Erik akkor tudta, hogy elege van a tanulásból, amikor a Harry Potter és a bölcsek köve nézése alatt egész végig azt járt a fejében: hogyan kacsintott rá az a kígyó Harry-re? Hiszen a kígyóknak merev tekintete van, képtelenek a pislogásra.

Ekkor tizenkét éves volt.

Hat év elteltével már konyított valamennyit a filmes technikákhoz, hogy meg tudja válaszolni ezt a kérdést, de a tanulással nem állt le. Pedig Erik mindent megtett, hogy elterelje a figyelmét a tanulásról: belekezdett a huszadik sorozatba, amit két rész után abbahagyott, felkutatta, biztosan nincsen-e a házuknak legendája, futni járt, elhatározta, hogy megörökíti a házukban élő szellemet, megtanult chilis babot főzni, elhívta a szomszédját kamerát nézni...

Apropó, kameranézés. Talán oda kéne figyelnie Nándira, ha a fiú már rááldozta a hétfő délutánját.

– A sportkamerák egész olcsók – magyarázott Nándi a sorok között mászkálva. – Előnyös, mert viszonylag jó a felbontásuk, meg máskor is tudnád használni.

Erik bólogatott párat, végignézett a fényképezőgépeken, és úgy tett, mintha minden gond nélkül meg tudná mondani, melyek a sportkamerák, ha valaki pisztolyt szorítana a fejéhez, és kényszerítené rá.

– Igen, az lehet – húzta össze a szemöldökét az árakat vizslatva. – Bár őszintén, nem hiszem, hogy máskor túl nagy hasznát venném. Bármi fontos történik, elfelejtem felvenni.

– Azt azért majd ne felejtsd el felvenni, ha felbukkanna a szellem a szobádban – pillantott hátra Nándi visszafojtva a vigyorát.

Erik mosolyogva megingatta a fejét, de legbelül örült, hogy a szomszédja ilyen jól veszi ezt az elvetemült ötletét. Tisztában volt vele, mennyi az esélye, hogy lencsevégre kapjon egy kísértetet, de a fantáziáját nem hagyta nyugodni az ötlet, amióta pénteken meghallgatta Nándi meséjét a házukról. A fiú meg sem próbálta leállítani az agymenését, az egész hétvégét átbeszélgette vele arról, milyen jelei vannak a szellemeknek, és bár Erik nem tett szert egy másik emberre, aki hisz a szellemekben, legalább nyert egy szomszédot, aki kíméletes volt vele, ha nagyon nagy hülyeséget talált ki.

Megállt, amikor Nándi felvett egy fényképezőgépet, majd óvatosan átvette. Megforgatta az ujjai között, de előbb még meglökte a karjával a fiú vállát.

– Könnyen beszélsz úgy, hogy nem te ébredsz minden éjjel jéghidegre meg kopogásra a padlás felől!

– Talán sokat segítenél magadon, ha becsuknád éjszakára az ablakodat! A padlásotokon élő szellem is azért dörömböl, mert túl hideg van – szállt be ő is a lökdösődésbe.

Legalábbis általában kíméletes volt vele.

– Ó, szóval nem is a szellemektől kéne félnem – vigyorgott rá, amint megtaszította a vállával –, hanem a szomszédomtól, aki azzal tölti az éjjeleit, hogy az ablakomat bámulja?

– Ó, én meg azt hittem, hogy nem félsz a szellemektől, csupán – tartotta fel Nándi a mutatóujját – edukációs szempontból akarod lefilmezni őket!

Erik felnevetett.

– Nem ezt a szót használtam!

Nándi rávigyorgott, majd hirtelen oldalra kapta a fejét, amikor egy biztonsági őr megköszörülte mellettük a torkát. Összefonta a mellkasa előtt a karját, és kihúzta magát, mintha csak leplezni próbálná, mennyivel alacsonyabb kettejüknél – Nándinál nem is volt nehéz alacsonyabbnak lenni, a srác úgy nézett ki, mint akit a kamaszkor addig nem hagyott békén, amíg el nem érte a százkilencven centit.

– Nem tudom, fiúk, melyikőtök fogja kifizetni a fényképezőt, ha leejtitek lökdösődés közben.

– Elnézést – tette vissza Erik a helyére a gépet, majd amint a biztonsági őr arrébb sétált, mosolyogva felsóhajtott. – Be kell vallanom valamit, Nándi.

Nándi ajkai elnyíltak, beszélni készült, és Erik érdeklődően megemelte az egyik szemöldökét, de a fiú végül csak elmosolyodva megingatta a fejét.

Kár – gondolta magában. Élvezte Nándi megszólalásait, könnyebben el tudott vele beszélgetni, mint az elmúlt időben bárkivel.

– Na, mit? Mégis félsz a szellemektől? – kérdezte mosolyogva végül. Azért szívesen meghallgatta volna a másik viccet is, amit magában tartott.

– Dehogy félek – rázta a fejét nevetve. – Mondtam már, hogy nem könnyű megijeszteni, sosem futok fel a lépcsőn, miután a földszinten lekapcsoltam a lámpát!

– Szóval azt akarod elmondani, hogy pszichopata vagy – bólogatott.

– Ha te mondod, kukkoló – veregette meg Nándi vállát, majd elindult kifelé. – Arra számítottam, hogy kicsit olcsóbb kamerák is lesznek, de most el kell halasztanom ezt a vásárlást.

Nándi lassan követte, és összevonta a szemöldökét.

– És mi lesz addig a szellemekkel? Hagyod őket, hogy bizonyíték nélkül kísértsenek?

– Kénytelen leszek – vont vállat mosolyogva. – Ha valami nagyon fontos történik, ott lesz a telefonom!

A fiú egy ideig hallgatott, ahogy kimentek az üzletből, és Erik hirtelen nem tudta eldönteni, hogy mi az oka a nagy csendnek. Talán tényleg elpazarolta volna Nándi idejét?

– Használhatod addig az én gépemet – szólalt meg végül a fiú.

Erik szélesen elmosolyodott, és gondolatban megveregette a saját vállát. Ha őszinte akart lenni, amióta Nándi nem tiltotta le a huszadik üzenete után, amiben a paranormális jelenségekről beszélt, az volt a célja, hogy belevonja őt is a szellemvadászatba. Egyedül elvégre nem lett volna annyira jó, nem igaz? A barátnője, Gréta sosem egyezett volna bele – nem lett volna rá ideje a tanulás miatt –, a barátai pedig mind Pesten éltek.

– Komolyan?

– Persze, végül is hamar át tudom vinni, ha kölcsönkérnéd. Csak írj, ha van valami, és már megyek is!

***

A szellemek, mint akik megérezték, hogy a lebukás veszélye fenyegeti őket, úgy döntöttek, hagyják Eriket a várakozásban szenvedni. Pedig Erik becsületszavára legyen mondva, erősen próbálkozott, hogy feldühítse őket: nyitva hagyta éjszakára az ablakját – cserébe egész héten köhögéssel és torokfájással küszködött –, rágyújtott a szobájában – viszonzásul az anyja összeveszett vele, amiért újból rászokott a dohányzásra –, és egyszer még fel is lesett éjszaka a padlásra.

És mégis, semmi sem történt. Erik nem tudta, szellemek valójában léteznek-e, de abban biztos volt, hogyha köztük élnek, akkor a házukban lévők azt a feladatot kapták, hogy kicsesszenek vele. Péntekig nem hívhatta át Nándit, és még azzal sem halogathatta a tanulást, hogy videókat nézzen sakkmeccsekről – nem mintha ismerte volna a sakk szabályait –, mert az internetük felmondta a szolgálatot néhány napig, ez pedig a villanykörtés incidensük után csak és kizárólag az ő művük lehetett.

Aztán, pénteken már nem tudta türtőztetni magát, és írt Nándinak:

„van egy ötletem."

„Na?" – érkezett pár másodperccel később a válasz.

„idézhetnénk szellemet!"

„Erik... Néha elgondolkozom, hogy vagy még életben."

„már megnéztem, hogy kell, legrosszabb esetben megidézünk egy démont."

„És megszállja az egyikünket, aki meg leszúrja a másikat!"

„ja, és? legalább nem kell a hétfői töri dogádra tanulni."

Nándi két perc múlva ott állt az ajtajukban, kamerával a kezében. Erik rávigyorgott, ahogy beengedte, a fiú pedig a szemét forgatta, de ő sem tudta visszafojtani a mosolyát.

– Nem hiszem el, hogy tényleg rávettél erre!

– Hisz te ajánlottad fel a segítségedet – nevetett Erik, majd a lépcső felé intett, hogy induljanak.

Minél előbb ki akarta kalauzolni Nándit a földszinten gyülekező dobozok közül, és leplezni a tényt, hogy a családjuk egy hónapja halogatja a kipakolást. A tervek szerint karácsonyra, mire Erik nővére hazajön, szépre meg lesz csinálva az egész ház, de Erik szerint hiába lesz még rá négy hetük, akkor is huszonharmadikán este fognak nekiállni az egésznek. Mindkét anyukája orvosként dolgozott, keveset voltak otthon, Eriknek pedig még mindig ott volt a szobája, ahol ki kellett volna csomagolnia.

– A szüleid itthon vannak? – kérdezte Nándi felfelé menetelve a lépcsőn.

– Nem, mindketten éjszakások a kórházban – biccentett a folyosó végén lévő ajtó felé, amikor felértek. – Az az én szobám!

– Oké, új elmélet: nem pszichopata vagy, hanem egy valóságos démon a pokolból – pillantott rá Nándi felnevetve. – Egyedül fogsz ma itt aludni, és képes vagy szellemet idézni?

– Számolgattam egy kicsit – bólogatott –, hogy mennyi a valószínűsége, hogy ma itt meghalunk, vagy meggazdagszunk, szóval mindenképp megéri.

– Mire jutottál?

– Sajnos az egyik kizárja a másikat – nyitotta ki sóhajtva az ajtaját. – Ha történik valami nagyon látványos, akkor valószínűleg nekünk annyi, de cserébe a szüleinknek lesz bizonyítéka arról, hogy szellemek léteznek, és ezt feltöltve a netre meggazdagszanak.

Nándi nevetve megrázta a fejét.

– Ha meg nem történik semmi látványos, akkor diákhitellel kell kihúznunk, amíg dolgozni kezdünk, ugye?

– És a töri dogádat is meg kell írnod!

– Huh – húzta össze a szemöldökét Nándi sóhajtva. – Akkor hogy csináljuk?

Első lépésként megteremtették a hangulatot – már amennyire ez Erik rendetlen szobájában lehetséges volt. Kiürítették a szoba közepét, hogy majd legyen hova ülniük, és a dobozokból, amiket az ágya mellé toltak, kihalásztak néhány gyertyát. Amíg Nándi egy lapra felírta körben az ábécé betűit, addig Erik felhozott egy poharat a konyhából, lekapcsolta a nagylámpáját, és csak az íróasztalán álló sólámpát hagyta égve.

Ezután eltöltötték bő tizenöt percet azzal, hogy kitalálják, hova kerüljön a fényképezőgép. Nándi szerint Erik íróasztalán jó helye lett volna: az az ablak mellett van, így az utcai lámpa is javítja kissé a fényviszonyokat, és őket is jó szögben venné. Erik szerint ez nem volt jó ötlet, mert az ajtó nem esett így bele a képbe, pedig annak a mozgását is érdemes lett volna figyelni. Megpróbálkoztak az ágy mellett lévő szekrény tetejével, ahonnan jól felvette az ajtót, lévén, hogy szemben volt vele, de a magassága miatt ők már nem kerültek volna bele tökéletesen a képbe. Végül az ágyon kötött ki a kamera: az ablak alatt helyezkedett el, így a fényviszonyok nem voltak a legrosszabbak, az ajtót és őket is felvette, cserébe viszont rá kellett áldozniuk pár percet arra, hogy szerezzenek egy kisebb dobozt, amire rárakhatják, mert Erik vízágyának – igen, tudja, kinek van manapság vízágya, ha nem neki, akkor kinek, aki tizenkét éves kora óta ezen alszik, mert akkor kikönyörögte magának, és azóta a szülei úgy döntöttek, hogy ez valójában jót tesz a tartásának – túlságosan egyenletlen volt a felszíne.

– Oké – indította el a felvételt Nándi, majd leült Erikkel szemben a szoba közepére. – És most hogyan tovább?

– Meggyújtjuk a gyertyákat – adta oda neki a gyufásdobozt, amíg ő kettejük közé tette a lapot, rajta a pohárral. – Aztán add a kisujjadat!

– A kisujjamat? – nevetett fel Nándi, de így tett, miután körülöttük már minden gyertya égett.

– Össze kell érintenünk! – érintette össze Nándival a kisujját, aki még hangosabban nevetett, mint eddig, de ennek ellenére valamennyivel hátrébb húzta a kezét. Az ujjuk éppen csak találkozott.

– Az első gondolatom az volt, hogy le kell vágni a kisujjunkat, hogy áldozatot hozzunk, de tudod mit? Még annak is több értelme lett volna, mint ennek!

Erik elvigyorodva megingatta a fejét, és ahogy körbepillantott a szobáján, csak arra tudott gondolni: mintha ennek lenne valami értelme! De akármilyen abszurd is volt, hogy a péntek estéjét ezzel tölti, tagadhatatlanul ez volt a legjobb péntek estéje hosszú ideje.

– Mielőtt belekezdünk, el kell mondanom valamit.

– Rosszul kezdődik!

– Hm, csak akkor rossz, ha hiszel a szellemekben – vont vállat. – Szóval, amikor olvastam az Ezo Tv oldalán, hogyan kell szellemet idézni, azt írták, ne hálószobában idézzünk szellemet.

Nándi kifújta a levegőjét, de nem tűnt el a jókedv az arcáról. Erik nem bírta visszafogni a vigyorát, amikor arra gondolt, bármit mondhatna, aligha tántorítaná el a fiút. Nem mintha Nándi tudott volna valami olyat mondani, amivel eltántoríthatná őt.

– Ezo Tv? Komolyan? Nem hívtad fel esetleg egy jósukat is?

– Még nem – emelte fel a mutatóujját. – De ha itt most kudarcot vallunk, az a következő lépés. Viszont ha engem kérdezel, szerintem ma sikerünk lesz!

– Honnan jön ez a nagy magabiztosság?

– Nos, azt is írták, hogy betegen ne idézzünk szellemet, mert könnyebben megtámadhatnak minket... – köhögött néhányat csak a hatás kedvéért. A megfázása még nem múlt el teljesen, de elég erős volt már ahhoz, hogy kivédje egy szellem támadását. Legalábbis remélte.

– Erik!

– És fehér gyertyát javasoltak – húzta el a száját, amint a piros gyertyákra pillantott pillantott –, hogy kifejezzük, jók a szándékaink...

– Neked tényleg nem kedves az életed!

– Szóval, még így is meg akarod csinálni?

– Bármit, hogy ne kelljen törire tanulnom – egyezett bele sóhajtva Nándi.

Erik védelmére legyen mondva: még nem volt rutinos szellemidéző. Az első néhány sikertelen próbálkozása után, hogy megszólítsa a szellemeket, nem is tűzte ki ezt életcélul, de az vigasztalta, hogy Nándi nem ítélkezett, amikor percek elteltével sem történt semmi. Nem dörmögte el egyszer sem, hogy „ennek semmi értelme", helyette egyszer-egyszer ő is megszólalt. És, aminek Erik még jobban örült, hogy ahogy telt az idő, már nem feszengett attól, hogy meg kell érinteniük egymást, még össze is kulcsolták egy idő után a kisujjukat, amikor már mindkettejüké elfáradt.

– Nem kéne átmennünk talán valahova máshova? Mondjuk, ami még aktív terület volt? – kérdezte Nándi egy idő után.

– A padlásra nem férünk fel – ingatta meg a fejét.

– Hm – bólogatott, majd elvigyorodott. – Ha nagyon elkeserednél, esetleg még beállhatunk a tükör elé és elismételhetjük háromszor, hogy Bloody Mary...

Erik felnevetett, de a jókedvének hamar vége szakadt, amikor az ajtó megnyikordult. Odakapta a fejét, és titkon abban reménykedett, hogy horrorfilmbe illően be fog csapódni, de nem mozdult tovább – valójában azt se tudta volna megmondani, hogy megmozdult-e egyáltalán, mert láthatóan ugyanúgy félig nyitva állt, ahogy azt hagyta.

– Szellemek? – próbálkozott meg a megszólítással újból. – Ha köztünk vagytok, adjatok még valami jelet! Megmozdíthatjátok az ajtót, elolthattok egy gyertyát, sőt, esetleg ki is betűzhetitek Nándi nevét ezen a szép kis lapon, hogy megijesszétek egy kicsit!

– Persze, uszítsd rám őket nyugodtan! – nevetett Nándi.

Rávigyorgott a fiúra, és körbefuttatta a tekintetét a szobán, hátha meglát egy szellemet a szekrénye tetején ülni vagy a növényei közt megbújni, elvégre a remény hal meg utoljára. Éppen, hogy belekezdett a kutatásba, a bal karja mellett hűvös fuvallatot érzett, és mire odanézett, a keze közelében lévő gyertya lángja kialudt.

– Te fújtad el? – nézett Nándira.

Nándi éppen bambult – vagy éppen azon gondolkozott, hogyan süllyedt odáig, hogy ez legyen a péntek esti programja –, így csak pár másodperc elteltével eszmélt fel sűrű pislogások közepette.

– Mi?

– A gyertya – biccentett felé. – Elaludt.

– Biztosan a szél volt – vont vállat.

– Hm, nem – jelentette ki. – Ez az első jel volt, hogy társaságunk van! Tedd a pohárra a mutatóujjadat!

Nándi így tett, majd amint Erik is hagyta, hogy az ujját a túlvilági erők hatalmukba vegyék, türelmesen bámulni kezdte a poharat, hátha megmozdul a lapon az ábécé egyik betűje felé.

– Szerinted mit üzennének nekünk? – pillantott fel rá Nándi.

– Hogy hajtogassak jobban szalvétát...? – vigyorodott el.

– Vagy azt, hogy csukd be éjszakára az ablakodat – mosolygott vissza.

Percekig nem mozdult a pohár, így újabb ötletek születtek, de egy idő után kifogytak a viccekből, és a kitartásból is, hogy egy sötét szobában üljenek, kínos csendben, és összefont kisujjakkal – itt azért még nem tartott a kapcsolatuk –, szóval Erik motyogott valami olyat, hogy „akkor ennyi volt, most már mehettek, kösz, hogy nem működtetek közre, és hogy tudok így majd aludni éjszaka!" a szeánsz lezárásaként, majd elkezdték visszarendezni a szobát.

Erik felvette a poharat, és megkínálta Nándit vízzel, de a fiú nem fogadta el, így töltött magának, és nagyokat kortyolva összegezte gondolatban a kudarcba fulladt szellemidézésüket.

Épp a közepén volt önmaga győzködésének, hogy ez így volt a jó, és ha szerencséje van, Nándi belemegy még egyszer egy hasonló ötletébe, amikor eszébe jutott valami, és a gondolattól félre is nyelte a vizet. Erősen köhögni kezdett, mire Nándi megütögette párszor a hátát.

– Jól vagy?

– Csak eszembe jutott valami – szólalt meg, miután sikeresen visszatáncolt az élet és a halál küszöbéről. – Az Ezo Tv cikkjében azt is írták, hogy miután a poharat szellemidézésre használtuk, soha többé ne igyunk belőle.

Nándiból kibukott a nevetés, és amíg ő vígan a kameráért indult, hogy leállítsa a felvételt, Erik próbált nem teljes pánikba esni, és felhívni a szüleit, hogy hazafele jövet hívjanak már egy papot, lehetőleg olyat, aki ért az ördögűzéshez – hisz a vak is látta, ez a félrenyelés nyílt támadás volt a szellemek részéről, amiért nemcsak, hogy megfázva fogott bele a szeánszba, de még ivott is a pohárból.

– És – vette fel Nándi a kamerát, majd mielőtt kikapcsolta volna, belevigyorgott –, így ne idézz szellemet!