Szeptember 2. Kedd

Reggel hangos fűnyírásra ébredtem.

5:37-et mutatott a falióra. Ki a franc nyír ilyenkor füvet?

Allisonnal szinte egyszerre csaptuk ki az ablakunkat a nagy zajra.

- Ki az az idióta, aki ilyenkor füvet nyír? - kérdeztem idegesen

- Az idegesítő szomszédunk. Minden kedd hajnala fűnyírással telik. - sóhajtott Allison

- Miért kell minden héten? - túrtam bele az össze-vissza álló hajamba

- Azt mondta, megnyugtatja a fűnyírás. Furcsa ember. Az egész utca kertjeit lenyírja, ha megkérik, teljesen ingyen. - vonta meg a vállát - Ne foglalkozz vele! Legalább ki tudsz öltözni az első napodra! - mosolygott rám, majd bement a szobájába

Na kösz. Én inkább kialudnám magam, hogy ne legyek egy zombi, ha már tegnap hajnal kettőig sírtam.

Meg is látszott rajtam rendesen, hogy csak három órát aludtam. Alig bírtam visszacsoszogni az ágyhoz. Mindegy, már felesleges visszaaludni egy órára, ezalatt az idő alatt felkenek egy tonna korrektort, amitől nem leszek egy élőhalott. Legalábbis nem úgy fogok kinézni...

Odavánszorogtam a szekrényhez, majd rájöttem, hogy az összes ruhám a bőröndömben van még. Gondoltam, van még két és fél órám elkészülni, gyorsan kipakolhatnék még suli előtt.

****

Miután az utolsó zoknit is bedobtam a fiókba, elégedetten néztem végig a polcokon. Hajtogatni szerencsére már nem kellett, azt már Eric megcsinálta tegnap. Apropó Eric! A pulcsiját a bőröndben hagytam, hogy többet ne lássam, azt pedig felraktam jó magasra, hogy nehezen lehessen levenni. Már amennyire magasra felértem a 156 centimmel. Tényleg nem értem, miért vagyok ilyen pici tizenöt évesen.

6:07. Teljesen időben vagyok még!

Fogtam a ruhámat, amit kiválasztottam (fehér top, piros-fekete kockás ing, világos farmer) és a telefonomat. Zuhanyzás közben szeretek zenét hallgatni, igaz, hogy a víz csopogásától alig hallok valamit, de megnyugtat. Még mindig jobb, ha ilyennel kapcsolódok ki, mintha keddenként hajnalban füvet nyírnék egy olyan utcában, ahol egy csomóan laknak, alszanak!

Most nem fürödtem olyan sokáig, mint tegnap, tekintve arra, hogy ma nem csak én sietek a suliba. Gyorsan felkaptam magamra a ruháimat, majd visszaszaladtam a szobámba sminkelni. Én csak natúr sminkre (szempillaspirál+korrektor+szájfény) gondoltam, de ahogy kivettem az arcszépítőim, Facebookon üzenetem jött.

"Lydia Martin: NINCS NATÚR SMINK, A TUS A BARÁTOD!"

Valamiért úgy döntöttem, hallgatok rá. Lydia szép lány, csodálatos divatérzékkel, egy kis extra sminktől meg még nem leszek ribanc!

***

Elkellett az a háromnegyed óra az arcom kifestéséhez és a hajam megcsinálásához. Be kell, hogy valljam, nem vagyok rutinos a sminkelésben. A tussal vagy tizenöt percet elbajlódtam, mire húztam egy elviselhető csíkot a szempilláim tövébe. Az arcpirosítóból túl sokat kentem az arcomra, ezért úgy néztem ki, mint egy bohóc, vagy hatszor lemostam, majd újra megcsináltam, és a végére pirosító nélkül is piros voltam. És milyen meglepő, pont ma nőtt pattanásom, ezért még azt is el kellett tűntetnem! A hajam csapzott volt és csúnya, ezért muszáj volt kimosnom. Gyorsabb tempót vettem fel, így tíz perc alatt kimostam és megszárítottam. Szárítás után a hajam össze-vissza állt, a fésűt rángatni kellett ahhoz, hogy végig tudjam rajta húzni. Az eredmény még így is borzalmas volt, ezért kénytelen voltam kivasalni. A nagy sietéstől a babahajaim égnek álltak, ezért a fürdőszobába siettem, de pechemre rányitottam Allisonra zuhanyzás közben.

- Bocsi, bocsi, már megyek is! - mondtam, majd fogtam egy új fogkefét a fiókból, fújtam rá egy kis hajlakkot, utána pedig indulni készültem vissza a szobámba, de B tervnek inkább elvittem magammal a lakkot. Miután visszajutottam a sminkasztalomhoz, a fogkefével ledörzsöltem a nem kívánt felfele álló hajszálaim, de csak egyre jobban hasonlítottam egy olyan lányra, akit megráztak árammal. Pedig Facebookon azt írták, ez működni fog, de csak még rosszabb lett, ezért az alternatív megoldást választottam. Azaz fújd, amíg le nem lapul!

- Jézusom...-motyogtam, amikor megnéztem magam a tükörben

Kicsit sok lett a lakk, így úgy néztem ki, mint aki egy hete nem mosott hajat. Fénylett, mintha zsíros lenne és lapos volt, de időm már nem volt újra kimosni és kivasalni. Idegeskedtem egy kicsit, majd mivel nem volt más megoldás, a 35 fokban kénytelen voltam sapkát húzni. Hogy nekem semmi sem jön össze!

- Hope! Indulhatunk? - kiabált Allison

Hogy indulhatunk-e? Legszívesebben soha az életben nem mennék ki így az utcára!

- Igen, mehetünk. - mondtam kedvtelenül, majd fogtam a táskámat, és lementem az előszobába. A könyveket még ma fogom kapni a könyvtárból, szóval csak egy tollat, egy csomag papírzsepit, szájfényt, a telefonom, a fülesem és pár női dolgot (szerintem minden lány tudja, hogy mire gondolok) hordoztam benne.

- Hope, biztosan sapkában akarsz menni szeptember másodikán iskolába? -nézett szemrehányóan Victoria, a nagynénim

- Igen, biztos. - sóhajtottam dühösen és egyben csalódottan. Nem így képzeltem el a mai reggelt, két és fél órám volt elkészülni, mégis hányok a kinézetemtől. Hülye babahajak!

- Legyetek jók! - nyomott egy-egy puszit a homlokunkra anya, majd a kezünkbe nyomta az ebédünket. Homlokpuszi. Ilyet is már csak anyától fogok kapni...

- Gyere. - ragadta meg a csuklómat Allison - Sziasztok! - integetett az anyukáknak, és én is követtem a példáját

Allison kivezetett a ház elé, majd beszálltunk a kocsijába.

- Jogsid van? Mióta? És nekem miért nem mondtad? - támadtam le

- Múlt hét óta. Lassan töltöm a 17-et, ezt afféle előajándékként kaptam. - mosolygott a visszapillantón keresztül

- Hű...Gratulálok... - kerekedtek ki a szemeim

***

Most mit kezdjek egyedül? Allison itthagyott azzal az indokkal, hogy Scott-tal sürgősen találkoznia kell, Lydia Jacksonnal van, én meg bolyongok ezen a folyosón az órarendemmel és a több tonnás könyveimmel a táskámban. Az irodát, és a könyvtárt megtaláltam, de hol a francban van a 203-mas terem? Már lassan mindenhova benéztem, mert hát miért is lenne felírva az ajtókra a teremszám?! Argh...Megőrülök!

Ebben a pillanatban becsengettek, és én még mindig nem tudom, hogy hol lesz matekom! Ne már, lekésem az első órát!

- Öm...Segíthetek? - bökte meg a vállam valaki, mire hátrafordultam - Csak mert látom, régóta sétálgatsz össze-vissza.

Egy barna hajú, középmagas, nagyon helyes fiúval találtam szemben magam. Stílusa hasonlított az enyémhez. Kockás ing volt rajta farmerral, és irtó aranyosan mosolygott.

- Szi-szia... - dadogtam zavartan. Mi ütött belém? Nem szoktam ilyen könnyen zavarba jönni.

- Új vagy? Még nem láttalak errefelé.

- Ó! Igen, igen, új vagyok. Seattle-ből jöttem.

Úristen, miért vagyok ilyen hülye? Kit érdekel, hogy honnan költöztünk ide?

- Szóval nagyvárosi kislány vagy? - húzta fel a szemöldökét

- Igen... - nevettem, majd egy röfögés hagyta el a számat - Ó, Jézus. - túrtam a hajamba. Hogy lehetek ilyen ciki? - Bocsi, tudod, én amúgy nem vagyok ilyen égő, csak izé, öm...Szóval ja, aha... - beszéltem össze-vissza, és éreztem, hogy közben egyre jobban hasonlítok az ingemre, ami tűzpiros - Oké, nagyon gáz lehetek... - sütöttem le a szemem

A fiú csak nevetett rajtam, én meg szégyenemben ki akartam szaladni a világból.

- Egyébként milyen órára mész? - kérdezte

- Matekra.

- Én is. 203mas terembe?

- Ja, honnan tudtad? - néztem rá, majd rájöttem, hogy az imént még egy okot adtam neki arra, hogy idiótának nézzen

- Mert azt mondtad, neked is matekod lesz... - mosolygott...Ez a srác nagyon sokat mosolyog, és kimondottan jól áll neki.

- Ó, tényleg, de buta vagyok.

- A B-szárnyon van az a terem.

B szárny? Nekem senki sem mondott olyat, hogy van B szárny is!

- Igen! Pont oda indultam. - tettem úgy, mintha amúgy nem cikkáznék oda-vissza vagy húsz perce

- Akkor mutasd meg, merre van a B szárny! - nézett szórakozottan

- Öm...Izé...Szóval... - ki kell találnom valamit - Ott! -mutattam jobbra

- Ott a könyvtár van, de szép próbálkozás volt. - nevetett

- Persze... - mosolyogtam kínosan - Tudtam én, csak teszteltelek.

- Gyere, megmutatom merre kell menni. - ragadta meg a csuklómat, majd elindultunk. Ebben a városban szokás a csuklórángatás? Mert ma már nem először esik meg velem!

- Megyek, csak kicsit nehéz a táskám... - mondtam

- Miért viszed magaddal a könyveket? Van szekrényed.

- Mi? Komolyan?

- Igen! - nevetett megint - Nézd, ott van az órarend sarkában, hogy hanyas szekrény a tiéd, és hogy mi a kódod. - mutatta fel az órarendjét, közben pedig le sem vette a kezét a csuklómról. Kikotortam a táskámból az én órarendem, majd megnéztem, és tényleg ott volt. 24-es szekrény.

- Tényleg, eddig észre sem vettem...

- Mutassam meg, hogy hol van?

- Elkésünk...Elkéstünk... - mondtam

- Majd kimagyarázzuk. - kacsintott édesen - Ismered Lydia Martin-t? Mellette lesz a szekrényed.

- Hurrá... -motyogtam

Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy minden szünetben Lydia pasiajánlását hallgassam.

- Látom, örülsz. - mondta szarkazmussal a hangjában - Nem bírod?

- De...Kedves lány, csak egy élő társkereső oldal.

- Ezt hogy érted?

- Hát...Nekem nincs barátom, ezért minden áron találni akar valakit mellém.

- Mármint a kedvest hogy érted? Régebben tetszett nekem, ki is mutattam, de egyenesen átnézett rajtam.

- ....És még mindig tetszik neked? - kérdeztem alig hallhatóan

- Itt a szekrényed. - szólalt meg, amikor odaértünk

- Ezer hála. - mosolyogtam, majd a zárhoz nyúltam

Megpróbáltam kinyitni, de egyszerűen nem sikerült feloldani.

- Szerintem rossz szekrény... - néztem a fiúra

- Vagy csak ügyetlen vagy. - mosolygott, majd leszedte a lakatot - Nyugi, nem fogok betörni a szekrényedbe!

- Köszi. - tettem be a könyveket a szekrénybe

- Mit?

- Mindent.

***

- Miss Argent és Mr. Stilinski, elmesélnék, hogy miért késtek huszonnégy percet az órámról? - förmedt ránk a matek tanár

Lövésem sem volt, hogy mit mondhatnék. Hogy elbeszélgettük az időt a szekrényemnél? Vagy hogy olyan hülye vagyok, hogy nem tudtam a B szárnyról?

- Ez a lány ma kezdett ebben a suliban és körbevezettem. - magyarázkodott a fiú

- Elég rossz kifogást talált ki. - idegeskedett a tanár - Várom Magukat az elzáráson!

Mi van? Első nap büntibe kerülünk, csak azért mert elkéstünk? Nem rongáltunk, nem lógtunk, csak elkéstünk!

A fiú csak rámmosolygott, majd leült egy üres helyre. Lydia intett, hogy mellette még van egy hely, ezért lepattantam oda.

- Összejöttél Stiles-szal? - suttogta

- Ki az a Stiles?

- Az a fiú, aki sok évig belém volt esve, most meg veled megy elzárásra. - vigyorgott - Látom, bepasizol te nélkülem is. Mehetünk majd tripla randira Allisonékkal! - ujjongott kicsit túl hangosan. A túl hangosan alatt azt értem, hogy az egész osztály felénk fordult és röhögött. Legszívesebben ott, helyben elsüllyedtem volna. Ma már sokadjára. Most mit gondolhat Stiles? Vajon hallotta? Ugye nem hallotta? Vagy ha hallotta is, ugye nem jött rá, hogy róla van szó? Jézusom...

- Miss Martin, magának is lett programja délutánra! És nem egy tripla randevú. - mondta, mire még abból is kitört a nevetés, aki eddig nem figyelt...Na, ha eddig nem hallotta meg, most tuti. Hurrá. - Eddig három nevet írtam fel az elzárásra, szeretne még valaki csatlakozni? - nézett körbe szúrós tekintettel, amitől mindenki elnémult

- Most miattad le kell fújnom a randim Jacksonnal! - sértődött meg Lydia

- Mi? Mi az, hogy miattam? Még te vagy dühös? Nem is én...

- Miss Argent, ha még egy szót meghallok, mehet az igazgatóiba! - kiabált rám a tanár

- Elnézést. - túrtam bele a hajamba

- És kérem, vegye le a sapkát! Tanóra közben nincs sapka!

- Nagy baj lenne, ha maradna? - kérdeztem félénken

- Ne feleseljen, vegye le most azonnal!

A sapkám felé nyúltam, majd nagyon nagy szerencsémre kicsengettek, így maradhatott.

Akkor összegezzük az első órám ebben a suliban. Van egy tök aranyos srác, aki előtt ezerszer beégtem, a barátnőm azt hiszi, hogy az előbb említett fiú tetszik nekem, a matek tanár megutált, és az első nap elzárást kaptam. Ez jó arány?

- Miért követsz? - kérdezte Lydia

- Nem követlek, csak ott a szekrényem. A huszonnégyes.

- Miért rakattad mellém a szekrényedet?

- Nem rakattam, ezt kaptam, csak itt volt hely.

- Dehogy is! Volt még egy csomó hely, csak nem szóltál, hogy más szekrényt akarsz.

- Zavar, hogy egymás mellett vannak?

- Nem. - csapta be a szekrényajtaját - Csak a tiédben tavaly hangyatámadás volt egy romlott szendvics miatt, és nem emlékszem, hogy kitisztították volna. Én a helyedben nem raknék be kaját. - mutatott az ebédemre

Kibontottam anya csomagját, és hát persze, hogy belemásztak a hangyák! Fúj, most mit fogok ebédelni?

- Lydi... - kezdtem, de mire megfordultam, a barátnőm Jackson szájában turkált a nyelvével - Mindegy. - sóhajtottam, majd elindultam megkeresni Allison-t

Keresgélés közben nekimentem egy magas alaknak. Lassan felnéztem, de mielőtt még megszólalhattam volna, megelőzött.

- Hope? - kérdezte

- Szia Scott! - néztem fel rá - Jaj, bocsi! - álltam távolabb tőle

- Semmi baj. Hallom, bajba kerültél. - nevetett

- Igen, huszonnégy perc késés miatt büntit kaptam Stiles-szal.

- Stiles jófej, biztos ellesztek. - mosolygott

- Ha az ellesztek alatt azt érted, hogy Lydia végig az ölébe fog lökdösni, akkor igen, biztos elleszünk...

- Mi? - röhögött mégjobban

- Semmi, felejtsd el inkább. - nevettem fel kínosan

- Haver, annyi a mai programnak, elzárásom lesz. - állt Scott mellé Stiles - Ó, szia...öm... - nézett rám

- Hope. - segítettem ki

- Várjunk, ti még nem találkoztatok? - kérdezte Scott Stiles-t

- De, de a nevét nem tudtam. - mosolygott

- Pedig ő tudta a tiédet.

Stiles furcsán nézett rám, mire én is megszólaltam.

- Lydia mondta.

- Akkor Stiles-ról beszéltétek a tripla randit? Benne vagyok, már azt hittem, valami nagyon beképzelt fiút kerített neked. - jelent meg Allison is. Itt kerestem nem tudom, meddig, erre pont ilyenkor jelenik meg!

Éreztem, hogy egyre jobban pirulok, és a cipőm orrán kívül semmit sem mertem nézni,

- Hope? Van valami, amiről tudnom kéne? - kérdezte Stiles, én meg szégyenemben újra haza akartam szaladni