- YoonGi -

- Kook, utoljára mondom, ha nem sietsz, szétszedlek. - ingerülten kiabáltam fel az emeletre már legalább hatodjára az elmúlt húsz percben.

Fél kettő van, őkelme pedig még mindig készülődik, ami annyit jelent, hogy baszottul el fogunk késni, ugyanis a mozi kábé húsz perc, ha nem több, futva lenne max tíz. Én pedig futni biztosan nem fogok, azt várhatja.

- JungKook! Azonnal told ide a segged, mert tényleg odamegyek, és azt nem fogod megköszönni.

- Bocsi, megyek máris!

- Tíz perce is ezt mondtad. Szedd a járókáidat de nagyon gyorsan!

Annak érdekében, hogy a kis Nyuszi megmentse a hátsó felét, alig két perc múlva már lent is volt. Végigmértem, és mostmár teljesen leszarva azt, hogy elkésünk, határozottan visszaküldtem volna az emeletre, de makacskodott a drága.

- Na nem. Kook, így nem jössz ki az utcára.

- De miért?

- Mert én azt mondtam. Nyomás vissza, és vegyél fel másik nadrágot. Nem akarok börtönbe kerülni testi sértésért.

- YoonGi, nem fogok leállni beszélgetni rajtatok kívül senkivel. Inkább menjünk, mert elkésünk.

Beletörődve sorsomba, miszerint nem verhetem péppé azt, aki csak a kelleténél egy kicsivel jobban megnézi JungKookot, indultam meg Sütimmel a mozi felé.

Út közben nem szóltunk egymáshoz, arra koncentráltunk, hogy minél előbb odaérjünk. És igen, erre koncentrálni kell, mert mi utálunk beszélgetés nélkül sétálni. És ha kinyitjuk a beszélőkénket, abból csak és kizárólag csiga lassú séta lesz. Most pedig sietünk.

Rekord idő alatt érkeztünk meg a megbeszélt helyre, és még csak nem is késtünk olyan sokat.

Hoseok már fél utcával messzebbről kalimpált felénk a bejáratnál.

- Bontsunk pezsgőt srácok, én azt mondom. - szólalt meg NamJoon mikor eléjük értünk.

- Mi? Mégis miért? - Jimin értetlen fejet vágott, amihez mi is társultunk.

- Suga és Kook egyszer végre időben értek ide. Ezt meg kell ünnepelni. - Jinnel együtt vigyorogtak, majd Nam folytatta - Szóval, hol a pezsgő?

- Akkora egy köcsög vagy, NamJoon. Inkább azt meséljétek el, melyik filmet nézzük meg. - vetettem fel az ötletet, ha már csak a szívatáshoz értenek.

- Valami akció filmet néztünk ki, nem jegyeztem meg a címét.

- Remek. Mikor kezdődik az a förtelem? - Nem szeretem túlzottan a filmeket, és a romantikus után az akció az, amit utálok. Nálam két féle film jöhet szóba: Horror és a 18-as drágaságok. Ilyen vagyok, ez van.

- Hamarosan, ezért jobb lenne sietni. Gyertek. - Jimin elkezdte berángatni Taehyungot, Tae pedig felvette a törpe tempóját, és összekulcsolt ujjakkal mentek tovább. Ezen jót mosolyogtam, aranyosak együtt.

Megragadtam Kook mancsát és utamat Chimék felé vettem. Túl akarok esni azon az akció szörnyűségen.

Odabent amíg Jin sorban állt, mi a többiekkel csak dumálgattunk, mindenféle marhaságról, de legfőképp arról esett szó, hogy akkor mi most Kookal együtt vagyunk-e. Tartva magam a megfelelő szerephez természetesen igent mondtam.

Ezen kívül elég sok mindenről esett szó, többek között arról is, hogy mi vár ránk még az elkövetkezendő fél évben. Mit ne mondjak, elég sok minden. Először is egy kellemes osztálykarácsony kábé egy hónap múlva, aztán az egész suli által imádott félév. Tavaszi szünet, előtte persze még egy két napos osztálykirándulás. Szünet után a kedvencem következik: Sporthét. Hurrá... beteget jelentek arra a hétre. És végül nekünk, végzősöknek a vizsgák és érettségi, aztán pedig szabadság.

Hatalmas nagy társalgásunkból Jin szakít ki minket, mondván menjünk be a mozi terembe, mindjárt kezdődik a film. Szép lassan bevánszorogtunk, és leültünk a helyünkre. Kook a fal mellett ült, én természetesen mellette, bal oldalamon Jin, NamJoon, Tae, Chim, és végül Hobie.

Idebent is beszélgettünk, egészen a film kezdetéig. Végre valahára elkezdődött, és nem kellett csalódnom. Ugyan olyan szar volt, mint az összes eddig látott akció film. Alig telhetett el húsz perc, máris Kookot kezdtem el figyelni.

Az arcát, a szemeit, amikkel most érdeklődve és kíváncsian vizslatta a filmet. A száját, amit enyhén nyitva tartott. Az orrát, amit pont azért imádtam, amilyen. A szemöldökét, a szempilláit, az arccsontját. A homlokát, amit néha néha összeráncolt, amikor a filmben történő dolgok nem igazán tetszettek neki, vagy beleélte magát a főszereplő életébe, mozdulataiba. A haját, ami össze vissza állt, ugyanis a reggeli sietségben a szél összekócolta, de nekem ettől látszott olyan tökéletesnek. A nyakát, ami fedetlen volt, és az enyémtől kissé sötétebb színű bőrét, ami hibátlan, és makulátlan. A kulcscsontját, ami félig kilátszott pólója kivágásánál. És ismét a szemeit, amik még mindig ugyan olyan érdeklődéssel és csillogással figyelték a történetet, mint tizenöt perccel ezelőtt. Gyönyörű volt.

Egy pillanatra eszembe jutott az, amit tenni készülök.

Megéri ezt tovább folytatni? Meg. Megérdemli? Lehet. Megbánta amit tett? Talán. Utálni fog emiatt? Nem tudom. Meg fogom bánni? Biztosan. Szeretem Őt teljes szívemből? Mindennél jobban. Még mindig megéri folytatni és végig csinálni? Nem tudom. Nem voltam még ennyire bizonytalan, de talán Igen. Megéri.

Egy kezet éreztem meg combomon, mire felkaptam fejem, és Kook édes szempárjával találtam szembe magam. Nem szólt semmit, de a tekintetével azt kérdezte, minden rendben van-e. Én sem szóltam semmit, mindössze kezemet övére helyeztem, és lágyan megszorítottam egy halvány mosoly kíséretében.

Teljesen rendben van minden.

Ő is elmosolyodott, majd visszafordult a film felé, kezét azonban nem emelte el combomról.

És egy darabig még rendben is lesz.

Hüvelyk ujjával lassan elkezdte cirógatni belső combomat, ami kifejezetten jól esett most. Megnyugtatott, és elfeledtette velem a jelenlegi összes negatív gondolatomat. Azt, hogy valószínűleg utálni fog. Azt, hogy el fog felejteni. Azt, hogy én majd csak egy senkiházi bunkó paraszt leszek a szemében. Azt, hogy utálni fogom magam ennél is jobban. És azt, hogy nem érdemelte volna meg, de én megtettem.

Egészen tanév végéig.

- Kook.. Nézz rám. - suttogtam, hogy más ne hallja. Tekintetét rám emelte, én pedig szabad kezemmel álla alá nyúltam, és lassan közelítettem arcommal. Pár milliméter volt köztünk, majd lágy csókot hintettem ajkára.

Talán addig boldogok lehetünk.

- YoonGih... ez..

- Shh.. - mutatóujjamat szája elé tettem, ezzel belé fojtva a szót. - Mondanom kell valamit.

Utána már kérdéses az, hogy valaha boldogok lehetünk majd egymás mellett.

- Mit?

Újabb csókot leheltem ajkaira, majd megszólaltam.

- Szeretlek. És bármit is tettem, teszek, és fogok tenni, mindig szeretni foglak. Örökké. Ezt ne felejtsd el. Vésd jól az eszedbe. - szólásra nyitotta száját, de én ismét odatettem ujjamat, ezzel meggátolva őt a beszédben. - Most ne mondj semmit, ez nem az az alkalom.

De a vihar után is derült lesz az ég, ezért nem félek. Bízom Benned, és Magamban is.

Combomon pihenő kezeinket összekulcsoltam, majd a film maradék tíz percét végignéztem. Eszembe jutottak terveim. Ismét. Ám most nem hagytam, hogy elrontsák a kedvemet, így igyekeztem másra gondolni, ami több kevesebb sikerrel ment is.

Kifelé vettük az irányt, és Jin felajánlotta, hogy meghív minket kajálni. Azonban mi Kookal jelenleg olyan hangulatban voltunk, hogy semmi kedvünk a viccelődéshez, ezért elköszöntünk, és hazamentünk.

Belépve a házba bezártam az ajtót, levettem cipőmet és kabátomat, Kookot pedig húztam magammal az emeletre, hálószobám felé. Becsuktam magunk mögött az ajtót, és egy gyors átöltözés után mindketten befeküdtünk a jó meleg takaró alá.

- Jó volt ez a nap. Megismételhetnénk.

- Rendben. De film nélkül, rendben Süti? - ezen csak egy jót kuncogott, fejét pedig nyakhajlatomba fúrta.

- Rendben. Jó éjt YoonGi.

Mélyet szippantottam kellemes illatából, karjaimmal körbe öleltem derekát, államat pedig megtámasztottam fején, ám előtte még egy apró puszit nyomtam összekuszálódott tincsei közé.

- Neked is jó éjt, JungKook.

Szeretlek. Mindig is szerettelek, és szeretni is foglak. Tudom, és bízom benne, hogy nem fogsz tudni megutálni véglegesen, és majd újra bizalmadba fogadsz. Hosszú idő lesz, de én hiszek abban, hogy a Te és Én végül Mi lesz.

Annyeong Swaggerek!

Hű, hát.. izé. Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész is, és nem lett túlságosan lapos. ^^"

~~~~~~~

Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy: Köszönöm!!! A napokban átléptük a 2000 megtekintést, és ezt NEKTEK köszönhetem. :) Nem fogom tudni elégszer megköszönni, borzasztóan jó érzés, hogy vagytok, és nagyon szépen köszönöm a sok bátorító kommentet is, illetve úgy egyáltalán, MINDENT! >_<

Köszönöm hogy itt vagytok még!:)

Byee!~ ^^