Ahogy a medve összeesett, Janice hercegnő is kieresztette a már egy ideje benntartott sikolyát. Így pedig már kétségtelen, hogy lebuktak. Csak azt merték remélni, hogy nem az a banditacsoport talált rájuk ismét. Take érezte, hogy nem volt a legjobb formájában, mivel az éjjel elég sok vért vesztett és az óta nem is evett valami sokat, így rá nem igazán lehetett számítani. Kettő is elég kevés egy banditacsapat legyőzéséhez, vagy a sikeres elmeneküléshez, de ha pontosan akarunk fogalmazni, jelenleg csak egy és fél bevethető katonája volt a kis csapatnak. Szóval igazából nem mertek megmozdulni. Ha elmenekülnek, akkor biztos, hogy elvesznek az erdőben, ha meg nem, akkor ismét elrabolják a hercegnőt, a két fiút meg felakasztják.

Amikor viszont szépen felöltözött úriemberek léptek ki a fák közül, vadászkutyáikkal és kísérőikkel együtt, mind a hárman fellélegeztek. Nem tudták elhinni, hogy mekkora szerencséjük van. Ha úri emberek voltak, akik épp vadásztak, itt feltehetőleg az erdő közepén, akkor ez azt jelentette, hogy ismerik az erdőt. Tehát nagy valószínűséggel a célállomásról jöttek, ahová a királylányt is el kellett szállítaniuk.

Ethan még mindig le volt súlyozva a rémült lánnyal, így Take állt fel és üdvözölte az urakat.

- Jó napot!

- Neked is fiacskám. - Válaszolt a vele szemben álló férfi, de közben folyamatosan a fiú mögött ülőket vizsgálta.

- A Nyugati várból jöttek, ugye?

- Igen. - Bólintott a férfi, majd gyanakvóan rákérdezett. - Az ott nem őfelsége Janice hercegnő?

- De. Banditatámadás érte a menetünket így mi lettünk előre küldve, hogy juttassuk el a hercegnőt a Nyugati várba.

- Ezek szerint eltévedtetek.

- Fogalmazhatunk így is. - Bólintott Take.

- Szolgák! Helyezzétek biztonságba a hercegnőt! - Intett egyet a férfi, mire hárman-négyen megindultak és megpróbálták felsegíteni a szőke lányt, de Janice olyan makacsul ragaszkodott a fekete hajú fiú karjához, hogy hiába monda neki Ethan is, hogy engedje el, csak sokkal erősebben fogta. Minden jelenlévő meglepődött a hercegnő e tettén, még Ethan is, aki érezte magán a gyilkos tekinteteket. - Úgy tűnik nincs mit tenni. - Sóhajtott fel az úr, akivel Take beszélgetett. Az északi fiú naivan azt hitte, hogy békén hagyják a párocskát, de nem. A férfi előrántotta a kardját és kész volt levágni Ethan karját, amikor Janice közbeszólt.

- Ne merészeld! Ha megteszed, mindannyiótokat kivégeztetem! - Ez elég hatásos fenyegetésnek bizonyult, így nem repült Ethan karja.

Beletelt egy kis időbe, mire mindent elrendeztek és útnak indulhattak. Az után viszont hamar kiértek a főútvonalra és egyenesen a Nyugati vár felé tartottak, amikor előugrott a fák közül az a banditacsoport, ami már harmadjára zavart bele a királylány utazásába. Minden bevethető férfi az a ló köré állt, amelyiken Janice utazott és komoly tekintettel várták a támadást. Akik gyalog voltak, egy külső kört alkottak és őket egyből meg is támadták a banditák. Ütötték verték egymást. Akinek volt fegyvere, nyilván azt is használta és legtöbbször halálos sebeket ejtettek a támadókon. Ilyen volt Take és Ethan is, akik minden tudásukat felhasználva küzdöttek a banditák ellen. Viszont mintha Taket jobban támadták volna. Egyre többen próbálták megsebezni, és ahogy még többen és többen lettek, néhol már sikerült is nekik. A végső csapásnak egy apró tőr vágása bizonyult az arcra és egy vele kombinált erős ütés a fejre. Ez a két támadás földre terítette Taket, de még mielőtt elveszítette volna az eszméletét, látta, hogy valaki elé áll és megvédi. Azt tudta, hogy nem Ethan volt és nem is valaki a vadászók közül.

Bizony ám. A hercegnőt eredetileg kísérő, most már egy kicsit megfogyatkozott csapat utolérte őket és se szó, se beszéd, egyből kiálltak a banditák ellen, bár látszott rajtuk, hogy eddigi útjuk során már többször is találkoztak velük. Pont ezért már eléggé kiismerték a támadási módszereiket és viszonylag könnyedén le tudták őket kaszabolni.

A katonák visszatérésével keletkezett zűrzavart azonban rossz dolgokra használta fel a vadászcsoport egyik tagja. Nem tudni, hogy pontosan ki volt az, de valaki bosszúból egy kegyetlen suhintással levágta Ethan jobb kezét, aki a fájdalomtól hangosan felordított. Viszont ez a hangos ordítás elvegyült a banditák halálhörgésének és a fegyverek hangjai között.

Amikor végül az utolsó támadók is vagy a földre rogytak, vagy elfutottak az erdőbe, a katonák elkezdték felmérni a károkat. És ezzel együtt kiderült, hogy a két hűséges fiút, akik egész eddig a királylány mellett voltak, az elvérzés veszélye fenyegeti. Ezért Janice nem is habozott. Egyből felrakatta őket a leggyorsabb lóra és előreküldte őket, hogy minél hamarabb ellátást kapjanak. Nem akarta, hogy azok után, hogy egész eddig kitartottak, ilyen könnyen meghaljanak. Meghát azért mégiscsak Ethanról volt szó, akit a hercegnő sehogy sem tudott kiverni a fejéből. Hiába a hajtű, az együtt töltött idő csak felerősítette azokat az érzelmeket, amiket el akart temetni. Most pedig csak fájdalmat okoz magának azzal, hogy ilyeneken rágódik, vagy csak a fiúra gondol, mivel tudja, hogy semmi haszna az egésznek. Az apja úgysem fogja engedni, hogy bármi is lehessen az egészből. Elvége Janice egy hercegnő, Ethan pedig csak egy katona.

Amikor Janice hercegnő és kísérete elérte a Nyugati várat, a vár ura, a vár úrnője, Janice unokatestvérei és minden ott megszálló előkelő ember üdvözölte a királylányt, majd elkísérték a lakosztályra, amit csak neki tartottak fent az egész várban. Igaz, hogy Janice lakosztálya kastélyba illő volt, az egész épületegyüttest nem nevezném annak. Inkább volt egy erődítmény vagy egy védelmi központ, mint bármi előkelő. Nem hiába hívták várnak. A hercegnő lakosztálya is a vár levédettebb részén, egy bástya volt, amiről kívülről senki nem mondta volna meg, hogy ez bizony egy előkelő lakosztály. Belülről viszont sugárzott róla az elegancia és gazdagság: a fehér falakat aranyozott motívumok vagy selyemtapéták borították, néhol híres művészek festményei vagy szobrai díszítették, emellett rengeteg váza volt elhelyezve különböző helyeken, telis-tele gyönyörű virágokkal. Így nem is meglepő, hogy a dohos, kőszagnak semmi nyoma nem volt. Viszont a sok faragott bútor és a hatalmas kandalló sem varázsolta el annyira a hercegnőt. Valóban elképesztő volt, sőt, még Janice otthoni rezidenciájával is vetekedett, de a királylány mégis hidegnek érezte az egész helyet. Látni akarta Ethant. Nagyon aggódott, hogy jól van-e. Az is benne volt a pakliban, hogy akár meg is halhat, de Janice nem mert erre az eshetőségre gondolni, inkább csak remélte, hogy minden rendben van. Úgy volt vele, hogy ha csak egy keze van, ő úgy is szeretni fogja. Bár azokkal a technikákkal akár egy működő műkezet is csinálhattak neki.

- Felség! Elég sápadtnak tűnik. Nem tetszik a szoba? - Kérdezte meg az egyik cseléd, akit Janice mellé rendeltek.

- Nem. Szó sincs erről. A szoba ámulatba ejtő. Viszont eléggé elfáradta, szóval most egyedül szeretnék lenni egy kicsit. - A cselédek bólintottak, aztán engedelmesen elmentek, Janice pedig az egyik fotelbe huppant. Kieresztett egy nagy sóhajt és lehunyta a szemeit, de aztán egyből kopogtattak az ajtón.

- Felség, jöttem, hogy megvizsgáljam. - Nyitott be egy nő, nővérruhában. Janice felpattant és egy zseniális ötlete támadt.

Az orvosi szobában elég sokan voltak, így elég nagy volt a hangoskodás is. Mindenhol sérültek voltak. Volt akinek a lábán volt egy nagy vágás, volt akinek a kezén. Volt aki eltörte valamilyét és voltak olyanok, akik számtalan sérülést szenvedtek. Pont ilyen volt Take is, aki z egyik ágyon feküdt és mozdulni nem tudott, annyira csípte a fertőtlenítő a sebeit. Most már egy tiszta köpenyben volt, amit a betegekre szoktak adni. Csak feküdt ott és csukott szemmel hallgatta, amit mások beszélnek.

- Take? Take, igaz? - Hallott egy hangot. Megpróbálta felnyitni a szemeit, de semmi nem változott. Hogy pontosabb legyek, nem tudta őket felnyitni, mivel mind a kettő be volt köve. - Ne erőltesd magad. Azt mondták, hogy egy vágás van a szemhéjadon és nem szabad mozgatni a szemed. - Take, csak, hogy megbizonyosodjon róla, megpróbálta felemelni a kezét, de azt sem tudta megtenni a fájdalom miatt és hangosan felszisszent. - Mit mondtam? Csak maradj nyugton, mert még idejönnek és lebukok. - Take próbált furcsálló arckifejezést mutatni, de mivel a feje háromnegyede be volt kötve, így nem látszott semmi. - Hol van Ethan? Tudsz róla valamit?

- Hercegnő? - Szólalt meg döbbenten végül Take.

- Igen, én vagyok az, de maradj csendbe! Láttad, vagy nem? Illetve tudsz róla? Csak mert ugye nem látsz... - Vakargatta meg a tarkóját Janice. Szőke, hullámos haja most egy szoros kontyba volt kötve, és rá volt húzva az a tipikus nővérsapka, a vöröskereszttel. Elég jól állt rajta az egész nővérruha, de inkább az itt a kérdés, hogy mi nem állt jól rajta.

Take végül válaszolt.

- Elvileg már ellátták. Viszont mintha azt hallottam volna, hogy még gondolkoznak azon, hogy megműtsék vagy sem.

- Milyen műtét?

- Azt hiszem, csinálnak neki egy műkart... Csak nincs hozzá elég pénz. - Janice amint ezt meghallotta, ott is hagyta az északi fiút és vadul keresni kezdte a fekete hajút. Meg is találta az egyik elfüggönyözött ágyban, nagy kínok között. Nem kapott semmi fájdalomcsillapítót, mivel az már elfogyott, ezért csak betömték a száját. Patakokban folytak a könnyek az arcán a fájdalomtól és csak némán vergődött, mivel nem tudott mást csinálni.

- Ethan! - Janiceszemeit is ellepték a könnyek, ahogy meglátta, hogy a fiú, akit nem tudottelengedni, most ott vergődik. - Ethan, nyugodj meg. Ha mozogsz, akkor csakrosszabb lesz. - Simította meg a hercegnő a fiú arcát, mire annak kipattantak aszemei és igaz, hogy csak homályosan látott, de egyből megnyugodott, amikorfelismerte Janicet. Pár percig egymásra bámultak, aztán Ethan elfordította afejét, mivel nem akart, hogy a királylány őt sírni lássa. - Nincs mitszégyenlened. - Simított még egyszer végig az arcán Janice. - Mindjárt jövök,csak megkeresem az orvost. - Mondta, azzal elfutott, Ethan pedig teljesen elképedt.