Szeptember 27. Péntek

- Stiles! Itt a pólód. Izé...Kimostam...

- ...miért?

- Mert rajtam volt?

- És?

- Mi és?

- Attól még nem kellett volna.

- Bocsi, nem tudtam, hogy te nem mosod a ruháidat. - vontam össze a szemöldököm

- Valahogy szívesebben járnék Hope-illatú pólóban, mint öblítő szagúban. - mondta, mire automatikusan elmosolyodtam

- Tényleg? - kérdeztem vigyorogva

- Tényleg.

- Ez olyan aranyos volt.

- Neked csak aranyos dolgokat tudok mondani.

- Miért?

- Mert szeretlek. - hajolt közelebb hozzám. Lehunytam a szemem, és vártam, hogy ajkaink összeérjenek, de ebben a pillanatban felébredtem. Megint.

Kedd óta folyamatosan vele álmodok, de mielőtt bármi nagyobb dolog történne (mondjuk egy csók), mindig felébredek.

Három napja nem hagy aludni.

Három napja a fejemben motoszkál.

Három napja remélem minden 0:00 -kor, hogy álljanak vissza az éjszakák megszokott álmaimhoz, de eddig nem jártam sikerrel. Pedig eddig hülyeségnek tartottam ezeket a kívánságokat.

Legelőször csak megölelt.

Másodjára arcon pusziltam.

Harmadjára szerelmet vallot, és majdnem megcsókolt.

Mi lesz negyedjére? Összejövünk? Bemutat a szüleinek? Jézusom, ezt az egészet most azonnal le kell állítanom!

Egyébként a keddi szürke pólója még most is nálam van, mivel eddig kerültem.

Pedig minden nap a táskám mélyén lapul, de nem akarom visszaadni neki.

Mert akkor találkoznunk kell.

Beszélgetnénk.

Beszélgetés közben édesen rám mosolyogna.

Az a vigyor a kis aranyos gödröcskéivel pedig újabb okot adna arra, hogy vele álmodjak.

Csak rutinból mosolyog minden mondata után vagy közben.

Közben fogalma sincs arról, hogy mennyit jelent ez nekem.

Ritka cuki mosolya van.

És?

Sok embernek vannak gödröcskéi.

Miért ne tetszhetne a mosolya?

Vagy a csillogó mogyoróbarna szemei?

Ez még nem azt jelenti, hogy Ő tetszik nekem.

Ebben a pillanatban SMS-em jött.

"Ne haragudj a múltkoriért, kicsi Harpy. Csók: -jövőbeli férjed"

"Szeretnéd, hogy mégegyszer agyonüsselek könyvekkel, vagy békénhagysz? A nevem Hope, nem Harpy. :). Pofon ököllel: -Hope anyádat csókold Argent"

"Látom, nem érted. Majd felvilágosulsz, kicsi lány! Puszi a szádra: -Brandon úgyis az enyém leszel Lancaster"

"Nincs mit érteni. Egyáltalán milyen név az a Harpy? Valami trópusi? -nagyon elhitted"

"Pici Szívem, a Harpie nem egy név. -csak jósoltam, Édes."

"Igen? Azt is megjósolod, hogy seggbe foglak rúgni?!"

"Haha. Csak ennyit mondok, Drága: Nem minden angyal kinézetű srác jófiú."

"Ugyan már, tudjuk jól, hogy te kívül belül undorító vagy..."

"Cukorfalatom, ki beszélt itt rólam? "

"Ezt hogy érted?"

Nem írt vissza.

"Hahó, Nagyszájú, válaszolj!

Még mindig semmi.

"Köcsög. " - írtam dühösen

"Köszöntem. " - válaszolta

"Annyira utállak. "

"Nem is."

"Dehogynem."

"Ha utálnál, már régen nem írnál. Veszekszel velem, hogy gyűlölsz-e. Ezzel mutatod ki a legjobban hogy szeretsz!"

"Ez a beszélgetés veled a legértelmetlenebb dolog, amit valaha is tettem."

"A-a. Nem."

"Akkor mi?"

- Talán az, hogy beleestél Stilinskibe. - hallottam egy hangot a hátam mögül

- Áá! Mit keresel itt? - sikoltoztam, majd hozzávágtam a fésűm

- Au! - fogta a fejét, mert azt találtam el - Gondoltam, meglátogatlak.

- Nem látogathasz meg csak úgy! Meg sem kérdeztél!

- Nemet mondtál volna...

- Lehetséges. És?

- Hmm..."Lehetséges"...Haladunk! Pár napja egyenesen rávágtad volna, hogy biztosan! - vigyorgott, mire nagyot sóhajtottam. Reménytelen eset, akárhányszor lekoptatom, csak jobban nyomul. - Amúgy azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Ne haragudj, amiért egy barom voltam a könyvtárban. Teljesen megérdemeltem, hogy rámborítottad a polcokat, még ha nem is direkt volt. Nem szeretnék rosszban lenni veled, hiszen egy csodálatos lány vagy, akit nagyon szeretek. Tetszik nekem ez a meghódíthatatlan stílus. Hogy nem ugrol a nyakamba egy pár bóktól, és egy igazi kihívás vagy. Nagyon bejössz nekem, és jóvá akarom tenni a múltkori esetet. Kapok egy esélyt? Csak egy barátit, semmi szerelem. Azt majd később. - kacsintott

- Most ha azt mondom, hogy még mindig haragszom, addig nem hagysz békén, ameddig meg nem békélek? - vontam fel a szemöldökömet

- Valahogy úgy. - vigyorgott

- Értem. Szóval te ezt bocsánatkérésnek nevezed, hogy nincs választásom...

- Ja. Figyelj, Hope, csak egy tervet találtam ki, abban meg úgy gondoltam, hogy kibékülünk, szóval bocsáss meg, mert ha nem, cseszhetem az egészet, és megint három napig kellesz agyalnom. - mondta, mire felnevettem

- Rendben. Legyen próbaidős béke. - egyeztem bele, mert tudtam, hogy ha másképp döntök, nem fog elmenni

- Ó, hála az égnek! - fújta ki a levegőt megkönnyebbülten, majd jobban végigmért. Jézusom, csak egy póló és egy bugyi van rajtam! - Sexy vagy. - vigyorgott

- Fogd be! - szóltam rá

- Mi a...Te elpirultál? Úristen! Hope Argent zavarban van, emberek, ezt látnuk kell! - vigyorgott - Jól van, abbahagytam.

- Köszönöm. Egyébként meg nem estem bele "Stilinskibe"! - mondtam - Csak pár hete ismerem.

- És? Nekem egy nap elég volt hozzá.

- Azta...Tetszik neked Stiles? - húztam az agyát

- Mi van? Én rólad beszélek! - röhögött. Neki is vannak gödröcskéi, de a nevetése nincs olyan aranyos, mint *Allison szavaival* Jeep hercegnek. - Miért nézed annyira a számat? Csak nem meg akarsz csókolni? - mosolygott, mire én automatikusan megráztam a fejemet. Fúj, még a gondolat is undorító! - Kár. Nem baj, a terv szerint még előbb megpuszillak. - vonta meg a vállát - Mondjuk most?

- A-a. Nem. - utánoztam az SMS-ét

- Akkor mikor?

- Majd amikor úgy esik.

Úristen! Én tényleg megengedtem neki, hogy a közeljövőben megpusziljon?

- Mi? Ko-komolyan?

- Ugye? Engem is meglepett a válaszom... - néztem magam elé zavartan

- Szóval szíved mélyén odavagy értem.

- Ennyire azért ne bízd el magad, nem azt mondtam, hogy hozzádmegyek, csak azt hogy majd megpuszilhatsz. A hangsúly a majd-on van, remélem, te is érzed!

- Akkor is felfelé haladok a létrán. - vigyorgott

- Ne örülj annyira, kedden elég nagyot estél.

- Mert nem tudtam uralkodni magamon. Tudod, milyen érzés látni, ahogy a szerelmed mást szeret? Hogy még ha veled van elvileg randin, akkor is lelép vele? Még amikor teljesen véletlenül az én mosolyomra téved a tekintete, akkor is az övét képzeli oda, az enyém helyére. Én minden éjszaka azon gondolkodtam, hogy hogyan engeszteljelek ki, közben te minden este róla álmodtál. Magamhoz akartalak láncolni legalább egy estére. Tudtam, hogy ezzel csak jobban ellöklek magamtól, de úgy éreztem, ennél már lejjebb nem csúszhatok a létrádon. Aztán kiderült, hogy mégis. Tudod, a féltékenység még egy alfa vérfarkason is eluralkodik. Sajnálom. Mindent megtennék azért, hogy meg sem történt legyen a keddi este, de sajnos nem lehet. - fejezte be a monológját

- Honnan tudod, hogy kivel szoktam álmodni?

- Szépségem, én mindent tudok. Egyébként csak úgy megsúgom, hogy az én mosolyom is van olyan aranyos, mint annak a nyomoréknak. - vigyorgott

- Mi? Te ezt honnan...

- Azt neked nem kell tudnod. - szakította félbe a mondatom. Ijesztő ez a srác. Nagyon.

- Rendben. De nekem készülődni kéne, mert suli van. Neked is.

- Öltözz nyugodtan. Látni akarlak póló nélkül is.

- Ne haragudj, de ugye nem gondoltad komolyan hogy előtted levetkőzöm, amikor a múltkor majdnem megerőszakoltál?

- Előbb utóbb úgyis látni foglak ruha nélkül, hiszen a feleségem leszel. - nevetett, mire megforgattam a szemem

- Brandon, húzzál kifele! - emeltem meg a hangom

- Oké-oké! - emelte fel a kezét, majd kiugrott az ablakomon.

- Úristen! - kiáltottam fel

- Nyugi, Cukorfalat, semmi bajom! Vigyelek el a suliba?

- Nem kell, kösz.

- De, kell, mert 40 fokos lázam van. - lépett be a szobámba Allison szomorúan

- Ne már...Ekkora mázlim nem lehet! - nevetett Brandon

- Lydiával megyek! - jelentettem ki

- Feleslegesen minek hívod ide a barátnődet, amikor itt vagyok én is? - kérdezte a világ legirritálóbb fiúja

- Miért ne? Útbaesik neki.

- Nem Hope, ha érted jön, csak kerül. Mindegy, döntsd el te, de én visszafekszek, mert az ájulás szélén vagyok. - mondta az unokatesóm, majd kiment

- Édes, eldöntötted, hogy kit választasz?

- Igen. A gyaloglást.

- Úgyis elkísérlek.

- A legkevésbé sem érdekel.

- Mi van a kicsi hősöddel?

- Milyen hősömmel? - tettem az értetlent, de közben jól tudtam, hogy kiről beszél

- Stiles Baromarc Stilinskivel.

- Nem erre lakik. - hazudtam

- Ennyire hülyének azért ne nézz! Itt van a házuk egy utcányira...Szóval mi történt?

- Mi közöd van hozzá?

- Aha! A hercegnő összeveszett a lovaggal!

- Semmi ilyesmi nem történt. Menj innen! - mondtam, és el is indult balra - Köszönöm. - zártam be az ablakot, majd behúztam a függönyt is

____________________________________

Miután teljesen elkészültem, boldogan vettem el anyától az ebédet, és kiléptem az ajtón. A látványtól viszont legszívesebben lefejeltem volna a falat. Brandon volt az nekidőlve a fekete Bugatti-jának.

- Csak nem gondoltad komolyan, hogy hagylak sétálni, Kicsiszívem? - vonta fel a szemöldöket

- Jézusom! Hagyj békén! - indultam el gyalog

- Ugye tudod, hogy már nem érsz oda? - mutatott az órájára. A francba! 7:50 van, tíz perc alatt futva sem érek oda! Hogy húzhattam el így az időt?

- Minden a te hibád, te tartottál fel reggel! - pattantam be dühösen a kocsijába. Vanília illatú volt. Ahj, a kedvenc illatosítóm!

- Csak nem? Az anyósülésre ültél?

- Elől kényelmesebb. - vontam meg a vállam

- Inkább mellettem kényelmesebb. - indította be a kocsit

- Mondd, neked hány személyiséged van? - kérdeztem

- Ezt hogy érted? Sokoldalú vagyok, tudom...

- Nem erről van szó. Összezavarsz. Először azt hittem, hogy egy nyálgép vagy, aki csak ódivatú módon tud bókolgatni. Aztán mindezt megcáfoltad a Niagara-vízeséses "vicceddel". Tudom, hogy az első személyiséged nem mert volna rákérdezni a menszeszemre. Aznap a tömegrandin elég kanosan viselkedtél, pár nap múlva meg úgy nekem estél, hogy ha nem jön Stiles, simán megerőszakolsz. Most pedig itt ülök veled, és úgy érzem, egyik sem passzol hozzád. Melyiknél vagy úgy igazán önmagad?

- Őszintén? Most vagyok teljesen önmagam.

- Akkor miért játszod meg, hogy más vagy? - néztem rá

- Mert ezt kell képviselnem. Népszerű vagyok, így maszk alá kell rejtőznöm. Nincsenek igaz barátaim, ha egyszer levetném előttük az álarcomat, biztosan hátbaszúrnának. Így megjátszom hogy egy nyálgép vagyok, mert a csajok erre buknak, és ők kellenek ahhoz, hogy "menő" maradjak. A keddit meg tényleg nagyon sajnálom, nem tudom, mi ütött belém.

- Nekem miért mutatod meg az igazi éned?

- Mert benned bízok. Te vagy az első lány, akiről tudom, hogy soha sem árulna el, még ha nem is bír. Rájöttem, hogy neked nem kell megjátszanom magam.

- Ezt most a nyálgép maszk mondatja veled?

- Nem. Ezek az én érzéseim. Ezért szeretnék esélyt kérni tőled, mert úgy érzem, te igaz barátom lehetnél.

Megálltunk, mert piros volt.

- Lehet, nem vagyunk barátok, és lehet, hogy gyűlöllek...De tudd, hogy rám számíthatsz... - mosolyogtam rá kivételesen őszintén. Nem ismerek magamra!

- Tényleg?

- Igen. - forgattam a szemem. Jócselekedet az évre: pipa!

- Köszönöm. - adott egy puszit az arcomra. Valami nyakatekert okból én meg hagytam neki, és nem pofoztam fel. - A következő lépés a csók, úgy készülj, Drága! - nevetett, majd zöldre váltott a lámpa, így mehettünk tovább. Kész. Hivatalosan is vége a meghitt pillanatnak.

______________________________________

"Beszélnünk kell"

Csak ennyi volt a kis lapon, amit hátraadott Stiles. De mi van, ha én nem akarok? Hahó, éppen kerülni próbállak, ne tegyél keresztbe a terveimnek!

Mikor kicsengettek, mintha ágyúból lőttek volna ki, úgy rohantam ki a teremből, ő meg utánam szaladt. Ne már, lassú vagyok, rövidek a lábaim!

- Hope, állj meg! - kiabált utánam - Mi bajod van? - kérdezte, amikor utolért

- Nekem? Semmi, csak mosdóba kell mennem... - hazudtam vékony hangon

- Aha...Jól láttam, hogy Brandonnal jöttél suliba?

- Mert Allison lázas.

- Miért nem szóltál nekem? Elvittelek volna.

- Mert...mert nem...

- Értem. Haragszol rám? - nézett szomorúan. Megint csillog a szeme, ez nem igaz!

- Mi? Dehogy...

- Figyelj, nem értem ezt az egészet, ahogy azt sem hogy mi a francért kerülsz!

- Nem kerüllek...

- Ne hazudj, folyamatosan elmész, amikor beszélni akarok veled!

- Jó...Lehet, hogy kerüllek...

- De miért?

- Mert...Azt nem mondhatom el...

- Tudni akarom. Addig nem engedlek el. - támasztotta a szekrénynek mindkét kezét, ezzel gátolva a menekülésemet

- Ha nem akarod, hogy bepisiljek, békén hagysz.

- Kibírod ezt a két percet.

- Oké. Tudni akarod, hogy miért kerüllek? - emeltem meg a hangom - Azért, mert három napja nem hagysz rendesen aludni!

- Mi? - vonta össze a szemöldökét. Jó, ez elég hülyén jött ki.

- Kedd óta folyamatosan veled álmodok, és valahogy nem csak nevetünk egy viccen benne!

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy megölsz azokkal a hülye gödröcskéiddel! - mondtam idegesen, mire elmosolyodott - Igen, azokkal! - mutattam rá

- Bejövök neked. - vigyorgott még mindig, mire teljesen elpirultam

- Nem, ne beszélj hülyeségeket!

- Te mondtad, nem én.

- Nem is mondtam ilyet!

- De. Pár napja kijelenetetted Brandonnak, csak kimagyaráztad. Most meg elmondásod szerint tetszik a mosolyom.

- És? Attól még nem jössz be. - vontam meg a vállam, és közben nagyon ügyeltem arra, hogy el ne ájuljak

A vigyor egyszerűen levakarhatatlan volt a fejéről, én meg folyamatosan az alsó ajkamat harapdáltam.

Helyes. Nagyon.

- Ne mosolyogj így!

- Az előbb még azt mondtad, hogy bejön neked. - nevetett fel

- Ti meg mit csináltok?! - jelent meg Lydia, mire mindketten odakaptuk a fejünket

- Öhm...Semmit! - vágta rá Stiles, majd elvette a kezeit mellőlem

- Megzavartam valamit? - vonta össze a szemöldökét Lydia

- Nem. Semmit sem zavartál meg. - mondtam, majd rohantam a következő órára. Matek. Nem késhetek el megint Mr. Parker órájáról!