Nem tudom mennyi idő telt el, de azt vettem észre, hogy hatalmasat ásítok és a szemem is könnybe lábad, ami miatt pislognom kellett. Ráadásul fáradtnak és álmosnak kezdtem magam érezni.

A telefonom után kutattam, hogy megnézzem az időt és most jöttem rá, hogy egész nap még csak kézbe se vettem. Na ilyen sem volt mostanában. Felálltam, annak ellenére, hogy szinte visszahúzott az ágy.

Muszáj megnéznem, mert ha netán apu írt, és nem válaszoltam, akkor már biztos aggódik. Talán hívott is, ami ugyan nem jellemző rá, de néha előfordult.

A szobámba érve megtaláltam az éjjeli szekrényen, ahova letettem. Senki nem írt, még a hülye bátyáim se. Nem hiányoztam nekik és ez miatt kicsit csalódott is voltam. De hát biztos azt gondolták, hogy nem lehet semmi bajom egy unalmas, poros kisvárosban.

Jah, csak épp a ház jóval arrébb épült, mondhatni tök egyedül voltam a semmi közepén és ezt meg is írtam nekik. Bárki idejöhetett volna éjszaka, betör és megerőszakolhat, vagy akár meg is ölhet, senki nem tudna róla, mert hiába kiabálnék segítségért. Áh, pasik!

Felhúztam magam, amivel elértem, hogy elmúljon az álmosság. Oké, nem voltam egyedül, de csak mert a csajok rendesek voltak és lejöttek ide. De erről apuék nem tudtak, mert nem írtam meg nekik, szóval igenis kellett volna, hogy kicsit aggódjanak értem.

Elhúztam a számat és dühömben nekiálltam a közös chatbe írni nekik. Igenis az orruk alá dörgölöm, hogy köszi az aggódást, végül is tök egyedül vagyok. Legalábbis lennék, ha a barátnőim nem jöttek volna ide. Jah és egy tök idegen srác is velünk van.

Aztán az utolsó mondatot kitöröltem. Semmi szükség, hogy iderohanjanak és még több ember kerülhessen bajba miattam. Végül fújtam egyet és az egész szarkasztikus üzenetet sztornoztam. Aztán befészkelte magát egy gondolat a fejembe.

Mi van, ha azért nem írtak, mert történt velük valami? Szélsebesen kezdtem pötyögni a sorokat, hogy minden oké? És már küldtem is. Nem számítottam válaszra, mert tizenegyet mutatott a telefonom.

Bár lehet a bátyáim még fent vannak, lévén nyári szünet van. Talán játszanak egymás ellen valami hülye játékot a konzolon. Nagyon reméltem, hogy ez a helyzet és észreveszik és visszaírnak.

"Persze, minden oké" jött pittyegés keretében a válasz üzenet, majd a folytatás. "Nem untad még magad halálra?" és persze a végén ott virított egy vigyorgó fej.

~ Rohadék! - gondoltam magamba.

Aztán már pötyögtem is a választ, hogy persze, mert Vera és Nelly lejöttek. Zynről inkább nem ejtettem egy szót sem. Nekik sem kell tudni mindent.

- Vicky? - hallottam meg Zyn aggódó hangját.

A frász jött rám és le is ejtettem a telefonom, ami hangosan koppant a földön. Kellett nekem farkast emlegetni és meg is jelent. Aztán feltűnt az arcára kiülő érzelem.

- Mi a baj? - néztem rá.

- A helyet átjárja a mágia, nem érzed? - meglepetten pillantott rám.

Most, hogy felhívta rá a figyelmem, tényleg állt minden szőrszál a kezemen és fura érzés járt át. De eddig túl álmos voltam, hogy észrevegyem, aztán meg felhúztam magam és azért nem. Ekkor kapcsoltam, talán nem is véletlen jött rám hirtelen a fáradtság.

Egyből a barátnőim szobája felé vettem az irányt és mindenféle kopogás nélkül nyitottam be Nelly szobájába. A lámpa éget, a könyv kicsúszva a kezéből, a feje viszont úgy kókadt oldalra, mint aki elájult.

- Nelly! - kezdtem ébresztgetni, de abszolút nem reagált.

- Nem fogod tudni, ha mágia hatott rá - szólalt meg az ajtóból Zyn hangja.

Kétségbeesetten néztem hátra, mert fogalmam sem volt, hogy mit is csinálhatnék. Még az se hozott zavarba, hogy épp most húzta a nadrágját, azaz előbb mikor eljöttem mellette tök pucér volt.

- A könyvben biztos van valami, amivel tudom hatástalanítani - álltam fel, de megfogta a karom mikor mellé értem.

- Az idő, ha Kenan egy olyan álomba húzta be őket, mint téged néhány éjszakával ezelőtt, akkor megölheti őket mielőtt te bármit tenni tudnál - és nagyon komolynak tűnt.

- Akkor? - és most tényleg kétségbeesetten néztem rá.

- Megpróbálom őket kihozni, ha át is változom, talán be tudják annak, hogy álom.

- Akkor én is megyek! Bár nem tudom hogy képes leszek-e elaludni, annyira aggódom értük - és Nelly felé néztem.

- Nem kell aludnod, elég, ha az elméddel belépsz a varázslatba - ült le a földre, majd behunyta a szemét.

- Úgy érted meditációval? - és követtem a példáját.

- Ha ti így hívjátok, akkor igen - válaszolt még, aztán láttam, hogy totálisan ellazul.

Megpróbálkoztam vele én is. Koncentráltam arra, amit éreztem. Nellyre és Verara gondoltam, magam elé képzeltem őket. Aztán azt a folyosót, ahol először jártam. Egy darabig nem történt semmi, aztán hirtelen a sötétség helyett tényleg ott álltam, ahol a múltkor.

Körbefordultam, de egyik irányba se láttam senkit. Mégis merre induljak? Hol van Zyn? Hol vannak a barátnőim. Egy belső érzésre hagyatkozva indultam meg az egyik irányba. Elértem egy kereszteződéshez és ösztönösen balra fordultam, majd meg is torpantam, mert egy ajtó előtt őr állt.

Egyenesen meredt maga elé és egyelőre nem vett észre, nekem viszont nem volt ötletem hogyan tudnám hatástalanítani. Aztán meleg leheletet éreztem meg a nyakamon, ami miatt megdermedtem.

Lassan kezdtem hátrafordítani a fejem és reméltem, hogy Zyn lesz az farkas alakban és nem valami másfajta szörnyeteg, aki aztán menten torkon harap. Kisebb kő esett le a szívemről mikor találkozott a tekintetem a meleg barna szempárral, ami helyenként most is aranyos festést kapott.

Hatalmas volt, ezt már láttam előző éjjel is, és ahogy most itt állt mögöttem kedvem lett volna a fényes, fekete bundán végigsimítani. Talán egyszer, ráztam meg gondolatban a fejem. Most meg kell mentenem a csajokat.

Ellépett mellettem és vadász módban araszolt az őr felé. Én pedig meg sem mertem mozdulni. Inkább az ajtót figyeltem és egy beszélgetés ütötte meg a fülem.

- Nektek semmi keresnivalótok itt! - hallottam meg egy férfihangot, ami nagyon ismerős volt. - Hol van Levander?

Először nem tudtam honnan aztán bevillant az álomból. Kenan! Ezek szerint kiszabadult. Mert múltkor mikor én csöppentem ide akaratlanul, akkor még katonákkal akart elintéztetni. Összeszorult a gyomrom. Egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy összecsapjak vele. Semmit nem tudok még, semmit.

- A fene se akart idejönni! - hallottam meg Vera mérges hangját. - Különben sem volt részem még ilyen fura álomban.

- Mi van, ha nem álom? - szólalt meg Nelly is és úgy éreztem a hangján, aggódik.

- Válaszoljatok nekem! - dörrent a férfi hangja.

Az őr ekkor oldalra pillantott, de már későn. Zyn egy ugrással elérte és leterítette. A társa egyből felé szúrt a nála lévő lándzsával, de hátraugrott előle. A katona nyomult tovább, de a hatalmas mancsok félrecsapták a fegyvert, a fa nyél eltört az erő hatására. Zyn kimeresztett karmokkal vetette magát felé, de valami oldalba kapta és a szemközti falnak taszította.

Egyből állt talpra, de a láthatatlan valami fogságba ejtette és nekiállt elemelkedni a talajtól. Vicsorgott és morgott, én pedig biztosra vettem, hogy fájdalmai vannak, olyan szinten köti gúzsba a mágikus erő.

- Már megint te! - és halk léptek jelezték, hogy Kenan közeledik. - Nyomorult, ágyelőnek való korcs, te biztos tudod hol van Levander.

Alakja megjelent az ajtóban, engem meg az ájulás kerülgetett. Az agyam zakatolt, valamit kell csinálnom, különben Zynt és a barátnőimet is megöli. De semmi ötletem nem volt.

- Itt vagyok! - sokkal halkabbra sikerült a kiáltásom, mint szerettem volna.

Felém fordította a fejét és ajkára kiült egy gúnyos mosoly. Hát igen, nem igazán tudtam elrejteni a félelmem, és még a hangom is elárult. Láttam Zyn tekintetében megvillanni valamit, talán aggódást.

Aztán nekiállt még erőteljesebben kiszabadulni, miközben hangosan morgott, hogy visszaterelje magára a figyelmet. Kenan a felé tartott kezét összébb húzta, hallottam a csontokat reccsenni és Zyn felvinnyogott.

- Hagyd békén! - kiáltottam kétségbeesetten. - Nem őt, engem akarsz! Itt vagyok!

Fogalmam sem volt honnan szedtem ennyi bátorságot, talán a barátnőim és Zyn miatti aggódás adott erőt. Kenan lenézően horkantott egyet, majd úgy hajította el a fogságba esett farkast, mintha valami rongybaba lett volna.

Zyn méterekkel arrébb, csúszva állt meg. Láttam rajta, hogy a karjai és a lábai ernyedten lógtak, valószínűleg egy épp csontja sem maradt, és talán a belső szervei is sérültek. Reméltem, hogy utóbbi nem igaz, és nem haldoklik. Felemelte a fejét és tudtam meg fog próbálni felállni, harcolni, ameddig csak lélegzik, hisz erre esküdött fel az őse, ami köti őt, hogy megvédjen.

A szemébe néztem, talán megmenthetem, ha elengedem. Fogalmam sem volt hogyan tehetném meg, de talán elég, ha kimondom a szavakat.

- Teljesítetted, amit az őseid ígértek - láttam a szemében a döbbenetet. - Továbbiakban nem köt semmi, térj haza!

Furcsa bizsergés járt át, pont mint múlt éjszaka, amikor varázsoltam. Aztán Zyn eltűnt és tudtam, hogy sikerült. Nagyon reméltem nem csak innen, hanem a házból is. A saját világában biztos vannak gyógyítók, akik rendbe hozzák és életben marad. Aztán boldogan éli le, ami még hátra van neki.

Ahogy visszatért a tekintetem Kenanra észrevettem, hogy Nelly kukucskál ki óvatosan, hatalmasra kerekedett szemekkel figyelte a történteket. A szája viszont a csodálattól elnyílt.

Ránéztem a férfira, aki gúnyosan mosolygott rám. Gyanítottam mi jár a fejében, hogy ostoba lépés volt részemről elengedni a vérfarkast, mert így védelem nélkül maradtam.

- Engedd el őket! - szólaltam meg.

- Nincs semmi jogod követelni tőlem bármit! - horkant fel.

- Ugyan mégis mi hasznod lenne két, egyszerű ember halálából, akik azt se tudják mibe keveredtek? - néztem rá.

- Kínozhatom őket a szemed láttára - vigyorodott el.

Az én szemem meg elkerekedett. Bár nem az miatt, amit mondott, mert már sokkal előbb feltűnt valami. Méghozzá Vera, kezében valami kisebb ólom szoborral, amivel aztán kupán is csapta Kenant, aki el is terült.

Nem sokkal később pedig oszlani kezdett, ami körbe vett minket, aminek nagyon örültem, mert a másik katona már lépett is a barátnőm felé.  A megszokott sötétség vett körbe, így kinyitottam a szemem és pislogtam párat.

Ahogy reméltem Zyn nem volt sehol. Az én segítségkérésem hozta ide, és ennek megfelelően én is küldhettem haza. Legalább ő biztonságban van.

- Te tényleg boszorkány vagy - figyeltem fel Nelly ámulattal teli hangjára, aki ott ült ébren az ágyában.

- Pakoljatok! Te hozd a varázs cuccaidat is! - Vera hangja az ajtó irányából harsant fel, a második mondatot pedig egyértelműen nekem címezte. - Elhúzzunk innen!

- És mit érünk vele? - kérdeztem tőle szinte reményvesztetten.

- Ezt a helyet találta meg, nem téged, ezért is keveredtünk mi is bele. Ha elmegyünk innen, akkor újra meg kell találnia, így neked van időd felkészülni ellene - és szó szerint nekiállt a földről felrángatni. - És ne merd azt mondani, hogy semmi esélyed, mert tuti van, különben nem félne tőled ennyire.

- Ööö - és én ebben egyáltalán nem voltam biztos.

- Ne tátsd a szádat Nelly! Pakolj! - szólt a barátnőmre, miközben engem meg magával húzott a nagynéném szobája felé.

- Oké! - hallottam még, hogy kipattan Nelly az ágyból.

- Szedd össze, ami kell, addig én bevágok neked meg magamnak néhány ruhát! - azzal otthagyott a könyves polc előtt.

Egyáltalán nem hittem abban, hogy igaza lehet, de meg kell próbálnom, ennyivel tartozom neki, ha már kupán vágta Kenant. Azért azt sajnáltam, hogy Zynt nagy valószínűség szerint nem látom soha többet.

Húsz perc sem kellett és már bent ültünk az autóban és Vera beletaposott a gázba annak ellenére, hogy éjszaka volt. Fény pedig csak annyi, amennyit az autó lámpája vetett elénk.

Ahogy távolodtunk hátranéztem a sötét foltnak tűnő házra, talán most látom utoljára. Kenan lehet ideküld lappangókat meg ki tudja miket, hogy megölessen minket. Talán még fel is gyújtatja ezt a helyet dühében.

- Vera! - hallottam meg Nelly hangját, aki hátra ült.

- Nem érdekel, ha otthagytál valamit! - morogta hátra a nevezett.

- Elég sok mindent, de nem lényeges - legyintett a barátnőm. - De miért hoztad magaddal ezt a kardot?

Hátranéztem és ekkor tűnt fel, hogy valóban az ülésnek van támasztva a penge, amit a padláson találtunk és szerepjátéknál használt. Igaz panaszkodott, hogy nehéz, ennek ellenére nem tette volna le.

- Megtanulok vele bánni, még jól jöhet ezzel a pasassal szembe.

- Kitől akarsz megtanulni? - néztem rá elkerekedett szemekkel.

- A neten már minden fent van - és elképesztő határozottsággal nézett maga elé és markolta a kormányt.

- Kár, hogy én nem tudok megtanulni gyógyítani.

- Ha Vicky meg tud tanulni varázsolni, akkor te is meg tudod tanulni, csak kérj tőle egy olyan könyvet - és Vera ma éjszaka már nem először döbbentett meg.

- Nem tudom hova megyünk, de nem is érdekes - szólalt meg némi csend után Nelly. - De Zynért aggódom, nem találtam a házban.

- Zyn biztonságban van - és kissé szomorúan néztem magam elé.

- A nyakamat mertem volna rátenni, hogy ő volt az a böszme nagy farkas, azok után, hogy a játékban vérfarkas szerepre ajánlottad - morogta Vera.

- Klassz! - lehelte mögöttem Nelly, aki viszont nem kapcsolta össze a dolgokat. - De jól jöhetett volna a segítsége. Miért küldted haza?

- Hogy ne haljon meg - válaszoltam csendesen. - Nektek is jobb lenne...

Vera pillantásától megfagyott bennem a szó. Igen, eddig is sejtettem, hogy úgy sem tudnám őket lebeszélni, legalábbis őt biztos nem, arról, menjen haza és felejtse el az egészet. Hátranéztem Nellyre, aki lelkesen és biztatón mosolygott rám. Halványan viszonoztam.

Majd előre szegeztem a tekintetem. Egyre inkább ért bennem az elhatározás, hogy meg kell csinálnom, ha már Zyn és a barátnőim meghozták miattam ezt az áldozatot. Nem fogom őket cserben hagyni!

Valamikor elaludtam az autóba, és megint álmodtam. Most nem a kastélyban találtam magam, nem varázslat által, hanem sokkal inkább, mint délután. Azt hiszem akkor a múlt egy darabját láttam, nem tudtam most is így van-e.

Egy jóval egyszerűbb házban voltam, amit fából építettek. Úgy gondoltam vadászház lehet. Sötétség borult mindenre, az ablakon a Hold fénye világított be. Nekiálltam körbefordulni, mert más mozgásra megint nem voltam képes.

Mögöttem hatalmas kandalló, benne tűz ropogott, bundák, prémek terítették előtte a földet. És volt ott egy fekete, amit száz közül felismertem volna. Zyn! A szívem hatalmasat dobbant, örömömben és félelmemben egyszerre, mert nem mozdult. Sőt mintha nem is lélegzett volna.

Éreztem, hogy könnyek marják a szemem, az nem lehet, hogy belehalt a sérüléseibe. Ráadásul egyedül, hisz senkit nem láttam körülötte. Aztán valami szöget ütött a fejembe. Akkor ki gyújtott tüzet, ha ő mozgásképtelen?

Aztán mozgást érzékeltem jobbról, egy ajtó nyílt ki. Egy sötétszürke bundás farkas érkezett, zöld szemei világítottak, míg be nem lépet a tűz fénykörébe. Leült Zyn mellé, végigsimított a fején és gyengéden nézett le rá.

Elkapott a féltékenység és ahogy jobban megnéztem feltűnt, lágyabbak a vonásai, így biztosra vettem, egy nőstény. Talán a párja, aki már várta, hogy hazatérjen. Igen, biztosan és most örül annak, él.

Elszégyelltem magam. Soha nem tett semmit, ami miatt reménykednem kellett volna. Ráadásul még veszélybe is sodortam a nemtudásommal. Nem irigykednem kéne, hanem örülni, hogy nincs egyedül és várja, hogy a csontjai összeforrjanak.

Újra nyílt az ajtó és három hatalmas farkas lépett be. Mind nagyobb volt, mint Zyn, pedig rá sem lehetett azt mondani, kicsi. A legmagasabb bundája tiszta fekete, az egyik szeménél heg húzódott és meg is vakulhatott rá, mert lezárták. Nem csak ezt az egy sebhelyet viselte.

Idősebbnek tűnt, tapasztaltabbnak. Odament a nőstényhez és lehajolt hozzá. Nekem meg elkerekedett a szemem, mert összeért az orruk és egymásnak simították a pofájukat. Nem tudtam hirtelen mi van.

Lehet nem is a párja ez a nőstény, hanem az anyja? Ez a nagydarab meg az apja? Nekiálltam jobban megnézni a másik két érkezőt is. A vonásaik alapján mindkettő hím. Az egyik világos szürke színű, az álla, a hasa és a karja és lába belső oldala fehér. A másik sötétszürke bundával rendelkezett, a homlokán húzódott egy fehér csík, egészen a két füle közéig ért. Illetve a farka végé tűnt olyannak, mint amit mészbe mártottak volna.

Ők is közelebb jöttek és körbevették Zynt, az lett az érzésem, hogy társalognak, de még csak egy mordulást sem hallottam. Arra figyeltem fel, megmozdul és felemeli a fejét.

~ Mi történt fiam? - és az anyja végigsimított a fején.

~ Ostoba nőszemély! - húzta fel Zyn az ínyét.

~ Mit csinált? - kérdezett rá az apja.

~ Felmentett, hazaküldött! - dühöngött, majd szemében csalódottság csillant. ~ Megalázott!

A többiek összenéztek, ennél azért többet kellett tudniuk, hogy bármelyikük mondjon valamit, így türelmesen várták a folytatást.

~ Kenan kiszabadult, elkapta a barátnőit. Mentünk őket kiszabadítani, de mikor leszereltem az őröket a nagyúr közbelépett és mágiával gúzsba kötött. Ő meg pánikba esett! Azt mondta teljesítettem az ősöm ígéretét, feloldozott és hazaküldött! Pedig még semmit sem tettem! Mégis mit képzel rólam? Hogy ennyivel meg lehet ölni? Le lehet győzni?

~ Hát, végül is kockáztattad az életed a kiszabadítás miatt, tekinthette úgy, hogy teljesítetted az ígéretet - elmélkedett el világos szürke bundájú bátyja. ~ Szóval a helyedben nem morognék ezen.

~ Ha valóban így gondolta, akkor nem ért megaláztatás - bólintott rá az apja is. ~ És, nem is lenne Levander méltó utódja, ha végignézi a halálodat, miközben megakadályozhatja azt. A kérdés az, te mit fogsz ezek után tenni?

~ Én nem mennék vissza - állt fel sötét szürke bundás bátyja. ~ Önként mondott le a segítségedről, akkor mostantól harcoljon egyedül Kenan ellen! Már, ha még él, amire nem sok esélyt látok. Eddig egy leszármazott se ért fel Levanderhez, ő sem kivétel. Jobb, ha készülünk a harcra Kenan seregei ellen, szóval összehívom a falkákat.

Azzal kifelé indult, nem foglalkozva apja és fekvő öccse nem tetsző pillantásával. Másik testvére csak megrántotta a vállát, majd az anyjára nézett, aki viszont aggódva figyelte Zynt.

Láttam becsukódni az ajtót, ami hangosan csattant, én meg felriadtam, mert hatalmasat döccent valamin az autó.

- Valamin átmentünk? - kérdezte Nelly aggódva, ő is most ébredhetett fel, mert elég nagyokat pislogott.

- Jah, volt ott valami dög, csak későn láttam meg, így már nem kerültem ki - válaszolt neki Vera. - Elérjük az első várost és megszállunk valahol. Alszunk egy keveset, felpakolunk egy hosszabb útra kaját meg, ami kell, aztán éjszaka megyünk tovább.

- Miért pont éjszaka? - ásított egyet Nelly. - Sokkal veszélyesebb akkor vezetni.

- Ha jól vettem le a dolgot ő olyankor keres minket, és nagyobb eséllyel nem talál meg, ha folyamatos mozgásban vagyunk. Jól gondolom Vicky? - nézett rám Vera.

- Igen. Ez a Kenan, valami Sötét világnak az ura - egyelőre én is csak információ morzsákat tudtam.

- És miért akar téged megölni? - kérdezett rá Vera a lényegre.

- Hát a Levander nevű ősöm, valamiért bezárta.

- Biztos leakarta igázni a többi világot - lelkesedett be Nelly. - Mindig ez van a könyvekbe.

- Miből veszed, hogy több világ van? - horkant fel Vera.

- Hát itt a miénk, Vicky hazaküldte Zynt, ami azt jelenti neki is van egy világa és akkor még ott van ez a Sötét világ, aminek Kenan a teljhatalmú ura. Azaz bizonyára több is van.

- Igen, Zyn azt mondta, ő egy woron, a világát pedig Lupiusnak hívják, és a miénk előtt hárommal helyezkedik el - egészítettem ki azzal, amit tudtam.

- Akkor Kenan hódítását ott állíthatta meg Levander a vérfarkasok segítségével - kombinált tovább Nelly.

- Miért pont ott? - értetlenkedett Vera.

- Gyanítom, hogy nem lehet csak úgy egyik világból átjárni akármelyik másikba, erre utal a sorrend is, amit Zyn említett Vickynek - magyarázta Nelly.

- Akkor Levander hogyan volt képes csak úgy odamenni, innen? - és Vera ezen kérdésére én is kíváncsian vártam a választ.

- Hjaj, hogy ti miért nem olvastatok eddig fantasyt? Akkor nem kérdeznétek ennyit - sóhajtott a barátnőm színpadiasan. - Mindig akad egy kiválasztott, aki különleges képességek birtokosa. Levander valószínű nem egyszerű boszorkány lehetett, hanem olyan, akinek feladata volt. Mint mondjuk fenntartani a békét a világok között, vagy rendet tenni ott, legyőzni a gonoszt és még sorolhatnám.

- Szóval azt mondod ez a Kenan egy unalmas napján úgy döntött, hogy leigázza a többi világot és Levander volt az a hős, aki megállította? De miért nem győzte le végleg? Miért csak bezárta?

- Talán nem volt hozzá elég erős - motyogta Nelly.

- Remek! Akkor nekünk, pontosabban Vickynek mennyi esélye van erre? - és Vera hangjában ott csengett a jól ismert kétkedés. - Mindegy! Megcsinálja valahogy, segítünk neki.

Nem szólaltam meg. Egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy Levander nem tudta volna megölni Kenant. Már csak azért is gondolom így, mert az álmomban elhangzott a vád az ősöm felé, hogy áruló. Vajon milyen kapcsolatban voltak?

Tanította őt Kenan? Netán szolgálta egy darabig, aztán rájött, hogy nem segíthet neki tovább a hódításokban? Lelkiismeret furdalása lett és ezért állította meg? Hiányzott valami fontos információ, és úgy éreztem, szükségem lehet rá, ha le akarom győzni őt. Talán lesz még szerencsém álmomban látni részletet, ami segíthet.