Nándi utálta a vért, főleg, ha az orrából csörgedezett. Még jobban, ha a kabátjába ivódott, de már késő volt ez ellen tenni, mire Danit egy padhoz támogatta, a fiú felrepedt ajka és szemöldöke ott hagyta a nyomát.

- Ha agyrázkódásod van, menjünk kórházba - mondta el Nándi ismét, de Dani csak nyöszörögve a térdére könyökölt, és a tenyerébe temette az arcát.

- Nincs agyrázkódásom - mormolta Dani.

- Jó, akkor meg induljunk - paskolta meg Nándi a padot, amire néhány perce a futástól kimerülve leroskadtak - bár Nándi inkább a letelepedtek kifejezést preferálta, attól úgy érezte, mintha maradt volna még méltósága.

Nándi feltápászkodott, és nyújtotta a kezét Daninak, hogy felhúzza. Dani sóhajtva elfogadta, de éppen, hogy talpra állt, imbolyogni kezdett, és visszahuppant a padra.

- Még egy perc, várjál - tartotta fel a mutatóujját Dani.

Nándi mély levegőt véve leült mellé, és előhalászta a telefonját a zsebéből.

- Jó, ennyi volt! Hívok segítséget - lépett be a névjegyek közé.

- Kit? - kapta fel Dani ijedten a fejét. - Nándi, én nem mehetek kórházba, hogy magyarázom meg a szüleimnek ezt? - mutatott végig az arcán.

- Így is, úgy is haza kell menned!

- Csak... Csak ne hívj mentőt! - kérte Dani.

Nándi sóhajtva megingatta a fejét, majd elkezdett keresgélni a telefonszámok hada között. Végül megállt Erik nevénél, és tárcsázni kezdte a számot.

Nándi, ha tehette volna, egész hétvégén elkerüli Eriket, hogy a fiú nyomát ne láthassa annak, mi történt, de tudta, hogyha valakire egészen biztosan számíthat, akkor az Erik lesz.

- Szia! - vette fel Erik két kicsöngés után a telefont.

- Szia, Erik - köszörülte meg Nándi a torkát. - Mit csinálsz?

- Eeh... Karácsonyi ajándékokat veszek. - Erik pár másodpercre magára hagyta őt, és ahogy Nándi hallotta, éppen a fizetéssel ügyködött. - Úgy másfél óra múlva otthon leszek, és átjöhetsz.

Nándi oldalra pillantott Danira, és elégedetten konstatálta, hogy Dani fel sem kapja a fejét a beszélgetésükre.

- Ja, nem azért - vakarászta meg Nándi a tarkóját. - Akkor még Pesten vagy, ugye? És kocsival?

- Igen, miért?

- Ööö... Fel tudnál venni esetleg? Engem meg - szívta be mélyen Nándi a levegőt - Danit.

Erik pár másodpercre elnémult. Nándi csak azt hallotta, ahogy a fiú csendesebb helyre húzódik, ugyanis a beszélgetések elhalkultak körülötte, és már csak Erik zavart szuszogása törte meg a csendet.

- Baj van? - kérdezte végül Erik.

- Nem, dehogy - vágta rá rögtön Nándi, majd lepillantott a járdára hullott vércseppekre, és helyesbíteni kezdett. Talán jobb, ha felkészíti Eriket, és nem akkor sokkolja le, amikor a fiú már ideért. - Vagyis... Nincs baj, csak szerintem Daninak agyrázkódása van, nekem meg vérzik az orrom, de semmi komoly, csak...

- Jézusom - sóhajtott Erik, majd élesen beszívta a levegőt. - Dani bántott?

- Nem - mondta gyorsan Nándi, és oldalra biccentette a fejét. Egy kis hazugság belefért. - Majd elmondom, mi történt. Ide tudsz jönni?

- Írd meg a címet, indulok - egyezett bele rögtön Erik, majd elköszönt, és kinyomta a hívást.

Nándi megkönnyebbülten sóhajtott egyet, és előhúzott egy zsebkendőt, hogy felitassa a vérét. Odanyújtott egyet Daninak is, majd agyalni kezdett, hol is férne rá a történetre egy kis szépítés.

Az eleje még egészen tűrhető volt. Nándi az utolsó órája után kivánszorgott a közeli buszmegállóba, ahol Dani már várta. A fiú megállás nélkül dobolt a lábával, de Nándi már akkor kiszúrta az idegességét, amikor meglátta, Dani mennyire a telefonjába mélyed.

Nem mintha Nándi a megtestesült nyugalom lett volna. Folyton emlékeztette magát, hogy ezt a helyzetet nem neki kell megoldania, de most elég volt egy pillantást vetnie Danira ahhoz, hogy ebben elbizonytalanodjon. Nem igazán látta maga előtt, ahogy Dani kihúzza magát, és megmondja a bátyja haverjának, hogy nem viselkedhet vele így.

- Késtél - kapta fel a fejét Dani, amikor Nándi mellé ért.

Nándi már majdnem szabadkozni kezdett, amiért a tesitanár tovább tartotta az órát, de aztán eszébe jutott, kivel van dolga, és csak ennyire futotta:

- Legalább eljöttem, nem?

- Ábel azt írta, hogy kapok öt percet, hogy elmondjam, amit akarok - hagyta Dani figyelmen kívül a megjegyzését.

Nándi biccentett egyet. Napközben vetett egy pillantást az üzenetekre, amelyekkel Dani bombázta, így azok alapján a fiúnak is utána tudott nézni, akivel találkozni készültek, de sok mindent nem tudott meg róla azon kívül, hogy Ábelnek hívják, és kéthetente cseréli a profilképét. Nem mintha a hetek múlásával Ábel sokat változott volna: ugyanaz a nagyra nőtt, belőtt hajú fiú maradt, akit minden bizonnyal túlságosan lefoglalhatott, hogy megfeszítse az izmait a pózolás erejéig, és nem maradt ideje mosolyogni.

- És átgondoltad már, hogy mit akarsz mondani? - kérdezte Nándi.

Dani a földet vizslatva megingatta a fejét.

- Gondolkoztam - mondta végül, mielőtt Nándi sóhaját elégedetlen szavak követték volna. - De nem tudom, mit kéne mondanom, amivel meggyőzhetem, hogy ne mutassa meg a bátyámnak a képeket.

- Mit szólnál mondjuk egy bocsánatkéréshez, amiért megcsókoltad a barátnőjét? - rugdosott egy követ Nándi.

Dani felhorkantott, és nem is pazarolta az időt arra, hogy érveket sorakoztasson fel a tiltakozása mellett, egyszerűen csak összefonta a mellkasa előtt a karját, és felvont szemöldökkel figyelte Nándit.

- Ne már! - sóhajtott Nándi. - Így nem fogsz semmire sem jutni. Ábel haragszik rád, talán ki kéne békítened, és aztán szívességet kérned.

- Nem vagyok jó bocsánatkérésekben - morogta Dani.

Nándi az alsó ajkába harapott, nehogy kicsússzon a száján, hogy „azt észrevettem", és miután elhagyta a kísértés, hogy bunkó legyen, újra megszólalt:

- Akkor itt az ideje gyakorolni! Képzeld azt, hogy én vagyok Ábel, és mondd, amit neki mondanál.

- Nem vagyok oda a szerepjátékokért - ásított Dani, de aztán Nándi bevetette rajta a türelmetlenül felhúzott szemöldökét, és Dani az égnek emelve a tekintetét beszélni kezdett. - Jó, izé... Bocs, amiért megcsókoltam Lizát, és azt mondtam neki, hogy szakítania kéne veled, de hé, én csak a legjobbat akarom neki!

Nándi lehunyta pár másodpercre a szemét, és látványosan megingatva a fejét a tenyerébe temette az arcát.

- Őszintén csodálkozom, hogy téged még nem vertek meg életed során - mondta őszintén Nándi.

Daniból kiszakadt egy rövid, keserű nevetés.

- Nem tudok tőle bocsánatot kérni. Nem így, hogy én magam is haragszom rá, amiért hátba akar szúrni.

Nándi összepréselte az ajkát, és tovább rugdosta a kavicsot.

- Tudom, de ez a jobbik opció - mondta halkan Nándi. - Vagy a bocsánatkérést tervezgeted, vagy azt, hogy hogyan magyarázd meg a bátyádnak és a családodnak, amit megtudtak rólad.

Dani újra lehajtotta a fejét, és úgy tett, mintha a telefonján nézne valamit, de az ujjai nem mozogtak a képernyő felett, ellenben a lába ismét remegni kezdett. Nándi kelletlenül megigazgatta a sapkáját, és új téma híján inkább előkereste a táskájából a bérletét.

- Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék nekik - vallotta be végül halkan Dani. - Te mit mondanál?

- Én? - kapta fel a fejét Nándi.

- Ja, ha nem lennél heteró, és a szüleid nem lennének túl elfogadóak - vont vállat zavartan Dani.

Nándi belekapaszkodott az iskolatáskájának a pántjába, és úgy rugdosta tovább a követ. Ezúttal már nem unaloműzésképp foglalkozott a kaviccsal, csak kiélvezte, hogy így elkerülheti Dani tekintetét.

Vett egy mély levegőt, és bármennyire is tiltakozott minden porcikája azellen, hogy elképzelje, milyen lenne előbújni az apjának, mégis megtette. Figyelte a járdán végigfutó repedezéseket, és akaratlanul is az apja ráncaira gondolt, amelyek átszőnék az arcát, ha Nándiról kiderült volna, hogy meleg.

Elképzelni sem tudta, mit mondhatna, hogy megszelídítse azokat a ráncokat. A gyomra görcsbe rándult az első gondolatra, ami végül felbukkant a fejében: tagadna.

Néha visszaolvasta azt az üzenetet, amiben hirtelen felindulásból előbújt, csak hiába, mert az SMS sosem ért célba. Utálta, ahogy a mardosó forróság ilyenkor elöntötte a torkát, leginkább azért, mert tudta, mit jelent: ha az apja valamilyen úton-módon mégis elolvasná az üzenetet, talán Nándi azzal jönne, hogy részegen írta, vagy egy barátja szívatta, de semmiképp sem az igazsággal.

Gyűlölte, hogy a bátorság már rég elhagyta, mert tudta, aligha mondhatna olyat, ami száműzi a redőket. Ő is akarta, hogy az apja olyan szeretettel ölelje meg őt, mint Lilit a sajátja, akárhányszor hazament a lány. Ő is akarta, hogy az apja ugyanúgy végignézze a videóit és támogassa, ahogy Simonék apja biztatta Simont a rajzolásban és Ádámot a tanulásban. Ő is akart egy apát, de volt egy olyan sejtése, hogy azt végképp elfelejthetné, ha előbújna.

- Szóval? Mit mondanál? - szólalt meg Dani kirántva Nándit a gondolatai közül.

Nándi pislogott párat, amint felkapta a fejét. Szaggatottan beszívta a levegőt, és zavartan próbált valami válasz után kutatni, de a busz megmentette, amint megérkezett a megállóba.

- Gyere, itt a busz - fordított hátat Nándi, és amint felszállt a járműre, erősen imádkozott, hogy Dani semmit se furcsálljon a viselkedésében.

Nándi hamar rájött, hogy az imái nem hallgatódtak meg. Amint megálltak a kapaszkodónál, Dani kutatni kezdte Nándi tekintetét, és várakozóan oldalra biccentette a fejét. Nándi pillantása sok helyre elbandukolt, hogy ne kelljen szembenéznie a fiúval, de Dani addig forgolódott, míg nem csak a körülöttük lévő utasokból váltott ki morgolódást, hanem Nándiból is:

- Nem tudom, mit mondanék, na! - igazította meg Nándi a sapkáját.

- És ezen eddig gondolkoztál? - nevetett fel Dani, mire Nándi kihasználta, hogy a kanyarodó busz kimozdította az egyensúlyából, és ahogy oldalra dőlt, hagyta, hogy a könyöke oldalba találja Danit. - Au!

- Bocs, véletlen - mosolygott ártatlanul Nándi.

- Szóval akkor Erikkel együtt vagytok? - váltott témát Dani.

Nándi meglepetten felnevetett, de nem csak Dani kérdése miatt, hanem a kellemes görcsbe ugró gyomra miatt is. Nem gondolta volna, hogy ennyire tetszik neki, hogy valaki azt hiszi, Erikkel együtt vannak.

- Nem, dehogy - rázta meg végül Nándi a fejét.

- Miért? - húzta össze Dani a szemöldökét. - Nem tetszik Erik? Nem tetszenek a fiúk?

Nándi ujjai erősen fonódtak a kapaszkodó köré, és a másik kezét már a kabátja zsebébe rejtette. Ötlete sem volt, hova tart ez a beszélgetés, de nem érzett túl sok motivációt magában, hogy ezt a zsúfolt buszon derítse ki, ahol bárki hallhatja.

- Szívatni próbálsz? - húzta összébb a vállát Nándi.

- Nem, én csak... - vakarászta meg a felkarját Dani. - Csak azért gondoltam, mert Gréta szerint Eriknek tetszik valaki.

Nándi lejjebb hajtotta a fejét, és elmormolt magában egy újabb imát, hogy az arca most ne kapjon lángra.

- Miért hiszi ezt?

- Állítólag Erik túl könnyen belement abba, hogy szünetet tartsanak, és az utóbbi időben állandóan mosolygott valamin csak úgy magában, vagy telefonozás közben - vont vállat Dani.

- Talán látott valami vicceset? - tippelt Nándi, már csak azért sem adva be a derekát, hogy beleélje magát a gondolatba.

- Ja, és akkor miért válaszolta azt minden alkalommal, amikor Gréta megkérdezte, min mosolyog, hogy semmin? - emelte meg Dani a szemöldökét.

Nándi zavartan gyűrögette a zsebében lévő zsebkendőt, és megvonta a vállát.

- Szerintem Erik csak azért ment bele ilyen könnyen abba, hogy szünetet tartsanak, mert rossz volt a kapcsolatuk - mondta végül.

- Az biztos - biccentett Dani. - Már régóta mondtam Grétának, hogy szakítsanak.

Nándi a horkantásával együtt azt is visszafogta, hogy megjegyezze, Dani nagyon szeret párkapcsolati tanácsokat osztani, és inkább megragadta az alkalmat, hogy nyomozásba kezdjen:

- Mi bajod van Erikkel, de tényleg?

- Mi lenne? - vakargatta meg a felkarját Dani.

- Délelőtt azt mondtad, nem volt vele egyszerű jóban lenni. Miért? - vonta fel a szemöldökét Nándi.

Dani jobbra és balra húzogatta a száját egy darabig, és erősen kerülte Nándi tekintetét. Megrögzötten vizslatta a kijelzőt, amin a következő megálló neve bukkant fel, és csak akkor szólalt meg, amikor a busz leparkolt:

- Gyere, átszállunk!

- Szép visszavágás - mormolta Nándi, majd követte Danit a metrómegálló felé.

Közös téma híján az út további részét csendben tették meg, de Nándi nem bánta, hogy több zsúfolt közlekedési eszközön nem kellett érzékeny témákat megvitatniuk. Az már jobban zavarta, hogy vészesen hamar odaértek az Ábellel megbeszélt találkozóhelyre.

Dani lefékezett egy kisbolt előtt, és párszor ellenőrizte, biztos jó címre érkeztek-e. Elég lett volna bepillantania a nyitva hagyott ajtón át, hogy kiszúrja Ábelt a pénztár mögött, de Nándi nem sürgette. Azt remélte, minden egyes toporgással töltött másodperc bátorságot lehel Daniba, ha már neki nem hozta meg az út a veszekedéshez a kedvét.

- Gyere - sóhajtott végül Dani, és belépett az üzletbe.

Ábel, ha észre is vette az érkezésüket, nem mutatott sok érdeklődést feléjük. Nándi a fiú oldalra fordított telefonjából, és hevesen mozgó hüvelykujjából arra ítélt, hogy egy játékban mélyülhetett el. Ábelnek pár hosszabb, szőkésbarna tincse fellebbent, ahogy koncentrálás közben halkan szuszogott, majd egyszer csak élesen beszívta a levegőt és a pénztárgép mellé dobta a telefonját. Amint Nándi közelebb haladt, kiszúrta a képernyőn felvillanó animációt, ami azonnal magyarázatot adott Ábel indulatosságára: elvesztette a játékot.

Dühkezelési problémák: pipa - jegyezte fel magában Nándi.

- Ábel? - köszörülte meg a torkát Dani.

Ábel felkapta a fejét, majd a falon függő órára lesett.

- Korán jöttél. Még van öt perc a szünetemig.

- Megvárjalak kint addig? - vakargatta meg a felkarját Dani.

Nándi, ha nem tudta volna, mekkora feszültség munkálkodik Daniban, hogy görcsbe rántsa minden izmát, talán elmosolyodik a fiú viselkedésén. Még sosem látta ennyire udvariasnak.

- Nekem mindegy - vonta vállat Ábel. - Nem akarsz venni valamit?

Dani gyorsan körbefordult a kisboltban, és kérdőn pillantott Nándira. Nándi próbálta kifürkészni a fiú nagyra tágult szeméből, hogy mit vár tőle, majd aprót sóhajtva elindult a hűtő felé, hogy vegyen két üdítőt. Végül is az is egy megoldás, ha megvásároljuk a bocsánatát - állapította meg Nándi.

- Új barátod van? - kérdezte Ábel nem sokkal azután, hogy Nándi elkanyarodott a hűtők felé.

Nándi majdnem felhorkantott a kérdésre, de amikor hátralesett a válla felett, Dani ideges toporgása belé fojtotta az összes jókedvet. Furcsa bizsergés futott végig a tarkóján Dani görbe hátát és folyton matató kezét látva.

- Dehogy a barátom - vágta rá gyorsan Dani. - Nem vagyunk együtt.

- Oké, nem kell egyből felkapni a vizet. - Ábel mondata kínos nevetésbe fulladt. - Csak kérdeztem.

- De nem kell egyből erre gondolnod, ha egy fiúval látsz - folytatta Dani szinte felháborodva.

Ábel türelmetlenül felnevetett, Nándi pedig megvakarászta a tarkóját, hátha megszünteti ezzel a bizsergést. Nem volt szerencséje: a zsibbasztó érzés, hideget hurcolva maga után, végigszaladt a gerincén. Nándi fejében a hűvös borzongás könnyen rendet tehetett volna, de nem hagyta - ilyen egyszerűen nem adta be a derekát, hogy kiderítse, honnan ered a különös bizsergés.

- Azt kérdeztem, hogy új barátod van-e, simán érthettem úgy is, hogy csak haverok vagytok - kontrázott rá Ábel. - Te gondolsz egyből erre.

- Nem gondolok egyből erre! - védekezett Dani.

Nándi levett a polcról két üdítőt, és abban reménykedve, hogyha elhátrál a hűtőtől, akkor a hátán futkosó hideg is arrébb áll, tett egy lépést a chipsek felé. Így pont szembekerült a pénztárral, de közelebb merészkedni egyelőre nem akart.

- Nézd, engem nem érdekel, kivel vagy, de láttalak egy sráccal smárolni, nem kell előttem magyarázkodnod - mondta Ábel.

- Az nem úgy volt. - Dani frusztráltan felsóhajtott. - Ő... Ő rám mászott, én csak barátként gondoltam rá, én...

Nándi a magyarázat a másik felét meg sem hallotta. A felismerés ereje úgy érte, mintha ráöntöttek volna egy vödör jeges vizet. Még a levegőt is csak szaggatottan tudta beszívni, ahogy látta, hogy Dani pont úgy húzza össze a vállát, mint ő, amikor az apjával beszél, és pont úgy köpi a védekező szavakat, ahogy ő is tette volna, ha ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül.

De Nándi nem akart Danira hasonlítani. Nem akart azzal a tudattal élni, hogy egy nap ő is így toporoghat majd az apja előtt, tagadva mindent, csak hogy mentse a bőrét. Változtatni akart magán, és mikor máskor kezdhetett volna ebbe bele, ha nem most rögtön?

Nándi nagy léptekkel megindult a pénztár felé, és lerakta a két üdítőt a pultra. A fém koccanása a fával hangosra sikerült, de nem annyira, hogy félbeszakítsa vele Ábel válaszát:

- Fogalmam sincs, mit magyarázkodsz még - nézett Ábel felvont szemöldökkel Danira. - Láttam az üzeneteiteket.

- Én... - kezdte Dani.

- Bocs, fizethetnék? - szólt közbe Nándi.

Ábel pillantása most először találta meg Nándiét. Szája megrándult, ahogy leolvasta a vonalkódot, de Nándit nem bátortalanította el a megfeszülő vonások látványa.

- Még valamit? - kérdezte Ábel.

- Nem, kösz - vette elő a pénztárcáját Nándi. - Csak hallgasd meg Danit, mielőtt eldöntenéd, hogy megmutatod a képeket a bátyjának.

Ábel vett egy mély levegőt, és pár másodpercig lehunyta a szemét.

- Ha egyszer befejezi a hazudozást, érdeklődve hallgatom - mondta végül.

Nándi oldalra lesett Danira. A fiú a padlót vizslatta, a harciasság egyetlen porcikájába sem költözött bele. Nándi azt remélte, hogyha ad neki egy kezdőlökést, mint Erik neki a múltkor, akkor Daniban is feltámad a késztetés, hogy megvédje magát.

- Nem olyan egyszerű abbahagyni a hazudozást - nézett vissza Nándi Ábelre. - Főleg nem, ha ilyen régóta csinálja.

Nándinak elég volt csak önmagára gondolnia, hogy ebben biztos legyen. Néha úgy érezte, mintha az évek alatt összegyűlt füllentésekbe lassan bebábozódna. A rovarokkal ellentétben ő ezt nem úgy fogta fel, mint a fejlődés utolsó előtti szakaszát, inkább úgy gondolt rá, mint valamire, ami addig tekeredik köré, amíg el nem lehetetleníti, hogy kitörjön belőle.

- Nem mintha lenne értelme annak, hogy hazudik nekem - sóhajtott Ábel. - Láttam, amit láttam.

- Ja, és nem volt jogod látni - húzta össze Nándi a szemöldökét.

- Én kérek bocsánatot, amiért a barátod egy fürdőszoba közepén smárolt egy másik sráccal, és épp arra jártam - intette Ábel Dani felé.

- Az üzenetekre gondolok - nyújtotta át Nándi a két üdítő árát. - Vagy azokat is véletlen olvastad el? És véletlen fotóztad le?

Ábel felhorkantott, ahogy hanyagul bedobálta a pénztárgépbe az érméket. Amikor végzett, két kézzel a pultra támaszkodott, és oldalra billentett fejjel vizslatta Nándit.

- Bocs, de te ki is vagy?

Nándi vállat vont, és az iskolatáskájába süllyesztette az üdítőket.

- Számít ez?

- Számít, mert ha nem vagy érintett, akkor inkább ne szólj bele - feszült meg Ábel állkapcsa. - Azt sem tudod, mi történt.

- Dani megcsókolta a barátnődet, nem? - fonta össze Nándi a mellkasa előtt a kezét.

Dani Ábel és Nándi pillantásának a kereszttüzébe került, de csak azután nyitotta a száját válaszra, hogy megköszörülte a torkát:

- Meg azt mondtam neki, hogy szakítania kéne Ábellel - dörzsölte meg a felkarját.

- Meg elhitette vele, hogy megcsalom más lányokkal - tette hozzá Ábel.

- Ami igaz - pusmogta Dani.

Nándi úgy döntött, nem deríti ki, melyikük mond igazat, inkább gyorsan magához ragadta a szót, mielőtt egymásnak feszülhettek volna:

- Szóval Dani egy gyökér volt, és eldöntötted, hogy visszavágsz?

- Igen - vont vállat Ábel.

Nándi hagyta, hogy egy mély levegővétel kitisztítsa a gondolatait, ami könnyebben ment, mint máskor. A torkában nem uralkodott az a forróság, amely visszatoloncolta a szavakat az elméjébe, mielőtt azok kibukhattak volna belőle. A fülében nem dobogott ott a szíve, és a nyelve sem felejtette el a beszéd fortélyait. Végre egyszer nyugodtan hallathatta a véleményét.

- Dani nekem sem a szívem csücske - kezdte Nándi. - Sőt. A fiú, akivel láttad a bulin, a legjobb barátom, és végignéztem, mennyit szenvedett Dani miatt. De soha meg sem fordult a fejemben, hogy szétkürtöljem, mi történt köztük, mert ez nem az én dolgom. És nem is a tiéd.

Ábel elégedetlenül ráncolta a szemöldökét, de nem szólt közbe. Nándi elrejtette a kezét a zsebébe, és felkészült a nehezére.

- Tudod, mekkora kárt tudnál okozni azzal, ha megmutatnád Dani bátyjának a képeket? - folytatta Nándi. - Nagyot. És most nem csak arról beszélek, hogy Danitól elveszed a lehetőséget, hogy ő döntse el, mikor akar erről beszámolni a szüleinek. Hanem arról, hogy lehet, a szülei nem fogadják el, vagy nem tűrik meg otthon. Nem kell összehasonlítanotok Danival a sérelmeiteket, de ahogy én látom, Dani még csak a kapcsolatodat se tette tönkre, szóval nem kéne megkockáztatnod, hogy tönkreteszed az életét. Ha a barátnőddel szeretitek egymást, és nem csalod meg, akkor kit érdekel, hogy Dani megcsókolta? Ne találkozz vele többet, vagy bánom is én, törd be az orrát...

- Kösz, nagy támogatás vagy - mormolta Dani.

- ...de ne hozz meg ilyen döntéseket helyette - fejezte be Nándi a mondatát. - Nyilvánvalóan Dani nem azért hazudozik összevissza, és rejtegeti magát, mert annyira egyszerűvé válna az élete, ha ilyesmi kiderülne róla.

Ábel hosszasan kifújta a levegőjét, és a hajába túrt. Újra a falióra felé lesett, majd felkapta a telefonját a pultról, a kabátját pedig a székének a hátuljáról, és kilépett a pénztár mögül. Bekopogott a személyzetnek fenntartott szoba ajtaján, és bekiabált:

- Tamás, gyere, elmentem szünetre - mondta, majd visszanézett Nándiékra, és az ajtó felé biccentett. - Menjünk ki beszélgetni.

Ábel kiment a boltból, Dani pedig bevárta, amíg Nándi mellé ért. A fiú összepréselt ajkakkal vizslatta egy darabig, mielőtt megszólalt:

- Köszönöm - mondta halkan.

- Semmiség - válaszolt Nándi azonnal, és így is gondolta. Többet tett ezzel magáért, mint Daniért, az csak a szerencsének volt köszönhető, hogy ezzel megvédhette a fiút. - Most már csak ne idegesítsd fel, és szerintem rendben leszel.

Dani bólintott egyet, majd mindketten követték Ábelt. A fiú épp a kabátjába bújt bele, amikor odaértek hozzá, és megforgatta az ujjai között a telefonját.

Nándi a történetnek erre a pontjára tartogatta az összes szépítést. Kár, hogy a valóságot nem tudta egyből megjavítani, mert amint Ábel megszólalt, arra is bőven ráfért volna.

- Kitörlöm a képeket - kezdte Ábel -, ha elmondod Lizának, hogy minden, amit rólam mondtál neki, az hazugság.

Dani felsóhajtott - vagy inkább felprüszkölt -, és megdörzsölte az orrnyergét.

- Nem fogok hazudni neki!

- Mert most hirtelen bántja a lelkedet, hogy hazudni kell? Eddig egészen jól ment - vonta fel a szemöldökét Ábel.

Nándi nem győzte lesni, ahogy a két fiú kedve rohamosan megromlik. Ábel eddigi megenyhült, egyezségre kész tekintetének nyoma sem maradt az arcán, helyette összehúzta a szemét, Daniba pedig késve, de beköltözött a harciasság, ahogy a keze ökölbe szorult maga mellett.

- Nem értem, miért akarsz egyáltalán vele lenni, ha úgyis megcsalod! - vágta rá Dani.

- Nem csalom meg! Az, hogy beszélgetek más lányokkal, nem ér fel egy megcsalással.

- De az, hogy találkozgatsz velük, és rendszerint „hazakíséred" őket buli után - imitálta Dani az ujjaival az idézőjelet - már igen!

Mibe keveredtem? - ingatta a fejét Nándi, ahogy összeszedte a bátorságot, hogy közbelépjen.

- Dani, csak mondd el a barátnőjének, ne...

- Hagyj, majd én ezt lerendezem! - szakította félbe őt Dani.

Ennek is most kell öntudatra ébredni! - bosszankodott önmagában tovább Nándi.

- Nem mintha tudnád, hogy mi történik akkor, amikor hazakísérek valakit! - folytatta Ábel figyelembe sem véve Nándi próbálkozását, hogy megállítsa a veszekedést.

- Nem vagyok hülye - nevetett fel Dani. - És nem fogok hazudni Lizának. Ezt felejtsd el.

- Akkor én meg nem törlöm ki a képeket - zárta le a témát Ábel.

Nándi vett egy mély levegőt, és fáradtan megdörzsölte az arcát, ahogy tovább gondolkozott, mivel állíthatná le őket. Csak nem adhatta fel ilyen könnyen.

- Szerintem ezt nem gondoltátok át jól - próbálkozott meg újra Nándi.

Dani pár pillanatig hallgatott, majd nagyot sóhajtva úgy tűnt, beadja a derekát:

- Jó, tök mindegy. Hazudok Lizának, csak töröld ki a képeket. Most - biccentett Dani Ábel telefonja felé.

- Hülyének nézel? Itt hívd fel Lizát előttem, és akkor kitörlöm - fonta össze a mellkasa előtt a karját Ábel.

Dani morogva előhalászta a telefonját, és keresgélni kezdett a névjegyek között. Nándi összevont szemöldökkel fürkészte, ahogy a fiú a füléhez emeli a telefont, és bizonytalanul megvakarászta a tarkóját. Ő lett volna rá ekkora hatással? És büszke lehet egyáltalán magára, amiért rávette Danit arra, hogy hazudjon valakinek?

Ezek a kérdései mind érvénytelenné váltak, amint Dani megszólalt:

- Szia, Liza, tudunk most beszélni? - szólalt meg Dani, amikor a lány felvette a telefont. - Csak azt akarom mondani, hogy minden, amit Ábelről mondtam, az igaz, és szakítanod kéne vele.

A következő pár másodpercet Nándi alig fogta fel - leginkább azért, mert hamar eleredt az orra vére. Dani éppen, hogy befejezte a mondatát, kinyúlt Ábel felé, hogy kikapja a telefonját a kezéből. Ábel sem késlekedett a reagálással: nagyot lökött Dani mellkasán, Daniban pedig lehetett bármennyi akarat is, a gravitáció szabályait nem tudta kijátszani.

Egyensúlyát elveszítve esett hátra, ujjai éppen csak megkaparintották a mobilt. Karjával addig hadonászott zuhanás közben, míg Nándi orra nem bánta a dolgot, és a telefon kíméletlenül le nem sújtott rá. Dani a Nándi orrából eredő első vércseppekkel együtt ért földet.

- Baszd meg, Dani! - bukott ki egyszerre Ábelből és Nándiból.

Nándi az orrához kapott, Ábel pedig Danihoz. A két fiú között harc folyt a járdára zuhant, betört képernyőjű telefonért. Dani bizonyult gyorsabbnak: amint a markában tudta a mobilt, már meg is szabadult tőle, jó pár méternyire elhajítva a készüléket.

Nándi figyelte, ahogy a telefon szétesik. Figyelte, ahogy Daniból kiszakad egy megkönnyebbült sóhaj. Figyelte, ahogy Dani nyugalma olajat önt Ábel dühének a tüzére, és a fiú kiengedi magából a haragját. Figyelte azt is, ahogy Ábel ökle lesújt Danira egyszer, kétszer, majd harmadjára is, mire Nándi feleszmélt, hogy mi is történik. Látta a kezét mozdulni, hogy leállítsa Ábelt, de a fiú még azelőtt feltápászkodott, hogy Nándinak közbe kellett volna avatkozni.

- Rohadtul reménykedj benne, hogy össze tudjam rakni a telefonomat - morogta oda Ábel Daninak, majd elindult, hogy összeszedje a mobilja széttört részeit.

Nándi legszívesebben lehunyta volna pár másodpercre a szemét, hogy a tudata beérje a valóságot, de nem volt erre ideje. Kinyújtotta az egyik kezét Daninak, és amikor a fiú elfogadta a segítséget, felhúzta a földről.

- Reménykedik a halál - mormolta Dani.

Nándi hátralesett Ábelre, majd vissza Danira. Elnyílt a szája, hogy megkérdezze, jól van-e, de Daniban még düböröghetett annyira az adrenalin, hogy tudomást se véve a felrepedt szemöldökéről megragadja Nándi karját.

- Futás - közölte minden további nélkül, majd rohanni kezdett, és húzta maga után Nándit is.

Így kötöttek ki egy közeli parkban leroskadva egy padra. Dani a percek teltével már kezdett hangot adni a szenvedésének: néha a sebeiről, máskor pedig a meghozott döntéseiről panaszkodott. Nándi biztos volt benne, hogyha Dani még egyszer elmotyogja, hogy „mi van, ha az SD kártya nem sérült, és megmaradt az összes kép?", akkor elveszíti az ép eszét.

- Mennyi idő, míg Erik ideér? - kérdezte Dani a térdére könyökölve.

- Nem tudom - ingatta meg Nándi a fejét.

Legszívesebben a hajába túrt volna, hogy addig piszkálhassa a tarkójánál a tincseket, amíg a légzése nem válik egyenletesebbé, de a véres kezét inkább távol tartotta mindentől. Pedig iszonyatosan hálás lett volna egy pillanatnyi nyugalomért, ahol lecsillapíthatja a zsibongó gondolatait.

Az első percekben még félt, hogy Ábel utánuk jön, és Nándi képtelen lesz leállítani, hogy Danival egymásnak essenek. Aztán, amikor Ábel sehol sem bukkant fel, Danihoz hasonlóan őt is gyötörni kezdték a kérdések. Nem tudta eldönteni, hogy az ő hibája volt-e, amiért idáig fajult Daniék veszekedése, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy jó döntést hozott, amikor eljött Danival.

A sajgó orrából ítélve nemet mondott volna, de ha visszagondolt arra, Dani mennyire szorongott az elején, Nándi merészkedett igennel válaszolni. Ha más nem, legalább késleltette a verekedésüket.

- Miért érdekel annyira, hogy mi bajom volt Erikkel? - törte meg a csendet Dani.

Nándi felkapta a fejét, és pislogott párat, hogy teljesen eljusson a tudatáig a kérdés.

- Csak... Nem akarom, hogy Eriknek végig kelljen még egyszer azon menni, amit köztetek átélt - mondta halkan Nándi.

Dani megdörzsölte a felkarját, és pár másodpercig némaságba burkolózott, mielőtt megköszörülte a torkát.

- Nekem tetszett Erik - ismerte be halkan Dani. - Még akkor, amikor összejött Grétával.

Nándinak mintha ismét testen kívüli élményben lett volna része. Hallotta, ahogy elhagyja egy aprócska „ó" felkiáltás, de a gondolatai közt épp egy szélvihar söpört végig, megakadályozva, hogy igazán felfoghassa, amit Dani mondott. Csak akkor kezdett benne tudatosulni minden, amikor Dani tovább beszélt:

- Éreztél már úgy, hogy nagyon el tudnál keseredni valami miatt, de nem bírnád elviselni a szomorúságot, ezért inkább dühös leszel? - Dani nem várta meg a válaszát, pedig Nándi egyből rávágta volna, hogy igen. Folyton így érzett az apja mellett. - Ez volt a bajom Erikkel. Elkeserített, hogy soha nem lehet köztünk semmi, mert azzal megbántanám Grétát, szóval inkább haragudni kezdtem Erikre. Mindenért. Azért, hogy összeveszett Grétával, hogy folyton rám szólt mindenért, hogy neki jutott két elfogadó szülő, nekem meg nem... Szóval ne aggódj. Amíg te vagy a barátaid nem vagytok olyanok, mint én, Eriknek jó helye lesz köztetek.

Nándi lehunyt szemmel itta magába a szavakat, de ha tudta volna, hogy azok felforgatják a gyomrát, lehet, inkább befogja a fülét Dani monológjának a közepette. Ha a mai nap valamit megtanult, az az volt, hogy jobban hasonlít Danira, mint azt szeretné. A problémáik, az, ahogyan legszívesebben mindketten megfutamodnának előlük, és most még ez is?

Jobban aggódott, mint eddig, mégsem akart belemerülni a „mi van, ha?" feltevések tengerébe, mert a lehetőség fent állt, hogy a válaszok még ijesztőbbre sikerülnek, mint a kérdések.

- Köszönöm, hogy elmondtad - nyögte ki végül Nándi.

- Én meg köszönöm, hogy eljöttél velem - kutatta Dani Nándi pillantását. - És bocs az orrodért.

Nándi kiengedett egy halk nevetést, hátha az könnyít a mellkasára nehezedő súlyon.

- Nem baj.

- Ilyenkor nem hátra kéne dönteni a fejedet? Meg talán betömhetnéd valamivel az orrlyukadat - javasolta Dani, Nándi pedig, mint tapasztalatlan orrvérző, balga módjára megfogadta a tanácsait.

Nándi hátrébb biccentette a fejét két összegyűrt zsebkendővel az orrában, és lehunyt szemmel tűrte a percek vánszorgását. Egyedül a közeledő lépésekre figyelt fel, de sokkal inkább arra, amikor a zsepiket egyszer csak kikapta valaki az orrlyukából.

- Jesszusom, Nándi, mit csinálsz? - Nándi szeme kipattant Erik hangja hallatán. - Meggugliztad, mit ne csinálj orrvérzés esetén, és figyelmen kívül hagytál mindent, amit ott írtak?

Nándi tekintete hamar megtalálta Erikét. Nehéz is lett volna eltévesztenie, a fiú fölé magasodott, és keze már nyúlt is ki Nándi arca felé, hogy jobbra, majd balra fordítsa, további sérülések után kutatva.

Nándi nem tudta elfojtani a mosolyát. Erik feszült, aggódó hangja pillanatok alatt katonás rendet rakott a háborgó gondolatai között, és a puha ujjai, amelyek megcirógatták Nándi arcát, forróságot hagyva maguk után elrabolták Nándi figyelmét a sajgó orráról.

- Dani mondta, hogy ezt csináljam - szabadkozott Nándi, amikor végre szóhoz jutott.

Erik pillantása Danira szegeződött, és a homlokán a ráncok jelentősen elmélyültek.

- Erről az egészről még később beszélgetünk - figyelmeztette Erik Danit, majd visszafordult Nándi felé.

- Igen, apa - nevetett fel halkan Dani.

Erik néhány másodperc erejéig az égnek emelte a tekintetét, majd Nándi kezéhez nyúlt.

- Jól vagy? - kérdezte finoman, ahogy Nándi kezét az orrához vezette.

Nándinak eszébe sem jutott, hogy válaszolni kéne, annyira belemerült Erik bámulásába. A mellkasában egyre nagyobb meleg kezdett ébredezni, minél tovább nézte: Erik óvatosan igazgatta el Nándi ujjait az orrán, és gyengéden csúsztatta a saját tenyerét Nándi tarkójára, hogy előrébb biccentse a fejét.

Nándi bőrén kellemes bizsergés futott végig minden apró érintés után, de akaratlanul is megharagudott magára, amikor élvezni kezdte. Hiszen mi van, ha egy idő után annyira természetesnek veszi Erik közelségét, hogy ennyivel nem tudja beérni? Mi van, ha feldühíti, hogy sosem lesz ennél köztük több? Mi van, ha nem tud elég hamar változtatni önmagán, és ő is olyanná válik, mint Dani?

- Nándi? - szólította meg Erik, még mielőtt Nándi túl mélyre merülhetett volna a gondolataiban.

- Jól vagyok, persze - eszmélt fel Nándi hevesen bólogatva.

- Jól van. - Erik aggódó ráncait megenyhítette egy halvány mosoly. - Fogd be az orrcimpádat úgy, ahogy mutattam! Mindjárt visszajövök, csak közelebb állok a kocsival, mert messze tudtam leparkolni - mondta Erik, majd oldalra lesett Danira. - Az autóban téged is megnézlek.

Dani biccentett egyet, Erik pedig felegyenesedett. Összeborzolta Nándi haját, majd sietős léptekkel kiment a parkból. Nándi kifújta a levegőjét, de mielőtt lehunyt szemmel átadhatta volna magát a gondolkozásnak, Dani megszólalt:

- Szóval akkor nem tetszik Erik?

Nándi felsóhajtott.

- Miért olyan fontos ez neked? - nézett Danira.

Dani megvonta a vállát, ahogy összetalálkozott a tekintetük.

- Nem fontos, csak gondoltam, szólok. Mert tudom, Erik hogyan néz, amikor semmit sem érez irántad, és rád - biccentett Nándi felé - egyáltalán nem úgy néz.