Egész nap egymás mellett ültünk, de egy szót sem szóltunk egymáshoz. Néha rápillantottam, de ő felém egyszer sem tekintett. Ez rosszul esik. Nem értem hogy miért utál. Nem tettem semmit.
Végre kicsöngettek. Mehettem haza.
Ő amikor meghallotta a csengőt, olyan gyorsan pattant ki a padból és viharzott ki a termen, hogy rendesen szélt kavart.
Én csak nagy szemekkel néztem utána.
Mint mindenki más.
Én is felkaptam a cuccom és hirtelen gondolattól vezérelve utána futottam.
Bár tudtam úgy sem érhetem utol.
Amikor kiértem a suli kapuján és fordultam balra nekiütköztem valakinek.
Amikor felemeltem a fejemet az Ő szép kék szemeivel találtam szemben magamat. Hirtelen meghátráltam.
-Mit akarsz? Miért követsz?-szólt rám mérgesen. Szúrós pillantását az enyémbe fúrta. Honnan tudta hogy utána mentem? Bevallom kicsit féltem. De szembe kell szállnom vele.
-Én nem követlek! Hiszen én is ott lakom ahol te! Viszon..azt szeretném tudni hogy miért vagy ilyen bunkó velem? Vagy mindenkivel ilyen vagy?
Nem értelek! Nem tettem semmi rosszat ellened! Mi indokod rá? Miért utálsz?-most én fúrtam szememet az övébe. Kicsit mint ha lágyult volna a pillantása. Leeresztette a vállait.- Itt vagy. Ez épp elég indok arra hogy utáljalak.-ezzel sarkon fordult és elment. Lesokkoltam. Ezzel most nagyon megbántott. Miért teszi ezt velem? Én is utálom őt! Hogy lehet valaki ilyen? Nincs szíve..az ilyennek nincs szíve.
Remegő léptekkel indultam hazafelé. Ő már rég eltűnt a láthatáromon. Miért ilyen gyors? Végig út közben ezen gondolkodtam. Úgy húsz perc hazasétálni a sulitól. Esélyem sincs busszal menni mert ahol lakom oda nem jár busz. Az kicsit kiesik a látószögből.
Amikor hazaértem csak az üres ház fogadott és Lizi aki már éhes volt.
-Gyere kiscicám! Itt a fincsi kaja!-Lizi már jött is és csak úgy falta a tápot.
Megsimogattam és felmentem a szobámba. Mivel hogy még semmit sem kellett tanulni így bekapcsoltam a gépem és nekiláttam a blogomnak.
Egy lányról írok aki megtalálja az igaz szerelmét. Egy igazi love story. Persze a sajátom még sehol. Amikor befejeztem úgy döntöttem hogy elmegyek futni. Még szépen sütött a nap. Imádok futni és gyors is vagyok.
Felkaptam a futó rövidnadrágom és egy sport trikót. Felvettem a futócipőm és indulhattam is. Bezártam az ajtót és kimentem az erdőbe. Közel van itt az erdő szerencsére. Imádok az erdőben lenni. Olyan megnyugtató és szép.
Elkezdtem futni. Először lassan aztán pedig begyorsítottam. A végén már észre sem vettem de csak úgy szeltem a bokrokat. Nem tudom hogy futottam e valaha már ilyen gyorsan. De jó érzés volt. Szabad voltam. Hirtelen egy árnyat láttam elsuhanni mellettem. Megtorpantam. Kőrülnéztem de semmit sem láttam. Úg döntöttem ideje visszamennem mert már kezdett sötétédni és a végén még eltévédek. Kicsit bizonytalan voltam abban hogy merre jöttem. Elindultam vissza. Most lazán futottam. Újra láttam azt az árnyat.
-Ki van ott? -Kérdeztem kétségbeesve.
-Haahhóóó!! Van itt valaki?-választ nem kaptam csak újra egy árnyat láttam.
Sprintelni kezdtem. Azt sem tudtam merre futok csak innen el. Hát szerencsétlenségemre nem találtam ki az erdőből. Eltévedtem. Már be is sötétédett. Megálltam egy nagy fánál. Lerogytam a tövébe és nagy levegőket vettem, körül néztem, de nem láttam senkit. Ami rosszabb volt fogalmam sem volt hogy hol vagyok. Könnyek gyűltek a szememben. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Francba.
Már a fának dőlve zokogtam.
Halk neszre kaptam fel a fejem. Felálltam és szorosan a fának dőltem. Féltem, nagyon. Amikor kinéztem a fa mögül egy kéz érintette a vállamat hátultól. Hirtelen megfordultam és ragyogó kék szemekkel találtam szemben magam.
Nem hittem a szememnek.
-Gyere velem! Kiviszlek innen.-nyújtotta felém a kezét. Egy kis gondolkozás után megfogtam a kezét. Mire ő elnevette magát.
-Most meg min nevetsz?-kihúztam kezemet az övéből. Bár ne tettem volna. A keze olyan jó meleg volt és megnyugodtam tőle.
-Rajtad! Egyébként mit csinálsz te ilyenkor kint az erdőben?-kérdezte felvont szemöldökkel. Karbatettem a kezem és úgy sétáltam tovább mellette.
-Csak futottam. És eltévedtem.-megint nevetett. Az agyamra megy.
-Ne nevess! Nem vicces! Egy árnyékot láttam és megilyedtem. Futni kezdtem csak azt nem tudtam merre. Ezért tévedtem el.-mondtam.
-Értem. És milyen árnyékot?-kérdezte. De úgy tűnt mintha kicsit idegesebb lenne. A szeme összeszűkült és szaporábban vette a levegőt.
-Hát..csak egy sötét árnyat. Semmi mást. De többször láttam. Miért kérded?
-Semmi. Csak kíváncsi voltam.-
Furcsán viselkedik. Most tűnt fel hogy nem bunkó és normálisan beszélgetünk.
-Hogy hogy most nem bunkózól velem?
Azt mondtad utálsz! Akkor miért mentettél meg..megint? -Elé álltam hogy egymással szemben legyünk.
-Annyira már nem utállak! De jobb lenne távolságot tartanod tőlem.-mondta hideg tekintettel.
-Mi? Már megint kezded. Egyébkent te találsz mindig meg engem! Nem én keresem a társaságod!-felemeltem a hangom és már szinte tőlem zengett az erdő. Azt hittem hogy kiakad és ő is kiabálni fog. De nem tette.
Közelebb hajolt hozzám. Arcunk majdnem összeért. Azt akartam hogy megcsókoljon. De nem tette. Elmosolyodott a reakciómon mert gyorsabban kapdostam a levegőt.
-Szeretnéd te még az én társaságom!-súgta, szinte ajkaimra.
Ezzel eltávolodott tőlem és valószínűleg vicces arcot vághattam mert kitört belőle a nevetés.
-Csak nem azt gondoltad hogy megcsókóllak? Téged? Ugyan már!
Még bottal sem érnék hozzád!-mondta nevetve. Ezzel kihúzta a gyufát. Nagyon. Elvörösödtem. De nem a helyzet miatt hanem mert mérges lettem. Utálom, utálom és utálom. De még mennyire hogy rohadtul utálom!
-Menj a büdös francba! Utállak te barom! Teljes szívemből gyűlöllek! Hogy lehetsz ennyire nagy bunkó? Hát kössz!-ezzel sarkonfordultam és futni kezdtem. Reméltem hogy most nem tévedek el, de innen már ismerős volt a környék.
Nem tévedtem. Kifutottam az erdőből és a házba futottam.
Amint beértem a házba a szobámba futottam és az ágyamra dőltem. Keservesen sírni kezdtem.
A szüleim még mindig nem értek haza. Mondjuk most nem bántam. Magányra volt szükségem. Hogy mondthatott rám ilyet? Nem tudom elhinni. Pedig azt hittem már hogy megkedvelt kicsit. Először egész jó fej volt. De aztán újra előjött a bunkó énje. Tudom hogy az a valódi énje amikor kedvesebb volt velem.
Nem értem miért nem azt mutatja felém. Miért taszít el? Ez rejtély számomra.
Még mindig potyogtak a könnyeim. Hagytam. A fürdőbe mentem és megengedtem a kádat forró vízzel.
Mikor megtelt levettem a ruhámat és beleültem a kádba. Isteni érzés volt ahogy a forró víz a bőrömet érintette.
Eléggé átfagytam ennyi idő alatt az erdőben, bár a futás felmelegített.
Zenét kapcsoltam és úgy próbáltam lazítani. A lágy dallamok betelítették a fürdőszobát. Szeretem a klasszikus zenét. Megnyugtat.
Gondolkodni kezdtem ezen az egész dolgon. Nathanielen, magamon a kapcsolatunkon. Ami nincs. De végülis az is egy kapcsolat hogy rüheljük egymást. Én nem akartam őt utálni Sőt.. De megbántott. Nagyon. Valahogy még is látni akarom. Ki akarom deríteni hogy mi a baja. Ki is fogom.
Kiszálltam a kádból és magamra kaptam a pizsimet. Bebújtam a pihe puha ágyamba, közben Lizi is megjelent és felugrott mellém. Magamhoz húztam és úgy merültünk álomba.