– Mikor utasította el Szerbia az ultimátumot? – pillantott fel Simon a füzetéből.

Nándi erősen kutatott a dátum után a fejében, ahogy elnyúlt a kanapén. Erik múltkor jól szórakozott, amikor elmondta neki, hogy van egy elmepalotája, és még hogy nevetett volna, ha beszámol arról is, hol tartja a történelem órán tanultakat.

Úgy ötödik osztály elején rájött, mennyivel jobban meg tud jegyezni dolgokat úgy, ha vizualizálja őket maga előtt. Elképzelte, hogy a szobájának a falára vannak festve az információk, és elég rápillantania, ha tudni akarja a választ. Kezdetben még fel is ragasztotta a falra a jegyzeteit segítségképp, de aztán terjeszkedni kezdett. Már azt képzelte el, hogy az ágyneműjén képletek és vegyjelek vannak, hogy a könyvespolcán a könyvek gerincén mássalhangzó törvények futnak végig, és hogy a kaktusza tele van definíciókkal.

De akárhogy is próbálkozott, bárhova helyezte el az évszámokat, azok nem voltak ott, ha keresni kezdte őket. Szóval feladta a próbálkozást, és képzeletben inkább besöpörte őket az ágya alá, és néha, ha szerencséje volt – nem úgy, mint a múltkori dolgozatnál –, egy-egy információmorzsa előkúszott.

– Hmm... – szorította le erősen a szemét, gondolatban az ágya mellett guggolt, és imádkozott, hogy a dátum megmutassa magát. – Ezer...

– Még adj hozzá kilencszáztizennégyet – ingatta a fejét mosolyogva Simon, és ledobta a füzetét a dohányzóasztalra.

– Hé, arról volt szó, hogy ma meg sem említjük a matekot – eszmélt fel Ádám is a kanapé mellett lévő fotelből.

– Még folytattam volna az évszámot – mormogta Nándi elégedetlenül. – 1914. július!

A július valahogy rögzült. Nem tudta, hogyan, de semmi köze nem lehetett ahhoz, hogy Erik júliusban született.

– Napra pontosan, Nagyláb! – tolta arrébb Lili a lábát, hogy ne kelljen a karfán kuporognia.

– Eszembe fog jutni, csak kell egy kis idő – kezdte el masszírozni a halántékát. – Addig húzzunk!

Ennek már a barátai is jobban örültek, mint a tanulásnak. Kilencedik óta minden évben december elsején húztak egy kupacból neveket, és aztán adtak maguknak rá egy hónapot, hogy ajándékot vegyenek a választottjuknak. Szokás szerint most is Nándiéknál vezényelték ezt le, mivel Lili szülei alig engedtek át valakit, és Ádám meg Simon otthonában mindig túl nagy volt a felfordulás, mert a szüleik otthonról dolgoztak.

– Majd én megcsinálom a cetliket – tépett ki a saját füzetéből egy lapot Lili, és nekikezdett gyöngybetűkkel papírra vetni a nevüket.

Legalább a cédulák szépre sikerültek, ha már ők maguk nem voltak formában. Ádám kialvatlan szemei alatt sötét karikák húzódtak, mint mindig, ha dolgozat volt a láthatáron, és nem is ügyködött túl sokat azon, hogy ne úgy nézzen ki, mint aki kezdi megbánni, hogy a fizika faktot választotta: szőkésbarna haját szanaszét túrta, és a borosta, amit Simon úgy irigyelt, kezdett megkomolyodni.

Lili az előző napi röplabda meccséből regenerálódott, de még így is ő volt négyük közül a legfényesebben. Simon megfázott, és a matek tanárát hibáztatta érte, amiért levetette vele órán a sapkáját, majd ablakot nyitott, kitéve a kopasz fejét a hidegnek. Nándi szerint inkább az lehetett a betegségének az oka, hogy még mindig nem vette elő a téli kabátját, és pulcsiban mászkált mindenhova, de inkább meg sem szólalt azután, hogy neki a történelemmel kellett harcot vívnia a saját hibája miatt.

– Akkor vissza lehet dobni a nevet, ha azt húztam, akit tavaly is? – ült feljebb Ádám, és elvigyorodott. – Már bocs, Nándi, de így a harmadik évre kifogytam neked az ötletekből!

Nándi felnevetett. Ádám kilencedikben még kitett magáért, ő vette meg Nándinak a szivárványos zászlóját pár más apróság mellett, de a tavalyi évben már csak egy „a világ legokésabb barátja" feliratú bögrére futotta. Azért ezt is értékelte, minden reggel ebből itta a teáját.

– Semmiképpen sem – hajtotta össze Simon a cetliket, miután Lili letette őket az üvegasztalra. – Ki nem hagynám a lehetőséget, hogy újra téged húzzalak, és hajszínezőt vegyek neked!

Ádám gondterhelten kifújta a levegőjét, amint feljött a tavalyi ajándékozás emléke. Már a legelején meghozták azt a szabályt, hogy mindenképpen használni kell, amit a másiktól kaptál, és az első évben ez nem is okozott sok fejfájást, egyértelműnek tűnt, hogy nem pazarolják el az ajándékot. A második évben azonban kreatívabbak lettek, és Ádám nem úszta meg, hogy néhány hétig kék legyen a haja.

– Csak akkor dobd vissza a cetlit, ha magadat húztad! – adta ki az instrukciókat Lili, majd mielőtt választhatott volna a lapok közül, megszólalt a csengő.

Nándi felült, de végül nem mozdult, mert hallotta, hogy az anyukája már úton van a konyhából, hogy ajtót nyisson. Ádám még vitatkozott egy kicsit Lilivel a szabályokon, amíg Nándi hallgatózott – és imádkozott, hogy ne az apja állítson be –, aztán amikor felhangzott az ajtó csukódásának a hangja, újra a barátaira fordította a figyelmét.

– Na, ki kezdi? – hajolt az asztalhoz ő is.

– Nándi, Erik van itt – kiabált az anyukája, de mire a figyelmeztetése megérkezett, addigra Erik is felbukkant a nappaliajtóban.

Emlékeztető magamnak: ezután mindig állj készen arra, hogy Erik bármikor betoppanhat, és soha ne kockáztasd meg, hogy pizsamában legyél – véste az eszébe újra, ezen a héten már harmadszor. Erik benézett hozzá párszor a héten, a lehető legszokatlanabb dolgokért – bár Nándi párszor megkérdezte magától, hogy mi lenne Eriktől a megszokott, ha azt mondja, sikerült megidéznie egy démont, és azonnal videóra kell venniük? A szomszédja áthozott néhány könyvet, amiről úgy gondolta, segíthet Nándinak a tanulásban, megkérdezte, Nándi is látta-e, hogy villództak a szobájában a fények, és egyszer csak megállt hazafelé jövet, hogy beköszönjön, és megtudja, Nándi tud-e sakkozni.

– Sziasztok! – mosolygott rájuk Erik.

Újabb emlékeztető: csak szokd meg, hogy Erik akármikor felbukkan, nem fog meggyőzni arról, hogy ő is emberből van, és nézhet ki rosszul.

Nándi pár másodpercig nézte Erik hidegtől kipirult arcát, mielőtt szóra tudta volna bírni magát:

– Szia! – kelt fel a kanapéról, és egy pillanatnyi csend után a barátai felé intett. – Lili, Ádám, Simon, ő Erik, a szomszédom... – Lili, Ádám és Simon kedvesen mosolyogva eljátszották, hogy most hallják Nándi szájából először Erik nevét. – És Erik, ők itt a barátaim... Ádám az, aki úgy néz ki, mint egy mosómedve, és Simon, aki meg úgy, mintha egy Neo Citran reklám forgatására készülne.

– Á, látom, nem csak én kapok a jó kis beszólásaidból – vigyorgott rá Erik, majd Liliékre nézett. – Bocsánat, hogy megzavartalak titeket, csak egy percig maradok.

– Jó tanács: csak hívd Nándornak, és visszavesz egy kicsit – javasolta Simon, ahogy a kanapé felé intett. – Nem zavarsz, örülünk, ha megmentesz minket attól, hogy nekünk kelljen kikérdezni Nándit töriből!

Nándi mindig is sejtette, hogy a karma vissza fog ütni, amiért a beszélgetései kilencven százaléka abból áll, hogy – puszta szeretetből – piszkálja a barátait, de arra sosem mert gondolni, hogy pont így áll majd bosszút.

Félve Erikre lesett, aki megemelte az egyik szemöldökét.

– Töri? Nem hétfőn írtál dolgozatot?

– Már a javítódolgozatra tanulok... – ismerte be megvakarászva a tarkóját.

– Na de Nándor! – élt vissza azonnal Erik az újonnan szerzett fegyverével, és felnevetett. – És mi van az elmepalotáddal?

– Nem mondta? Minden törivel kapcsolatos dolgot az ágya alatt tart – csatlakozott be Lili is.

Nándi nevetve megrázta a fejét, és ő is intett Eriknek, hogy üljön le.

– Most már le lehet állni! Mindenkinek vannak gyenge pontjai, nem kell bántani!

– Bocsi, ez már csak ilyen, a leggyorsabb módja annak, hogy a barátaiddal megkedveljük egymást, ha rólad beszélünk! – mosolygott Erik, de nem mozdult, még a kabátjából sem bújt ki, Nándi hiába nyúlt érte. – Tényleg nem maradok sokáig, csak meg akartam kérdezni, hogy átküldenéd-e a múltkori felvételt.

Nándi azonnal elvesztette az irányítást a gondolatai felett. Egyik pillanatban még azon gondolkozott, hogyan fogja leállítani Simonékat, mielőtt igazán kínos történeteket kezdenek mesélni róla, aztán pedig már azt se tudta az agya, mire koncentráljon: arra, hogy kezdhet magyarázkodni a többieknek, akik nem tudták, hogy videóra vették a szellemidézésüket, de még azt sem, hogy szellemet idéztek, vagy arra, hogy Erik ismét valami olyasmiért nézett be hozzájuk, amit üzenetben is megkérdezhetett volna tőle?

Lili egyik nap levezette neki, miért különös Erik viselkedése, de Nándi minden indokra talált valami kifogást. Hisz tudta, hogy milyen rossz néha náluk az internet, és arra is rájött, Erik mi mindent megtesz, hogy halogassa a tanulást, sosem hitt abban, hogy tényleg azért állna meg náluk ennyiszer, mert látni akarná őt.

Mégis, minden kételye ellenére jelenleg nem tudott semmi másra gondolni. Lilire pillantott, aki egyből visszanézett rá, mintha neki is pont itt járnának a gondolatai. A lány ajka halvány mosolyra húzódott, és aprón megvonta a vállát, de mielőtt Nándi jobban elgondolkozhatott volna ezen, Ádám megköszörülte a torkát.

– Nándi belevitt a filmezős mániájába? – mosolyodott el.

Erik egy pillanatra oldalra lesett rá, ami alatt Nándi próbálta telepatikusan a tudtára adni, hogy nem azért nem számolt be a múlt pénteki programjukról a barátainak, mert szégyellte volna. Erik visszanézett Ádámra, és amikor felbukkant egy mosoly az arcán, Nándi valamennyivel nyugodtabb lett. Talán nem is gondolt erre – vagy ami még jobb, Nándi képes a telepátiára.

– Nem, éppen fordítva volt – ingatta meg a fejét. – Megkértem, hogy segítsen felvenni a paranormális jelenségeket a házunkban.

– Paranormális jelenségek? Nándi, miért nem meséltél erről? – csettintett elégedetlenül a nyelvével Ádám.

– Ne mesélj neki semmit, a legbarátságosabb szellemes sztori után is álmatlan éjszakái lesznek – figyelmeztette Nándi Eriket.

Erik elvigyorodott, és védekezően feltette a mindkét kezét, amikor Ádám lebiggyesztette az alsó ajkát, és elővette a legszebb pillantását. Az öccsével ellentétben ő jó volt a kiskutya tekintet megformálásában. Simon a világoskék szemével és a szemöldökét kettészelő heggel sosem tudta eléggé lebiggyeszteni az ajkát ahhoz, hogy igazán kedves pillantása legyen, de Ádámnak a szeme körüli szeplőkkel és a mosolygödrével próbálkoznia sem kellett.

– Csak azt mondd el, hogy sikerült-e felvennetek valamit! – ajánlott kompromisszumot.

– Egyszer elaludt egy gyertya – billentette oldalra a fejét Erik.

– Az csak a szél miatt volt – legyintett Nándi.

– És talán megmozdult az ajtóm! Még nem tudtam megnézni a felvételt, de remélem, azon látszik majd.

Ádám bólintott párat, majd amint hátradőlt a fotelében, Simon előrehajolt, és átvette a szót:

– Megnézhetjük mi is a videót?

Na, már csak az hiányozna – vetette el máris magában Nándi az ötletet. Ő belenézett már, és magában jól szórakozott rajta, de el sem tudta képzelni, hogy ezt a barátai elé tárja. Túlságosan jól ismerték, minden egyes jelét észrevették volna a zavarának, amit nem szívesen mutogatott a nagyvilágnak, és egyébként is, szégyellt volna lejátszani egy olyan videót, aminek a készítéséről be sem számolt nekik.

Nem teljesen tudta, miért nem mesélt erről. Talán meg akarta tartani az élményt magának egy kicsit, mielőtt a többiek elmondhatták volna a véleményüket – főképp Simon reakcióját akarta késleltetni. Lilivel már eddig is sokat beszélt Erikről, Ádám diplomatikus válaszaitól nem tartott, de tudta, hogy Simon visszarántaná a valóságba abból a világból, amit Erik teremtett számára az üzeneteivel, az ötleteivel és a váratlan látogatásaival.

– Felőlem nyugodtan – vont vállat mosolyogva Erik, majd ránézett. – Nándi?

Nándi végigpillantott a barátain. Az egyik része nem győzte szajkózni, hogy ez a legrosszabb, amit ezzel a videóval kezdhet, a másik viszont meggyőzte róla, hogy talán szüksége lehet erre. Jobb minél hamarabb hagyni Simonnak, hogy észhez térítse őt, mert minél tovább halogatja, annál rosszabb lesz ráeszmélni, hogy a fiúnak igaza van.

– Persze – egyezett bele kifújva a levegőjét. – Majd akkor átküldöm mindenkinek.

– Ne! – mondta hirtelen Lili, és ráhúzta a kézfejére a pulcsijának az ujját, mint mindig, amikor elő készült adni egy ötletét. – Nézzük együtt! Úgy sokkal izgalmasabb.

Nándi Erikre sandított, aki végigfuttatta az ujjait a haján, majd pár másodperc gondolkozás után rábólintott.

– Legyen! A számtani sorozatok várhatnak még egy kicsit.

– Fúj, matek – nyögött elégedetlenül Ádám, mire a többiek felnevettek, Nándi pedig elindult az emeletre, hogy lehozza a laptopját.

Ha Eriket nem is féltette otthagyni a többiekkel, a jóhírét igen, így igyekezett gyorsan összeszedni mindent a szobájából. Szerencséjére, amikor visszaért, egyik barátja sem tartott összefoglalót a tizenhét évének legkínosabb pillanatairól, helyette Eriket hallgatták, aki végre beadta a derekát, és leült a kanapéra, kabátját szépen összehajtva a háttámlára terítve.

Nándi letette a dohányzóasztalra a laptopját, és ügyködni kezdett a gép és a tévé összecsatlakoztatásával, amíg Erik láthatólag elérte, hogy Nándi összes barátja beleszeressen.

Értem én az érzést – szórakozott jól magában, amint végignézett a többieken. Simon érdeklődve hajolt előre, és bólogatott, miközben Erik beszélt, de az ajkai egy pillanatra sem nyíltak el, nem úgy tűnt, mint aki félbe akarná szakítani a fiút, hogy hozzáfűzzön valamit – ami ritkán fordult elő, ha valaki, akkor Simon tanárai erről tanúskodhattak volna. Ádám, mint aki estimeséhez készült be, az ölébe húzott egy párnát, és azt ölelve hallgatta, Lili pedig le sem tudta vakarni az arcáról a mosolyt.

– Nem azért akartam persze felvenni a paranormális jelenségeket, mert annyira hinnék a szellemekben – könyökölt a térdére Erik, és úgy magyarázott tovább. – Ha léteznének, már valószínűleg halott lennék az alapján, ahogy a múltkori szellemidézés zajlott.

– Miért akartad akkor felvenni? – kérdezte Ádám.

Nándi felpillantott Erikre, aki megakadt egy pillanatra. Elgondolkozva oldalra húzta a száját, majd végül csak vállat vont.

– Izgalmasnak tűnt, azt hiszem – mosolyodott el. – Kissé nyomasztó volt itt, mióta ideköltöztünk, elég messze élek most már a barátaimtól meg a barátnőmtől, és kevesebb programot csinálunk. Ki akartam szakadni már abból, hogy csak suliba járok, aztán haza, tanulás...

Erik hirtelen abbahagyta a mesélést, összenézett Nándival, és a laptop felé biccentett, ahol már meg volt nyitva a videó.

– Na, nézhetjük? – kérdezte.

Ilyen éles témaváltást! Nándi pislogott párat, hogy megeméssze az előbb elhangzottakat. Nem is igazán azt, amiről szó volt – hanem ahogy szó volt róla. Ezelőtt még senkivel nem találkozott, aki ilyen könnyedén elmondta volna, ha elege van valamiből. Elég volt, ha csak magából indult ki: megszokta a mély sóhajait, vagy a panaszkodó hangnemét, de hogy valaki ilyen fesztelenül beszámoljon arról, amit a háta közepére se kíván?

És a hatás, amit kiváltott! A barátai megértően bólogattak, egyikükön se látszott zavar, amiért Erik ilyen könnyen megnyílt pár perc ismeretség után, és nem is tűnt úgy, hogy tehernek éreznék, hogy tudnak a problémájáról.

– Képzelem, milyen nyomasztó volt, amikor rájöttél, hogy Nándi a szomszédod – törte meg vigyorogva a csendet Simon, de azért kinyúlt Nándi felé, és megpaskolta a vállát.

Nándi megforgatta a szemét, de Erikkel együtt felnevetett.

– Hát, először azt hittem, hogy be akar törni hozzánk... – billentette oldalra a fejét Erik.

– Na, ebből elég! – fújta ki a levegőjét Nándi mosolyogva, és a kanapé felé intett. – Mindenki üljön le, tegye el a beszólásait egy másik napra, és értékeljétek a vendégszeretetemet!

Ádám és Simon áttelepedtek a fotelekből a kanapéra, hogy ők is szemben legyenek a tévével, majd amint mindenki elhelyezkedett, Nándi is lehuppant Erik mellé.

– Tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott! – indította el a videót, mire Erik a tenyerével eltakarta Nándi szemét.

– Ne aggódj, majd tolmácsolom, mi történik – súgta nevetve.

Nándi még talán elő is tudott volna állni egy visszavágással, ha nincs azzal elfoglalva, hogy kisebb birkózás folyamán elvegye Erik kezét az arcától, mielőtt a bőre úgy felforrósodik, mint a szomszédja puha tenyere.

Végül ő nyert, bár Erik nem adta könnyen magát. A győztesek örömével összefonta a mellkasa előtt a karját, de amikor Erik keze már nem ért össze tovább az övével, sajnálni kezdte, hogy nem küzdött egy kissé tovább.

Mire végre összpontosítani tudta a figyelmét a videóra, amin éppen Erik tett vallomást arról, mi mindent rontott el a szellemidézés előkészületében. Nándi visszafojtotta a mosolyát, ami könnyen sikerült úgy, hogy a gyomra minden egyes szótlan másodperccel egyre apróbbra szűkült. Nem mert oldalra nézni – ismerte a barátait, ritkán nézték csendben a munkáit, mindig volt valami hozzáfűznivalójuk, csak akkor hallgattak, ha féltek valamit megmondani neki.

Mély levegőt vett, leállította magát, mielőtt kopogtatni kezdett volna az ujjaival a karfán, és oldalra lesett. Lili szinte azonnal visszanézett rá, és megemelte az egyik szemöldökét, amint megjelent a szokásos félmosolya az arcán.

Csak ezt ne! – gondolta. Akárhányszor Lili így nézett, az csak azt jelenthette, hogy éppen az játszódik le a fejében: nem tudom, nekem ez elég melegnek tűnik. A lány – vagyis a Nándi vállán ülő kisördög – mindig ott volt, hogy megerősítse a gyanút, hogy Nándi kiszemeltje nem éppen heteró. A probléma csak az volt, hogy akkor is belekezdett a győzködésbe, amikor ennek kevés valóságalapja volt, Nándiban pedig minden alkalommal küzdhetett az a fele, aki racionálisan gondolkodott, és aki szeretett volna hinni abban, amit Lili mondott.

Átsiklott a pillantása Ádámra, majd Simonra. Mindketten mosolyogva nézték a tévét, és Nándi lassan, megkönnyebbülve kifújta a levegőjét. Talán csak szégyellősek voltak Erik előtt kommentálni a történéseket.

– Nemsokára hallhatjátok, ahogy feláldoznám az életemet is, hogy ne kelljen törire tanulnom – törte meg a csendet Nándi, hátha felbátorítja a barátait is.

– Csak a szokásos akkor – mormolta Simon, teljesen a videóra koncentrálva. – Te, Erik, ezután hogy tudtál aludni?

– Érdekesen – nevetett fel.

– Sehogy – ingatta meg a fejét Nándi. – Egész éjjel írogattál!

– Csak ellenőriztem, hogy életben vagy-e még!

A többiek felnevettek, és Nándi is nyugodtabban nézte végig mellettük a felvételt. Néha-néha elejtettek egy-egy megjegyzést vagy kérdést, az eseménytelenebb részeknél elmeséltek pár történetet a saját paranormális élményeikről, aztán a videó végén közösen megállapították, hogy ha Eriknek egy macskához hasonlóan lenne kilenc élete, aznap este minimum háromtól megszabadult volna.

– Ez jobb volt, mintha sikerült volna felvennetek egy szellemet – állapította meg Ádám.

Nándi ezzel egyet tudott érteni. Nem csak azért, mert nem szeretett volna egy szellemjárta házzal szemben élni, hanem mert így még fent állt az esélye, hogy Erik ráveszi pár hasonló próbálkozásra.

– Abszolút – bólogatott Lili. – Az emberek amúgy is jobban bírják, amikor egy szellemidézés sikertelen. Ha lenne valami bizonyítékotok, azonnal elméleteket gyártanának, hogyan hamisítottátok meg.

– Ja, de nem mintha akarnánk ezzel bármit is csinálni – vont vállat Nándi.

– Nem? – pillantott fel rá Erik.

Nándi szemöldöke összeszaladt. Ezelőtt még nem gondolt arra, hogy feltölti valahova videót – vagy bármely felvételt, amelyet életében készített. Már csak a maximalizmusa sem engedte volna. Előbb egyetemre akart menni, túllépni az alapokon, és részletesen megtanulni mindent, amit lehetett.

De hogy ismeretlen emberek elé tárni ezt az amatőr, nem a legjobb fényviszonyokkal bíró videót? Hallott már jobb ötleteket is ennél.

– Ööö... – pislogott párat, amikor már túl hosszúra nyúlt a csend.

– Mások ezzel pénzt keresnek – szállt be Simon is.

– De annyira nem jó a minősége, túl hosszú, és... – kezdett bele az érvelésbe, de hamar félbeszakították. Hallották már ezeket az indokokat a barátai elégszer, amikor próbálták rávenni, hogy kezdjen a filmjeivel valamit.

– Úgy mondod, mintha nem lehetne megvágni, és feljavítani egy kicsit! – ingatta a fejét Lili.

Nándi piszkálni kezdte a tarkójánál a hosszabb tincseket, ahogy elmerült a gondolkozásban. Annak ellenére, hogy soha nem akart magának saját csatornát Youtube-ra, ahova feltöltheti a videókat, hadd lájkolja őket mind a három barátja és az anyukája, azért a visszajelzéseknek örült volna.

Sorjában végigvette magában az opciókat. Ha a szellemidézésük napvilágot is lát, egy odatévedő kommentelő sem arról fog írni, milyen jó beállítást alkalmazott, és mennyire jól figyelt a színkontrasztra, de talán már az is siker lenne, ha senki nem jegyezné meg, hogy olyan a minőség, mintha a videót egy kaputelefonnal vették volna fel.

De ha inkább megtartja magának a felvételt, akkor talán sosem derül ki, hogy van-e tehetsége, és megéri-e ezen az úton tovább haladnia. Különben is, talán ez egy vissza nem térő lehetőség – így mások elé tárhatná a munkáját anélkül, hogy az emberek igazán a technikájára koncentrálnának.

– Hé, csak nyugalom – paskolta meg Erik a vállát, és egy pillanatra finoman meg is szorította, ahogy bátorítóan rámosolygott. – Nem muszáj semmit csinálni vele, csak egy ötlet volt!

Nándi hálásan biccentett egyet, és már éppen mondta volna, hogy mindenképpen átgondolja, amikor Erik a dohányzóasztal felé mutatott.

– Új téma! Miért vannak ott cetlik rajta nevekkel? Kisorsoljátok, ki feleltesse Nándit töriből?

Lili felnevetett, és megrázta a fejét.

– Nem, de nem rossz ötlet. Karácsonyra húzunk!

Erik elmosolyodott, ahogy a térdére könyökölt, és megvizsgálta közelebbről is a lapokat.

– Ez tök jó! Én szerintem általános iskola óta nem csináltam ilyet, a barátaim nem annyira szeretnek ajándékozni karácsonykor.

Nándi összenézett Lilivel, akinek az ajka legörbült, szemei pedig tágra nyíltak, mintha csak azt kérdezné: megtarthatjuk? Nándi majdnem felnevetett az arckifejezése láttán, aztán néma kommunikációba kezdett Ádámmal és Simonnal. Mikor mindkét fiú aprót bólintott, visszafordult Erik felé, és rámosolygott.

– Akkor ajándékozz velünk. Beveszünk téged is a húzásba.

– Komolyan? – kapta fel a fejét.

– Ennyire komolyan – mutatott Nándi Lili felé, aki már tépte is az újabb cetlit, hogy ráfirkanthassa Erik nevét.

Erik visszafogta a széles vigyorát, ahogy megköszönte mindannyiuknak, aztán meghallgatta, ahogy Lili felsorolja a szabályaikat: szilveszter este ajándékoznak, legalábbis délután, ha Eriknek más programja van, de mindenképpen aznap, ez tradíció – Nándi találta ki még kilencedikben, amikor mind a hármuknak hamar véget ért a karácsonyi hangulata, és szívesen húzták volna még egy darabig –, bármit kap az ember, muszáj használnia, és csak akkor lehet visszadobni a nevet, ha magadat húztad.

Simon elmesélte Ádám hajfestős történetét, amíg körbeülték az asztalt, hogy senki se láthassa a másik húzottját. Miközben Ádám megígérte, hogy majd küld Eriknek képet arról, hogy nézett ki, Nándi összekeverte a cetliket, és kihúzott belőle egyet. Megvárta, amíg mindenki választ, és meggyőződik róla, hogy nem a saját nevét látja rajta viszont, majd ő is kihajtogatta a lapot, és halkan kifújva a levegőjét rápillantott a névre: Erik.