- Mi van, Kis Argent? Talán mégsem akkora élmény velem találkozni?

Lendületből nekem ugrott, és karmaival szinte széttépett. Hallottam, ahogy valaki még kiáltja a nevemet, de azt nem láttam, hogy ki, mert hirtelen minden elsötétült.

*~*~*~*

- Lélegzik még? Mérjék meg a pulzusát! Úgy tűnik, még él. Vigyék azonnal a műtőbe! - utasította valaki

Szörnyen fájt mindenem, és nem bírtam megmozdulni. Hallottam, és éreztem mindent, de a szemeimet nem tudtam kinyitni. Lélegeztetőgépet raktak az orromhoz, a mellkasomra meg egy csomó dolgot, amikről nem tudtam, hogy mik, mert nem láttam. Ezek után pedig újra kiesett minden.

*~*~*~*

Egy ágyban fekszem. Legalábbis annak érzem, mert a szemeim nincsenek nyitva. A fájdalom enyhült, de még mindig olyan érzésem van mintha a mellkasomon ülne egy három tonnás szumo birkózó. Kerekek csattogását hallom, olyan hangosan, mintha csak itt lenne a fülem mellett. A hang egyre erősödik, a fejem egyre jobban fáj. A fájdalomtól sikítani akarok, de nem bírok. Teljesen lebénultam, nem vagyok ura a testemnek.

- Nem kellett volna Beacon Hillsbe hoznunk a lányunkat! Veszélybe sodortuk, nézd mi lett vele az első iskolai napon! Jonathan, ez a hely nem biztonságos Hope-nak! - hallottam anya hangját - Mi van, ha megharapták? Ha átváltozik, telihold előtt megölöd a saját lányod?

- Ha átváltozik, kénytelen lesz. - mondta Victoria, ó, hogy menne a büdösbe!

- Tessék? Nem öljük meg Hope-ot! - háborodott fel egyszerre anya, apa, és Chris bácsi

- Ha veszélyt fog jelenteni, meg kell ölnünk! - idegeskedett a nagynénim

- Hope nem fog veszélyt jelenteni. Egy Béta harapta meg, nem egy Alfa. - szólalt meg Chris bácsi

- És a két harapás között mi a különbség? - kérdezte anya

- Az Alfa átváltoztat, a Béta nem.

- Akkor Hope... - kezdte apa

- Bele fog halni. - fejezte be sírva anya - Ez mind a mi hibánk! Seattleben normális gyerekként élhetett volna!

- Elena, nem menekülhet a sorsa elől. Vadász családból származik, ki kell képezni. Még ha az életével fizet érte, akkor is.

- Engem nem érdekel ez a vadászosdi, Hope és Allison még gyerekek, miért nem hagyjuk őket előbb felnőni? Addig pedig kerítsünk nekik biztonságosabb várost, mert itt nem fogják megélni a huszadik születésnapjukat!

- Hopenak már mindegy. Nem fogja túlélni.

Tessék? Valaki tájékoztatna arról, hogy miért fogok meghalni? És milyen alfa meg béta harapásról beszélnek? Akkor már van gamma és delta is? És az alfa harapás miért változtat át? És mivé? Egyáltalán mi a franc az az alfa és béta? Matekon valami olyasmit hallottam, hogy a szögek elnevezése. A szögek hogy tudnának harapni? A tegnapit csak képzeltem, vagy igaz volt, hogy Boyd hirtelen karmokat növesztett? Ki kiabálta a nevem, mielőtt elvesztettem az eszméletem? Az a valaki ugye jól van? Túl sok a kérdés. Kevés a válasz.

Lassan, sokadik próbálkozás után végre kinyitottam a szemeim, felkészülve, hogy anyáékat fogom látni, de senki sem volt a szobában. Körbenéztem, és megláttam, hogy a szüleim, a nagynénim és a bácsikám kint állnak a folyosón. Akkor én hogyan hallottam őket?

Ki akartam menni a szüleimhez, de ahogy megmozdultam, hangosan csipogni kezdett valamit. Szuper, most be fog tolatni egy csapat nővér, tök feleslegesen!

- Maradj nyugton, kérlek. - mosolygott az egyik nővér, egy másik meg behívta a szüleimet. Chris bácsiék nem jöhettek, egyelőre csak a szűk családi kör a megengedett.

- Úristen, Édesem, jól vagy? - kérdezte anya aggódva

- Meg fogok halni? - vetettem fel egyből a témát

A szüleim összenéztek, de nem válaszoltak.

- Mondjatok valamit, mert ebbe a tudatlanságba belőrülök! - kiabáltam

- Kicsim, minden rendben lesz. - szorította meg apa a kezem, mire felszisszentem. Szerintem ott is durván megsérülhettem.

- Jaj, bocsi, nem tudtam, hogy ott is...

- Semmi baj, apa. Csak kérlek, mondjátok meg! Túl fogom élni?

- Nem tudom, Szívecském, nem tudom... - sírta el magát anya újra

Egy kisebb könnycsepp gördült le az arcomon, abban a pillanatban pedig Allison rohant be.

- Jézusom, szaladtam, ahogy csak bírtam, ugye minden rendben lesz, és... - kezdett kérdésekkel rohamozni

- Várj, hogy engedtek be? - kérdezte anya

- Azt mondtam, Hope nővére vagyok. Remélem, nem baj.

- Dehogy baj. Tényleg olyan vagy, mintha a nővérem lennél. - ejtettem egy halvány mosolyt - Meg akarlak ölelni, de nem tudlak. Ide vagyok láncolva egy csomó kis cuccal. - nevettem

Erre elmosolyodott, majd újra megszólalt.

- A többiek kint vannak, nem engedték be őket.

- Tudom, a szüleid... - bólogattam

- Nem, nem róluk van szó. Scott és Stiles kint ülnek, Lydia meg úton van. Együtt indultunk el, csak tűsarkúban nem bírt futni, a kocsi meg otthon volt. Jackson nem tud a dologról, de mondjuk őt nem is nagyon ismered, szóval...

- Mi? Tényleg? - szakítottam félbe

- Igen. - mosolyodott el - A fiúk már előttem itt voltak, nem tudom, honnan tudtak a helyzetről, annyira siettem, hogy nem kérdeztem meg. Velük voltál?

- Nem... - ráncoltam össze a szemöldököm. Emlékezetkiesésem lenne? - Elzáráson voltam Boyddal.

- Boyddal? - kérdeztek vissza anyáék egyszerre - Nem úgy hívták azt a néger fiút, akivel annyira nagy barátok voltatok?

- De igen. És ő is az.

- Jóban vagy Boyddal? -kerekedett ki a szeme Allisonnak

- Nem. Már nem.

- Egy pillanat és jövök. - pattant fel Allison, majd kiment

- Szóval...Mi az az alfa és béta harapás? - szólaltam meg pár perccel később

- Azt még egyelőre nem kell tudnod. - mosolygott anya

- De szeretném tudni.

- Hidd el, nem szeretnéd.

- Rendben. Akkor mást kérdezek. Miért növesztett az általános iskolás haverom karmokat?

- El kell mondanunk neki. - nézett apa anyára

- Mit? Mi a francot kell elmondani? - emeltem meg a hangom

- Emlékszel, amikor kiskorodban megtanítottalak lőni? - kérdezte apa

- Igen, ügyesen lövök, de ez most hogy jön ide?

- Nem véletlenül nem főzni meg ruhákat hajtogatni tanítottunk. Vadász vagy.

- Tessék? Kis szürke farkasokat meg medvéket kell lelőnöm? - néztem tátott szájjal

- Nem. A mi családunk természetfeletti lényekre vadászik.

Furcsán néztem rájuk, majd ők látván, hogy nem értem, tovább kezdték mondani.

- Beacon Hillsben van egy nagy, kivágott fa, ami idenvonzza a természetfeletti lényeket. Nemetonnak hívják. Ebben a városban van a legtöbb vérfarkas, és mi rájuk vadászunk. De ne felejtsd, csak azokat öljük meg, akik bántják az embertársainkat.

Nagyot nyeltem, majd megszólaltam.

- Nem hiszem el. - mondtam unottan, pedig nagyon is hihetőnek tűnt. Valójában azért mondtam, hogy nem hiszem el, mert vártam, hogy mikor kezdenek el röhögni és mikor mondják azt, hogy "ne mondd már, hogy elhitted!". Sajnos ez nem történt meg.

- Olyat láttál, amit még nem kellett volna a te korodban. Tudjuk, hogy nehéz lehet feldolgozni, de azért ne nézz így ránk.

- Mit kell tudni ezekről a lényekről?

- Teliholdkor különösen veszélyesek, de ha a pulzusuk megemelkedik, akkor máskor is át tudnak változni. Különböző fajtájú farkasok vannak. A falka vezére az Alfa, neki pirosan világít a szeme, és a harapásával át tudja változtatni az embereket. Onnantól az a megharapott ember Béta farkas lesz és sárgán fog csillogni az írisze.

- De Boydnak kék volt.

- Egy farkasnak akkor lesz kék a szeme, ha megölt valakit.

- A gondnok... - motyogtam

- És vannak az Omegák. Ők egyedül vannak, nincs falkájuk, így sokkal gyengébbek is.

- Én nem szeretnék senkit sem meglőni.

- Miért, akkor milyen fegyvert szeretnél használni?

- Semmilyet. Úgysem élem túl, azt mondtátok.

- Kicsim, ez még egyáltalán nem biztos...

Hirtelen nyikorgást hallottam, de sem az ajtó, sem az ablak nem mozdult meg. A hang egyre erősebb lett, akár csak az előbb, a kerekeknél. Most viszont mintha egyszerre több dolog nyikorogna. Anyáék végig hozzám beszéltek, de nem hallottam őket, csak azt láttam, hogy tátognak. Mi ez? Meg fogok őrülni!