Sziasztok!
Boldog nyuszit mindenkinek!! :3 ^_^
Remélem tetszeni fog az új rész!
Lassan suli szóval nagy valószínűséggel ritkábban lesznek részek. :(
De most van szóval jó olvasást hozzá! :)
Csillagozni és kommentelni ismét ne felejtsetek el! ;)
❤❤❤

Reggel kipihenten keltem.
Megnéztem a telefonomon az időt ami meglepetésemre 12:05 mutatott. Kipattantam az ágyból. Soha nem aludtam még ilyen sokáig.
Gyorsan felöltöztem és lefutottam a konyhába. Azt hittem anyu épp főzötskézik, apu pedig a tv-t nézi. De nem voltak otthon. A nappaliba érve megláttam egy cetlit az asztalon.

"Elmentünk vásárolni. A kaja a hűtőben van. Remélem jól érezted magadat tegnap. Nemsokára jövünk.
Puszi Anya."

Így már értem. Elővettem a kaját és megettem. Nagyon jól főz anya. Csak kár hogy ritkán, amikor épp otthon van. És az ritka.
Pittyegett a telefonom. Írt valaki. Megnéztem és Nathan volt az. Hirtelen eszembe jutott a tegnap este. A kanalat kiejtettem a kezemből.
Emlékek törtek rám. Ahogy elhurcoltak és lefogtak. Menekültem, de nem sikerült. Jött Nathan és megmentett. Megint. Hazahozott, közben beszélgettünk aztán egy jót aludtam. Kicsit megnyugodtam.
Megnéztem mit írt.

Nathan: Szia. Ha van kedved akkor gyere át. Vagyis úgy beszéltük hogy jössz, de ha nincs kedved nem kell..
A tegnapi után nem csodálnám..

Én: Szia. Persze átmegyek. Megígértem. És van kedvem. Vagyis kíváncsi vagyok..de ismersz.
Mindjárt ott vagyok.
Ui. Legyen rajtad ruha. ;)

Nathan: Nem ígérhetek semmit. ;)
Várlak!

Éreztem ahogy arcom lángba borult. Miért írtam ezt? Hülye vagyok!
Gyorsan összepakoltam, felvettem valami normális göncöt és átsétáltam.
Amikor az ajtóban álltam és bekopogtam azon imádkoztam hogy legyen rajta póló. Legyen rajta póló! Kérlek csak legyen rajta póló!
Közben ajtót nyitott. Hála istennek nem volt hiányosan öltözve.
Égnek emeltem a tekintetemet mikor nem látott. Köszönöm!
Mikor leültem a kényelmes kanapéjára eszembejutottak a múltkori események. Éreztem ahogy arcom elvörösödik.
-Mire gondoltál te kis huncút?-vetette felém észbontó mosolyát.
-Se..semmire. Csa..csak melegem van.-legyezzem magamat a kezemmel hogy hihetőbb legyen.
-Ja..kicsit túlfűtötted magadat. Pedig most még fel is vagyok öltötve. Mi lenne ha nem lennék?-sunyi mosolyával elkábított.
- Nem akarom tudni!-elfordítottam a fejemet.
-Te is tudod hogy akarod!-leült mellém. Közel. Nem tudom mit akar elérni. Feléfordultam, épp megakartam szólalni de olyan közel volt, és ahogy a szemébenéztem megakadt bennem a szó.
Benne is megállt valami.
-Akkor..megmutatod hogy mit tudsz?
Próbátam csökkenteni a feszültséget. Elmosolyodott és hátradölt.
- Ez félreérthető. Nagyon sok mindent tudok. Melyikre célzol?-olyan pillantást vetett rám amelytól minden lány a nyakába ugrana és a szobája felé vonszolná. Én sem voltam különb. Csak annyiban hogy megálljt tudtam parancsolni magamnak. Pipacspirossá vált az arcom. Ő olyanra gondolt amit ruha nélkül szoktak csinálni.
-Az erődre. A..másik lényedre.
Varázserő ha úgy jobb.
-Értem. -Kis csalódottságot láttam az arcán, de meggyőztem magamat hogy nem azért van mert nem tepertem azonnal le. Hisz nem is vonzódik hozzám.
-Akkor..megmutatod?
-Persze. Figyelj.
A távirányító felé emelte a kezét ami egyből a kezébe is röppent.
Csak tátott szájjal bámultam.
Aztán fel le kapcsolta a villanyokat csettintéssel. Bekapcsoltak elektronikai eszközök.
Megmutatta teljes sebességét is.
Egy másodperc alatt kiment a konyhába, csinált egy szendvicset, narancslét öntött, visszajött és odaadta nekem. Csak bámultam rá.
Elkezdett nekem hablatyolni a világ összes nyelvén.
Pár perc múlva be is fejezte a kisőadást. Én csak nagy szemekkel néztem amit észre is vett. Kezét meglebegtette a szemem elött. Észheztértem és ránéztem.
Nagy mosoly volt az arcán.
-Ez nem minden. Van ami egy adott helyzetben jön elő. Lehet hogy van olyan képességem is amit nem is tudok.
-Ez..ez elképsztő. Bámulatos vagy.
Bárcsam én is tudnék ilyeneket. Könnyebb lenne az életem.-nagyot sóhajtottam. Leült mellém és térdemre rakta kezét.
-Nehogy azt hidd hogy jó ilyennek
lenni. Legalábbis itt a Földön nem. Túl nagy korlát. Nem csinálhatunk azt amit akarunk, nem mehetünk oda ahova akarunk. Meg van szabva hogy eddig és ne tovább. Szabadon csinálunk amit akarunk de mégis fogságban vagyunk.
-Miért?-ez az egy kérdés izgatott.
-Mert csak így tudnak minket ellenőrzés alatt tartani.
-Kik?
-A fajtánk. Meg a kormány.
-Tud rólatok a kormány?-azt gondoltam senki sem tudja hogy ők egyáltalán léteznek.
-Igen. Kellett a beleegyezésük az ittlétünkhöz. Ott is vannak szikrák.
-Azt hittem ember még sohasem tudta meg hogy kik vagytok.
-Nem. Eddig. -Mélyen a szemembe nézett. Úgy éreztem a lelkembe lát.
-Te vagy az első. Nem is értem. Idáig tudtuk..tudtam titkolni. Erre te jössz és felborítod.
-Én..én sajnálom! Nem akartam bajt okozni! -Lehajtottam a fejemet. Azt hittem megint lehord de nem tette. Helyette kezével állam alá nyúlt és felemelte fejemet hogy szemébe nézzek.
-Nem mondtam hogy megbántam.-azzal a szívdöglesztő mosolyával nézett rám amitől elolvadtam.
-Tényleg? Én azt hittem hogy..-félbeszakított.
-Igen. Sőt.. -Felegyenesedett és előre nézett.
-Igazából örülök hogy van kivel megosztanom.-újra rámnézett és mosolygott. Én is vigyorogtam.
-Hát..örülök hogy örülsz. -Mondtam mosolyogva. Ő is mosolygott.
Talán mostanában lecsillapodott a köztünk lévő utálat. Ami számomra nem is létezett.
-Van kedved sétálni?-kérdezte pár percnyi csend után.
-Aha. Menjünk!

Az erdőbe mentünk. Szép volt így a délutáni napfényben.
Hallgattunk a madarak csicsergését. Még egy őzikét is láttunk.
Megfogta a kezemet és egy másik irányba kezdett húzni.
-Héj! Most meg hova ráncigálsz?-kiszakítottam kezéből a kezemet.
-Nyugi. Csak mutatni akarok valamit. Gyere!
Követtem. Egy kis idő után egy gyönyörű tisztásra értünk. Meleg volt. Nagyon. Örültem hogy rövidnadrágot és pólót húztam. Szeptember volt de még javában folyt a nyár.
Megragadta a kezemet ismét és magávalhúzott. Egy patakhoz értünk ami egy kisebb tóba ömlött. Varázslatos hely volt. Természetfölötti. Akárcsak Nathan.
Itt ott fák is voltak a patak mellett, de a tónál annál több. A tó már ismét az erdőnél volt. A tóhoz húzott. Ott állt egy hatalmas fa amelyről kötelek lógtak le a tó fölé és kis falépcsőn lehetett feljutni a fa tetejére. Mesébe illő képet mutatott.

Amikor a fa lábához értünk Nathan elengedte a kezemet. Én csak csodáltam a hatalmas fát..és az egész helyet.
Amikor Nathanhez fordultam észrevettem hogy nincs rajta póló. A nadrágját vette épp le. Én csak bámultam rá mint egy szellemre.
Rámnézett és nevetni kezdett.
-Mi az? Tán nem tetszem?-kezét csípőre tette.
-Mi..mit csinálsz?-pirosodó fejjel kérdeztem.
-Minek tűnik? Levettem a ruháimat.
-Azt látom! De..de minek?-vigyorgott az arckifejezésemen ugyanis olyan arcot vághattam mint aki nem látott még embert. Igazából ő nem is ember de mindegy. Részlet kérdése.
-Mert fürödni fogunk! Jobb lenne ha te is levetnéd a ruhádat hacsak nem akarod hogy vizes legyen.-rámkacsintott.
Na azt várhatja hogy én levetkőzöm elötte.
-Miért nem szóltál? Legalább hoztam volna fürdőruhát!
-Most jutott eszembe.-összehúzott szemekkel néztem rá.
-Most mivan? Nem mindegy hogy fürdőruha vagy..vagy az amiben most vagy? Ugyan úgy melltartó ez is az is.-na jó. Itt szerintem kiégtem. Nem vele akartam ilyenekről beszélgetni.
-Nem ugyan az. Az egyik ilyen a másik olyan. Azért nevezik őket máshogy.
-Hát jó. Ahogy akarod. De akkor is fürdeni fogsz. Vagy ruhába vagy anélkül. Te döntesz.-karbafonta kezeit és mosolyogva várta a reakciómat. Na most biztosan azt hiszi hogy egyből levetkőzöm neki fehérneműre. A francokat! Azt lesheti.
-Nem!!-Néztem rá tök komolyan. Ő csak nagyobb mosolyra húzta száját és felémjött. Kezdtem félni.
-Mi..mit akarsz?
-Megmondtam. Fürdeni fogsz velem. Ha tetszik ha nem.
Ha kell ruhába. Nekem aztán nyolc. Nem én fogok hazamenni csurom vizesen.-mikor már nagyon közel ért hátrahőköltem. Mentem hátrafelé. De ő hirtelen ott termett elöttem és a karjaiban találtam magamat. Gyors léptekkel közeledtünk a tóhoz. Gondolkodtam. Vagy ruhástul dob a vízbe vagy anélkül. Jó jó..inkább nélküle. Az utolsó pillanatban megállítottam.
-Várj!-megállt és rámnézett. Megforgattam a szememet.
-Jó.. Leveszem. De tegyél le!-diadalittas mosolyra húzta száját és lerakott. Gyorsan odébbmentem, hátatfordítottam neki és egy kis gondolkodási idő után, magamban káromkodva nekiláttam a vetkőzésnek.
Hálát adtam istennek hogy a buli miatt legyantáztattam a lábamat. Különben úgy néznék most ki mint Csubakka. És Nathan elött nem szívesen mutatkoznék úgy. Lassan, óvatosan letoltam a nadrágomat, majd a felsőmet is levettem. Azért is hálát adtam hogy nem az öreg fehérneműim vannak rajtam hanem a szebbek.
Kezembevettem ruháimat majd magamelétartva közelebb mentem hozzá. Nem akartam nagyon úgy mutatkozni elötte. De muszáj volt. Nagy sóhajtás után ledobtam kezemből a ruhákat az övéi mellé. Felegyenesedtem és szembetaláltam magamat vele.
Hirtelen meztelennek éreztem magamat elötte. Oké hogy csak fehérnemű volt rajtam, de na. Még az is több mint a semmi. De ha ő rámnéz..fölleg ahogy most tette még azt a keveset sem érzem magamon. Tekintetével felperzselt.
Egész testem beleremegett, és belepirult a tekintetébe.
-Na akkor nem megyünk? Elég meleg van.-próbáltam semleges hangon mondani. Nagyjából össze is jött. Gondolatban megpaskoltam a vállamat. Oké Katy. Ügyes vagy!
-Persze. Gyere.
Megfogta a kezemet és a fához húzott.
Felmászott majd nyújtotta felém a kezét hogy nekem is segítsen.
A fa tetején álltunk. Onnan lógtak le a kötelek. Rossz előérzetem volt. Be is igazolódott. Megfogta az egyik kötelet, elrugaszkodott és egy kiáltással kisérve nagyot csobbant a vízbe. Csak nevettem rajta. Felbukkan a víz alól és rám várt. Ja persze..azt el is felejtettem hogy nekem is le kéne vetnem magamat innen. Hátráltam.
-Na mire vársz? Gyere! Tök jó buli!
-Ja azt látom! De én inkább nem köszi.
-Ugyan már! Azt hittem belevaló csaj vagy. Csak nem félsz egy kis víztől!-nevetett. Nem..nem félek a víztől. Csupán a magasságtól.
-Én..én nem félek. Csak..
-Csak mi? Gyere már!
-Félek a magasba..
-Értem.. De ha leugrasz nem leszel már magasban. Na gyere. Ígérem kimentelek ha valami bajod lesz. Ennyire már bízhatnál bennem.
-Bízok is csak...-nem tudtam mit mondani. Nem tudtam miért ne ugorjak. Bíztam benne ha bajom esne megment. Mindig megment. Elszántam magamat.
-Jó..legyen. Megcsinálom. De csak azért mert nem akarok félni. Le kell győznöm..önmagamat.
-Ez a beszéd! Na ugorj!
Erőt gyűjtöttem magamban. Megmarkoltam az egyik elég stabilnak tűnő kötelet és elrugaszkodtam a fától.
Nem is volt rossz. Ameddig a levegőt hasítottam szabadnak éreztem magamat. Igazán szabadnak. Elengedtem a kötelet, majd pár másodperc múlva megéreztem a hideg vizet. Felhevült testemnek megváltás volt. A víz alatt lenyugodtam. Frissítő volt.
Amikor feljöttem a víz alól nagy levegőt vettem. Hátrasimítottam vizes hajamat. Mosolyogtam. Nathanre néztem aki csak meglepődve állt mellettem.
Mintha kicsit aggódott volna. Oké..kicsit sokáig voltam a víz alatt.
-Jesszus! Azt hittem már fel sem jössz!
Megszólalására csak felnevettem. Nem rajta nevettem csak..ezen az egészen. Boldogság fogott el.
Legyőztem a félelmemet.
Úszkálni kezdtem.
Felfeküdtem a vízre és lehunytam a szememet. Csukott szememen át láttam ahogy megváltoznak a fényviszonyok. Valami eltakarta előlem a napot. Kinyitottam a szememet és Nathant láttam ahogy szemével engem fürkészik.
Gúnyos mosoly jelent meg az arcán.
Kitágultak szemeim és sikítottam egyet mikor felfordított engem. Mikor feljöttem a víz alól bosszúsan néztem rá.
Lassan mentem felé majd mikor elég kis távolság maradt köztünk fröcskölni kezdtem arcába a vizet. Megtántorodott de aztán ő is fröcskölni kezdett. Jót nevettünk. Abbahagytuk a fröcskölést és én egy kis sziget felé vettem az irányt. Kiültem a sziklákra melyek jó melegek voltak. Elfeküdtem. Nathan is hanyattfeküdt mellettem.
Néztük a felhőket. Az egyik olyan volt mint egy nyuszi. Meg is mutattam Nathannek aki állította hogy az nem is nyuszi hanem egy maci. Hagytam had gondoljon amit akar. Mikor meguntam a fekvést felültem és lábamat a vízbe lógattam. Nathan fekve maradt.
Ránéztem, ő rám és tekintetünk egybefonódott. Egymásra mosolyogtunk.
A melettem lévő füvet kezdtem tépkedni.
-Miért hoztál ide?-kérdeztem.
-Nem tudom.-most már ő is felült.
-Csak eszembejutott ez a hely amikor az erdőbe mászkáltunk és gondoltam jól esne egyet úszni.
-Értem.-figyelmemet újra a fűnek szenteltem és tépkedtem.
Beugrott a vízbe pont elém így tökéletesen lefröcskölt. Kirázott a hideg.
-Gyere! Ússzunk még egyet aztán lassan menni kéne.-elszomorított a tény hogy igaza van. Mennünk kell.
-Oké.-beugtottam én is pont elé. Mint ő engem le akartam fröcskölni. De ezzel csak azt értem el hogy a karjai közt kötöttem ki. Túl közelre ugrottam, így hogy az ütközést védjem kitettem a kezemet amivel azt értem el hogy kezem mellkasán nyugodott meg.
Karjai derekamat fogták. Én szégyenemben..de fölleg meglepődötségemben csak a mellkasát tudtam bámulni. Egyik kezét elvette derekamról és megfogva államat felemelte a fejemet. Így kénytelen voltam szemébe nézni. Abba a gyönyörű kristálykék szemekbe amik annyiszor elvarázsolnak akárhányszor beléjük pillantok. Kezével megsimította arcomat amit én hagytam. Becsuktam a szememet és vártam hogy megcsókoljon. Csalódottságomra nem tette. Teljesen hülyének éreztem magamat ahogy ott álltam várva a csókjára.
Megköszörülte a torkát és elhúzódott.
-Mennünk kell!-ezzel kint is volt a vízből.
-Persze..-ezt már csak magamnak mondtam. Csalódott voltam.
Kimentem a vízből és próbáltam gyorsan felöltözni. Azt vettem észre hogy nem néz rám. Nem nézte ahogy öltözködöm. Hátatfordított nekem és a fának támaszkodva várt rám.
Ez fájt. Mármint az fájt hogy nem volt kíváncsi rám. Megértem. Tudja hogy nem lehetne velem, nem lehetne normális kapcsolatunk.
És tudom..soha nem fog senkit sem úgy szeretni ahogy szerette a menyasszonyát. Fölleg nem engem.
Azt ha néha meg akar csókolni csak is a vágy teszi vele. Hisz az isten szerelmére! Húsz éve nem volt már nővel! Vagyis nem tudom. Lehetett intim kapcsolata nőkkel de olyan hogy szerette és járt vele biztosan nem. Mondta. Én pedig nem akarok még egy lenni a sok közül akit megfektetett hogy kielégítse vágyait.
Én ennél több vagyok.

Nem is szóltunk egész úton.
Amikor hazaértünk csak elköszöntünk egymástól, megköszöntem a délutánt és mindenki indult a maga útjára.

A szüleim már otthon voltak. Megkérdezzék hol jártam és én elmondtam. Mosolyogtak. Láttam rajtuk hogy azt hiszik van köztünk valami Nathannel, de biztosítottam őket afelől hogy nincs. Hogy nem szeret engem.
-De szeretnéd ha szeretne. Igaz?-kérdezte anyu a monológom után.
Nem válaszoltam. Csak megráztam a fejemet és felrohantam a szobámba.
Kedvem lett volna sírni de nem jöttek a könnyek. Helyette csak a plafont bámultam és gondolkodtam mit rontottam el. De rájöttem hogy semmit. Lehet hogy nem vagyok egy szent, de ebben a kapcsolatban nem én kezdtem el a vitát. Én nem akartam utálatban lenni egymással. Ő kezdte. Az egészet.
Tudom nehéz neki ez az egész. De tovább kellene lépnie. Nem fogja visszakapni szerelmét soha. De ha továbblépne és engem választana nemet mondanék neki. Tudom hogy nem szeretne, csak kellene neki valaki hogy ne legyen magányos.
Köszi de ebből nem kérek.
Fáradt szemeim lecsukódtak és mély álomba zuhantam.