Drága olvasóim!
Itt is az új rész. Elég hosszú lett. Egész nap ezt írtam. Remélem azért olvasható és nem unjátok meg a felénél. :)
Köszönöm hogy olvassátok a történetem! Örök hála!
Jó olvasást, remélem tetszik! ❤ ❤

Lazán hazasétáltam mintha mi sem történt volna. Legszívesebben sírva hazáig futottam volna, de féltem hátha néz az ablakból és látná. Nem akartam megbántani.
Anyáék nem voltak otthon. Egy pár napra elutaztak a munkájuk miatt. Már megszoktam. Soha nincsenek itt ha szükségem lenne rájuk. Bár most nem bántam mert nem tudtam volna ezt mind elmondani. Fölleg a titka nélkül.

Mikor beléptem az ajtón már alig bírtam visszatartani a sírást. Bezártam az ajtót.
Lizi jött oda nyávogva. Most még ő sem érdekelt. Nem bírtam tovább.
Felfutottam a szobámba és sírva az ágyra dőltem. Úgy zokogtam mint egy kisgyerek aki épp elvesztette a kutyáját.
Csak én a reményt vesztettem el.
Soha nem fog szeretni. Soha nem fog senkit sem úgy szeretni mint ahogy Daphnét szerette.
Az az egy baj hogy én belészerettem. Nem kellett volna. Tényleg nem.
Azt hittem hogy soha többé nem fogok tudni szeretni Zack elvesztése után.
De most jött Ő és felborította az életemet.
Elaludtam szomorúságomban.

Reggel arra keltem hogy esik az eső.
Már csak ez hiányzott. Esőben lesétálni 3 km-t. Remek lesz.
Kikászálódtam az ágyból és a fürdőbe mentem.
Amikor megláttam magamat a tükörben elszőrnyűlködtem. Hogy is tetszhetnék neki ha így nézek ki? Hadjuk..
Gyorsan megmosakodtam és felöltöztem. Megreggeliztem, Lizivel is foglalkoztam kicsit.
Amikor úgy tűnt hogy kicsit elállt az eső elindultam. Az idő teljes mértékben tükrözte a kedvemet.
Úgy döntöttem nem ostorozom magamat miatta. Megpróbáltam felszabadulni, egy kicsit jobb kedvre derülni. Ebben csak a futás segíthet. Újra eleredt az eső így jó ötletnek tűnt futni. Hamarabb beérek és kevésbé ázom el.
Futottam. Jól esett ahogy a szél belekapott a hajamba. A nap is kicsikét kisütött és gyönyörűvé varázsolta az erdőt. Itt lelassítottam. Órámra pillantva észrevettem hogy olyan gyors voltam hogy még fél órám van.
Kicsit körülnéztem séta közben.
A nap egyre jobban sütött, az eső elállt.
Jobb lett a kedvem is. Beszívtam a friss levegőt. Zenét kapcsoltam és úgy sétáltam tovább. Jól éreztem magam.

Időben az iskolába értem. Teljesen megszáradtam csak a hajam volt kicsit nedves. De az úgy állt mint egy szénaboglya. Jennyvel bementünk a mosdóba.
-Még jó hogy mindig van nálam fésű.-mondta miközben hajamat próbálta kifésülni.
-Igen! Te vagy az én hősöm!-elmosolyodtunk. De el is komorodtam mikor hirtelen eszembe jutott hogy ezt még Nathannak mondtam.
-Mi a baj?-túl jól ismer.
-Ja...semmi!-morcosan nézett rám. Próbáltam meggyőzni.
-Tényleg semmi! Csak fáradt vagyok és soha nem fesüljük ki a hajam..-úgy tűnik elhitte. Megmondtam Nathannak hogy jó színész vagyok.
-Akkor jó. De nyugi! -Megsimogatta a hátam.
-Mindjárt kész leszel!... Képzeld!-hirtelen eszéb ejutott valami.
-Szombaton lesz egy buli! El kell jönnöd velem!
-Nem is tudom.. Nem vagyok az a bulizós fajta.-próbáltam lebeszélni. Tényleg nem szoktam. Régen néha Zackel elmentünk de nagyon ritkán. És ezek a bulik csak az ő emlékét hozzák vissza.
-Kéérleek!! Muszáj ott lenned! És még Nathan is ott lesz!-rámkacsintott. Na itt végkép elszállt a kedvem a bulizástól.
-Nem tudom..
-Légysziii!!-elhúzta az "i"betűt.. Talán egy kis szórakozás nem árt meg. Ha még ott lesz ő is..
-Ahjj.. Legyen. De csak miattad!-arcára hatalmas vigyor ült ki.
-Köszi, köszi, köszii!!-megölelt. Közben már a hajamat is sikerült elfogadhatóvá tenni.
-Egyébként ruhám sincs..-ehúztam a szám.
-Remek! Akkor eljössz velem pénteken vásárolni! Már alig várom!-örömében ugrándozott mint egy kisgyerek aki nyalókát kapott.
-Hát..végülis. Ráérek. És nem árt az a ruha.
-Ohh..szupcsi lesz!-már előre félek..
Ezt a beszélgetést lezártuk, a hajamat rendbetettük így mehettünk órára.
Meglepődöttségemre Nathan ma nem volt iskolában. Nem is bántam.
Lassan és unalmasan telt el a nap.

Hazaérve bedőltem az ágyba és csak pihentem. Nem akartam gondolkodni sem Nathanon sem a bulin se semmin.

A hét többinapján semmi izgi nem történt. Nathan egész héten nem volt suliban. Vagyis az incidensünk óta ami náluk történt. Azóta is kísért.
Péntek van. Jennyvel épp vásárolni készülünk. Nem tudja eldönteni mit vegyen fel.
-Jenny! Már egy órája állsz a szekrény elött. Vegyél már fel valamit! Teljesen mindegy mit. Úgyis próbálgatni fogsz ruhákat.-már rohadtul untam. Mi lesz az áruházban?
-Egyáltalán nem mindegy. De ahj..jó.-kikapott végre egy ruhát és felvette. Még további fél óra múlva míg sminkelt meg stb. elindultunk.
Rengeteg kocsi volt a parkolóban.
Alig találtunk helyet. Ahogy elnézem sokan leszünk azon a bulin.

Rengeteg boltban jártunk. Rengetek ruhát próbáltam. Nekem bármelyik jó lett volna de Jennynek egyik sem tetszett. Vagy túl hosszú volt, vagy túl rövid ami nekem nem tetszett de ő ott toporgott hogy az legyen.
-Jenny! Nyugi van! Semmi pénzért nem fogok ilyen tenyérnyi ruhába menni.
Úgy nézek ki mint egy..-ő fejezte be.
-Mint egy hercegnő!-csak állt ott és mosolyogtt.
-Azt akartam mondani mint egy prosti.-itt egyből elkomorodott a pillantása.
Ezt a témát lezártam és másik üzletbe mentünk. Ő már talált magának egy gyönyörű csipkés lila ruhát. Igaz elég rövid. De ő ezt szereti. Hátából is sokat mutat, dekoltázsa sem kicsi. De jól áll neki. Nőies. Én úgy néznék ki benne mint egy...hadjuk inkább.
A következő üzletben is már vagy az ötödik ruhát próbáltam. Neki ötből három tetszett de nekem őszintén szólva egy sem. Nem az én stílusom. Igazat megvallva ő mutogatta nekem a ruhákat én meg csak próbáltam. Különböző..nagyon különböző az ízlésünk. Rájöttem jobb lenne ha én keresnék.
-Figyelj. Had nézzek körül én is.
-De...ahjj jó. Csak tessék.-nem is próbálkozott. Tudja már hogy az lesz amit én akarok. Átnéztem az egész üzletet. Semmi jót nem találtam.
Egyszer csak megláttam valahonnan valami csillogást. Odamentem. Elállt a lélegzetem. Egy gyönyörű csillogó, csipkés, nem rúl rövid, a dekoltázsa is elfogadható varázslatos színű vörös ruhát találtam. Ez az. Tudtam. Én méretem. Én stílusom. Ez a ruha én vagyok. Ez az egy volt bőle. Különleges. Tudtam megtaláltam.
Visszamentem a próbafülkéhez és beszaladtam. Nem akartam hogy Jenny lássa. Majd miután felvettem.
Hát felvettem. Leesett az állam. Ez biztos én vagyok? Ennyire még egy ruha sem illet rám. Mintha rámöntötték volna.
Elhúztam a függönyt és kisétáltam. Jenny pont háttal állt és ruhákat nézegetett. Megköszörültem a torkomat hogy figyeljen. Semleges nézéssel hátralesett, de mikor meglátott lefagyott. Teljes testével felém fordult és tátott szájjal bámult. Én csak elmosolyodtam.
Közelebbről is megnézett.
-Ez..ez..-kezdte.
-Tetszik?..-kérdeztem félve.
-Hogy tetszik-e? Egyszerűen lenyűgöző vagy! Csodálatosan nézzel ki!
-Hát..köszönöm.
-Na milyen jó hogy idáig elhúztam neked a vásárlást mert így megtaláltad ezt a csodát!
-Igen..ez a te érdemed.-mindketten nevettünk.
Megvettük a ruhát ami ahoz képest elég elfogadható áron volt.
Hazafelé zenét hallgattunk és énekeltünk. Jó volt egy ilyen csajos délutánt tartani.
Kitett a házunknál miután elköszöntünk.
Nem hagyhattam ki. Muszáj volt egy pillantást vetnem a házukra. Sötét volt bent. Mintha nem is élne ott senki.

Bementem és anyu egyből kérdezősködött.
-Na? Mit vettél? Megnézhetem?-csillogott a szeme. Én csak mosolyogtam rá.
-Nem!-arcára fagyott a mosoly.
-Mi?..Miaz hogy nem! Az anyád vagyok! Most azonnal mutasd meg!-már láttam hogy mérgesedik. Ő már csak ilyen. Imádja a ruhákat. Elmentem mellette és a szobámba vettem az irányt.
-Kathleen Dawson! Ne merj itthagyni!
-Bocsi anya! Tudod hogy szeretlek! De még megfogod köszöni hogy rajtam látod először.-rákacsintottam és felsiettem a szobámba.
A ruhát a dobozában betettem az ágyam alá hogy anya ne találja meg. Mondjuk úgyse lesz ideje keresni.

Miután megvacsoráztam, megfürödtem és bebújtam az ágyamba. Lizi jött és simogatást kért. Én megadtam neki.
Ráméztem a blogomra és örömömre sok pozitív komment jött. Tetszik nekik amit írok. Boldogság van.
Végre jó kedvel tudtam elaludni.

Megbeszéltük Jennyvel hogy a buli elött átjön és együtt készülünk.
-Hova tudom bedugni a hajsütőt?-kapkodott jobbra-balra pedig még egy csomó időnk volt.
-Oda.-mutattam az ágyam mellé.
-Köszi.-sietősen betugta és míg várta hogy felmelegedjen sminkelni kezdett.
-Milyen sminket szeretnél?-én csak megvontam a vállam. Nem nagyon szoktam, az ilyenekben nem vagyok jártas.
-Rád bízom magam. A hajamat is úgy csinálod ahogy akarod. De azért szólok ha nem tetszik.-nevetett.
-Nyugi! Remekül fogsz kinézni!
A fiúk le sem fogják rólad tudni venni a szemüket. De azért nekem is hadj belőlük.-rámkacsinott. Én csak elnevettem magamat.
-Mintha engem annyira érdekelnének.-megforgattam a szemem.
-Tudom. Téged csak egy valaki érdekel. Akinek a neve hasonlít a Nathanielre.-hatalmas vigyor terült szét az arcán.
- Nem hasonlít hozzá hanem az a neve. És nagyon nem érdekel!
-Ne is próbáld tagadni. Látom köztetek a szikrát.-a szikra szónál levegőt sem mertem venni. De aztán leesett hogy nem arra gondol. Hogy is gondolhatna hiszen nem is tud róla.
-Csak bemeséled magadnak. De azért másnak ne jó? Köszi..
-Hát jó.. De..csak hogy tudd.-fülemhez hajolt és megsúgta.
-Nathaniel kedvenc színe a piros..a tűz piros.. Mint a ruhád..-az előzőt súgva a fülembe ezt pedig meg már elhajolva szórakozottan mondta. Én pedig lefagytam. Szúrós pillantással néztem rá
Ő csak nevetett.
-Miért nem szóltál? Biztos hogy nem vettem volna meg!-bevágtam a sértődöttet és karbafontam a kezem.
-Pontosan ezért nem szóltam. És mert jó barátnőd vagyok és azt akarom hogy boldog légy. -Itt már ellágyultam én is.
-Gyönyörű vagy a ruhában. Ez a másik ok amiért megvetettem veled.-megölelt. Szemeimben könnyek gyűltek.
-Na..azért el ne sírd magadat! Elfolyik a sminked. Erről jut eszembe. Még be kell fejeznem. Fordulj vissza.-megtettem amit kért.
-Mindenkit le fogsz hengerelni!-mosolygott ami rám is átragadt.
-Köszönöm! Jobb barátnőt nem is kívánhatnék!-ismét ölelkeztünk aztán befejezte a sminkem. Gyönyörű lett. Vad de mégis kifinomult. Vékony tusvonalat húzott, halványpiros-rózsaszínes árnyalatot adott a szememnek. Mogyoróbarna szemeimet kiemelte ez a kontraszt. Hajamat félig feltűzte. Laza hullámokban omlott vállamra.
Ahol feltűzte hátul kicsi rózsát csinált belőle. Szivecskés nyakláncomat nyakamba akasztottam ami egyszerű volt, de ez illett legjobban hozzám. Nem szeretem a csicsás dolgokat, ez a ruha kivétel. Fülbevalóm is csak egyszerű pötty ami fehéren csillog.

Ruhámat még azelőtt felakasztottam mielőtt elkezdtünk készükődni. Így szépen kilógta magát és nem lett gyűrött. Felvettem és beálltam az egész alakos tükröm elé. Tágra nyíltak a szemeim. Nem mondom azt hogy valaha is gyönyörűnek éreztem magamat, de..de ez most más volt. Most igenis szépnek láttam magamat.
Jenny mellettem állt. Ő is teljes felszerelésben. Gyönyörű volt..mint mindig.
-Gyönyörű vagy!-feléfordúltam és úgy mondtam neki hogy kezét is megfogtam.
-Köszönöm. De te még engem is felülmúlsz. Csodálatosan gyönyörű vagy! -Megölelt.
-A te műved. Te csináltad a sminkem a hajam és..-elhallgattatott.
-Nem. Én csak kiemeltem azt amit kell. Te magadtól is gyönyörű vagy!
-Köszönöm! Örülök hogy a barátnőm vagy!
-Mi az hogy? Testvérem vagy!
-Testvérek!!-szorosan ölelkeztünk. Könnyek csípték a szememet.
-Mindig is akartam egy testvért..-mondta. Hallottam hangján ő is a sírás határán van.
-Én is..-szemébe néztem
-Na de most legyünk vidámak. Tudom hogy azok vagyunk de hadjuk ki a sírást..te mondtad. Elkenődik a sminkünk. -Vigyorogtunk aztán összeszedtük magunkat és lementünk.
Anyáék ott vártak.
Mosolyogtam. Boldog voltam..tényleg.
-Nahát! Gyönyörűek vagytok lányok!-mondta anya és tenyerét összecsapta.
-Köszönjük Mrs. Dawson!-mondta Jenny.
-Igazad volt szívem! Tényleg jobb először rajtad látni a ruhát!-megfogta a kezemet és úgy mért végig.
-Na ugye ugye?-nevettem aztán megöleltem.
-Vigyázzatok magatokra jó?
-Persze!
-És ne igyál sokat! Sőt..inkább semmit!
-Nyugi anya! Nem szoktam.
-Jól van kicsim!-végigsimított az arcomon.
-A fiúkkal pedig óvatosan! Nehogy hazahozz nekem egyet! Az én kicsi lányom az enyém is marad! Értve vagyok!? Egyébként sem lehet bízni bennük!-na..apa is megjött. Nem is várhattam volna mást tőle. De én így szeretem. Oda mentem és őt is megöleltem.
-Persze apa! Tudom! Nyugodj meg nem szándékozom! De akármi is történne én mindig a te lányod maradok!-ezzel elindultunk kifelé az ajtón Jennyvel.
Apa mosolygott. Anya szólt hogy még hozza a fényképezőt és lefotózott. Apának ekkor elváltozott az arca mert leesett neki hogy mit mondtam.
Szóltam Jennynek hogy siessünk mielött robban.
-Várj csak! Most azt mondta ha történik valami akkor is a lányom marad? Mi történne?-ezt már anyának mondta.
-Várjcsak lányom! Ugye most nem azt akartad mondani hogy pasizol?!-mi csak nevettünk a reakcióján. Mielött becsuktam a kocsi ajtaját visszaszóltam.
-Sziasztok! Szeretlek apa!-kuncogtam aztán becsaptam az ajtót és elindultunk.
A tükörből láttam hogy anya nyugtatgatja apát. Elmosolyodtam magamban.

Megérkeztünk a buliba. Rengeteg kocsi parkolt a ház elött. A ház sem volt semmi. Baromi nagy, csodaszép házzal áltam szemben. Idefelé kifaggattam Jennyt hogy kihez jövünk egyáltalán.
Senkit sem ismerek a suliból az osztálytársaimon kívül. Valami Paulhoz jöttünk elvileg. Ő is végzős. Ennyit tudtam meg. A kertbe érve egy hatalmas medencét pillantottam meg. Páran körülötte űltek a napozóágyakon és beszélgettek vagy éppen...egymás személyes terében matattak. El is fordítottam a fejem. Valószínűleg már nem józanok, de ki tudja.
Halottuk ahogy dörömbölt a zene.
Jenny megfogra a kezemet és sietős léptekkel magával húzott.
-Ez a kedvenc számom! Gyere! Táncoljunk!-a ház másik oldalára értünk ahol egy nyitott terasz volt és ott táncoltak. Rengeteg ember volt. Nem szeretem ezt a tömeget.
Kint-bent táncoltak. Mindenütt hormonoktól túlfűtött párokat láttam.
Fújj.. Jenny behúzott a tánctérre és táncolni kezdtünk. Bevallom jól szórakoztam. Mikor letáncoltunk már egy jó pár számot úgy döntöttünk kimegyünk levegőzni. Miközben kisétáltunk odajött egy fickó és megölelte Jennyt.
-Szia Jenny! Örülök hogy eljöttél!
Ki ez a csinos kiscsaj akit magaddal hoztál?!-rámkacsinott. Én szerintem fülig vörösödtem. Nem szoktam hozzá az ilyesmikhez.
-Ő itt Kathleen! Új a suliban!-úgy mondta mint aki büszke arra hogy bemutathat engem.
-Ohh.. Friss husi. Örvendek a szerencsének!-úgy vigyorgott rám mint egy zakkant. Kezemre csókot nyomott. Kicsit elgondolkodtam hogy normális e..de valószeg csak kicsit bepiált. Remélem.
-Úgyszint. -Próbáltam kedves lenni.
-Ha megbocsátasz mi épp levegőzni indultunk. Mennénk.-láttam Jennyn hogy lekoptatná.
-Értem! Akkor majd késöbb még remélem találkozunk. Sziasztok cicababák!-ezzel otthagyott minket.
Egymásra nézzünk Jennyvel és röhögni kezdtünk. Miután lenyugodtunk kimentünk és sétáltunk egyet az udvarban.
-Ez Paul volt?-kérdeztem egy idő után.
-Igen. De nem ilyen ő..csak..
-Csak kicsit sokat ivott. Értem én.-Nevettünk megint.
Fél órát sétálhattunk a hatalmas kertben. Gyönyörű, rendezett. Nagyon tetszett.
-Kicsit fázom..bemegyünk?-kérdezte Jenny.
-Persze!
-Ha jól láttom Nathan is megjött.-rámkacsintott. Mostanában mindenkinek szemrángása van vagy mi?
-Nem érdekel.. Egyébként honnan láttad?-kíváncsiskodtam. Én nem láttam bejönni.
-Ott a autója. Az a piros.-kigúvadtak a szemeim és felé fordultam.
-Neki van kocsija? Akkor miért gyalog jár suliba? Én tuti nem gyalog járnék ha lenne kocsim.
-Nem tudom. Érdekes szerzet.
-Az biztos..
-Na gyere. Menjünk be!-elindultunk be.
Most szép zene szólt. Nem az a bulizós.
De most más helyen kötöttünk ki. Nem ott ahol táncoltunk. Ez egy nyugodtabb, elzártabb rész volt.
-Hol vagyunk?-kérdeztem.
-A ház másik felében. Paul mindig ilyen bulit csinál. Ez a fele a csendesebb más stílusú emberek szórakozására van. A másik azoknak akik pörgősebbek.
-Értem.-ez sokkal jobban tetszett. Ez kell nekem. Jó zene szólt. Itt is sokan voltak de nem volt az a rossz érzésem mint a másik felén.
-Jobban tetszik igaz?-kérdezte mosolyogva. Gondolom észrevette az arckifejezésemet.
-Igen..sokkal!-mosolyogtam.
-Gondoltam hogy tetszeni fog.
Amikor beljebb értünk az emberek felénk fordúltak. Hirtelen kicsi pánik tört rám mikor észrevettem hogy minket bámulnak. Jenny túl jó munkát végzett velem. Ő nem is figyelt oda csak húzott egyre beljebb és beljebb. Követtem.
Egyszer csak megálltunk. Elengedte a kezemet. Rámmosolygott és otthagyott.
Nem értettem. Gondoltam biztos megy bulizni inkább. Az a neki való. Én itt elleszek. Vagy nem. Komolyan képes volt egyedül hagyni idegen emberek között? Ezt még visszakapja.
A nagy gondolkodásom közben csak lassan haladtam befelé.
Mikor már nem volt beljebb megálltam.
Körülnéztem hátha látok valami ismerős arcot. Egy pillanatra megakadt a szemem valakin. Beszélgetett egy sráccal. A srác megpillantott engem. Úgy vettem észre elállt a lélegzete. Belepirultam. Azthiszem ma túl jó lett a sminkem. A srác megböködte annak a valakinek a vállát akit néztem és szólt neki hogy forduljon meg.
Megfordult. Na most én kerültem sorra hogy elálljon a lélegzetem.
Nathaniel volt az. Szmokingban állt velem szemben zsebredugott kézzel.
Mesésen festett. Megpillantott. Kifejezéstelen arca hirtelen átváltott döbbenté. Ha lehet még jobban elpirultam. Szemével végigmért cipőm orrától a fejem búbjáig. Meztelennek éreztem magamat elötte.
Csak néztük és csodáltuk egymást.
Észbekaptam hogy megint bámulom így szememet lesütöttem és sarkonfordultam. Kimentem..chh..kiviharoztam az épületből. Nagyokat lélegzetem. Ezért hagyott itt Jenny. Képes volt egyedül hagyni egy ilyen elcseszett helyzetben.
Most mérges vagyok rá.
Gyors léptekkel haladtam az udvaron.
Gondolatmenetemből egy kéz rántott vissza. Olyan hirtelen hogy nekiestem.
Egy mellkassal álltam szemben. Lassan felemeltem a fejemet.
Azokat a gyönyörű kék szemeket bárhonnan felismerem.
Közel álltunk egymáshoz..nagyon közel.
Csak bámultuk egymást. Egymás szemébe néztünk.
-Sajnálom a tegnapit. Nem kellett volna.-nagyon ért a szép pillanatok elcseszéséhez. Elhúzódtam tőle.
-Már mondtam. Hadjuk. El van felejtve.
Nem számít.
-De igenis számít!-amit én eltávolodtam ő azt most visszaközelített.
-Nem akartalak megbántani.-elnevettem magamat.
-Tényleg? Pedig végig azt csináltad!-mérgesen néztem rá.
-Sajnálom. Nem volt választásom!
-Dehogynem! Választásod az mindig van!
-Nem érted.-most ő távolodott el.
-Ohh.. Nagyon is értem.
-Igazad van. Hadjuk. Felejtsük el!
-Jó!
-Jó!
Szemünk már szikrát szólt. Vagyis az övé tényleg. Úristen!
-Nathan! A szemed..-elkapta fejét.
-Bocsi..tudod ez a szikra dolog.
-Tudom.
-Van kedved holnap átjönni? Megbeszélhetnénk a dolgokat. Mármint a kereséssel kapcsolatban.-elgondolkodtam de belementem.
-Persze.
-Akkor jó.
Elkezdtünk sétálni.
-Nem is tudtam hogy van kocsid? Miért gyalog jársz suliba?
-Mert szeretek sétálni. Kikapcsol.
-Ahogy engem a futás. Értem.
Miért nem voltál suliba? Remélem nem miattam.-nevetni kezdett. Ez rosszul esett.
-Dehogy miattad. A mi kis csetepatéink miatt nem hagynám ki feleslegesen. Dolgom volt.
-Értem.-elég rosszul esett amit mondott, de végülis megértettem.
-Egyébként..-megvakarta tarkóját.
-Igen?..-türelmetlenül vártam mit akar mondani.
-Tetszik a ruhád! Szép vagy.-ezt úgy mondta mintha csodálkozna hogy lehetek szép is. De meglepődtem. Elpirultam..megint. Mosolyogni kezdtem.
-Hát..köszönöm. Ne tudd meg Jenny hány üzleten végigrángatott.-nevettem. Gondolom nagyon érdeklibde mindegy. Jó volt hétköznapi dologról beszélni.
-De megérte!-rámmosolygott.
Nagyot dobbant a szívem. A mosolya csodát tesz velem.
Nem szóltam.
-Azt hiszem lassan hazamegyek. Nem valami nagy szám ez a buli. Nem a stílusom. Csak a haverom miatt jöttem el.
-Szerintem én sem maradok sokáig. Engem is csak Jenny rángatott el.
Nem vagyok hozzászokva a bulikhoz meg a sok emberhez.
-Megértelek. Én sem.
-Tényleg? -Csodálkozva néztem rá. Furcsán nézett rám.
-Vagyis..csak te vagy a suli "királya", azt hittem minden bulin ott vagy.
-Hát..nem igazán. De jól esik hogy ezt gondolod rólam!-öntel mosolyra váltott.
-Mi? Nem én..mások. Vagyis az egész suli. De nem én!-próbáltam védeni magamat, de tudtam hogy feleslegesen.
-Ugyan. Vald be hogy fantasztikusnak tartasz!-arcomba mászott.
-Nagyon szeretnéd.-elmentem mellette.
-Megyek megkeresem Jennyt. Lassan hazamegyek. Szia.-épp indultam de megállított.
-Várj! Ha..ha gondolod elviszlek.
-Tényleg?
-Persze. Végülis ugyan ott lakunk.
-Hát oke. Köszi. Szólok Jennynek és jövök.
-Jó de siess.
Befutottam hogy szólok neki de sehol sem találtam. Mindenhol kerestem.
Amikor már feladtam a keresését visszaindultam. Gondoltam írok egy sms-t.

A kert felé vettem az irányt. A medencénél már nem volt senki.
Furcsáltam, de mentem tovább a kapu felé. Szegény Nathan már régóta rám vár. Remélem még nem hagyott itt.
Gondolataimból egy kéz szakított ki. Egyik kezével számat befogta másikkal derekamat szorította és felemelt a földről. Fogalmam sem volt mi történik.
Rugtam, kapálództam mindent csináltam csak hogy engedjen el. Az a fickó aki lefogott egy másikhoz beszélt. Ketten voltak. Ledobott a földre és leszorította a kezemet. Miért engem támad meg mindenki? A francokat. Elegem van!
Ágyékon rúgtam a pasast aki lefogott így összegörnyedt és volt annyi időm hogy felálltjak. Futni próbáltam de egy másik elkapott. Ismét a földre kerültem. Ütöttem rúgtam de semmi. Ellenált. Szemébe néztem, érdekes volt. Nem volt emberi. Tudtam mivel van dolgom. Egy lidérc. Mikor kapcsolt az agyam rögtön gondolkodni kezdtem. De fogalmam sem volt mit tegyek. Csak arra tudtam gondolni amit Nathaniel mondott velük kapcsolatban. Nem is gondoltam hogy emberi alakjuk is lehet. Ekkor ugrott be. Nathaniel! Ha máskor meghallott csak meghall most is. Fejemben olyan hangosan kiabáltam nevét ahogy csak tudtam. Reméltem elég lesz. Még mindig a lidércel bírkóztam.
-Mit akarsz tőlem?
-Tudod te azt!
-Nem, nem tudom! Azonnal eressz el!
-Ó ugyan. Miért tenném! Fájdalmat okozni egy szikrának csodás érzés.
-Te meg miről beszélsz! Én nem vagyok szikra te barom!-tovább rúgdostam ott ahol értem.
-Ha te nem akkor kit érzek ilyen erősen?-beugrott Nathan. Nem akartam hogy baja essen. Kár volt szólítanom. Elkomorodott az arcom amit észrevett.
-Szóval van itt egy. Ha jól érzem félted. Így még jobb.-gúnyos mosoly jelent meg az arcán. Otthagyott és a kapu felé ment..Nathan felé.. .
-Őt hagyd! Ne bátsd! Nem kell neked! Itt vagyok én!-kiabáltam utána. Visszafordult felém és közeledett. Felrántott a földről és a medence felé hátrált velem
-Miért véded így? Csak nem szereted?-nevetni kezdett.
-Egy halandó nem folytathat viszonyt egy szikrával. Ezt jobb ha tudod kicsikém!
-Nem mondtam ilyet!
-De az ellenkezőjét sem.
-Ahjj..csak..csak neki fontosabb élnie mint nekem.
-Hiábavaló a könyörgésed kiscica. Mindketten meghaltok. Legalább együtt mentek a pokolba.-vigyorgott.
-De nem ma!-meghallottam nyugtató hangját. Rögtön feléfordultam. Ott volt. Tényleg. Megment. Megint.
-Szerintem meg de!-ezzel belökött a medencébe. Olyan hirtelen történt levegőt sem tudtam venni. Mikor a felszínre jöttem köhögtem és kapálództam mint egy hülye. Tudok úszni, de ebben a ruhában nem egyszerű. Lehúz az egész.
Láttam amint a parton ölik egymást. Nagyokat sóhajtottam. Láttam amint Nathan az erejét használja. Csodálatos volt. Soha nem mutatta még mit tud. Csak az alakváltós izét. Ahogy arra gondoltam Nathanből egyből egy fehér fényesség lett. A lidérc pedig fekete füsté vált. Ahogy ott harcoltak természet feletti látványt nyújtott. Láttam amint Nathanből egy fénycsóva lövel ki. Leterítette vele a másik lényt aki rángatódzni kezdett. Váltakozott emberi és valódi alakja. Amikor ez abbamaradt csak egy fekete folt maradt a helyén. Meghalt. Nathan megölte. Úristen.
A másik fickó még akkor elment amikor én tökönrúgtam. Valószínűleg ő ember volt csak a lidérc a szolgájává tette.
Mikor végre a medence széléhez értem Nathan észrevett és felém futott. Felémnyújtotta kezét amibe én belekapaszkodtam és ő kihúzott. A földre ültem és kiköhögtem magamat.
-Jól vagy? Mármint a történtekhez képest.-láttam rajta hogy aggódik.
-Persze. Jól vagyok.-próbáltam mosolyogni. Hitetlenkedő fejjel nézett rám.
-Tényleg jól vagyok. Ne nézz így!-karoncsaptam és felálltam.
-Gondolom mennyire jól lehetsz egy ilyen támadás után. Meghalhattál volna!-magafelé fordított és szemembe nézett.
-De te jöttél és megmentettél. Megint. Unom már hogy mindig rám van gondod.
Mindig engem kell védened.
-Már megszoktam.-nagyképű mosolyt villantott. Én csak megforgattam a szememet.
-Köszönöm!
-Nincs mit.
Dideregni kezdtem. Eddig észre sem vettem hogy fázok. Szó nélkül levette zakóját és rámterítette.
-Tiszta víz lesz. Nem akarom hogy tönkremenjen. Biztos drága volt.
-Igen. De nem annyira fontos. Nem akarom hogy megfázz.-jól esett hogy aggódott miattam. Felmelegített ezzel.
-Köszönöm! -Csak egy mosollyal viszonozta.
Bent még nagyban folyt a buli.
Beültünk a kocsiba és elindultunk.
Gyorsan elküldtem egy sms-t Jennynek hogy ne aggódjon.
Sokáig csak csendben ültünk.
-Megint hallottál amikor szóltam neked? Gondolatban?
-Igen. Komolyan mintha a fülembe ordítanál. Olyan hirtelen jött hogy akkorát ugrottam hogy bevertem a fejemet.-kuncogtam rajta.
-Bocsi. Biztosra akartam menni.-megrántottam a vállamat.
-Sajnálom hogy mindig ilyen helyzetbe hozlak. Szerencsétlen vagyok tudom. Nem kell mondanod.-elfordultam tőle és csak néztem ki az ablakon.
-Jól jön az edzés. És nem vagy szerencsétlen..csak egy kicsit.-nevetett.
-Kössz. Kellett nekem belekeveredni a dolgaidba.
-Te akartad.
-Tudom.
-Tényleg feláldoztad volna magadat értem?-komolyra fordította a szót.
-Igen. A te életednek több értelme van mint az enyémnek..
-Ne mondj ilyet!
-De hát igaz.. Én soha nem tettem semmi nagy dolgot. Te egyfolytában azt teszed. És van egy életcélod. Meg kell találnod a szikrát. Rajtad múlik a jövőnk.
Fontosabb vagy.
-Nem csak rajtam múlik. Akárki megtalálhatja közülünk.
-De neked kell.-kezei megszorultak a kormányon. Vártam egy kicsit mire újra megszólalta. Gondoltam jó ha kicsit egyedül hagyom a gondolataival.
-Megmutatod majd hogy mit tudsz?
-Ezt hogy érted?
-Hát például amit ma csináltál. Megölted a lidércet. Varázslattal. Mutasd még mit tudsz!-nevetett.
-Nagyon akaratos vagy. -Megforgattam szemeimet.
- De rendben. Megmutatom. Holnap ha átjössz.
-Ott leszek!-mosolyogtam. Láttam hogy egy kis mosolyra görbült a szája.

Mire hazaértünk anyáék már aludhattak. Nem égett a villany.
Kiszáltunk a kocsiból.
Visszaadtam a zakóját, megköszöntem és indultam haza.
-Katy!-szólt utánam!
-Hhm?
-Jó éjt! És vigyázz magadra!
-Vigyázni fogok! Jó éjt!

Felosontam a szobámba és megszabadultam ázott ruhámtól.
Tudtam valószínűleg soha többé nem tudom felvenni, de örültem hogy legalább egy kis örömöt szereztem vele Nathannek.
Mosolyogva bújtam ágyba.
Hiába történt ma sokminden, hogy megtámadtak, csurom vizes lettem és még a ruhám is tönkrement, de boldog voltam mert tudtam hogy Nathan már nem utál. Nem mondom hogy szeret, de elvisel. Nekem ez épp elég.
Boldogsággal tele aludtam el.