Reccs. Csilingelés. Katt-katt. Megint csilingelés.

A múzeumra jótékony csend és félhomály telepedett. A legtöbb műtárgy ilyenkor megpihent a kíváncsi tekintetektől, köztük a különleges esetek is.

Ilyen különös esetnek számított a Királyfi és szolgálója névre keresztelt szoborpáros, amely egyébként nagy népszerűségnek örvendett a látogatók körében. Készítője ismeretlen volt, nevét is csak akkor kapta, amikor kiállították. 

Az egyik fiú éppen nemesi ruhákba öltöztette a másikat, akit a művészettörténészek királyfinak véltek. A herceg háttal áll szolgájának, aki éppen rásegít egy mellényt. A szolga arca az elemzők szerint természetellenesen vidám és rajongó, végtelen csodálattal néz urára, aki mintha kicsit zavarban lenne. 

Mindenesetre, éredekes műnek számított. Igazából azonban majdnem minden, amit tudtak és sejtettek róla, nem volt igaz. 

Amikor már eltelt néhány perc a terem zárása óta, lassan repedezni kezdett a kőbőr, megmozdultak az ujjak, a szemek pislogtak párat, végül összeölelkezett a két szoboralak. 

A "királyfi" kuncogott egy jót magában. 

- Hát nem vicces, hogy téged hisznek a szolgának, engem pedig az uradnak, csak azért, mert egyszer azt szeretted volna, hogy felpróbáljam az új ünneplődet? 

- De az, Sehun! És tegnap az a csajszika, aki itt állt előttünk a barátnőcskéivel, és azt bizonygatta nekik, hogy én aztán tuti fülig szerelmes vagyok beléd... - támaszkodott nevetve a másikra a valódi királyfi. 

- Ilyen közel az igazsághoz utoljára egy kutató volt, aki azt feltételezte, hogy szeretők vagyunk. Persze mindenki leszavazta.

- Azon viszont meg sem lepődöm, hogy nem jöttek rá, hogy melyikünk melyik - Jongin herceg finoman végigsimított Sehun arcán. - Mindketten elég szexik vagyunk ahhoz, hogy hercegnek tűnjünk. Gyere, hadd csókoljalak meg! 

Az öreg, félvak biztonsági őrt simán kicselezték, megmászták a dínócsontvázat, az audioguide fülhallgatókat kapcsolgatták (közben azon röhögtek, hogy mennyit változott a nyelv), extrém helyeken szerelmeskedtek, végül kimásztak az ablakon, és a múzeum tetejéről figyelték összebújva az ébredező várost. 

- Tudod, élvezem ezt az életet, de azért szeretem elképzelni, milyen lehetne rendes mai srácként élni, átok nélkül... Olyan szívesen elszöknék néha - kezdte Jongin.

- Emlékeztetlek, felséges okoskám, hogy már megpróbáltuk egyszer, és nem sült el valami fényesen. "Három nap után találták meg az értékes szoborpárost egy külvárosi utcában." A tettes persze a mai napig ismeretlen, miért? Mert magunktól másztunk el! - bújt a másik nyakába Sehun. - Ha nem változnánk vissza minden reggel, és nem keresnének, már rég nem itt szobroznánk! 

- Haha, de vicces! Na de most már induljunk, kedvesem, kezdenek zsibbadni a végtagjaim - Jongin megragadta Sehun kezét, visszamásztak az ablakon, kézen fogva rohantak a folyosón, elérve a termet, ahol napközben kiállítva vannak.

Egy utolsó csók után visszaálltak a helyükre. 

Másnap reggel, amikor már szállingóztak be az első látogatók, megjelent előttük a múzeumigazgató is, a biztonsági őr társaságában. 

- ...igen, azért tudták őket olyan nyomtalanul ellopni, mert nem működik errefelé a biztonsági kamera. És tudja, megpróbáltuk megjavítani, lecserélni, de nem megy sehogy! Mintha el lennének átkozva ezek ketten. 

Sehun úgy érezte, hogy Jongin kőkeze megszorítja a karját. 

omg szerelmes vagyok. Pügmalion lol. THE PUN