Sziasztook!! :)
Új rész megint!
Remélem ismét tetszeni fog!
Jó olvasást!
Pusszancs! 😘❤❤

Egész éjszakámat a kanapén fekve töltöttem. Ott aludtam meg minden. Nem vitt rá a lélek hogy a szobámban aludjak. Nem tudtam. Ha megláttam az ágyamat vagy a falat..vagy az egész szobámat, akár csak az ajtót hihetetlen mértékű düh, sértődötség és csalódás fogott el. De legjobban az bántott hogy bíztam Nathanben..bíztam benne és ő ezt kihasználta. Csúnyán.
Nagyon jól tudta..tudja mit érzek iránta, de csak elszórakozik velem.
Elegem van. Eldöntöttem hogy nem fogok tudomást venni róla. Nem szólok hozzá, rá sem nézek. Jó tudom hogy elég ovis viselkeség de ha ezzel bosszút állhatok ám legyen. Nem igazán nagy bosszú..fölleg ha nem is fogja zavarni hogy nem veszek róla tudomást, de mindegy. Kezdetnek elég.
Sikerült megnyugodnom, a könnyem elálltak. Nem voltam benne biztos hogy a következő fél évben még sírni tudnék.
Úgy éreztem könnycsatornáim kiszáradtak.
Eldöntötte magamban hogy bosszút állok ahogy csak tudok.
Épp indultam volna vissza a szobámba a sok adrenalintól, de mikor a lépcsőn indultam volna fel megálltam.
-Na jó ez nem megy! Még nem.-ezzel visszafordultam és ledőltem az én drága kanapémra. Szerencsémre anyuék nincsenek itthon így nem kell magyarázkodnom hogy miért alszok a kanapén. És nem néznek hülyének hogy magamban beszélek. Nem ez volt az első próbálkozásom vissza a szobámba az éjjel. Igazából egész éjjel csak egy szemhunyásnyit aludtam, elég kényelmetlen a kanapé az alváshoz így az én pihe puha ágyikómba vágytam vissza. De nem ment. Inkább kínoztam magamat a kanapén mint hogy az ágyneműmön maradt illatát szívjam magamba és róla álmodozzak..megint.

A vasárnapom sem telt jobban. Egész nap a kanapén gubbasztottam és tv-t néztem. Közben kajával tömtem a fejem.
Tanulásra nem tudtam rászánni magam.
Anya inkább rá sem kérdezett. Gondoltam érzi hogy valami nem oké, de inkább hagyott. Tudja hogy elmondom ha akarom. Pillanatnyilag nem akartam beszélni erről senkivel. Este kénytelen voltam a szobámba menni. Túl feltűnő lett volna a kanapén aludnom.
Lassan nyitottam be a szobámba.
Az ágyam még ugyan úgy bevetetlenül hevert miután kissé széttúrtuk..khhmm..Nathannal.
Azóta is zsibbadok. Ahogy bemerészkedtem egyből ablakot nyitottam. A levegőben érezni lehetett még azt az elektromosságot ami köztünk lebegett.
Belepirultam az emlékekbe. Rossz dolgot tett..vagyis tettünk mert én is ugyan úgy benne voltam. Ellökhettem volna de hagytam. Szédületes érzés volt vele lenni. Úgy éreztem ő is úgy élvezi, azt érzi mint én, de talán tévedtem.
Miután ágyneműimet kiráztam lassan belemerészkedtem az ágyamba.
Még éreztem férfias illatát, pedig nem akartam. Fejemben cikáztak a gondolatok. Csak arra tudtam gondolni ami kettőnk közt történt. Még mindig beleremegtem. El kell felejtenem. Nincs választásom. Lassan el tudtam aludni.
Furcsa volt de megnyugtatott az illata.

Reggel iszonyú fej és hátfájással keltem. Megtette a hatását az az éjszaka a kanapén ha még ma az ágyamban is aludtam.
Gondolkodtam rajta hogy nem megyek suliba de nem akartam megadni Nathannak azt az örömöt hogy miatta otthon kucorgok a sarokban és bőgök mint egy kisgyerek. Egyébként is nagyon sokat hiányoztam már így is. Pedig még épp hogy egy hónapja járok suliba.
Amikor a fürdőbe érve a tükörbe néztem szinte megilyedtem saját magamtól. A szemeim karikásak és pirosak a sok sírástól, sápadt vagyok, nincs bennem élet és stb. Ezt is csak annak a görénynek köszönhetem. Annak a baromi jól csókoló görénynek.
Ahhjj..miért gondolok rá? Nem szeretem! Sőt..utálom! Elegem van.
Gyorsan megmosakodtam, elintéztem minden dolgomat és elindultam a suliba amitől már előre féltem.

Csodálkozásomra és amit még én sem akartam elhinni..egy picike sajnálatomra Nathan ma nem jött suliba.
Szerettem volna ha miattam, de jól tudtam hogy ez nem igaz.
Szerencsémre ma én nem feleltem meg semmi hasonló. Mert ugyanis a vasárnapom a depis napom volt és egy fikarcnyit sem készültem. Rájöttem hogy Nathan miatt nem kéne tönkretennem magamat. Nem érdemli meg.
Egész héten nem volt suliban. Úgy tűnik befuccsolt a tervem miszerint rá sem nézek és hozzá sem szólok. De végülis nem kellett látnom és ez jó.

Újra vasárnap volt.
Szépen sütött egész nap a Nap. Az erdőben sétálgattam unalom űzés képpen és így jól is éreztem magamat. Megnyugtatott. Már jócskán hullottak a levelek hisz október volt.
Vonzást éreztem az egyik irányból. Megismertem az utat. A tó felé vezetett.
Nem tudom miért de elindultam felé.
Kellemes emlékeket ébresztett, csak bár ne azzal a tuskóval lettem volna.
A tisztásra érve meleg bizsergés fogott el. A tóhoz mentem és leültem a fűbe.
Csak bámultam ki a fejemből. Eszembe jutott hogy milyen szép lenne ezt lerajzolni. Elővettem a füzetem meg egy ceruzáz és rajzolni kezdtem. Még jó hogy általában ezekkel az eszközökkel mászkálok.

Egy másfél óra múlva befejeztem. Gyönyörű rajz lett meg kell hagyni. Mostanában jobbnál jobbakat rajzolok. Érdekes. De lehet hogy csak a táj miatt mert gyönyörű. Még nézegettem egy darabig, de közben meggyúlt bennem valami.
-Jó lett! Mondtam hogy tehetséges vagy.-súgta a fülembe. Úgy megijedtem hogy levegőt sem vettem.
Hátrapillantottam és megláttam Nathant amint engem néz. Túl közelről.
-Jézus, Mária, Szent József!! Azt akarod hogy halálra ijedjek?-nagy szemekkel bámultam rá és közben a szívemen pihentettem a kezemet. Felnevetett.
-Jajj dehogy! Nem gondoltam hogy így megilyedsz.-még mindig vigyorgott. Már komolyan fontolóra vettem hogy megütöm.
-Miért mit gonoltál? Itt vagyok egyedül és egyszer csak valaki megszólal közvetlen a fülembe. Szerinted nem ilyednek ilyenkor meg az emberek?
-Boccs.. -nevetett. Kezét védekezően maga elé tette.
-Cuki mikor megilyedsz!-csábosan mosolygott. Na ez az amikor a szívem kihagy egy ütemet..most sem tett másképp.
-Szóval cuki vagyok. Ohh..jó tudni.-felálltam és indulni készültem.
Megfogta a karom így kénytelen voltam megállni.
-Most meg hova mész?-ezt olyan kis kölyökkutya szemekkel mondta.
Engem nem ver át..megint.
-Haza. Szerinted hova?-értetlenül néztem rá.
-Miért? Hisz még csak most jöttem.
-Hát ezaz. Itt vagy. Nincs kedvem egy levegőt szívni veled.-indultam de kezével most erősebben fogott.
-Eressz el!-rángattam kezemet de ő csak fogta és nem engedett el. Nem volt sem agresszív se semmi.
-Miért nem engedsz el?-kérdeztem miután a sok rángatásba kifáradtam és feladtam.
-Mert nem akarom hogy elmenj.-tök komolyan mondta. A végén még be is dőlök neki..megint.
-Jah..hogyne. Na eressz!-most sem engedett.
-Miért hihetetlen?-nevetett.
-Mert például nem bírsz..sőt..utáljuk egymást ha nem emlékeznél.-felvontam a szemöldököm.
-Nézd én..-beletúrt sötét hajába.
-Te..?-kérdőn néztem rá.
-Gondolkodtam... Sajnálom..!-azta..még ilyet sem mondott.
-Ohh.. Ez újdonság.. Folytasd!-kíváncsiskodtam és közben mosolyogtam. Észresem vettem először hogy már nem fogja a kezem így elmehetnék, de nem tettem. Helyette karbafontam kezeimet és figyeltem.
-Katy! Én tényleg sajnálom, oké? Sajnálom hogy kihasználtam a helyzetet és megcsókoltalak. Nem kellett volna tudom.-ez fájt kicsit de megértettem..azthiszem.
-Miért?-halkan kérdeztem. Felnézett csodás jégkék szemeivel.
-Mit miért?..
-Miért nem kellett volna hogy megtedd?
Baj? Vagy azért mert nem vonzódsz hozzám?
-Igen, baj.. Nem igazán ajánlatos emberrel barátkoznunk..fölleg nem ilyen közelről, mert ugye te meg tudtad a titkom, ami baj.
-Értem. -Néztem egy darabig aztán megfordultam hogy távozzak. Nem erre a válaszra számítottam. Vagyis nem így. Bár arra sem hogy szerelmet vall, na de azért mégis. Ez milyen bocsánatkérés volt?
-Várj Katy!-egy kis idő után utánam jött. Sokáig gondolkodhatott.
-Miaz?-megfordultam és talán kicsit mérgesen nézhettem mert megtántorodott.
-Megbocsájtasz?-nem igazán erre számítottam de mindegy.
-Meg.-ezzel tovább indultam.
-Ez nem volt túl meggyőző!-nevetett és jött utánam.
-Most mégis mit vártál? Hogy egyből elfelejtem hogy kihasználtál meg mindent? Egyébként elég gyatra bocsánatkérés volt.-sietős léptekkel haladtam vissza az erdőbe. Kezdett beborulni az ég.
-Nem vártam semmit. De mi az hogy gyatra volt? Bocsi hogy nem virágcsokorral jöttem!
-Én nem ezt mondtam!-megfordultam és ránéztem. Dühős pillantást vetettem rá.
-Sajnálom..én..hadjuk.-tovább mentem. Nem akartam új vitába bonyolodni..ami nem jött össze.
Újra megfogta kezem és visszarántott.
-Mindig ezzel jössz! Hogy hadjuk! -Mérgesen ránéztem aztán a fogva tartott kezemre mire egyből elengedett.
-Katy. Meg kéne beszélnünk. Ha úgy hadjuk akkor soha nem oldunk meg semmit.-igaza volt. A fenébe!
-Tudom..-elfordítottam a fejem.
-Figyelj.. Sajnálom.. Tudod nem vagyok jártas a bocsánatkérésben. Másoktól általában nem kell mert ők is bunkók velem.-nevetett és megvakarta tarkóját.
Én is elmosolyodtam.
-Én is bunkózok veled. De azért mert te is velem.
-Igen. De ez..ez olyan jó féle. -Ránéztem. El sem hittem mit mond.
-Tőled, szeretnék bocsánatot kérni mert nem érdemelted meg a bunkóságom.
-nagyot dobbant a szívem.
-Mások sem...-próbáltam hogy jobban kifejtse.
-Igaz..mondjuk volt aki megérdemelte.-nevetett.
-De..szóval.. Te más vagy..mármint jó értelemben.
Nem akarok veled rosszban lenni.
Szükségem van..-már vártam hogy olyat mond amit szeretnék.. de miért is?
-Szükségem van a barátságodra..-mintha picitkét elpirult volna. Vigyorogtam.
-Köszönöm!-felfigyelt és ő is vigyorgott.
-Akkor szent a béke?-kérdezte teljesen felspanolva. Várattam kicsit a válasszal mintha sokat kéne rajta gondolkodnom.
-Persze.. -Mosolyogtam.
-Örülök!
Megfogta két kezemet és közelebb jött.
Megfagyott a levegő. Lélegezni is elfelejtettem. Miért vágyom rá?
Franc!
Ajka vészesen közeledett az enyémhez.
Mi a csuda? Elöbb nem barátságról volt szó? Megőrjíítt!! Mintha én csak barátságot akarnék de mindegy...
-Lám lám..a gerlepár! Milyen kis édes!-egy érdes hang szólított minket. Fejünket a hang felé kaptuk. Megdermedtem. Egy fekete ruhába öltözött alak állt velünk szemben.
Nathan megszorította a kezemet. Tudtam mivel van dolgunk. Egy lidérc.
-Na mivan?-Nevetett. Nathan szúrós szemmel nézte.
- Pedig csak gratulálni akartam egy szikra és egy ember kapcsolatának.
Gúnyos mosolyra húzta száját.
-Mi nem is járunk!!-ráförmedtem. Kezemet kihúztam Nathan kezéből és kalimpálva mondtam.
-Aha..látom.-mutatott kettőnkre.
-Az..az semmi nem volt. Vegyél szemüveget vaksi!-még mindig túl nagy hevességgel mutogattam. Te jó ég! Ilyen hatással van rám Nathan? Így felpörgök tőle, adrenalin szintem rohamosan megnő, szívem dübörög. Lehet le kéne állnom mert még magamra haragítom a csúnyaságot. Már morcosan is nézett. Ajaj..
-Katy. Azthiszem elég lesz.-megfogta karomat és maga mögé húzott.
Nem mondtam semmit csak engedelmeskedtem.
-Húzd vissza karmaidat kiscica. Mielött még megharagszom.
-Héjj! Csak én cicázhatom! -Éreztem a hőt és a dühöt Nathanből. Megugrott a pulzusom.
-Tényleg? Ha jól tudom nem engedtem meg!-csípőre tett kézzel fordultam felé.
-Ezt ne most cica!-féloldalas mosolyra húzta száját. Beleremegtem.
Ahogy belegondolok tök cuki tőle ez a becézgetés.
-Na jólvan. Nem enyelegni jöttem.
Dolgunk van Nathan!
-Mi féle? Én nem tudok semmiről!-tetette a hülyét. Nevetnem kellett.
-Te csak ne nevess! Te leszel a következő! -Vigyorgott. Pfúj!
-Miben?-nagyot nyeltem. Féltem a választól.
-Az élményben hogy Nathannel együtt kerülsz a pokolba. De mielött megölnélek, fogok egy kicsit játszadozni veled cicuska! -Azt hittem odahányok.
Éreztem ahogy Nathan feszültebb, dühösebb lesz. Energiája átjárta az én testemet is. Kezemet szorította.
-Azt soha nem fogom engedni hogy bármi baja essen! És ezt veheted fenyegetésnek! Bármit megtennék hogy megvédjem!-ennek hallatára a helyzet ellenére kis mosoly kúszott az arcomra. Igaznak tűnt amit mondott. Szívem hevesen vert.
-Hát ez remek! Akkor kezdődjön a játszma!- tapsolt egyet mire még kettő lidérc érkezett a fák közül. Ledermedtem a félelemtől. Nathan elengedte a kezemet hogy harcolhasson. Ahogy megszűnt az érintése egyből hideg csapott meg. Féltem.
Nathan fénygolyókkal dobálódzott, de kitértek előle. A lidércek fekete füstködöt hajítottak Nathanhez de ő is kitért. Hála istenek. És a hihetetlen gyorsaságának. A lidércek sem voltak lassúak.
Nathan az igazi fénylő alakjába váltott mire a lidércek is füstgomolyaggá váltak. Elkezdődött az igazi harc.
Én csak figyeltem az eseményeket és közben egyre csak hátráltam.
Megszólalt a fejemben Nathan.
Fuss! Menj! Menekülj!
Csak hallgattam az ösztöneimre és a fejemben csilingelő hangra ami Nathan volt és rohanni kezdtem.
Visszanéztem. Láttam amint Nathan az eletéért küzd. Jóságos ég! Miattam! Nem hagyhatom őt ott! Egyedül három elle esélytelen! A földről összeszedtem egy vastag fadarabot és visszarohantam hozzájuk. Az egyik lidérc emberi alakkal épp nekem háttal állt. Kihasználtam az alkalmat és fejbecsaptam. Össze is esett. Azt hittem ez semmi lesz neki de elterelem a figyelmét. Hát összeesett , de ez csak jó.
Nathan még mindig kettővel küzdött.
Fogalmam sem volt mit tegyek.
Mind ketten Nathannal voltak elfoglalva így bármit tehettem nem vették észre.
Az volt a baj hogy eredeti alakjukban voltak így nem tudtam mit tenni ellenük.
Míg gondolkodtam a mellettem lévő fának csapódott egy test. Felsikítottam. Szerencsére az egyik lidérc volt. Amíg tehettem őt is leütöttem. Eszméletlenül feküdt. Már csak az a lidérc harcolt Nathannel aki fenyegetett minket.
Remek.
-Katy? Nem megmondtam hogy tűnj el?-hangosan rámrivallt.
-Nem hagyhattalak itt! Egyedül három ellen? Képtelenség!
-Megoldottam volna..
-Elhiszem de...-kihasználta a lidérc hogy Nathan nem figyel így lecsapott.
-Nathan! Figyelj!-de már késő volt. Fellökte Nathant a levegőbe aki emberi testben zuhant vissza. Zihálva kapdostam levegő után. Odafutottam hozzá.
-Nathan!-szólítgattam és arcát paskoltam.
-Istenem! Az én hibám! Sajnálom!
Nem akarok a gyenge pontod lenni! -Kisimítottam arcából egy hajtincset.
-Kérlek! Ébredj! Szükségem van rád!-zokogtam. Mellkasára hajtottam a fejem.
Megmozdult. Felkaptam a fejem és bámultam szép arcát.
-Semmi baj!-Rekedt hangon beszélt.
- Jó tudni hogy van akinek szüksége van rám.-elmosolyodott és végigsímított könnyáztatta arcomon.
-Mindenkinek szüksége van rád!-mosolyogtam.
-Kivéve nekem!-a lidérc felé fordúltam.
Felálltam és Nathan elé álltam.
-Hagyd!-rászóltam erősen. Ő csak nevetett.
-Azt hiszed megvédheted kicsi lány? Gyenge vagy!
- Inkább engem bánts mint őt! Ő fontosabb mint én! Hagyd élni!-könyörögtem. El sem hiszem hogy ezt teszem. Folytak a könnyeim.
-Bátor vagy. Ezt tisztelem benned.
De nekem ő kell!-mutatott rá.
-Ugyan. Ez nem bátorság, csak félelem.
-Nekem mindegy. Na vidd odébb a csinos kis popód hogy végezhessek vele!
-Csak a holttestemen keresztül!
-Ahogy akarod.
-Közeledett felém. Nathan már feltápászkodott. Úgy tűnt visszanyerte egy kicsit erejét.
-Nem akartam erőszakos lenni..legalábbis az elején.. de ha ez kell neked! Megkapod! -Láttam amint felém száll a füstgomolyag aztán mellkason talál. Olyan volt mint egy puskalövés. Azonnal összeestem. Nathan megtartott de aztán a földre fektetett.
-Ezt még megbánod! Rohadtul megbánod!-hallottam Nathan dühös, de az én fülemnek gyönyörű hangját. Nekirontott a lidércnek és mikor elérte átváltozott. Olyan fényesen ragyogott amit ezelött még nem láttam.
Megmelengette szívemet.
A lidérc lefagyott Nathan hirtelen mozdulatára. Mikor odaért egyenesen szívébe lőtte a fénygömbjét.
A test remegni kezdett majd összeesett. Helyén csak füst maradt.
Éreztem ahogy szemem lecsukódik. Akárhogy nyitva akartam tartani nem ment. A fájdalom felemésztett.
Egyre csak nőtt és nőtt a mellkasomban.
Nathan mellém kuporodott és ölébe vett.
-Minden rendben lesz! Csak ne hadj itt! Nem tudnám elviselni!-éreztem ahogy kezét mellkasomra helyezi. Még mindig valódi alakjában volt. Szinte eggyé váltunk. Egész testemben éreztem a lágy melegségét.
-Nem hagyhatsz itt! Érted! Szükségem van rád! Ahogy neked is rám!
Kérlek! Nem veszíthetlek el téged is!
Meghatott amit mondott. Legszívesebben azonnal nyakába ugrottam volna, de még beszédre sem maradt erőm. Kicsit összetudtam szedni a hangom.
-Nem fogsz!-rekedtes hangon megszólaltam végre. Már emberi alakban volt.
Hirtelen rámnézett. Mint aki szellemet lát. De megkönnyebbültség csillogott szép szemeibe. Majd megszakadt a szívem hogy így kellett látnom.
Éreztem ahogy visszatérek az életbe.
Testemet melegség öntötte el.
Boldog voltam hogy újra láthatom épségben.
-El sem tudnál űzni magad mellől!-nevettem. Legalábbis próbáltam.
Ő is vigyorgott.
-Nem is akarlak! Valójában soha nem is akartalak!-szorosan magához vont. Olyan nyugodsággal és felszabadultsággal mondta hogy úgy éreztem most élünk talán mind ketten igazán. A halál szélén álltam. De ez volt az igazi élet. Nathan számomra az élet.
Kijelentésén viszont meglepődtem.
-T..tényleg? De hisz azt mondtad hogy..
Nem tudtam befejezni mert megcsókolt.
Lágyan, gyengéden. Nem úgy mint múltkor. Akkor csókolt meg először de valójában ez volt a mi első csókunk.
Elmélyítette kicsit a csókot utána zihálva váltunk el.
-Ez..ez most igazi volt? Vagy..vagy csak azért csináltad hogy megnyugtass..?-megszólalni semtudtam. Csókjától az agyam zárlatot kap.
-Igazibb nem is lehetne!-újra számra tapasztotta finom ajkait. Elvesztem újra és újra.
-Mindig is vonzott hozzád valami láthatatlan kötél. Az első perctől kezdve ahogy megláttalak. A szépséged a bájod. Ahogy veszekszel velem és hogy nem engeded magadat csak úgy.
-Akkor miért taszítottál el? Tudtad hogy én mit érzek.
-Igazából nem. Mármint sejtettem hogy vonzónak tartasz de nem ennyire.-nevetett. Karon csaptam .
-És muszáj volt ellöknöm magamtól. Ezért. Ami most is történt. Nem hagyhatom hogy bajba kerülj miattam. Túl veszélyes. Nem bírnálak téged is leveszíteni.-lehajtotta fejét.
Megfogtam állát és felemeltem fejét. Szemébe néztem.
-Együtt megoldjuk. Nem fogsz elveszíteni!
-Nem akarom hogy bajod essen! Veszélyes vagyok rád!
-Szeretem a kihívásokat!-rákacsintottam.
Mosolygott. Bizonyítás képpen szájon csókoltam. Amikor el akartam húzódni ő közelebb vont. Megfogta tarkómat, én nyaka köré fontam karjaimat és hajába túrtam. Ez már nem az a lágyság volt. De annál inkább szenvedélyesebb. Soha nem csókolt még így senki. Érintése nyomott hagy maga után mindenütt.
Ez amolyan ígéret volt. Beleadtuk az összes érzelmünket. A félelmet a boldogságot a vágyat. Mindent. Féltünk hogy elveszítjük egymást és ez ösztönzött.
Zihálva váltak el ajkaink. Arcom tűz piros lehetett. Végigsimított arcomon.
-Imádom mikor elpirulsz!-puszit nyomott oda ahol piroslott az arcom.
-Ha a közelemben vagy elpirulok.
-Sokat akarok a közeledben lenni!
Egymás szemeibe néztünk és azt hiszem mindketten láttuk hogy minden csak most fog kezdődni, de minket senki sem szakíthat el. Túl nagy a kötelék. Túl nagy a vágy.
-Gyere! Menjünk innen!-megfogta kezemet és felhúzott.
-Jó ötlet! Azt hiszem egy darabig erre sem nézek.
-Igen. Én sem.-Nevetett.
Megtámogatott karjaival mert még gyenge voltam.
Hisz majdnem meghaltam!
Jó..a csókolózás más tészta. Ott megvan az a vágy ami fűt és hajt.
Hirtelen kezeibe kapott.
-Mit csinálsz? Tudok járni!
-Nem igazán. És így gyorsabb.
Villámsebességre kapcsolt.
Egy szempillantás alatt a házukban voltunk.
-Huhh..tényleg gyorsabb.-nevettem.
-Na ugye!-vigyorgott. Lefektetett a kanapéra.
-Pihenned kell!- puszit adott a homlokomra. Igaza volt. Nem tudom meddig tart visszanyerni az erőmet de pillanatnyilag úgy érzem magam mintha öt teherautó hajtott volna át rajtam.
Amikor csókolt valahogy ezt nem éreztem. Feltöltött energiával. Elvarázsol.
-Nathan?
-Hmm?
-Komolyan gondoltad azt amikor azt mondtad annak az izének hogy megvédenél bármi áron?-nem tudom miért de féltem a választól. Tudtam hogy igent fog mondani de féltem.
-Mármint..nem csak azért hogy megijeszd?..
Amíg én a kanapén feküdtem ő legugolt mellém. Egy tincsemet kisimította az arcomba és a fülem mögé tűrte.
Csókot adott a számra. Elvesztem pedig ez csak egy szájrapuszi volt. Jézus!
-Hogy komolyan mondtam-e?..-nevetett. De aztán komoly arcot vágott és mosolygott.
-A halálnál is komolyabban! Megtennék érted bármit! Megküzdenék érted a világ összes lidércével is ha az kéne! Csak hogy az enyém lehess! Csakis az enyém!-könnyek csípték a szememet. Még soha nem mondott senki nekem ilyet. Még Zack sem. Ez hihetetlen.
Legördült egy könnycsepp amit lecsókolt formás ajkaival, aztán szája elérte az enyémet. Mélyen, de lágyan csókolt.
A fellegekben éreztem magamat. Olyat hoz ki belőlem ez a srác amit senki más.
Imádom. Minden porcikáját!
Felültem, de nem szakítottam meg a csókot. Felhúztam magam mellé. Mintha annyira kellett volna könyörögni neki.
A kanapén folytattuk.
Ne értsétek félre..csóknál több nem volt.
Az is elég volt.
Még mindig fáradt voltam, de ha vele lehettem nem érdekelt.
Estig filmet néztünk, amin én sikeresen bealudtam. De nem bántam. Karjaiban ébredni csodás.

Hazaindultam és ő hazakísért.
Az ajtónkban megálltunk.
-Vigyázz magadra! Féltelek egyedül hagyni!-végigsimított arcomon.
-Nem leszek egyedül. Anyuék otthon vannak. Nyugi!
-Rendben! Szia!
-Szia!
Indultam be de visszarántott és nekiestem. Felnéztem gyönyörűséges kék szemébe és elolvadtam. Lenézett rám és arcomat vizslatta. Ismét pír szökött arcomra.
Két kezébe fogta arcomat.
-Gyönyörű vagy!-ezzel megcsókolt.
Apró nyögés hagyta el a számat.
Elszakadtunk. Úgy tud csókolni hogy az ember beleőrül.
Rámmosolygott és már ott sem volt .
Villámsábességgével eltűnt.
Mosolyogva sétáltam be a házba.
Most végre nem úgy mentem be a szobámba hogy undorodva hanem boldogan. Csodálatos érzés.
Szeretem!