- Nem érdekel. - emelte meg az állam, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek

- Miért nem? - suttogtam

- Mert tudom, hogy a végén úgyis engem fogsz választani...

- Hogy vagy ennyire biztos magadban? - kérdeztem úgy, hogy már csak egy-két centi volt köztünk

- Megérzés.

- Igen? És még mit érzel meg?

- Azt, hogy most nem bánnád, ha megcsókolnálak.

- Akkor mire vársz még? - leheltem az ajkaira

- Apád engedélyére. - röhögött, közben pedig eltávolodott tőlem. Mi van?!

- Te most szórakozol velem?! - kerekedett ki a szemem

- Bocs, de most ígértem meg apukádnak, hogy csak beszélgetünk. Szeretnék jó kapcsolatot ápolni a jövendőbeli apósommal.

- Hogy lehetsz ekkora seggfej?!

- Később folytatjuk, Cukorfalat! - kacsintott, majd otthagyott egyedül, kővé dermedve.

Teljesen összezavarodtan álltam egy helyben. Most komolyan simán hagytam volna neki, hogy elvegye az első csókom? Jézusom, nem hiszem el, majdnem smároltam Brandon Lancasterrel! Ezt fel kell dolgoznom.

Egy pillanatra úgy éreztem, hogy tényleg nem bánnám, ha megtörténne. Belenéztem a smaragdzöld szemeibe, és egyszerűen elvesztettem az eszemet. Képes a hülye nyomulásával elérnie azt, hogy egy pillanatra érezzek valamit, még akkor is, ha az egész tényleg csak egy másodperc töredéke volt. Most vajon mit gondolhat rólam? Egy...Na jó, ribanc azért nem, mert az én koromban a lányok már más ágyában hemperegnek, de rá kell döbbennem, hogy én is egy könnyen kapható csaj vagyok, aki majdnem beállt az "akik megvoltak Brandonnak" sorba. Stilesnak igaza van. Mondjuk neki mikor nincs?

Egy helyben álltam, mozdulatlanul még hosszú-hosszú ideig. Saját magam szidásából a telefonom csörgése zökkentett ki. Hívás. Na vajon ki hív? Ki gondolta volna?

- Akkor mire vársz még? - utánozta hangom

- Akkora szemét vagy!

- Naa, most miért mondasz ilyet? Én csak tisztelem az apád. - felelte, de közben el tudtam képzelni azt a széles vigyort a pofáján - Elvitte a cica a nyelved? Így mit fogsz lenyomni a torkomon?

- Te nem vagy normális!

- Bocsiii...Ne haragudj, csak élvezem a helyzetet. - mondta, de nem válaszoltam rá - Hé! Hope! Vagy hívjalak inkább csókosnak? - kérdezte, mire forgatni kezdtem a szemem, bár tudtam, hogy nem látja

- Gyenge vicc volt.

- Nyugi van, abbahagytam.

- Brandon... - szólítottam meg

- Igen?

- Elfelejthetjük ezt? - sóhajtottam

- Mi? Tessék? Miért? - halmozott kérdésekkel egy nagy adag csalódottsággal a hangjában

- Hiba volt, oké? Vagyis...Hiba lett volna, ha megtörténik.

- Te meg miről beszélsz? Egyáltalán nem lett volna hiba, csak én romantikusabb helyen terveztelek megcsókolni.

- Brandon, én nem érzek irántad semmit, megbántam volna a csókot. Jó, hogy így alakult.

- Ezt most komolyan gondoltad?!

Hallottam a hangján, hogy ideges, de nem foglalkoztam vele különösebben. Na jó, de. Nagyon rossz volt még így, telefonon keresztül is.

- Igen. Teljesen komolyan gondoltam. - feleltem, de válasz már nem jött rá. Lerakta.

A tenyerembe temettem az arcom, közben pedig próbáltam meggyőzni magam arról, hogy jó döntést hoztam.

De nem. Nagyon nem hoztam jó döntést. Már megint megbántottam a fiút, aki szeret, amikor ő nem is tehetett semmiről. A szomorú az, hogy ezt biztos nem fogja megbocsátani. Miért csinálok mindig hülyeséget?!

De valamit csak kéne tenni! Nagy valószínűséggel most törtem össze egy barátom szívét!

Végülis tényleg csak barát, akit majdnem lekaptam.

Teljes szívemből szégyellem magam, már ha van ilyen kifejezés.

- Tudod...Ez a Brooklyn gyerek nem is rossz... - tette apa a vállamra a kezét

- Brooklyn?

- Nem úgy hívták a második srácot?

- Nem. A neve Brandon.

- Még jobb. Úgysincs még Brandon nevű ismerősöm.

- Miért, Brooklyn van?

- A nagyanyád régi macskáját úgy hívták.

- Hmm...Király név egy cicának... - mondtam unottan, közben pedig elgondolkodtam, hogy hogy lehet egy kisállatot Brooklynnak nevezni?

___________________________________

Szeptember 30. Hétfő

Sírva ébredtem fel. Már megint. Álmomban egy nagy, kivágott fa mellett fulldokoltam a véremben. Fogalmam sincs, hogy hogyan kerültem oda, vagy hogy mitől véreztem. Semmire sem emlékszem, talán nem is voltam eszemnél.

Most itt állunk Allisonnal és Lydiával a suli előtt, pont, mint egy hete. Akkor Stiles sértődött meg, most meg Brandon. Ezt nem hiszem el!

Ekkor egy ismerős Bugatti-t láttam begurulni az iskola parkolójába. Gondolkozás nélkül odaszaladtam, közben pedig elmondtam magamban mégegyszer a bocsánatkérő szövegem, de csalódottan vettem tudomásul, hogy ez bizony nem az a kocsi, amit kerestem.

- Hé Cica, mizu van? - szállt ki egy tőlem fél fejjel alacsonyabb fiú. Hát ez biztosan nem Brandon.

- Ez a "cica" mindjárt tökön rúg, ha nem hagyod békén.

- Kár, pedig tetszettél.

Ez a kissrác tiszta Lancaster csak rondább és picibb kiszerelésben!

- Hanyadikos is vagy? - kérdeztem

- Gólya, de sokkal többnek nézek ki, nem de?

- Ezt nagyon elhitted. - feleltem gúnyosan - Egyáltalán honnan van neked jogsid alig tizennégy évesen?

- Apám vette. Egyébként tizennégy és fél vagyok.

- Hűha, akkor te már úszhatsz karúszók nélkül is, nem?

- Így van. -bólintott

Istenem, nem esik le neki az iróniám...

- Hogy hívnak, baba? - vigyorgott

- Baba? Még te babázol le engem az alig 140 centiddel? - röhögtem

- 150! - háborodott fel - Amúgy is még növésben vagyok!

- Bocs. - nevettem még mindig

- Na de mi a neved, Cukorfalat?

Cukorfalat? Cukorfalat?!

- Mit mondtál?

- Mi a neved?

- Nem, az után.

- Cukorfalat? - vonta össze a szemöldökét

Na jó, ez a gyerek rémisztően hasonlít Brandonra!

- Emlékeztetsz valakire. - néztem a szemébe. Smaragdzöld.

- Igen? Kire? Csak nem a férjedre?

Komolyan, szerintem tuti, hogy rokonok!

- Hogy hívnak? - kérdeztem kicsit félve

- Brandon Lancaster, Édesem.