobáját? Te dobáltad a köveket a temetőben?

A kérdések mind megválaszolatlanok maradtak. Erik az idő múlásával nem tudta eldönteni, hogy csak megszokta a hideget, vagy a szoba melegedett fel, de akadt egy sejtése, hogy hamar kell cselekedniük, ha beszélni akarnak a szellemükkel.

– Oké. – Erik új hangnemre váltott, még az állát is felszegte hozzá. – Ha tényleg társaságunk van, és nem csak Nándi szívat, akkor mondj valamit rólam, amit csak akkor tudhatsz, ha ebben a házban kísértesz.

Erik meg is bánta a kérését, amikor a pohár mocorogni kezdett. Bár Nándi előtt nem volt titkolnivalója, egy pillanatra átsuhant minden az agyán, amivel egy szellem előrukkolhatott volna.

Az első betűnél úgy tűnt, Erik félelme kezd beigazolódni: M.

A csúszkálás folytatódott. E.

Erik vett egy mély levegőt, amint figyelte a pohár útját a papíron. Minden egyes betű átlépésével egy újabb izma feszült meg, de akkor az egész teste megmerevedett, amikor a harmadik betű is véglegessé vált. L.

Erik megérezte magán Nándi tekintetét. Erik homlokán sűrűn sorakoztak egymás mellett a ráncok, azzal a céllal egyesülve, hogy elűzzék bőréről a vörös foltokat, és Erik csak reménykedni tudott, hogy gyorsan végzik a dolgukat.

Kis empátiát elvárnék – mormolta magában Erik a szellemnek, azt remélve, az meghallja a gondolatait. A remény talán helytelen szó volt: inkább sejtette, mint remélte. Mi más magyarázhatta volna a szót, amit elkezdett kibetűzni? Erik az elmúlt két napját nem azzal töltötte, hogy „Meleg vagy?" teszteket csinált, hanem ezen gondolkozott – és még csak nem is hangosan.

Erik sosem zárta ki a lehetőségét annak, hogy ne lenne heteró, de nem egy szellemtől várta el, hogy szembesítse őt ezzel. Főleg nem úgy, hogy azt akarta közölni, hogy meleg – Erik még csak nemrég kezdte el magát jobban beleásni a témába, de abban biztos volt, hogy ez a címke nem illik rá tökéletesen.

Azonban minden pánikoló gondolata abbamaradt, amikor a következő betűn megállapodott a pohár. A.

Innentől kezdve Erik tanácstalanul nézte, hova fog kilyukadni a szó. Végül, amikor az üveg nem mozdult tovább, Erik egy mély levegővételbe fojtotta a felismeréssel járó döbbentségét.

M-E-L-A-T-O-N-I-N.

– Mi az a melatonin? – vonta össze a szemöldökét Nándi.

– Egy hormon – mondta rögtön Erik, és elhúzta az ujját a pohárról. – Alvászavarokra lehet szedni.

– És ez neked mond valamit?

Erik megdörzsölte az arcát, ahogy biccentett egyet.

– Anyu szedi, mert néha hülyén vannak a műszakjai a kórházban, és ez segít elaludni – mesélte. – Pénteken forgolódtam egy darabig, szóval bevettem egyet.

Nándi homlokán még jobban elmélyült a ránc. Ő is elhúzta a kezét, és megvakarászta a tarkóját, ahogy nagyra nyílt szemekkel figyelte a lapot.

– Esküszöm, hogy ezt nem tudtam – bizonygatta Nándi. – Magamtól le sem tudnám betűzni ezt a szót!

Erik halkan felnevetett.

– Tudom, hogy nem te voltál. – Erik nagy nehezen összegyűjtötte a maradék bátorságát, és ismét megérintette az üveget. – Akarod folytatni, vagy inkább hazamennél?

Nándi felnyögött, de az ő ujjai is megtalálták a poharat.

– Remélem, Eliza hamar hív, és helyreteszi az apját.

– Azt én is – nevetett Erik.

Erik elkapta Nándi tekintetét, amíg összemosolyogtak, majd visszanézett a papírra, és eldöntötte, hogyha él egy szellem a házukban, aki tud ilyen információkat róla, akkor ő addig ül itt, amíg kideríti, hogyan szabaduljon meg tőle.

----

Ezúton is köszönöm lavande11-nek, hogyha ráírok, hogy ajánljon valakit, aki lehetett volna Erik előző életében, akkor nem tilt le, hanem megáld olyan ötletekkel, mint Diogenész :D <3