HelloBello!:)
Ez a rész nem sikeredett túl izgisre.
De valahogy be kell vezetni azt is, nem? XD
Azért remélem tetszeni fog!
Köszönöm a támogatásotokat!
Már csak attól is megjön a kedvem írni hogy olvasom a kommenteket.
És külön köszönöm a segítséget
warrior_to_warrior -nak és IrinaVarga -nak! Lehet hogy ebben a részben épp nem mutatkozik meg, de észben fogom tartani a javaslásaitokat!
Thank you! ❤ ❤ ❤ 😘😘😊

Végigszenvedtem a matekórát.
Nathan folyamatosan a székemet rugdosta. Mérgesen hátrafordultam ő meg csak a képembe mosolygott.
Megráztam a fejem és visszafordultam. Próbáltam figyelni de a gondolataim szabadjára engedték magukat. Nem tudtam őket kordában tartani.
Az óra végére kellőkép elálmosodtam.
Úgy vonszoltam magamat az ebédlőbe. Nathan kérdő pillantást vetett rám de én csak mosolyogva megráztam a fejem hogy semmi bajom. Egyszerűen csak elfáradtam, nem tudom miért de ez van.
Leültünk egy asztalhoz én, Nathan, Jenny és Nathan egyik haverja Sam.
Nathan elment nekem kajáért.
Kedves tőle.
-Na és hogy érzed magadat itt Kathleen?-kérdezte Sam. Eddig még nem beszéltünk, nem is láttam nagyon.
-Egész tűrhetően köszi! -Rámosolyogtam.
-Nem gondoltam volna hogy összejöttök Nathannel. Elég magának való.
-Tényleg?-döbbentem le. Elég sokat láttam a haverjaival mászkálni. Oké hogy engem távol tartott magától..na de én lány vagyok. Értem miért nem akart szerelmes lenni, de attól még másokkal barátkozhat.
-Pedig én azt hittem ő a bulik szíve lelke. Meg mindig a haverjaival láttam. Nem tűnt úgy mintha olyan magányos lenne.
-Pedig az. Eddig nem volt senkije.
Mindig velünk bandázott.
-És barátnő.. vagy ilyesmi?-kínosnak éreztem ezt a témát de érdekelt.
-Inkább csak futó kalandjai voltak. Soha nem láttam őt szerelmesnek. Voltak barátnői de nem mutatott feléjük túl nagy érdeklődést. -Vállat vonva mondta Sam mintha nem igazán érdekelné és ette tovább a hamburgerét. Összeszorult a torkom. Mivan ha én is csak egy leszek a sok közül? Áhh biztos nem. Nem hiszem hogy a többi lánynak elmondta volna a titkát. Bennem bízik. Nem tudom miért de bízik.
Megjött Nathan a fincsinek kinéző hamburgerekkel. Nem is olyan rossz az itteni kaja. Leült mellém majd falatozni kezdett. Én is így tettem.
-Végre valami jó kaja.-mondta Nathan.
-Héj! Ne mond hogy nem volt finom a szendvics amit tegnap csináltam neked!-húztam fel a szemöldököm.
-Annál finomabb nincs!-puszit nyomott az arcomra. Mosolyogtam.
-Emberek! Egyszer mindenképpen meg kell kóstolnotok amit ez az istennő keze művel! Isteni!-lelkesedett Nathan. Én csak nevettem.
-Főzni nem tudok..de szendvicskészítésben verhetetlen vagyok.-kacsintottam.
-Az biztos.-nevettünk.
-Hát akkor már készülhetsz is Katy mert én tuti addig nyaggatlak ameddig nem csinálsz nekem egyet!-mondta Jenny.
-Jenny.. Neked az egész kamra nem lenne elég! -Nevetve mondtam.
Láttam kicsit elpirult de nevetve folytatta.
-Hát ez lehet..
-De nem látszik meg rajtad.. Ezért is irigyellek.-mondtam grimaszolva.
Erre Nathan felém kapta a fejét. Tudtam most jön a szidás.
-Te meg miről beszélsz!-hevesen mondandójába kezdett.-Csodálatos alakod van! Nem tudom mit akarsz még!
Nevetve karonütöttem.
-Ez túlzás..de hadjuk.-mondtam.
-Ez nem túlzás csak az igazság és..-nem tudta befejezni mert leállítottam.
-Ha megbocsájtasz most megenném ezt a finom hamburgert.-ránéztem mosolyogva majd nagyot haraptam az ételbe. Ő csak felnevetett,majd magához szorított.
-Na jólvan emberek. Nekem mára ennyi elég a nyáladzásból.-ált fel Sam az asztaltól.
-Csak mert neked nincs csajod még nem kell bunkózni.-mondta Nathan feltett kézzel. Én meg jól karoncsaptam.
-Aú. Ezt most miért?-kérdezte a karját simogatva.
-Te mondod hogy bunkó? Szerintem hadjuk ezt a témát!-áltam fel az asztaltól én is nevetve. Sam is csak röhögött.
-Nah ezt jól megkaptad öcskös!-mondta Sam majd elment.
Én is elindultam a szekrényem felé.
Kinyitottam majd kivettem a szükséges könyveket. Amikor becsaptam a szekrényem ajtaját és fordultam, Nathannal találtam szemben magam. Úgy megilyedtem hogy még a könyveket is kiejtettem a kezeim közül.
-Basszus! Nathan!-mellkason csaptam.
-Mi a frászért ijesztkedsz??-áltam elé csípőre tett kézzel. Ő meg csak vigyorgott. Kérdő tekintettel néztem rá. Mikor válaszra sem méltatott megforgattam a szemeimet és lehajoltam felszedni a könyveimet.
Ő is lehajolt és segített. Nagy szerencséje. Mikor összeszedtük az összeset felálltunk, odaadta a nála lévő könyveket is.
Most egymással szemben álltunk.
Közelebb jött és derekamnál fogva magához vont. Szívem heves verdesésbe kezdett.
-Tudod..nem tetszett hogy csak úgy otthagytál az ebédlőben.-egyik hajtincsemet forgatta ujjai között. Szaggatottam lélegeztem. Vigyorgott.
-Mi..mit kellett volna tennem?-néztem rá kérdően.
-Mm..nem is tudom. De hogy se puszi se pá ez így nem kóser..- lebigyesztett szájjal rázta a fejét. Nevetnem kellett reakcióján. Kivontam magam karjai közül.
-Szerinted ez vicces?-húzta fel szemöldökét. Kezdtem tőle félni..de nem úgy igazán. Hátráltam és közben vigyorogva bólogattam.
Féloldalas mosolyától elolvadtam..mint mindig.
-Na gyere csak ide!-Mondta nevetve. Utánam kapott és én sikítottam egyet. Magához húzott és ajkait az ajkaimra ragasztotta. Már senki sem volt a folyosó ezen részén.
Hevesen falta ajkaimat. Elvesztem az ajkaival nyújtott gyönyörben.
Hajamba túrt, kicsit meghúzta azt így egy halk nyögés szakadt ki a torkomon. Úgy éreztem ez felbátorította..még jobban. Mi a fene?
Úgy ölelt és csókolt mintha az élete múlna rajta. Nem bírtam már..
Eldobtam a könyveimet és karjaimat nyaka köré fontam, hajába túrtam.
El is felejtettem hogy iskolában vagyunk. A csengő hangja szakított félbe minket. Megilyedtem. Ismét a szája bánta. Elhúzódtam tőle. Ziháltunk az elöbbi esemény következtében.
Elhúztam számat az ajkait látva.
-Sajnálom..-mondtam elkeseredve.
-Semmi baj. Végülis..én mondtam hogy máskor is harapj meg..-kitört belölünk a nevetés.
Ismét apró puszikkal hintettem be az ajkait. Ezt élvezte. El is tűnt a seb.
-Már be is gyógyult.-Mosolyogtam.
-Az ajkad gyógyír a sebeimre!-lehajolt és lágyan megcsókolt.
-Mennünk kéne órára.-próbáltam rendezni a szívverésemet.
-Jah..kéne.-elkomorult az arca. De aztán a fülembe suttogott.
-Sokkal szívesebben lennék veled.-na jó.. Azt hiszem nem fog soha a büdös életbe helyreállni a pulzusom ha a közelemben van.
-Én is..-fordultam felé.
-Lógjunk el.-ajánlotta fel.
-Nem lehet..-sóhajtottam. Lehajoltam ismét összeszedni a könyveimet, segített megint.
-Miért?-kérdezte nyűglődve.
-Már így is sokat hiányoztam. És a szüleim nagyon lecsesznének.
-Hát jó. Akkor majd máskor.-végigsímított karomon amitől kirázott a hideg.
-Menjünk! Így is már késtünk!-húztam magam után.

A terembe érve a Mr. Scott leszidott minket majd a helyünkre küldött.
A többiek halkan felkuncogtak.Nekem meg piros lett az arcom.
-Csendet gyerekek!-csapott az asztalra. Nahát..mégsem olyan kedves mint amilyennek az első nap tűnt.
Mindenki elhallgatott.
-Köszönöm! Nos..a mai órán filmet nézünk.
A srácok lelkendezni kezdtek.
-Ne olyan hevesen.. Az ókor építészetéről fog szólni..
Erre mindenki bosszankodott egy sort. De mit is gondoltak? Hisz ez töri óra!
Ezen az órán egymás mellett ültünk legalább Nathannel. Emlékszem mikor az első napomon mellé ültettek és hogy különösen egyikünk sem örült
ennek. Kuncognom kellett.
-Most meg min nevetsz?-súgta a fülembe.
-Semmin..csak eszembe jutott az első nap amikor melléd ültettek. -felé fordultam és szemébe néztem. Megfogtam a kezét. Mosolygott.
-Az volt Mr. Scott legjobb húzása egész életében.-Puszit nyomott az arcomra. Ezzel be is fejeztük a beszélgetést. Egész órán fogta a kezemet.
Csendben néztük végig a filmet. Nem is volt annyira rossz.
Mikor kicsöngettek mindenki egy emberként sóhajtott fel.

-Ez a film szörnyű volt! Eluntam rajta az életemet.-nyújtózkodott melettem Nathan. Én csak nevettem rajta.
-Szerintem nem volt olyan vészes. -Nagy szemekkel nézett rám.
-Neked valami baj van itt!-megütögette a fejemet.
-Naa! Nincs nagyobb baj vele mint a tieddel.- szóltam vissza. Mielött még megszólalhatott volna puszit adtam szájára.
A következő óra olasz volt. Ez volt az az óra mikor először szembeszálltam Nathannel. Itt harcoltam ki magamnak a helyemet. Ő pedig mögém került. Mosolyognom kellett. Olaszból jó vagyok szóval most lazíthatok.

Az óra felénél jártunk mikor Nathan meglökte a székem.
Szemforgatva felé fordultam.
-Mit akarsz?-kérdeztem összehúzott szemekkel.
-Csak unatkozom. És jobb az arcodat bámulni mint a hátad.-vigyorgott.
Én csak kuncogtam rajta majd visszafordultam.
Az óra további részében a székemet lökdöste. Kezdtem ideges lenni.
De aztán megszólalt a csengő és ezt egy hatalmas sóhajjal nyugtáztam.
Mikor kiértünk a teremből egyből felé fordultam.
-Muszáj volt lökdösnöd a székem?
Rohadt idegesítő!-ujjammal mellkasát bökdöstem.
-Csak nem mérges a kiscica?-vigyorgott a képembe. Én is így tettem.
-De az. És ha mérges nagyon csúnyán tud karmolni!-mondtam mosolyogva majd otthagytam. Ez volt az utolsó órám így én mentem haza de neki még volt egy.
Utánam kiáltott.
-Meglátod este nem dühből fogsz karmolni!-hallottam ahogy mellette az emberek füttyögnek és húú-znak.
Mosolyogva visszafordultam és jól beintettem neki. Láttam ahogy vigyorog. Én is vigyorogtam.
Otthagyva a felizgult tömeget indultam haza.

Mikor hazaértem Lizi várt az ajtóban.
Szegénnyel de rég foglalkoztam már.
-Gyere kiscicám!-felvettem az ölembe és a kanapé felé tartottam ahova le is huppantam.
Magam elé vettem a laptopot és megnéztem a blogom miközben Lizit simogattam.
Sok új komment jött. Szerencsére jók.
Jó érzés ha valamit csinálsz és az másoknak tetszik.
Mire észrevettem magamat két óra is eltelt. Letettem a gépemet és a szobámba indultam.
Kinéztem az ablakon, de a másik ház üres volt. Hirtelen a hasam görcsbe rándult. De az a jólesően.
Elmosolyodtam. Megfordultam.
Jól sejtettem.
Nathan az ajtómban állt.
-Így elég nehéz meglepni téged hogy érzed a jelenlétem.-elmosolyodott.
Felé mentem ő is felém és félúton egymásba gabalyodtunk.
Heves csókcsatába kezdtünk.
Ledöntött az ágyra. Végigsimított testemen amitől ismét csak kirázott a hideg. Egy darabig csókolt még aztán mellém feküdt.
-Szeretlek!-súgtam neki.
-Én is!-mondta, majd a hajamba puszilt.
Egy darabik csendben feküdtünk egymás mellett a plafont bámulva.
Aztán felé fordultam.
-El kéne kezdeni az akciónkat.
Elmosolyodott. Nem tudom mire gondolt de szerintem nem arra amire én. És ezt be is bizonyította.
Felém kerekedett, maga alá gyűrt és a nyakamat kezdte csókolgatni.
Nevetnem kellett.
-Héj Nathan! Én nem..erre..gondoltam.-még mindig nevettem. Ő megállt és kérdően szemembe nézett.
-Leszállnál rólam?-kérdeztem. Mire ő csak morgott valamit és legördült rólam.
-Akkor mire gondoltál?
-Hát..tudod. A keresésre. Meg kéne szervezni a suliban azt a véradós dolgot. Ki fogunk futni az időből.
-Igazad van. Holnap az első dolgom lesz ezt lebonyolítani.
-Oké.-Visszafeküdtem.
-Álmos vagyok.-mondtam egy ásítás közepette. Ő csak nevetett.
-Akkor aludj!-végigsimított arcomon.
-De ugye nem mész el?-kérdeztem reménykedve.
-Nem! Aludj csak! Itt leszek és vigyázok rád!-puszit adott a homlokomra. Elmosolyodtam.
Eszembe jutott még valami.
-Nathan?
-Hmm?
-Miért bíztál meg bennem?
Rámnézett kérdőn.
-Ez most honnan jött?
-Csak eszembe jutott. Na de válaszolj!
-Nem tudom. Csak azt éreztem hogy benned megbízhatok. Te más voltál mint bárki akivel eddig találkoztam.
Jó érzést keltesz bennem. Jobb emberré..vagyis szikrává teszel engem. Soha nem akarlak elveszíteni érted? Soha!-ezt olyan érzelmekkel mondta hogy kedvem lett volna sírni. De az örömtől. Lágyan megcsókolt. Puha ajkai a menyországig repítenek.
-Szeretlek!-súgta ajaimra.
-Szeretlek!-mondtam én is.
Közelebb férkődztem hozzá. Átölelt.
-Jó éjt!-mondtam.
-Szép álmokat gyönyörűségem!-mondta azon a szívet melengető hangján amiért minden lány odavan. És ő az enyém. Nem más lányé hanem az enyém. Csakis az enyém!
Mosolyogva merültem álomba.