Lassan nyitottam ki a szememet. Legalábbis próbáltam, de túl erős volt a fény, így inkább visszacsuktam. Meghaltam talán?
Hangokat hallottam. Újra megpróbáltam kinyitni a szemem.
Valamennyire sikerült is. Amikor kitisztult a kép megláttam anyámat amint az ágyam melletti széken ül. Körülnéztem. Most vettem észre hogy korházban vagyok. Anyám megszólalt.
-Óhh..kicsim! Végre hogy felébredtél!-óvatosan megölelt.
-Mi..mi történt?-kérdeztem rekedtes hangon. A torkomhoz kaptam. Fogalmam sem volt mi történt velem.
-Elméletileg otthon főztél és leesett a kés és a lábadba állt. Túl sok vért vesztettél.
-Mi? De hát én erre miért nem emlékszem? Szoktam főzni?-teljesen lesokkoltam. De hát én utálok főzni, és nem is tudok! Mi a franc?
-Várjunk csak! És mi az hogy elméletileg? Ki hozott be?-teljesen kétségbe estem. Nem emlékeztem semmire és ez nagyon aggasztott.
-Ez nekünk is furcsa volt hisz mindenki tudja hogy te utálsz főzni. Egyébként a szomszéd srác...azt hiszem Nathaniel hozott be.
Elvileg azért ment át hogy köszöntsön minket. Aztán megtalált a padlón fekve.- na itt végkép lefagytam. NATHANIEL??? Pont ő? Minket köszönteni jött át? Ez képtelenség! Lehetetlen! Ő nem ilyen! És ha ő szúrt le? Istenem!
-Itt van?-kérdeztem remélve hogy még itt van és tudok vele beszélni.
-Nem nincs. Mi mondtuk neki hogy menjen haza. Már fáradt lehetett. Addig itt volt veled míg mi nem jöttünk.
-Az az mennyi ideig?
-2 órán át.-nagy szemekkel bámultam anyámra. Komolyan képes volt 2 órán keresztül itt ülni? Megtenné ezt értem?
-Jajj.. Szia Katy!-megjött apu is. Eddig fel sem tűnf a hiánya. Túl lefoglalta a gondolataimat Nathan es a hirtelen kedvessége.
-Hogy vagy? Tessék hoztam neked kakaóscsigát!
-Szia apu! Köszi! Már farkas éhes vagyok! Igen jól vagyok! Kicsit szédülök, de még élek.
-Hála isten!-elmosolyodtunk.
Bejött az orvos.
-Szia Katy! Hogy vagy?-kérdezte nagy mosollyal.
-Remekül. Mikor mehetek haza?-kérdeztem csillogó szemekkel.
-Elöször is örülök hogy jól vagy. Másodszorra pedig már ma hazamehetsz.
-Hurrá! -ujjongtam örömömben.
Anyáék rosszalóan néztek rám.
-Mármint..kkkhm..nem olyan rossz itt..csak tudja...-próbáltam a lehető legkedvesebben megfogalmazni hogy utálom a kórházakat. De megelőzött..
-Ugyan! Nem kell szavatkoznod! Senki sem szereti a kórházakat. Ez érthető.
-Köszönöm! -kifújtam az eddig benttartott levegőt.

Egy óra múlva már a kocsiban ültem és hazafelé tartottunk.
Mikor végre hazaértem gyorsan..vagyis amennyire gyorsan tudtam fájó lábbal..a szobám felé vettem az irányt. De akadályba ütköztem. A lépcső. Szótlanul bámultam, mintha attól hogy szugerálom átváltozna mozgólépcsővé. De sajnos nem.
Apa lépett mellém.
-Na mi a gond?-kérdezte idétlen mosollyal.
-A lépcső!-mutattam.
-Na gyere hercegnőm! Felviszlek!-ezzel a kezébe kapott és felcipelt. Mikor felértünk lassal letett.
-Köszönöm apuci!-egy nagy cuppanós puszit adtam arcára.
-Egyébként sajnálom! Most az én vérem feltakarításával foglalkozhattok a konyhában a nap többi részében.
-Hát képzeld nem.-mosolygott.
-Ezt hogy érted? Otthadjátok dísznek vagy mi?
-Ez elég morbid lenne..
-Az..-kitört belőlünk a nevetés.
-Nem..még Nathaniel volt olyan szíves és feltakarított.-leesett az állam. Egyre furcsább dolgokat hallok róla. Különös!
-Ohh..értem. Akkor ezt megúsztátok. Bár ha nekem kellett volna én tuti elhánytam volna magamat.
-Nem csak te.-egy nagyot grimaszolt mire beleboxoltam a vállába.
-Au..ez fájt.-dörzsölgette a pontot mintha fájna neki. Én csak mosolyogtam rá.
-Na jólvan! Menj pihenni. Ha valami kell szólj!
-Okés. Köszi!-puszit nyomott a fejemre és lement a lépcsőn.
Beballagtam a szobámba és az ágyra vetettem magamat. Ölembe vettem a gépemet és belenéztem a blogomba.
Egész jó a nézettségem. Új kommentek és üzenetek érkeztek.
Mind arról áradozik milyen jól írok meg stb. Imádom ezeket olvasgatni. Felvidítanak. Mivel jobb dolgom nem volt új rész írásába kezdtem.
Mikor végeztem a blogommal rakukkantottam a facebookomra.
2 új üzenetem érkezett. Az egyik Jennytől jött.

J: Szia! Hogy vagy? Remélem jól! Hallottam mi történt. Sajnálom.
Már nem azért..de hogy lehetsz ilyen ügyetlen? :D
Majd átmegyek és megtanítalak főzni! ;)
Pihenj sokat! ♡

K: Szia! Jól vagyok köszi! Hát tudod én ilyen kis szerencsétlenség csomag vagyok! ;) Örömmel veszem ha meg akarsz tanítani főzni! De tudod te hogy mire vállalkoztál? Majdnem megöltem saját magamat! Ezt ne feled! ;) Egyébként ki mondta hogy mi történt?

Egyből vissza is válaszolt.

J: Észben tartom!;) Nathan mondta hogy mi történt. Hiszen ő talált meg. Csajszi! Megmentette az életeted! Ezt fel tudod fogni? Aztán jól háláld meg neki! ;)

K: Perverz vagy! :D Amúgy nem értem őt. Mindig bunkó velem, most meg megmentett, sőt ameddig a szüleim meg nem jöttek ott maradt velem. Igaz semmire sem emlékszem mert ájult voltam. Arra sem emlékeztem hogy mi történt.

J: Ő mindig bunkó! De szerintem bejössz neki. ;)

K: Érdekes! Nekem kifejezetten azt mondta hogy utál! De mindegy! Hadjuk a témát! Pihennem kell.

J: Megértelek! Rendben hadjuk! Pihenj csak! Majd találkozunk! Szia! ♡

K: Szia! ♡

El sem hiszem hogy azt gondolja bejövö neki. Na hadjuk. Nem is érdekel...jajj de..érdekel! Nem, nem, és nem!
Megnézem inkább a másik üzenetem.
A franc! Ne már! Pont most akartam megfeledkezni róla. Az én szerencsém!
Natnahieltől kaptam a másik üzenetet. Egyáltalán már azon csodálkozom hogy érdekli mi van velem.

N: Szia! Nem akarlak zavarni csak azt szeretem kérdezni hogy hogy vagy?

Woow..érdekli hogy vagyok. Ez már haladás. Elhúztam a számat es visszaírtam.

K: Wooww! Érdekel téged hogy hogy vagyok? Haladás..
Egyébként kösz jól.

Na jó. Lehet kicsit bunkó voltam. Hiszen mégis csak megmentette az életemet.

K: Figyelj..bocsi! Nem akartam bunkó lenni. Csak furcsa hogy érdekel hogy vagyok. Egyébként köszönöm hogy megmentetted az életemet! Te vagy a hősöm! Bár nem hiszem hogy azért jöttél át mert köszönteni akartál minket de mindegy. Meg főzni se szoktam..sőt! Kifejezetten utálok! Szóval ne, értem miért pont most jutott eszembe..mindegy. De köszönöm! :)

N: Ugyan! Semmiség! Hadjuk a témát! Egyébkéntén is bunkó vagyok szóval megérdemeltem. Majd találkozunk suliban.
Ui: jó hallani ezt a "te vagy a hősöm" szöveget! Bejön! ;)

Mi a franc? De hát most mondtam neki először! Vagy nem? Ezen most elgondolkodtam. Nem..biztosan nem mondtam még..

K: Hogy érted? Nem is mondtam máskor neked ezt a hősöm cuccot!
Vagy de? Mond el!

N: Franc!

N: Hupsz! Ezt nem kellett volna írnom!

K: Mi?? Nathaniel most azonnal mond el vagy esküszöm..

N: Vagy mi? Semmit sem tehetsz!

K: Kérlek áruld el! Mit titkolsz?

N: Az maradjon az én titkom! ;)

K: Mi? Nee! Mond már el! Várjunk...ezt a mondatot már valahol hallottam! Nem teheted! Mond el!

Nem jött válasz. Egy órával..sőt több órával késöbb sem. Feladtam.

Egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludtam. Gondolkoztam.
Mindenfélén. Rajta, a balesetemen, azokon amiket mondott.
"Ez maradjon az én titkom!" Biztos vagyok benne hogy hallottam már..de mástól. Csak fogalmam sincs kitől. Mit titkol? Annyira nem értem ezt az embert! Miért jött át hozzánk? Biztos hogy baleset volt? Az istenért! Én nem főzök! Van annyi eszem hogy egyedül nem állok neki otthon főzötskézni amikor egyáltalán nem tudok! De tényleg! Még a vizet odaégetném ha lehetne!
Nem hiszem el amit mondott! Tuti hogy nem az igazat mondta a szüleimnek! Csak azt nem tudom hogy mi az igazság.

Reggel riadtan keltem. Izadtam mint egy ló és csak úgy kapdostam a levegőt. Rosszat álmodtam, nagyon rosszat. Valamikor biztos elaludtam. Szerintem a nagy agyalás lefárasztotta az összes agysejtemet. Csoda ha még vannak épp gondolataim. Az órára pillantottam. 9-óra volt. Remek! Egy napot jártam suliba és máris hiányzom egy hetet. Jól kezdődik! De van jó oldala is. Nem kell egész nap annak a nagyképű idiótának a fejét látnom. Még magamnak sem merem bevallani de azt hiszem egy részem igen is szeretné látni a bunkó fejét.
Nehézkesen kibotorkáltam a fürdőbe. Muszáj volt lezuhanyoznom mert úgy bűzlöttem az izzadságtól mint egy görény. Pedig este fürödtem.

Miután lefürödtem lementem a konyhába. Meglepetésemre anyut találtam ott. A nap szépen sütött be az ablakon. Elégge deja vu érzés fogott el. Nem értettem.
-Szia anyu! Te hogy hogy itt? Azt hittem már elmentetek dolgozni.
-Szia Katy! Apád már el is ment. Én úgy gondoltam kiveszem ezt a pár napot és otthon maradok veled. Mégse rohangálj egyedül otthon fájós lábbal. Meg ha valami történne? Például éhes lennél és főzére vetemednél?
-Na én mégegyszer azt soha! Ebben biztos lehetsz! Inkább távozok is a konyhából. Csak egy kis műzliért jöttem.-felmutattam neki a teletálamat.
-Jajj..te és a müzlid! Hogy nem unod már?
-Ez a szerelem örök!
Nevettünk egy jót aztán visszabaktattam a szobámba.

Ez a hét elég unalmasan telt. Egész nap a szobámban ültem és filmet néztem, vagy a blogoltam, a macskával játszottam, és néha napján még tanulásra is vetemedtem. Ez a hét pihi után semmi kedvem nem volt hetfőn iskolába menni, még ha eluntam az életemet is ezen az egy héten. A lábam már egész jól, szinte teljesen rendbe jött. Amikor visszamentem a dokihoz azt mondta még soha nem látott ilyet és nem érti, de azért örül.
Én is örültem. Hiányzott már a futás. Bár azt mondta hogy még egy ideig ne terheljem.

Eljött a hetfő reggel.
Hatkor csörgött az órám. Utálom a hétfőt! Az legalább jobb kedvre derített hogy sütött a nap. Ismét rosszat álmodtam. Sőt ugyan azt. Már egy hete ugyan azt álmodom. Minden reggel kimerülten és csurom vizesen kelek. Már rohadtul kezdem unni.
Gyorsan lefürödtem mielött felöltöztem. Elvégeztem a reggeli dolgaimat és elindultam a rég látott suliba.
Meglepetten vettem észre hogy csak 7 óra van. Hát ez fura. Soha nem készülök el ilyen hamar. Ismét ismerős a szituáció.
Elmentem a park felé. Gyönyörű napsütésben. Egy tavat fedeztem fel a közepén. Eddig még nem láttam mert amikor egyszer itt voltam akkor sötét volt, de még is ismerős ez a hely. Leültem egy padra ami a tó meletti fűzfa alatt állt. Varázslatos volt az egész.
Mégis furcsa érzésem támadt. Megfordultam.
Nathaniel állt ott teljes egészében és engem nézett.
Elmosolyodott és felém közeledett. Végig néztem ahogy mellém ül és kinyújtóztatja hosszú lábait. Furcsán néztem rá mire felnevetett.
-Mivan? Zavar hogy leültem vagy mi? Elmehetek!-nagy kék szemeivel nézett engem.
-Se..semmi! Csak furcsálltam hogy leülsz ide. Mellém! Egy közegben meg tudsz lenni velem? El sem hiszem!-néztem rá tetetett ámulattal.
-Vald be! A hasad görcsbe rándul az ezer pillangó repkedésétől mert velem lehetsz egy légtérben.
-Igen, görcsbe rándul, de nem a boldogságtól!
Egyébként mit keresel itt?
-Ide szoktam kijönni reggelente. Megynyugtató hely.-olyan lágysággal es könnyedséggel mondta hogy azt hittem nem is ő beszél.
-Oh..elfoglaltam a helyedet? Bocsi..én ne, tudtam hogy...-ne, rudta, végigmondani mert közbeszólt, mint mindig. Bár most nem bántam.
-Ugyan! Ez nem az én helyem. Mindenkié! Nem az enyém a park!-mosolygott. Én is elmosolyodtam rajta.
-Akkor jó. -eszembe jutottak a beszélgetéseink. Egyből több ezer kérdés bombázta az agyamat.
-Miért nem válaszoltál arra amit írtam? Egyáltalán miért titkolódzol?
-Már mondtam! Nem bízom benned!
-Ezt értem. De ez most rám is tartozik! Velem történt a baleset és valamit elhallgatsz. Tudom!
-Nem tudsz te semmit! Már mondtam mi történt nem? Átmentem mert anyum megkért és a padlón találtalak elvérezve mert éppen főzötskéztél és béna voltál megint még jó hogy nem égett le a ház és..
-Elég!! Először is: utálok főzni! Soha nem állnék neki otthon, egyedül. Másodszor : anyud biztosan nem küldött mert sohanem latok senkit sem otthon rajtad kívül, meg egy kocsit sem.
-És most azt gondolod hogy én akartalak megölni?-kérdezte tök nyugodtan.
-Hát..ez a legésszerűbb magyarázat és..
-És szerinted elvittelek volna a kórházba azok után hogy megakarlak ölni? -na ezt már nem nyugodtan mondta.
-Lehet hogy rájöttél hogy baromságot csinálsz és megjött az eszed!
-Ezt te sem hiszed el!
-Igazad van..nem hiszem. Sajnálom!-kezembe temettem az arcomat. Ő beletúrt a hajába. Uram isten de sexy! Úgy bámultam mint ha a világ egyik csodája lenne. Elmosolyodott. Észbekaptam és elkaptam róla a tekintetemet. Fülig vörösödtem.
-Tetszik amit látsz?-kérdezte öntelten. Én még az eddiginél is jobban elvörösödtem, de kihúztam magamat és szembenéztem vele.
-Aha. Szerintem nagyon szép a tó meg ez az egész hely..igazán!-ő csak nevetett. Nem tudtam nem mosolyogni.
Ránéztem az órámra és a szemem kétszeresére nőtt.
-Úristen! Kell fél óra a sulihoz és már háromnegyed van. Képtelenség hogy ne késsek el. Most még futnom sem szabad.
Vagyis..te késel velem. Majd rádfogom!
-Ó..köszönöm a megtiszteltetést hogy én lehetek a fogadott hősöd..ahogy te mondanád!
-Szívesen! Na de most gyere mert elkésünk! Legalábbis én megyek.-elindultam ki a parkból de más irányba mint amerről jöttem. Át a sűrűbb fák között. Erre közelebb van mint visszamenni a házhoz. Nathant hallottam hogy utánam fut és a nevemen szólít. Fura..eddig még nem emlékszem hogy kimondta volna a nevemet.
-Kathleen! Várj!-megfordultam.
-Mivan?-amikor utolért visszafordultam és sietős léptekkel tovább indultam.
-Nem kéne erre jönnöd! Veszélyes!
-Ugyan! Amúgy mintha téged érdekelne hogy mi lesz velem!
-Érdekel!-erre a szavára megfordultam. Ott állt elöttem. Egy fejjel magasabb nálam. Gyönyörű szép kék szemében elvesztem.
-Gyere! Menjünk vissza!-megfogta a kezemet és magával rántott. Kizökkentem az elöbbi varázslatból.
-Nem!-kiabáltam már szinte.
-El fogok késni! Ez a rövidebb! Nem megyek vissza!-furcsán nézett rám. A titka. Kiderülne ha arra mennék? Hát egye a fene! Akkor arra megyek!
-Eressz!-kiráncigáltam kezemet az övé közül. Futni kezdtem. Tudtam hogy nem lenne szabad, de nem érdekelt.
Egy olyan helyre értem ahol ritkábbak voltak a fák.
Megálltam. Sétalva mentem tovább, és körül néztem.
Hirtelen furcsa érzés fogott el. Összeestem.
Nathan ott termett és lerogyott mellém. Ölébe vett.
Minden forgott körülöttem. Hallottam Nathan lágy hangját de alig értettem. Minden összemosódott. Képkockák jelentek meg elöttem. Azt láttam amit az álmomban. Egy pasas meg akar erőszakolni, én elfutok, ő megtalál. Meg akar ölni, de én ekkor Nathant szólítom aki a semmiből ott terem és megöli a pasast.
Engem is meglő a LÁBAMON! Nathaniel meggyógyít, beszélgetünk. Lejátszódik az egész eszmecsere. Port szór a szemembe, amit én MEGENGEDTEM. Innentől sötétség és a kórházban ébredek.
Nathaniel NEM ember.

Sziasztok!
Meghoztam az új részt! Remélem tetszik!
Tudom már nagyon régen hoztam így most egy jó hosszú részt írtam. :)
Sajnálom de nem volt időm. Gimisként ezt nehéz.
De megoldom. És legalább most van egy kis szünet!
Jó olvasást az egészhez! ♡♡