Sziasztok! Largent fanok, remélem, ezért a részért kapunk ölelést, még akkor is, ha rövid lett, és akkor is, ha csak hajnal háromnegyed kettőre sikerült befejezni (mert megígértem Eszty77 -nek, és You_lured_me-nek) ❤

Igen, kapunk, jól írtam, mivel @Liveforthebookz -szal írtam ezt a részt, akit imádok, de sajnos valamiért nem tudom megjelölni.

Jó olvasást! ❤❤❤

___________________________________

Nem estem a földre, éreztem, hogy valaki elkapott, ami egy elég filmbe illő pillanat lehetett, de sajnos semmit sem láttam belőle. A hallásom is eltompult, így csak azt hallottam, hogy egy ismerős hang a nevemet kiáltja, viszont később az is megszűnt. Mi történik velem? És ha már elájultam, miért érzem még mindig azt a nyomasztó érzést a mellkasomban?

Valami szétterjedt a testemben. Valami nem normális történik velem, és ez biztosan nem csak egy szimpla elájulás. Valaki csinált velem valamit, a kérdés, hogy ki, és mit.

___________________________________

- Fogalmam sincs, hogy velem mit tettél, de ha engem helyre tudtál hozni, akkor őt is meg tudod oldani! - hallottam egy elég ismerős hangot...Csak nem...?

Mire végiggondolhattam volna, hogy ki szólalt meg, kipattantak a szemeim. Már megint belémdöftek egy kést!

- Te normális vagy, mégis mi a szart csinálsz?! - kiabálta valaki

- Au! - kiáltottam fel - Tudjátok attól, mert természetfeletti vagyok, még nagyon is megérzem, ha leszúrtok! Úristen... - mondtam alig hallhatóan, amikor megláttam, hogy kiáll velem szemben, majd egyből leugrottam a vasból készült asztalról. Kár volt, ugyanis az a hegyes cucc még mindig a hasamban volt, így elég nagyot ordítottam, amikor még mélyebbre szúródott.

- Ti normálisak vagytok, miért késeltek meg folyamatosan?! - kérdeztem két adag fekete színű vér kiköpése között. Mi? Mitől ilyen a színe?

- Túl korán keltél fel... - jelentette ki Deaton, majd újra elővette a jól ismert vaslapátunkat

- Ne! Nehogy lecsapj vele, inkább megteszem én! - szóltam rá

Elvettem tőle a nehéz, hosszúkás tárgyat, és fejen vágtam vele magam, de nem volt elég erős ahhoz, hogy elveszítsem az eszméletem. Nem is csodálkozom, hiszen körülbelül 10 liter vér folyt ki belőlem az imént.

- Emberek, úgy érzem, nem kell lapát ahhoz, hogy kiüssetek... - mondtam, miközben csillagokat láttam, majd újra elájultam.

____________________________________

- Hope! Hallasz?

Kinyitottam a szemem.

Először még minden homályos volt, majd lassan kitisztult minden.

Először még hallásom tompa volt, majd az is kiélesedett.

- Brandon? Brandon! - pattantam fel egyből

Lancaster már az eredeti nagyságában és pompájában tündökölt. Nem tudom Deaton mit és hogy csinált vele, de őszintén ebben a pillanatban nem is érdekelt.

Odaszaladtam, és a nyakába ugrottam. A lábaimmal körülöleltem a csípőjét. Mélyen beszívtam az illatát. Hmm... arcszesz és valami finom parfüm illata volt.

- Jól vagy? - búgta a fülembe

Lehellete csiklandozta a fülemet, beleborzongtam minden egyes szavába.

- Mostmár igen... - suttogtam - Mi történt? Hogy változtál vissza?

- Semmire sem emlékszem, hogy mi volt, de a lényeg, hogy mostmár minden rendben. - mosolyodott el, majd tartott egy kis szünetet. Beszédre nyitotta a száját, de magába fojtotta a szavakat. Egy kicsit hezitált, majd megszólalt. - Annyira féltem, hogy elveszítelek...

- Hűha, Brandon Lancaster aggódott értem? - vontam fel a szemöldököm vigyorogva, de közben magamban sikítoztam az örömtől

- Néha én is meglepődöm az érzelmeimen... - válaszolta - Sőt, szerintem még sosem éreztem ilyet más lány iránt... - nézett mélyen a szemembe

Kisimította a hajam az arcomból, és gyengéden végighúzta a ujjait az arcomon. Smaragdzöld szemei az ajkaimra vándoroltak.

Vágy. Igen, ezt olvastam ki a tekintetéből. Keze lesiklott a nyakamra. Az ujjai alatt égett a bőröm. Testemben kilobbant valami. Mintha izzó tűzben állnék. Érzékszerveim kiélesedtek. Az agyam kiürült. Csak egyet tudtam igazán.

Akarom őt. Nagyon. Az ajkait. Kívánom minden egyes porcikáját. Karjaimmal átöleltem a nyakát, ujjaimmal beleszántottam a hajába. Szorosabban ölelt magához, majd a szemembe nézett. Közeledni kezdett hozzám, éreztem mentolos lehelletét az arcomon. Fél centire megállt a számtól, és a reakciómat várta. Azt hiszem elég egyértelmű és meggyőző választ adtam.

Közelebb húzódtam hozzá, és megcsókoltam.

Heves. Forró. Tüzes. Szenvedélyes. Érzelemdús. Így jellemezném az első csókom. Ajkai édesek voltak, mint a méz, de követelőzőek is. Nyelve finoman besiklott a számba, én pedig felnyögtem a gyönyörtől. Felfedezőútra indult a számban, majd mikor a egymásra találtak az enyémmel, lágyan összefonódtak.
Alig fejeztük be a csókot, már újba kezdtünk. Még levegőt is alig tudtunk venni a csata közepén.

- Ha tudnád, hogy erre mióta vártam már... - szólalt meg két csók között

Ziháltam húzódott el, majd megint vissza hozzám. Nem tudtuk abbahagyni, akárhogy is akartuk (vagy nem akartuk). Vonzottuk egymást, mint két mágnes, majd két csók között elmosolyodott.

Éreztem. A mosolyát. A számban. Csodálatos volt.

Visszacsókoltam, majd kezei lassan lecsúsztak a pólóm alsó szegéjéig. Én is követtem mozdulatait az ő testén, egészen a hátáig. Megmarkoltam a hátizmait, eközben ujjai besiklottak a felsőm alá, majd végisimították a hasam. Lehúzta rólam a pólóm, majd újra megcsókolt. Minden tökéletes volt. Eddig.

Érezni kezdtem valamit. Először azt hittem a smár miatt van. De nem. Valami kiváltott egy különleges érzést belőlem.

Valami amit eddig nem éreztem.

Valami ami nyomta a hasam alját.

Valami aminek nem szabadna most ezt csinálnija.

Valaminek ami csak a fiúknak van.

Valami amit én hoztam ilyen állapotba.

Megijedtem. Oltárira. Oké, csók, meg minden de én erre még nem állok készen.

Hirtelen elhúzódtam tőle. Homályos volt a látásom, de annyit kivettem, hogy Brandon csalódott és zavarodott volt.

Ebben a pillanatban kicsapódott a klinika ajtaja, mire mindketten odakaptuk a fejünket.

- Hope? - hallottam Stiles hangját, mire megállt bennem az ütő.