Na baszki. Ezt most jól megcsináltam.

Félve JungKookra sandítottam, aki szinte már megkövülve ült a kanapén, és várta, mit fognak szólni a szülei. A szülői "prédikációra" nem kellett sokat várnunk, szinte azonnal bele is kezdett JungKook anyja. 

- Ne némuljatok meg, fiúk. Sejtettem, hogy több van köztetek barátságnál. Már amikor ajtót nyitottam látszott rajtatok. De miért nem mondtátok el?

- Anya én... - Kook megköszörülte torkát, majd folytatta - Én féltem. Nem tudtam hogyan reagálnátok rá. De ha már itt vagyunk akkor legyen. Szerelmes vagyok YoonGiba nagyon rég óta, sajnálom, de ez van. Nem tudok ellene mit tenni. És.. meleg vagyok. 

Mrs. Jeon közelebb lépett hozzánk, és megölelte fiát. Pár percig ölelték egymást, de egy hirtelen jött hangtól szétváltak. 

Baszki. Baszki, baszki, baszki. Sajnálom JungKook.

- Khm...  YoonGi, beszélhetnék veled négyszemközt? 

Engedelmesen felálltam egy bólintás kíséretében, és elindultam Sütim apja után. Ez fájni fog, érzem. 

Mielőtt túl messzire mentem volna a kanapétól, egy kéz fonódott csuklóm köré, én pedig kíváncsian pillantottam le Kookra. Szemeiben láttam a félelmet. Egy apró mosolyt erőltettem magamra, tudatva vele, rendben leszek. Azt hiszem. 

Sóhajtva megindultam Mr. Jeon után, aki a lakás a nappalitól legtávolabb eső részébe vitt, vagyis a dolgozószobájába. Betessékelt maga előtt, majd egy elég hangos csattanással becsapta az ajtót.

- Nem megmondtam neked, hogy nem lehettek együtt? Hm? Úgy éreztem elég világos voltam, de ezek szerint mégsem.  - Tett egy lépést felém, de én nem mozdultam, ugyanis ez most jogos. - YoonGi, elintéztem neked azt, amit kértél, cserébe annyit szögeztem le, hogy a fiamhoz nem érhetsz egy ujjal sem. És te mit csinálsz? Összejössz vele. - még közelebb jött, és állkapcsom találkozott csontos öklével. - Nagyon jól tudod, hogy tanév végén ennek az egésznek vége. Miért csinálod ezt? Hagyd békén JungKookot, és ne gyere a közelébe. - szinte már üvöltött, és most tenyere csattant az arcomon. Ezután sorra jöttek az ütések, a gyomromba, az arcomra, az állkapcsomra. 

- Sa -sajnálom.. én.. nem akartam.. sajnálom. - ennyit tudtam kinyögni, de tudom, ez neki nem elég. 

- Azt hiszed ennyivel elintézted ezt? Tényleg ennyire hülyének nézel engem? 

- Nem. Sajnálom, nem megyek többet a közelébe. 

- Új szabályaim vannak, YoonGi. Nem vagyok már ugyan az az ember, mint régen, ezt te is tudod. Ezért innentől kezdve, ha egy rossz szót is hallok rólad a fiamtól, visszavonom amit tettem, és csinálj amit akarsz. Tanév végéig pedig érd el, hogy JungKook kiszeressen belőled. Különben nagyon megbánod. Megértetted??

- Igen, meg. - lehajtottam fejem, és megvártam, amíg Mr. Jeon kimegy a szobából. 

Amint az ajtó ismét becsukódott, lecsúsztam a fal mentén, és átöleltem térdeimet. Jelenleg a pokolnál is mélyebbre kívánom saját magamat. Egy utolsó aljas bunkó szemét vagyok, ezen nincs mit szépíteni. 

Kábé két perce ülhettem a földön azon gondolkozva, hogy mekkora köcsög vagyok, amikor is kivágódott az ajtó, majd szép lassan becsukódott, és két erős kar fonódott körém. 

- YoonGi, jól vagy? Ugye nem bántott? Nézz rám, kérlek. - Elengedett, majd két ujját állam alá helyezte és megemelte fejemet, hogy a szemembe nézhessen. Tekintetünk találkozott, de az övé tovább siklott, és szemei kikerekedtek. 

- Ezt azonnal el kell látnunk. 

- Nem vészes. Nem fáj, szóval hagyd csak. Túlélem. - szomorú mosolyra húztam ajkaimat, és lassan felkeltem a padlóról. Megindultam kifele, majd be JungKook szobájába. Felkaptam a táskámat, és lebaktattam a lépcsőn, nem foglalkozva a nyomomban haladó JungKookal, aki egyre csak azt kérdezgette, hová megyek. 

Felvettem cipőmet, és mielőtt még kimentem volna az ajtón megfordultam, és szorosan megöleltem páromat. 

-Hová mész YoonGi? 

- Haza. Sajnálom Kook.

- De... nem alszol itt? - lassan megráztam a fejem, majd apró csókot leheltem ajkaira, és kiléptem a házból. Még utoljára visszaintettem Sütinek, és hazafelé vettem az irányt. Igaza van JungKook apjának, távolabb kell maradnom Kooktól egy kicsit. Nem felejthetem el, hogy ez a hálám Neki, amiért elintézte azt, amiért már jó pár éve küzdök.  

Nem lehetek hálátlan.

Észre sem vettem, de már lakásom ajtaja előtt álltam. Kulcsaimat előhalásztam táskámból, kinyitottam az ajtót, és beléptem a sötét, és üres szobába. JungKook nélkül eléggé kihaltnak tűnik.

Felbaktattam a szobámba, majd beérve felkapcsoltam a szobában lévő egyetlen mesterséges fényforrást, és levágódtam íróasztalom előtti székembe. Laptopomat felnyitva néztem meg beérkező leveleimet, és meglepően láttam, hogy végre érkezett egy a Szöuli ZT -től. 

Tisztelt Min Yoon Gi!

Köszönjük jelentkezését. 
Örömmel értesítjük, hogy az idei év Augusztus havának első napjától Ön a Szöuli Zenei Tehetséggondozó teljes jogú tagja lesz.
Kérjük, amennyiben nem változtatta meg döntését, Július hó 28. napján délután 4 órakor jelenjen meg Igazgatóságunkon az alább mellékelt kérdőív kitöltött példányával. Ettől a naptól kezdve - azaz Július hó 28. napjától - elfoglalhatja szállását is, amennyiben igényli, délután 2 órakor. 

kerdoiv.szoulizt.docx

Köszönettel,
A Szöuli ZT Igazgatója: Lee Si Hyuk

Remek. Akkor ha végeztem a sulival, már csak egy hónapot leszek itthon. Már csak az a kérdés, hogy ezt az egészet hogyan mondjam el Kooknak? Valószínűleg sehogy. 

Roppant fontos és eseménydús - irónia kérem szépen - gondolatmenetemből a telefonom csörgése zavart meg. Ki a franc keres ilyenkor? Meg sem nézve hogy ki hív, nyomtam rá a zöld ikonra.

- Halló?

- Szia YoonGi. Hogy alakul a helyzet? - Ohh, ha Jennie keres, akkor nem leszek morcos. 

- Szia Jennie. Ma kaptam egy emailt Szöulból. Felvettek..

- Ez remek, örülök Neked. JungKookal mi a helyzet?

- Semmi. A szülei rajtakaptak minket a nappaliban. Mondanom sem kell, mi lett a vége. - lemondóan sóhajtottam egy nagyot, majd folytattam drága barátnőmmel a csevegést. - És el döntöttem már, hogy mi lesz. Nem fog tudni semmiről. Kérlek Te se mond el neki.

- Biztos, hogy ez a legjobb döntés? 

- Talán. Minden esetre, én ezt fogom tenni. Annyit kérek, legyél mellette, és nem érdekel hogyan, de tájékozódj minden lépéséről. Nem akarom, hogy baja essen, öt év mégis sok idő. 

- Megígérem. Mindig mellette leszek és támogatom. 

- Köszönöm Jennie. Mindent köszönök. 

Válaszát nem vártam meg, felesleges lett volna. Letettem a telefont és visszaírtam Lee Si Hyuknak, hogy tökéletes az időpont, és ott leszek. 

- 4 hónappal később -  

Április 16. És ez mit jelent? Na mit? A legutálatosabb napot középiskolai éveim során. A sportnapot. Minden egyes évfolyamból 3 emberre van szükség, akik képviselik az osztályokat, igaz, ezt a posztot én nem kaphatom meg, mert sportban irtó béna vagyok, de kosarazásban és futásban így is én leszek a vezető. 

A kosárral még semmi bajom, de könyörgöm. Attól még, mert jó vagyok a futásban is, az nem azt jelenti, hogy szeretem is, és szívesen részt veszek benne. Ha bár, az idei ellenfeleim között JungKook is szerepel, és ha már elmegyek 3 hónap múlva, illene legalább most legyőznöm Őt. 

Ha már JungKooknál tartunk. Négy hónapja mondhatjuk, hogy ténylegesen járunk, és ezt az egész iskola is tudja. Akármikor újonc jön a suliba, azzal kezdik a bemutatkozást követően, hogy elmondják szegénynek: JungKook tabu, ugyanis Min YoonGié. Jobban is teszik, mert ha bárki hozzá mer érni Kookhoz rajtam kívül, azt az illetőt kiherélem. Ha csaj, akkor meg nem fogja megköszönni, hogy bepróbálkozott. 

- Sugaa, figyelsz te rám? - lóbálja meg előttem kezeit Kook.

- P -persze. Szerintem nézzünk majd horrort. 

- Mivan? - röhögte el magát, és csak pár perc múlva tudott megszólalni, annyira kiakasztottam ezek szerint. - Babóca , én éppen arról meséltem Neked, hogy jó lenne ha átöltöznél végre, ugyanis késében vagyunk. 

- JungKook. Az életeddel játszol ilyenkor, remélem tudod. - kipattantam az ágyból, és öltözni kezdtem.

Gyors hajbeállítás után - amire igazából marhára nem lenne szükség Sportnap révén, de mindegy - , lehúztam a pultra kitett kávémat és már a cipőmet húztam, amikor Nyuszim lassan, már-már csigatempóban vánszorgott le a lépcsőn a röhögéstől. Ismét.

- Mi a franc van, ami ennyire vicces ma reggel? - morgolódva néztem rá, kezeimet mellkasom előtt összefontam. 

- Először nézz rá az órára, Morcoska, mielőtt elhiszed nekem, hogy késésben vagyunk. 

Hogy mi van? Idegesen beviharzottam a konyhába, és feltekintettem a faliórára. 06:56. Mély levegő YoonGi, ki, be, ki, be. 

- JungKook! Fuss. Az. Életedért! - hallottam a bejárati ajtó csapódását, ezért futásnak eredtem, ki a kertbe. 

Mivel sehol sem láttam a ma reggeli idegesítő személyt, hátrafutottam a hátsó udvarba. A kis köcsög a hintaágyban üldögélt, amikor meglátott egy gonosz vigyorra húzta ajkait, majd felpattanva futni kezdett. Óh igen? Hát akkor így játszunk. 

Ismét ajtócsapódás. Rohantam be a házba, egészem fel a szobámig. ahová szinte berontottam, de nem volt bent senki. Már csuktam volna be az ajtót, amikor is valami szemet szúrt. Kicsit mintha púposabb lett volna az ágy. Ahha, megvagy.

- Hű, de elfáradtam. - lassan lépkedtem az ágy felé - azt hiszem én most kicsit ledőlök az ágyra.

Cseppet sem gyengén rázuhantam paplanomra, ami alól egy fájdalmas nyögés halatszódott ki, majd kapálózás.

- Hyuung, nem kapok levegőt! Engedj kii~ 

- Hm.. mióta vettem én beszélő paplant? De jó, van egy beszélő JungKook hangú paplanom. 

- Köcsög vagy, szállj már le rólam.. 

Nevetve leszálltam szegény összenyomorgatott Sütimről, majd kihalásztam őt takaróm alól, és mellé dőltem az ágyra.

- Legközelebb nem úszod meg ennyivel, Nyuszika. 

- Igen? Miért, legközelebb mit kapok majd? - fejét felém fordítottam, én pedig egy mozdulattal fölé másztam és megcsókoltam. 

- A következő büntetésed.. - adtam ajkára egy apró puszit - ennél az ágynál fog kezdődni.   

Annyeong Swaggereeek! ^^

Remélem elnyerte tetszéseteket ez a rész is.
Ha bár nem vagyok vele 110%-osan megelégedve, azért remélem nem lett lapos. :D

-----------

Köszönööm szépen a 2700+ megtekintést. :3 És a már majdnem 400 szavazatot.
Meg sem érdemlem, komolyan mondom. o.o

Byee! ^^