Este 8-óra van. Az ágyamban ülök és gépezek. A blogomon dolgozom amit úgy szeretek. Könyveket írok. Azt tervezem hogy egyszer a könyveimet kiadom és író leszek. Imádok írni és olvasni. Ez az én életem. Mindig is olyan életet akartam amilyeneket olvastam. De ez csak álom marad. Nincsenek vámpírok, démonok vagy földi angyalok amikhez tartozhatnék és izgalmas életet élhetnék. Nem, nekem az unalmas, egyhangú élet jutott.
Mélyen belemerültem a blogomba mikor egyszer csak halk neszre lettem figyelmes. Fülelek. De semmi. Felállok az ágyamról és körülnézek. Lassan kinyitom az ajtót. A cicámat Lizit látom meg az ajtómban. Be akart jönni.
Megnyugodtam. Valószínüleg csak az ő kaparászását halhattam.
Feveszem az ölembe és visszafekszem az ágyamra. Simogatom mire ő hangos dorombolásba kezd. Fejét a kezemnek dörgöli. Nevetni kezdek. Annyira aranyos kiscica. Akkor kaptam amikor elköltöztünk. Azért kaptam hogy ne legyek egyedül. Anyáék sokat dolgoznak. Alig vannak otthon. Most is csak a munka miatt költöztünk. Eddig a michigeni Detroitban éltünk. Egy izgalmas nagyvárosból egy kis lepukkant városba költöztünk ami városnak sem mondható. 2 napja költöztünk a wyomingi Thayneba.
A pillantásom a sok dobozomra tévedt amit már ideje lenne hogy kipakoljak.
Lekapcsoltam a lámpám és mély álomba merültem.

Még egy hét van a nyáriszünetből.
Azt tervezem hogy berendezem a szobámat és egy kicsit körülnézek a környéken.
Reggel Lizi keltett. Az arcomhoz dörgölődzött.
-Ahj Lizi! Hadj! Aludni akarok!-a párnámba beszéltem. De ő azért is tovább folytatta és nagy nyávogásba kezdett.
-Ahhhjj. Jó! Éhes vagy mi? Na gyere!-
Kikászálódtam az ágyamból és a konyhába vettem az irányt.
Kivettem a kamrából a macskakaját és az edényébe öntöttem. Nagy falatozásba kezdett. Dorombolni kezdett hozzá. Biztos izlik neki a kaja. Kuncogtam egyet rajta. A szüleim már korán elmentek dolgozni. Megint egyedül vagyok.
Visszamentem a szobámba és felöltöztem. Olyan ruhát vettem fel ami nem baj ha koszos lesz mert most festek. A szobám fala halvány barackszínű. Szeretek festeni és tudok is. Letakartam a bútorokat hogy ne piszkoljam össze őket. Elővettem a szükséges eszközöket és nekiláttam. Zenét kapcsoltam. Jól elszórakoztam. Énekeltem, táncoltam festés közben.
Az ágyam fölé egy szép nagy virágot festettem, köré pedig több kicsit.
Az íróasztalom fölé pedig lepkéket.
Miután végeztem a festéssel a bútorokat a helyükre toltam. A függönyömet is felraktam ami illik a szobám színéhez.
A lámpámat is feltettem ami gyönyörű gyémántokhoz hasonlít.
A képeimet az üres falra ragasztottam. Sok képem van. Rólam, a szüleimről, az egész családról.
A ruháimat elrendeztem a szekrényemben.
Az egész alakos tükrömet pedig a szekrényem mellé helyeztem.
Miután végeztem ezzel az egész napos feladatommal úgy döntöttem sétálok egyet. Felvettem valami normális göncöt és kisétáltam a közeli parkba.
Szép ez a hely. Nagyon tartottam az elköltözéstől, de már látom semmi okom nem volt rá. Csak a sulitól félek. Új emberek, új közeg. Ja és idén éretségizem. Szuper..
Miközben sétáltam már besötétedett.
Épp a hazafelé tartottam már, mikor hirtelen megcsúsztam egy sártócsában.
De nem estem hanyatt.
Elkapott egy srác. Elég helyes srác volt.
Gyönyörű kék szemek. Telt ajkak. Kócos hajtincsek. Izmos volt. Nagyon. A szemeivel az arcomat kutatta.
Elbambultam. Hirtelen arra lettem figyelmes hogy talpra állít.
Szemben álltunk egymással.
-Általában meg szokták köszönni!-mondta összehúzott szemekkel elégge flegmán.
Leesett az állam. Én tényleg mindig ilyen bunkó pasikat fogok ki?
-Ja..ööhmm. Köszönöm! -Mondtam kissé zavarodottan.
-Nincs mit!- mondta bunkón. Ezzel elsétált mellettem miközben vállával meglökött. Na ezt már nem tűrhettem.
Utána iramodtam.
-Héj! Most meg mi a bajod?-kérdeztem lihegve. Nagyon gyorsan lépkedett.
Hirtelen megfordult és én hatalmas mellkasának ütköztem. Közelsége megbénított. Áradt belőle a férfias illata. Keveredett a fahéj és az erdő illata. Ez a kettő hogy jön össze azt nem tudom.
-Hozzám beszélsz? -Kérdezte feljebb emelt hangon. Kezeit karbatette és szúrós szemekkel nézett rám.
Nem! Szerinte? Csak magamban beszélek! Nincs sok sütnivalója úgy tűnik. Most múlt el az a varázs amit az illatával okozott. Hátrébb léptem.
-Szerinted? Amúgy igen! Miért vagy ilyen bunkó? Most találkoztunk, megmentettél és bunkózol. Nem értelek!
-Nem is kell! Hisz nem is ismersz!
-Akkor miért mentettél meg? Hagyhattál volna elesni és most csupa sár lennék te pedig egy jót nevethetnél rajtam.
-Igazad van! Nem kellett volna hogy megmentselek. Csak tudod én nem olyan vagyok aki más kárán nevet.-mondta túl higgadtan. Megilyeszt.
-Sajnálom! Csak nem értem a viselkedésed. Boccs hogy megkérdeztem.-mondtam flegmán és kezeimet védekezően magam elé emeltem.
Megfordult és elindult arra fele amerre nekem is haza kell mennem.
Nem tehettem mást, követtem.
Lemaradtam direkt úgy két méterrel.
Amikor már egy ideje sétáltunk, megszólalt.
-Miért követsz?-megállt és idegesen rámszólt. Én csak tovább sétáltam melette.
-Nem követlek! Miért tenném?-szóltam vissza. Ő lemaradt egy pár lépéssel.
Már a házhoz értünk.
-Akkor meg miért vagy itt?
-Tudod itt lakom!-mutattam a ház felé.
-Nem hiszem el! Komolyan itt laksz?Ahjj!
Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?-az utolsót nagyon halkan mondta de én mégis értettem. Nem szóltam érte semmit. Dühös volt. Láttam. Miért zavarja ennyire? Nem értem!
-És ez neked mért baj?-kérdeztem karbatett kézzel.
-Szerinted miért jöttem erre amerre a madár se jár? Talán mert én lakom a másik szenrecsétlen házban! Nem tűnt fel hogy itt csak két ház van és én is erre jöttem?-idegesen kalimpált a kezeivel. Basszus! Tényleg! Hogy lehetek ekkora hülye? Vagy is gondoltam rá de reméltem hogy nem vagyok ilyen szerencsétlen.
Úgy tűnik még is.
-Ugye most csak szórakozol? Te kajak itt laksz? Francba!-mondtam idegesen.
-Kettőt tippelhetsz! Nehogy azt hidd hogy én örükök neked!
-Aahjj! Akkora egy paraszt vagy! Hogy lehet ilyet mondani? Mi a francnak kellett "megmentened"? -Ujjaimmal idézőjelet mutattam. Észre sem vettem hogy veszekedés közben közelebb kerültünk egymáshoz. Belenéztem a szemeibe. Hiba volt. Elvesztem a szép kékségében. Ilyen szemeket még nem láttam. Csoda!
Ő is a szemembe nézett. Mintha lenyugodott volna.
-Mennem kell!-törte meg a csendet. Dühösen mondta. Vagy már csak tetette. Nem tudom.
Elindult a háza felé sebes léptekkel. Egy szempillantás alatt a házánál termett és már csak az ajtó csapódására lettem figyelmes. Hogy a francba ilyen gyors?
Hazasétáltam. Én is becsaptam magam után az ajtót mint..öö.. Ahj. A nevét sem tudom. De miért is érdekel?
Mikor beértem a házba finom illatok fogadtak. Anya otthon volt és főzött. Ledobtam a cipőm,a kabátom pedig felakasztottam.
-Kathleen! Te vagy az?-kérdezte anyu.
-Igen!-mondtam miközben a konyhába mentem. Egy puszit adtam anyának és leültem a pulthoz.
-Mmm. De finom illatok! Mit főzöl?
-Most csak borsófőzeléket. Nincs kedvem nagy főzötskézéshez.
-Nekem az is tökéletes.-mosolyogtam.
-Hol voltál?-kíváncsiskodott.
-Csak sétáltam egyet a közeli parkban.
-Ohh. Az jó. Szép a környék ugye? Én mondtam hogy tetszeni fog itt.
-Igen. Szép... Csak a szomszéd ne lenne ilyen idegesítő bunkó.-az utolsót már csak halkan tettem hozzá. Nem értem még most sem a viselkedését.
-Mit mondtál? Nem értettem!-visszakérdezett. Még szerencse hogy nem hallota.
-Ja. Semmit. Csak hogy igen szép itt.
-Láttad már a szomszédainkat? Egész kedvesnek tűnnek! És van egy veled egy idős srác aki kifejezetten jóképű!-rámkacsintott. Éppen egy pohár vizet kortyolgattam és amikor ezt meghallottam félrenyeltem. Fuldokoltam szó szerint. Anya odajött és megütögette a hátam.
-Minden rendben kicsim?-nevetett egy nagyot. Na még az hiányozna hogy megtudja hogy mi már "ismerjük" egymást a sráccal és nincs jó benyomásunk egymásról. Bár az hogy jóképű kissé enyhe kifejezés. Az a srác egy Isten...sajnos.
-Találkoztatok már?-kérdezte huncut vigyorral.
-Mi?Jajj nem! Csak pont félrenyeltem. Nem azért! Egész nap a szobámban tevékenykedtem nem találkoztam senkivel.
Tényleg! Láttad milyen király lett a szobám? Már csak egy új égősort kéne vennem mert a régi kiégett. Tök jó helye lenne.-téma elterelésben jó vagyok.
-Ja igen! Nagyon szép lett! Büszke vagyok rád kicsim!-puszit adott a fejemre.
-Felmegyek a szobámba. Ma még semmit sem írtam a blogomban.
-Persze menj csak. Tudom hogy az az életed.-nevetett anya. Én is nevettem. Bár ez a nevetés nem volt igazi.
Mondhatni tényleg az az életem. Nincs semmi másom. Ha az nem lenne már rég bekattantam volna.

Sziasztok drága olvasóim!:)
Ez a második publikált könyvem.
Remélem elnyeri a tetszéseteket.
Véleményeiteket nyugodtan megoszthatjátok velem. Jöhet hideg, meleg mert akkor úgy alakítom a sztorit.
Köszönöm ha elolvasod!
Jó szórakozást a könyvemhez!:)
❤