– Szétválunk, úgy nagyobb az esélye, hogy történik valami – ismertette a tervet Erik.

– Jézusom, de ugye nem egyesével fogunk bemenni? – nyögött fel Ádám, akinek a vonásait már azelőtt eltorzította a megbánás, amiért szellemvadászatra készült, hogy beléptek volna a temetőbe. – Minden horrorfilm így kezdődik!

Nándi elmosolyodott, miközben a kameráját állítgatta. Nem volt egyszerű ellensúlyozni a rossz fényviszonyokat, amit még öt elemlámpa sem tudott igazán feljavítani – bár jobban mondva inkább négy, mert Simon a saját lámpáját az álla alá tolta akárhányszor Ádám ránézett, hogy ráijeszthessen.

– Ádám, te menj Lilivel meg Erikkel, én megyek Simonnal – kapott gyorsan az alkalmon Nándi.

Persze csak azért akart Simonnal menni, hogy megvédje Ádámot a testvére riogatásától – véletlen sem azért, hogy kikérje Simon véleményét Erikről.

A mai délután után nem tudta, mit gondoljon. Szinte még mindig érezte Erik ujjait végigsimítani a bőrén, és látta a laza mosolyát az arcán, miután beszámolt az első csókjáról, akárhogy is próbálta elterelni a figyelmét.

– Jó! – csapta össze a tenyerét Erik izgatottan, majd elindította a telefonján a felvételt. – Mi elmegyünk balra, Nándi, ti meg nézzetek szét jobbra!

Erikék beléptek a temetőbe, és az első kanyarnál el is tűntek a fák és a sírok között. Nándi még hallotta Ádám nyöszörgését, amikor Simonnal ők is elindultak.

– Szükségem van a véleményedre – nyögte ki egyből Nándi, amint távolabb kerültek Erikéktől.

Még a felvételt sem indította el, csak a nyakába akasztotta a kameráját – inkább megkockáztatta, hogy nem kap lencsevégre egy kísértetet, csak ne keletkezzen bizonyíték a mostani beszélgetésükről.

– Végre! – sóhajtott fel Simon. – Igen, szerintem le kéne vágatnod a hajadat.

– Mi? – ráncolta a homlokát Nándi, és igazgatni kezdte a sapka alól kilógó tincseket. Egy ideje tényleg nem volt fodrásznál, de nem gondolta, hogy ennyire vészes a helyzet. – Nem a hajamról van szó! Erikről.

– Ó, hogy úgy... – küldött egy bocsánatkérő mosolyt Nándi felé. – Hallgatlak.

Nándi mély levegőt vett. Hiába ismerte Simont már három éve, még mindig nem szokott hozzá teljesen a markáns véleményeihez. Pedig volt rá lehetősége – akárki tetszett neki, Simon mindig mellette állt, ha reménytelenné vált a helyzet, készen arra, hogy visszafogja őt, mielőtt túl nagyot csalódna. De Nándinak hallania kellett végre egy józan ítéletet, még akkor is, ha az fájdalmasnak ígérkezett.

Ha valakitől, akkor ezt Simontól megkaphatta – leginkább azért, mert a fiú jóval több tapasztalatot szerzett, mint ő. A barátja még hetedikben elmondta a szüleinek, hogy biszexuális, akik nem fogadták túl jól a hírt. Már kilencedikben túl volt az első kapcsolatán, és tizedikben az első csalódásán is, amikor egy heteró fiúba szeretett bele.

– Szóval mit gondolsz, Erik szerinted... Lehet, hogy nem heteró?

Nándi azt nem tervezte elmesélni, amit ma megtudott a barátjáról, hiába kattogott azóta is azon a történeten – az ilyen bizalmas beszélgetésekről nem számol be csak úgy az ember. Folyton visszagondolt Erik szavaira, főleg arra, hogy segíteni akart Botinak, és nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy fiú vagy lány-e, akit megcsókol. Nándi úgy tippelte, ez alapján ötven százalék esélye van annak, hogy Erik nem heteró, és ötven annak, hogy csak nagyon jó barát.

– Hm – hümmögött Simon, és dobolni kezdet az ajkán a mutatóujjával. – Nem is tudom. Ezen még nem nagyon gondolkoztam.

Nándi összevonta a szemöldökét, ahogy lassan letértek a főútról egy kisebb ösvényre. Nándi akaratlanul is a zsebébe rejtette a kezét – a csípős, hideg levegő és a sötét, gallyakkal teli út nem volt a legbarátságosabb párosítás, főleg Simon elemlámpájával, ami időnként villódzás formájában jelezte, hogy hamarosan lemerül.

– Még nem?

Azt hitte, Simon már egy egész listát összeállított az érvekből, amelyek az ellen szólnak, hogy Nándi még inkább megkedvelje Eriket – valójában meg mert volna esküdni, hogy Simon első indoka az lesz, hogy Erik heteró.

– Nem – ingatta Simon a fejét. – És neked sem kéne. Eriknek barátnője van, ezen nem változtat az, hogy heteró-e vagy sem.

Nándi sóhajtott egyet, ahogy körülnézett. Hiába nem volt a közelben Lili, Nándi szinte magán érezte a lány sokatmondó mosolyát, és hallotta a győzködő szavait.

Ezt jobbnak gondolta nem megemlíteni Simonnak, de egyik nap már engedett a kísértésnek, hogy beleélje kicsit magát Lili elméleteibe. A lány hosszasan magyarázott mindenféléről: arról, hogy különösnek találja, hogy Erik sosem mesél Grétáról Nándinak, viszont Nándiról megállás nélkül Grétának – már a lány elmondása szerint. Vagy arról, hogy furcsa, régen mennyi közös kép került ki Erikről és a barátnőjéről, manapság viszont már egyet se töltöttek fel.

El is határozta, hogy rákérdez majd a kapcsolatukra – nem tolakodóan persze, csak valami apróságot, amiből rájöhet, Erik hogyan érez Grétát illetően.

– Oké, de... Ha tippelned kéne, mit mondanál? – erősködött Nándi.

– Nándi – állt meg Simon hirtelen, és szembefordult vele. – Beszéljünk inkább arról, ami igazán fontos, jó? Hogy két napja nem alszol. Ismerlek, ne próbáld meg azzal elterelni a problémáidról a figyelmet, hogy mással foglalkozol.

Nándi felnyögött. Állta egy darabig Simon komoly pillantását, mielőtt lehunyta volna a szemét. A teste egyből kapott az alkalmon, hogy egy elnyomott ásítás formájában jelezze, milyen rosszul is bántak vele az elmúlt napokban.

Nándi attól félt, ez így fog menni, amíg a szülei nem ejtik meg a karácsonyról szóló megbeszélésüket – vagy jobban mondva a veszekedésüket. Nándi anyukája már biztosította róla, hogy otthon maradhat az ünnepekkor, de Nándi ismerte annyira az apját, hogy tudja, ebbe nem fog belemenni – ha egyszer elhatároz valamit, akkor az úgy is lesz.

– Ma már fogok aludni – ígérte. – Így jó lesz, hogy átjöttetek.

Nándi becsületére legyen mondva, megpróbálkozott az alvással, mindössze nem jött össze. Vagy álmatlanul forgolódott az ágyában, leizzadva a gondolattól, hogy sosem lesz képes előbújni az apjának, vagy végre elaludt, majd óránként rémálmokból ébredt fel, és azon kezdett agyalni, hogy mi lesz, ha megbirkózik a vallomással – gondolhatta volna, hogy el se tudja képzelni az apja reakcióját, de az álmai gondoskodtak arról, hogy éljen pár változat a fejében.

– Remélem – veregette meg Simon Nándi vállát. – És ne idegeskedj az apád miatt. Anyukád nem véletlenül ügyvéd, úgyis elintézi, hogy ne kelljen menned!

Nándi megengedett magának egy apró mosolyt, de a mellkasában lévő feszültség nem engedett.

– Persze, tudom – bólogatott, ahogy tovább sétáltak. – Lehet, hogy ezt elintézi, de mi lesz a többi alkalommal? Egyszer muszáj lesz elmondanom apámnak, hogy meleg vagyok.

Simon sóhajtott egyet, ahogy felkapott egy vastag botot az út széléről, és arra támaszkodva lépkedett tovább. Nándi nehezen tartotta vissza a nevetését – Simon direkt csinálta, ha tanácsot adott, mindig talált egy módot arra, hogy úgy nézhessen ki, mint egy bölcs öregember.

– Előbb-utóbb majd eljön az a pillanat, amikor a félelmednél fontosabb lesz az, hogy önmagad lehess – vont vállat. – Amikor már nem akarod rejtegetni vagy letagadni, mert tudod, hogy bárhogy is fog reagálni, képes leszel kezelni. Hisz nálunk meg az anyukádnál is eljött ez az alkalom.

– De az más! – rázta meg a fejét Nándi. – Rólatok mind tudtam, hogy elfogadóak vagytok.

Simon újra vállat vont, és ahogy még a hátát is begörbítette járás közben, még inkább felvéve az öregemberes pózt, Nándi tudta, hogy nem számíthat több győzködésre – sőt, még jobb is, hogy megúszta anélkül, hogy Simon elmondta volna: ezt most még nem értheti, de higgye el, nemsokára meg fogja.

– De egyébként értem, amiről beszélsz – váltott lágyabb hangnemre Nándi, szavak nélkül is köszönetet mondva a vigasztalásért. – Ma... Elmondtam Eriknek, hogy meleg vagyok. Jó, igazából azt mondtam, hogy nem vagyok heteró... Pontosabban megemlítettem Alex Turnert, és...

Nándi zavarodott magyarázatát Simon jókedvű nevetése szakította félbe. A hangja éppen hogy visszaverődhetett volna a sírokról, hogy visszahang formájában újra és újra felcsendüljön, az egyre erősödő szél máris elnyelte – ha a szellemek nem is kergetik majd haza Nándiékat, a hideg egészen biztosan megteszi.

– Erik még nem tudja, mit szabadítottál rá ezzel. Csak óvatosan az Alex Turner-es videókkal, jó? Nem akarod rögtön sokkolni vele őt – figyelmeztette Simon.

Nándi sértődötten felhúzta az orrát, de alig bírta elfojtani a vigyorát.

– Mert talán titeket sokkoltalak vele? Túl sok? Szerinted nem néz ki jól? Mondd a szemembe, ha így gondolod! Ha egyáltalán mered! – emelte fel fenyegetően a mutatóujját, de Simon csak tovább nevetett.

– Na, igen, ezzel nem akarod rögtön sokkolni őt – mutatott végig Simon Nándin. – És hogy fogadta egyébként?

Nándi elmosolyodva leeresztette a mutatóujját. Összébb húzta a vállát, de most nem azért, hogy amennyire csak lehet, elrejtse magát, hanem hogy megpróbálja magába zárni azt a kellemes meleget, ami végigvágtatott rajta, ha visszagondolt az élményre.

Megkönnyebbült, hogy ezen is túlesett, de ami a vallomását követte, még szélesebb mosolyt varázsolt az arcára. Tetszett neki, hogy meglepte Eriket, és hogy nem az okozta a nagy meglepetést, hogy előbújt.

– Jól – bólogatott Nándi. – És megmutattam a tetoválásomat is. Nagyon tetszett neki!

– Aaa – vigyorgott Simon. – Vigyázz, mert lenyúlom Eriket a végén. És ezt veheted fenyegetésnek!

Nándi felnevetett. Éppen válaszolt volna, amikor Ádám valahonnan a közelből felkiáltott. Erik és Lili hangja sem késlekedett sokat, hogy betöltse az egész temetőt, de Nándi még így sem tudta kivenni a szavaikat.

Simon megemelte az egyik szemöldökét, amint összenéztek. Nándiból kicsalt egy sóhajt a gondolat, hogy mi okozhatja a nagy rémültséget – ha tippelnie kellett volna, azt mondja, Ádám belesétált egy pókhálóba –, de ennek ellenére is biccentett egyet, hogy induljanak.

Nem kellett sokat gyalogolniuk, hogy rátaláljanak Liliékre. A virágbolt mellett toporogtak egy kupacban, mind Erik telefonja fölé hajoltak, de egyikőjük sem tudott egy helyben megállni.

– Próbáljátok felébreszteni a halottakat a kiabálással, vagy mi a terv? – érdeklődött Simon, amikor odaértek melléjük.

– Ádámot megdobta valaki egy kaviccsal, most nézzük vissza, hogy látszik-e a felvételen – újságolta el Lili, ahogy izgatottan a füle mögé tűrt pár fekete tincset.

Nándi felhorkantott, mire a barátai egytől egyig felkapták a fejüket. Hirtelen szóhoz sem jutott a felvont szemöldökök sokaságától, amivel szembe kellett néznie, pedig legszívesebben azt kérdezte volna: ennyire hülyének néztek?

De végül nem szólt semmit, csak közelebb lépett Simonnal együtt Erikhez, hogy ők is láthassák a felvételt.

– Nem dobott meg valaki téged is a múltkor? – kérdezte Simon oldalra pillantva Nándira.

– De, nagyon érdekes, hogy azóta sem fejlődtek a szellemek kreativitásban – mormolta Nándi.

– Azt akarod mondani, hogy csak kitaláltam? – kapta fel a fejét Ádám.

Nándi válaszul hallgatott, amivel szépen lassan újra kicsalta a többiek figyelmét – mindenkiét, kivéve Erikét. Ádám rosszallóan a fejét ingatta, amiért Nándi nem hisz neki, Lili halkan motyogva bizonygatta, hogy ő is látta, amint megtörtént, Simon pedig ide-oda pillantgatott, mintha próbálná eldönteni, kinek van igaza.

– Ne vegyétek magatokra – szólalt meg végül Erik, ahogy lassan ő is felnézett. – Nándi akkor sem hinne a szellemekben, ha egészen hazáig vonszolná őt egy.

Erik ajka lassan felfelé görbült. Nándi remélte, Simon még időben megrázza őt a vállánál fogva, mielőtt elhatalmasodhatna rajta az érzés, ami a mai nap során már másodjára környékezte meg őt.

Gyomra görcsbe rándult, elég kellemesen ahhoz, hogy ne akarja elkapni a tekintetét Erikről, viszont elég nyomást helyezve rá ahhoz, hogy úgy érezze, a görcs csak akkor enyhül, ha közelebb lép. Ha visszamosolyog. Ha belemegy a szóváltásukba. Ha Erik szájára pillant.

De Simon épp a többiekkel viccelődött azon, hogy Nándit semmi sem győzné meg, így nem állította meg senki. Tett egy lépést Erik felé, és aprón felszegte az állát.

– Szóval? Látszik valami a videón?

Erik felmutatta a telefonját, és elindította a videót. Pár képkockán át a sírokon kívül nem látszott semmi, majd egy kavics tagadhatatlanul felbukkant a színen. Az egyik sír felől érkezett, azt már nem sikerült felvenni, pontosan honnan – vagy kitől – de Nándi meg sem próbálkozhatott a kedvenc „biztosan csak a szél volt" magyarázatával.

Nándi elégedetlenül csettintett a nyelvével, ahogy Erik elvigyorodott. Ezt a kört talán Erik nyerte, de Nándi ígéretképp már össze is fonta mellkasa előtt a karját, miszerint ennyivel még nem zárták le az ügyet.

– Visszamehetnénk oda – ajánlotta Erik oldalra pillantva Liliékre. – Hátha most többet fel tudunk venni.

Hirtelen Lili, Ádám és Simon valami nagyon érdekes dolgot kezdtek kutatni, össze-vissza pillantgatva, a lehető legtávolabbról elkerülve Erik tekintetét.

– Áh, izé, én már eléggé fázom – mentegetőzött Ádám. – Most kihagynám.

– Valakinek itt kell maradnia, hogy vigyázzon Ádámra – tette fel védekezően a kezét Simon.

– És Simonra is figyelni kell valakinek, mielőtt elkezdi ijesztgetni Ádámot – érkezett meg hamarosan Lili kifogása is.

Nándi majdnem felnevetett, majd visszanézett Erikre. Ezúttal Erik tett felé egy lépést.

– Akkor ketten maradtunk? – billentette oldalra a fejét Erik. – Hacsak nem félsz.

Nándi nyelt egyet, amint figyelte, ahogy Erik pillantása végigsiklik rajta. Ennél jobban még sosem örült a hidegnek, amiért nem csak, hogy ráfoghatta volna az egyre csak vörösödő fülét és arcát, de a gondolatai megtisztításán is dolgozott. Erik száját el kellett felejtenie, ha nem akart továbbra is némán ácsorogni.

– Inkább az a kérdés – köszörülte meg végre a torkát –, hogy te vissza mersz-e menni.

Erik válaszul csak mosolygott, és felkapcsolta a telefonján az elemlámpát. Nagy léptekkel eltűnt a sírok között, Nándi pedig mély levegőt véve követte, de előbb még hátrafordult Liliékhez, hogy intsen nekik elköszönésképp.

– Ne hagyd, hogy Eriket megszállja egy démon! – integetett vissza Ádám.

– És mi van velem? – ingatta a fejét hitetlenkedve Nándi, majd bevetette magát a temető sűrűjébe, mielőtt bármelyik barátja biztosíthatta volna róla, hogy az ő testébe egy démon se akar beköltözni.

Nándi lassan beérte Eriket. Megállt a fiú mellett, aki bőszen kereste, hogy melyik sírnál kell lefordulniuk a kis útig, ahol az előbb még Ádámékkal sétált.

Nándi mély levegőt véve körbefordult párszor. Legszívesebben végigszagolta volna a sálját, a kabátját, és Eriktől is ugyanezt kérte volna, hogy rájöhessen, honnan jön az a citrusos illat, ami megcsapta. A sírokon lévő virágokra csak nem foghatta: egyik sem áraszthatott magából ehhez hasonló aromát, és a nagy részük már egyébként is elszáradt.

– Nektek sikerült amúgy felvenni valamit? – kérdezte Erik Nándi kamerája felé intve.

Nándi hirtelen észbekapott, levette a nyakába akasztott fényképezőgépet, és kis babrálás után elindította a felvételt.

– Nem vettem még fel semmit – vallotta be Nándi. A mai délután úgy döntött, hogy amikor csak tud, őszinte lesz Erikkel. – Simonnal beszélgettünk egy kicsit az apámról, és azt inkább nem akartam megörökíteni.

Erik megértően biccentett egyet, ahogy újból sétálni kezdett.

– De fura, hogy ezt így mondod. Mi is beszélgettünk Grétáról – mesélte Erik jóval felszabadultabban, mint Nándi.

– Ez kicsit úgy hangzott, mintha valami baj lenne vele – puhatolózott Nándi.

Erik megvonta a vállát, és óvatosan átlépett néhány földön heverő ágat, míg Nándi azzal szórakoztatta magát, hogy menet közben rugdosta őket. Eriket látva hirtelen ő is átlépte a következő útjába kerülő gallyat, Erik pedig, bár elfordította a fejét, de Nándi észrevette, hogy mosolyog.

El is határozta, hogy többet nem rugdosódik.

– Nemrég összevesztünk, de már kezdünk békülgetni – válaszolt Erik a hajába túrva. Nándi figyelmét nem kerülte el, milyen szorosan markolja a fiú a tincseit. – Gondolom. De nem is erről beszélgettünk, csak Liliék kérdeztek róla.

Könyörgöm, ne olyan kérdéseik legyenek, mint: nem gondolkoztál még azon, hogy le kéne cserélni a barátnődet a szomszédodra? – mantrázta magában Nándi.

– Ó – nyögte ki nagy nehezen. – Remélem, nem faggattak ki túlságosan.

– Nem – ingatta meg a fejét Erik felnevetve. – Féltesz talán tőlük?

Nándi arcára széles mosoly kúszott, ahogy oldalra lesett Erikre.

– Beárulsz nekik, ha azt mondom, hogy igen?

Erik válasz helyett csak vigyorogva úgy tett, mintha becipzározná a száját, majd megállt Nándival szemben.

– És miért féltesz?

Nándi vett egy mély levegőt. Pillantása végigfutott Erik kíváncsi vonásain, aztán csak bizonytalanul megvonta a vállát. Azt mégsem válaszolhatta, hogy fél, valahogy kiderül, hogy tetszik neki Erik.

– Csak nem akarom, hogy mégse kedveld őket, vagy bármi – vakarászta meg a tarkóját. – Nem tudom jól elmagyarázni. De te nem félnél bemutatni a barátaidnak?

Erikből kiszakadt egy halk nevetés, de a szeme körül már sehol sem voltak a nevetőráncok.

– Először is ne aggódj, mert nagyon bírom őket. És valószínűleg sosem mutatnálak be a barátaimnak – kezdett el újra sétálni a sírok között. Nándi nem is tudta, hirtelen mire figyeljen: a furcsa tónusra, amivel Erik a barátait emlegette, vagy arra, hogy a szomszédja ezúttal eltaposta az útjába kerülő ágakat, nem lépte át őket. – Mármint nem miattad, hanem miattuk. Még abban sem vagyok biztos, hogy én jóban akarok velük lenni.

Nándi szemöldöke összeszaladt.

– Miért?

– Nem jövünk ki annyira jól – túrt ismét a hajába Erik. – Ott van például Dani, Gréta egyik osztálytársa. Szerintem fizikai fájdalmat okoz neki, hogy ne tegyen valami homofób megjegyzést, amikor csak lehetősége van rá. Már elég sokszor összevesztünk emiatt.

Nándi megtorpant. Pislognia kellett párat, hogy az agya meggyőződjön róla, nem egy álom része, amit az előbb hallott. Pedig gondolhatott volna előbb is arra, hogy Dani és Erik ismerik egymást – a folyosón Danit folyton Grétával lehetett látni, de Nándiban mégsem merült fel, hogy Erikkel is jóban van.

– Dani? Mármint Borbély Dani? – kérdezte Nándi, mikor Erik is megállt, hogy hátralessen rá.

– Igen. Ismered?

– Ti barátok vagytok? – kerülte ki a kérdést.

– Az túlzás – húzta össze a szemöldökét Erik. – Inkább megtűrjük egymást. Miért?

Nándi már nyitotta a száját, hogy elmondja, ezt Simon előtt inkább ne emlegesse, de mielőtt megtehette volna, egy kavics csapódott a vállának. Nándi oldalra kapta a fejét, készen arra, hogy megpillantsa a barátait, amint ismét próbálnak rájuk ijeszteni.

Simon neonzöld sapkája, Lili világosbarna kabátja és Ádám összevissza álló szőke haja viszont sehol sem akart felbukkanni, Nándi akármerre fordult, csak sötétséget talált maga körül.

– Ezt te is láttad? – nézett vissza Erikre.

Erik hevesen bólogatott, miközben leállította a felvételt a telefonján. Másodpercekkel később már elő is kereste azt a videót, amiben Ádámot dobták meg, és Nándi mellé lépve nézni kezdte.

– Itt dobták meg Ádámot is – állapította meg nemsokára.

Nándi ismét szétnézett. Eriknek igaza volt: ugyanazok a sírok voltak körülöttük, amelyek a videóban is megjelentek.

– Biztos, hogy csak Simonék szórakoznak – vetette be Nándi a reménytelen kifogást.

Erik szuszogott egyet, majd felkapcsolta a telefonján az elemlámpát, és tett egy lépést a sírok felé.

– Beljebb megyek körülnézni.

Nándi az égnek emelte a tekintetét. Ennek az embernek nincs félelemérzete? – bosszankodott magában, ahogy belesett a sötét útra. A szél mostanra jobban tépte a fákat, mint az este folyamán bármikor, a citrusos illat csak nem akart megszűnni, és az elemlámpájuk fénye mindössze néhány métert tett előttük láthatóvá, utána teljes sötétségbe borult minden. Az égvilágon semmi nem üzente azt, hogy beljebb kéne menniük körülnézni.

Nándi elkapta Erik karját, mielőtt a fiú eltűnhetett volna a nyughelyek sűrűjében. Remélte, a kezére szoruló ujjai elmondják azt, amit szavakkal nem tudott kifejezni: hisz, vagy nem hisz a szellemekben, akkor sem akarja, hogy Erik úgy felszívódjon, mint a múltkor tette.

– Nem lesz baj – mosolyodott el Erik biztatóan. – Jössz te is?

Nándi sóhajtott egyet, és miután úgy ítélte, jobb Erikkel együtt meghalni, mint itt ácsorogni egyedül, követte a barátját a sírok közötti keskeny ösvényen.

Egy darabig szótlanul lépkedtek. Amíg Erik alaposan körülnézett mindenhol, addig Nándi a körülményekhez mérten a lehető legjobban próbált mindent videóra venni, aztán lelassított egy sír mellett.

Először a földön lévő sok kavics hívta fel a figyelmét rá. A nyughely szépen rendben volt tartva, körbeültetve növényekkel, amelyeknek a földjét apró kövek fedték – Nándi nem volt nagy kavicsszakértő, de annyit ő is meg tudott mondani, hogy hasonló kis kövekkel dobálták meg őket is.

Aztán a síron lévő név gondoskodott arról, hogy ne sétáljon olyan gyorsan tovább. Elég ismerősen csengett ahhoz, hogy a halántékát dörzsölve keressen utána az emlékei között, és elég hamar rájött, hogy jelenleg bárkihez szívesebben párosította volna ezt a nevet.

– Na, mi az? – lépett mellé Erik. – Találtál valamit?

Nándi kifújta a levegőjét, amint a kavicsok felé bökött. Figyelte egy darabig, ahogy Erik leguggolva megvizsgálja a kis köveket, majd megköszörülte a torkát, hogy összeszedje magát.

– Én... Szóval, én most nem szívatlak, tudod, mennyire hiszek ebben az egészben, de... Tudod, kinek a sírjánál vagyunk?

Erik összevonta a szemöldökét, ahogy felpillantott.

– Kiénél?

– Ez – vakarászta meg Nándi a tarkóját – a házatok előző lakójának a sírja.