Hallihóó!
Ez most csak ilyen rövidke lett, de folytatom természetesen.
Csak már nincs időm, de ezt a részt ma szerettem volna kitenni így két felé osztom.
Remélem tetszik és felkelti az érdeklődéseteket.
Hamarosan nyári szünet!! Juuhuuu!! 😀
Végre lesz időm írni! Lesz min dolgoznom.
Köszönöm hogy olvasol! Ha tetszett akkor nyomj egy⭐-ot es kommentben írd a véleményed!
Jó olvasást! ❤❤❤

A nap első sugarai keltettek.
Felültem és az órámra néztem ami éppen hat órát mutatott. Visszadőltem és a plafont kezdtem bámulni. Eszembe jutott hogy holnap lesz a vérvétel. Tágra nyíltak a szemeim. Hisz egész héten apámmal voltam elfoglalva. Teljesen kiment a fejemből és egyáltalán nem gondolkodtam azon hogy hogy fogom kihúzni magamat alóla.
Kipattantam az ágyból és a fürdőbe siettem. Megmosakodtam, felöltöztem és siettem át Nathanhez. Szüleimnek ma már dolgozniuk kellett menni így nem kellett fél órát hallgatnom a kérdezősködést hogy mi lelt engem, és mi olyan fontos hogy így rohanok át..

Egyből berontottam a házba, ami nem volt bezárva. Én félnék csak így nyitva hagyni. Mondjuk senki sem jár erre.
Szobájába rohantam. Benyitottam az ajtón és megláttam ahogy fekszik az ágyban egy szál boxerben. A takaró a lába köré volt tekeredve minden mást fedetlenül hagyott. Kihagyott a lélegzetem is. Álombeli volt ahogy a Nap besütött a szobába és megvilágította földöntúlian szép arcát. Barna fürtjei kúszán álltak, egy egy tincse arcába lógott. Kedvem lett volna kisimítani onnan. Makulátlan bőre ragyogott a napfényben.
El is felejtettem miért jöttem.
A külvilág megszűnt számomra létezni és csak őt láttam. Lassan mellé lépkedtem. Gondolkoztam hogy elmenjek és hadjam még aludni hisz olyan édesen aludt, vagy hogy feküdjek mellé. Rájöttem hogy úgysem bírnám őt itthagyni, így a második mellett döntöttem. Halkan levettem a cipőmet meg a kabátomat és a földre tettem.
Már november van így a kabát kihagyhatatlan az öltözékemből. Ha nem takaródzom be este, akkor szétfagyok, ő meg csak így itt fekszik és alszik mint a bunda. Amitől én elalélok.
Óvatosan mellébújtam. Nem akartam felkelteni, de a tudatalattim akarta. Akarta hogy az a két erős kar átöleljen és magához szorítson, akarta hogy édes ajkai megcsókoljanak, akarta hogy akarjam.
Akartam..de mégis megtartottam a saját térfelem. Oldalamra fordultam és csak néztem..néztem azokat a finom, markáns arcvonásait. Érinteni akartam de nem tehettem.
Inkább a hátamra fordultam és a plafont kezdtem el bámulni. Nehéz nem hozzáérni valakihez akit legszívesebben el sem engednél magad mellől...fölleg ha csak egy karnyújtásnyira fekszik..
Arra eszméltem fel hogy egy kéz érinti a hasam majd a derekamra csúszik és magához húz. Belebizseregtem az érintésbe és elmosolyodtam.
-Tudod..elég nehéz úgy aludni hogy közben bámulnak.-szeme még csukva volt, hangja fáradt és mély. Ez az a hang mitől minden lány lába feladja a szolgálatot és hasában ezer pillangó szabadul el.
-Sajnálom.. Nem akartalak felébreszteni. De nem tudtam elmenni.-motyogtam. Éreztem ahogy elmosolyodott.
-Nem baj. Örülök hogy nem mentél el.
Egyébként is már fent voltam mikor mellém feküdtél. Túl erősen érezlek ahoz hogy figyelmen kívül tudjam hagyni a belőled áradó energiát.
Kezdtem rosszul érezni magam. Úgy éreztem csak teher ez neki, és nem tud miattam pihenni. Mocorogni kezdtem, mire ő magához szorított.
-Amit mellékesen imádok.-megállt bennem az ütő. Szóval akkor most imádja az energiámat. Rendben.

Oldalamra fordultam hogy szembe kerüljek vele.
Gyönyörű kék szemeivel engem vizslatott. A pulzusom azonnal az egekbe szökött ahogy arcom közel került az övéhez és szemeit az enyémbe mélyesztette.
Csak feküdtünk és néztük egymást. Nem kellett beszélnünk ahoz hogy megértsük egymást. Szavak nélkül és értettük testünk minden egyes rezdülését a másik érintésére. A levegő elektromossággal telítődött.
Éreztem az áradó hőt az testéből amitől izzottam.
Lassan hajolt felém. Őrjítően lassan.
De kivártam. Ajkaink találkozásánál mintha szikra pattant volna.
Simogatta ajkaimat övével. Kínzóan vágytam rá.
Mikor végre rendesen csókolni kezdet..Jesszus! Az több volt mint rendes csók. Valósággal falt mintha az élete múlna rajta. És ez a hevesség áramütésként ért.
Felém kerekedett számat el nem eresztve. Karjaimat nyaka köré fontam és hajába túrtam.
Végigsimított derekamon és a combomnál fogva talprahúzta a lábam. Csókolt és simított én pedig a mennyekben jártam.

Lassan elvállt ajkamtól.
Eddig csukva tartott szememet felnyitottam. Ő arcomat pásztázta. Vágy csillogott a szemében, de olyan mint eddig soha. De tudtam hogy ma nem lépünk tovább. Akármennyire is akarjuk. Ez nem az az idő. Nem voltam ott száz százalékig. Gondolataimba férkődzött a tudat hogy ma iskola van. És tudom..Nathan simán ellógna..de nekem nem tenne jót.

Elmosolyodtam mire ő is, majd legördült rólam.
Szorosan mellé kúsztam és dereka köré fontam karomat. Ő is így tett.
-Szeretlek!-mondtam.
-Tudom. Én is szeretlek..jobban mint eddig bárkit.-egy puszit nyomott a fejemre. Szavai lelkemig hatoltak. Egy kérdés azonban azonna gondolataimba férkőzött.
Jobban mint Daphnét?
De nem kérdeztem meg. Nem akartam elrontani a pillanatot.

Már nyakig felöltözve álltunk az ajtóban indulásra készen.
Amint kiléptünk az ajtón és megcsapott a hűvös szél, elfogott az az érzes. A szorongás. Eszembe jutott hogy miért is jöttem. Aztán végül szó sem esett róla.

Kézen fogva sétáltunk az erdőbe. Hullottak a levelek, az egész táj gyönyörű színekben pompázott. Festői. De most nincs időm festegetni.
Rátértem a lényegre.
- Figyu! Elszállt felettünk a hét, és nem tárgyaltuk meg hogy akkor most hogy is lesz ez a vérvételes cucc. Mert ugye nekem nem kéne ott lennem. És hát..
-Ühüm.. És?..-nyújtotta el a kérdés.
Most komoly? Elfelejtette? Hurrá!
-Nathan!-megállítottam és magam felé fordítottam.-Ugye tudod hogy holnap lesz?-üres tekintettel nézett rám, de miután felfogta hogy mit mondtam elkerekedtek a szemei és homlokon csapta magát.
-Basszus! Teljesen kiment a fejemből.-szegény tiszta ideges lett.
-Na az remek. Akkor most mi lesz? Csak mert semit nem terveztünk el. Bejelentetted a suliban, de egy kész terved sem volt.. Klassz.-karbafontam a kezem és mérgesen néztem rá. Elmosolyodott majd könyökömnél fogva magához húzott.
-Nyugi cica. Megoldjuk.
Idegesít hogy ilyen nyugodt.
-Hogy? tettem fel egyszerűen a kérdést ami leginkább foglalkoztatott.
-Úgy ahogy szóltam hogy mikor legyen vérvétel, el is napolhatom. Egy héttel csúsztatjuk és meg van oldva.-győztes mosolyt villantott.
-De, akkor késöbb találod meg akit keresel. -szomorodtam el. Tudom hogy ez most mindennél fontosabb számára.
-Nem számít.-karjait derekam köré kulcsolta.-A legfontosabb hogy neked jó legyen.-mondta szemembe nézve. Elmosolyodtam rajta és mielött megszólalhattam volna, csókkal forrasztotta össze ajkainkat.

Nathan még a suli elött felhívta az igazgatót, persze képességei segítségével, hogy halasszák el a vérvételt. Ez be is jött. Fölleg hogy az igazgató a hipnotizálásnak nehezen tudna ellenállni. Én végig röhögtem az egészet, pedig Nathan többször is mérgesen rámnézett. De én csak elfordultam és tovább vihogtam.

A suliba érve Jenny fogadott kitörő lelkesedéssel.
-Képzeld! Elhalasztják a vérvételt! Még van egy hetem kikúrálni magam hogy ne ájuljak el a tű láttán.-ugrándozott mint egy kisgyerek. Bevetettem a színészkedési tudományomat. Mostanában elég gyakran hasznát veszem. Sajnos. Utálok azoknak hazudni..ez esetben színészkedni, azoknak akiket szeretek.
-Tényleg?-közben Nathanre pillantottam és próbálgam elrejteni a mosolyomat. Nathan minden érzelemtől mentesül arcal nézett.
Hát igen. Neki ez nem megy nehezen.
-Aham. Tök jó, nem?-szeme csak úgy ragyogott. Nem akartam elrontani a kedvét, de Nathan megtette helyettem is.
-Miért? Csak egy héttel elcsúsztatták. Attól még nem úszod meg.
Meglöktem mire egy halvány mosoly csúszott arcára.
-Ahj! Most miért kell elrontani a kedvem?-duzzogott Jenny.
-Én csak a tényt közöltem.-megrántotta a vállát.
-Na jólvan Nathan. Azt hiszem ennyi elég lesz!-elkezdtem lökdösni a terem irányába.
-Szia Jenny! Majd szünetben dumálunk! Úgyis megjött a lovagod ahogy látom.-ahogy ezt kimondtam, egyből felderült az arca. Megfordult és meglatta Samet. Nyakába ugrott mintha már vagy egy éve nem látta volna. Csak mosolyogtam rajtuk. Olyan cukik.

Elfelejtettem hogy Nathant még mindig magam elött taszigálom, pedig már vagy öt perce szólongat hogy hadjam abba.
Megálltam. Szembefordult velem és kérdőn nézett rám.
Én csak mosolyogva megvontam a vállam, mire ő is vigyorogva megrázta a fejet majd bevonult a terembe.
Egyedül maradtam a folyosón. Követni akartam a terembe mikor furcsa érzés futott végig rajtam. Kirázott a hideg. Körbefordultam, de már senki nem tartózkodott kint.
Rossz előérzettel mentem be az osztályba.

Leültem Nathan mellé. Törivel kezdtünk.
Mr. Scott lépett a terembe. Egy ismeretlen lánnyal az oldalán.
Ismét rám tört az a rossz érzés, de miért?
Kiderült hogy a lány egy új osztálytárs. Remek. Nem néztem rá túl vidáman.
Gyönyörű. Szőkés haja hullámokban omlik a vállára, zöld szeme egy új világba repíti azt aki belenéz. Virágos ruhája tökéletesen állt rajta. Nem fagy meg? Nem volt túl szimpatikus így első látásra. Talán mert olyan szép meg minden. És ahogy körbenéztem az összes fiúnak csorogott a nyála tőle. Egyedül Nathan nézett rá semleges tekintettel. Megnyugodtam.
Talán féltékeny lennék? Ezért nem bírom a csajt? Pedig még nem is ismerem. Nem kéne így viselkednem. Ez nem én vagyok.
Belekezdett a bemutatkozási szövegbe amit én már pontosan tudtam hogy hogy fog zajlani. Sokszor átéltem.
De ő nem úgy tett mint én.
Nem remegett meg a hangja, semmi jele nem volt kisebb zavarnak sem. Hangja bársonyos volt. Mintha mindenkit az ujja köré akarna csavarni. Minden egyes szava után az összes fiú bólogatott es idiótán vigyorgott. Én csak értetlenül néztem körbe.
-Sziasztok!-köszönt és erre automatikusan mindenki visszaköszönt, szinte egyszerre. Mintha transzba estek volna.
Nathan és én nem vettük az adást. Nathan nem is figyelt. A telefonján játszott. Most kivételesen örültem ennek.
-Flóra vagyok.-mézes mázas hangjan folytatta.
-Éneklem, gitározom, önkéntes vagyok a közeli kutyamenhelyen és ha időm engedi olvasok.-mindenki nagy csodálattal figyelte én meg azon morfondíroztam hogy mi a fene történik itt. Mert hogy ez nem normalis az is biztos.
Miutan kikérdezgették és válaszolt is a helyére ült.
Persze hol máshol lett volna még hely ha nem előttünk.
Leült, haját hátradobta es hirtelen felénk fordult de olyan hevességgel hogy én hátradőltem a székben.
-Sziasztok! Titeket hogy hívnak?
Nagy erőfeszítésembe került hogy ne vágjak pofákat. Így kedvesen válaszoltam.
-Szia. Én Kathleen vagyok, ő..ő pedig Nathan.-egyáltalán nem szívesen mondtam meg a nevét. De úgyis megtudná.
Nathan, neve hallatára felemelte a fejét. Biccentett egyet a csajnak majd visszafordult a telefonjához.
-Örültem!-mondta még mindig mosolyogva majd visszafordult a tábla felé. Én csak bólintottam. Magamban pedig dühöngtem.
Megnézte magának a pasimat! Láttam ahogy végigmérte! Nem leszünk jóban ha így folytatja! Már így sem szeretem, de ha még a pasimra is hajt, na akkor ember legyen a talpán aki megvédi tőlem.
Megint magammal társalgok. Remek.