Szerencsénkre Zyn lassított, amint elértük az erdő szélét. Mázli, mert kezdtem kifulladni. Mögöttem Nelly már kapkodta a levegőt az erőltetett tempótól, de nem panaszkodott. Nagyon nem akarhatott újra harcba keveredni. Vera hogyan tudta szó nélkül megállni, nem tudom. Pedig nem az a fajta, aki magában tartja, ha valami nem tetszik.

Viszont nem tudtam meddig akar menni és hova pontosan. Addig míg erővel bírjuk? Vagy van valami terve? És bár lassabban mentünk, és ő vezetett minket, azért néha így is el-elakadt a lábunk egy magasabb gyökérben vagy kiálló kődarabban.

Én a fákat leginkább sötét árnynak érzékeltem az éjszakában. Az eső még mindig szakadt, bár itt már nem annyira intenzíven, mint ahol megidéztem. A ruhám vizesen tapadt rám és a tempó ellenére, amit Zyn diktált nekiálltam fázni. Azon izgultam, csak ne kapjunk tüdőgyulladást. Vagy Nellynek arra is van valami gyógyító varázslata?

Zyn megtorpant én pedig majdnem felkenődtem rá, Nelly meg is taposta a sarkam. Ott lesz az esküvőmön. Már, ha megérem. Vagy ez azt jelenti, hogy igen? És ki lesz a szerencsés, avagy szerencsétlen, akit boldogíthatok élete végéig?

Akaratlanul arra a pontra esett a tekintetem, ahol az összekulcsolt kezünk pihent. Megráztam a fejem. Ki kell vernem az ilyen gondolatokat a fejemből. Zyn hazamegy a végén és pont. Ráadásul ő vérfarkas én meg egy szimpla ember vagyok. Mégis mit akarna tőlem?

Irányt váltottunk, a terep is megváltozott. Nem egyszer ő megállt, hogy segítsen mikor magasabbra kellett lépni. Szinte araszolt, mikor lefelé kellett haladnunk, hogyha szükséges megállítsa a csúszásunkat valahogyan. Leginkább Nellynél tartottam tőle, mert kis balerinát viselt, míg mi Veraval edzőt húztunk. Lábszag ide vagy oda, praktikusabbnak bizonyult.

Aztán megint másik irányba mentünk és kezdtem nagyon elfáradni. A sötétben teljesen elvesztettem az időérzékem és úgy tűnt órák óta megyünk. Már-már azon voltam szólok neki, tartsunk pihenőt, amikor megállt.

- Van itt egy vadászház, lépcső jön - szólalt meg Zyn.

Komolyan, annyira jó volt hallani, hogy hamarosan száraz helyen leszünk. Pár pillanattal később pedig már az ajtón belül álltunk. Továbbra is sötét vett körül, mégis jobban éreztem magam.

Zyn elengedte a kezem, mi pedig ott maradtunk, ahol voltunk, hisz ki tudja minek mennénk neki, ha nekiállnánk tapogatózni. Most, hogy az eső hangja nem kopogott a fák levelein és az avaron meghallottam Nelly fogvacogását. Én is fáztam, de nem ennyire. Csak ne legyen beteg, mert én még semmit nem konyítok a gyógyításhoz.

Valami sercent, hamarosan pedig halvány fényt érzékeltem. Zyn alakját enyhén megvilágította és már tudtam. Tüzet próbál rakni, talán rásegíthetnék a dologra. Vagy jobb, ha spórolok az erőmmel? Válaszként megkordult a gyomrom.

A kezem a hasamra tettem, igazán elhozhattuk volna a kajás táskát is. Bár már annak is örülni fogok, ha megszáradunk. Amire esély volt, mert a tűz belekapott a gyújtósba és szép lassan a nagyobb hasábok is lángra kaptak.

Most, hogy volt némi fény is, ösztönösen mindannyian közelebb mentünk, a meleg pedig nagyon jól esett. Körbeültük, kivéve Zynt. Hallottam, hogy motoszkál a faházban, de a tűz fénye nem ért el mindenhova, így nem láttam mit csinál.

Nyílt az ajtó és ebből tudtuk, hogy elment. Összenéztünk, de aztán Vera megrántotta a vállát. Ennyi kutyagolás után nem hiszem, hogy érdekelte bármi is, a melegen kívül, aminek köszönhetően megszáradhat.

Ahogy kezdtem felmelegedni, úgy tört rám a fáradtság is. Kinn az eső viszont nem akart alábbhagyni. Vajon meddig fog még tartani? Tényleg segített abban, hogy nyomunkat veszítsék a lények? Mennyi időt nyertünk magunknak és még mennyire van esélyünk, míg meg nem talál minket és jelenik meg személyesen Kenan?

Átfogtam a térdem és ráhajtottam a fejem. Tudtam, veszélyes dolog elaludni, de ha nem pihenem ki magam, sem fogok semmit érni. Mellettem Nelly is leeresztett vállakkal, púpos háttal ült és akkorákat pislogott, szinte vártam, hogy leesik a feje és elalszik.

Küzdöttünk, de hiába, már-már elnyomott az álom, amikor újra nyílt az ajtó. Egyből kihúztuk magunkat Veraval és felkészültünk mindenre, de csak Zyn tért vissza. Nem szólt egy szót sem, a zajokból azt sem tudtam leszűrni mit csinál éppen.

Kicsit irigyeltem tőle most, hogy lát a sötétben. Vajon milyen lehet? Jobban belegondolva, lehet lett volna varázslatom erre a helyzetre? Most már mindegy, ideértünk nagyobb baj nélkül.

Vera ásított és közben rádobott egy újabb hasábot, Nelly pedig elbóbiskolt, ami miatt majdnem eldőlt, de ettől felriadt. Aztán Zyn jelent meg egy lapos fém tálcaszerűséggel. Leguggolt és nekiállt beilleszteni a tűz fölé, amit a kezében tartott.

Ekkor tűnt fel, hogy néhány vas darab kiáll a téglák közül. Nyújtottam a nyakam, hogy lássam mi van rajta. A gyomrom előbb felfogta, mert megint hangosan követelőzni kezdett. Zyn elment és vadászott valamit, és még meg is csinálta, hogy süthető állapotba kerüljön. Igazából nem érdekelt mi, annyira éhes voltam már.

Nelly is összeszedte magát, bár továbbra is úgy tűnt, mint aki nyitott szemmel alszik. Vera közelebb ült hozzá, hogy ha netán eldőlne meg tudja fogni. Én is arrébb araszoltam, így Zynnek is jutott hely. Vizes volt, bár messze nem annyira, mint gondoltam. Valószínű a ruháit itt hagyta, míg kiment vadászni.

Elázhatott a bundája, de mégsem éreztem rajta, hogy ázott kutyaszaga lenne. Vagy az elillan mikor újra emberi alakot ölt? Talán a végén megkérdezem tőle, de addig is felírom a gondolatbeli listámra a többi mögé.

A sülő hús illata hamar elért minket. Zyn viszonylag vékonyra szeletelte, hogy mielőbb átsüljön. Hozott ide egy konyhakesztyűt is, meg egy csipeszt. Mázli, hogy az ilyen esetekre fel volt szerelve ez a ház. Remélem reggel nem toppan be a tulaj és lő le minket magántulajdon jogtalan használatáért.

Hamarosan pedig tányéron landolt a szépen aranybarnára sült hús. Alig tudtam kivárni, hogy kihűljön ehető hőmérsékletűre. Aztán el is pusztítottunk mindent. Csupán só és némi bors került rá, de így is isteni finomnak éreztem.

Egyszer felpillantottam és láttam Zyn szája sarkában egy mosoly játszik, elégedetten nézte, ahogyan eszünk. Megsértődve kellett volna lennie a megjegyzések miatt, helyette gondoskodott rólunk. Vajon ez ösztönszerű a vérfarkasoknál? Mert emberbe nagyon kevés az ilyen.

- Csajszi - címezte Vera nekem a mondandóját. - Nincs valami varázslatod, ami megakadályozza, hogy a fejünkbe másszon míg alszunk? Csak mert kétlem, hogy a továbbiakban, teli gyomorral képes leszek ébren maradni.

- Megnézem - és már kerestem is elő, a tűz fénye elég lesz, hogy lássam a rúnákat.

- Van két priccs, meg néhány takaró, de nem akartam szólni róla, míg csurom vizesek voltatok - bökött a ház egy pontja felé Zyn.

Nem mondtam volna a ruhám teljesen száraznak, még kicsit nyirkosnak éreztem, de ennek ellenére már nem fáztam. Nelly, mint valami zombi állt fel, szinte biztosra vettem, hogy elterül az ágyon és már hallani is fogjuk a szuszogását.

Helyette viszont odahozta a takarókat, meg két laposabb párnát, aztán már ilyen féloldalasan helyezkedett is el a padlón, hogy azért érje a meleg. Úgy tűnik utóbbi előnyt élvezett a kényelemmel szemben.

Találtam valamit, és nekiálltam elmondani. Látványosan semmi nem történt, de a karomon felállt a szőr, ebből tudtam létrejött a védelem. Bólintottam Veranak, aki követte Nelly példáját, aki már mély álomba is szenderült.

Volt még két takaró, az egyiket Zyn felé nyújtottam. Szinte vártam, hogy elutasítja, de aztán nem tette. Viszont arrébb ült, közel az odakészített fához, miközben magára terítette a takarót. Megint ő lesz ébren és őrködik, míg mi alszunk. Nem tűnt fairnek, de képtelennek éreztem magam arra, hogy én maradjak fenn, míg ő alszik.

Bocsánatkérőn rámosolyogtam, de csak intett, hogy semmi baj. Én is elhelyezkedtem. A padló kemény volt, nyomta a csípőmet, de némi mocorgás után találtam egy egész kényelmes pozíciót és már el is nyomott a fáradtság.

Matatás hangjára ébredtem, valaki épp felállt mellettem. Mikor felemeltem a fejem láttam, hogy Nelly igyekszik kifelé és Vera is ébren van. Zyn viszont ülve, a fejét megtámasztva a kandalló melletti részen bóbiskolt. Legalábbis csukva volt a szeme mégis biztosra vettem figyel.

Kintről fény szűrődött be, és meg tudtam nézni magamnak a házat. Egész szépen be volt rendezve, két személyre. Nem mondtam volna kényelmesnek, de otthonosnak tűnt. Hatalmasat ásítottam és felültem.

Nyújtóztam egyet. Nem mondhattam el, hogy kialudtam magam, de már messze nem éreztem olyan fáradtnak sem. Felálltam és követtem a csajokat. Meglepetten láttam, hogy egy kis patak fut a ház mellett, Vera épp megkóstolta.

Csatlakoztam hozzá, elképesztően hideg volt, de jól esett. A levegő sem volt még meleg, inkább olyan kellemes. Csiripeltek a madarak, békésnek tűnt minden. Eddig nem tudtam mit élveznek az emberek abba, hogy elmennek egy erdőbe, ahol se wifi, se tévé, se semmi. De most már értettem. Átjárt minden a nyugalom, és ez átragadt rám is.

- Szamóca! - hallottam meg Nelly lelkes hangját és ott guggolt a ház túloldalán.

Megmosolyogtam. Kisgyerek módjára tudott örülni az ilyen apróságoknak. Vera otthagyott, hogy megnézze. Én is kezdtem újra éhes lenni, de eszembe se jutott Zynt felkelteni, hogy menjen nekünk vadászni.

Leültem inkább a lépcsőre és figyeltem a természetet. Majd átjárt valami érzés, a következő pillanatban pedig Zyn rontott ki a házból. Most nem bajlódott a vetkőzéssel, hanem egyből átváltozott.

Nelly és Vera meglepetten nézett felénk, én pedig jobbnak láttam felállni. Nem tudtam volna megmondani, melyik irányból jött a furcsa érzés, de azt biztosra vettem varázslat fogan körülöttünk. Nekiálltam elmotyogni egy pajzsot magamra és Zynre, ami a mágikus támadásoktól véd.

Jól is tettem mert a következő pillanatban megnyílt egy hasadék tőlünk nem messze és lángcsóva csapott ki. A pajzs kéken villant körülöttünk miközben szétoszlatta a támadást és a hőt.

Aztán Kenan lépett ki a portálon keresztül és gúnyosan rám mosolygott. Hát eljött a pillanat, nincs többé menekvés.

Hallottam Nelly meglepetten sikkant egyet, Vera meg egyből harckészültségbe állt és a ház felé pillantott. A kardja benn pihent, anélkül pedig nem sokat ért.

Aggódtam értük, hisz Kenan könnyedén idézhet ide mindenféle lényeket. Jobb szerettem volna, ha nincsenek itt. Már rég haza kellett volna küldenem őket, de akár meg is tehetem. Zynnel is megtettem.

Ránéztem és a pillantása elárulta, meg se próbáljam vele még egyszer eljátszani. Viszont Veraval és Nellyvel megtehetem. Csak emlékeznem kéne hogyan is csináltam. Akkor egyszerűen csak szerettem volna, ha Zyn életben marad, és boldogan éli az életét otthon.

Ránéztem a lányokra, Nelly engem figyelt, Vera viszont le se vette a szemét Kenanról. Megtettek mindent, de ez nem tartozik rájuk. Végigfutott a karomon a bizsergés, megmozdultak az ujjaim és csak arra gondoltam, legyenek otthon a barátnőim.

Vera meglepetten pillantott le magára, amikor halványulni kezdett, aztán Nellyvel együtt eltűntek. Kenan a helyükre nézett, aztán vissza rám.

- Elküldted a szövetségeseidet? Nem gondolod, hogy hibát követtél el? - és a hangja csepegett a gúnytól.

- Nem tartozik rájuk. Csak ránk! - néztem rá és büszke voltam magamra, hogy nem remeg a hangom.

- Meg a kis pincsidre - küldött lenéző pillantást Zyn felé, aki válaszként felhúzta az ínyét és megmutatta az agyarait. - Visszahívtad, vagy önként jött vissza?

- Számít? - kérdeztem rá.

- Szóval az utóbbi. Ostobaság volt részéről.

Ezzel egyetértettem, ugyanakkor örültem, hogy magam mellett tudhatom. Lépett egyet előre és morgás tört fel a torkából. Kenan viszont lenézően mosolygott rá. Legutóbb sem volt ellenfél számára.

- Játszunk akkor egyelő feltételek mellett - mért végig. - Te és én. Ő és az én bajnokom.

Azzal a résen átlépett egy több, mint két méter magas, fekete páncélba bújtatott alak. Akkora kard volt nála, mint én. Mégis hogy a fenében bírja el? Vajon Zynnek mennyi esélye van ellene? Ránéztem, de nem láttam rajta félelmet. Elszántan nézte a bajnokot.

- Ruházd fel a pincsidet varázslatokkal, ha akarod. Megvárom - és olyan önteltnek tűnt, hogy legszívesebben orrba vágtam volna. Vajon hogyan reagálna rá? Inkább elvetettem az ötletet, biztos van védelme fizikális támadások ellen.

Mellesleg sose bírtam az ilyen pökhendi alakokat. Beképzeltek, másokkal szemben lekezelők, mintha valami kiválasztott réteghez tartoznának, akik többek másoknál. Aztán ugyanúgy meg tudnak halni, mint bármelyik ember.

Mozdultak az ujjaim, de a szavakat csak az elmémben pörgettem le, azt a kombinált igét alkalmaztam, amit múltkor is. Kenan elmosolyodott, mintha pontosan tudta volna mit csinálok és talán így is volt. Ő hozzám képest profi. Mellettem max annyi szólt, hogy meglephetem, mert nem ismer és talán feltételezi ugyan olyan vagyok, mint az ősöm, akiről igazából semmit nem tudok.

- Kész vagy? - mért végig.

Hát nem, de egy ilyenre szerintem fel sem lehet készülni. Elgondolkodtam, rávágom, hogy nem. Vajon meglepődne? Bizonyára kinevetne, aztán már támadna is.

- Miért hívtad Levandert árulónak? - tettem fel a kérdésem és egy pillanatra láttam zavarba jön a kérdés hallatán. Zyn is rám nézett a szeme sarkából.

- Mert elárult - nem tudtam eldönteni, hogy Kenan ezt kijelentette, vagy szkeptikusan rákérdezett, mintha nem lenne nyilvánvaló.

- Mi volt köztetek? - faggattam tovább.

- Több, mint amit megérdemelt volna! - és láttam rajta dühös.

Nekem pedig az járt a fejemben, hogy talán az ősöm tanítványnak jelentkezett, de sokkal több lett belőle. De vajon érzett Kenan irányába bármit és azért nem ölte meg, csak bezárta?

Még akartam valamit mondani, de nem hagyott rá alkalmat. Felemelte a kezét én pedig egyből védő varázslathoz folyamodtam. Mellettem Zyn elrugaszkodott és a bajnokra vetette magát. Reméltem, hogy nem lesz baja és ő jön ki győztesen.

Fehér aura villant most körülöttem, amiről lepattant a villám, ami Kenan ujjai végéről vágódott felém. Micsoda mázli, hogy ezt alkalmaztam, mert az előbbi nem oszlatta volna el ezt. Nem ácsorogtam, hanem mozgásba lendültem.

Talán sikerül elkerülnöm néhányat és nem kell a pajzsokra hagyatkoznom. Azért néhányat megszőttem magam köré és azon gondolkodtam mivel kéne támadnom. Kezdetnek eldobtam egy kék energia gömböt, de egy intéssel másik irányba küldte már féltávnál.

Oké, ez nem jött be, és valószínű az ellökést és gúzsba kötést is könnyedén vágná ketté. A szélhez folyamodtam mégis, de a támadása helyett inkább felkavartam a tavalyi avart, hátha zavarja a látásban és nem céloz olyan jól.

Csak kinevetett és egy mozdulattal mindet a földre küldte. A francba, hogy ennyivel jobb nálam! Vajon mennyi idős lehet? Leszámítva az évezredeket, amiket bezárva töltött. Lehet anélkül is évszázadok vannak mögötte? Egy ilyen előnyt egyáltalán be tudtam volna hozni?

Szétoszlattam egy lángcsóvát, amit felém küldött, közben pedig felrobbantottam a talajt alatta, de nem lett baja. Egyszer igazán bejöhetne ez az ige, ha már ilyen látványos. Elhúztam a számat, miközben továbbra is mozogtam. Kell valami hatékony ötlet, amivel legalább némi időt nyerek.

Gyorsan körbepillantottam. Zyn épp ráfogott a bajnok karjára, hogy megállítson egy csapást. A bundáján már vért láttam, ami azt jelentette az ellenfele nagyon jó. Most jól jött volna Nelly gyógyítása, de hazaküldtem őket én meg nem mélyedtem bele, így csak reménykedhettem, komolyabb sérülése nem lesz.

A figyelmetlenségemért megfizettem, mert egy taszító varázslat oldalba kapott és csúsztam néhány métert, de aztán arrébb gurultam. Sokkal inkább ösztönösen, mint tudatosan. A helyemre egy fekete energianyaláb csapott le.

A hátamra fordultam és az alkaromra támaszkodtam, mikor újra felém közeledett. Felemeltem a kezem és a vége rácsavarodott. Elképesztően fájt, ahogy a bőrömbe vájt. Kenan vigyorgott én pedig legszívesebben kiabálok és sírok, de lenyeltem. Nem tudom honnan szedtem hozzá az erőt, de elviseltem.

Annyi előnyöm származott belőle, hogy így lefoglaltam az egyik kezét. Mögé pillantottam és támadt egy ötletem. Létrehoztam néhány energiapengét és felé küldtem, az egyiket úgy irányítottam, hogy elvágja ezt a csápot.

Nem sikerült meglepnem, mert egyszerűen felhúzott a földből egy falat maga elé, ami felfogta a támadást. Csakhogy én közben sem tétlenkedtem. A csermely mögötte folyt én pedig egy mozdulattal felcsaptam belőle a vizet, az irányába.

Ha meg is lepte, hogy beterítette nem zavartatta magát, mert megint gúnyosan rám mosolygott én meg vissza. A következő pillanatban lehűtöttem körülötte a levegőt, amitől a víz jéggé fagyott. Az arcára kiülő kifejezés alapján egyáltalán nem esett neki jól és láthatóan sikerült a mozgását lekorlátoznom.

Kihasználtam és a fájdalom ellenére felálltam. Pajzsokat húztam magam köré miközben ő felforrósította a levegőt és egyszerűen elpárolgott róla a jég. Én viszont nyertem annyi időt, hogy nekiálljam megkerülni a házat.

- Bújócskázni akarsz? - kiáltotta el magát.

Nem éppen ez járt a fejemben. Azért reméltem követ és ha minden igaz a másik irányból. Én viszont az ablak felé vettem az irányt, amit könnyedén törtem be egy lökéssel. A következő egy hívó ige volt, és a kard már röppent is felém.

- Mégis mit akarsz azzal? - jelent meg Kenan.

- Közöd hozzá? - és próbáltam lekezelő hangot megütni vele szemben, amit láthatóan sértésnek vett.

Így járt. Újra a taszítás igéjét alkalmaztam, de nem őt céloztam, hanem magam előtt a talajt, amitől így felfelé repültem. Láttam, hogy meglepetten néz rám én pedig reméltem, hogy nem fogok nagyon-nagyot esni, amikor földet érek.

Sikerült guggolásba érkeznem, bár csillagokat láttam, mert a sérült kezemet kellett letennem, a másikban a kardot szorongattam.

- Zyn! - kiáltottam el magam és minden erőmet beleadva felé hajítottam a kardot.

Nem láttam sikerrel jártam-e, mert vörösen izzó tűz vett körbe. A vörös pajzsom izzott, de kitartott míg, elültek a lángok.

- Ügyes, meg kell hagyni ügyes, de védekezéssel nem győzhetsz le - sétált felém Kenan.

Készült valamire, mert az ujjai mozogtak, viszont én is. A gúzsba kötést használtam, de nem ő volt a célpontom, hanem a mellette lévő fa, amit megrántottam. Csak reméltem, hogy kellően erősre sikerült és kidől. Aztán meghallottam a reccsenő hangot, neki pedig védekezni kellett, hogy az ágak ne sodorják el.

Jól van, megint szereztem némi időt magamnak, de ez sokáig így nem mehet. Valami nagyobb varázslat kéne, de őszintén szólva azokat csak bemagoltam, nem mertem egyet sem kipróbálni. Azt a bezárósat is megtaláltam, de annyira időigényesnek tűnt, tudtam én képtelen leszek használni.

Vajon őt haza tudnám küldeni, mint Zynt és a lányokat? Bár semmit sem érnék vele, mert portál segítségével jött ide, szóval vissza is jönne egyből. És magunkat? Vagy tudná hova megyünk és követne könnyedén?

Annyira keveset tudtam még, márpedig ha tudnám a válaszokat, akkor megpróbálhatnám valamelyiket, de így, erőpazarlásnak tűnt. És bár Zyn és Mr. Wenkley szerint erős vagyok, most mégis kezdtem magam fáradtnak érezni.

Nem aludtam ki magam és tegnap is varázsolgattam bőven. Vajon mennyi lehet a kapacitásom? Mindegy, amíg bírom, addig küzdök. Neki is láttam kombinált támadásnak, ami ötvözte a tüzet a villámmal és hozzávágtam.

Újra meglepettséget láttam rajta. Talán nem gondolta, hogy képes vagyok rá? Őszintén szólva én se, de neki ezt nem kell tudnia. Persze hárította, de láttam, hogy a ruháját megpörkölte, ami miatt dühössé vált az arca.

Valami nagyra készült mert hosszan mormolt, aztán kicsapott egy csóva a kezéből, de olyan, ami folyamatosan kapott utánpótlást. A pajzsom felvillant én pedig már mondtam is magamba a támadást hárító igét.

Az utolsó pillanatban aktiválódott előttem az előre nyújtott tenyeremnél, pont mikor a védelmem megszűnt. Így is éreztem a támadás erejét. Igyekeztem ellentartani mégis éreztem csúszok hátra az avaron, hiába feküdtem neki. Az meg sem fordult a fejemben, hogy közben valami ellentámadást szervezzek.

Közelebb lépett és szerintem biztosra vette a győzelmét. Hát igen, volt mire alapoznia, mert most elég szorult helyzetbe kerültem. Egy szót kiáltott, amitől plusz löket indult el, ami hátra vetett engem.

Repültem, a hárító igém is szertefoszlott és a földön kötöttem ki. Fájt mindenem és úgy éreztem minden erőmet elszívta. Láttam a gúnyos mosolyt, aztán fekete energiadárdák jelentek meg előtte. Túlontúl ismerősnek tűntek.

Megindultak felém én pedig felkészültem a fájdalomra és hogy meghalok. Valami beterített és vinnyogó hangot hallottam.

~ Zyn! - villant át az agyamon.

Kinyitottam a szemem és tényleg ő volt. A saját testével védett, amiből kiállt két dárda, amik aztán szertefoszlottak. Enélkül is sebesültnek tűnt, de gyanítottam győzött, mert a bajnok valamivel arrébb feküdt.

- Ostoba! - horkant fel Kenan. - Életben maradhattál volna, de így együtt fogtok meghalni.

Zyn még tudta magát néhány pillanatig tartani fölöttem, aztán oldalra lökte magát, hogy ne nyomjon agyon a súlyával. A sérülései súlyosnak tűntek. Tudtam, ha nem kap segítséget elvérzik. Kizárt, hogy ezt is túlélje. Még akkor se, ha hazaküldöm. Nellyre lett volna szüksége.

Sírás kerülgetett. Nem elég, hogy Kenan győz, még Zyn is meghal miattam. Ő viszont láthatóan nem haragudott rám, mert a karmos kéz felemelkedett és óvatosan az arcomhoz nyúlt. Hallottam, hogy a mágus megvetően cicceg.

Valahogy győznöm kell, aztán megmenteni Zynt, még akkor is, ha én belehalok. Megpróbáltam minden erőm összeszedni egy védekezésre van szükségem és egy nagy erejű támadásra. Az előbbi is megviselte.

Nekiálltam a védő igének, de éreztem nem fogom tudni befejezni. Talán hibát követtem el és inkább Zynt kellett volna mégis hazaküldeni, hátha tudnak rajta segíteni és életben marad, még ha én meg is halok.

A fekete dárdák közeledtek és most sokkal több volt, mint előbb. Igyekeztem, hátha mégis. Aztán felvillant egy levendula színű pajzs.

Nem. Ez nem én voltam, mert nem értem a végére és amúgy sem ilyen színének kellett volna lenni. Ráadásul Kenan sem engem nézett, hanem tőlem jobbra valakit. Én is arra fordítottam a fejem.

Egy nő állt tőlünk nem messze, a kezét felemelve. Lila ruhája emlékeztetett arra, amit én vettem fel a szerepjátékhoz. Fekete tincseit felfogta egy bonyolult kontyba, ami viszont meglepett, hogy az íriszének a színe levendulára emlékeztetett.

- Levander - suttogta Kenan én meg értetlenül pislogtam.

Az nem lehet! Nem élhet! Mert az azt jelentené, hogy halhatatlan. Lehetséges az egyáltalán? De, ha mégis élt, akkor miért nem avatkozott már közbe előbb? Miért hagyta az eddigieket megtörténni?

- Kenan - és kissé bánatosan nézett végig a férfin, majd felém fordult. - Sajnálom, hogy nem tudtam előbb jönni.

Ezek szerint tudott mindenről? Távolról követte az eseményeket? És hogy érti azt, hogy nem tudott korábban jönni?

- Te nem élhetsz - szólalt meg nagy nehezen Kenan.

- A leszármazottaim áldozatának köszönhetem - kaptam választ a kérdésemre.

Eszembe jutott anya. Azt mondák baleset volt, de soha nem került elő a holtteste. Aztán Agathe néni is egyszerűen elment és azt mondta ne várjam vissza őt. Ők mind tudták, hogy Levander él? És feláldozták magukat, és előttük mindenki, hogy ne haljon meg? Miért? Mert csak ő győzheti le Kenant?

- Miért árultál el? - és a mágus arcán fájdalmat láttam villanni. - Szerettelek és bármire képes lettem volna érted.

- Mert nem hagyhattam, hogy felborítsd az egyensúlyt azzal, hogy világokat hódítasz és sötétségbe taszítod őket. Miért álltál neki? - tette fel ő is a kérdést.

- Miattad! - fakadt ki Kenan és Levander legalább annyira meglepődött, mint én. - Te minden világba csak jót cselekedtél, és mégis pont a sajátodban nem kaptad meg a kellő tiszteletet! Téged és a tanítványaidat, üldözték, megvetették! Nem nézhettem tétlenül! A lábad előtt kellett volna térden csúszniuk és imádni téged! Mégis, hogy hagyhattam volna annyiban a dolgot?

- Ó Kenan - és az ősöm szomorúan elmosolyodott. - Az emberek ilyenek. Amitől félnek, azt igyekeznek elpusztítani.

Én hozzátettem volna, hogy utólag próbálják megismerni, amikor más késő, de nem akartam a beszélgetésbe beleszólni.

- Akkor pláne megérdemelték volna, hogy térdre kényszerítsem őket! - akadt ki a férfi.

- Miattam nem. Sosem haragudtam rájuk, mert megértettem őket és elfogadtam, nem elég érettek még ahhoz, hogy olyan világban éljenek, mint sok másik, ahol a mágusokat, boszorkányokat tisztelik.

- De... - és Kenan keze ökölbe szorult.

- Sosem kértem volna tőled, hogy vonulj át világokon, akik gyanítom nem engedtek a kérésednek és ezért igáztad őket le, és mutasd meg a mágia hatalmát az embereknek. Ha maguktól nem kíváncsiak rá és nyitnak felé, csak ellenállást és gyűlöletet értél volna el náluk.

- Mégsem állítottál meg már az első világnál, csak mikor elértem ahhoz, ami közvetlen vált le róla. Miért csak akkor? - követelt választ.

- Nem tudtam miért teszed, te pedig eléggé kifordultál magadból, hogy beszéljünk a dologról. Megállítani pedig nem tudtalak volna egészen addig.

- Az erőd van akkora, mint az enyém, a tudásod is! - értetlenkedett a férfi, Levander elmosolyodott.

- Gyermeket vártam Kenan, nem varázsolhattam, mert az ő életét tettem volna kockára.

A mágus legalább annyira döbbenten nézett, mint én. Ez azt jelenti? Ebbe belegondolni sem akartam.

- Ez a lány, nem csak az én leszármazottam, hanem a tiéd is - mondta ki azt, amit nem akartam hallani.

Ez őrület! De komolyan! Sok mindenre számítottam, de erre nem. Nem csak én, mert Kenan úgy állt ott, mint akit leforráztak, vagy kővé dermesztettek. Én sem mozdulok még egy darabig, de mellettem Zyn fájdalmasan felnyögött.

- Zyn! - és felé fordultam.

Szerettem volna rajta segíteni, de nem tudtam. Nem akartam, hogy meghaljon, bár láthatóan ő már elfogadta a dolgot. Karmos keze továbbra is rajtam pihent, óvatosan, mintha megelégedett volna azzal, hogy mellettem lehet.

- Már nem viseli a jelet, mégis visszatért hozzád, mert kötödése alakult ki - térdelt le a túloldalon Levander.

Kezét Zyn fölé emelte, fehér fény izzott fel a tenyerén, ami a sebekre vetült. A szemem láttára záródtak össze és tűntek el nyom nélkül. A légzése könnyebbé vált és mire Levander végzett újra erősnek tűnt és egyből Kenan felé fordította a fejét és felhúzta az ínyét vicsorogva.

- Nyugalom - állt fel az ősöm, majd a mágus felé fordult. - Felhagysz a terveddel?

- Visszajössz velem? - és olyannak tűnt a hatalmas mágus, mint valami kamaszfiú, aki félve várja a lány válaszát a szerelmi vallomás után.

- Bárhova elmegyek veled, ha megígéred nem bántasz többé senkit - lépett hozzá közelebb Levander.

- Miattad tettem - motyogta Kenan.

- Most már tudom - és ott állt tőle egy lépésre és a kezét felé nyújtotta.

- Sajnálom Levander, ha tudom, hogy... - itt elhallgatott.

- El akartam mondani, de téged annyira lekötött, hogy megszervezd a sereged. Nem figyeltél rám, és őszintén szólva kicsit féltem is, hogy felhasználnád őt is a későbbiekben.

- Nem tettem volna! Te voltál a mindenem! Nem csak egy sötét mágust láttál bennem, hanem jót is.

- Mert van benned az is - és mivel eddig nem fogták meg a kezét, így ő tette meg ezt. - Most is, tudom. Fejezd ezt be Kenan! Menjünk vissza. Menjünk haza.

A férfi elmosolyodott és gyengéden végigsimított az ősöm arcán. Eddig csak gúnyt és lenézést láttam tőle, de most teljesen normálisnak tűnt.

- Megígérem, hogy nem bántok senkit, hacsak nem tör az életedre - nézett őszintén Levander szemébe.

- Akkor menjünk - mosolygott rá az ősöm, majd rám nézett. - Hívj, ha segítségre lenne szükséged a tanulásban.

- Ööö, oké - nyögtem.

Kenan egy intésére portál nyílt és átsétáltak rajta, én meg döbbenten néztem. Aztán ért a következő mellbevágás. Egy kéz simult a nyakamra, felcsúszott a tarkómra, a következő pillanatban pedig Zyn szája tapadt az enyémre.

Megcsókolt, nem is akárhogy, és néhány pillanattal később pedig viszonoztam is. Annyira jól esett és még az se tudott zavarba hozni, hogy tök pucér. Akár még rám is mászhatott volna, nagyon nem tudtam volna mit kezdeni az erejével.

De nem tette. Elengedett és azok a barna szemek gyengéden néztek az enyémbe. Halvány mosoly játszott a szája sarkában.

- Már tudom mi vonz hozzád - szólalt meg.

- A kötödés vagy mi a manó? - kérdeztem rá és bólintott.

Fogalmam sem volt mi az, de biztos valami vérfarkasos dolog, ami talán a pároknál alakul ki. Majd megkérdezem tőle, de most hirtelen egy olyan ugrott az élre, amit nem halogathattam.

- Itt maradsz? - és egy pillanatra lesütöttem a szemem.

- Itt - és ígéretnek hangzott. - Amíg haza nem küldesz.

- Nem foglak - motyogtam.

Aztán eszembe jutott valami és lenéztem a karomra. A seb eltűnt, Levander engem is meggyógyított és észre se vettem. Örültem neki, mert biztos kérdések tengerét kaptam volna, hogyan szereztem, és nem tudtam volna otthon kimagyarázni.

- El kell néhány dolgot intéznem - közöltem vele, és meghoztam egy döntést magamban.

- Követlek, bárhova mész - én pedig elmosolyodtam és éreztem pír költözik az arcomra.

- Jut eszembe, hogyan sikerült átváltoznod, hisz nappal van.

- Nem tudom. Talán Kenan jelenléte, ő a Sötét világhoz tartozik, ahol szintén bármikor át tudunk alakulni.

- Az lehet - bólintottam elgondolkodva. - De már azelőtt átváltoztál, hogy megnyílt volna a kapu és átlépett.

- Ez igaz - ismerte el. - Akkor nem tudom.

- Most menne? - néztem rá és vártam.

- Nem - rázta meg a fejét fél perccel később.

Elgondolkodva meredtem magam elé. Először az jutott az eszembe, ez a kötődés vagy mi lehet az oka, de ezek szerint nem, ha most már nem képes rá, hogy visszaalakult.

Lehet ennyire féltett és megakart védeni és ez miatt a teste áttörte a korlátokat? Vagy Levander keze van a dologban és már régóta figyelt, nem pedig tényleg nem sokkal ezelőtt érkezett? Akárhogy is, ez most egy dolgot jelentett és ettől kicsit kényelmetlenül éreztem magam.

- Mi jár a fejedben? - tűnt fel Zynnek a feszengésem.

- Most pucéran kell az autóig gyalogolnod - böktem ki, mert a ruhája szétszakadt.

- Engem nem zavar - és olyan pofátlan vigyort eresztett meg, amit nem néztem ki belőle és legszívesebben behúztam volna neki egyet. - De ha téged igen, akkor teleportálj minket az autóhoz.

- Ja, mert az csak... - elhallgattam.

Igaza van. Egyszer őt is hazaküldtem, meg most Nellyt és Verat is, pedig fogalmam sem volt hogyan működött. Ne ám már, ha megnézem akkor ne tudjam használni!

Már álltam is fel és indultam a vadászház felé, Zyn pedig nem maradt le. Hogyan fogok én koncentrálni mikor ő tök pucér és legszívesebben körbetaperolnám?

Nem mintha jó ötlet lenne, mert férfi és tuti reagálna rá. Én pedig még nem éreztem úgy készen állok annyira elmélyíteni a kapcsolatunk. Pedig biztos jó érzés mikor egy ilyen kemény test hozzám simul.

A gondolattól zavarba jöttem és nem csak ez kerített hatalmába. Hátrasandítottam, mert tudni akartam mennyit vett belőle észre. Hát, ahogyan nézett rám, egyértelművé tette, ő készen áll és semmi jónak nem az elrontója.

Koncentrálj Vicky, koncentrálj! Áh, francba az elveimmel, meg a félelmeimmel! Zyn nem egy tipikus korombeli srác, aki csak azt akarja.

Megfordultam, hogy elmondjam, vagy megkérjem, vagy utaljak rá vagy valami ilyesmi, de csak egy csupasz mellkast láttam. Felnéztem, a keze megint a tarkómra simult, lehajolt és megcsókolt. Én pedig úgy döntöttem, minden más várhat.

Epilógus

- Megjöttem! - kiabáltam, amint beléptem az ajtón.

- Húgi! - jött ki a bátyám, majd megtorpant. - Ki a pasas?

Én pedig majdnem felnevettem az ellenséges hang hallatán. Persze a másik testvérem és az apám is egyből megjelent. Úgy mérték végig Zynt, mintha valami ellenség lenne.

Nem ő volt az első barátom, de azok közül, akiket hazahoztam igen. Általában jöttek értem, én pedig lerohantam, de konkrétan egyiket se mutattam be itthon.

- Ő Zyn, a barátom - és valahogy jól esett kimondani.

- Majd meglátjuk, hogy méltó-e hozzád - én meg a szemem forgattam.

Persze akármit is forgatott Peter a fejében, úgy se tud kiszúrni vele, mert bármiben lenyomja őket egymaga, még akkor is, ha ketten, vagy netán apával hármasban mennek neki. Zyn semmi jelét nem adta felháborodásnak vagy meglepettségnek. Az jutott eszembe talán náluk ez normális dolog, szóval talán még készült is hasonlóra.

- Jó, hogy hazajöttél kicsim - jött oda az apám, miközben a bátyám intett Zynnek, hogy gyere csak te. Ő persze nem ellenkezett.

- Igazából csak a maradék ruháimért és dolgaimért jöttem - vallottam be és felkészültem a kiakadásra, de végül a két bátyám felől érkezett.

- Micsoda!

- Mégis hova mennél? Alig egy-két hétre léptél le, nem gondolhatod komolyan, hogy hagyunk téged ehhez a fura alakhoz költözni! - én meg felnevettem.

- Agathe néni házába költözünk, ugyanis nekem adta - és itt gonoszul elmosolyodtam. - Meg az autóját is.

- Tessék?! - és ezen még inkább kiakadtak. - Nem is tudtam, hogy van jogsija.

- Milyen autója van? - kérdezett rá James, a fiatalabbik testvérem.

- Valami Impala, de Vera jobban meg tudná neked mondani.

Olyan arcot vágtak, hogy nem bírtam megállni nevetés nélkül. Ott tátogtak, mint egy hal, apa viszont nagyon csendben volt, így ránéztem.

- Tudtam, hogy eljön ez a nap, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar - szerintem ő tudta, csak épp sose mondta.

- Micsoda? Apa te csak így elengeded? - találta meg Peter a hangját.

- Úgy sem tudnám itt tartani - kapott választ.

- De, de... - és nem tudta mit mondjon.

- Kösz apa - mosolyogtam rá és hozzábújtam a mellkasához, ő pedig átölelt és nyomott egy puszit a fejem búbjára.

- Segítsek összepakolni?

- Nem kell, menni fog egyedül is - és elengedtem.

- Nem hiszem el, hogy Impalája van Agathe néninek! - fonta karba a kezeit James.

- Ott áll a tömb előtt, ha meg akarjátok nézni - vigyorogtam rájuk. - De a kulcsot nem adom.

Összenéztek, majd egymással versengve viharoztak ki az ajtón és hallottam dübörögni lefelé a lépcsőn a lépteiket. Megcsóváltam a fejem és nekiálltam a maradék holmimat összepakolni. Apa kettesben maradt Zynnel a folyóson. Elmormoltam egy igét, ami felerősítette az érzékeimet, mert biztosra vettem, hogy nem fogja tudni szó nélkül megállni.

- Nyugtass meg, hogy nem vámpír, vagy valami élőhalott vagy - hallottam meg az apám hangját és majdnem felnevettem, szóval tényleg tudta.

- Vérfarkas vagyok - közölte Zyn a maga egyszerűségével.

- Egy fokkal jobb - dörmögte apa, de nem tűnt boldognak. - Figyelmeztetlek! Csak egyszer sírjon miattad Vicky, biztosra veheted, hogy kihámozlak a bundádból!

És tudtam komolyan is gondolja. Megnéztem volna Zyn arcát, de őt ismerve komolyan is vette a fenyegetést. Én tudtam, hogy sosem bántana meg, annál fontosabb vagyok neki. Ő tényleg az a fajta, aki hajlandó akár az életét is adni azért, akit szeret. Jelen esetben engem.

Nagyon reméltem, hogy soha többé nem keveredünk semmi olyasmibe, ahol kockára kéne tennünk az életünket. Persze ettől még folytatom a tanulást, meg valahogy az egyetemet is be fogom sűríteni. Talán.

Bár őszintén szólva jobban izgatta a fantáziámat, hogy vajon milyen világok vannak még a miénken kívül. Ráadásul Zyn is említette, hogy majd szeretne a szüleinek bemutatni. Mondjuk ettől paráztam nagyon. Mégis mit fognak gondolni rólam? De majd akkor megtudom, addig kár rágódnom rajta.

Összepakoltam a még otthon lévő bőröndbe a cuccom, így sem fért bele minden. Majd valamikor visszahozom, hogy ne kelljen újat venniük. Még húzni is nehéz volt, de Zyn amint meglátott elindult felém. Az apám csak bólintott. Azt hiszem meg fogja kedvelni.

Lekísért minket, ahol a két bátyám már hatvanszor körbetaperolta az autót. Persze egyből azt akarták adjam oda a kulcsot, had vigyék el egy körre, de határozottan nemet mondtam. Amúgy is még két találkozó előttem állt, amit még túl kellett élnem.

Az egyik Nellyhez vezetett, a másik Verahoz. Csak úgy hazaküldtem őket, szóval tuti ki vannak akadva és már lerágták a körmüket, hogy vajon mi van velem. Valahol elhagytam a telefonom, szóval nem tudtam felhívni őket.

Elbúcsúztam aputól, cuppanóst nyomtam a bátyáim arcára is, akik továbbra se akarták, hogy elmenjek. Úgy kellett rájuk szólni, hogy viselkedjenek már felnőttek módjára. Megígértem nekik, hogy talán egyszer elviszem őket egy körre, de most mennem kell.

Beültünk és intettem még nekik, majd ránéztem Zynre, aki rám mosolygott. Akármi is vár ránk, vele, mellette túlélek bármit. Talán még Verat is.Elhoztam a kardot, ami a szívéhez nőtt, szóval talán életben hagy. Vagy mégse volt ez olyan jó ötlet részemről? Odaérve kiderül.