- Elmondtam mindent, amit akartam, most pedig a biztos halálba küldelek. - Állt fel a férfi és újra a kezébe vette Take kardját.

- Sil! - Suttogta Take az utolsó hanggal, ami kijött a torkán a fájdalmak között.

- Mit motyogsz itt össze-vissza? - Hajolt lejjebb a férfi, de valami nekiment és így elvesztette az egyensúlyát. Ügyetlenül a földre esett de mielőtt még felállhatott volna, egy husky teljes erejéből beleharapott abba a karjába, amiben a kard volt. - Szóval ez kell neked. - Nevetett a férfi, de most már inkább hangzott halálhörgésnek a fájdalom miatt. - Nesze! - Hajította el, de fekvő pozícióból nem ment messzebb, mint pár méter. Sil egyből a fegyver után futott, de ezzel egyidőben a férfi is feláll, ahogy Take is. Sil odavitte a gazdájának a kardot és támadóan a fiú elé állt, a férfivel szemben. - Kettő egy ellen? Kissé igazságtalan. - Aktiválta ismét a fegyverét a férfi.

- Ni, csak ki beszél? - Jegyezte meg Take a pörköltre utalva.

- Az más dolog. Te kényszerítettél rá. - Takenek csak egy lenéző kuncogásra telt.

- Sil. Bízom benned. - Nézett le a kutyusra, aki vakkantott egyet, mint aki megértette.

- Na, mi van? Már nem vagy olyan magabiztos? - Kérdezte a férfi, de amikor a husky neki ugrott, csöndbe maradt. Take kihasználta az alkalmat és a megfutamodást választotta. Felugrott a lovára és elindította. - Van képed elfutni? - Akadt ki a férfi, miközben megpróbálta visszatartani a kutyát.

- Nem mintha ilyen sérülésekkel jelenleg győzhetnék. Majd máskor bepótoljuk. - Kacsintott Take és a kutyusnak is intett, hogy kövesse őket.

- Ezek a mai fiatalok... - Sóhajtott fel a férfi és a friss kutyaharapásokat szorítva nézte, ahogy eltűnik az ellenfele a fák között, a karddal, amit annyira meg akart szerezni.

Take hiába futamodott meg, nem mert megállni még a következő faluban sem. Úgy gondolta, hogy majd visszajön még egyszer erre a területre, amikor nem fogják üldözni és nem lesz ennyire megsérülve. Viszont akármilyen gyorsan vágtatott a ló, a menetszél nem hűtötte az égési sérülését, ami még mindig lüktetett, és a vérzés elállításában sem segített.

Miközben Take azzal volt elfoglalva, hogy el tudja látni a sebeit, Sil is lassan utolérte őket és ugatással jelezte érkeztét.

- Sil! Szép munka! - Mosolyodott el Take és előrébb csúszott a nyeregben, hogy a kutya is odaférjen. - Sil is jön. Elbírsz minket? - Szólt a fiú ezúttal a lónak, ami csak prüszkölt egyet. Take ezt egy igennek vette. - Ügyesen! - Szólt hátra ismét, mire a kutya egy jól irányzott ugrással már fent is volt, a fiú mögött. Így léptek be egy következő erdőbe és haladtak a csapáson, ami mellett csendesen kanyargott egy kisebb folyó.

Valószínűleg a most megáradt folyónak egy mellékága volt és normál esetben csak egy patak lenne, most ugye az is meg volt duzzadva.

Take egy ideig szemezett a hidegnek tűnő víztömeggel, majd miután dűlőre jutott saját magával, megállította a csapatot és a ló hátáról egyenesen a vízbe ugrott. Nem volt a legjobb ötlet, ha a vérkeringés szempontját nézzük, de az égési sérülésnek kimondottan jót tett a hideg víz. Ezért is lubickolt még egy jó darabig a fiú és jött ki csurom vizesen. Nem mondanám, hogy kellemes volt, mivel ahhoz még nem volt elég meleg, hogy a napra kiállva megszáradjon, de most nem ez a lényeg.

- Uraim, íme, a nyugati erdő! - Tárta szét a kezeit Take, amikor megállt a nagy rengeteg előtt. Már pár nap eltelt és Take sebei szépen lassan gyógyultak, miután az egyik faluban rendesen lefertőtlenítették és lekezelték.

Mivel az emberek nem szívesen költöztek a nyugati erdő környékére, így Take tudta, hogy már közel van, amikor egy egész napon keresztül csak földeket látott maga körül. Szándékosan választotta ezt az utat, mivel tudta, hogy nagy eséllyel járnak erre a katonák is, akik Janice hercegnőt védik. Titkon abban reménykedett, hogy találkozik az egyik csapattal és megtud majd valamit a hercegnő és Ethan hogylétéről, de erre nagyon kicsi volt az esély. Meg hát ez volt a leggyorsabb út a fővároshoz.

Tehát ünnepélyesen fütyülve beléptetett a lóval a fák közé és élvezte a frissítő árnyékot, amit már nagyon hiányolt a sok szántóföld között.

A fütyülést akkor sem hagyta abba, amikor járókelők mellett haladt el. „Minél több az ember, annál közelebb vagyok." - Gondolta a fiú és kicsit gyorsított a paripa tempóján.

- Félre az útból! - Hallatszott egy hangos kiáltás a fiú mögül, mire Take arra kapta fejét. Egy királyi hintó robogott hat lóval és rengeteg kisérővel a főváros felé. Take lelassított és az út szélére állva bevárta őket.

- Szép jó napot! - Köszönt nekik hangosan és boldogan konstatálta, hogy többen felismerik, akármilyen koszos az arca és kócos a haja.

- Take! - Veregette hátba az egyik, mire Take fájdalmasan felszisszent.

- A hátba veregetést inkább hanyagoljuk. - Mondta kissé szenvedő hangon. - Történt egy-két dolog.

- Take? Te vagy az? - Jött egy ismerős hang. A fiú felkapta a fejét és alig hitt a szemének. Ethan nézett rá, egyenesen a hintóból és ott ült mellette a királylány is.

- Ethan? Te hogy kerülsz oda? - Take nagyon meglepődött.

- Haha! Janice nem engedte, hogy lovagoljak még. Pedig már nagyon régen hozzászoktam a kezemhez. - Mozgatta meg a műkéz ujjait a fekete hajú, hogy a barátja is lássa. - De micsoda meglepetés! Sosem gondoltam volna, hogy épp itt fogunk találkozni.

- Hát azt én sem. De mégis miért megy vissza a hercegnő a palotába?

- Nem hagyta, hogy egyedül menjek.

- Ennyi? - A fiú álla leesett.

- Nem. - Szólalt meg a szőke lány. - Meg szeretnék beszélni valamit az apámmal. - Mondta és közben halványan, de elpirult. Take gyanút sejtve összehúzta a szemeit, de aztán sóhajtott egyet és elnevette magát.

- Ha tudnátok, milyen boldog vagyok, hogy végre olyanokkal találkozok, akiket ismerek is. - Mosolyogva hátra túrta a haját és így láthatóvá vált a szeme körüli vágás.

- Megnyugtató, hogy nem csak nekem lett maradandó sebesülésem az az eset után. - Nevetett fel Ethan.

- Ha tudnád, mennyi más sebem van, és hogyan szereztem őket... - Nevetett fel Take is. Mérhetetlenül boldog volt, hogy pont Ethannal és persze a királylánnyal találkozott. Már hiányzottak neki ezek a baráti beszélgetések és a bizalom.

Beszélgetve és mindenféle történeteket mesélve haladtak tovább. Sokat nevettek és mindannyian úgy érezték, hogy a barátság, ami évekig szünetelt egyre csak mélyül, ahogy egyre közelebb érnek a királyi palotához.

- Megérkeztünk. - Szólalt meg a kocsis és megállította a hintót. Minden kisérő leszállt a lováról és sorfalat álltak a királylány tiszteletére. Amikor kinyílt a hintó ajtaja a király és királynő is megjelent és könnyek között fogadták legidősebb lányukat.

- Janice, örülünk, hogy haza jöttél, de nem ez volt megbeszélve. - Tolta el magától a király a lányát.

- Apám. Beszélni szeretnék veled valamiről. - Jelentette ki Janice, mire a király aggódó arckifejezése komolyra váltott.

- Menjünk egy nyugodtabb helyre. - Lépett be a palotába.

- Ethan, gyere te is. - Szólt hátra Janice, mire a fiú egy kicsit szégyenlősen, de a lány után ment. Take nem tudta, hogy miről lehet szó, de ahogy a két barátját figyelte tudta, hogy egy nagyon fontos dologról lehet szó. De ahogy eltűntek az ajtó mögött egy keserű érzés kerítette magába. Nem tudta meghatározni, hogy mi lehetett az, de amikor Ethanre és Janicere gondolt, elszorult a torka és magányosnak érezte magát. Nem csoda, hogy inkább talált magának valamilyen más elfoglaltságot, csak, hogy ne kelljen megint azt éreznie.

Így kötött ki a piac kellős közepén, ahonnan általában minden pletyka indul. Hogy miért ilyen fontos ez nekünk? Hát mert a kaszás férfi elmondásai szerint, itt, a fővárosban tartották az aukciót, így lehet, hogy van valaki, aki tud valamit róla.

Tehát Take lelkes szemlélődőt tettetve megnézte minden árus összes portékáját és közben fülelt, hátha meghall valamit. Miközben ennyire koncentrált a hallásra, észre sem vette, hogy merre megy, így nem csoda, hogy több embernek neki ment. A békésebbek csak morogtak valamit az orruk alatt, vagy megkérdezték, hogy jól van-e, de amilyen szerencsétlen a főszereplőnk, pont úgy ment neki a lehető leagresszív embernek.

- Hé! Ki engedte meg, hogy nekem gyere?! - Kiáltott rá a nagydarab férfi, leginkább oroszhoz hasonlítható akcentussal. Take felkapta a fejét és most már nem csak a hangot találta ismerősnek, hanem az arcot is. Egyből kardot rántott és nem érdekelte, hogy mekkora tömeg közepén van. Az orosz akcentusú férfi feldühödött Take reakcióján és elvette az egyik fegyverárus kardját. - Milyen hozzáállás ez, moy syn? - Morogta és egy ér kidagadt a nyakán.

- Nem bocsátok meg neked! - Ez a nap meglepetésekkel és ismerős arcokkal volt tele. Csak nem mindegy, hogy az ismerősök jó emlékeket hordoznak, vagy rosszakat. Csak mert ez a férfi elég rosszakat hordozott. Mert ki mással találkozhatott volna szerencsétlen főszereplőnk, mint azzal a férfival, aki elrabolta Yukit azon a bizonyos éjszakán és annyi problémát okozott Takenek? - Te tehetsz mindenről! - Harsogta Take és egy még biztosabb támadó pózt vett fel. - Nehogy már itt kezdjenek el harcolni! Így is elég nagy a tömeg.

- Miért nem tudják ezt valamelyik sikátorban elintézni?

- Nem hiszem el, hogy mindig veszekedni kell! Miért nem tudják megbeszélni?

- Anya, nézd, a bácsinál kard van!

- Ezek a mai fiatalok... Mindig csak a vérontás. Bezzeg az én időmben! - Hallatszottak a járókelők nemtetsző morgolódásai.

Take meg sem hallotta őket, de a mafiózó felfigyel és felegyenesedett, majd karon ragadta a fiút.

- Van jobb hely is, hogy megoldjuk ezt. - Mondta. - Eressz el! Te emberrabló féreg! Hogy van képed hozzám érni? Eressz el! Nem hallod? - Kapálózott Take és egy kis erőfeszítéssel ki is szabadult. Vagy a férfi lett gyengébb a legutóbbi találkozásuk óta, vagy ő lett erőseb.

- Engem nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam, de itt valakinek a vére fog folyni, és az te leszel. - Lökte be a maffiózó a fiút egy sötét sikátorba, ami így estefelé szinte semmi fényt nem kapott. Take hiába esett a fenekére, egyből feltápászkodott és beljebb sétált, hogy helyet hagyjon a párbajnak. Igaz, hogy nem látott semmit, de azt észrevette, hogy a háta mögött a férfi lecsapni készül és gyorsan blokkolta. A két kard hangos csattanással találkozott és hátborzongató hang kíséretében csúsztak el egymáson. - Gyorsan végzek veled és utána visszaadom ezt a kardot annak az árusnak. Miután eladtam azt a lányt, annyi pénzem lett, hogy most már felmondtam a bűnözéssel. - Nevetett a férfi, miközben folyamatosan támadásokkal bombázta a fiatal fiút. Ezzel szemben Take amint felfogta, hogy Yukiról van szó, újult erővel próbálta megsebezni a nagydarab férfit. - Mondhatom, jól kelnek mostanában a kémek. - Nevetett a maffiózó, mire Take szemei elkerekedtek. A férfi ezt kihasználta és egy erőteljes, végső csapással lesujtott.

Vér fröccsent a sötét sikátor falára és ezzel egyidőben egy halálhörgés hangzott fel.

- Valaki megint meghalt. - Sóhajtott egy nagyot egy járókelő, ahogy elhaladt a sikátor előtt.

- Ezt kapod Yukiért. - Hallatszott egy hang, majd lépések, de azok is lassan megálltak és egy hangos puffanással fejeződtek be. Csak egy élettelenül fekvő kéz és egy lassan terjeszkedő vértócsa jelezte az illető ottlétét.