- Hope... - kezdte Stiles a homlokát a homlokomhoz támasztva - Leszel a barátnőm? - tette fel a nagy kérdést.

A szívem hevesen vert, de ettől függetlenül gondolkozás nélkül ismét megcsókoltam.

- Elég válasz ez neked? - mosolyodtam el két csók között, amikor ajtónyikorgást hallottam. Egy pillanat alatt eltávolodtam Stiles-tól és visszafeküdtem az ágyra, mielőtt a vörösesszőke legjobb barátnőm betopogott a legújabb Blahnik (a múltkori két hetes fekvésemnél kemény kiképzést kaptam a világhírű márkák felismeréséből) tűsarkújában.

- Lydia, hogy te milyen rohadt jól tudsz időzíteni! - szólalt meg szarkazmussal Stiles

A barátnőm figyelmen kívül hagyva a barátom megjegyzését, elkezdett nekem áradozni mindenféléről.

- Csajszi, úgy megijedtem, hogy elveszítem a világ második legtökéletesebb barátnőmet. Az első persze én vagyok, mert egy igazán értékes embernek önmaga is a barátnője, de te is nagyon hiányoztál volna, ha elmész...Juj, hoztam borotvát!

- Mi? Minek? - vontam össze a szemöldökömet

- Napokig bent leszel, nem hagyom, hogy dzsungel legyen a lábad... - jelentette ki, mire szikrázó szemekkel próbáltam jelezni, hogy "Hahó, nem csak ketten vagyunk bent!" - Oh, Stiles, kettesben hagynál minket Hope-pal légyszíves? Köszi! - vigyorgott gúnyosan, majd felállt és kilökte Stilinski-t az ajtón

Összenéztem a barna hercegemmel, és próbáltam eltátogni neki egy "majd később folytatjuk"-ot, bár azt nem tudom, hogy mennyire sikerült neki szájról olvasnia. Ahogy kiment, Lydia egyből új témába kezdett. Aha, szóval a borotvás csak azért kellett, hogy elűzze innen a vendégem!

- Na, szóval miért is időzítettem annyira jól? - vigyorgott, majd hirtelen lefagyott a mosoly az arcáról, mintha csak eszébe jutott volna valami - Hűha, én azért nem veszíteném el egy kórházban... - rázta meg a fejét rosszallóan. Én először nem kapcsoltam, de amikor már negyedjére pörgettem le magamban az utolsó mondatát, leesett a dolog.

- Mi vaaan?! Úristen, te komolyan kinéznéd ezt belőlem?!

- Belőled? Simán. Csajszi, egyszerre két sráccal kavarsz, lassan rosszabb vagy, mint én...

- Szóval te most lekurváztál?!

- Nem. Csak azt mondom, hogy kezdesz hasonlítani rám. Nem bűn szórakozni pár fiúval. Most vagyunk fiatalok, most kell élvezni az életet. Ezt jól jegyezd meg! - mosolygott, majd kivett a táskájából egy szempillaspirált - Teljesen elmosódott a sminked, várjál, megigazítom!

Ezután még mondott valamit, de már nem figyeltem rá. Leribancozott a legjobb barátnőm! Mi ez már?!

_____________________________________

Miután felfogtam, hogy Lydia szerint egy repedt sarkú vagyok, valamint ki lettem sminkelve elég extrémen, Brandon lépett be az ajtón egy nagy zacskóval a kezében. Amikor meglátott, először eldobta a táskát, szorosan magához ölelt, majd miután vége lett a meghitt pillanatunknak, kérdőre vont a hat tonna vakolat miatt a fejemen. Biztos szépen mutathattam. Még szerencse, hogy nem volt kéznél tükör, mert szerintem hasbaszúrtam volna magam, ha meglátom, mit művelt velem Lydia...

A vörösesszőke barátnőm felállt, és kitáncolt (nem szó szerint) a szobából. Aha, szóval Brandonnal szívesen kettesben hagy, de Stilesnál be kellett zavarni...

- Máskor egy pillanatra sem tévesztelek szem elől... - jelentette ki - Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy újra veszélybe sodorjalak... - nézett a szemembe, tekintetéből pedig őszinteség sugárzott. Egy tincset az arcomból a fülem mögé tűrt, én meg hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. A takarót kezdtem el gyűrkölni, és szigorúan csak azt néztem. Keze az arcomra vándorolt, ahol simogatni kezdte a bőröm. Éreztem, hogy ez a dolog már rosszfelé halad, de nem tudtam hogy belekezdeni vallomásomba. Felemelte az állam, így a szemébe kellett néznem. Lassan közeledni kezdett felém. Jézus, mit csináljak? Már megint két vasat tartok a tűzben! Ajkai már súrolták enyéimet, mikor hirtelen elfordítottam tőle a fejem. Kérdőn nézett rám, mire én csak egy bocsánatkérő pillantással tudtam megajándékozni.

- Mi a baj? - kérdezte aggódva - Fáj valamid? Hívjak orvost? - kezdett bepörögni.

- Semmi bajom - vágtam rá, mielőtt még gondolatban eltemetett volna - Csak...Beszélnünk kell valamiről...

Értetlenül nézett rám, mire nagyot sóhajtottam. El kell mondanom neki...

- Tudod, én szeretem a gumimacit... - kezdtem ijesztően vékony hangon.

- Aha, én is. - vágja rá gondolkozás nélkül. Kikerekedett szemekkel nézek rá, de ő ugyanolyan fapofával bámul rám. Ajaj! Mik történhettek itt, amíg eszméletlen voltam! Eszméletlenül szép. Haha! Szóvicc. Na jó, mindegy...

Értetlenül megrázom a fejem.

-Nem, én komolyan beszélek. - mondom

- Én is. - válaszolja - Imádom a gumimacikat... Olyan finomak, édesek és puhák... - hunyja le a szemét, mire őszintén ledöbbentem. Ez most... Stiles ajkairól ábrándozik?

Kinyitotta a szemeit és rámmosolygott.

- Kérsz gumimacit? Megehetnénk együtt. Egyedül nem bírom, kell segítség. - jelenti ki vigyorogva

Uramisten! Ez meghívás volt egy hármas menetre? Most mit kellene mondanom? Hogy, kösz, nem kérek gumicukrot? Vagy hogy én nem tartom közvetlenül az édességet cukinak egy fiú szájában? Hogy utaljak rá?

Teljesen lefagyva néztem, ahogy Brandon az óriási, fehér zacskó felé nyúl. Kivett belőle egy nagy csomag Haribo-t, majd a takarómra dobta. Mi van?!

- Hoztam egy csomó édességet, azt mondják, tele van boldogsághormonnal, ami nekünk most szerintem jól jön ennyi sírás és fájdalom után... - nevett fel - Miért nézel így rám? Azt mondtad, szereted... - nézett rám szomorúan

- Mi a...Te most komolyan beetetted nekem azt, hogy meleg vagy?! - emeltem meg a hangom hisztérikusan - A francnak kell a Haribo-d, te idióta! - csapkodtam, közben pedig hozzávágtam a gumicukrot

Ijedten, pislogás nézett rám, majd hangosan felröhögött.

- Te meg miről beszélsz? - nevetett jóízűen, körülöttem meg vibrált a levegő

- Arról, hogy azt hittem, te is smároltál Stiles-szal! - kiabáltam, de ahogy a mondat végére értem, teljesen lefehéredtem. Kimondtam. Kész, vége, nem tudom visszafordítani a dolgokat...Brandon arcáról hirtelen lefagyott a mosoly, én pedig ösztönösen lesütöttem a szemem.

- Én is? Ki a másik? - kérdezte kimért hangon. Tudta jól, hogy magamra gondoltam, én viszont nem bírtam a szomorú, smaragdzöld szemeibe nézni és válaszolni. A hallgatásomból egyből levonta, hogy mi a helyzet, így egy kis kínos csönd után megszólalt.

- Tudod... - kezdte - Kibaszott nagyot csalódtam benned... - fejezte be érzelemmentesen, majd ugyanilyen természetességgel felállt és elment. Azt hiszem, nem csak a szobából, hanem az életemből is végleg kilépett.

Van az az érzés, amikor az ember annyira szomorú, hogy sírni sem tud, csak néz ki a fejedből, és elgondolkozik azon, hogy milyen szar minden...Hát nálam is eljött ez a pillanat...

_____________________________________

Október 05., Szombat

Öt nap telt el a majdnem halálom óta.

Öt napot töltöttem a kórházban, és...

Öt napja vagyok együtt Stiles-szal...

Öt napja távozott Beacon Hillsből Brandon Lancaster.

Elment.

Elköltözött Los Angelesbe, az unokatestvéréhez úgy, hogy még csak el sem köszönt. Rosszul esett, de őszintén, megértem, hogy nem szólt. Hiszen utál...

Ma engedtek ki, így az örömtől majd kicsattanva fekszem most az ágyamon összegabalyodva a barátommal, aki a hajamat simogatja.

A barátommal...

Még most is furcsa ezt így kijelenteni...

- Stiles... - törtem meg a csendet, ami valahogy egyáltalán nem a kínos típusú volt

- Hmm? - nem néztem rá, de tudtam, hogy mosolyog.

- Apának ma van a szülinapja...Szerinted mit vegyek neki? - kérdeztem

- Szereti az édeset?

- Nagyon.

- Akkor csinálj neki valami sütit, biztos örülne neki...

- Segítesz? - néztem bele a mogyoróbarna szemeibe

- Csak ha kapok érte valamit... - válaszolta, mire nyomtam egy puszit a szájára - Naa, ennél azért többet! - nevetett fel, majd magához húzott és megcsókolt. Édes ajkaival nem tudtam betelni, így úgy faltam őket, mintha évek óta tartó cukorbetegségből gyógyultam volna meg, és bepótolnám a kiesést.

- És én is imádom az édeset. - vigyorogtam, ezzel megszakítva a csókcsatánkat, majd kipattantam az ágyból, és ő is így tett.

Rákulcsoltam ujjaimat Stiles puha kezére, és együtt lesétáltunk a lépcsőn a konyhába.

- Hmm... - motyogtam kinyitva a hűtő ajtaját - Kell ez... Meg ez... Egy kicsi ebből... Ja, meg ez is kell... És kéne rá még egy kis díszítés... - motyogtam, majd hátrafordultam. Stiles a pultra könyökölve nézett várakozásteljesen. Ajkaira pillantottam. - Gumimaci! - kiáltottam fel mosolyogva. Kivettem a szekrényből egy csomag Haribot, és felbontottam. Stilinski kivett egy darabot, és finoman becsúsztatta a szájába. Hmm. Ráharaptam alsó ajkamra, majd elkezdtem összeütni a muffint.

- Tessék! - nyújtok oda neki egy tálat, hogy keverje össze a tartalmát - Csak, hogy te is csinálj valamit.

- Pedig nagyon jól megvoltam így... - mondta huncot mosollyal oldalra billentve a fejét és tekintetét hátsómon pihentetve. Felnevettem, majd újra dolgozni kezdtem. Annyira belemerültem a munkába, hogy már csak két meleg tenyérre a combomon eszméltem fel. Elvigyorodtam, mire puszilgatni kezdte a nyakam, derekamat átölelve, én pedig oldalra billentettem a fejem, ezzel több teret hagyva neki.

- Hé... - motyogtam lehunyva a szemeimet - Így soha nem lesznek kész a sütik. - mormogom, de ő elengedte a füle mellett. Ráharapott a fülcimpámra, mire felkuncogtam. Belenyúltam a csokikrémbe, és egy mozdulattal Stiles képére kentem. Hitetlen, csodálkozó arckifejezésse bámult rám, elengedve a derekamat. Ösztönösen futni kezdtem az emeletre, de már a lépcső alján felkapott a karjaiba, és felvitt a szobámba, mint egy gyereket, közben megcsókolt, így elérve, hogy én is tiszta csoki legyek.

- Nheeehm - nevettem fel a csók közben, hátravetve fejemet.

- Dee - mondja perverz mosollyal az arcán - Rossz kislány voltál, ezért most meg kell büntesselek... - mondta oldalrabilletett fejjel. Kihívóan felhúztan fél szemöldököm, mire ledobott az ágyamra. Rámfeküdt, karjaival megtámasztotta magát a fejem két oldalán. Lágyan megcsókolt, nyelvét becsúsztatta a számba, és kezét a pólóm alá dugva. Végighúzta a kezét az oldalamon, mire libabőr jelent meg az érintése helyén. Ajkai puhán cirógatták enyéimet, ráharapott alsó ajkamra, mire felnyögtem. Egy másodperc sem telt el, megcsörrent a telefonja, ezzel megszakítva meghitt pillanatunkat.

- Leteszem... - mondta

- Nem kell, vedd fel nyugodtan! - erőltettem egy mosolyt az arcomra

- Biztos? - vonta fel a szemöldökét, mire csak egy aprót biccentettem. - Scott, mondd gyorsan, mert rohadtul nem érek most rá, és...Várj, mi? - sápadt le - Tíz perc és ott vagyok! - letette.

Lévén, hogy értetlenül néztem rá, elkezdett magyarázkodni.

- Scott bajban van...Megint. - állt fel

- Menjek én... - kezdtem, de félbeszakított

- Ne, megoldjuk....Te csak...Fejezd be a sütit apukádnak! Vagy ne fejezd be...Mindegy, érted.. - húzta fel a pulcsiján a cipzárt, majd nyomott egy gyors puszit a homlokomra, és kiviharzott a szobámból, én viszont gondolkodás nélkül utána szaladtam.

- Stiles, én is megyek, nem engedlek el egyedül! - pattantam be mellé a Jeepbe

- Hope, szállj ki, nem sodorlak mégegyszer veszélybe!

- Attól, mert a múltkor majdnem meghaltam, még nem kell mindentől óvni! Nem lesz semmi bajom!

- Menj vissza a szobádba, kérlek...

- Indítsd már a kocsit, Scott bajban van! - emeltem meg a hangom, mire nagy nehezen beletaposott a gázba, én pedig itthon hagyva minden félelmemet, bevállaltam egy életveszélyes kalandot. Megint...