- JungKook -

Körülbelül délután egy óra fele ébredtem. Az oldalam még mindig fáj, de amíg a többiek nem érnek haza, mindenképp mutatni szeretnék valamit Hyungnak.

Jobb kezemmel óvatosan magam mellé nyúltam, de üresség fogadott. Szemeim kipattantak, és oldalra fordítottam fejemet. YoonGi nem volt mellettem. Édesen szunyókált a saját ágyában, amit nem csodálok. Rendesen lefárasztottam őt tegnap.

Szép lassan felálltam ágyamról, és megindultam a konyha felé. Amíg a kávé készült, gondoltam csinálok valami ebédet, de csalódottan csuktam vissza minden ajtót, ugyanis rá kellett jönnöm, bizony mi még nem mentünk el sehova sem kajáért.

Megízesítettem az elkészült kávét, és vissza indultam a szobába. YoonGi már fent volt, és éppen telefonált.

- Igen igen. Ó, most jött vissza, akkor oda is adom.

Felállt, és felém nyújtotta a készüléket. Értetlenül néztem rá, de a fülemhez emeltem.

- Igen?

- Kisfiam, ugye jól vagy? Mr. Kim felhívott délelőtt, hogy megsérültél. Minden rendben?

- Persze anya, minden rendben van. Jó kezekben vagyok, YoonGi vigyáz rám. - felpillantottam a még mindig engem vizslató szempár gazdájára, és halványan elmosolyodtam.

- Ennek örülök. De ki volt az az aranyos fiú, aki felvette a telefont?

- Ő volt YoonGi... vagyis Suga.

Miközben telefonáltam, eszembe jutott a kávé, amit még mindig a kezemben tartottam. Odasétáltam vele Hyungomhoz, és felé tartottam. Kérdőn felvonta szemöldökét, amire csak egy mosoly kíséretében bólintottam.

Felállt, elvette a bögrét, majd nyomott arcomra egy puszit, én pedig fülig pirulva folytattam a társalgást.

- Tényleg? Kellemes meglepetés. És hogy van? Amióta a szülei.. tudod, meghaltak, azóta jobban van?

- Igen, mondhatni. De ezt majd személyesen megbeszélheted vele.

- Már alig várom. Most le kell tennem, sajnos dolgoznom kell Fiam, de sosem bánom, ha felhívsz néha.

- Oké oké, holnap is felhívlak. Szia anya!

Ahogy letettem a telefont, egy kávéval teli bögrével találtam szembe magam, aminek a másik felén a világ legaranyosabb mosolya fogadott. Elvettem a bögrét, és leültem az ágyamra, YoonGi pedig mellém ült.

- Suga, szeretnék neked mutatni ma egy helyet az erdőben. Nincs messze, tíz perc gyalog. És elég jól érzem magam hozzá, ezért nemleges választ nem fogadok el.

- Jó, legyen. De előtte kötést cserélek.

Bólintottam, majd új ápolóm és védelmezőm felállt, elém lépett, és lehúzta rólam felsőmet. Nem voltam zavarban.. ááh, dehogy. Szemeivel szép lassan felfalt, utána pedig mint akit fejbe vágtak, észbe kapott, és elkezdte leszedni a kötést.

Bő tíz perc alatt kész is volt. Bepakoltunk táskáinkba, felvettünk egy kényelmes cipőt, pulcsit és nekivágtunk az erdőnek.

Szép csendes, a napfény itt-ott bevilágított. Nem telt el öt perc, lágy simogatást éreztem bal kezemnél. Tekintetemet levezettem, majd fel a mellettem sétáló fekete hajú fiúra. Zavarban volt, de ahogy észrevette, hogy őt bámulom magabiztosan megfogta kezemet.

Hirtelen megálltam, ezzel megállásra kényszerítve YoonGit is. Kérdő tekintettel nézett rám, én pedig csak szembe fordultam vele, és belenéztem szemeibe.

- Most csukd be a szemed, és nyújtsd előre a kezed. Hagyd, hogy vezesselek.

Kérésemnek eleget téve nyújtotta kezeit. Megfogtam őket, és vezetni kezdtem a tisztás felé. Kis idő után érezni lehetett a simább talajt. Bevezettem őt az egyik fa árnyékába, majd elengedtem kezeit, és a háta mögé léptem.

Átkaroltam derekát, államat megtámasztottam vállán, és füléhez hajolva beszéltem hozzá.

- Még ne nyisd ki a szemed, csak hallgasd a természetet.

Pár perc néma csend után szólalt csak meg.

- Kook, nem hallok semmit.

- Tudom. Szerinted is kellemes ez a csönd? - elléptem mögüle, és a még mindig csukott szemű Hyungomat odavezettem egy fa tövéhez.

- Megnyugtató. - egyetértően bólogatott egy nagy mosollyal az arcán. Velem valamiért máshogy viselkedett, amit nem bánok. Kedves volt, mint régen.

Boldog voltam, hogy újra láthattam YoonGinak azt az oldalát, amit kevesen ismernek. Ugyanis csak kevés embernek mutatja meg, hogy milyen is valójában.

- YoonGi -

- Most már kinyithatod. - amint meghallottam hangját, szép lassan nyitottam ki szemeimet.

Megérte eljönni ide, én azt mondom. Gyönyörű tisztás volt, a közepén pár fával. A fűben itt-ott pedig kisebb virág tömegek. Az eget csak pár felhő tarkította, tiszta és szép időnk volt.

Nagyon tetszett ez a hely így nappal, bár kíváncsi vagyok, milyen lehet itt este.

- Kook, milyen lehet itt este?

- Nem tudom, majd azt is megnézhetnénk.

- Benne vagyok, de kizárólag akkor, ha az oldalad már nem fog fájni.

Nem válaszolt, csak távolabb ült tőlem, majd hátradőlve fejét az ölembe hajtotta. Lenéztem békés arcára, és elég nagy erő kellett hozzá, hogy ne teperjem le itt és most.

Tisztában vagyok vele, hogy férfiakra illetve fiúkra nem mondunk ilyet, de ahogy a nap sugarai a fa lombján keresztül rávetődtek vonalaira, ezzel megcsillogtatva selymes, aranybarna tincseit, rózsaszín ajkait és szempilláit, egyszerűen gyönyörű volt. Nem tudtam betelni látványával, ezért finoman rásimítottam arcélére, majd puha hajába vezettem ujjaim és birizgálni kezdtem hajtincseit, amire jóleső sóhajtásokat kaptam.

Ahányszor abba akartam hagyni kényeztetését, kezemet mindig visszatette fejére jelezve, folytassam. Az eget figyeltem, néha néha lepillantva JungKookra. Még mindig ugyan olyan helyes, mint régen. De valami mégis változott. Sokkal szexibb.

Telefonom csörgése zavarta meg az idilli pillanatot. Morogva kotortam elő zsebemből készülékemet, és meg sem nézve ki az, felvettem.

- Mi az?

- Neked is szia YoonGi. Csak érdekelt, mi a frász van veletek, mert nem jelentkeztél. Az asszony meg már itt idegeskedett, hogy meghaltatok, vagy valami hasonló.

Teljesen el is felejtettem, hogy néha Jinéket is fel kéne hívni. Sóhajtottam egy nagyot, úgy válaszoltam.

- Bocs Nam. Amúgy igen, meghaltunk. Kinyírt minket a természet szépsége.

- Várj! Te most komolyan képes voltál kitenni a lábad a házból Kookkal? YoonGi, mi lett veled?

- Mi lenne?

- Reggel hatkor toporzékolsz egy szál alsóban az ajtónkban, most meg a természetben vagy. Komolyan kezdek azon gondolkozni, hogy te szorulsz ápolásra és nem JK.

- Kösz haver. Viszont most, hogy tudjátok, élünk, akár békén is hagyhattok úgy... - gondolkodtam egy darabig, amolyan időhúzásként, végül benyögtem azt, amit akartam. - ...mondjuk holnap délutánig. Szabink van addig, szóval mi most mennénk, sziasztok.

Kinyomtam a telefont, lenémítottam, és cseppet sem kedves módon dobtam bele a táskámba. Mivel Kook már ült, ezért most rajtam volt a sor, hogy befeküdjek az ölébe.

Kihívóan néztem rá, mire ő csak egy gyenge fejrázással elkezdte birizgálni hajamat. Kicsivel később éreztem, hogy valamit tesz fekete tincseim közé. Ültem volna fel, de nem engedte, tovább csinálta azt, amit elkezdett.

- Gyönyörű vagy... - suttogta alig érthetően, én mégis hallottam.

- H -hogy mi?

- Majd otthon meglátod. - játékosan elmosolyodott, és felkelt a földről.

Követtem példáját, összepakoltunk, és elindultunk visszafele. Amint hazaértünk, bevetődtem a fürdőszobába, hogy megnézzem, mit alkotott. Hát.. a hajam tele volt apró virágokkal, szép sorban, mint egy koszorú.

- Mondtam, hogy gyönyörű vagy.. - két kezet éreztem meg a derekamon, és egy fej kandikált ki mögülem.

- Igazad van. De te virágok nélkül is az vagy. - kissé perverz vigyor terült szét arcomon, amire JungKook egy vággyal teli pillantással válaszolt.

- Mármint mi vagyok? - aprót kuncogott, én pedig szembe fordultam vele, és belenéztem azokba a csodálatosan szép szemeibe.

- Gyönyörű. Sőt, annál is szebb.

Annyeong! :3

Először is nagyon szépen köszönöm a 670+ megtekintést - az első részen már elértük a 100+ megtekintést is, wao - és a 100+ szavazatot. Tényleg borzasztóan örülök, és még egyszer köszönöm. *0*

Másodszor, remélem nem lett olyan szörnyű, mint gondolom.. xD :D
Bővebb hozzáfűzni valóm nincsen, talán csak ez a kép. Ez amolyan Just because why not, alapú picture. :3
Na meg persze irtó aranyos. >_<

Byee! ^^