Take elért utazásának ahhoz a részéhez, ahol át kellett kelnie az ország legnagyobb és legveszélyesebb folyóján. Ez a folyó történetesen abból a patakból alakult ki, ami mellett már korábban elhaladt, de most sokkal rémisztőbbnek látszott, így megduzzadva és kissé kiáradva. Nem csoda, hogy Take nem szívesen vetette volna magát az áradatba és csak kétségbeesetten bámulta a hatalmas víztömeget. Egy olyan hely után kutatott, ahol viszonylag biztonságosan át tudott kelni. Ahogy így járta a partot, egy kikötő körvonalai sejlettek fel. Take maga sem hitte, hogy akkora szerencséje lesz, hogy pont ott fog állni egy komp, indulásra készen. Csak egy kicsit kellett várnia és már úton is volt a másik part felé.

A hajózás során viszont meglepte a felismerés, hogy nincsen rajta kívül más utas.

- Uram, ennyire népszerűtlen lenne ez az útvonal? - Kérdezett rá Take a kapitánynál.

- Azt azért nem mondanám, de ebben az időszakban nem járnak erre sokan. Csak az olyan utazók, mint te olyan merészek, hogy erre tévedjenek.

- Ilyen veszélyes lenne?

- Magával az úttal nincs nagy probléma, csak a leszállással. Főleg a nyugati parton!

- Miért? - A fiú összeráncolta a szemöldökét.

- Tudod, amikor az ember lóval van, vagy gyalog, akkor egyszerű, de amikor szekérrel van... Na, az már más tészta. - Take egyre csak a partot nézte, ahol ki fognak majd kötni és továbbra sem értette, hogy mi okozhatna nehézséget. - Ilyenkor, tavasszal nem tudunk teljesen kimenni a komppal a partig és egy-két métert az utasnak a vízben kell megtennie. Ezzel nem lenne semmi probléma. A baj csak az, hogy minél nagyobb valami, annál jobban viszi a sodrás. Ezért nem szerencsés szekérrel erre jönni. A másik meg az ártér után a part. Olyan meredek, hogy még a gyíkok is leesnek róla! - Simogatta méretes bajuszát a kapitány és mindentudóan nézett az északi fiúra.

- Azért annyira csak nem lehet vészes. - Nevetett Take. - Na jó, a kapitánynak igaza volt. - Bámult Take a három méter magas sziklafalra, amibe valami lépcsőszerűség volt vájva. - Hogy ezt mégis hogy szülte ide a természet...? - Sóhajtott fel, majd miután megbizonyosodott, hogy nincsen sehol egy lankásabb rész sem, előre küldte Silt, majd a lovat is, hogy hátulról segítsen neki felmászni.

Meg kell, mondjam, nem volt a legjobb ötlet, de valahogy csak fel kellett jutni. Rendesen beleizzadt, mire minden felértek, de a látvány minden fáradozást megért. Take lábai alatt egy nagy mező terült el, rengeteg színes virággal, néhol legelő tehénkékkel. A mező két szélét erdő szegélyezte és a fiúval szemben már felsejlettek a következő település házai is. A templom tornya eltéveszthetetlen volt.

- Na, fiúk? Hogy tetszik? - Nézett az állatokra Take, mire Sil boldogan vakkantott egyet. A paripa azonban egyre csak a zöld mezőt figyelte és a sok füvet, ami a szemeiben csak arra várt, hogy lelegelje őket. - Akkor menjünk. - Vigyorgott Take és nagy léptekkel belegázolt a mező rengetegébe. Sil utána ugrott és prüszkölt is a sok virágportól, de a pillangók elvették a figyelmét a pollenről és azokat kezdte el hajkurászni. A ló szépen legelészett és amikor észrevette, hogy kicsit lemaradt, felzárkózott. Valahogy így értek el a faluig, amit a távolból láttak.

Már délután volt, amikor Take úgy érezte, hogy megtudott minden szóbeszédet és ideje tovább indulni. Mint eddig minden faluban, itt sem engedték el olyan könnyen, sőt amikor meghallották, hogy királyi katona, egyből össze akarták adni az egyik falubéli lánnyal. Take azonban nem fogadta el az ajánlatot, pedig már lassan abban a korban járt, ahol ezt meg kell fontolni, de valami visszatartotta. Maga sem tudta meghatározni, hogy mi lehetett az, de a kedves olvasó lehet, már tisztában van vele.

Szóval Take elhagyta a falut és tovább indult a következőbe. A falusiak azt mondták, hogy nincs olyan messze, de mivel a Nap már áttért a nyugati féltekére, így egy kicsit sietősre fogta, hogy még naplemente előtt odaérjen. A két falut egy erdő választotta el, aminek a közepén egy nagy tisztás volt, kortavaszi növényekkel. Ezt az amúgy felesleges információt csak azért említem meg, mert még dolgunk lesz vele. Mármint nem az írónak, meg az olvasónak, hanem természetesen a főszereplőnek, Takenek.

Tehát Take a lovacskájával és a kutyussal egyre csak bandukolt az erdőben kialakult talajtömörödés okozta csapáson, amit az arra járok hagytak ott és halkan fütyörészett, hogy elfoglalja magát. Volt, amikor válaszolt neki egy madár, volt, hogy pont ezzel a tevékenységével riasztott el egy vadat, de nem bánta. Ő csak áthaladt ott és semmit nem ártott. Amint elment, az erdő úgyis visszatér majd a zavartalan élethez.

Egészen addig ezt gondolta, amíg el nem érte azt a tisztást, amit a korábbiakban említettem. Ahogy körbenézett, a növények le voltak taposva, volt olyan, amin pár megszáradt vérfoltot is fel lehetett fedezni. Take furcsállva vette szemügyre a környéket. A tisztást körbe vevő fák között egy sátor állt, előtte pedig egy tűzrakóhely. Take odament a kis táborhoz, hogy szemügyre vegye, milyen régi lehet, és, hogy használják-e még, de amikor leguggolt a tűzhöz, egyből megdermedt. Egy penge szorult a nyakához.

- Mit akarsz? - Kérdezte egy ismeretlen hang. Take nagyot nyelt. Hirtelen nem tudta, hogy pontosan mit is kéne csinálnia. - Kérdeztem valamit. - Szólalt meg ismét az idegen, amikor a fiú már egy jó ideje nem válaszolt.

- Szóval ez a te táborod. - Nevetett fel Take, játszva az ártatlant. - Nem akartam semmit se tenni, csak kíváncsi voltam. - Vakargatta a tarkóját és próbált egyre messzebb kerülni a pengétől, ami mint számára kiderült, sokkal nagyobb volt, mint gondolta.

- Kíváncsi mi? - A férfi hangján hallatszott, hogy egy szót sem hisz el abból, amit Take az előbb mondott.

- Ha akarsz, hiszel nekem, ha nem, nem, de ezt a pengét szeretném minél hamarabb messze tudni a nyakamtól. - Fordult meg szépen lassan Take. A férfi nem volt ismerős neki, de a fegyver, ami még mindig a fiú körül helyezkedett el, annál inkább. - Mondd csak, hogy működik az a fegyver?

- Hogy ez? Haha! Jó szemed van a különleges fegyverekhez. - Nevetett fel a férfi. Semmi nyoma nem volt a korábbi ellenszenvének. - Ez egy varázsfegyver, vagy, hogy is hívják.

- És hol találtad? - Állt fel Take végre és tettetett érdeklődéssel figyelte a fegyvert. Pontosan tudta, hogy mi az.

- Vettem!

- Hol?

- Nem hiszem, hogy közembereknek el kéne mondanom, de ha már ennyire kíváncsi vagy: egy árverésen, a fővárosban.

- Titkos ez az árverés, hogy közembereknek nem kéne tudnia róla?

- Hát eléggé, hiszen embereket is el szoktak adni. - Take egy nagyot nyelt.

- Embereket?

- Igen. De nézd csak meg. Ilyen kíváncsi vagy, én meg mindent elmondok neked... - Tettetett nevetést, majd megsuhintotta a fegyverét. Ha Take nem lett volna elég gyors és aktiválja a kardját, lehet, hogy most repült volna a feje. De hát a főszereplő nem halhat meg. - Micsoda? Neked is van ilyen fegyvered? - Kerekedtek el a férfi szemei. - És te hol vetted?

- Ingyen odaadták. - Vigyorgott Take és fegyverével ellökte magától az ellenséges pengét.

- Ingyen? - A fiú bólintott. - Akkor az sem fog majd fájni, ha elveszem. - Mondta fölényesen a férfi és Take kardja felé nyúlt.

- Ha legyőzöl. - Állt támadó pozícióba Take egy veszélyes mosollyal.

- Ezt megbeszéltük. - Tett hasonlóképp a férfi is és felemelte a kaszát.

Igen, a kaszát. Azért volt olyan ismerős Takenek az a fegyver és azért érdekelte, hogy hol szerezte, mert az Yuki tulajdona volt. A fiú amint meglátta a fegyvert, eszébe jutott az idő, amit együtt töltöttek.

Hangosan csattantak a pengék, amikor egymáshoz értek. Először a férfi támadott, de Take ügyesen kivédte és egy csavart döféssel meg is sértette az ellenfelét.

- És én még vissza akartam fogni magam. - Villantotta meg hegyes fogait a férfi és egy újabb támadást indított. Ezt már nem volt olyan egyszerű kikerülni, de hát Takeről beszélünk, aki éveket töltött karddal a kezében, a katonaságban és az utazásai közben is.

Veszélyes súlytások és csapások szálltak a levegőben, ahogy a két fél harcolt. Az erdő vadainak nagy része már messze futott a nagy hangzavartól, de Sil még mindig ott ült és lelkesen szurkolt ugatásával gazdájának. Mondhatni, hogy meg is hozta az eredményét a szurkolás, ugyanis Take ellenfele egyre inkább hátrált. Fogalmazzunk úgy, hogy kicsit Take fejébe szállt a győzelem és elbízta magát, így nem vette észre, hogy merre megy az ellenfele lába. A férfi a frissen főtt vadpörköltet használta fegyverként és egy jól célzott, erős rúgással a fiúra borította. A forró étel Take mellkasán landolt és onnan szépen lassan végig folyt az egész testén. Take ajkait egy fájdalmas ordítás hagyta el, de nem hagyott időt magának a siránkozásra. Amilyen gyorsan csak tudta, lekapta a felsőjét és azzal próbálta meg letörölni a forró pörköltöt. A férfi megpróbálta kihasználni ezt az alkalmat egy végső csapásra, de Take megállította. Mivel a varázskard messze feküdt tőle a fűben, így csak a keze maradt. Az égési sérülés mellett egy vágás a kézbe már meg sem kottyant.

- Azt hittem igazságosan játszunk. - Nézett a fiú mélyen ellenfele szemeibe.

- Sajnálom, de nekem kell az a kard. - Engedte el a férfi a kaszát. Take a felsőjével próbálta elállítani a vérzést, miközben a támadó felvette a kardot a földről. - Mondd csak. Melyik által szeretnél meghalni? - Hallatszott a férfi hangja Take háta mögül. - Szerintem a legszórakoztatóbb a saját fegyver által. - Take nem válaszolt. - Gondolom, nem tudsz választani. Akkor megkíméllek. - Nevetett a férfi és egy erőteljes mozdulattal a kardot a fiú hátába döfte. Take ismét egy fájdalmas kiáltást hallatott és összegörnyedt. A férfi kegyetlenül kihúzta a kardot a fiú hátából és a fiú mellé hajította. - Na milyen érzés? Legyőztelek. - Take elé guggolt és vörös szemeibe nézett. Azonban megaláztatás és elcsüggedés helyett olthatatlan dühöt látott benne, ami lángolt, akárcsak a tűz. - Hah! Kár, hogy ilyen szemekkel halsz meg. Lehet, hogy még belőled is hasznot húzhatott volna a királynő azon az aukción.

- Királynő...? - Kérdezte a fiú elhaló hangon.

- Igen. - Nevetett a férfi. - Mivel hamarosan úgyis meghalsz, nincs mit rejtegetnem előtted. - Kezdett bele a történetbe, miközben folyamatosan Take arcát kémlelte. Lehet, hogy az arckifejezésein akart nevetni. - Pont a varázskasza után jött egy lány. Őt vette meg a királynő. Jól álcázta magát, de senki másnak nincs annyi pénze, mint neki. - Vakargatta az állát a férfi. - Viszont nem értem, hogy miért kellett neki az a lány. Oké, hogy azt mondták, valami varázs ereje van, akkor sem értem. Na, mindegy. Elmondtam mindent, amit akartam, most pedig a biztos halálba küldelek. - Állt fel a férfi és újra a kezébe vette Take kardját.