Nem tudom mennyi idő telt el, de végre odaértem ahhoz a naphoz. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi ember halt meg azóta, mikor visszanéztem olyan távolinak tűnt az ajtó. Még az is megfordultam a fejemben, azóta tovább bővült a hely.

Sajnos nem ő volt az egyetlen azon a napon, aki feláldozva önmagát meghalt. Melyik lehet az övé? Olyan egyformának tűntek és nem láttam nevet egyiken sem. Bizonytalanul felemeltem a kezem, de nem mertem hozzáérni amit kinéztem. És, ha rosszat török össze és nem az ő lelke van benne?

Behunytam a szemem, mély levegő. Nőből vagyok, szóval az lesz a legjobb, ha a belső érzékemre hallgatok. Kinyitottam a szemem és újra a lélekkristályokra néztem, majd megmozdítottam a kezem. Nem, nem, ez sem, és ez sem. Aztán a következő megvillant, mikor az ujjaim a közelébe értek. Furcsa bizsergés futott végig rajtam és nem gondolkodtam, hanem rámarkoltam és levettem.

Egy pillanatra megdermedtem és vártam valami hangot, ami jelzi, hogy illetéktelenül hozzáértem egy kristályhoz, de semmi. Olyan furcsának hatott, hogy senki nem őrizte a helyet. És jobban belegondolva, annyira nem is volt nehéz idejutni. Jó oké, alaposan utánanéztem, de akkor is.

A tenyerembe zárt vörös színű kristályra néztem, amin újra és újra átsiklott az a villanás, mintha reagálna rám. Nagyon reméltem, hogy nem tévedek. Muszáj kockáztatnom, így megfordultam és a földhöz vágtam, kiszabadítva a benne rejtőző lelket.

Fényvillanásra, robbanásra számítottam, de elmaradt. Helyette áttetsző, vörös ködszerűség szállt fel, ami aztán elkezdett emberi alakot ölteni és lassan felvette Darn alakját. Na jó, arra nem számítottam, hogy teljesen pucéran fog megjelenni előttem. Micsoda szerencse, hogy háttal állt nekem, de még így is éreztem, vér szökik az arcomba.

- Mi a? - hallottam meg a hangját.

Hátranézett és először meglepettséget láttam rajta, aztán dühöt, bosszúság villant a sötét szemekben és felém fordult. Éreztem a belőle áradó agressziót, és mivel továbbra is meztelen volt, erősen koncentráltam, hogy ne nézzek lefelé. De vajon miért nem örül annak, hogy újra él?

- Felina, tudod te mit tettél? - komolyan megijedtem a hangjában bujkáló dühtől.

- Visszahoztalak az életbe - igyekeztem kijelenteni és nem kérdezni.

- Azt látom - morogta. - Mi a fene ütött beléd, hogy ilyenre vetemedtél?

- Beléd mi ütött? Más örülne neki, hogy újra élhet, te meg úgy csinálsz, mintha halálos bűnt követtem volna el - kaptam fel a vizet és őszintén szólva nem tudom honnan szedtem a bátorságot.

- Cöh. Kért rá bárki is?

Hát igen, Darn nem az a típus, akit könnyen meg lehet ijeszteni, vagy eltántorítani, ha valamit a fejébe vesz.

- Nem, de ennyivel úgy éreztem tartozom neked, ha már feláldoztad magad miattam. Különben is miért tetted? - és határozottan meredtem rá, jelezve nem bújhat ki a válasz alól.

- Miért, miért? Gondolkodjál már! Ha valaki, akkor te tudod milyen aljadék vagyok, ez az egy lehetőségem volt, hogy ha meghalok a lélekkristályom ne fekete legyen. Most miért vagy ennyire meglepve? Azt hitted bármi más cél vezérelt? Ne nevettess már! - fonta karba a kezét.

Igaza volt. Nem akartam magam tévhitbe ringatni, mégis akaratlanul megfordult a fejemben, hogy talán azért védett és mentette meg az életem, mert bűntudata volt. Mégis, hogy lehettem ennyire ostoba, ennek a rohadéknak nincs lelkiismerete. Mindegy, nem számít már, akkor is ő az egyetlen, aki segíthet legyőzni a sárkánykirálynőt.

- Tényleg hol vannak a fekete kristályok? - tettem fel a kérdést.

- Azokat elpusztítják - közölte velem.

Így már értelmet nyert, hogy miért olyan dühös rám, amiért visszahoztam az életbe. Komolyan nem jár új esély azoknak, akik rossz útra léptek? Mégis ki dönti el ezt?

- Még jóvá teheted - kezdtem bele, mire keserűen felnevetett.

- Ezt te sem gondolod komolyan. Mégis hogyan? Éljek innentől szent életet és segítsek a rászorulókon? El tudod te ezt képzelni rólam?

Nem, nem tudtam. Az már nem ő lett volna, és ilyen pálfordulásra talán senki sem lenne képes. Ez azt jelentené, ha még normálisabbá is válik és úgy éli le az életét, akkor sincs esélye, hogy feketéből kékbe forduljon a lélekkristálya színe? Aztán eszembe jutott valami.

- Segíts megölni a sárkánykirálynőt! - döbbenten nézett rám. - Azzal több ezer életet menthetnél meg és még többnek tehetnéd jobbá a napjait, ha többé nem kell rettegnie a sárkányfattyaktól.

- Nem! - azzal hátat fordított nekem és arrébb sétált.

- Miért nem?

- Neked fogalmad sincs milyen ereje van a királynőnek. Öngyilkosság lenne.

Furcsa volt a hangja, de nem tudtam elképzelni, hogy netán félne. Őt ismertem meg egyedül olyannak, aki tétovázás nélkül vetette bele magát a harcba, sőt talán még élvezte is. Ráadásul az első sérülésétől kezdve, berzerker módba váltott és szinte megállíthatatlanná vált. Az apám szerint az ilyen emberek agya kikapcsol, az ösztön veszi át az irányítást és gondolkodás nélkül nekimegy mindenkinek, aki veszélyt jelenthet rá.

- Láttam mire vagy képes, ha valaki, akkor te, meg tudod ölni! - léptem utána, mire felhorkant.

- Utoljára mondom, nem! - és rám sem nézett.

- Hát jó, akkor majd megölöm én! - fújtam fel magam.

- Mivel, azzal a konyhakéssel, amit magaddal hoztál? - nézett hátra rám lefitymálóan.

- Ha kell, akkor azzal! - makacskodtam.

- Ne légy nevetséges, még csak megkarcolni sem tudnál vele egy sárkányt - és az arcára volt írva, hogy lenéz.

- Akkor kitalálok mást! - azzal sarkon fordultam és az ajtó felé indultam.

Nem néztem hátra, nem is érdekelt, követ e vagy sem. Dühös és csalódott voltam, mert nem számítottam sem arra, hogy nem fog örülni, amiért visszahoztam, sem arra, hogy nem áll mellém.

Viszonylag gyorsan elértem az ajtót, kiléptem aztán meg is torpantam, majd félelem kúszott fel a gerincem mentén. Hat hatalmas, hófehér sárkány állt a téren, szárnyaik csukva, de így is impozáns látvány nyújtottak. Bármelyikük könnyedén le tudott volna nyelni egészben.

- Darn - nyögtem és hátráltam egy lépést, mire nekimentem.

- Komolyan azt gondoltad, idejössz a Holtak Birodalmába és hagyják az Őrzök, hogy élve távozz? Szerinted miért nem tért még vissza senki innen?

- Elhoztam a pallosod, nem tudnád? - néztem rá, de közben elakadt a szavam.

Olyan arcot vágott, hogy ezt komolyan kérdezed? És igaza volt. Egy sárkányt sem lehetett csak úgy, könnyedén legyőzni, és most hat állt velem szemben. Oké, hogy Darn jó harcos, de a lehetetlenre ő sem képes.

- Ezek sárkányok, felfogtad? - nézett rám nyomatékosan, és abszolút nem félt.

Miért is kellett volna neki? Egyszer már meghalt, igaz, ha most is megtörténik, akkor rá csak a pusztulás vár, és ez az egész az én hibám. Ráadásul az ő sorsán nem változtatna, ha megtámadná őket, sőt valószínű csak rontana.

- De én azt hittem, sárkányok csak a mi világunkban vannak - motyogtam.

- Vannak Mennyei sárkányok, akik a lelkeket felügyelik és vannak Földi sárkányok, akiknek elviekben az életet kéne felügyelni - magyarázta.

De vajon ő honnan tudja ezt? Vagy azzal, hogy meghalt, mindezzel tisztába került? És, ha a Földi sárkányoknak az életünket kéne vigyázni, akkor miért támad meg és gyilkol le minket a sárkánykirálynő?

- Van egy ajánlatom nektek! - néztem rájuk.

- Felina neked elment az eszed? - hallottam meg Darn döbbent hangját.

- Óh, hallgass már! - intettem le. - Ha elengedtek minket, akkor cserébe megöljük a sárkánykirálynőt!

- Azt hiszed csak úgy lehet üzletelni velük? Gondolod érdekli őket? - de nem foglalkoztam a morgásával.

- Nektek nem teljesen mindegy mikor halunk meg? Most vagy később? Ne mondjátok, hogy nektek jó, hogy a sárkánykirálynő serege tucatszámra gyilkolják le az embereket, olyanokat is, akiknek talán még el sem jött az ideje.

Nem kaptam választ és kezdtem kétségbeesni. Értenek egyáltalán engem? Esetleg Darnnak van igaza és abszolút nem érdekli őket, hogy mi történik az emberekkel.

- Rendben - szólalt meg az egyikük.

Meglepett, főleg, hogy mély zengő hangja betöltötte a teret és mintha több helyről jött volna egyszerre. Ráadásul beletelt pár pillanatba, míg felfogtam mit is mondott. Komolyan elfogadták az ajánlatomat.

- Elmehetsz, de ha nem tartod a nekünk tett ígéretedet, akkor úgy vesszük, halálos bűnt követtél el. Meghalsz és a lélekkristályod elpusztítjuk. De, ha tartod és közben meghalsz, a jók közé sorolunk.

- Rendben - bólintottam rá, nem mintha maradt volna választásom.

- De még, ha legyőzitek és túl is éled, akkor is véget ér az életed, mert aki egyszer belép a Holtak Birodalmába, többé nem hagyhatja el azt, csak, ha újjászületik.

- Ööö... rendben.

Na jó, erre azért nem számítottam. Szóval mindegy, hogy győzünk vagy sem akkor is meghalok, de legyen, ha ezáltal jobbá tehetem a világot, akkor megéri az áldozatot. Nagyon úgy sem számíthatok boldog jövőre. Hátranéztem Darnra és összeráncoltam a homlokom.

- Rá is ezek a feltételek érvényesek? - tettem fel óvatosan a kérdést.

Ha igen, akkor Darnnak semmi érdeke velem tartania, mert a lélekkristályára így is, úgy is pusztulás vár. Nem mintha jönni akart volna, egyértelműen közölte az előbb a véleményét, de ki tudja, talán ha...

- Ha hajlandó veled tartani és megküzdeni a sárkánykirálynővel, akkor megtisztítjuk a lélekkristályát és a jók között várhatja az újjászületést.

Hátranéztem Darnra és őszinte megdöbbenés ült ki az arcára. Ha ezek után sem lesz hajlandó segíteni, akkor soha. Láttam rajta, hogy vívódik, amit nem értettem. Miért mondana nemet egy esélyre, amivel megválthatja a lelkét?

Behunyta a szemét, összeszorította a száját, ami vékony csíkká préselődött. Mégis mi van vele? Kapnia kellett volna az alkalmon és egyből rávágni, hogy igen, hajlandó rá.

- Rendben - szűrte a fogai között a szót.

Én pedig megkönnyebbülten mosolyodtam el. Mégiscsak elértem a célomat és velem tart, még akkor is, ha a saját életem lett az ára. Talán annyira nem is baj, hisz valószínű sose mentem volna férjhez a faluban. Sőt, azon kívül sem. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy képes leszek rá, azok után, amit Darn tett velem.