HelloBello! :)
Remélem tetszeni fog az új rész!
Baromi sokáig tart megírni egy ekkora szöveget. Pedig ez még nem is olyan hosszú. XD
Köszönöm a sok voteot és a felemelő kommentet! 😘
I love my readers! ❤ ❤ ❤

Reggel az óra csörgésére ébredtem.
Leálítottam majd mosolyogva fordultam meg az ágyon. Nathanért nyúltam.
Össze vissza tapogatództam de nem éreztem csak a gyűrött takarót. Kinyitottam a szememet és ahogy sejtettem nem volt a szobámban.
Lesiettem a konyhába ahol anya tevékenykedett.
-Hát te? Azt hittem dolgoztok. Apa? -Nem értettem a helyzetet. Nem mondták hogy otthon maradnak.
-Neked is jó reggelt!-nézett rám szúrósan.
-Bocsi..jó reggelt! Na?..
-Amint látod ma nem mentem. Apád az ágyat nyomja és én épp húslevest főzők neki.
-Beteg? Mi történt?-aggódom. Nem szokott betegeskedni.
-Csak egy egyszerű megfázás. De most pihennie kell.
-Túl sokat dolgoztok! Neked is pihenned kéne.-megfogtam a kezét és odébbhúztam a levestől. Mosolyogva megölelt.
-Tudod hogy muszáj. Na jólvan. Neked meg suliba kéne menned.
Gyerünk! Nem kéne elkésned!-rácsapott a fenekemre.
-Hééj!!-nevettem.-Jól van, jól van. Megyek már.
Felfutottam a szobámba öltözködni.
Eddig eszembe sem jutott Nathan, pedig miatta mentem le.
Azt mondta nem hagy itt. Mindegy.
Teljes harci díszben áltam már a szobámban mikor anya felkiabált.
-Katy! Itt van érted Nathan!-felkaptam a fejemet.
Leszaladtam és az ajtóban megláttam őt. Elmosolyodtam.
-Szia!-köszönt mosolyogva.
-Szia!-visszaköszöntem.
-Akkor mi mentünk is! Szia! És apának jóbulást!
-Viszlát!-köszönt el udvariasan Nathan.
Odamentem anyához még egy utolsó puszira. Közben a fülembe súgta:
-Helyes srác. Szerintem bejössz neki!-kuncogott.
-Anya! -Meglöktem nevetve.
-Én csak azt mondom amit látok!-megvonta a vállát.
-Na jó. Ezt hadjuk. Mennem kell.
-Persze. Menj csak. Ne várattasd meg nagyon Nathant.-nevetett.
-Szia anyaa!-unott hangon köszöntem. Ezzel otthagytam a további kínos beszélgetés elkerüléseképp.
Nathanhez mentem majd együtt indultunk el.
Amikor már az erdőben sétáltunk rákérdeztem.
-Miért hagytál ott?-rámeredtem.
-Mi?..-értetlenül nézett rám. Megforgattam a szemem.
-Reggel. Nem voltál mellettem.
-Ja hogy az..-sóhajtott.
-Gondoltam nem akarod hogy a szüleid éjjel ránk nyissanak egy ágyban. Kénytelen voltam az ablakon távozni. Hála az én csodás képességeimnek pont időben, mert anyukád épp akkor nyitott be mikor én kimentem.-megint azt a nagyképű fejet vágta.
-Tudod, ilyenkor olyan szívesen letörölném a képedről azt a hülye vigyort.-elnevette magát a kijelentésemen.
-Ahoz túlságosan szereted a képem.-arcomba hajolt vigyorogva.
-Hmm..-elgondolkodó arcot vágtam.
-Igazad van..ahoz túl szeretem.
Nevettünk.
Odahajoltam majd megcsókoltam.
Erősen magához húzott.
Hirtelen elengedett majd futni kezdett.
Ahogy meglátta értetlen arcomat nevetni kezdett. Én meg még mindig a csókja hatása alatt álltam.
-Ha még többet szeretnél..-itt ajkaira mutatott.- Kapj el!-majd nevetve futni kezdett.
Én csak lesokkolva álltam ott majd észbekapva utána iramodtam.
Tudtam hogy lehetetlen lesz utolérnem de jól esett futni.
Már egy ideje futottam mikor megpillantottam. Gyorsítani kezdtem.
Vigyorgott majd fénysebességre kapcsolt. Na itt álltam meg.
Mit gondol? Biztos nem futok utána. Elég..kifáradtam.
Az egyik fának dőltem. Lihegve fújtam ki magam. Körülnéztem de nem láttam.
-Nathan!.. Nathan! Ne csináld ezt!-nem jött válasz.
-Most komolyan itthagytál?-mérgelődtem.
-Hogy lehetsz ilyen...-nem tudtam befejezni mert megragadott egy kéz hátulról és felemelt. Nathan karjai közt találtam magamat. Észbontóan rámvigyorgott majd futni kezdett. Már elég nagy késésben voltunk.
Mielött a sulihoz értünk lerakott.
-Komolyan képes voltál egyedülhagyni?-megütögettem.
-Nyugi van! Nem hagytalak ott. Hisz most hoztalak ide nem rémlik?-úgy nézett rám mintha hülye lennék.
-Ahj te hülye!-nevettem.
-Egyébként utánad futottam..csak tudod, nekem nincs fénysebességem.
-Tényleg? Pedig én azt hittem.
-Hát rosszul hitted.-csípőre raktam a kezem. Elmosolyodott majd közelhúzott magához és megcsókolt.
Lázasan csókolt majd elhúzódott.
-Menjünk.-mondta majd kézenfogott és besétáltunk az épületbe.
Amint beértünk az ajtón Jenny rohant hozzánk.
-Kathleen! El..el sem hiszed mi történt!-lihegett.
-Jólvan. Először fúj ki magad aztán beszélj.. De mi történt hogy így fel vagy zakklatva?-kérdeztem feszülten.
-Na..szóval.-kezdte nyugottan, majd kétségbeesve folytatta.-Vért fognak tőlünk venni!!-ezt úgy mondta hogy közben a vállamnál fogva ráncigált. Ki lettem volna akadva én is de tudom hogy nekem nem kell adnom vért. De azért adtam a meglepődöttet.
-Ez most komoly? Utálom a tűket!-tetettem az idegességet.
-Ki mondta?-kérdezte Nathan.
Tudtam hogy ezt ő intézte el.
-Az igazgató bemondta a sulirádióban ma reggel.-mondta Jenny.
-Hát akkor az szívás gyerekek!-nevetett Nathan.
-Tőled is fognak venni ne aggódj.-grimaszolt Jenny.
-Hát persze..-forgatta a szemeit Nathan de mielött túlzásba vihette volna meglökdöstem.
-Azt már tudni mikor lesz?-kérdeztem.
-Egy hét múlva ilyenkor.
-Akkor oké. Addig még van időnk.-ezt inkább csak magamnak mondtam.
-Mire?-kérdezte értetlenül Jenny. Felkaptam a fejem. Úgy tűnik túl hangosan gondolkodtam.
-Ja..csak felkészülni rá..lelkileg. Tudod..félek az ilyentől.-a cipőmet bámultam. Túl jól ismer és még kiolvasná a szememből hogy hazudok.
-Persze..megértelek. Én sem kedvelem őket.-a csengő szakította félbe az eszmecserénket.
-Na én húztam órára. Tudod..német.-megforgatta szemeit. Én csak nevettem rajta.
-Sziasztok!
-Szia!-köszöntünk el egyszerre Nathannel.
Nathanhez fordultam.
-Ezt mikor beszélted le?-gesztikuláltam a kezemmel.
-Amikor kénytelen voltam felkelni mellőled, mert nem akartalak bajba sodorni.-mosolygott rám.
-Oh..ez édes.-nevettem majd csókot adtam szájára.
-Mennünk kéne. Az olasz tanár se semmi és már tuti elkéstünk.

Amint a terembe léptünk egyből le lettünk szidva. Meg persze hogy Nathan az oké, de hogy még én is!
Lassan teltek az órák.
Ebédszünetben az ebédlőben ültünk a mi kis asztalunknál. Nathan barátja Sam megint csatlakozott. De ahogy elnéztem már nem csak az ő barátja.
Mielött leült Jenny mellé egy csókot adott a szájára. Jenny lesütötte a szemét és elpirult.
Én csak eltátott szájjal néztem a barátnőmre. Nincs semmi bajom Sammel, végülis nem néz ki rosszul meg nem rosszfiú, csak az bántott hogy nem szólt róla Jenny.
-Te és én órák után!-mutattam ujjammal rá majd magamra.
-Rendben.-kuncogott.
Ahogy telt a szünet csak néztem őket és feltűnt milyen aranyosak így együtt.
Láttam Jenny tényleg szereti Samet.
Bírom a srácot, de ha megbántja a barátnőmet akkor nem kímélem meg.

Matekon Nathan megint a székemet rúgdosta. Mérgesen hátrafordultam majd miután láttam vigyorgó képét megforgattam a szemeimet és visszafordultam a tábla felé miött megszól a tanár.
Beljebb húztam a székem mert így nem éri el. Hátrafordultam és rámosolyogtam.
Írtam a füzetembe mikor megint arra lettem figyelmes hogy a székemet lökdösi. Levágtam a tollam majd dühösen felé fordultam. De ő írta a feladatot és a lába a helyén volt.
Lenéztem és a székem állt.
Lassan visszafordultam, majd amikor újra megéreztem a székem hintázását sebesen hátranéztem le a székemre.
Mozgott de Nathan lába maga alatt volt.
Felnéztem rá és ő csak vigyorgott rám.
Értetlenül néztem rá. Felmutatta ujját, mire megértettem. A kezével mozgatta a székemet. Kérlelően ránéztem hogy hadja abba. Mielött bármit is tehetett volna a nevemet hallottam meg.
Félve fordúltam meg.
-Igen tanárnő?-kérdeztem.
-Értem hogy maguk ott ketten..-rám és Nathanre mutatott.-nagyon jóban vannak de ne az én órámon beszélgessenek.
Elpirult arcal kértem bocsánatot.
Éreztem magamon a tekintetét de nem fordultam hátra.

Órák után Jennyvel a megbeszélt helyen találkoztunk. A suli udvarán a padoknál.
Mivel késöbb engedtek ki minket így még a cuccaimat sem tudtam berakni a szekrényembe mert rohanhadtam ki.
Szerencsére Jenny még ott volt.
-Bocsi, csak késöbb engedtek ki.-a padra támaszkodva lihegtem.
-Semmi baj, tudom milyen ez.-nevetett
-Na de mesélj! Mi ez a..te és Sam? Miért nem mondtad? -Láttam kicsit elpirult.
-Hát.. Na szóval.. Nekem már rég óta nagyon tetszett. De múltkor volt egy kisebb buli..ahova téged azért nem hívtalak mert tudtam úgyse jönnél..és ez nem a te stílusú bulid volt..szóval vadabb..na de hadjuk..tehát.. Ott kerültem közelebb Samhez. Jól elbeszélgettünk meg buliztunk, ittunk kicsit talán sokat is.
Aztán megcsókolt. Azért nem szóltam róla mert ennyi volt az egész. Nem volt megbeszélve semmi. Egyszer volt aztán ennyi. De ma meg ott a suliban megcsókolt..elöttetek. Én is meglepődtem elhiheted. Azt hittem nem is emlékszik rám. De aztán ebéd után megbesztük a dolgokat és most járunk.
-Nahát..ez igen.-kis sokkot kaptam azthiszem. De ő már csak ilyen..spontán.
-Örülök nektek! -Megöleltem.-Jó srác. De ha mágbánt akkor kibelezem. -Nevetett.
-Akkor segíteni fogok neked.-mondta.
Beszélgettünk, sokat nevettünk aztán indultunk haza.
Nekem még be kellett vinnem a könyveket a szekrényembe.
A szekrényajtót akartam kinyitni mikor az magától kicsapódott és jól orrba vágott.
-Auu..-simogattam az orrom. Szerencsére nem kezdett el vérezni.
Hülyén bámultam a szekrényemre.
Az ajtót fogtam és ki be csukogattam.
Mi a fenétől nyílt ki? Hozzá sem értem.
Biztos nem csuktam be rendesen így kinyílt. Beraktam a cuccomat majd jól bezártam. Nem akartam erre gondolni.

Az erdőben jártam már mikor eleredt az eső.
-Remek!-mérgelődtem.
Futni kezdtem. Egy pillanat alatt kiértem az erdőből. Láttam a házunkat. Lefékeztem.
Mi a franc? Hisz még az elején jártam és az vagy két kilóméter innen.
Alig lihegtem. Körbenéztem magam körül. Ez hogy lehet? Gyors léptekkel közelítettem a házhoz.
Mire beértem lenyugodtam. Biztos csak jól esett futni és elveszett az időérzékem. Na de ennyire?
Nem rágódtam tovább a dolgon.
A konyhaasztalon egy cetli hevert.

"Elmentünk az orvoshoz. Nemsokára jövünk!
Puszi Anya."

Remek. Szegény apa.
Ledobtam magam a tv elé egy tál műzlivel a kezemben.
Ameddig valami jó műsort kerestem enni akartam egy falatot az ételből. De rájöttem hogy nem hoztam kanalat.
Morgolódva akartam felállni mikor valami kemény fejbe vágott.
-Ezt nem hiszem el! Ma minden ellenem van!-fejemet simogattam miközben felálltam és megnéztem azt a valamit ami nekem jött majd a kanapé mögé esett a földre. Mikor megláttam kigúvadt szemekkel néztem azt a tárgyat.
Egy kanál. Ez most komoly? Tuti Nathan szórakozik velem.
Felvettem a földröl majd visszaültem a helyemre és falatozni kezdtem.
Nem hagytak nyugodni a történtek. Nathan nem volt sehol mikor ezek történtek. Bár kitudja..lehet hogy messziről is tudja irányítani a dolgokat, hisz ma egész nap szivatott.
Mérges voltam most rá.
A tv is hirtelen szakadozni kezdett. Remek. Hülye esőtől mindig szarakszik.
Mert ugye az esőtől? Jesszus.. Elment az eszem teljesen.
Inkább kikapcsoltam a tv-t és fementem a szobámba tanulni.

Mikor épp befejeztem a tanulást megéreztem Nathan közelségét és ezzel egyidőben kopogtak is az ablakon.
Kinyitottam és két szép szempárral találtam szemben magam.
Elmosolyodtam.
-Bejöhetek!-kérdezte mikor már egy ideje ott álltunk.
-Persze.-elálltam az útból mire ő beugrott villámsebesen és magával rántott az ágyra. Nevettem.
Fölém tornyosult és úgy fürkészte arcomat. Én is az övét. Azok a kék szemek, azok a telt ajkak, az a mámorító illat. Egy emberként csókoltuk meg egymást. Faltuk egymás ajkát amitől teljes extázisba estem. Úgy tud csókolni ahogy senki más. Mellém feküdt és én párnámként használva mellkasára dőltem. Hajamat piszkálgatta amit én nagyon szeretek. Csak így csendben feküdtünk egy darabig.
Fúrdalt a kíváncsiság, de nem mertem szóbahozni a ma történteket.
Nem is tudom mitől féltem. Talán attól hogy nem is ő csinálta és felhúzza magát az ügyön vagy hogy..vagy hogy én voltam. Csak tudnám hogy hogy. Bár ezt teljesen kizártam mert abban biztos voltam hogy nem én voltam. Nem lehettem én.
-Min gondolkozol?-kérdezte.
-Semmin.
-De valamin mégis. -Felült és magával húzott. Szemembe nézett.
-Tényleg semmin. De azért máskor létszives ne lökdösd a székem és fölleg ne az erőddel.-nevetett.
-Ne nevess! Engem cseszett le a tanár!
És egyébkén is..nem túl veszélyes használni az erőd? Csak mert eredetileg engem is ezért nem akartál a közeledben tudni..-vontam fel a szemöldököm.
-Tudom. Sajnálom. De untatott a tanár és téged szerettelek volna látni.-itt mosolyognom kellet.- Meg vicces amikor mérges vagy.-nevetett. Na itt már nem mosolyogtam. Ezt észrevette és valami furcsa érzelem suhánt átt az arcán.
-Tudod hogy szeretlek!-meg akart csókolni de én elhúzódtam.
-Tényleg?-karbafontam a kezem. Ő nem hagyta magát és nem húzódott vissza, inkább közelített.
-Igen. Tényleg! Hidd el!-érzékien súgta.-Szeretlek!-Ajkaimra lehelte. Megfagyott bennem a vér is. Olyan hatással van rám hogy az már illegális. A szívem hevesen vert, a pulzusom az egekig szökött és hihetetlenül melegem volt.
A legrosszabbat hozza ki belőlem..túlzottan vágyom rá. De egyben magamból a legjobbat is csak ő képes megmutatni.
-Akkor bizonyítsd be!-úgy mint ő ajkaira súgtam. Semmi egyéb reakciót nem mutatott, csak lassan tette meg azt a pár milit ami még ajkaink között volt.
Amikor ajaimhoz ért akkor sem csókolt meg egyből, csak érintette. Kínzott ez a helyzet. Mintha csak megérezte volna, hevesen csókolni kezdett. Fölémkerekedett és kezei vándorútra indultak. Selymes tenyerét éreztem meg felhevült bőrömön a pólóm alatt.
Az én kezeim is útra indultak. Becsúsztattam pólója alá. Éreztem kidolgozott testének mintden porcikáját.
Lerángattam róla a pólóját amihez segített. Felült hogy egyszerűbb legyen mire én is felültem és miután lekerült a pólója az enyém követte. Lassan húzta végig kezét az oldalamon, érintése után mindenhol otthagyta forró kezeinek nyomát. Égett a bőröm az érintésétől.
Lassan áthúzta fejem felett a pólóm majd a földre dobta. Óvatosan visszadöntött az ágyra, csókunkat meg nem szakítva. Már nem olyan hévvel de annál érzékiebben, mélyebben csókoltuk egymást. Egy idő után lassan elvállt ajkaimtól kissé meghúzva azt. Felsóhajtottam. Arca közel maradt az enyémhez és csak nézett engem.
Gyönyörű szemeiben láttam ahogy a lángok táncolnak és vágynak. Rám vágynak. Ez az érzés fantasztikus.
Egymás szemébe mélyedtünk.
Ez a hallgatás többet mondott minden szónál. A testünk közelsége, a szemünk minden rezzenése. Szó nélkül is tudtuk mit akarunk. Egymást.
Megszűntettem azt a kis távolságot is.
Ajkaira tapadtam és el nem engedtem.
Áttért a nyakamra. Kéjes nyögés szakadt ki a torkomon. Ajkaimba haraptam.
Kezem lassan a nadrágjához vándorolt.
Észrevette ezért nyakamról visszatért a számhoz majd lefelé haladt puszijaival.
Hasamnál járt mikor visszatért ajkamhoz. Sikerült kigombolnom a farmerét. Észrevehette a célzásomat mert elmosolyodott és a nadrágom gombját kezdte piszkálni. Mikor sikeresen lekerült rólam és én csak fehérneműben voltam visszajött és tovább csókolt. Zihálva váltunk el mikor megszólalt a telefonom.
-Meg kéne nézned ki az.-szólalt meg egy idő után. A telefon nem hagyta abba pedig reménykedtem benne.
-Lehet hogy fontos.-mondta.
Nehézkesen felálltam mellőle és felkaptam a telóm.
-Miért ilyen rossz az időzítése mindig?-morogtam. Nevetett.
-Anyukád?-kérdezte.
-Igen. Bocs..muszáj felvennem.
-Persze.-mosolygott.
-Szia anya. Mi az?-kérdeztem.
-Na végre hogy felvetted! Figyelj kicsim. Apád nagyon rosszul van. El kéne hoznod pár cuccát a kórházba. Nem akarom itthagyni.-lefagytam. Ilyen rosszul van? Szentséges ég!
-Persze..viszem azonnal. De mit vigyek?
-Pizsamát, fehérneműket meg pár ruhát. Egy üveg vizet meg a hűtőben van a húsleves. Abból is hozz. Siess!
-Rendben! Sietek! Mond meg neki hogy szeretem! És téged is! Vigyázz rá!
-Vigyázok!-éreztem ahogy ellágyult a hangja, de már a sírás kerülgeti.
Letettem a telefont és leültem az ágyra. Kezembe temettem az arcomat. Nathan simogatni kezdte a hátamat.
-Nyugi. Minden rendben lesz!
-Igen..tudom.-sóhajtottam. Felálltam és öltözködni kezdtem.
-Mennem kell. Szerintem menj haza vagy nem tudom. Valószínűleg sokáig leszek.
Felállt és mellém lépett. Megfogta két karomat és magafelé fordított.
-Ugye most csak viccelsz?! Mit gondoltál!? Nem hagyhatlak egyedül. Megyek veled!
-Nathan. Nem kell megvédened. Egyedül is boldogulok.
-Tudom. De ha beismered ha nem most igenis szükséged van rám.
Felnéztem zafírkék szemeibe és aggodalmat láttam. És törődést.
Karjai közé bújtam és magamhoz szorítottam.
-Szeretlek!-nem akartam sírni. Erősnek kell lennem. Legalább nekem. Anyának szüksége van rám. Úgy mint nekem Nathanre.
-Én is..én is szeretlek!-megpuszilta fejemet.